A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Várandósság » 2010 októberi babák


Lina: én 16al mentem be, 13al jöttem ki. Azóta nem tudom mennyi a súlyom, nem méredzedtem. Tornázni nekem nincs energiám.

Tegnap este fürdetés után 8kor elaludtam, párom megetette 10kor és letette aludni. Engem 1kor ébresztett a baba, azt sem tudtam hol vagyok :D Ráadásul nem tudtam, hogy este még evett, csak reggel tudtam meg :D
Nagyon ki vagyok merülve... És délutánra már idegbeteg is vagyok pont ezért. Nem tudom, meddig fogom bírni...

Az a baj, hogy amikor alszik, én nem tudok aludni, mert dolog van. Ebéd után sem lehet már, mert akkor meg mindig sokáig eszik, és kifutunk az időből.

Ma bekeményítettem. Nagyon sokakat evett már és nem várta ki a 3 órát. Védőnő azt mondta, nem lesz így jó. (tegnap felhívtam, mert már 140nél járt a gyerek és még akart) Mától, kihúzom a 3 órát és 30-40 anyatej (nem tápláló) és 60 tápot csinálok. Ha nincs anyatej, 70 táp. Érdekes, hogy így nem tart 1-2 órát az evés, és hamar el is aludt. Volt sírás etetés előtt negyedórával, de lekötöttem a figyelmét.
Meg még mindig porszívózni kell az orrát. Már vettünk neki orrsprayt, ami feloldja és könnyebben kijön, de nem jön ki semmi. Viszont ott van, mert szörcsög és nem alszik nyugodtan. Gondolom bedugul neki.

Kriszta
Kép
cherryke
 
 


1 óra óta fent vagyok, a babókámnak állandóan bedugul az orra. Hiába porszívózom neki, nem jön ki :( valaki ötlet?

Kriszta
Kép
cherryke
 
 


Cherryke,
sajnálom, hogy Hunor baba beteg. Nálunk ugyanez volt a helyzet pár hete. Bettina még mindig szürcsög, de a doki szerint ez természetes. Mi is az orrszívót és a tengervizes orrsprét használtuk. Esetleg próbálj vele úgy pihenni, hogy félig ülő helyzetben a mellkasodon alszik. Így talán nem telítődik annyira a pici orra. Sajnos más ötletem nincs. :cry:
Próbálj pihenni ha a baba is alszik, a házimunka megvár. Jobb ha te is pihentebb vagy.

Kriszta
Kép

Kép

Kép
kri07
 
 

 
 

Sziasztok!

Csak gyorsan bekukkantok miujság errefele???
Tudom már megit eltűntem egy kicsit de nagyon sok az elintézni valóm, de már nem tépem a szám ugyis tudjátok :-D

Hogy vagytok, egy picit visszaolvasva azért énis látom hogy minden okés.
Belegondoltatok hogy mindjárt itt a karácsony? :-D Már csak 5 hét. Szóval most még ránkszakad anyukákra a nagybevásárlások ideje is..... :-( Jó lenne már letudni ezt az évet. Legalábbis nekem, mert ugye a lányunk születése mellett ami nagy öröm volt sok sok rossz is :-( De ez nem ujdonság rolam.

Velünk miden ok Vivi békés nyugodt babus, és rentgeteget eszik immárom 170-et 3.5-4óránként. De gyönyörűen hízik is :-)Majdf holnap reggel megyünk méretni. Attika oviban bár most kicsit náthás de csak annyi bajunk legyen, azért viszont remélem a hugi nem kapja el. Tegnap voltunk hallás és Uh-vizsgálaton minden rendben van Vivivel, minden tökéletes.
Valaki már átesett ezeken? Eredmények? Remélem minden babának oké!

Cherryke:Kri nek igaza van ezek a tengervizes orrspayk csodákra képesek a pici nózijával. Mi sterymart szoktunk venni azt dicsérik nagyon. Jobbulást a kicsi betegnek!! Neked meg kitartást!

Kri: nekem még nem kellett használnom, de Bettina nem fél az orrszivótól?mert nálunk a csajszi a prszivolval meg van béélve de ha majd az orrába bökdösök hát nem tudom :roll:

Mók:szerintem Lilla még felcseréli a nappalt az éjszakával.De ez ugyis megváltozik, ne mérgelődj :-)

Etus:most legalább egy kicsit pihensz hogy ott vannak a szüleid :-) Használd ki z alkalmat! Jól vagytok egyébként?

Maj délután rakok fel képet Viviről, nagyot nőtt!
Jó legyetek jövök még!Mindenkinek szép napot!

dinuci01
 
 


Sziasztok!

