2004.10.08 00:04
2004.10.09 09:09
2004.10.09 22:55
2004.10.11 11:07
. Közben Krisztián szépen fejlődött, Gergő viszont semmire nem figyelt, a tárgyakat olyannyira nem követte, hogy a szemészeten 10 perc alatt 3 orvos merte csak kimondani, hogy lát. Ekkor már 4 hónapos elmúlt és még mindig nem fogta meg a játékokat, nem nyúlt utánuk, tulképpen nem csinált semmit csak feküdt a hátán. Újabb csúnya és súlyos diagnózisok jöttek, és e kezdtük elfogadni, hogy Gergő nem lesz egészséges kisgyerek. Ekkor történt a csoda. Krisztián középfülgyulladást kapott és a doktornéni rendkívül lelkiismeretes volt és azt mondta, hogy megnézné Gergő fülét is. És kiderült, hogy tele van a füle besűrűsödött gennyel. 3 hétig jártunk a fülészetre minden nap, mire sikerült kitisztítani. Kb 2 hete kezleték, mikor feltűnt, hogymintha hallana. Kimondani is alig mertük. Miután meggyógyult elvittük - immár máshova - újabb hallásvizsgálatra és beigazolódott a gyanúnk, Gergő tökéletesen hall. Csókoltatom innen is azt az orvost aki úgy diagnoztizált súlyos idegi alapú nagyotthallást, hogy előtte nem vizsgálta meg elégg alaposan a fülét. Azóta gyönyörűen fejlődik, mentálisan még nem hozta be a lemaradáát, de igyekszik és jól fejlődik. A mozgása is beindult, semmi lemaradása nincs. 2004.10.11 11:33
2004.10.11 11:39
2004.10.12 20:20
A lányokkal, akikkel az akadálymentesítéses demót csináltuk, létrehozunk egy egyesületet. Először KOVASZ-nak akartuk nevezni, de az sajnos már foglalt. Viszont találtunk jobb nevet: TAVASZ: Tegyünk A Világért - Anyák Szövetsége. Ha valakit érdekel részletesebben (netalán be szeretne lépni
) szívesen tajékoztatom részletesebben is magánban.
Nagyon megdöbbentett, amit a babákról írtál. Szörnyű lehetett végigcsinálni. De az a lényeg, hogy túl vagytok rajta és most már minden rendben.
Lehet, hogy már 21-ig is elmúlik az egész.
Ma csinálta Lili a fejrázást?
2004.10.13 21:07
2004.10.15 07:36
2004.10.15 20:22
2004.10.15 21:41
Mármint hogy nagyon kiállnak egymásért, és sokszor inkább a beteget hurcolják meg, aki a végén el is hiszi, hogy ő volt a hibás. 2004.10.17 09:36
2004.10.21 20:13
Nálatok mit tudnak már a babák? Lili tegnap kezdett mászni. Nagyon aranyos, csak sajnos vége a jó világnak. Kb. 3 hete ugyanis az egyhelyben ülés volt a kedvenc elfoglaltsága. Én is nagyon élveztem.
Tegnap óta viszont már kétszer borította magára a locsolókannát, megtépázott két növényt és magára rántott egy köteg Kismama Magazint, ami egy kicsit meg is sebezte az arcát.
2004.10.21 20:36
2004.10.21 20:49
. Ülni még nem ül azért olyan biztosan, és felülni sem ül fel magától, viszont nagyon helyes, ha azt akarja, hogy felvegyem: odakúszik-mászik hozzám, felnéz rám, nyújtja az egyik kezét, ha azt megfogtam, nyújtja a másikat, akkor feltérdel, majd felhúzza magát állásba. Kissé inog, de fülig ér a szája (ha többen vannak a szobában, akkor körbe is néz, mindenki látja-e a mutatványt). Nagyon helyesen magyaráz - és sikongat, ha azt akarja, hogy rá figyeljenek. (Úgyhogy öröm vele tömegközlekedni
) Kedden immár negyedszer voltunk úszni, és merült! Hát nagy hirtelen ennyi
Ja, fog az még mindig nincs.
