Társalgó főoldal » Életmód » Keresztény életvitel

Miszike

Küldtem neked levelet, arra válaszolhatsz.
Egyébként lehet nyitni új topicot is, ha olyasmi foglalkoztat, ami ide nem illik, de azért másokat is érdekelhet.

Itt jó lenne tényleg megmaradni a "gyereknevelés a'la kereszténység" témánál.

Szilvi

Még lógok, a "személyes okkult"-tal.

Comig soon! In a "Babanet" near you!

pontosabban : Coming soon! ...

Valmiért nem engedi, hogy javítsak az üzenetben. Pedig tuti, hogy nem telt még le az idő...

Laci,
mailtem . Tetszik a kép?

Szép, az biztos. Hogy mennyire reális ... sok vallásos ábrázolásnál jobb ... aki 30 éves koráig farönköket emelget és szekercével a kezében keresi a kenyerét, az meg szokott izmosodni. Persze azt nem gondolnám, hogy J. kvázi izomtrikóban mászkált volna a Közel-kelet ékhajlati viszonyai között. Meleg, napsütötte helyeken inkább eltakarják és óvják a bőrt az intenzív sugárzástól.

izomtrikóban azt én sem hiszem, hogy Jézus abban járt volna, de ez nem egy Rá vonatkozó ábrázolás, hiszen villanydrót sem volt akkoriban . Pláne Ő még nem foghatta a kezében a Bibliát...

Egyébként szerintem indíthatnánk egy körkérdést arról, hogy ki milyennek képzeli Jézust a hétköznapjaiban. Ha szerintetek ez még belefér a topic témájába.

Szerintem nem olyan volt, mint az átlag Jézus-filmekben: csillogó, hullámos hajzuhatag, hálivúdi mosoly, szinte csak a Harley hiányzik alóla... Valahogy ez nekem nem reális. De a másik véglet sem, ahogy Dzsida Jenő írja:

KRISZTUS

Krisztusom, én leveszem képedet falamról.
Torz hamisításnak érzem vonalait, színeit,
sohase tudlak ilyennek elképzelni, amilyen itt vagy.
Ilyen ragyogó kékszeműnek,
ilyen jóllakottan derűsnek, ilyen kitelt arcúnak, ilyen
enyhe pirosnak, mint a tejbeesett rózsa.
Én sok éjszaka láttalak már, hallgattalak is
számtalanszor, én tudom, hogy te egyszerű
voltál, szürke, fáradt és hozzánk hasonló.
Álomtalanul csavarogtad a számkivetettek
útját, a nyomor, az éhség siralomvölgyeit,
s gyötrő aggodalmaid horizontján már az eget
nyaldosták pusztuló Jeruzsálemed lángjai.
Hangod fájó hullámokat kavart, mikor
a sok beszéd után rekedten ujra
szólalni kezdtél. Megtépett és színehagyott
ruhádon vastagon ült a nagy út pora,
sovány, széltől-naptól cserzett arcodon
bronzvörösre gyúlt a sárgaság, s két
parázsló szemedből sisteregve hullottak
borzas szakálladra az Isten könnyei -

Szerintetek milyen volt Ő?

Miszike

A villanydrótot nem vettem észre. Akkor a hősünk bizonyára, egy modern misszionárius.

Az, hogy mi fér még bele a topicba, és mi nem, az nincs pontosan kinégyszögelve. Mindig a topiclakók "ízlésén" múlik. Érdekes témát vetettél fel, ami elég messzire visz, de én a magam részéről szeretném előbb inkább a gyerekneveléssel kapcsolatos témát folytatni. A bemelegítő körök után végre éppen kezdtünk témánál lenni . . .
úgy érezem, ezzel kapcsolatban van is olyan mondanivalóm, ami elgondolkoztató, és beindíthat egy igazán jó, fajsúlyosabb beszélgetést.

Szóval annak érdekében, hogy az eredeti téma ki tudja forrni magát, és ne folyjon nagyon szét, egyelőre én szeretnék arra fókuszálni. Persze közben azért kíváncsian várom a többiek reakcióit is a kérdésedre. Ha arra van igény, időzhetünk ezen a témán is . . . itt, vagy akár egy új topicban.

