Andi
Ügyesen spóroltál az átkötéssel
Egyelőre nálunk is minden a gyerekszobában van.
Negatív leletekhez gratula!
Béku
Sajnálom ezt a tortúrát…
Átérzem, mikor én először mentem a kórházba és nem külön a magánrendelőbe, annyira elveszettnek éreztem magam… Se egy recepció az épületben, se semmi, azt sem tudtam, mit csináljak, mondjuk nem volt ekkora káosz, mint a SOTÉn.
Jó sokat kellett várnod…
Durva, hogy ennyi idő alatt letudtak és ezért még fizetned is kellett! Mindegy, az a lényeg, hogy minden rendben!
Vérvételnek mikorra ígérték az eredményét?
A leletre rá is írják, hogy csak a nagy eltéréseket tudják kiszűrni, gondolom ezzel védik le magukat.
Sógornőnek az Uzsokiban csinálták a 4D-t 8000-ért, azt mondta, nagy élmény volt, majd kifaggatom neked!
Nagyon drukkolok, hogy elvállaljon a doki!!! Megint sógornő, de ő elég későn ment hozzá, tuti nem a 7. héten, mert először egy másik dokihoz járt, akit otthagyott, amint közölte a tarifáját és akkor már elég nagy pocija volt… És ő sem kerületi lakos, úgyhogy jó esélyed van, hogy elvállaljon! Bocs, hogy mindig vele jövök…
De az is jó megoldás, hogy szülésznőt fogadsz. Nekem is az volt a B-terv, ha túl sokat kér a dokim és nem tudjuk kigazdálkodni…
Amúgy én nem értek most egyet Andival és Zsuval, biztos marha nagy mázlim volt, de a Margitban teljesen ingyen csinálták ugyanezt a vizsgálatot, mintha egy magánrendelő lett volna a kórházon belül (azt hiszem, az is), egy tündéri nő csinálta és vagy negyed órát nézegette a picit… Nyilván azért is ilyen, mert ők csinálnak 4D-t is és hogy visszamenj, de szerintem vissza is fogok. Tudom, írtam már párszor de tényleg nagyon pozitív. Mondjuk múltkor nem reggel mentem és akkor csúszás volt, de sebaj.
Amúgy ez az:
http://www.hepinet.hu/obuda/
Azt írják, hogy az OEP-es rendelésen nem készítenek felvételt, de ez butaság, otthon van a bizonyíték…
Milyen “nyugtató könyvet” vettél? Én is paragép vagyok!
Kubu
Én írtam anno ezt a G1-es akciót, csak épp senkinek nem volt aktuális. Hátha még lesz…
Mieza
Olyan jó kis frontok jönnek most, hogy lehet, hogy kicsalogatja Albertet…
Apukád aranyos lehet

Nálam após ilyen, úgyhogy legalább egy lelkes nagypapa lesz…
Bár amúgy segítőkész, ma vendégek jönnek és férj nem tudott elvinni bevásárolni, mert 2 napja éjjelig dolgozik, így aput megkértem, elvitt mindenhova meg cipekedett helyettem, aztán megvacsoráztatott. Így fél9-kor neki is állhattam főzni
Aranyos vagy, hogy aggódsz, vigyázok magamra. Elkönyvelgetek itt csendben…
Mondjuk Te meg pörögsz ezerrel, még filmforgatás meg ami belefér…
Ez a szülést segítő cucc jó drága! Meg ki tudja, segít-e, és milyen lett volna nélküle...
Kinek fogsz írni, ha megérkezik Albert?
Sajti
Sziiiiia!!!!
Nagyon jó dolgod van, mindennel ellátnak... Vigyázz nagyon magatokra!
Csucsu
Jobbulás! Influenzát sikerült???
Köszi Ann-híreket, remélem most már jobban van!
Pancsi
Babaragacsok neked is mennek!
Zsuzska
Neked is jobbulást!
Én tegnap voltam dokinál, méhszáj zárt, hasam nem keményedik, cukrom rendben, babaadatok is rendben. Mondjuk úgy láttam nem tetszett neki sem, hogy lent van a méhlepény, de azt mondta, ez még arrébbmehet…
Nem gáz, ha nem hízom, megnézte a másfél hónapos sebemet, mondta, mivel kenegessem és ha nem javul, irány a bőrgyógyász.
Na és megvolt a kínos beszélgetésünk, rákérdeztem a “tarifára”…
Hát csajok, nem tudom, ki volt nagyobb zavarban, ő, vagy én…
Nagyon jó fej volt, azt mondta, nem akar senkit anyagi romlásba vinni, így ő erre nem mondana semmit, függ az anyagi helyzetünktől, meg attól, mennyire vagyunk vele megelégedve, szóval amennyit gondolunk és tudunk…
Elég szimpatikus hozzáállás, megnyugodtam, maradunk
Csak tényleg rá szerettem volna kérdezni, nem szülés előtt egy hónappal mondja, hogy ja amúgy 150e, vagy mit tudom én…
Tegnap a villamoson felszállt egy kismama, és egy nő rámszólt, hogy adjam át a helyem. Két táska volt az ölemben, így nem látszott a pocim, de mondtam, hogy szintén kismama, így ne haragudjon…
Tiszta szarul éreztem magam utána, de nem hiszem, hogy most nekem kéne átadni… Ciki volt.
Anyu beszélt a svájci unokatesómmal, azt mondta, egy zsáknyi ruhát már összepakolt nekem, de sajnos pici ruhák nem nagyon vannak (1 éves kor alatt), mert ő bizony kidobálta… Hát azt hittem, sokkot kapok! Remélem túlzott és azért lesznek pici ruhák is, különben állhatok neki bevásárolni… Jó lenne már látni a csomagot

Kérte, hogy amik szebbek, azokat azért tegyem félre és adjam vissza, mert lehet lesz 3. baba is, de ez természetes. Úgyis azt csinálom, hogy lefényképezem, amit kapok és mappába rendezgetem, kitől kit kaptam, utána meg adom vissza.
Kolléganőm tegnap elaludt, úgyhogy a főnökömmel bontogattunk postát, a zárás miatt kellenek gyorsan a számlák, tök jó, hogy most még ezzel is ment az idő… De utána még szóvátette, hogy nem tettünk pecsétet a számlákra… Hát nem basszus csak beírtuk helyette a hülye táblázatába, míg ő aludt…
Aztán mikor beesett előadta, hogy ő mennyi mindent bevállal munka mellett és milyen kimerült… Hát el tudom képzelni! Főzni nem főz, minden nap itt veszi a kaját, a pasija általában 1 hét kiküldetésben van, 1 hétig itthon, most épp külföldön, egy egyszobást lakást bérelnek innen egy köpésre, gondolom órákig kell takarítani, rokonok meg vidéken, szóval nem a beteg nagymamáját ápolja… Hülyét kapok ettől… majd meglátjuk, két gyerek mellett majd mit mond a kimerültségről

Ja, persze, biztos a műkörmösnél kell ülnie naponta, grrrr… Bocs, csak ilyenenken úgy fel tudom húzni magam! Tudom, hogy utál itt dolgozni, de akkor miért nem állt fel a próbaidő végén???
Estére vendégeket várunk, így tegnap fél12-ig főzőcskéztem, nagyon kipihent vagyok, remélem nem alszom el a kanapén