Én is vagyok , de csak olvasóba tudtam a héten lenni,mert a Zsani lányom beteg volt,de ma már mehetett oviba. Ádámra egy panaszom sincs. Éjjel csak egyszer eszik, 6-6 és fél órát végig alussza. Tejem most indult csak be igazán, mire lejár a 3 és fél 4 óra, arra rendesen fájnak is. Felváltva etetem, nagyon ritkán kéri mindkét cicit. Észre is veszem a súlyán,mert mérlegem az nincs,de a kezem megérzi mire leviszem az emeletről. A nátha az szerencsére elkerül bennünket. Ha tudok még jövök.Addig is kitartást lányok.

Kép
Kép
Kép
andinet74
 
 


Sziasztok!

Nagyik elmentek Julival vásárolni - csavarogni, Andris meg alszik, szóval van időm :) (persze, pakolásznom kéne, de majd mindjárt)

Cherryke, szerintem is inkább pihenj, amikor csak tudsz, és a háztartást vedd minimumra. Párod otthon van hétvégén? Mert akkor szombat délelőtt leküldhetnéd őket sétáni, és olyankor gyorsan meg tudod csinálni a lényeget. A lényeg, hogy nehogy nagyon kikészítsd magad, mert az senkinek sem jó.

Dinuci, 170, hát az nem semmi. Igaz Andris is nagyobbakat eszik egy pár napja, olyan 120-130-at. Fájlalja is néha a pociját evés után :roll:

Andinet, de jó hogy lett több tejcsi, és ez az éjszakai alvás, hát irigy vagyok.
Igaz nálunk is jobb volt tegnap a helyzet, fél9-kor evett, és csak fél 2-kor kelt aztán meg fél6-kor. Én már ezzel kiegyeznék. Ja és egész gyorsan visszaaludt, leszámítva, hogy mind a kétszer volt óriáskaki.

Nátha: mi is sóoldatoztunk, meg orrszívó. DE nekünk a dokibácsink otthon azt mondta, hogy csak akkor szívjuk, ha nagyon le van tapadva, amíg csak olyan folyós, de még nincs eldugulva, addig ne, mert nagyon kiszárad a nyálkahártya. Ő is azt mondta, hogy egy kis szörcsögés nem baj. (Na persze, ha nem tud tőle aludni a baba, akkor nem tudom, mi a jó megoldás.)

Mók: sajnálom az éjszakátokat. Nálunk most kicsit jobb a pásztahelyzet, igaz most már egy kicsit szigor is van, mert 2 de inkább 2,5 óránál előbb tuti nincs cici. És persze tudom, hogy ez nem szép dolog, de én mostanában hagyom kicsit nyöszögni Andrist, ha tudom, hogy tök tele van a hasa, és látom rajta, hogy álmos, mert párszor volt, hogy Juli miatt nem tudtam rögtön menni, és mire odajutottam elaludt :) Persze, ha csak egyre jobban sír pár perc után, akkor megyek.

Ha tudtok gyeretk azért többiek is. Ceyla például már nagyon régen írt. Remélem, minden ok.
EDit

Kép
Kép
etus79
 
 


Sziasztok...

CSak gyors bekukk..

Babák csodásak

( nekem Gergő éppen pityereg, pekdig evett tejcsikét ciciből 40et, majd tápszert 110et, majd össszekakizta magát hogy én ennyit még nem láttam most meg sír...)

Szóval azt hittem tudom anyatejjel táplálni de valahogy nincs elég vagy nem úgy termelődik én nem értem.. iszom a teát meg eszek, is, jó nem vagyok nagy evő, iszok mint a kacsa...


szóval jó annak akinek van elég tejcsike..

na futok megnyugtatom a drágát!

Kép Kép

KépKép

Kép

Kép Kép
kfmares
 
 


Mi is sterimart használunk...
Ma 9:30-12:15 ig aludt, 6óra óta. azóta is fent van. Azt is csak azért, mert kint voltunk vásárolni meg ebédért. nem lázas, eszik rendesen, nem beteg. passz... dunának megyek.

Kriszta
Kép
cherryke
 
 


Mares hány kiló Gergő? Mennyit eszik napra lebontva?
Csak mert mi most 3300gr-ok vagyunk és állítólag nem szabadna, de a 100 tápot megeszi.... és 8szor naponta.

Kriszta
Kép
cherryke
 
 


Sziasztok!

Hát mi úgy néz ki,csak egyszer kelünk éjjel,este f9-kor lefekvés kb,aztán f2-vagy f3 kelés,és reggel.Mi 70 és 110 között eszünk,hat-hétszer egy nap.Nem kér többet,de mondjuk hízik is.

