A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Szülészetek, kórházak » "Budai Meddõségi Centrumba járunk"


Zsuzska, én anno többször vettem be cataflamot, nekem az mindig 10 percen belül segített(általában volt itthon, mert évente 2x arcüreggyuszim volt és abból maradt)

Aztán anno az első próbálkozós hónapokban ittam cickafark és palástfű teját...azóta abszolút elviselhető lett piroska.

Vagy algoflex m. még az is jó volt.

esetleg egy jó meleg zuhany, párna a hasadra, valami jó film, ami tereli a figyelmed?
Vendég
 


Hahó!
Nem vagytok egyedül a nem alvással, én sem nagyon tudtam aludni, és más se.

Ma jó korán felkeltem, és még gyorsan eljöttem a nyári lakba. Hát olyan szép idő nincs mint tegnap, de hamarosan indulok vezetni, amit alig várok.

Igy van Mieza csak óvatosan. Breki pedig optimistán. Kivánom,hogy a legjobban hozd ki a mostani lehetőségből

Zsuzska: én nagyon sajnálom a nagy görcsöket, Meristin már nem kapható (talán receptre) az nagyon jó volt, igaz hogy néha 2 db is kellett belőle. No nekem ilyen gondjaim már nincsenek, pedig jó lenne. De hát nekem előbb kellett volna gondolkodni, illetve férjemet meggyőzni, hogy egy gyerek, nem gyerek. Mindenkinek ezt mondom.

Mára szép napot, majd még benézek.

Breki: én ep. ügyben ugy segítenék neked, csak nem tudom,hogy mit mondjak el, mert ott sokkal jobban le van irva. És olvasni azért jó, és hasznos mert akkor tudod, hol is kell utána nézni a dolgoknak. Én is ezt teszem mindig. Tudom hogy olvastam, és csak meg kell keresni hogy hol is van a válasz, ha meg nincs, akkor irok nekik.
Az idei befizetést már elindítottam, és hamarosan a számlák is mennek be, hogy majd az én számlámon is lehessen ügyintézni. Ha minden igaz, holnap kész a fogam, és akkor onnan is kapok egy jó nagy összegű számlát,amit szépen beküldök nekik. Két-három hét és pénzecske már jön is vissza.

üdv kispatak
Vendég
 


Sziasztok!

Hát irígylem azokat akik pörögni tudnak...belém hálni jár a lélek...kész vagyok ettől az egész napos émelygéstől, enni meg alig birok. Most hozott apa Cocculine-t, remélem jobb lesz.

Breki,
hajrá stimu! Lesz itt sejtecske több is, a múltkor is sikerült 4-et produkálnod :wink:

Viki,
ha abban hiszel hogy szerencsés csillagzat alatt születtél, az már önmagában elég! És nézd csak végig az életed, ugye hogy így van? :wink:

Kahlan,
ez a mantra dolog érdekesen hangzik! Végülis összeegyeztethető a Titokkal, abban is van egy hasonló, magadnak örülő, hálaadó mondat.

Mieza,
jó téged is látni néha :) Hát te tényleg olyan izgő-mozgó kismami lettél mint amilyennek elképzeltelek! De ki is kell használni még a jó időt, mert aztán a tél majd bekényszerít...

Kispatak,
Állatkertben a gyerekeim kisiskolás kora óta nem voltam! Pedig akkor hogy szerettünk odajárni...nem volt olcsó, de ha megkérdeztük hogy vidámpark vagy állatkert, mindig az állatkert nyert :)

Kép
judit0713
 
 

 
 

Sziasztok!

Ha megengeditek, csatlakoznék a fórumhoz.
Gratulálok minden pocakos társnak és drukk a leendő kismamiknak is!

Röviden magamról: 30 éves vagyok, van egy 10 éves fiam az első házasságomból. 8 éves kapcsolatomból 4 éve sikertelenül próbálkozunk közös csemetén. Páromnak is van egy szintén 10 éves fia. Még csak általános nőgyógyászati és hormonális kivizsgálásom volt.
Decemberben kell hívnom a kp-ot januári konzultációs időponttért.
Nagyon kedvesek voltak. Minden jótanácsot szívesen fogadok.
Egyébként eü-is vagyok. Szülésznőnek tanultam, de közben született meg a fiam, így nem lettem az. Van szülésznő barátnőm a sote I. -en , de oda nem szeretnék járni, mert neki sincs túl jó véleménye az ottani helyzetekről.
kolibri28
 
 


szia!

jó helyre jöttél:-)

Kinél fogsz konzultálni? van már orvos, akit kinéztél?
Vendég
 


Sziasztok:

Kahlan:
Az arcüreggyuszi nem valami jó dolog,de rámélem már nem zaklat és már csak a multé.
Köszi a tippeket.Cickafark és palástfü teát én is iszom már kb 1 éve,most már az is megszokássá vált.Gondolom,ha nem használ akkor nem is árt.Egyébként mindig nem szokott görcsőlni csak nagyon ritkán,de ma reggel kivétel volt,nagyon durván berrobbant Mary.Nekem a Magne B6 ugynéz ki bevált.

