A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Várandósság » 2007 szeptemberi babák


Oké, majd begépelem a torta recepteket! :D

Kép

Kép
regcsiken14
 
 


Móni persze megfelelő volt, csak nem volt makulátlan :wink: club szobát kaptatok ti is?
Félpanziót nehogy fizess Gréti után, nem ér meg annyit.

Vera, hogy te milyen ügyes vagy!

Recepteket én is várom:-)

Heni
KépKép
heni81
 
 


Verus, ez fantasztikus! Vagy már a Meskán?

Regi, ne mondd, épp nemrég kötöttem új életbiztosításféleséget. Mondjuk már megvan a kötvény is. Remélem, hogy jól döntöttünk vele.

Na, legalább a mostani kábeltévé-netes cég azonnal hívott a hűségszerződés lejártának napján, hogy akarjuk-e a csomagot. Nem mint a ...-com, hogy lapít, mint nyúl a fűben. Úgyhogy most ugyanannyiért kapunk digitális bigyót, amire rögzíteni is tudunk. Amennyi tévét nézünk (max. heti félórát), ahhoz elvileg nem kéne a bővítés, de ez a rögzítés megtetszett, mert igazából már évek óta nem tudtunk semmit a maga időpontjában megnézni, de így lehetővé vált, hogy az m2-es, dunás filmeket felvegyem.

Loholtunk haza az oviból, mert tekerte a fákat a szél, szórta a virágleveleket, csepegett az eső, aztán sehol semmi, de ugyanolyan hamuszürke az ég az egész város felett. :roll:

Ádira fel kell adnom a fülsapkát, mert alig kap levegőt az orrán (és nem jön belőle szinte semmi).
irina
 
 

 
 

Tényleg, használ fülsapit még valaki rajtunk kívül?
Ez az (csak nekünk rózsaszín van :-)): http://gyogysapka.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=55&Itemid=48
Ádi nem szereti, úgy kell rádumálni, de a semminél jobb.
irina
 
 


Irina mi használunk :D
nekünk kék van, cicus kéri magától ha fáj a füle :D
itt is hatalmas szél van, kíváncsi vagyok mi lesz belőle :roll:

Heni fogalmam sincs
mivel Z kapta ajándékba a névnapjára tőlem, Ő foglalta le az időpontot, majd megkérdem tőle :)

KépKép
Kép Kép
l.móni
 
 


Móni, és észrevettétek, hogy hat a sapi hordása? Megelőzési célra is használjuk, mert ha már van nálunk fülfájás, akkor hőemelkedés, láz is, és akkor már nem tudjuk használni...
irina
 
 


Cicusnak használ, megnyugszik tőle, szerintem a meleg nagyon kellemes neki és az a jó benne. neki amúgy elég gyorsak ezek a fülgyulladások. A legutóbb is kedden hazajött az oviból sírva, hogy fáj. vittem is dokihoz. Szerda reggelre pedig már ki is fakadt a füle.
Nagyon drága sapka volt, de megérte. Nekünk legalábbis :)

KépKép
Kép Kép
l.móni
 
 


Móni, akkor szerintem ugyanolyan sapink lehet (Ototherm), ez is méregdrága volt. Majd gondolkodom, hogyan lehetne még Ádit rávenni, hogy többször hordja.
irina
 
 


Irina! Ha pü-ben elküldöd, milyen életbiztosítás, akkor meg tudom nézni, hogy mit tartalmaz, és milyen befektetés van mögötte. Szoktam ügyfeleimnek átnézni a meglévő szerződéseit. Aztán ha jó, akkor hagyom, de ha nagyon gáz, akkor szoktam javasolni a kiszállást, vagy a befektetési alap áthelyezését, ha nem jár az ügyfélnek túl nagy veszteséggel. Amúgy nem mászok bele más munkájába. Főleg, ha 2 éven belüli... :roll: Ja, és mindezt ingyen és bérmentve! ;)

Nekünk is felvevős digitális tévénk van, azóta látom a kedvenc sorozataimat (feltéve ha nem ütközik Zsoltiéval... :?) :D Előtte már nem is tévéztem, mert idegesített, hogy elkezdtem valamit nézni, és nem láttam a végét...

