A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Szülészetek, kórházak » "Budai Meddõségi Centrumba járunk"


Gyors leszek:

Eszter: sajnálom a problémákat, viszont a kezednek nem ártana egy rtg. semmit se jelent, hogy tud mozogni (sajna), bizony vigan el lehet törve!!!
Vendég
 


Mindenki vegyen magának a laptetőből.
De jó lenne inkább egy fini tortán osztozni. :D
franci
 
 


Franci, múltkor én a kozmetikusommal jártam így, újságolta hogy majdnem nagymama lett, (a lánya 22 éves) de el kellett vetetniük a babát, mert a fiú NEM AKARTA és épp nem voltak jóban. De hogy azóta megint összejöttek. Azért rákérdeztem, ha annyira nem akarnak gyereket akkor esetleg miért nem védekeztek?? És utána elújságolta, hogy milyen érdekes, mert neki is ebben a korában volt egy abortusza.
hát nekem ez nem fér a fejemben, hogy van szivük egy kis élő embriót megölni?? Számomra felháborító, és csak azért mert ja, most épp nem akarunk. De bakker a mai világban már annyi lehetőség van a fogamzásgátlásra!!! Persze nem dolgom meg- és elítélni sem őket, de akkor is felelőtlenségnek és felhábosítónak tartom. Akkor szülje meg és adja oda olyannak aki szívesen felnevelné. .
ann74
 
 

 
 

Bmc-ben lévőknek drukkjaim mennek!!!! :arrow: :arrow: :arrow:
Szorítok Mindenkiért!

Eszter,húú vigyázz magadra!!!Remélem kiskezed már nem fáj annyira!!!

Vikus!Egyik inszemnél nálunk is ilyen 3-as verzió volt!(de nekünk 1 volt mostanra megírva!)Ha 3 nem is de 1 mindenképpen sikerüljön!!!!Szorítok!

Babu!Milyen szerencséd van Márkkal,hogy ilyen sokáig húzza a lóbőrt! :D .....én is ilyet akarok!!!

Béku!Ma estém nekem is nyűgös volt,nem igazán találtam a helyemet az ágyikóban! :(

Nemrég értem haza védőnőtől!Annyira cukor az a csaj!Minden rendben volt,1 hónap múlva újra tali!
Hazafelé frankón keresztbe sikerült állnom az úton,még jó hogy nem ilyedtem meg!!!Legyen már tavasz!!!

Kép
Kép
missancsi
 
 


Ann, szívemből szóltál.
Velünk szakközépben a Néma sikolyt. Abortuszt mutatnak benne. Kegyetlen. Én végignézetném vele....
franci
 
 


Franci!Ezek a dolgok és az ilyen emberek engem is felbosszantanak!Az elmúlt pár hónapban engem is megtaláltak az ilyen emberek(2 munkatársam is.Én a Bmc-re vettem ki néha szabit,ők meg abortuszra!)A múltkor a kolleganő megkérdezte,hogy mikorra várjuk a babónkat,erre ő :pont akkor volt neki meg az ELSŐ! abortusza!!!Ezzel aztán lehet dicsizni!!! :?

Kép
Kép
missancsi
 
 


Ezek szerint volt több is.... :?
franci
 
 


Sajti drukkolok nagyon!

Vikus, neked is nagyon drukkolok, hogy minden úgy legyen, ahogy szeretnéd! :wink:

Ezek az abortuszok engem is kiborítanak...egyszer a bnőm felhívott, hogy menejk vele ügyet intézni, elmentem, útközben mondta el, hogy abortuszt megyünk intézni. :shock: Akkor már a BMC-be jártam, és ő ezt tudta! És ikerek lettek volna! :cry: Azóta nem nagyon tartjuk a kapcsolatot...
Vendég
 


A kedves főnököm+munkatársnőnek (együtt járnak) is volt már abortusza,a lánynak 2 is,de az első még lehet hogy mástól...

eléggé idegesítő,hogy ezzel dicsekednek emberek :?

