A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Várandósság » 2007 szeptemberi babák


Halihó!

Mónikám, hát úgy látszik, a szülőit mindenki utálja -- de akkor miért senyvedünk ott?!
Örülök, hogy Grétus megy oviba :-)

Maggie: mindig szívemből szólsz :-) Bercó ovikezdéséhez sok sikert kívánok!
Ma Ádifiú belekakilt a kisvécébe, volt nagy öröm. Én úgy látom, most már igen szereti az ovit, reggelente néha elmélázik azon, h mégse kéne menni, de azért semmi kifogása a dolog ellen.

Niki, megértelek, nehéz lehet két kicsit bent lekötni. Nekem kint sem mindig ment ;-)

Juhu, holnap utazunk Vindóval Szegedre :-)
Vindo: én nem viszek laptopot, de gondolom, nem filmnézéssel akarjuk tölteni az estét ;-)
Hívlak, ha leértem a vonattal és haladok az egyetem felé.
irina
 
 


Vindo, Rugó nagyon jól halad, nálunk semmilyen felismerhető képzőművészeti alkotás nem született még. Nem is igen érdekli.

Ma konferenciáztam, én nem éreztem úgy, hogy jól sikerült volna (úgy közepesen, de szerencsére pár ember azt mondta utána, hogy jó volt meg volt, aki a ppt-t is elkérte, így némileg megnyugodtam). Sose szokom meg, hogy 20 percet beszéljek, fontos témákról jó minőségben nem lehet ennyi idő alatt semmit mondani.
irina
 
 


Még a közeli ovi és sulitémához: nagyon örülök, hogy ilyen közel találtatok közintézményeket, rengeteg időt spórol meg magának és a családnak az ember. Én is majd az egyik közeli iskolába adom Ádit, de ez még messze van.
irina
 
 

 
 

Hát, nincs itt senki, akkor én is megyek (fürödni, bepakolni holnapra stb.).

Jó éjt mindenkinek!
irina
 
 


Jo reggelt!
Alex babam 5-kor ugy dontott, hogy elkezdi a napot.. :twisted:
Alig latok ki a fejembol, de az eltet, hogy holnapra pihenonapot igert nekem S....

Nemsokara megyunk egy uj babaklubba, kiprobaljuk, az egyik baratnom is jar a babajaval.

Vindo, Irina, jo szorakozast kivanok nektek, es ne felejtsetek tali-kepeket kesziteni, bar lehet, hogy csak oda :arrow: lesz szalonkepes... :?: :D

Megyek reggeliztetni, es keszulni.
Vendég
 


Nagy Babanetes tali október 16-án vagy 17-én nálunk!

Kérek mindenkit jelezze, neki melyik nap jó, és hány fővel érkezik!

:D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D

Kép
Kép
Kép
gremese
 
 


Úh, legyen 17, a 16-a nekünk nem jó, léccccccciiiiiiiiiii

Kép
Kép
nektarin
 
 


X. 16-án börzézni megyek, úgyhogy módosítok:

A Nagy Babanetes Tali október 17-én lesz!
Ki jön? :)

Kép
Kép
Kép
gremese
 
 


Ha Z nem viszi el a kocsit akkor mi tuti ott leszünk 8) :lol:

KépKép
Kép Kép
l.móni
 
 


Emese mi is lehet elmegyünk 8)

Heni
KépKép
heni81
 
 


Mi is megyünk,ha csinálsz tiramisut :) :) :) :)

kicsit lemaradva,írni most nem tudok :( ,de olvasok :)

:arrow:

KépKép
viranka
 
 



Fakopáncs akció :)

3. Születésnapi Akció!

Időtartam: 2010.10.01-2010.10.10.

Az akció időtartama alatt, minden 2000 Ft feletti megrendelés végösszegéből 15% kedvezményt biztosítunk.

Az akció részletei:

A kedvezmény a szállítási díjakra is vonatkozik.
A webáruházban feltüntetett árak nem tartalmazzák a kedvezményt, utólag vonjuk le a megrendelés végösszegéből.
Az akció kizárólag internetes megrendelés esetén érvényes.
Az akció nem vonható össze a törzsvásárlói kedvezménnyel.
Az akció ideje alatt a szállítási idő 1-4 munkanap.
Amennyiben további információra van szüksége, kérjük írjon nekünk az info@fakopancs.hu e-mail címre vagy hívjon minket a 0620 379 8189-es telefonszámon.