Kép

Kép
regcsiken14
 
 


Nemrég értem amúgy haza. Ügyfélnél voltam. Szelike meg Anyunál alszik, nem akartam már este ráncigálni. Szívesen maradt ott! :)

Ez a szél... :evil:

Kép

Kép
regcsiken14
 
 


Nagyon hiányzik Csipetem... :cry: Megyek inkább aludni...

Kép

Kép
regcsiken14
 
 


Jó reggelt!

Tegnap este sikeresen kidőltem az altatásban olyan kilenc előtt. Hajnalban kelni kellett, Rugó bepisilt, és békésen aludt benne (lefekvés előtt hiába kértük, nem akart pisilni). Már világos volt, mire elaludtunk megint.
Viszont kilenc után riadtam meg, fitti lettem. Ellenben a lakás hideg, szóval megyek és begyújtok, valamint fürdök is, mert az is kimaradt tegnap :oops:

Rugó még boldogan alszik. Szerintem a hajnali banzáj őt is kikészítette.

Itt fúj a szél és hideg van.

Kép
vindolanda
 
 


Dóri?

Kép
vindolanda
 
 


Hahó!

Megvagyunk még. :) Köszi a kérdést. :)

Panndi, hogy szalad az idő!!! Hamarosan megérkezik Gábor! :)

Nem tudok maradni, mert folyton csinálni kell vmit, de, ígérem, ha van vmi, tudni fogjátok... :)

Pussz mindenkinek!

Kép
Kép
Kép
zdori
 
 


Móni: Boldog Névnapot!!!

KépKép
kaqk
Debrecen
 
 


Boldog névnapot kívánunk Móninak!!!

Kép
vindolanda
 
 


Mi jól. Ez a hideg és a szél..áááááááááááááááááááááá este alig tudtam aludni.:-(

Most meg dolgozok 1000-el, majd kifolyik a szemem a monitortól. :-(

De a nap már süt!!! Kíváncsi vagyok voltak e ma de-t kint. Remélem jól felöltöztek és legalább a kendő a fején volt. :-(

Máj. 13-án lagziba megyünk. Valami ruha jó lenne rám:-) de semmibe nem fér bele a pici pocim.:-)

KépKép
kaqk
Debrecen
 
 


Közben megvolt az ebéd. csirke pörkölt tésztával ÉS friss salival amit apum kertjében szedtünk Emmával tegnap..hogy ez milyen jól esett!!!!!!4 :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:

KépKép
kaqk
Debrecen
 
 


Sziasztok!

4-ig vagyok ma, de már úgy mennék Szeliért. Nagyon hiányzik. A Mamánál este elvolt egészen addig, míg aludni nem kellett menni... :? Akkor hiányolt. Majd' megszakad a szívem... :( Szerintem úgy fogok rohanni a bölcsibe, mint akit puskából lőttek... :lol:

Kaqk! Csirkepöri, nyami!
Nem ízlett az ebédem, ritkán van ilyen... nem is ettem meg, és éhes maradtam... :( Mindjárt kimegyek, veszek valamit.

Kép

Kép
regcsiken14
 
 


Regi: meg tudlak érteni! Ha nem otthon alszik, alig várom hogy rohanjak érte!

KépKép
kaqk
Debrecen
 
 


Sziasztok!


Boldog Névnapot Móni!!! :)


Bocsi lányok,hogy nem sűrűn jövök. Belekezdtem valamibe és most azzal vagyok elfoglalva. :roll: Néha pihentetem magam,akkor felnézek a facre és ide de annyit irtatok,nem volt türelmem végig olvasni :oops: Bocsi... Most is megyek beszerzőkörútra ha ezt megírtam..
Közben fiúk oviban,most minden nap du. hozom őket haza. Domi most megint a bepisilős korszakát éli,nem tudom miért,itthon nem változtak a napi dolgok.Tegnap még az ovis ágyba is becsurgatott,ilyen még nem volt.. Ezt a csúnya időt ne is mondjátok :x Bicajjal kell járnunk oviba az nem részletezem miért nincs autónk, eléggé bosszantó dolog miatt és így tegnap is alaposan megáztunk :?
Nem is tudom mit írjak még..