Többiek,minden ok?Most ennyi,mennem kell,majd jövök.Örülök,hogy növöget mindenki. :)

Szilvi

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Fifth Birthday tickers
Lilypie Second Birthday tickers
Lilypie First Birthday tickers
sissy01
 
 


Cherryke: mi is kb annyi vagyunk, de a dobozon az van hogy 1-2 hónaposnak 125ml víz meg hozzá 4 kanál tápszer, ebből lesz kb, 133ml... de nem mindig engedem megenni.. hogy most a 40 cici után miért falt be ennyit??? nem tudom, persze utána olyan adagot kitett nekem, hogy csak na!!!! Szóval lehet igazad van és sok a tápszer.... de úgy üvöltött amikor megálltam és 70nél kivettem a szájából! Persze most aluszik, a nyühi a kaki után már nem az éhség volt hanem hogy alcsizni akar, szépen velem alukált, jót tett nekem is. Api ma nincs, ő fürdet, gyerek ma ezt kihagyja, pedig én is próbálnám, aztán próbálok szopiztatni este, ha meg nem, hát jön megint a buta tápszer.... :(

Kép Kép

KépKép

Kép

Kép Kép
kfmares
 
 


Sziasztok!
Azért örülök hogy szépen lassan de mindenki előkerül. :)
Hát én már nem tudom mennyit kéne ennie a gyereknek. Ma mértem 4100 gramm. Tehát akkor kb.615 gramm kaja kéne naponta, elosztva.
Ez ugye ha 8x étkezünk, akkor kb.70 gramm körül lenne étkezésenként....Na mi nagyjából 40-60 között fogyasztunk. :shock:
Mondjuk a kicsi hízik szépen.
Tegnap este megmutatta milyen megküzdeni egy ilyen aprósággal.... 10 percenként felkelt, és követelte a szopizást. Éjfélre sikerült elaltatnom. Viszont az éjszaka utána nagyon jó volt.

Arra már én is gondoltam hogy lehet nincs elég tejcsink...Most este két ciciből szoptattam.

Amivel még bajunk van, az a büfi, nagyon nehezen jön ki.

Kép
mók
 
 


Mares: a mi tápunkon az van, hogy: 2-8 hétig 90ml víz 3 kanál táp. Ez 100 lesz. De nem eszi meg, csak nagyon ritkán a 100at. 60-70gr körül eszik.
Van az a "szabály" amit a drnő is mondott: 150ml / kg a napi adag.
Ami a mi evésünkel jó is. De a tápos dobozra írt adagolás az már sok lenne... Doki ajánlotta a tápot neked? Mi a bebat ettük, de tegnap óta a humanat esszük. Az grízesebb.

Kriszta
Kép
cherryke
 
 


Sissy: irigyellek, hogy 6-7 alkalommal eszik. Már nagyon várom, hogy 4 óránként egyen.

Kriszta
Kép
cherryke
 
 


Tényleg. Ami a tápos dobozra van írva életkornak megfelelő adag, annyit kell ennie, vagy súly alapján kéne ennie? Aki szintén tápol, írjon legyen olyan aranyos :) köszönöm

Kriszta
Kép
cherryke
 
 


Gergőnek utólagosan is boldog névnapot!

Tápszer adagolása
Nekem a súly szerinti adagolást javasolta a doktornő. Átlagban stimmeljen kb. a mennyiség.
Noel Mildibét kap. Nekünk ez bevállt
Vendég
 


Szió mindenkinek!

Szupergyorsasággal besasolok mert még csak most jöttünk meg és úúúszik a kéró :-( Meg főzni is kéne...Ma minden a feje tetjén rentgeteg a mosás is. De feltételezem más is van igy néha nap :-)
Ezért csak borsólevi lesz meg sajtos tejfölös tészta. Ez gyorsan megvan :wink:
Gyors info Viviről: 4630gramm 54 cm. Vagyis 3 hét alatt 1kg 20dkgt hízott és 3,5cm nőtt :-D Meg lettünk dícsérve, és Attikával is minden ooké:hall,lát dömötör :-D

Tápszeradagolás: csajok, mint már irtamn Vivi megeszi a 160-170-et. Vagyis 150ml vízhez 5 kanál táp. Ebből kb ennyi annyi lesz,mint imént irtam. Na ezzel nem azt akarom mondani hogy belőlem induljatok ki, de én mertem és merek ennyit adni. Doktornő oké hogy itt sem javasolja, DE!!!: rájöttem mára hogy egy csecsemő nem fogja megenni ha sok neki, és kiböfizi!! Ha pedig jol van lakva igenis el kell aludjon , vagy pedig nyugodt legyen! Jó a hasfájós babáknak nem ajánlatos elszaladni a loval kajaügyben de akinek nincs ijen adja neki annyit amit a baba kiván! SZTEM.
Egyébként mi BEBA pro 1 et eszünk. Simát, nem HA-s és jobb mint a HA-s

Cherryke: a 4 óránként hááát.... majd azis eljön, de lehet ilyenkor még gyakrabban esznek. Meg olvasom Hunor nem eszik akkora adagot, lehet azért éhezik meg sűrűbben. :roll:

Kfmares:biztos azér t aludt jol a babád mert jollakott :-D Te se félj neki adni, ha kéri mint tapasztalhattad, add neki a többit is. Nem baj ha kicsit bukik utána.