Kispatak:
Anno volt mikor én is Meristint vettem be,jó volt csak ugytudom vényköteles és amikor dokinál vagyok mindig elfelejtem feliratni.Hála nem sokszor van rá szükségem.

Judit:
Róka koma nagyon melléd szegödött,jó lenne úgy karácsony környékén Jézuskátol át küld hozzám.Most még úgy érzem,hogy szivesen fogadom.

Üdv.
Zsuzska!!!

Kép

Kép
zsuzska2007
 
 


Köszi, azért évente egyszer jön...előtte mandulagyuszi zaklatott, aztán ők ki lettek rakva, így a kürokozó bacik könnyen feljutnak az orromba...ez a csöbörből arcüregbe effekt:-))

Ó, Vukkot én is várom. Mondtam is Zsoltimnak. Nagyot röhögött...mondom ne röhögj, várom, mert akkor tudom majd, hogy kicsikénk ott van:-)
Vendég
 


Sziasztok!

Ma találkoztam S. ügynöknővel a Jánosban, meglepetésemre megismert, pedig nekünk ugye az első inszem sikerült, nem sokat voltunk nála és annak is ugye már kilenc hónapja. Ő szólitott meg nagyon kedves volt.

Nálunk vannak már biztató jelek, ami alapján várható hogy hamarosan megérkezik Noni baba. reméljük igy is lesz és nem kell elinditani.

Mindenkinek mennek továbbra is a drukkjaim! Ma nagyon szép idő volt, talán sokakat jobb kedvre deritett (olvastam a rossz hireket, és nagyon sajnáltam hogy rosszul alakultak a dolgok :() de a rossz széria után mindig jön egy jó tudjátok úgyhogy hajrá!

Kép
vayacon
 
 


Kolibri:
Üdv. itt!Jó helyre jöttél.

Vayacon:
Mennek a drukkjaim,hogy a baba hamarosan megérkezzen és ne keljen inditani.
S ügynöknö velem is mindig aranyos,nyilván vannak neki is rosszabb napjai,de kinek nincs.

Üdv.
Zsuzska!!!

Kép

Kép
zsuzska2007
 
 


Sziasztok!

Kahlan!
Köszi a Titkot! Igaz még csak annyi időm volt hogy belekukancsak, de lementettem. :lol: :lol:
Én nagyon szurkolok, hogy hamarosan vuk feléd járkáljon.

Zsuzska!
Sajnálom a mesis görcsöt. Sajnos tudom, hogy milyen, én minden hónapban megszenvedek vele és mindig szuri a vége. :( :( :(
De annak örülök, hogy a MagneB6 bejött neked.

Vaya!
Drukkjaimat küldöm, hogy minél hamarabb rácsodálkozzon a világra Noni baba. Gyors szülést kívánok Neked! Várjuk az infókat.

Kispatak!
Tök jó, hogy még kitudtatok menni a nyári lakba. Hajrá vezetés.

Vicky!
A múltkor elfelejtettem írni, hogy csodálatos Barbus. Milyen nagy csaj már.

Csajok ki merre?????

Puszi:
Ildi

gyoreneildi
 
 


Sziasztok!

Mindenkinek nagyon szép vasárnap estét!

Zsuzska mensi görcsök hess....

Vayacon gyors szülést és egészséges babucit!!

Kolibri ÜDV és mielőbbi babásodást!

Judit remélem már jobban vagy, Vuk eltűnt!

Mi egész hétvégét vidéken töltöttük.
Apának meg kellett műteni a lábát, varratszedés 1 hét múlva!

Nekem bedurrant a fogam tegnap a korona alatt, este ügyelet most szedem a nagy dózis antibiotikumot!

Most egy kicsit aggódom szerdán megbeszélés K ügynökkel, remélem addigra már semmi nyűgöm nem lesz!

Lehet inkább kihúzatom a fogam, hogy ne gyulladjon be nem várt időszakban.

Szerdán megy valaki BMC-be? Én 12 után ott leszek várakozva K-ra.