KépKép
viranka
 
 


Vera lesz tiramisu :lol: :lol: :lol:
mondta Mesi telefonba :D
fakopáncsot köszi, szétnézek csininek már karácsonyra meg mikulásra

Na ma volt csinike az oviba. Csak 1 órát volt, nagyon teteszett neki. Hétfőn már 9-re viszem és ebéd előtt elhozom, kedden meg már 8-ra megy :D
Pötinek meg volt a 3 hós státusza 66 cm és 6,7 kiló, kis formás pasi néhol hurkával :D
Cica 100 cm 15,5 kiló, veleis minden oké :D

Vindo, Irina már úton vagytok, jó konferencázást (bulizást :wink: ) nektek :D

Kőművesek ma is jöttek. Már majdnem körbe van színezve a ház. Csak venni kell még anyagot :?

ovis zsákot hol kapok??

KépKép
Kép Kép
l.móni
 
 


Vindo milyen lett a hajad?

Vera a sárga anyagból varrnál cicusnak tornazsákot?
hogy juttassam el az autót?

Kaqk, Gica merre vagytok???

KépKép
Kép Kép
l.móni
 
 


Móni én láttam teszveszen 1500 ért ovis zsákot, torna zsákot :roll: hát én aki nem ért varráshoz, biztosan onnan veszem majd :roll:

Heni
KépKép
heni81
 
 


Heni nekem hétfőre, legkésőbb keddre kell :roll:
teszveszt néztem csak mire ideér....

KépKép
Kép Kép
l.móni
 
 


Móni!
holnap nyugatihoz el tudtok jönni? mert Mírámnak keresztanyás hv-je lesz és beviszem odáig :) Őt f6 körül adom át,de előbb is bemehetünk és vhol randizunk :) megcsinálom,de posta sem gyorsabb :)

szóval: oviba szokogatunk :)
első napon buli volt,de 11kor már nagyon várt :) másnap 3/4 órával később mentem,udvarról tartottak be,meglátott sírt,csütörtökön ott ebédelt sírva jött hozzám,ma már be sem akart menni,ismét sírva vettem át... pedig lelkesen meséli mi történt vele,élvezi,h. énekelnek nekik az óvónénik :) pedig nagyon kedvesek,gyerekesek,nem unták még meg a szakmájukat,csak jókat hallottam Róluk :)
amúgy nagyon passzív ott.Nem hajlandó játszani,inkább nézi a gyerekeket,udvaron viszont nagyon felszabadult :) ma enni sem akart,etesse Őt Móni néni :) iszonyatosan makacs a fiam :) de kaki,pisi megy ott kis wc-be :)
lassan de biztosan szokunk befele :) első nap után lányok puszikat dobáltak neki,tegnap két kisfiú is lelkesen ment köszönteni Őt :)
viszont itthon nem hajlandó aludni,annyira elpörög... este meg ájul be :)

azt nem éretem miért csinálnak gondot a kaikból pisiből :( ez szerintem iszonyatosan nagy változás az életükben,persze h. visszaeshetnek .

:arrow: vonatokat nézni :)

KépKép
viranka
 
 


Sziasztok :oops: !
Gyorsan jelentkezem, mert mindjárt kelnem kell :? ...

Móni, megijesztettél, de látom, nem licitáltál rá...nem is figyeltem, ki licitál :oops: . Ismerem a csajt, kőrösi, szoktam tőle vásárolni, és hát Dórát nem lehetett kihagyni :wink: .

Egyébként nagyon jól döntöttél :D .

Sense, de jó, hogy visszatértél :D ! Hatalmasak a gyerkőcök :shock: !!

Én még gondolkodom a 17-én, de nem valószínű, mert reggel végzek a melóval :? . És a trainingek miatt úgy megkavarták az októberemet, hogy még módosítani sem tudok :( ...Hacsak nem találok sofőrt :roll: ...