Mók:az normális ha 8szor eszik :-) Mert az a 70gramm az annyi hogy 8 szor egyen. Majd ha 140et eszik akkor kb 4-5 ször fog enni.Amugy tegnap mi is nehezen aludtunk el, de csak egyszer kelt fel 4 órakor. Egyyüttérzek veled!

Etus: Akkor Andriska is szereti a hasát :-) Ennyi tényleg sok de ne törődj vele, ha a fiadnak jol esik :-) Bár a hasfájás miatt bánj okosan a kajával. De nem biztos ám hogy a mennyiségtől fáj.

Rakok fel képet Viviről, ez épp tegnapi :-)
Én meg megyek jok legyetek majd jelentkezem!

dinuci01
 
 


Kép

dinuci01
 
 


Kép Ez pedig egy mostani kép, előbb készítettem :-) Alszik a gyöngyöm

dinuci01
 
 


Dinuci!

Vivike egy gyönyörűség!!!!! :lol: :lol: :lol:

Kép
mók
 
 


Halihó!

Dinuci:Vivi gyönyörű!

Ma éjjel mi is kétszer keltünk,és ma kevesebbet is eszünk...Én is néztem,van-e elég tej,de hiába teszem vissza cicire,ha ő 60-at akar enni,akkor ha vissza tettem sem eszik többet.Hát,remélem,ez csak átmeneti.Most hallottam,hogy a 6 hét körül,amikor visszaáll a mama szervezete a szülés előttire,van ilyen,hogy kevesebbet eszik,nyugtalanabb.Majd lesz jobb...

Mók:megnyugodtam,hogy más is van így... :wink:

Kép

Kép

Szilvi

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Fifth Birthday tickers
Lilypie Second Birthday tickers
Lilypie First Birthday tickers
sissy01
 
 


Dinuci, Sissy, nagyon szépek a lányok!

Dinuci, nem fáj ám nagyon a hasa, csak ha jó sokat eszik, akkor egy ideig még nyűglődik, mert gondolom feszíti a kaja :) De nehéz lenne kevesebbet adni, mert kb 10 perc alatt bepuszilja a 120-130-at egy ciciből. Asszem lassan le is állok a méregetéssel.

Sissy, a 6-8. hét környékén tényleg lehet egy nehezebb időszak. Nekem anno Juli kb 2 hétig üvöltött az etetéseknél. Először csak a reggelinél, aztán a délutáninál, és végül szinte már mindig. Szörnyű volt. Doki, meg védőnő mondták, hogy van ilyen (állítólag megváltozik a tej íze meg az összetétele is, meg lehet hogy kicsit kevesebb is van), és el fog múlni. Hát ott akkor ezt nehéz volt elhinni, de tényleg. És egyik napról a másikra. De persze ez az szenvedős evés nem minden babánál van, csak Juli gyomra biztos érzékenyebb volt a változásra. Csak azért írtam, hogy még ilyen is lehet, és akkor sem kell kétségbe esni.

Tegnap este mi is csak egyszer keltünk. 9 körül aludt el, és aztán fél 3-kor kelt meg fél 7-kor. Jó lenne, ha ez most már egy ideig így maradna.

Mares, lehet, hogy nálatok is csak ez az átállásos időszak van, és még simán visszajöhet a tej. Azt mondják, hogy ilyenkor nekik kell többet csinálniuk, úgyhogy próbáld meg azért mindig ciciztetni amennyit csak lehet. Folyton Julival példálozok, de vele már egyszer végigcsináltuk ezeket. Szóval vele egy időben főleg estére volt kevés a tej. Volt hogy kapott pótlást a hűtőből, de volt, hogy jobb-bal-jobb-bal ciciből szoptattam, amíg jól nem lakott.

Most Andris alszik, de kint a nagyágyon, mert vagy 3-szor megpróbáltam betenni a gyerkszobába, de mindig elkezdett rinyálni, és fétem, hogy felkelti Julit.
Na megint megy a bömbi. Pedig ma még nem aludt sokat. Szerintem attól nem tud elaludni, hogy álmos :) Na megyek.
EDit

Kép
Kép
etus79
 
 


Etus!

Köszi,megnyugtattál.Én is ma megkínáltam (először volt ilyen) a másik ciciből is,aztán visszatettem ugyanarra.Megnéztem mondjuk előtte,és volt még tej az elsőben is,csak nem tudom,mi volt.De lehet,hogy csak azt éljük,amit írtál!Remélem..... :shock:

Szilvi

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Fifth Birthday tickers
Lilypie Second Birthday tickers
Lilypie First Birthday tickers
sissy01
 
 


sziasztok!

Vagyok én is, de eddig csak olvasó üzemmódban :).