De azt tudjuk,hogy az abortusz milyen hatással lehet,hogy aztán esetleg olyan sorsra jutnak,mint mi,hogy mikor már szeretnék a babát,hiába várják :? :? :?

nem kell senkit irigyelni,mert mi igaz,hogy küzdünk a babáért,de épp emiatt a Jóisten csodálatos élettel ajándékoz meg minket,hisz ilyen társas kapcsolata sincs mindenkinek,mint nekünk,ilyen támogató partnerrel,és igazán szép terhesség és babázás vár ránk,ezt ne feledjétek!!! :)
Vendég
 


Egyik barátnőmnek szintén volt abortusza,mondjuk neki már ott van 2 gyönyörű gyereke,tehát nincs amúgy a babák ellen,de nagyon rossz anyagi helyzetbe kerültek :?

hogy hogyan védekeztek,arról nem faggatóztam,de volt benne annyi,hogy gondol ránk folyamatosan,és mondta,hogy alig merte elmondani,mert úgy szégyelli,hogy tudja,hogy nekünk nem jön össze,rá meg elég,ha ránéz a párja,és már megint babát vár...


Én sose mennék önszántamból abortuszra,túl sokat ér az a kis élet...
De ha oda kerül valaki,én nem ítélkezem,az a Jóisten dolga :)
Annyi elég,hogy nem értek egyet.
Én azzal büntetném őket,hogy meg kell szülniük,max. utána örökbe adhatják valakinek...
Vendég
 


sziasztok,

Franci ez a téma nagyon érzékenyen érint engem is, még így olvasva is kinyílik a bicska a zsebembe.
nekem is volt egy kollégám még az előző munkahelyemen, 21 éves volt és egyik nap nem jött be mindenki tudta, hogy éppen a harmadik abortuszán van. másnap ment a sajnálkozás én meg legszívesebben pofán b...-am volna, hogy az első kettőből sem tudott levonni semmilyen következtetést.

hát ez van, egyetértek kisbeekaval, én sem értek egyet az abortusszal csak sajnos néha indulatból ítélkezem is. esendő vagyok talán azért mert nekem ennyit kell szenvedni és nem fér a fejembe, hogy mások hogy dobhatják el azt a mérhetetlen nagy áldást, hogy gyermekünk fogan?????? nem értem...
pannik
Budapest
 
 


Sziasztok!
Végre itthon! Aktítitásotok nem csökken szerencsére!

Makónak Gratula Fanni babához!

Tündinek Gratula Szonja babuhoz!

Béku: Vukk mentes időszakot nem ám átvenni Anditól (na ne is maradjon nála) Kendd a pocid testápolóval E vitaminos nagyon jó nekem a fiammal 1 csikom sem lett.(californiás E vit. 1 literes nem tudom van-e még nekik)

Vicky :Barbusnak jobbulást és jó szánkózást!
Jól olvasom ujabb babaterv??

zsu tükrözésed eredménye?

Sajt@ és még akik ma valahol voltak sok sikert jó eredményeket!

Kispatak holnapra egy vagonnal!!

vikus82 sok sikert!

Eszter anyának jobbulást !Kezed hogy van? Vigyázz magadra!!

Andi!!! Csucs a kérdésed! Nagyon krémje vagy a forumnak!!!
Jó olvasni a vicceket!
Pü megkaptad??

Nyulacs82 végre valaki Szolnokrol !
ti hogy álltok ? Mikor jártok a bmc felé?

Magamrol!!!
Köszönöm a sok szorítást jól jött nálam is 15 percig tartott és minden oké!!!!! Legközelebb is hallgatok rátok nem is volt vészes miért parázok mindig ennyire???
Jövöhét csüt. valaki jár a bmc-ben?? jó leene látni is benneteket!

Andikám egész idő alatt olvastam a titkot probálom de nem könnyü a szoftver frissitése!!
Na megyek mert szalad a lakás .

Puszi mindenkinek és még 1 X köszönöm!!
evolet
Szolnok
 
 


Evolet: köszi a tippet! Hol lehet olyan krémet venni?

Attól tartok,nekem ígyis-úgyis lesznek csíkjaim mindenhol,mert bár életemben nem voltam még 50 kg fölött,a combom így is tiszta csík,de eddig is olyan volt! :shock: :shock: :shock: :shock:

sose híztam hirtelen,sőt,sehogy sem! :D

A hányinger sajnos nálam tanyázik,de Vuk még nem talált ide-szerencsére...
Nem értem,miért émelygek ennyit,és miért van állandóan hányingerem,ha aztán nem jön a "megkönnyebbülés"....