Gyerekek jól vannak, most éppen anyósnál :wink: . Voltam ma step-aerobickon, hááát, volt egy pillanat, amikor azt hittem, elájulok, olyan magas volt a pulzusom :oops: . Szoknom kell, de nagyon jól esett :P .
Puszi mindenkinek!

Ja, szülinapos képek nem készültek, csak 1-2 telefonos :oops: :
Kép Kép A két 3 éves nőci :D
dettyk
 
 


Móni: én a karátba vettem..célnak megfelek..később cseréljük majd...kb 500ft volt

KépKép
kaqk
Debrecen
 
 


Mesi: átgondoljuk....mennénk csak a benzin..:-(

KépKép
kaqk
Debrecen
 
 


Vindo, Irina vajon mit csinálnak? boroznak???:-)

KépKép
kaqk
Debrecen
 
 


Emma extra anyás
múlhét pénteken anyunál "kirándult" volna mi meg barátokkal főzi készültünk, eleinte akart maradni majd olyan sírás..hányás is lett belőle..még jó hogy nem mentünk el, az udvaron vártunk..mert éreztem hogy ez nem tuti hogy marad...:-( hát nem maradt
azóta extra anyás ( csak velem mindent, öltözni wc re menni, fürdetni. és ALTATNI ..eddig felváltva altattuk, ja és most nem hagy eljönni az ágya mellöl vagy az ajtóból...:-( ááááááá és az ovi is..moslyogva elindul be..majd vissza szalad sírva...aztán 2 perc és nevetés játék.....nem tudom..de az ovira gyanakszom..mondták hogy 2-3 hét múlva is kijöhet ez ..:-) ugye mindenki ismeretlen..új szabályok....pedig ügyes, szeret is ott lenni, már barátkozik is...csak ezek szerint ilyen kis finom lelke van...fel kell dolgozza...

eddig hv-re mindig taknyos lett...most nem most köhögni kezdet. :evil:

szóval így vagyunk.....nem hagy olvani.így majd visszaolvasni, reagálni holnap!

jó éjt

KépKép
kaqk
Debrecen
 
 


Ja Móni: én is így döntöttem volna ovi ügyben.:-)

KépKép
kaqk
Debrecen
 
 


Megvagyunk, gyerekek még taknyik, én sem vagyok jól teljesen, plusz beütött egy kis kimerültség pánikrohammal... :roll: Így jár az, aki két gyerek mellett hajt, mint egy barom. Most sokat kell pihennem, minőségi ételeket ennem (sokkal többet), és összességében lassítanom.

Móni! Köszi a citromfű tea ötletet, ma beszereztem, mindjárt elkészítem az esti adagomat. :)

Kaqk! Ezt nem mondod komolyan, hogy a benzin pénz tart vissza attól, hogy találkozzunk? :shock:

Sense! Egy cipőben járunk drága! Zsozsi csak pelcsibe kakil! 2x sikerült a vécébe, de csak azért, mert ott ültem vele, nem tudott mást tenni, a végén sírva nevettünk, hogy sikerült, én azt hittem megoldottuk, de nem.
Oviba vittem pelcsit, mondtam mi a helyzet, óvónéni meg mosolyogva adta vissza, hogy nem kell, majd megoldják. :)
Megoldani még nem kellett semmit, mert Zsozsi hazahozza a kakit. Nem erőltetek semmit, ráadom a pelcsit, és kész. Ez is változni fog, mint a pisi, egyik napról a másikra megoldódik, ha megérett rá!

Panka nagyon édes, és ilyen szép hosszú haja van! :D

Tiramisu lesz! 8)

Móni! A mama varr neked ovis zsákot akár hétfőre! Gyerek mintás anyagunk van, zippzár van... Occóból meglenne. :lol:

Kép
Kép
Kép
gremese
 
 


Jó hajnalt!

Mindenki alszik csak én nem :(
Nem tudok :(

Mesi jaj de nagyon megkösszönném :D
igen, igen. Kérlek kérd meg a mamát, hogy varrjon.
Így még találkozunk is lehet a hétvégén :wink:
sajnos van ám olyan, hogy benzinre nem nagyon futja, most nekünk is nagyon szűkre van szabva. Hírtelen extra sok lett a kiadás, ház, szárítógép, párátlanító. Nekem fogorvoshoz kellene lassan elmenni de nem fér bele a keretbe. Ja és amiket felsoroltam nem lxusból kellenek. Hanem, hogy ne penészedjen a ház.