Mia
kecsmary
Budapest II. kerület
 
 


Hahó

Fájó szívvel ismét haza kellett térni a nyári lakból, és azt hiszem gyakori látogató már nem lehetek ott, ha beköszönt a rosszabb idő.
Ma vezettem ismét, megállapítottam, hogy rengeteg őrült van az uton. Igy volt ez haza felé is, csak akkor már a sötétben a párom vezet, talán nem is baj. Nem kell nekem sötétben bóklászni. A KRESZ oktató hölgy is mondta, hogy kerüli a sötétben való vezetést,nekem se kell hősködni.

Kolibri: üdv itt és mielőbbi babásodást, Megírod priviben mi a baj a klinikán, mert amugy én odajárok, mondjuk nem szülni, hiszen abból már jól kinőttem. Én vagyok itt az ügyeletes drukker "nagyanyó".

Zsuzska: remélem már jobban vagy kicsit és te is Judit? Állatkert mostanában soha se volt olcsó, most kifejezetten piszok drága. Egy családi jegy 5700 Ft. A perec a ligetben 400, van pofájuk, egyék meg.

Vaya: remélem hamarosan te is anyuka leszel, mint mond a dokker?

Mia: szorítok neked, a beteg fog főleg hétvégén iszonyatos. Általában nekem is péntek este jön a fájdalom. Multkor szombat reggel jött a wellness szállóban. Jó kis muri volt. Hivtam az orvosom, hétfőn reggel már meg is csinálták a gyökérkezelést. Ó holnap gazdagabb leszek egy hiddal remélem, én kicsit szegényebb az árával, amely több mint 100 pénz. Hát ez van. Enni kell.

Kahlan: ez a gégészetes dolog nem jó, mandula mütét meg egyenesen pokol. A "legszebb" hogy utána se jó. Nekem azonnal minden a hörgőimben köt ki, de a mütét nélkül meg már nem is tudtam járni a reumától, és a szívre, vesére is veszélyes a toxint termelő beteg mandula, ezért kell kivenni.

Többiek? Sajti, Zsu, Eszter, Ann, Kubu, Woody, Lukácsné???

Macs: ma láttam egy igazi vöröscicót, rögtön rád gondoltam. Mi van a gyerekekkel, és hogy viseli magát a cicód? Mit tett mikor haza mentél?
Várunk és képeket kérünk!

üdv kispatak
Vendég
 


vaya: Gyors és sima szülést kívánok.

ildi: Barbus jó sokat nőtt már. Már lassan egy éves lesz.
vicky79
Budapest III. kerület
 
 


Megérkeztem.
Megvolt a 2. napom a 6-ból :?

Viszont ez már a 3. szurizós nap!! :D
Hálás vagyok minden áldott nap,hogy kaphatom a szurit,mert mindegyikkel közelebb a hőn áhított baba :D

Párom nem viseli jól,hogy most érzékenyebb vagyok erre,mint nyáron,nem szeret fájdalmat okozni...
Én már a szúrás előtt is jajgatok,valamiért most eléggé fáj minden,nem tudom miért...

Pedig elég magas fájdalomküszöböm van.
ki érti ezt?

Az esti 3 Merional viselt meg leginkább,a Gonalt szeretem,mert az csak egy csípés :D

Még ma 3 Merional,holnap már csak 2,és utána kontroll,hogy mit csináltunk :lol: :lol: :lol: :lol:
Vendég
 


Sziasztok!

Judit
Segített a homeós bogyó émelygésre?
Én nem tudom, miért hívják ezt reggeli rosszullétnek, én estére vagyok szarul… Persze ezt vártam…
Férj azt mondta, nem lesz 2. baba, ha ilyen szarul vagyok, tiszta őrült, ennél rosszabbakat kibírtam már :) Amúgy is jó hír, dolgozik a pici…
Legalább hányni nem hányok.

Zsuzsi
Kipróbálom a citromos vizet, hátha beválik…
Priviben átküldöd az emailcímedet a diétához?

kispatak
Minden munkahelynek megvan a maga baja…
Még biztos, hogy nem iratom ki magam…
Mi a Doxiproctot fotózás előtt használtuk szem köré :)

Rita
Nagyon drukkolok!!!

Ann
Köszi, nagyon bízom, hogy rendben lesz minden!
Amúgy mindenki azt mondja, hogy lehet 3 hetet kibírni…
Én alapból pesszimista vagyok, és majrés, de most valahogy egyáltalán nem aggódom, hogy baj lesz… Annyira nyugodt vagyok, el sem hiszem!
Főleg így, hogy a rosszullét is megvan minden nap, tudom, hogy dolgozik a pici!