Dinuci, nagyon helyes baba Vivi. Néztem hogy majdnem egy napon születtek Mátéval, ő 5.én, szval együtt voltunk a korházban :).
mi is voltunk hétfőn hallásvizsgálaton meg uh szerencsére rendben van minden.

Mók, hogy álltok a cumival? nálunk is a latexes cseresznye alakú cumi vált, a többit nem hajlandó elfogadni...

Etus, azta akkor Andriska is igen sokat eszik :). mondjuk mi sem panaszkodhatunk, ma du megevett 200at, azota alszik mint akit fejbe vertek!:)

Sissy, Lilianna is igen aranyos :). Egyébként tegnap óta Máté isnyüglödik evés közben. éhes, de amikor elkezd folyni a tejcsi a szájába elkezd grimaszolni, aztán sir...aztán végül elkezd enni. rájön hogy nincs más :D.

Cherryke, szerintem se a tápos dobozra hallgas, hanem inkább a baba súlya alapján számold ki. legalábbis nekünk azt mondta a doktor néni. szerencsére nálunk csak pótlásnak eszi ugyhogy naponta max csak 100gr-ot kap. Nálunk is a Nestlé Beba vált be.

Képzeljétek, Máté már át tud fordulni hasról hátra... csak ugy lestünk mikor megcsinálta :shock: azt akartam fényképezni hogy milyen ügyesen tartja a fejét hason aztán egyszer csak átfordult. azota már többször is:D

no most megyek mert elkezdett nyüglödni.

[url=http://picibaba.hu][img]https://vonalzo.picibaba.hu/12526.jpg[/img
baumdo
Győr
 
 


Baumdo!
Tegnap Lilla is meglepett hasonló átfordulással. :D
Nekünk többféle cumink van, a cseresznye alakút is megvettük, ay még úgy ahogy...pár percre elfogadja ha nagyon fáradt, egyébként csak felhergeli magát a cumiktól. Nem is tudom kell-e még erőltetnem.... Ha eddig nem ment akkor minek?!Ááááá...

Sissy!
Lili nagyon helyes, és nagyon hasonlít rád. :)
Nekünk csak olyan volt tegnap Lillával mintha a sűrű tej ne kellett volna, sírva jött le a ciciről, a másik ugyanakkor jól esett neki /gondolom könnyebb volt szívni.../. De én is egyfolytában azt nézem van-e elég tej????

Kép
mók
 
 


Köszi a dícséreteket arik vagytok :-)

Sissy:Lilliana is nagyon cuki :-) Vivinek is ilyen kabátja van :-D De mi már kinőttük félig meddig .... Ha kétszer keltek az még elég tűrhető sztem.

Mók:a NUK fogszabályzós szilikon cumkót próbáltátok már?

Baumondo:köszike:-) Máté is nagyon ügyes ha már forogni próbál :-) Igen majdnem egy napon :-) Majd szülinapozink együtt itt a fórumon :-D

Etus:Vivi se aludt ma sokat :-( Most ő a nagyágyon van nem szeret még mindig a kiságyban. Szted hogy lehetne őket beleszoktatni? Bár nálam csak napközbe van ezzel gond.

dinuci01
 
 


Dinuci: Képzeld, tegnap óta megeszi a 100-at. Most vagy gyengébb ez az új táp, vagy nem tudom... De neki még nem kéne ennyit ennie. Mondjuk most 1 hét alatt 300gr-ot és 2 cm-t nőtt. Tegnap este 10kor evett, aztán vártam, hogy 1 körül ébred. 1/2 4ig aludt :D

Nagyon szépek a babók :)))

Ma kell menni dr nénihez, tegnap felhívtam, hogy nem jön ki az orrából és már a hangja sem olyan a babának. Mondta, ma vigyem be rendelésre, megnézi. Erre én meg ma reggelre lettem taknyos és fájdogál (nem fáj) a torkom. Úgyhogy elkezdem az ezres c vitamint, és a kálciumot.

Tegnap párom felhívtam anyámat (a hátam mögött), hogy ki vagyok borulva, valamit kell csinálni. Erre anyám tegnap kijött, vigyázott babura én meg elmentem a boltba és bementem a bnőmhöz traccsolni. Olyan jól esett. Ma is jön, együtt megyünk orvoshoz, aztán vásárolunk és megfőz nekünk a hétvégére. És jövőhéten is minden nap jön. Takarítunk felváltva meg dokihoz rohangálunk. Hétfő: védőnő, csüt doki néni tanácsadás (oltás megbeszélése) meg csípőszűrésre és koponya-hasi uh-ra. Utóbbi 2-t még nem tudom mikor. Uh-n nem vették fel a telefont, ma újra hívom őket időpont miatt.