(Remélem nem gond, de sok területen van elfoglaltságom, és ezt csak úgy lehet jól csinálni, ha próbálok összeszedett lenni, amennyire csak tudok.)

Sziasztok!

Azért bátorkodtam felvetni ezt a kérdést, mert ugye nekünk Jézushoz kellene hasonlítani, az már más kérdés, hogy ez nem megy valami nagyon . És ahhoz, hogy Rá hasonlítsunk, először is kellene lenni valami elképzelésünknek, hogy milyen is Ő. Vajon Ő hogy bánt volna a gyerekeivel? Egyszerű példamutatással vezethető a Jó felé a gyerek? Mikor kellene büntetni? Mivel? Salamon azt írja: "Fenyítsd meg a te fiadat, mert még van remény felőle; de annyira, hogy őt megöld, ne vigyen haragod." (Pld. 19,18) Azért ez durva, nem? Most meg azért beperelhetnek, ha pofonvágod a gyereket...

Ha ez is off-topicos, lőjetek le nyugodtan .

Hová lettek a bátrak? Vagy csak mindenki nyaral?

Sziasztok!
Most találtam rá a topikra! Bár nem olvastam végig az elejétől kezdve, csak ezt az utsó oldalt, egyből felkeltette az érdeklődésemet!
A keresztény gyereknevelés a téma? Éljen!! Én keresztény vagyok és gyerekeim is vannak!

Miszike!
Szerintem nem a Pld.19,18 a durva, hanem az, hogy ma már azért is beperelhetnek, ha pofonfágod a gyerekedet
A fenyítéssel kapcs. nekem az a véleményem, hogy szükség van rá - ezt tapasztalatból is tudom, két fiú anyukájaként, de az Ige is ezt mondja!
Az a fő gond, hogy manapság a csapból is a gyermekek elleni erőszak folyik, de nem választják külön a fegyelmezés okán elcsattant pofonokat azoktól, amiket az indulat szül! (hoppá, ezt nem jól írtam: a pofon szerintem nem fegyelmezési eszköz. Szóval NO pofon!)
Nekünk a férjemmel az az elvünk, hogy ha a fiúk valamelyike tiszteletlen vagy engedetlen, akkor jön a fenekelés. Ez egy aranyszabály, amit ők is elfogadtak. NEm várjuk meg azt, hogy addig fajuljon a dolog, hogy már a "plafonon legyünk", hanem ha megtörténik az a dolog, amiért fenekelés jár, akkor szépen megkapják minden indulat nélkül. Így, mivel nem dühből verjük el őket, nem kapnak nagyobbat a kelleténél.
A nagy már lassan hat éves lesz, a kicsi még csak kettő, és jelentem meg van a gyümölcse a fenyítésnek. Ja, majd elfelejtettem, hogy a fenyítés mellet minden nap imádkozunk is értük!!

Üdv.: Jubi

Juborka!
Nézz be a Házasság-család,Szörnyűség a családban topicba is.Nagy port kavart a testi fenyítést téma.Tartottam a frontot,és harc árán sikerült meggyőzni a többieket,hogy nem vagyok agresszor.Ez is vmi.
Jó ötlet a fenékreverés a kicsiknél.Megalázóbbnak,hangsúlyozottabbnak érzem a pofont náluk.Érdekes,hogy bizonyos kor után meg pont fordítva:a fenekelés nevetséges lenne,a pofon helyénvalóbb,ha muszály.Később meg fél-felnőttként nincs is helye a testi fenyítésnek.

Ti mit gondoltok?Tól-ig,mik a korhatárok?Miért?