Verus csuda szép dolgokat tud alkotni :wink: Ügyes csaj.. :)

Móni mit nyertél? :)

Irina betegek voltatok?

Nálunk dúlt az orrfolyás,nekem torokfájás köhögés orrfolyás fülfájás-dugulás,ezt tudtam le az elmúlt egy hétben..Gyerekek orrfolyás..Dédi fülfájás..Szóval elvoltunk.. Lábam még fáj ha nagyon megterhelem,pihentetnem kellene...

Halak csökkennek.. Okát még nem tudom.. :(

Remélem mindenkinek szép napjai vannak.. :)
varga tünde
 
 


Móni!

Boldog névnapot!!!!!!!!

Bocsi lányok, csak ennyi. Valahogy rohannak a napok, nem jutok gép elé....

Puszi mindenkinek!

Kép
gica1
 
 


Jaj, tényleg! :oops:

Móni! Boldog névnapot! :D

Kép

Kép
regcsiken14
 
 


Móni, Isten éltessen,boldog névnapot!

Kép
Kép
Kép
zdori
 
 


Köszönöm szépen a névnapi köszöntéseket csajok :lol:

puszi

KépKép
Kép Kép
l.móni
 
 


Hahó!

Móni, boldog névnapot Neked! 8)

Regi, nagyon aranyos vagy, írni fogok még ma privit Neked. És köszi előre is, ha megnézed!

Tündi, elárulod nekünk, mibe vágtál bele? :-) Sok sikert hozzá amúgy!
Ne aggódj, nálunk is visszatért a bepisilés korszak (ovi, alváskor), előttem is rejtély az oka.
Nem, most nem volt Ádi beteg, csak parázom, mert ugye a hülye idő, náthás is, ne legyen már megint valami a fülével. Nincs egy egészséges hónapja sem szegénykémnek így.

Tényleg rémes idő van, bár voltak napsütéses félórák is, egy ilyennél egy parkban ültem egy kicsit. :D

Ma volt az ovis anyák napja, iszonyú cukik voltak a kicsik, készültek nagyon két verssel, virágot hoztak, szívecskés nyakláncot festettek (ezt biztos elteszem örök időkre), és még sütöttek is, legalábbis aktívan részt vettek benne.
irina
 
 


Móni,boldog névnapot :)

:arrow:

KépKép
viranka
 
 


Vindo, a Repo men-t láttátok? Elég érdekes darab volt, bár néha nem tudtam, hogy szándékosak-e a Guy Ritchie-nyúlások. De nagyon szerethető színészekkel van tele.
irina
 
 


Mónikám, boldogságosat Neked! :lol: Remélem ma kaptál némi kényeztetést! :lol:
dmaggie
 
 


Móni, boldog névnapot :)

KépKép

KépKép

Kép
panndi
 
 


Móni boldog névnapot!!!!

Heni
KépKép
heni81
 
 


Jó reggelt!

Dóri, szia.

Irina, nem még nem láttuk :roll: G. szemezget vele sokszor, de valahogy még nem jutottunk el oda... Na, majd legközelebb :wink:

Nem tudtam aludni éjjel, fenn voltam vagy kettőig :x

Ma munkanap, ébresztem a többieket lassan :arrow:
Szép napot.

Kép
vindolanda
 
 


Sziasztok, lányok!

Fruzsit isten éltesse sokáig 2. szülinapja alkalmából!!!

Niki hol és hogy lehet?

