Rita:
18mm-es petezsák embriókezdeménnyel? Keddre Hiper-mega-giga drukkjaim nektek!!! Vszinű, hogy a HCG miatt is vannak tünetek.
Nagyon szorítok!!!
Kispatak:
Ez az állatkerti körséta zebrákkal és gólyaszomszédokkal nagyon vicces, köszi, hogy leírtad!

Kívülálló embernek ezen állatokhoz, pláne egymás mellett - nem jutna semmi összefüggés az eszébe, bezzeg neked!
Örülök, hogy haladtok a báránykával, remélem anyósoddal minden rendben lesz.
Mindjárt csütörtök, akkor avatunk?
Melyik receptet kéred?
Kahlan:
Amikor a mi "lányunkat" kellett ivartalanítani, engem is megviselt, nem kicsit. Éppen elkezdte szúrni a doki a bökőt, kezdett bódulni, én meg zokogni... Nem bírtam nézni és kimentem az utcára, hátha ott már nem bőgök annyira, de nem így volt. Akkoriban már mi is gondolkodtunk a gyerekvállalások és rém rosszul esett, hogy a kutyinknak még egyszer sem adatott meg az anyaság élménye, ráadásul egy idióta helyzet (amiről nem mi tehettünk) miatt már nem is lehet.
Valyoni:
Tündéri lehetett a lányod, ahogy verselt!
Estrella:
Ezt most jól megkaptad, más munkáját is el kell látnod, nem irígyellek. Azért megnéztem volna az arcod szombaton, amikor lelepleződtél! Szuperügyes vagy a "sajt@"-csel, általában tuti vendégváró kaja.
Kíváncsivagyok, hogy vészeled át a céges bulit, pláne mexikói?!
Andrea:
Örökbefogadtad a kis vöröst? Menjen már máshoz (akár hozzám

)!
Haláli a genesises film, köszi!
Húúúú, már 12 hetes uhu? Jujj de izgi!!!
Gratula a 10 éves évfordulóhoz és a 7 éves házasságihoz is!
Timi:
Figyu! Mi pont ezért házasodtunk meg, mert az ingyé volt.

És úgy hallottam, hogy a közjegyzős nyilatkozatot időnként meg kell újítani, tehát annyiszor X Ft. Nekünk így sokkal egyszerűbb volt.
Életem legszebb napja és legjobb bulija volt, titokban, 2 tanúval. Nem kértünk zenét sem, de olyan rendesek voltak, hogy adtak grátisz! Szerinted melyik dalt? A "Time to say goodbye"-t!!!!
Na, de ajándék lónak ne nézd...
Mia:
Sajnálom a fogadat, hasson hamar az antibotikum!
E hét közepén műtenek? Drukkjaim mennek!!!
Zsuzska:
Ne utáld magad ezért az irígység-szerű érzésért, szerintem ezen sokunk átesett már, akár egy kötelező víruson. Egy a lényeg, ne hagyd elhatalmasodni magadon, hanem inkább próbáld átírni magadban a kódját szeretetté. Nekem is nagyon furcsa volt, hogy barátnőim, hugim és még az öcsém csaja is pocakos lett simán, én meg itt bénázom már legalább 4 éve... Aztán hamar elmúlt és nagyon örültem nekik.
Navi:
Zorka egyre nagyobb és gyönyörűbb, nem lehet vele betelni!!!
Béku:
Szuper, hogy már szúrsz, nemsokára puncijóóóóó, aztán meg jöhet a 2csíkos!!!

Szorítok nagyon!!!
Macs:
Örülök, hogy Kittike már picit jobban és komfortosabban! Kis tündércsomag, ahogy néztem a képeken!
Baluci is gyönyörű és milyen szépen gyarapszik a drága!
Apa is dicséretet érdemel, olvastam, hogy sokat segített.
Számos Pancsi:
Nekem volt, hogy 5 egész vmiről indult a HCG-ém... Mikor is mész legközelebb? Addig drukkolhatok?
Ann:
Mindjárt november vége és jöhet a vv!
Neked is csak azt tudnám mondani, mint Zsuzskának a babás ismerősökkel kapcsolatban.
Kűttem priv.