A koktélparadicsommal enyhítem a tüneteket,az most (is) nagyon jólesik! :)
Vendég
 


Evolet: ha nem megy a Titok olvasása,akkor nézd a filmet,vagy csak hallgasd:
http://www.titokfilm.hu/thesecret/
Vendég
 


Lányok,nagyon várom már a híreket!!! :D

Sajti,mondd azt a széééép nagy számot!! :) és főleg,hogy csak szerdán kell menni beültire ;)
Vendég
 


Evolet, tök jó, hogy minden rendben ment!

Nekem is minden okés belülről! :D

Jaj nem is írtam nektek, hogy ha lett volna valami komplikáció és kellett volna vért kapnom, akkor most nem hiszem, hogy itt írogatnék! :shock: Mert a zárójelentésen szerintük a vércsoportom AB+, de igazából O-ás!!! :shock: Asszem simán kinyírtak volna! :shock: Pedig minden papíromon rajta van szépen és olvashatóan, hogy O-ás, nem értem, hogy ezt hogy lehet elnézni! :shock:
Vendég
 


Evolet, ügyi vagy!

Zsuzsi, ez durva. Nekem még bemondásra se fogadták el soha a vércsoportomat.
franci
 
 


Zsu: ez nagyon durva!!! :shock: :shock: :shock: :shock:
hisz mindig újabb szerológiát csináltatnak műtét előtt...
Akkor meg minek,ha nem számít az eredmény?

Azért szóltál nekik? Nehogy valami kezdő miatt valaki tényleg úgy járjon... :?
Vendég
 


Szóltam a nővérnek, amikor átvettem a zárójelentést, és ennyit mondott: Tényleg?? De aztán nem foglalkozott vele. De azért még megyek majd a dokihoz a szövettan eredményért, majd neki is fogom mondani!
Vendég
 


Zsu: mondjuk lehet,hogy az addigi papírjaidon,amiket a dokik néztek,jól szerepelt,és csak a zárójelentés szerint volt más...

Csak azért írom,mert nekem is volt,hogy Sz-nél valamit a zárón nagyon elírt H,mert kitöltötte az egészet,és Sz szólt neki,a saját példányukon tollal átírták,de én olyat kaptam utána,amit kijavítva nyomtatott ki :)

De azért szólj,nehogy később valakinek baja essen...!
Vendég
 


Béku, hát nem tudom, mert a nevemet sem tudták jól lemásolni 8)
:lol:
Vendég
 


Zsu!!

nem semmi ez az elírás.Ha vér kell,Rám számíthatsz,Én tuti adok. :D :D :D
csucsu99
Budapest
 
 


nagyon pancserek! :lol: :lol: :lol: :lol:

mondjuk nekem is rosszul másolták le a személyi igazolványomról a nevemet,és így az új dokimnál minden beutalón és leleten rosszul szerepel... :lol: :lol: :lol: :lol:

Az EKG-s nő rendes volt,ő átjavította,és a kapott leleten már jól van írva :D
Vendég
 


Evo!
Örülök,hogy túl vagy rajta.HSg volt ugye??Nekem sem "fájt"inkább kellemetlen volt.Előtte betoltam egy cataflant,elláttam az egész bagázst akikkel voltam. :D
Pihizzél azért,Én kicsit véreztem is.

Én tuti nem megyek még a jövőhéten a BMC felé. :cry:
csucsu99
Budapest
 
 


Csucsu, köszi szépen!! :lol:

A hematológián is elírták az adataimat, a nevemen és a férjem nevén kívül semmi sem stimmelt, úgy vettem észre, hogy néztem a születési adatomat és ez állt ott: 1954.03... :shock: Kb másfél - 2 óra volt míg helyre hozták, én meg szédelegtem ,mert éhgyomorra kellett menni, aztán még megszabadítottak 11 kémcső vértől is! :shock: Na utána tényleg szarul lettem, míg nem tudtam enni.
Vendég
 


Zsu, hogy ment a műtét? izgultál nagyon? örülök, hogy minden ok belülről akkor nyugodt lélekkel kezdődhet a kövtkező kör :)
pannik
Budapest
 
 


Pannik, minden simán ment szerencsére, nagyon izgultam, de tényleg olyan volt mint egy leszívás! Meg kell várni a szövettant és akkor kérek időpontot a BMC-be. Remélem márc vége felé kezdhetünk is. :D
Vendég
 


nagyon szuper :)
milyen szövettant? vettek mintát is műtét közben? nekem nem vettek :shock:
pannik
Budapest
 
