Itt a nagycsaládi hemzsegés közepette próbálok pár használható sort összehozni.
Érdekes az ünnepekröl szóló hozzászólásaitok. Nálunk mindig csak mi vagyunk, nem kell menni senkihez. Hiába a nagy család, nem áll senki se szóba a másikkal, senki se kíváncsi a másikra. Részünkröl lenne érdeklödés, de viszont nem osztja ezt senki, sajnos. Most talán hazamegyünk, de az is fura karácsony lesz, mert a szüleim nem ülnek le az öcsémmel a barátnöje miatt egy asztalhoz ill. az anyám a szüleivel se, így mindenki azt várja tölünk, hogy mi menjünk. Csak ugye azt felejtik el, hogy 5 gyerek sok, ha nincs hozzá szokva az ember és mi inkább azt javasoltuk, hogy ök jöjjenek át hozzánk, mert akkor a gyerekeket bármikor le tudom rakni aludni és a megszokott környezetükben lehetnek. Ez megint nem fog müködni, mert a nagyanyámék nem jönnek át ebbe a házba és punktum, de a gyerekek sok nekik, így mi se megyünk át, az öcsémék biztos elökerülnek, de a szüleim közül max. anyám és akkor már jó napom volt. Gondolom villámvizitel szente este is...
A többi rokoni szálak nem kíváncsiak mégannyira se ránk, pedig öket is szívesen látnánk, de én már belefáradtam a rokonság utáni futkosásba. Aki akar jön, aki nem, nem.
Szóval mi magunk vagyunk és ez szép is lenne, ha nem kapnék minden egyes alkalommal idegösszeomlást, mert a gyerekeknek szeretnék egy meghitt ünnepet, ráérös szülöket, ehelyett nekem kell mindent elökészíteni, fát venni, elhozni, sütni-fözni, stb. A fát valamikor felállítja a párom, de aztán ennyi. Ö az ünnepek alatt folyamatosan alszik, így nekem sem jön fel a nagy ünnepi hangulat. Tavaly letette a nagyesküt, hogy törni fogja a továbbiakban magát, de aztán majd meglátjuk mi marad a terveiböl a praktikus bevetésen. Már sokszor kivágta nálam menetrendszerint a biztosítékot, amikor 24-én este még nem áll a fa, nincs fözve, mert a gyerekek mellett meghalni sincs idöm. Ilyenkor fogom a legkisebbet és kimegyek egy lehiggasztó frusztoldó sétára. Ilyenkor viszont csak még jobban összeszorul a szívem, ha látom az ablakokban az ünnepi fényeket, érzem a levegöben a sültek szállongó illatát, a kicsinosított, sietö nagyszülök hadát...
Na de majd idén minden jó lesz, nem?
Itt havazik egyfolytában, de legalább a meleg barlangunkból kinézve szép látvány.
Pémteken voltunk az adventi barkácsoláson a közeli ált. iskolában (2 Euro fejenként), szombaton pedig megint kirándultunk. Karlsruhe Zentrum für Kunst und Medien volt a cél, azon belül a kortárs müvészek múzeuma, de az nem jött be nekünk ill. ami jobb volt, az a médiák múzeuma, ott jól kitombolták magukat a gyerekek. Volt Mozart-Kocka (Mozart müveinek egyes taktusait lehetett szabadon kiválasztani egy egér segítségével, abból a 20 taktusból valamit összekombinálni és a trükk az benne, hogy akárhogy kombinálja az ember, mindenképpen élvezhetö marad a melódia), voltak sok zenével kapcsolatos mókás lehetöségek, pl. minden forma más hangszer, amit az egér segítségével a monitoron elrendez az ember. Ha egymásra kerülnek részben, ebben a sorrendben lesznek lejátszva, ha hely van köztük, akkor szünettel, ha többet ugyanabból a formából egymásra rak az ember, több hangszer szólal meg ugyanabból, ha megnyújtja az ember, hosszabban szól, stb. Nagyon vicces volt. Sokféle elektro-installáció, videóprojekciók és egyebek. Pl. volt egy nagy mozivászon, amire egy bimerrel és egy számítógépes programmal szappanbuborékokat vetítettek. Az emberek nem jöttek rá, hogy mi a poén ebben, de nekem rögtön feltünt. A gyerekeket küldtem a szappanbuborékokat az árnyékukkal szétdurrantani és lám, müködött. Ha az árnyék kezük rácsapott, szétdurrant, ha a fejükkel értek hozzá, lepattant, szóval jól elvoltak. Voltak képek fraktálokról, digitális grafikák még a számítógép öskorából, atomárok, mindenfélék. A 3d-s programok kicsapták nálam a biztosítékot, rosszul lettem töle. Szegény agyam nincs a térbeli élményekhez szokva, fura volt nekem, hogy ez müködik egy szemmel is. Az is jópofa volt, hogy mit tanult az építészet a természettöl.
A múzeumozás után átugrottunk a franciákhoz a határmenti Carefour-ba szalámiért. Jaj de nagyon finom is az!
Tegnap pihi volt, mert az éjszakák már 4 napja pocsékok. Dönci megint erösen kruppos, miután már a 100-as rectodelt sem használt, kapott epinephrint inhalálva (adrenalin), az legalább hatott. Edöt is megferözte, szegénykémnek szintén küzdenie kell, inhalálni a bandát, stb. Eni hasfájásra panaszkodik, Imi is köhög szívszorítóan. Tegnap ráadásul Dönci kis magasságból fejre esett, utána olyan apatikus és falfehér volt, hogy mindkettönk ereiben meghült a vér. Már öltöztem, hogy megyek vele a kórházba, amikor egy kicsit feléledt, de aztán be is aludt és én is vele, utána úgy kelt, mintha mi sem történt volna.
Enit magához hívatta a matektanárja holnap suli utánra, mert gyakorolni akar vele. Aranyos volt, pénteken hívott, hogy közölje szándékát, mert bosszantja, hogy szerinte Eni a legjobb matekosa, de a jegyei nem ezt tükrözik, mert figyelmetlenségböl hibázik és így csak közepes. Engem megbeszélésre péntekre hívott. Tényleg nagyon kedves, hogy így törödik Enivel! Arra is próbál rávenni minket, hogy a párom tartson az ö óráján (mivel ö zenét is tanít) elöadást a hangszerekröl vagy a kottázásról. Majd egyezkedünk. Nagy szám lenne, ha rá tudnám venni a páromat, mert ö olyan szinten rüheli az iskolákat és a tanárokat, hogy az már rémes.
Hát ennyi történés volt most az elmúlt napokban.
Megyek, mert vár a vasalnivaló és társaik. Végre szeretnék a fiúkkal sütni is.
Barbi