Vera én is elképedve olvasom amit ír Irina is, hogy miként áll az ovi a pisihez, kakihoz.
Itt egész normálisan mondták, hogy elő szokott fordulni baleset és mindenképp legyen váltóruha legalább 2 garnitúra. Ennyi.
Szegény Báló :(
Majdcsak megszokja :roll:

Kaqk sajnálom, hogy Emma most ilyen.
Ez is egy korszak ami el fog múlni, hidd el.
Ha jól emlékszem a bölcsi elején is volt nála ilyen :roll:
Kitartást hozzá++++

Dettyk be volt jelölve megfigyelésre aztán mikor láttam, hogy benne vagy nem licitáltam :)
Majd lesz másik :)
Nagyon nagylány már Panka.

Pöti felsírt :arrow:

KépKép
Kép Kép
l.móni
 
 


Csak fogni kellett a kezét és visszaaludt :D

Petrának nagyon sok boldog névnapot :lol:

KépKép
Kép Kép
l.móni
 
 


Petrám,boldog névnapot :)

:arrow: gondoltam hajnalban elugrok boltba bevásárolni,erre nem fent van f7től mind2 gyermekem :?

amúgy B. menne oviba ma is,állítólag öcsém volt(most is :) ) ilyen makacs :)

KépKép
viranka
 
 


B. így szólt vmelyik du. altatáskor :)
Anya szólj,ha félsz,mert akkor bebújunk együtt az ágy alá :)

M. meséli: Anya Bálinttal(új szerelem) bebújtunk a lépcső alá(ovi/galéria) és össze kellett ölelkeznünk,mert nem fértünk volna el :)

KépKép
viranka
 
 


Mesi: benzin pénz..hát igen sajnos ua mint Móniéknál..fogorvoshoz nekem is mennem kellene nem futja rá..kaja + rezsi meg rengeteg hitel...így is mindig ki marad vmi..de 1-2 hónap és utolérjük kicsit magunkat legalábbis ami a havi kiadásokat illeti nem a tartozások visszafizetését.

KépKép
kaqk
Debrecen
 
 


sziasztok
épp hiszti van nálunk, nem akar pihenni! pedig nagyon fáradt
:-( apa próbálkozik.

KépKép
kaqk
Debrecen
 
 


Sense: meg sem ismertem volna a gyerkőceidet! Édesek és Lotti milyen ügyes! a torta szupi!!!

Ovi: szobatisztaság..:-(


Szülinaposoknak akik az elmúlt napokban ünnepeltek sok sok puszi!!!

KépKép
kaqk
Debrecen
 
 


Mesi! Miért ne lehetne, hogy a pénz miatt nem tud valaki menni Hozzátok??? :roll: Sajnos sokan vannak most nehéz helyzetben... :( Nekem is amiatt kérdéses még, hogy tudunk-e menni, pedig nagyon szeretnék!!!!!

Most lett kész a kakaós csiga! 8)
Elfáradtam a héten, aludtam Szelivel ebéd után, jaj, de jól esett. :)

Móni! Én is épp akartam kérdezni, hogy Mesiék nem tudnak-e varrni ovis zsákot, de látom, hogy ez megoldódott! :)

Petra! Boldog névnapot! :)

Kép

Kép
regcsiken14
 
 


Ne haragudjatok, persze teljesen "normális" vagy hogy is írjam, hogy a benzinpénz akadály lehet. Fordult már elő nálunk is. Nem akartam senkit megbántani, csak én még nem találkoztam Emmáékkal, és szeretném, ha semmi akadály nem jönne közbe. ++++ Hangsúlyozom megértem, mi már egy ház rezsijét fizetjük, két hitelt :? , és most készülünk felvenni a harmadikat. :?