Miszike!Ez a Dzsida-vers még tetszene is,ha egyetérthetnék vele.Íróilag remek.Tejbeesett rózsa.Hm.Micsoda hasonlat.Jól meg van írva.
Szerintem Jézus sem nem kékszemű,kitelt arcú,sem nem széltől cserzett,rekedt hangú.Mindkettőt túlzásnak érzem.Szerintem a különböző társadalmak,és népek az éppen aktuális állapotukat,és ideáljukat akarták ráhúzni Jézusra,mert ők is találgattak,milyen lehetett Ő.Jóltáplált,v. szegény,kék szemű,v.barna.Német-alföldi,görög,indiai,magyar.Legfőképpen élettelen, halotthalvány mint a szobrok,freskók.Kíváncsi vagyok Dzsida honnan szedte azt a festményt.Ritkaság-számba mehetett.Persze a kereszténységgel egyébként sem összeegyeztethetők az Istenábrázolások.
Nem érdekes,hogy a biblia a külsejéről nem tesz említést?úgy emlékszem.Bár nem olvastam végig a messiási-próféciákat.Elképzelés helyett,mi lenne,ha összegyűjtenénk azokat az igehelyeket,ahol van némi utalás a tulajdonságairaZsoltárok 45,1-9ig.Főleg 8-as árulkodik,egy örömteli Jézusról.Láttátok a Kicsoda Jézus?-filmet?Szerintem egész jól ábrázolja,nem ismerek jobbat.Igen.Egészséges zsidó férfi,vszleg barna v. fekete haj,barna szem talán.Legfőképpen életerő,együttérzés,dinamizmus.Szerintem ilyen volt Jézus itt a földön.Lukács 10,21
Bye.:E.

Szilde!
Igen, a pofont én is megalázónak tartom, azért is nem alkalmazzuk. Nem akarjuk megalázni a gyerekeineket! A fő célünk az, hogy Isten Igéjének megfelelően megtanítsuk nekik a KÜLÖNBSÉGET A JÓ ÉS A ROSSZ KÖZÖTT. És ez nem mindig meg szép szóval. A tiszteletlenség és az engedetlenség egyértelműen rossz. Ezt nem mindig értik meg egy ejnye-bejnyéből. A tól-ig kérdés az életkorra vonatkozik? Nálunk olyan egy éves kor körül próbálkoztak a fiúk a "földhöz vágom magam" féle hisztivel, és igen hamar megértették (néhány fenekelés után), hogy ez nem tartozik az elfogadható kategóriába. Azt gondolom, hogy mire iskolába mennek, addig jó lenne elérni náluk azt, hogy tisztában legyenek azzal, hogy mi a jó és mi a rossz, hiszen utána már jórészt nekik kell különbséget tenni közte. Talán eddig tart ez a fenekelős időszak is. De a Beninél (lassan hat éves lesz), mer csak nagyon ritkán kell ilyen eszközhöz folyamodni, hiszen már lehet az értelmére hatni, sokkal inkább, mint egy kétévesnek. Ő még sokkal többször próbálja tágítani a határokat, de hát azok nincsenek gumiból Isten szerint igenis már gyerekkorban eljön az az idő, amikor sikerül elérni azt, hogy meg tudja különböztetni a gyerek a jót a rossztól, és ha az Ige szerint neveljük (és nem azt látja, hogy otthon bort isznak és vizet prédikálnak), akkor a jót fogja választani.

Jézus külsejével kapcsolatban: a képeken, szobrokon mindig a szenvedő, keresztrefeszített Jézust ábrázolják, vagy a másik véglet: újszülöttként Mária karjában. Így hát az emberek többségében vagy egy csecsemő "kisjézus" képe él, vagy egy megkínzott emberé. Pedig Ő feltámadt, erős, hatalmas, tekintélyes (...ezért fel is magasztalta őt Isten mindenek fölé, és azt a nevet adományozta neki, amely minden névnél nagyobb,hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és földalattiaké- Fil.2:9-10).
Hogy pontosan milyen volt itt a földön azt nem tudhatjuk, de hogy milyen most, azt megláthatjuk!

Jubi

Laci,
a madarak csicseregték, hogy itt vagy megint.

"mert szeretném őt "rávenni", hogy avatkozzon be abba a rengeteg szükségbe és emberi nyomorba, amivel találkozom. Már most, ebben a világkorszakban is!"
"Sokkal-sokkal többről van szó, mint menekülésről a problémák elől, ez pont a velük való nemes harc."

Majdnem egyetértek veled, csak a "beavatkozást" nem tudom TE hogy képzeled. Én úgy, hogy az emberek segítségével és közreműködésével szeretetet és fényt terjeszt, a sötétséget ellensúlyozandó. És pont ezért ez nekem nem HARC, hanem szolgálat.