Nyugi, veled is minden rendben lesz!
Mindjárt itt lesz a november vége…
A diéta nekem is nehezen megy, épp utálom a párolt zöldségeket és már salátára sem tudok ránézni :)
Tudom, mit érzel a barátnőd miatt…
Én lemaradtam az ex-es történetedről, ő nem akart gyereket? Későn léptél ki a kapcsolatból?

gyoreneildi
Köszi a drukkokat!
Én is küldöm neked!

Szombaton megint vendégség volt nálunk, barátok, hát kb 5 perc alatt rájöttek, hogy terhes vagyok… A mellemből meg az arcomból szerintük…
Aztán nagyon kíméltek, mikor éjjel elmentek, bepakoltak a mosogatógépbe meg kidobtak minden szemetet… Mondtam, hogy nem vagyok beteg, csak terhes :)
Estére vagyok amúgy nagyon fáradt, holnap 7-re megyünk vacsizni a pénzügy csoporttal, hát remélem nem alszom el az asztalnál :) Enni sem nagyon fogok tudni, estére nincs étvágyam.
estrella22
 
 


Probálok vonalzót késziteni,de nem tudom bemásolni.
Kikészültem!!!!!!

Üdv.
Zsuzska!!!

Kép

Kép
zsuzska2007
 
 


Na mindegy,mára feladom!
zsuzska2007
 
 


Hahó!

Estrella: remélem minden rendben lesz. Vigyázz magadra. Talán a melóhelyen nem jönnek rá, hogy mi a helyzet. Nem könnyü az anyaság, de majd belejössz mindenbe. Lehet, hogy a társaságban majd tudsz valamit enni.

Breki: bizonyára sikerül ez a szuris dolog, nagyon kivánom neked és mindenkinek. Annyira szeretnéd már ezt a babócát, bizonyára ez lesz a karácsonyi ajándék

minden jót

kispatak
Vendég
 


Estrella: ezek jó hírek!! :D
A fáradtság nekem is volt,nem bírtam a vacsihoz megvenni a dolgokat a ház aljában lévő boltban,mert úgy éreztem,menten elalszom állva... :lol: :lol: :lol: :lol:

Aztán mikor ezek a tüneteim múlóban voltak,volt egy rossz érzésem.
De addig olyan jó volt,hogy nagyobb cici-fix kellett (párommal így hívjuk itthon :lol: :lol: :lol: ),és tudtam,hogy az az ólmos fáradtság is a babának köszönhető.

Én a hányingeres részből egyelőre kimaradtam,de kaja-nemkívánás az volt rendesen!
Amit addig imádtam,azt nem voltam hajlandó megenni,és a látványa is zavart :lol: :lol: :lol: :lol:

Azóta megint eszem ezeket,de tudom,hogy majd ismét félre kell tolnom,amikor ott tartok :lol: :lol: :lol:
Vendég
 


Köszönöm Kispatak,jól látod,nagyon szeretném már!
Most már 5 éve várjuk a babácskát,úgyhogy ennek az évfordulójára (december) igazán megérdemelnék egy +++ tesztet,nem? :D


Még picit pihizek,aztán szúrunk! :lol: :lol: :lol:
Vendég
 


Béku,
meglesz karácsonyra az az ajándék!!!
Én is mindent jó jelnek fogok fel, és hogy a baba most pihenésre ítél, vagy legalábbis lassításra.
Nekem is lassan kellenek új melltartók, alapból pici, úgyhogy elég gyorsan látszik a változás :)
estrella22
 
 


Estrella: nekem is azért látszott hamarabb :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:
Vendég
 


Sziasztok!

Küldeném én Vuk-ot mindenkinek aki szívesen látna, de az a baj, hogy itt se mutatkozik, csak ólálkodik körülöttem de egész nap :?

Estrella,
homeós gyogyóval picit jobb, de úgy tudom, ennek idő kell, tehát holnap-holnapután várom az igazán jó hatását. Citromos víz nekem csak átmenetileg segít, de legalább vannak félórák amikor jobb. Nameg amikor alszom, és az bizony nem kevés idő mostanság :)

Breki,
nem baj, akkor majd azt eszed ami a múltkor is ízlett a beülti után :wink:

Kép
judit0713
 
 


Judit: elhessegetem a róka-komát Tőled mifelénk ;)
ide édesgetem majd valami finomsággal :D

nem sok mindent bírtam megenni akkor,maradtam a sok fehérjénél :)
az ízlett továbbra is :D
Vendég
 


Lányok,tudjátok,hogy mindig tele vagyok hülye kérdéssel..

Most itt a következő!
Szóóóval: számításaim szerint a leszívás egy hét múlva lenne esedékes kedd környékén.
(Többeteknek is épp arra a napra esett a kezdetekhez viszonyítva,csupán ezért a feltételezés.)