Kriszta
Kép
cherryke
 
 


Dinuci: fodrászom mesélte, az Ő gyerekei sem akartak a kiságyban aludni. Bemászott a gyerek mellé, elaltatta és kimászott. Pár nap alatt megszokta a gyerek a helyét. Csak nekünk nem olyan kiságyunk van, hogy az én 70 kilómat elbírja :DDDD

Kriszta
Kép
cherryke
 
 


Sziasztok!

DInuci: Vivi valami tüneméyn.. igen, vagy bennemarad GErgőbe a kaja vagy kijön, ha meg hasi tele alszik :) csak na pisilná mindig szét magát a drága és ezért kell sokat felkelni este ... :evil:

Cherryke: Milumil vagy mi a táp, most nem adok neki többet 100nál, de ha előtte volt cici, akkor csak max60at, és ha kell neki kicsit később a maradék akkor megkapja...

Mók: én is mindig aggódok a tej miatt, iszom MEcsek teát, eszem homeós bogyót és gőzerővel rakom a gyereket cicire !

Sissy: én is egyikből, másikból, etetés alatt kettőből is kapott tegnap, mert azt mondták hogy cicit ingerelni kell hogy legyen több tej, de kis Lili nagyon cép!

BAumdo: az igen, már fordul... bakker...


Lányok, kényes kérdés, de remélem DINUCI a kis bevállalósom és persze más is segít! Voltatok már nőgyogyinál 6 hetes kontroll-on?? ha igen, azóta apival összebújást valaki megtette? Mert érdekelne hogy milyen volt, mert én full aggódok hogy ama testrészem odalent már nem a régi...remélem még jól funkcionál....

Kép Kép

KépKép

Kép

Kép Kép
kfmares
 
 


Sziasztok!

Mares:mi jövő héten megyünk kontrollra,és azóta nem volt összebújás,azt mondta a Doki bácsi,addig no fürdés,no szex...Igazán én attól őrülök meg,hogy a borotvát,a kozmetikust és a gépet is mellőztem lent,mert a Férjem mondta,hogy addig ne "baszkirázzak" ott.Szóval ezt is nehezen bírom,de az összebújás is,hát parás... :oops: Az egyik cici-másik cici szerintem elég amúgy úgy,hogy egyik etetés egyik,másszor másik.És annyi termelődik,amennyi az igény,ezért nem kell a fejést sem túlzásba vinni.Én némely napokon 24 órát gyűjtögetem,majd lefagyasztom a tejcsit kb 40grammonként,hogyha egyszer netán el kell mennem,legyen mit adni neki.

Cherryke:tegnap én is pityeregtem,elegem volt,úgyhogy,mivel itt volt Anyu,sétáltam egyet.Jól esett.Tegnap jött a Szomszéd,meg a kollégáim.Néha napokig senki nem jön felém,néha megy mindenki egyszerre.

Kép

Kép

ezeket muszáj volt megmutatnom.... :)

Szilvi

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Fifth Birthday tickers
Lilypie Second Birthday tickers
Lilypie First Birthday tickers
sissy01
 
 


Jaj, Sissy: csajszika valami tünemény :) Nem adnék én sem neki 2 ciciből, de kettőből most reggel 90et szopizott és még kellet neki 30 tápszer.. végőnő azt mondta a cici legyen a több.. .hát azért van most második napja 2 cici egy etetésre

Kép Kép

KépKép

Kép

Kép Kép
kfmares
 
 


Sissy: és minden "baj" ellenére nagyon jól nézel ki! Én a koszos hajammal, majdnem egy hetes, meg az imént lebukott felsőmmel és a kinyúlt gatyómmal nem vagyok valami szívdöglesztő :)))) de majd összeszedem magamat!

Kép Kép

KépKép

Kép

Kép Kép
kfmares
 
 


Babák gyönyörűségesek!

Mi nem vártuk ki a 6 hetet :oops: :lol: :wink:
Kontrollon doktor a fogamzásgátlásról is beszélt. Mi meg nevettünk, ha véletlenül spontán összehozunk egy gyereket, akkor állunk elébe :wink:
Vendég
 


Mares
Szerintem, teljesen rajtatok múlik, hogy egy, vagy két ciciből szoptatsz... Az a lényeg, hogy nektek, neked és Gergőnek jó legyen! Az se tragédia, ha tápszerezni kell!
Vendég
 


Halihó szép reggelt!

Mizus? Mit csináltok ma? Errefel elég esős az idő, ami nagyon lehangoló :-( És még csak eztán jön a lehűlés. Én reggel elvittem oviba Attikát, meg bementem számlázni és most itthon. Meg Apa is velünk van, most nincs meló :-D Ez egrészt jo is meg nem is. Jó hogy egy kicsit 3asban tudunk lenni csak a picivel :-)
Ma chilis babot főzök, olyan régen ettünk már azt. Ugye terhesen nem birta a poci, most meg hajrá neki :-) Holnap anyóshoz megyünk ebédre ott lesznek sogoromék is, bár nagyon nincs most kedvem az ilyen családi mizériához de legalább nem kell majd főzni.