Sziasztok!

Jubi,
persze, a durvát én is a mostani helyzetre értettem, meg arra, hogy 180°-ot fordult a világ a gyereknevelés körül. Az én lányom még pici, de már most szörnyen akaratos. Nagyon örülnék, ha gyakorlati tanácsokat tudnátok adni, hogy miért büntetitek meg őket, mi számít nálatok "rossznak".

Szilde,
az én véleményem is hasonló Jézusról. Az általad említett filmet sajnos nem láttam, viszont a Passióban is szerintem egy reális alakítást nézhettünk. Az igehely gyűjtés jó ötlet, elvégre honnan máshonnan kaphatnánk információt első kézből...

Miszike

Miszike!
A mi nagyobbik fiúnk, Beni egy nagyon-nagyon akaratos, már-már öntörvényű kisgyerek volt. Őt nagyon sokat kellett fenyíteni, mire elfogadta, hogy tisztelje a szülei szavát, és engedelmeskedjen nekünk. Úgy két éves korától 5 éves koráig harcoltunk. De tényleg, ez egy nagyon fárasztó és hosszadalmas harc volt (szellemi is), de meg vannak a gyümölcsök! Bevallom ezalatt a 3 év alatt volt két olyan alkalom, amikor úgy éreztem feladom, nem úszok az árral szemben, de ilyenkor a férjem mindig felsegített. Sokan beszélnek arról, hogy dackorszak, meg hagyjuk rá, majd kinövi, de én úgy tapasztaltam, hogy ha ilyen kicsi korában nem tanítjuk meg a tiszteletre és engedelmességre, akkor az engedetlenség, tiszteletlenség magva ott marad a gyerekben (és lehet, hogy megtanul viselkedni-tehát "kinövi"), de ki fog hajtani, és pl. serdülőkorban sokkal nehezebb helyzetbe kerül vele a szülő, mintha már kicsi korában kezelte volna ezt a problémát. Hidd el, én is nagyon soxor éreztem úgy, hogy mennyivel könnyebb lenne sok ismerősömhöz hasonlóan ráhagyni bizonyos dolgokat, és nem venni fel a képzeletbeli kesztyűt, de most már tudom, hogy MEGÉRTE! De van egy nagyon fontos dolog: miközben folyik a harc, mindig tudnia, és éreznie kell a gyereknek, hogy bárhogy viselkedik is, MI UGYANÚGY SZERETJÜK. Ha hisztizik, ha földhöz veri magát, akkor is ugyanúgy szeretem, de mivel ezt a viselkedést nem tűröm, ezért fog kikapni. Hiszen a gyerek sem élvezi a hisztit, ez neki sem jó! Én szeretem őt, jót akarok neki, ezért teszek meg mindent, hogy ő ne csinálja azt, ami neki sem jó! Persze tudom, hogy minden gyerek más. De azt is tudom, hogy nincs olyan gyerek, akivel kapcsolatban ne lenne működőképes Isten megoldási javaslata. Ez pedig az Igében van.Szerintem a gyerekek neveléséhez a kulcs: ima, szeretet és fegyelmezés.
A kisebbik fiúnk, Dani most két éves, és teljesen más, mint Beni volt. Vele sokkal könnyebb a dolgunk, ő nem próbálkozik a végsőkig áttörni az általunk felállított határokon, neki általában elé a szép szó is, hogy megértse meddig mehet el. És persze az is fontos, hogy ő azt látja, hogy a bátyja engedelmeskedik anyunak, meg apunak, és mivel ő szinte mindenben utánozza a tesóját, hát ebben is Nem tudom mi lett volna, ha Beni megmaradt volna abban a régi engedetlen, lázadó állapotában, amiben volt, és Dani most azt utánozná...
Most látom csak, hogy gyakorlati tanácsokat kértél...én meg csak az elméletről írtam eddig...
Nálunk a feleselés, a tiszteletlenség, az engedetlenség számít rossznak, a figyelmetlenség, az ügyetlenség (pl. ha összetörnek valamit), az nem. Ez mindenkinél előfordul, velünk is.