Nem tudom, mit nevezel főzeléknek, Kata kapott már zöldséget: a sárgarépát csak almával volt hajlandó enni, az anyatejes krumpipüréből is csak akkor evett valamennyit, amikor reszeltem bele almát, a sütőtök (forralt vízzel összepasszírozva) ízlett neki a múltkor, mert édes volt, de a mostani tököt köpi kifele. A szőlő jött be leginkább (persze, mert az a legmacerásabb: szemenként hámozni meg magozni
), abból egy fürtöt is megeszik. De ami ízlik neki, abból sem eszik sokat - szóval nálunk is a szopi a nyerő.
), és döbbenten észleltem, hogy Kata nincs az ágyunkban. Végigaludta az éjszakát! És most is elaludt a fürdés utáni szopiban! Hát nem tudom, mikor fordult ez elő utoljára
2004.10.22 08:20
Bezzeg Krisztián olyan, mint egy kisangyal
2004.10.22 09:37
Ők mennyi idősek? Fiúk, lányok?
2004.10.22 09:47
Lassan nálunk is kezd általánossá válni, hogy Lili csak egyszer ébred két óra körül. De a tegnap éjszaka kivétel volt.
2004.10.22 10:29
2004.10.22 11:36
Lili a Nyírőben született, pontosan a 36. hét utolsó napján, 2900 g-mal és 53 cm-rel.
Nem lehet könnyű négy ilyen viszonylag kicsivel. Nekem csak három van és a két "nagy" már nagy
(8,5 és 11 évesek), de néha így is komoly csend- és nyugalomhiányom van.
2004.10.22 15:00
2004.10.22 23:18
. Liliből egész komoly kis hölgy lett!
) Kata apja vállán hintázik a hintaszékben, apa szeme csukva, Kata szeme nyitva... 2004.10.23 09:38
2004.10.23 18:20
2004.10.23 21:49
Most már írj egy picit többet, jó?
Hogy sikerült az előadás a szakkörben? Miről szólt?
Párszor Lilivel is előfordult.
Kíváncsi vagyok rátok.
Már hamarabb is írhattál volna, nem harapunk!
Ezek szerint a babáink majdnem egy napon születtek! (Lili január 27-én.) Az etetés miatt szerintem se aggódj! Nekem is csak annyi a bajom Lili szopifüggőségével, hogy nekem három hónap múlva részmunkaidőben vissza kell mennem dolgozni. Így akkor délelőtt ki kell majd húznia valahogy szopi nélkül. De azért addig még van idő, még sok minden változhat.
Neked ő az első babád?
2004.10.23 22:16
2004.10.24 08:49
(A doktornéni is úgy mondta már másfél hónapja, mintha napokon belül kibújna az a fogacska, de semmi.) Nem zavar különösebben, mert azon kívül, hogy az utóbbi napokban náthás meg iszonyúan nyálzik, őt sem zavarja. (Nyáron szenvedett vele. Most adok neki homeopátiás bogyókát (nem azt, amit te, hanem találtam olyat, amit hasmenéssel járó fogzásra kell adni kakilás után), de aztán lehet, hogy ennek nincs is hatása.)
Nekem is nagyon úszhatnékom van már, de hát én csak úsztatok
2004.10.24 09:56
2004.10.24 19:28
Egyébként ma volt először hús (csirkemell, a csontlével passzírozva), amikor répát is passzíroztam bele, már lecsúszott néhány kanállal
Bucska, te hogy adod a húst, hogy ne legyen olyan "fullasztó"? (Hiába van lével összepasszírozva, a csirkemell elég száraz.) 2004.10.24 19:40
Lili a felkapaszkodással még csak most próbálkozik.
A nagyok hogyan fogadták a kistetvért? 2004.10.24 20:41
2004.10.24 21:49
2004.10.24 21:51
2004.10.25 19:38
2004.10.27 08:08
Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint


| X EZT MÁR OLVASTAD? |
|
![]() |
|