Kata1002: mi pont megvártuk a 6 hetet ami szerdán telt le. Na jo egy nap híján :-) Mi igaz nem szeretnénk már babát, de akkor se szedek ilyen bogyokat majd azért még gonoldkodom rajta. Félek hogy meghizok, igaz a legjobbat irta fel a doki. A meszesz első napján kéne kezdeni, de még ki se váltottam :oops: Noel baba hogy van ? Rakj ám majd képet :-)

Sissy: tündéri ez a kiscsaj :-) Látom szeret fürdeni ő is.

Cherryke: lesz akkor elég programotok jövő hétre :-( De legalább anyud sokat segit. Hát tényleg énse férnék el a Vivi ágyába :-D Le is szakadna :-D

Kfmares: ne aggodj, énis valami pokolian nézek ki. Bár Hétfőn voltam fodrásznál, most padliszán lettem szőkés csikokkal. Azt mondta a fodrász dögös. Csak ahhoz kéne smink meg ruci h tényleg az legyen :-D Ahhoz meg no energia. Helyre fogunk ám jönni kivül belül egyaránt egy kis idő kérdése :oops:

dinuci01
 
 


Hálistennek semmi komoly nem volt a dokinál. DE! fluimucilt adott a dokinéni... 2 éves kor alatt nem ajánlják, úgyhogy nem kapja meg, majd én megiszom, mert úgyis taknyos vagyok rendesen...
Homeopátiába találtam neki orrdugulásra és reketségre bogyót. Azt fogja kapni... Corzalya és Homeovox.
Mondtam a dokinak, hogy a 100at megeszi, azt mondta az nagyon jó :D

Kriszta
Kép
cherryke
 
 


Sziasztok! Ezer éve nem írtam, bocsánat. Nagyon szépek a babák!
Mi jól vagyunk, Emma nyugis, aranyos baba, bár most már nem alszik annyit, mint az első hetekben, de hát az a dolga :) Szopi továbbra se tökéletes, de javul. NÉha már tud 80-100 g-ot szopizni (persze két mellből), de máskor csak 40-50... :( Szóval kell a tápszer mellé. Nagyon reménykedem benne, hogy még javulhat a helyzet. Éjjel egyszer kel. Majd teszek fel képet, és igyekszem gyakrabban írni.
puszi mindenkinek
lynnn
 
 


Na, rájöttünk mért eszik 1 órán keresztül :D Mert a nuk cumisüvegen a cumi luk kicsi. Este a mellszívó cumisüvegéből kapott, 20 perc alatt megette. Este 10kor evett, fél 11-től 3:20ig aludt. Aztán megint abból a cumisüvegből adtam neki és megint 20 perc volt. Akkor néztem, hogy picit nagyobb a luk. Amikor megvettük a nuk üvegeket, vettünk 1-es cumit hozzá. Gondoltam kicserélem és milyen jó lesz. Na azon meg túl nagy a luk, szegénynek folyt ki a szájából a cucc, nem tudta olyan gyorsan nyelni, mint ahogy jött belőle :D
Úgyhogy most 1 üvegből tudok neki adni, amin pont akkora luk van, ami jó neki.

A homeopátiást ma elkezdtem, de csak a nátha ellenit. Fél tabira öntök pici vizet, hagyom ázni, összetöröm és kanállal megetetem vele. Ami meg a pohár szélén vagy alján ott marad, az újjammal kiszedem és lenyalogatja :D Minden étkezés előtt kell neki adni, holnap meg csak 3-4 alkalommal, utána már nem kell. Ha még rekedt lesz hétfőn is, kedden elkezdem neki a rekedtség ellenit. Egyszerre nem merem neki adni.
De én is szedem a náthásat, mert tegnap estére belázasodtam, reggelre meg fájt a torkom.
Dr néni meg bek.....ja a fluimiciljával együtt :evil:
Meg azt mondta még, hogy az orrsprayt hazsnáljuk tovább, de ne porszívózzuk az orrát. És akkor hogy fog kijönni a lerakódás?????
Szerintem keresünk másik dokit, mert ez nem igazán van a helyzet magaslatán. Inkább fizetek az ellátásért, de akkor ki is jön, ha arról van szó.

Kriszta
Kép
cherryke
 
 


Cherryke: itten vagyol??? s-o-s kérdés: mellszívóba mi a jó??? mert GErgő a tejcsi végét cseszik kiszívni és szenvedünk csak, és ő is ideges és pótlás kell, pedig talán üvegből többet és gyorsabban inna!!

Kata: bakker, én már mióta nem voltam apival.. és a mai borzalmas alig alvós éjszaka után már csak gondolatban játszok apival papás -mamást :)

Lynn: ne aggódj, én is küzdök cicizéssel... de ne adjuk fel!!!!