Üdv: Jubi

Jubi,
köszi a választ! Én is úgy gondolom, hogy kicsinek kell megnevelni a gyereket, mert kamaszkorban csak rosszabb lesz.
Annyira tanácstalan vagyok, mert a lányom pl. azt szokta csinálni, hogy ha hívom, nem jön oda, hosszú könyörgés árán sem, nekem kell érte menni. Ez rossz? Meg nálunk is megy ez a földhöz verés. Ezzel mit tudtál kezdeni? És hogyha szándékosan húzza az orrom/hajam, hogy fáj, akkor rácsapjak a kezére, vagy 20x elmondjam, hogy nem szabad? Összetörésért/kiöntésért persze ő sem szokott kikapni. És mivel büntetitek? Popsira veréssel? Ilyen kis korban mit jelent a tisztelet?

Hú, na egyenlőre ennyi, de ha bárkinek bármi hasznos tanácsa van ezeken kívül, légyszi írjon .

Jön valaki a babanetes nagytalira?

Köszi
Miszike

Miszike!
MEnnyi idős a lányod?
Jubi

Jubi,
másfél éves.
(jössz a talira?)

Miszike

Sziasztok!

Nekem még pici a saját gyermekem, augusztusban lesz egyéves. Amolyan igazi hisztivel, meg klasszikus dackorszakkal vele kapcsolatban még nem találkoztam. Nem tudom, milyen lesz, amikor majd ennek is eljön az ideje, de nem tudom elképzelni, hogy elfenekeljem. Pontosabban azt nem tudom elképzelni, hogy ebből bármi hasznosat tanulna, hogy ezért tisztelne engem. Az lehet, hogy engedelmes lenne, és azt csinálná, amit mondok, de szerintem az sokkal károsabb, ha közben ott belül nem fogadja el a dolgot, csak a kikapás elkerülése végett tesz ezt, vagy azt.
Persze a gyermekeket kell irányítani, kell a viselkedésüket befolyásolni, bizonyos dolgokat meg kell nekik tiltani, át kell adni nekik az értékrendünket, de minderre van más alternatíva is, mint az erőszak.
Úgy érzem, Isten sem úgy bánik velem, hogy ha elszakadok Tőle, megsértem Őt, vétkezem Ellene, akkor jól megbüntet, fájdalmat okoz, én meg ezáltal engedelmes leszek. Tudom, hogy vannak Igehelyek, amelyek a testi fenyítésről szólnak, de ha az Ige egészét nézem, akkor nekem inkább az jön le, hogy úgy kell bánnom a gyermekemmel (aki nem a tulajdonom), ahogyan Isten bánik velem.
Istent nem azért szeretem, tisztelem, nem azért vagyok engedelmes, mert jópárszor beleverte az orromat abba, amit csináltam. Hanem azért, mert amióta kapcsolatba kerültem Vele, egyre csak arra vágyom, hogy ez a szeretet-kapcsolat létrejöjjön kettőnk között, fennmaradjon, illetve ha megsérül, akkor minél hamarabb helyreálljon. Nem külső kényszer hajt, hogy Isten "kedvére tegyek", hanem belülről fakadó szükség (ha játszani akarok a szavakkal, akkor szűk-ség).
A gyermeke(i)met úgy szeretném nevelni, vagy inkább úgy szeretnék együtt élni velük, hogy a viselkedésük befolyásolása érdekében ne kelljen a testi fenyítéshez nyúlnom, illetve, hogy ők maguk tanulják meg kontrollálni önmagukat, legyenek fegyelmezettek, de ez a fegyelem belső meggyőződésből fakadjon.

Sziasztok!

Én nem akartam beleszólni ebbe a vitába, de Hagnosz: a szívemből szóltál!!!!!!!!!!! Köszi

Kedves Hagnosz!