Vindo, és mit csináltál 2-ig? :-)

Ma szünnap van nálunk, takarítok, mert szörnyen fest a lakás. Hegyekben áll az egyéb elvégzendő munka is, de a lakás már tényleg nem várhat.
irina
 
 


Fruzsi,nagyon boldog szülinapot kívánunk :D

KépKép
viranka
 
 


Fruzsinak itt is SOk sok boldog SZületésnapot!!!

KépKép
kaqk
Debrecen
 
 


Egy elveszett bárány. :D :oops:

Móni! Boldogságos névnapot Drága!

Fruzsinak meg boldog másodikat!

Ma voltunk végre fülészeten, Zsozsi jobb füléből fordul ki a tubus, a balban még elég rendesen benne van, minden rendben!
De a héten nem volt oviban, mert benyalt valami vírust, ami vonta maga után a taknyit és a kruppot, no meg a hasmenést és a herpeszt. :?

Gegi folyamatosan taknyos, annak ellenére, hogy kijött az összes foga.

Szó mi szó, szinte nincs immunrendszerük a gyerekeknek. Gegi ha rendbe is jön, nem tudom felerősíteni, mert újra bekap valamit, Zsozsi meg elkapja tőle, és a család sem teljesen egészséges.

Úgyhogy belenyúltam a zsebembe, és végig csinálok a gyerekekkel egy aloé forever-es kúrát.
Rendbe kell hoznom őket, mert eléggé le vannak pukkanva.

Amúgy jól vagyunk, nagyon sokat dolgozunk apával.

Ha valaki az ismeretségi körötökben jó áron szeretne mei tai-t, akkor nézze meg a http://www.facebook.com/gremese.mei.tai akciónkat. :)

Kép
Kép
Kép
gremese
 
 


Isten éltesse Fruzsit! Sok-sok puszit küldök neki!
dmaggie
 
 


Köszi szépen lányok :) Hihetetlen, hogy már két éves...

hoztam róla egy fotót :)

Kép

KépKép

KépKép

Kép
panndi
 
 


Sok boldogságot a kétéves Fruzsinak :D

Panndi, lecserélted a képeket 8)

Na, tegnap a család komplett egészben elaludt a fél kilences altatásban. Sem határidős munka, sem filmnézés, semmi. Hétkor riadtunk meg :shock: Ajtó tárva-nyitva, notebook megy stb.

Na. felöltözünk :arrow:

Ha Rugó látná ezt a hello kittys pólót, szerintem elfogná az irigység :lol:

Mesi, egy kalappal a kúrához!

Irina, letöltöttem ám azt is, meg az I am number four-t. Nagy sci-fi napot tartanánk, rá ráérnénk és ébren lennénk. A Forráskód is érdekelne, de az még nincs meg jó minőségben. Meg persze a Thor 8)

Kép
vindolanda
 
 


De azt még leírom, hogy állítólag lassan megérkezik a januárban megnyert pályázati pénz is, amiből a tanszék tagjai új notebookokat kapnak félig-meddig saját használatra. Szerintem nyáron itthon lesz 8)

Kép
vindolanda
 
 


Jó reggelt!

Vindo, ezt az I am...-et nem ismertem, akkor megnézzük, köszi a tippet! A The nines-t láttátok, nekem az nagyon tetszett, pedig nem volt benne semmi sci-fi elem.
Az Unthinkable az, amit nemrégiben még láttunk, amiben nagyon jó volt az egyik főszereplő, és a téma is izgalmas volt, de néha nem tudtam eldönteni, hogy viccnek szánják-e, amit nézünk (főleg S. L. Jackson karaktere).

Mostanában mi is elalszunk esténként, már nézni sincs erőm és kedvem semmit... :roll:

Hajrá, notebook!
S-nak is járna egy mhelyi, mert a sajátjának rossz a képernyője, de még mindig nem vettek neki, világos, az ember vezető kutatóként használja csak a saját laptopját, és ha rossz, nyilván vegyen egyet magának (ezért úgy használja, hogy monitorra köti itthon és bent is -- ez szerintem egy mhelyen a csóróság teteje).