Ami viszont azt jelenti,hogy vasárnap kell a tüszőrepesztőt beadni.
De akkor előtte már csak pénteken látna a doki.
Lehetséges így a dolog? Vagy inkább hétfőn még megnézne,és akkor szerda a leszívás?

1 nap ide vagy oda nem számít,de páromnak is el kell kéredzkednie a munkahelyről,nem engedik el csak úgy... :?

Azért érdekelne a dolog,ha esetleg tudtok saját példával szolgálni,hogy milyen napra estek ezek a dolgok...!

Köszi :D
Vendég
 


Breki,
simán lehetséges! Nekem általában szombaton éjjel volt a tüszőrepi, és csüt v pént volt az utolsó uhu!

Kép
judit0713
 
 


Köszi!! :D
Remélem akkor nem csúsztatgatja majd emiatt későbbre,úgy várom már a leszívást!! :D :D :D

Nekem az előzőnél hétköznapra esett minden,aznap megvizsgált,du. felhívott,hogy este hánykor adjuk be a tüszőrepesztőt,és 2 nap múlva leszívás volt.
Az esett péntekre,és a beültetés meg vagy hétfőn vagy szerdán lehetett,nekem szerdán volt :)

Most terveim szerint 16-án leszívás.

Jól emlékszem,hogy tüszőrepesztő napján már mást nem kellett beadni,csak a tüszőrepit?
12-től leszek szabad(ságon),úgyhogy még rá is tudok pihenni :D

Utána legközelebb dec.1-én megyek dolgozóba,remélem már a jó hírrel,hogy Karácsonytól nem látnak 3-4 évig :D :lol: :lol: :lol: :lol:

Vagy tovább,ha kistesózunk is majd :D
Vendég
 


Zsuzska: köszönöm a drukkot!! :D
remélem sikerül is úgy teljesíteni,ahogy várjátok,és ahogy én várom ;)
Vendég
 


Nekem volt olyan hogy tüszőrepi napján reggel még volt szuri, de csak egyszer. A többinél aznap már nem volt semmi más :wink:

Kép
judit0713
 
 


Sziasztok

nálunk az éjszaka nyugalmasan telt egyelőre nem indulunk szülni. leszámitva hogy öt óta fent vagyok pedig mostanában olyan jól aludtam

Zsuzska sajnálom a görcsöket remélem túl vagy rajta. Inszem kezdéshez mennek a drukkok

Judit az elején nagyon rossz ez az émelygős időszak, én is szenvedtem vele. pihizz amennyit tudsz aztán túl leszel rajta. én se tudtam nagyon enni. igyál sok hideg vizet. remélem segit a homeós bogyó

Kolibri nálatok kiderült már valami? drukk neked, segitenek és összejön az a közös bébi

drukkokat nagyon köszönöm hát egyelőre bár jelek vannak de nagyon megvárakoztat minket Noni. de lelkiekben felkészültem rá, annak idején anyukám 3 héttel szülte később bátyámat, mi is tesómmal csak azért jöttünk időben mert ikrek voltunk. szval nálunk ez genetika türelmesnek kell lennem amig engedi a doki

Kecsmary hess fogfájás

Kispatak egyetértek sok az örült én két évig vezettem pesten kétszer belémjöttek egyszer meg én szaladtam bele egy hid közepén előttem lerobbanó autóba.. köszi neked is a biztatást, dokim szerencsére nagyon rugalmas, egyelőre engedi a túlhordást, természetesen 2 naponta megnéznek minket minden rendben van-e. azt még nem mondta pontosan mikor inditja be, ha nem indul el magától

Kisbéka ügyes vagy a szurikkal egyre közelebb a célhoz...

Estrella én sem tipikusan reggel voltam rosszul az elején.. kitartás a harmadik hónap környékén várhatóan elmúlik. a második trimeszter szuper lesz ;)

tényleg sok régi fórumozó eltünt Sajti, Eszter, Kubu és a többiek? mizu veletek?

Kép
vayacon
 
 


Vaya: szerintem a hajnali kelésed már jót jelent ;)
Remélem a kis tündér most már útnak indul!