Egyetértünk, hogy a cél az, hogy az engedelmesség és a tisztelet benső meggyőződésből fakadjon a gyerekeinknél, de ez a cél. Ennek elérésére vannak különböző eszközök. Mivel mi keresztények vagyunk, és az életünknek ezt a területét is Isten vezetése alatt szeretnénk tudni, ezért miután a nagyobbik fiúnk megszületett a gyerekneveléssel kapcsolatos kérdéseinkkel is Isten Igéjéhez fordultunk. Ott pedig többek között ezt találtuk: Péld.22.15: "A gyermek elméjéhez köttetett a bolondság, de a fenyítés vesszeje messze elűzi őtőle azt." A gyerekek természetükből adódóan (akárcsak annakidején mi magunk is) megpróbálkoznak az engedetlenséggel és a tiszteletlenséggel. Ezt már elég korán elkezdik (lásd Miszike másfél éves kislánya). Erre a viselkedésre mi valamilyen módon reagálunk. Ha ezzel a reakcióval (ejnye-bejnye, ezt nem szabad csinálni stb.) elérjük a célunkat, akkor minden rendben van. Ha nem (és sok esetben nem), akkor egy másik fajta reakcióra van szükség, hiszen az előző nem működött.
Ne érts félre, én nem azt mondom, hogy üssük-verjük a gyereket, és megtanul engedelmeskedni. Nem! A nevelés szerintem egy nagyon összetett feladat: rengeteg együtt töltött idő, kommunikáció, odafigyelés, gondoskodás, rendszeres ima a gyerekekért, és ha szükség van rá akkor fegyelmezés. De a legfontosabb, hogy minden helyzetben biztosak legyenek benne, hogy szeretjük őket. Nagyon fontos, hogy soha ne érezzék magukat elutasítva.
Egy bizonyos kor alatt még nem beszélhetük belső meggyőződésről. Viszont már ebben a korban is hatalmas veszélybe sodorhatják magukat az engedetlenségükkel. Hidd el, nem akarom túldimenzionálni a dolgot, de példaként hadd írjak le egy esetet. A játszótéren voltunk: az unokahúgom, a sógora és annak 3 év körüli kisfia (Gabi), én és a szintén 3 éves fiam. Egyszer csak Gabi a homokozótol elkezdett szaladni a forgalmas, négy sávos úttest felé. A távolság a homokozó és az úttest között kb. 50m volt. Az apukája utánaszólt, hogy jöjjön vissza, ő meghallotta, megtorpant, de tovább futott. Az apukája próbálkozott még párszor, de a gyerek csak futott az úttest felé. Ekkor az apuka utána futott volna, de mivel éppen egy térdműtét után volt, ezért nem tudott. Az unokanővérem a 9. hónapban volt, így ő sem tudott futni. Így hát én rohantam utána, de mire elkaptam a karját, addigra már lelépett az úttestre. Hála Istennek sikerült visszarántanom, mielőtt egy kocsi elcsapta volna. Elég hosszan írtam le, de tudjátok, hogy az ilyen esetek milyen gyorsan játszódnak le. Kedves Hagnosz! Ebben az esetben mit tettél volna az apuka helyében? A) Ejnye-bejnye, ilyet nem szabad csinálni! - ez eddig sem működött. B) mérges kiabálás, határozott leszidás - ez sem működött eddig C) fenekelés, hogy alaposan megjegyezze, hogy hallgatnia kell a szülei szavára.
Sokan mondják, hogy hagyni kell a gyereket, majd tanul a saját rossz tapasztalataiból. Ez nem mindig megoldás. A fenti esetben pl. nem; a saját tapasztalat az életébe kerülhetett volna.
A neveléssel - aminek a fegyelmezés is része - egy olyan kerítést vonunk a gyerekeink köré, amely nem a jó dolgoktól zárja el őket, hanem a rosszaktól védelmezi.
Hidd el, nagyon szeretjük a fiainkat!! A legjobbat akarjuk nekik!! A Bibliában ezt olvasom:

Zsid. 12.5-8
"...és elfeledkeztetek a bátorításról, amely nektek mint fiaknak szól: Fiam, ne vesd meg az Úr fenyítését, és ne csüggedj el, ha megfedd téged, mert akit szeret az Úr, azt megfenyíti, és megostoroz mindenkit, akit fiává fogad. Szenvedjétek el a fenyítést, hiszen úgy bánik veletek az Isten, mint fiaival. Hát milyen fiú az, akit nem fenyít az apja? Ha pedig fenyítés nélkül maradtok, amelyben mindenki részesül, fattyak vagytok, nem pedig fiak."