Ma itthon dolgozom.
irina
 
 


Hát, ezeket meg mi nem láttuk...

Az elmúlt három héten egy filmet sikerült megnéznünk, azt a légiós-római filmet. Az bejött :P
Na, majd csapunk egy sci-fi estét... csak kellene hozzá sör is 8) Csokit vettem tegnap.

S. és a notebook :x

KÖzben az udvaron voltunk. Hozták a téli fa második részét, aztán locsolgattunk, meg a kertben bóklásztunk.
Rugó viszont éhes, így előre hozom az ebédet vsz.

Kép
vindolanda
 
 


Vindo, az Unthinkable nem sci-fi, antiterrorista darab, de nagyon érdekes. Ajánlani tudok még ezer dolgot, de nagyon nem láttunk mi sem filmeket mostanában, csak várakoznak ránk...

Itt olyan hideg van a szobában, beállítottam magam mellé az olajradiátort. :shock: 22 fokban ülve dolgozni fázom.
Megyek is, várnak a bosziperek. :wink:
irina
 
 


Ui: Panndi, Fruzsi nagyon édes, és a torta fantasztikus lett!
irina
 
 


Hát, mi fűtünk egész nap :roll:
Itt a lakás 21 fokra hűl le reggelre, úgy hogy tüzet raktunk :roll:

Jó munkát.

Ja, szóval terroristás. Ha űrlények szaladgálnának benne, biztos jobban bejönne G.nak :lol:

Kép
vindolanda
 
 


Vindo, űrlényesből én nagyon várom az Alien vs. cowboys-t, lehet, hogy az moziban lesz nézős. A Tron tetszett nektek?
A Night watch, ill. Day watch Nektek megvolt? Orosz agymenés, nagyon jó, vámpírok, mindenféle őrültségek és persze a moszkvai metró. :lol:
Na tényleg mentem.
Jó étvágyat az ebédhez!
irina
 
 


Sziasztok :)

Filmekhez hozzászólni nem tudok :)

Panndi boldog szülinapot Fruzsinak, szuper lett a tortája :D

Köszönöm szépen mindenkinek a köszöntést, nagyon jól esett :lol:

Maggie kényeztetés???
áááá, dehogy :roll:
aznap volt az anyák napi ünnepség az oviban, főzni meg nem főztem, cserébe az előszobát próbáltam penészteleníteni :)

Itt is 20 fok volt reggelre Most nem gyújtottam be, de estére tuti megteszem :? :roll:

Irina milyen bosziperek?

KépKép
Kép Kép
l.móni
 
 


Móni, és pihentél a nevednapján? Remélem!

16-17. századi boszorkánypereket írok át, ez egy különmunka pár évig, szeretem csinálni, bár csak aprópénzre elég, de az is több a semminél. De nagyon jó olvasni őket (bár sokszor elég hátborzongatóak, és szépen látszik, milyen elképesztő "okok" számítottak boszorkány elleni érveknek, de lényegében mindenféle balszerencsét, betegséget, állatelhullást, megromló tejterméket rákentek valakire).
irina
 
 


Épp most öntöttem le vízzel a billentyűzetet, de úgy tűnik, működik.

Irina, az első részét láttuk annak az orosz cuccnak, azt hiszem. Az bejött. Bár elég furcsa fejű szereplők voltak benne :lol:

Móni, hát igen, reggel-napközben még jobb, de este kell a meleg :roll:
Még mindig küzdötök a penésszel???

Kép
vindolanda
 
 


irina: miket csinálsz! :shock: boszorkányperek!

Este nálunk is beindult a fűtés!

Ma lesz az anyák napi ünnepség..ajaj annyira várom. Vinnem kell videót hogy apa is lássa majd, meg hát Emma szereti magát nézni! :-)Meg fotózni is jó lenne....Na majd az egyik nagyit befogom..:-)


Ma nem sokat tudtam eddig dolgozni, hajmosás, főzés, felmosás...:-(

De most belehúzok!!!

KépKép
kaqk
Debrecen
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?