 


annyira szeretnék egy kis magyar vizsla képét feltölteni a profilomba de egyszerűen nem sikerül :evil:
már vagy 20szor lekicsinyítettem, végre sikerült jó méretűre csinálni erre most a pixelekkel van baja ááááá micsoda gondjaim vannak :lol:
pannik
Budapest
 
 


Pannik, nekem csináltak küretet is, és ezt küldték szövettanra.
Vendég
 


vikus: Tigriskének lett 4 tüszőből 3 kislány, de azért nem ez a követendő cél. Nekem is 4 tüszőm volt, szóval nem garantált az ikerterhesség. Bár én is azzal indultam. Na most légy okos. :)

csucsu: A nap az itt is süt, de a hangulatom ma sem jobb annak ellenére, hogy Barbus talán javul. Aggódom nagyon, mert nem akar rendesen enni, de legalább a reggeli tejpépet megette majdnem mind és abba volt belecsempészve a normaflore. A mostani kakija már szilárd volt.

babu: Volt szánkózás. Már szilárdat kakil a drága, de nem akar se enni se inni rendesen. Most azért aggódom, nehogy kiszáradjon. (Remélem a fosi megállt és így nem fog.) Narancssárgáról nem tudtam ezt, de nekünk narancssárga a nagyobbik babakocsi és a bútorában is van.

kisbeeka: Úgy látszik egyre gondoltunk a szüléssel. Sajnos a csíkosodás genetikai adottság. Én a dm-es olajat használtam és nekem csak alul lettek csíkjaim. De a sógornőm pl. az utolsó 1 hónapban csíkosodott be nagyon. Akkor mi már külön voltunk, szóval lehet hogy én sem úsztam volna meg.

evolet: Nem most. Majd olyan 2-3 év múlva. Ha ki nem akaszt annyira a kisasszony, hogy úgy döntök hogy nem kell még egy. :) Örülök, hogy túl vagy rajta. Ezek szerint minden rendben?

zsu: Örülök, hogy nem volt gond. Azért figyelhetnének jobban is.

Abortusz téma: felháborítónak találom. Megérdemelnék ezek a felelőtlen csitrik, hogy a kínok kínjával szüljék meg azt a drága gyereket egy anyaotthonban, mint régen. Aztán meg vegyék el tőle, hogy soha ne felejtse el milyen az. Hogy képesek elvetetni? Én max. akkor ha beteg lenne, vagy anya nem tudná kihordani. Talán lehet olyan anyagi helyzet, hogy nem fér bele a baba, de akkor miért nem szüli meg és adja örökbe? Egy mentség lehet még az én nézetemben, a nemi erőszak. Lehet hogy nem is ártana egy kicsit szigorítani ezen a szabályon, ahogy mostanában tervezték. Felháborító. És még büszkék is az ostobaságukra. Bocsi csajok a kirohanásért, de azért ne az abortusz legyen már fogamzásgátlás helyett.
vicky79
Budapest III. kerület
 
 


zsu: És most hogy érzed magad a műtét után? Tényleg nem lehet nagyon emelgetni? Csak mert azért félek ha meg kell műteni a méhszájamat, mert állítólag hetekig max. 2 kilót lehetne emelni. Barbus 8.
vicky79
Budapest III. kerület
 
 


zsu, miért kellett a küret?
Vicky a szám az a születési dátumodat jelenti? mert akkor egyidősek vagyunk és az abortuszról is egyet gondolunk.
nincs baj a kirohanással teljesen normális, hogy mi ezt így látjuk
A hozzászólást 2 alkalommal szerkesztették, utoljára pannik 2011.01.28 15:19-kor.
pannik
Budapest
 
 


Vicky: akkor tuti nem úszom meg a csíkocskákat! :lol: :lol: :lol: :lol:
akkor megnézem a krémet,jó lenne,ha legalább kevésbé,vagy nem mindenhol árasztanának el a csíkok :D :lol: :lol: :lol:
Vendég
 


Vicky: mikor februárban műtöttek a petefészek ciszták és az endó miatt,akkor 6 hétig nem volt szabad 5 kg-nál többet emelni...
Sőt,utána az üzemorvos kérte,hogy még annyi ideig ne tegyem :?