Szurikkal elvagyok,bár este nem örültem neki...,jól fel is púposodott a hasam a 3 Merionaltól :lol: :lol: :lol: :lol:
De ma már csak 2 lesz 1 vízzel :D

Holnap meg már végre megtudom,mit műveltek a szurik :lol: :lol: :lol: :lol: Nagyon kíváncsi vagyok :D

Hétvégén kidolgoztam magam,úgy tervezem,hogy a maradék 4 napban nem viszem túlzásba,hogy minden jól menjen :)
Vendég
 


Sajti,Eszter és Kubu szoktak jönni,csak nincsenek mostanában sokáig,de remélem hamarosan több időt tudnak itt tölteni :)

Sajti és Eszter azért,mert már nem kell menni dolgozóba a pocak miatt,Kubu meg azért,mert sok-sok munkát átvállalnak tőle :)
Vendég
 


Vayacon
Drukkolok, hogy minden simán menjen...
Izgulsz már nagyon?


Lányok, vettem ma Cocculine-t, ezt hányszor szeditek be?
A gyógyszerész nem volt a helyzet magaslatán, én sem voltam benne biztos, hogy ezt a bogyót ajánlottátok, azt mondta, ez utazási rosszullétekre van és az van ráírva, hogy terhes nőknél nem vizsgálták a hatást...

Amúgy találtam a neten valami tesztet (Baby Intelligeneder), ami elvileg a 10. héttől megmutatja a baba nemét, de szerintem kamu...
estrella22
 
 


Jó reggelt!

Judit, Gratulálok a kis 4mm-es babához, csodálatos a kép!
Szép babavárást kívánok!

Macs, fantaszikus milyen kis aranyos Balázs!

Nava, Zorka nagyon édes!!!

Vayacon, nagyon drukkolok neked a szüléshez! Remélem, azért Noni hamarosan ki akar majd bújni!

Béku, olyan aranyos vagy ahogyan íród a napi szurikat! :D Nagyon-nagyon drukkolunk neked Lilivel!

Velünk minden szuper! Mivel múlt héten nagyon szép idő volt, ezért mindig mentünk valahova Lilivel. Imád levegőn lenni és akkor persze nagyokat alszik.
Már egyre ügyesebb a drágám, és állandóan mosolyog. A héten megkapja a 3 hónapos oltását, na az tuti nem fog neki tetszeni.

Code snippet: HTML, Used for some forums.
Lilypie Fifth Birthday tickers

Code snippet: HTML, Used for some forums.
Lilypie Second Birthday tickers
woody
 
 


Estrella: igen,ezt ajánlották a lányok,és szerintem az utazásos émelygésre és a terhességire ugyanúgy jó lehet,főleg,hogy a lányoknál már bevált :)


Katt ide:

http://www.babasdolgok.com/2010/01/10-1-tipp-a-terhesseg-alatti-rosszulet-ellen/
Vendég
 


Woddy: tündérek vagytok Lilivel,hogy drukkoltok! :D
Olyan izgatott vagyok,most biztosra kell mennem! :)

Nem is írtam még,képzeljétek,mikor mentem a szurikért Sz-hez,összefutottam azzal a lánnyal (a kettőből),akivel együtt volt a leszívásunk,ő Z-hez jár.

Kérdeztem,mi járatban,erre mondta,hogy vv,és ha minden igaz,akkor hétfőn leszívás... Én meg: és a 3 hónap? :shock: :shock: :shock:

Azt mondja: letelt már... Ja,és ami még szebb,hogy a 3. lánynak meg épp közben volt a leszívása,mialatt beszélgettünk.

Akkor ugye elsőre úgy tűnt,hogy csak nekem nem sikerült,pedig én negatívat teszteltem aznap,többiek pedig 100%-ig "tudták",hogy nekik összejött,és csak én jöttem ki könnyek nélkül végül...

Most meg ők már túl is vannak rajta,nekem meg majd csak 16. körül lesz a leszívás,de a lényeg,hogy az már mindjárt itt van! :)


Woody: Lilit imádtam,egy igazi angyalka! Hallgat azóta is a nevére? :)
Vendég
 


estrella: Én elszopogattam mindig egyet, amikor rosszul voltam. Ez homeopátiás gyógyszer, ezeknek nincs mellékhatásuk és terhesek is szedhetik. A homeopátiás szereket lehet a babáknak is adni, úgyhogy biztos nem lehet gond.
vicky79
Budapest III. kerület
 
 


Ja,és az oltás miatt ne aggódj,el kell terelni a figyelmét,és akkor alig veszi majd észre! :)
Ha mégis,akkor anya majd jól megvigasztalja pici Lilikét! :D
Vendég
 


Navi: tündériek a képek a wiw-en is!! :D
Az az apához bújós kép nagyon tetszik! Zorka baba gyönyörű :)
Vendég
 


Breki,
úgy emlékszem nekem is volt hogy 7végén kellett ügyeletre menni szurizni, de nekem inszem volt, nem lombik.
drukkolok nagyon. :arrow: :arrow: :arrow: :arrow:

Judit,
Vukot 1 napra visszaküldheted, pár napja nem járt itt, úgyhogy most parakismami vagyok hogy minden oké-e. :oops: remélem holnap jóhíreket hallunk Sz dokitól!!!
te jobban vagy?