Kép Kép

KépKép

Kép

Kép Kép
kfmares
 
 


Cherryke: milyen jófej dokik vannak bakker :evil:

Kép Kép

KépKép

Kép

Kép Kép
kfmares
 
 


Mares: nem tudom melyik mellszívó jó. Én csak a saját tapasztalatomat tudom leírni.
Nekem a kézi vált be. Az elektromos csak kényelmesebb volt nekem, de nagyon sokáig és nehezen szívta le a mennyiséget. A kézivel az adag többszörösét le tudtam szívni, csak fájt tőle a kezem.

Kriszta
Kép
cherryke
 
 


Halihó!

Mares:nekem avent kézi van,az elektromost nem bírom csatlakoztatni,nem találja a vákumot... :oops: Igyál sokat!!

Szilvi

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Fifth Birthday tickers
Lilypie Second Birthday tickers
Lilypie First Birthday tickers
sissy01
 
 


ja,és nehogy átszokjon a ciciről a cumisüvegre,ha könnyebb neki kiszívni.Én még attól is parázok,ha egyszer úgy jön ki,hogy fagyasztott tejcsit kell kalnia cumisüvegből,mert netán el kell mennem,nehogy ne fogadja el utána a cicit.

Szilvi

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Fifth Birthday tickers
Lilypie Second Birthday tickers
Lilypie First Birthday tickers
sissy01
 
 


Elfogadja utána is a cicit. 1 alkalmon nem múlik semmi. Babókám is nem azért szokott le a ciciről, (a kórházba éjszakánként cumisüvegből adták nekik a lefejt tejet), hanem mert alig volt tej amikor hazajöttünk, ezért kellett félóránként fejnem 2 etetés közt, hogy az etetésre az adagja meglegyen. A stressz és a nem alvás okozta nekem a tej elapadást. A másik véglet, hogy a bnőm fia pl, a cumisüvegből nem tud inni :D kanalat is próbálták amikor az espumisant adták be neki, de mondta, hogy kínlódás volt, mire megtanulta.
Az én fiam kanálból úgy megissza amit adok neki, ugye most a gyógyszert és a c vitamin cseppeket...

Kriszta
Kép
cherryke
 
 


http://kommunikacio.blog.csaladinet.hu/

ajánlom, nagyon aranyos :)

Kriszta
Kép
cherryke
 
 


Sziasztok!

Mares!
Cherrykének igaza van, egy alkalom nem számít,de ne legyen több,mert tényleg nem fog cicizni.
Házasélet nekem eszembe se jut, bár nálunk még odébb van, apa emlegeti..Őszintén szólva fáradt vagyok!!!


Mi most jöttünk anyukámtól, aki fél háromkor elaltatta Lillát, és azóta is alszik... :shock:
Nálunk nagyon ritkák az ilyen nagy alvások. :cry:
Ez az anyaság csodálatos dolog, de nagyon nehéz is egyben. Állandóan azt gondolom Lillus boldogtalan mert sír,de anyukám szerint elégedetten alszik, szépen nő, és hízik, és nagyon jó baba.
Hát lehet hogy sose leszek magammal elégedett.....
Kétgyerekeseknek külön le a kalappal!!!!


Ceyla????
Nagyon eltűntél.
:(

Kép
mók
 
 


Lilla fürdött.... Kép

Kép
mók
 
 


Hát remélem, hogy Andris nem fog leszokni a ciciről a cumusüveg miatt, mert ma bizony azt fog kapni. Most először, szóval remélem, úgy sem járunk, mint Cherryke barátnője, akinél a baba nem fogadta el :roll:
(Egyébként nem hinném, hogy leszokna, Juli is kapott néha üvegből, és nem történt semmi)
Szóval kihasználjuk, hogy még itt vannak anyuék (holnap mennek :(), és elmegyünk moziba. Meg kell néznem a Harry Pottert :) 11 órási fimre tudunk csak menni, mert a többi túl korán volt, szóval holnap biztos nagyon ki leszünk ütve, de akkor is (be kell valljam, én amolyan rajongó vagyok, olvastam is, láttam is az összeset).
Persze gyerekek tök nehezen aludtak el, mintha megéreznék ilyenkor, hogy menni akarunk. Remélem, nem csinálják majd a műsort anyuéknak.
Na megyek is :)
Mók, Lilla nagyon cuki, és ő is kis husi már. Biztos anyukádnak van igaza :)
Edit

Kép
Kép
etus79
 
 


Edit,
hol játszák a H.Pottert?? AZt hittem még nincs nálunk, mintha az indexen olvastam volna a minap egy cikket. De lehet az én memóriám is rossz. :roll:
gigii
Budapest
 
 


Elnézést a betolakodásért :oops: :oops: , csak ezen megakadt a a szemem kávézáskor. :)
gigii
Budapest
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?