A húgomnak nem mondtak semmit a méhszájseb lefagyasztásakor,hogy ne lehetne valamit csinálni...
Vendég
 


Csajok!Látom a csíkok is előkerültek.Mikortól érdemes kenegetni a pocit és milyen gyakran?(napi 1szer-2-szer?)

Kinéztem mozit.Azt hiszem este elmegyünk kicsit kikapcsolódni! :lol:

Kép
Kép
missancsi
 
 


Vicky, egy kis mensis görcsölgetést éreztem utána, de semmiség volt ahhoz képest, amit szoktam érezni minden hónapban.
Az emelgetést nekem nem tiltották meg, nem is volt szó róla! :roll:
A két évvel ezelőtti cisztaműtétem után mondták, h ne nagyon emelgessek, a varratok miatt, gondolom.

Pannik, azért kellett a küret, h felfrissüljön a méhnyálkahártya.Így újra épül. Neked nem csináltak ilyet?
Vendég
 


Hahó!

Breki: látom már eltelt a 12. hét?! Hajrá! Hamarosan uh!

Sajti: merre vagy, várunk!

Csucsu: jól látom, ma volt beülti?

Vicky: hajrá Barbus javulgat. Autó lesz, nagyon rád fér. És azt vezetheted,amit ismersz - ez aztán jó hir.

Ez az ab. téma: nagyot egyetértek, szüljék meg, és adják örökbe. Annyi-annyi anyuka várna babára, ha lenne - nem kellene éveket kinlódni, aki ezt szeretné. És még hencegnek is vele.

Kubu: akkor hamarosan ismét diplomás leszel, de jó neked. Bár gondolom nagyon nem ingyen adják ezt.

Eszter: azóta is gondolok rád. Mikor fiacskám haza állított anno, hogy elesett és fáj. Megnéztük, hogy nem tudja fordítani, na akkor tudtam, hogy irány dokker - el is volt törve rendesen. Én nagyon szépen használom a Csuszi stop-t amit Sajtikánk javasolt. Folyamatosan nálam van.

Zsu: remélem hamarosan mehettek és végre minden ok-s lesz.

Na megyek, irány reuma - valami mindig van. Ja mához egy hétre nálam is beülti lesz, jön a fogacska.

üdv kispatak
Vendég
 


Barbus az apjának sem evett, de neki legalább ivott. Hozott kubut (az italt :) ) és vízzel azt egy húzásra megitta.

pannik: Igen, 79-es vagyok én is. Jó évjárat. :)

kisbeeka: Nekem maradt olaj. Nem kell? Szerintem még félig van.

ancsi: Én ha jól emlékszem olyan 14-15 hetes kortól kezdtem kenni és csak napi egyszer fürdés után. De nem is minden nap.
vicky79
Budapest III. kerület
 
 


Zsuzsi, nekem nem csináltak ilyet, csak diagnosztikus méhtükrözést végzett a doki, és mindent nagyon rendben talált, azt mondta semmi de semmi nem akadályozza a beágyazódást és minden tökéletes. megnyugodtam az tény.

de erről szó sem esett, hogy lehetne ilyen méhnyálkahártya felrissítő küretet végezni, hát ez van, néha úgy érzem úgy kell kihúzni belőlük mindent és ha nem hallom valakitől és nem kérdezem akor maguktól sohasem mondják.
pannik
Budapest
 
 


Vicky beleolvastam Barbara blogjába a kezdetekbe meg amikor sikerült, folyik a könnyem most magyarázkodok a kolllégáknak, hogy nincs semmi baj, csak jó hír annak örülök és meghatott. (nem tudják csak néhányan, nem akarom h sajnáljanak vagy bántsanak)

nagyon jó ez a nyilt, őszinte vállalása a problémának na meg persze aztán az örömnek is, hogy megszületett és nő növöget.
én nem tudom így kezelni, de csodálok mindenkit aki ige.
inkább nem mondjuk már a családnak sem, hogy mikor mi van velünk nem szeretek róla beszélni sem úgysem értik vagy ha értik is úgysem tudják beleélni magukat még egy kicsit sem.
pannik
Budapest
 
 


Pannik, sokszor tényleg nem nagyon közlékenyek az orvosok. Én nagyon sok mindent tanultam innen a lányoktól, és ezer köszönet érte! :oops:
Vendég
 


Sziasztok!