Estrella,
Vuk űzőket küldöm, a homeos cucc szerintem elvileg nem árthat, sokszor csak nem tesztelik, ezért nem írják rá, hogy lehet kismamiknak is.
címet küldök.

üdv.,
ZsuzsÓ


Kép

Kép
zsuzsi.bmc
 
 


sziasztok
bocs hogy nem jöttem de pénteken nem volt internet, meg ma sincs csak a mobilinternetet elővettem itthon maradt a laptop és így végre bepótoltam az olvasást.
szóval a szomszéd utcában cserélik a légkábeleket és így nincs áram nekik, nekem meg kábelen jön a net és tv és nincs ezeken a napokon.
szombaton hazajött 3hét után a bácsi akinél lakunk, elment németországba, meg svájcba a testvérét meglátogatni mégegyszer utoljára, 77éves. főztem neki finom csontlevest meg szilvásgombócot.
mivel kint volt a szülinapján így meghívtam vasárnapra is ebédre mondtam hogy jut neki ne izguljon mert láthatja hogy a 9literes fazékba főzöm a levest. én nem tudok kis fazékba húslevest főzni, csak más levest....
csináltam neki vasárnapra egy alma tortát, persze hogy elfelejtettem lefényképeztetni az urammal, mindegy majd a következőt, merthogy mondanom sem kell hogy elfogyott..

mi jól vagyunk, már van hangom aránylag javulófélben vagyok, Hanna egy kicsit taknyos, Filip végre ma ment oviba bár előre rosszul volt hogy ott kell aludnia, nem szereti a délutáni alvást....
férjem is elment dolgozni korén úgyhogy babakocsival és kismotorral mentünk oviba reggel.
délután meg viszem agyagos foglalkozásra.

béku
örülök hogy szuri van remélem minden oké lesz holnapra.
judit
gratula a kis 4mmm-hez.

mindenkinek szurkolok és olvasok és ahogy tudok írok is. a héten csinálok Hannáról képeket és küldök megigérem.

navi
gyönyörű a picúrkád.

vaya
neked mennek a drukkok a szüléshez hogy könnyű legyen és gyors...

sajti, eszter ti nagyon eltűntetek, kéretik jönni.ú

macsi
gyönyörű a kis macsek mind a kettő.... remélem Kittike is jól érzi magát az új helyen.

Kép


Kép

Kép
lukacsne
Fót
 
 
 
 
 


Sziaszok!

Kicsit jobban, homeos cucc mintha enyhítené a dolgot.

Estrella,
én tegnap kb. 2 óránként vettem be egyet, ma meg ébredéskor, és úgy tervezem olyan 3-4 óránként.

Lukácsné,
te fáradhatatlan vagy, őszintén csodállak érte!

Zsuzsó,
no para, nem kötelező mindig rosszul lenni a terhesség alatt :wink:

Béku,
innen is mennek ám a drukkok! Alig várom mit mond holnap Sz!

Woody,
tényleg gyönyörű idő volt, épp babasétára való :)

Vaya,
engem anno Eszterrel 3 nap túlhordás után be akartak fektetni, de pont aznap hajnalban gondolta meg magát a kisasszony :)
Most már hamarosan Noni is megmutatja magát!
Gyors, fájdalommentes szülést/születést kívánok nektek!

Kép
judit0713
 
 


Vaya,
drukk hogy minden simán, gyorsan és szépen menjen majd.
kis lusti Noni, pedig azt mondják a fiúk lustibbak. :-)
Jánosban szültök?

Lukácsné,
jobbulást, jó hogy jöttél, te is el voltál tűnve, de ennyi teendő mellett érthető.

üdv.,
ZsuzsÓ


Kép

Kép
zsuzsi.bmc
 
 


Csajok,
SOS segítség kellene!
A dokimhoz csak 18 nap múlva kellene visszamennem, de már csak 11 db Crinone-nom van!
Ha van valakinek megmaradva, vagy esetleg kiváltatlan receptje, szívesen átvenném!
Vagy szerintetek menjek vissza egy héttel korábban? Nem ciki???

Kép
judit0713
 
 


Sziasztok!

Köszönöm a kedves fogadtatást! :)

Lehet, hogy rosszul fogalmaztam, ezért bocs! A sote -én a repro-s team szuper, csak rengetegen járnak oda (is) és nehéz egyről a kettőre jutni. Szülni biztosan nem ott fogok, ha eljutunk odáig. De a barátnőm majd ott lesz velem remélem.