Péld. 29.15
"A bot és a fenyítés bölccsé tesz, a kényeztetett gyermek pedig szégyent hoz anyjára"

...és a tapasztalat is ezt mutatja.

Üdv.: Jubi

Sziasztok!

Csak beleolvastam ebbe a topikba és megütötte a szemem ez az utolsó hozzázólás, illetve abban egy kérdés. Én a magam részéről mélységesen elítélem a gyerekek megütését - noha, bevallom, előfordult már, hogy komoly önuralom kellett hozzá, hogy dühömben, ijedtemben ne tegyem meg. Remélem, lesz elég önuralmam ahhoz, hogy sose tegyem! Az előre megfontolt ütés szerintem még rosszabb - de ebben legalább biztos lehetek, hogy sosem fogom alkalmazni.

Jubi! Én a fenti esetben sem tartom jó megoldásnak a megverést - bár nem írtad, hogy az következett-e utána - ugyanis szerintem az, hogy egy 3 éves kisgyerek egy négysávos útra (de annak közelébe sem!) ki se jusson egyáltalán, az a vele lévő, rá figyelő felnőttek felelőssége! Jóval előbb kellettc volna utánamenni, visszahozni, akár először értemenni és utána elmondani, hogy ne menjen oda! Ha valaki pedig fizikailag (épp) alkalmatlan egy kisgyerek felügyeletére, az ne vigye olyan helyre, ahol nem tud eleget tenni annak a feladatának, hogy a gyerek testi épsége biztonságban legyen! Tudom, hogy a gyerekek roppant találékonyak, de épp, mivel több tapasztalatunk van, jobban fel tudjuk mérni a helyzetet, a csak esetleg bekövetkezőket is, nekünk kell arra ügyelnünk, hogy a gyerkünk ne kerülhessen életveszélyes helyzetbe a mi felelőtlenségünk vagy oda nem figyelésünk miatt. Úgyhogy ha már testi fenyítés következett a fenti eset után, az inkább ti érdemeltétek volna (bár magam a felnőttek testi fenyítésével sem értek egyet), hogy ilyen helyzetbe hoztatok/engedtetek egy kisgyereket! Egyébként - amellett, hogy elítélem - nem is hiszek abban, hogy hatékony lehet a verés, hiszen ha a veréstől való félelem miatt nem fut ki az útra, a verés miatt hallgat a szüleire, akkor mi fogja visszatartani ettől vagy egyébtől 8-12 évesen, amikor már sok helyre egyedül is eljuthat? Miért jobb egy külső kontrollt beleépíteni, mint egy belsőt kifejleszteni?

Márti

Kedves Jubi!
A szívemből szóltál!Majdnem szószerint írtad le amit én is akartam.Történt tőlünk nem messze egy eset,amikor a kisfiú egy korláton átmászva esett be egy troli alá,miután az apja kezéből kirántotta magát.7 éves volt a fiú.
Nem tudom az apa felelős volt-e vagy sem,de ő biztosan elgondolkodott erről.
Edit

Márti!
Ha már ez keresztény topik,akkor számunkra a Biblia a mérvadó.Mindaz aki kereszténynek érzi magát ezt szem előtt kell tartania.A Biblia pedig egyértelműen állástfoglal a testi fenyítés mellett.
Hagnosz!
Sose felejtsd el,hogy azt,hogy most nem jönnek ránk azonnal csapások,nem automatikus.A mi büntetésünket szenvedte el Jézus a golgotán.Isten igazságos,nem csak kegyelmes.Amúgy mi kaptuk volna a büntetést,csak a "bátty" helyettünk hordozta el.Ezért nem kárhozunk el.
E.