Kép
Kép
Kép
gremese
 
 


Dettyk! step aerobic nagyon jó :D, én is jártam régen, és tervezzük a barátnőmmel, hogy ismét megyünk keddenként (ott van, ahova aerobicra jártam régen). A Zumba oktató csajnak nem tetszik az órája, pedig maga a zumba jó lett volna... :(
Van a városban még egy helyen, majd azért lehet, hogy azt is megnézzük. :roll:
Valami mozgás kell, mert iszonyatosan hiányzik. Arról nem is beszélve, hogy megint híztam... Próbálom bevezetni megint, hogy levest eszek csak este. A régi fogyis módszerem most nem fér bele a keretbe, így a mennyiséget kell csökkentenem, de éhezni sem bírok... :roll: Dilemma.

Mesi! :) Furi is volt Tőled, amit írtál! :)

Kép

Kép
regcsiken14
 
 


Hova lett az avatarom???

Kép

Kép
regcsiken14
 
 


Jó estét :D

Itthon vagyok, szerintem Irina még utazhat :roll:

Nagyon szuper volt a konferencia is, Irinával közös szállásunk volt, és este fehér rumos koktélokat ittunk 11-ig 8)

Sajna Rugó betaknyosodott estére, G. hajnal ötkor telefonált, hogy hol az orrszívó. Elég ideges lettem, de egyelőre csak taknyos, láza nincs :roll:

A talira mi nem tudunk menni :roll:

Lányok, jók legyetek :D :arrow:

Reggel kávéztunk meg péksütit ettünk, és vásároltunk plüssfigurákat a gyerekeknek (Elmo, Süsü).

Most ennyi csak.

Kép
vindolanda
 
 


Mutatok egy képet. Volt a héten őszi ünnepség a bölcsiben, és Szeli van rajta az egyik bölcsis társával, nagyon imádják egymást! :)

Kép


Ja, meg Szeli szülinapi tortáját sem mutattam meg, amit sütöttem... szép nem lett, de finom volt! :)
(Nem bírtam az asztalig vinni, mielőtt elfújja... :lol:)

Kép

Kép

Kép
regcsiken14
 
 


Még egy kép, aztán lelövöm magam....

Kép

Kép

Kép
regcsiken14
 
 


jaj...bocsi :oops:

Kép

Kép

Kép
regcsiken14
 
 


Halihó, én is hazaértem (mázli, hogy a pu.-tól 15 percre lakunk ugye...), nagyon jó volt a konferencia, most éreztem a legjobban magam és ennek alighanem Vindo jelenléte is az oka volt.
Jövök még, de most fürdetés, altatás.

Ja, a topikos nicknevünkön szólítottuk egymást. :lol:
irina
 
 


Itt van a barátnőm tegnap óta, nem jutok ide:-(

Nálunk is pénz függő a pakonyi kis kirándulás :roll: egy 10es min egy ilyen kiruccanás :roll:

Heni
KépKép
heni81
 
 


Sziasztok!

Irina, Vindo örülök, hogy jól sikerült :lol:
Elmo és Süsü :lol: egy anya sose tudja elfelejteni, hogy otthon várja valaki :lol:

Vera köszönöm szépen mégegyszer.
Tündér vagy :lol:
Gergőci olyan szinten bealudt, hogy itthon ébreszteni kellett negyed 8-kor :D

Kaqk na elaludt Emma apával?
ti rástartoltatok már a tesóra?
vagy vártok még egy kicsit?

Heni de jó neked, hogy ott a barátnőd :)
mit nem adnék, ha az én évek óta nem látott Jutkámmal találkozhatnék :roll:
De hát ott is 2 gyerek+munka+suli. Nehéz összehozni.

Regi Szelike nagyon szép :)
a torta is tuti lett, miért mondod, hogy csúnya?

Menni kéne ki takarítani a teraszra, aztán meg folytatni a lakásban.
Na meg ma már festeni is kéne a lépcsőházat. Na meg ma szavazni is kell. Meg elmenni Verának megvenni a fonalat :lol: (ez a legjobb a felsoroltak közül :) )
Ahhh mindig csak a feladatok :roll:

KépKép
Kép Kép
l.móni
 
 


Na nézzünk oda, ma én voltam az első :lol:
Meg tegnap is :lol:
És merjek panaszkodni, hogy a két gyerek mellett nincs időm semmire :lol: :lol: :lol: :lol:

KépKép
Kép Kép
l.móni
 
 


Jó reggelt!