Vayacon!
Még csak uh-és 3. ill. 21. napi vv. volt. Ezeken minden ok-s. Bár néha volt tejcsepegésem( főleg ha babákra gondoltam) , de a prolaktinom akkor is jó volt. A barátcserjét akkortájt kipróbáltam, de nem változtatott rajta. Most nincs ilyen gondom. :)
A ciklusom rendszeres 31-33 napos. Elvileg 16. napon van pé-m. A 14.-től érzem is. Lh teszt mutatott is pé-t( uh-n is látszottak az érő petikék), viszont a PG53 és a Maybe Baby mikroszkópok nekem nem egyértelmüek. :shock: :?
A fiam születése után spirált helyezett fel az orvosom. Problémamentes vol 6 év után vetettem le. Utána az aknés bőrproblémáim miatt fogigátlót szedtem fél évig, de mivel nem segített rajta, csak fejfájást okozott, abbahagytam és onnantól próbálkozunk. :(

Még nem tudom, hogy kihez menjek a BMC-ben. Lehet választani?
Ha tudtok ajánlani valakit, azt megköszönöm! :)
kolibri28
 
 


Judit,
gyógyszert nem tudok sajna adni.
de nem lehet hogy telo-n megbeszéled hogy beugrasz csak a receptért? szerintem ilyenkor felírják vizsgálat nélkül.

üdv.,
ZsuzsÓ


Kép

Kép
zsuzsi.bmc
 
 


azt el is felejtettem írni ami már csak "hab" a tortán, hogy végre neki láttam egy hosszabb időre vasalni és mondanom sem kell hogy szombaton hajnali 1-ig csináltam közben Hanna fél óránként ébren volt.
majdnem kettőkor aludt el és már fél 6kor ébredt, szóval sokat nem aludtam. ma meg ez az esős idő kicsit fárasztó... azt hiszem pihenek egyet míg ő is alszik.

judit
szerintem ilyenkor menj be hogy elfogyott és kérsz receptet de előtte csörögj be hogy mit tégy????
róka koma monjon le :(

Kép


Kép

Kép
lukacsne
Fót
 
 
 
 
 


Zsuzsó,
jó ötlet, majd megpróbálom!
Tudod, az a helyzet, hogy a dokkernek csak magánrendelése van, kórházba csak a páciensek miatt megy be.
Ha meg már elmegyek hozzá magánba, igazán meg is vizsgálhat egy héttel előbb...de majd meglátjuk mit mond a telóban a néni aki az ip-ot adja :roll:

Kolibri,
ez a világ legnehezebb kérdése, és minden újonnan érkező ezzel kezdi :roll:
Mind a négy doki nagyon lelkiismeretes és szakmailag a topon vannak! Stílusban mindegyikük más és más, de azt hiszem, itt a lányok mind-mind a saját dokijukra szavaznának :)
Csatolok neked egy táblit, ahol láthatod ki hogy áll, kihez jár, stb...hátha ez segít
BABAÁLMOK

Kép
judit0713
 
 


Judit0713!
Köszönöm a táblit! :)
Nagyon sok a sikertöri! A minap nálunk is járt egy nagymama, akinek a lánya 41 évesen spontán maradt terhes az elmaradt x.-ik lombik helyett. :P
Akkor a szerencsére bízom magam!
kolibri28
 
 


Béku

Bocs hogy csütörtökön olyan szűkszavúan válaszoltam, de éppen csörgött a telefonom és hirtelen elküldtem. Aztán már nem volt lelkierőm, mert a dokker lemondta a randit.


Judit

Nem sikerült a randi. Épp Békunak írtam amikor megszólalt a telefon és lemonta, mert még 5 voltak előttem és reménytelen volt.
Kitartás. Nem sokára el fog múlni ez az émelygős időszak. Akkor lehet, hogy hiányolni fogod?

Kispatak
Most aztán nagyon szoros a küzdelem a hídak közül. Ki lesz a győztes?
Kérhetek egy telefonszámot?

Andi
Gratulálok az évfordulóhoz. Nagyon szép ajándékotok lesz.

Navi
Nagyon aranyos a kis Zorka. Énis énis énis énis énis énis énis énis énis énis

Zsuzsi

Nemes doki hematológus. Vért vesznek és egy csomó minden megnéznek pl trombózis hajlam. A másik vérvétel nem támogatott és ezért is csak a 3. sikertelen lombik után ajánlják.
Én augusztusban voltam méhtükrözésen. Kb olyan mint egy leszívás. Nekem a ciklusomat kavarta egy kicsi össze.
vnbeni
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?