Na a petegyárból "csak" 5 sikerült, nemtom ebből hány fog megtermékenyülni, holnap telefonál reggel a biológus, akkor többet tudok. Felvettem a narncssárga "beporzós" (méhecske porozza rajta be a virágokat) rucimat, amit az első puncijókor is hordtam. :)
Amikor rákészültem a mai napra, úgy voltam vele, ha m,ár esetleg 5 összejön - pont, mint múltkor - azzal elégedett leszek, hát az is vagyok. Csak csodálkoztam, hogy ilyen sokból 5 lett a vége, de örülök ennek is nagyon-nagyon.
Akkor most egy kis önvarázslás: Termékenyüljön meg mind!!! :lol: Kép

Andreám Te Drága!!!
Mindent nagyon köszönök, a többit nem részletezem, úgyis tudod! :)
Zuramat is levetted a lábáról! :)

Szonja babát megnéztem punci után, hát valami tündéri a kis drága! Úgy mosolygott, vágta álmában a grimaszokat, szopizta az ujját, odavagyok tőle totálisan!!!

Nemrég értem haza, ettem egy kicsit, mostmár megyek vízszintbe, majd holnap megírom a fejleményeket! :)

Nagyon köszönjük a drukkokat, még-még-még sokat holnapra is! :D
Szonja pusszancsok, gratuládék átadva, ezeket is köszönjük szépen! :)
Ha jók lesztek és barátosném engedélyezi, teszek fel holnap róla képet.

Mégegyszer:
Kép

Pá Drágáim!
sajt@
 
 


pannik: Köszi a blog dicséretet, tényleg jó sok mindenen keresztül mentünk. Még van lemaradásom, mert az itteni hozzászólások alapján írom utólag az életünk történéseit és még mindig csak tavaly márciusnál tartok. De mivel elkezdtem folyamatosan írni a mai napokat is, egyszer csak összeér a kettő. Ne izgulj, nektek is lesz baba. Kell hogy legyen.
vicky79
Budapest III. kerület
 
 


sajt: Gratula az 5 petécskéhez.
vicky79
Budapest III. kerület
 
 


Sajti, gratula az ötösfogathoz! :D Kívánom, h mind termékenyüljön meg! :arrow: :arrow: :arrow: :arrow: :arrow:
Vendég
 


Sajti, termékenyüljön meg mind az öt!!!!!! :) :) :)
ann74
 
 


Sziasztok Lányok!

Eszter! Tessék vigyázni magadra! Megkérdezhetem, hogy szerdán nálad hány tüszőcskét látott tanár úr?

Sajt@! Nagyon szép az az 5 petécske is! Nagyon boldog leszek ennyivel én is :D Hány tüszőcskével indultál reggel? Önvarázslat tuti hatásos! Nagyon szurkolok!

Méhecskés ruci :shock: és Macs gólyás bugyogója!
Na ilyenre még nem gondoltam, de most felcsigázott :wink:

Lányok!
Tüdőgyuszis lettem.... :? Már szerdán este kapart a torkom, tegnap gyorsban meglátogattam a házidokimat. Adott egy egy lórugásos antibigyót, tegnap le is kellett tudnom. Nem voltam jól tőle! Kanalast pedig nyomatom, köptetőként.. :roll:

Szeretném a véleményeteket kérni az alábbiról:
http://bolthely.hu/arcanum/id/04116_Pro ... ETES_WOMAN

Kép
avarka
 
 


Vicky: köszi,nagyon aranyos vagy,lehet,hogy élek vele! :)

Sajti: gratulálok az 5 petécskéhez,ez tökéletes!!!! :)
ez még kistesóra is elég! :D

Holnapra óriási drukkok mennek,gyors bejelentkezést kérnék majd az eredményről,addig tűkön ülök majd! ;) :lol: :lol: :lol: :lol:

Kispatak: bezony,eljött a 12. hét,sőt,már a 13.-at taposom ;)
és már csak 4 nap az UH-ig,nagyon várom már!!!!

Erre majd én is kérnék egy kis drukkot,hogy a babácskát izegni-mozogni láthassam,a vizsgálati eredmények is remélem tökéletesek lesznek :)
Vendég
 


Azt hiszem ez a drukk elég is lesz... :D :D :D

Ebből most Sajtinak küldenék egy hatalmas adagot holnapra,azaz a ma akciózó kiskatonáknak ;)
illetve Eszternek,és az összes újonnan indulónak! :)
Vendég
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?