Móni, éppen hogy megelőztél :wink:
Jó, hogy mondod a szavazást, teljesen kiment a fejemből :roll:

Heni, jó barátnőzést :!:

Tegnap hazafelé az IC-n Ceglédtől egy rendőr mellett ültem, gyilkossági jegyzőkönyveket olvasgatott :roll:

Regina, Szelina tényleg bájos :wink:
Na, kijött a fű?

Rugó szerencsére nem lett lázas, bár taknyos, az orrát sem kellett kiszívni, aludt reggelig.

Azt akartam még írni, hogy a nagy viszontlátás a pályaudvaron nem úgy történt, ahogy képzeltem. R. először volt vasútállomáson, és szeme-szája tátva maradt, én nem is érdekeltem :lol:
Aztán meg Db-ben hőlégballon világbajnokság van, a kocsiból hazafelé csak a léghajókat skubizta :roll:
Kivéve, mikor pizzát tömött magába, mert vettünk egyet a Don Pedroban 8)

Irina, hányas vonattal jutottál haza? Ott maradtál a végéig? Ügyes voltál?

Na, megyek, még előttem a reggeli rutin. A férfiak Diegot nézik, kakaóznak :arrow:

Petrának boldog névnapot utólag is :!:

Kép
vindolanda
 
 


Szép napot :)

Móni,szívesen :) Grétusnak tetszik? Gergő :) :) :) fonalak :) fogd rám,mindig ha ilyet veszel :)

nálunk takarítás,öcsi megcsinálta beépített szekrényt,bepakolás,szavazás,Míra átvétel,hugi szülinapja :) ez is jó nap lesz :)

B. ölemben ennyi :(

KépKép
viranka
 
 


Halihó!

Petrusnak én is utólag szeretnék boldog névnapot kívánni!

Beteg babáknak mielőbbi gyógyulást!

Szeli [/bés [b]Panka egyre gyönyörűbb!

Mesi, nekünk elvileg jó a 17-e, a meghívást pedig nagyon köszönjük!

Móni, nekem is jó, hogy mondtad a szavazást, mert elfelejtettem volna...

Vindo, köszi, hogy kérded, szerintem jól sikerült az előadásom, legalábbis utána két doktoranduszféle gratulált hozzá. A közönség sokat nevetett, bár volt egy nő, aki szerint ugyan mivégre foglalkozzunk ilyen primitív szövegek elemzésével. Mondtam, hogy mert ez a magyar valóság.
A feminizmus így is gyerekcipőben jár, akkor hajrá, zárjuk elefántcsonttoronyba, akkor biztos jobb lesz.
Maradtam amúgy csaknem a legvégéig, aztán szinte mindenki utazott fel Pestre, még szegediek is :shock:

Most meg két órája pakolok, mert természetesen megvárt minden: mosás, mosogatás, rendrakás, szellőztetés (!).
irina
 
 


Akkor ügyes voltál.

Én is házimunkázok :roll:

Bár G. teregetett is, de bevallom, nem tudnék tökéletesebb gombócokat gyúrni a zoknikból, és azokat így kiegyensúlyozni a ruhaszárító fémdrótján :roll: Nem tudom, hogy csinálja :?: :idea:

Kép
vindolanda
 
 


Gombócok :lol:

Ádi is náthás eléggé, de valamiért most jól tűri. Igazából az orrából alig jön vmi, de csorog le a trutyi a garatban ezerrel. :shock:

Nekem nagyon tetszett az előadásod, csak azon röhögtem, hogy tuti előjön valaki a "de a kvalitatív vizsgálatok az igaziak" c. közhellyel.
irina
 
 


Mesi, tényleg ne hajtsd ennyire túl magadat!!!
irina
 
 


Vindo! :lol:

Nekem meg zsong a fejem. Valahogy mostanában nem bírom, hogy mindenkire figyelni kell, mindenki kérdez valamit... :oops: :roll: áááááááááááááááááá

Kép

Kép
regcsiken14
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?