A Galata3,23-25 szerintem nagyon jól kifejezi,a külső-belső törvény jellegét.Részlet:
"Minekelőtte eljött a hit,törvény alatt őriztettünk...
Ekként a törvény Krisztusra vezérlő mesterünkké lett,hogy hitből igazuljunk meg...."
Vagyis,amíg a gyerek kicsi,külső irányításra szorul,de csak addíg,amíg ő maga be nem látja mi a helyes,és a saját belső meggyőződése tudja irányítani.Gyakorló szülők biztos tudják kb ez mikortól van.Főleg amikor már nem vagyunk mellette,nem fogjuk a kezét.Erre jó az ima is,mert lefedi azt az időt,helyzeteket amikor nem vagyunk ott,amikre nem számítunk,amik nem láthatók előre.Ha elég lenne a szülők képessége,lehetősée,miért kellene Isten segítségét keresni,kérni?Isten Mindenható,mi nem vagyunk azok.Az angyalok azért vannak itt,hogy segítsenek.Az ő angyalaik szüntelenül látják az Atya arcát!
Könnyen lehet,hogy ha Jubi nem élne imádkozó életet,akkor az a történet másként sült volna el.

Amikor a gyereknek már saját hite van imádkozhatunk vele is,nem csak érte.Később meg egyedül is tud bármikor.Akkor már nem csak a mi kedvünket keresi,hanem Istenét.Istentől kér bocsánatot,segítséget elsősorban.Lehet együtt Bibliát tanulmányozni,beszélgetni ennek fényében arról ami foglalkoztatja őket.E.

Sziasztok!

Hát, nem bírom ki, muszáj megjegyeznem valamit, még ha fel is háborodtok rajta. Én a Bibliát mindig is inkább érdekes olvasmányként kezeltem, mint életem irányát előíró, mutató iratként, talán ezért gondolom ezt: ha felteszem, hogy a Bibliát Isten ihlette, akkor is emberek írták le... És a lejegyzése ugyancsak régen történt, olyan korokban, amikor még nem tudtak semmit a gyermekről, a gyermeki lélekről... Szerintem csakis ezért kerülhetett bele ilyesmi a testi fenyítésről. Mert Isten nem akarhat úgy nevelni, ahogyan ti teszitek, én ezt egyáltalán nem tartom valódi kersztényhez méltó gondolkodásnak....

Szilde! Nem vitatom, hogy a keresztény emberek számára a Biblia kell hogy irányadó legyen egész életük során, így természetesen a gyereknevelés terén is. Azt azonban vitatom, hogy a Biblia tanításait szó szerinti értelmezésben kéne alkalmazni - ebben az esetben ugyanis nem lenne szükség papokra/lelkészekre, hittanárokra, hitmagyarázókra, teológusokra, hiszen mindenki képes - ha akar - szó szerint veendő utasítások betartására. A Bibliával azonban úgy áll a dolog, hogy sok minden áttételesen, szemléletes példabeszédekben van megírva - de hogy melyik pontosan hogyan értelmezendő hát, némelyikről hosszadalmas hitvitákat folytatnak.

Nem gyereknevelési kérdésekről szól ugyan a következő néhány sor - de talán érdemes lenne elgondolkodnod rajta - még a megbotránkozás előtt!

Márti

"Laura Schessinger egy amerikai rádiós műsorvezető, aki egy lelki tanácsadó műsort vezet. Nemrég, mint buzgó keresztyén azt mondta, hogy a homoszexualitás megbocsáthatatlan bűn, "MERT" Mózes harmadik könyve (A léviták egyházi szolgálatáról) [3 Móz. 18,22] szerint utálatos az.
Ezen felbuzdulva ragadott tollat egy Jake nevű hallgatója:

"Kedves Laura doktor!

Nagyon köszönöm azt az önfeláldozó fáradozását, amit annak érdekében tesz, hogy Isten törvényeit az emberekhez közelebb hozza. Sokat tanultam a műsoraiból, és megpróbálom ezt a tudást minél több emberrel megosztani. Ha például valaki megpróbálja homoszexuális életvitelét előttem megvédeni, egyszerűen emlékeztetem [3 Móz. 18,22]-re, ahol világosan le van írva, hogy ez bűn, és ezzel véget is vetek a vitának. Mindazonáltal néhány törvény értelmezésében és végrehajtásában szükségem lenne a tanácsára.

a) Ha az áldozóoltárnál bikát áldozok, tudom a [3 Móz. 1,9] illetve a [3 Móz. 1,17]-ból, hogy az Úrnak kedves illatú az. A problémát a szomszédaim jelentik, akiknek ez az illat egyáltalán nem kedves. Leölhetem-e őket?

b) Szeretném a lányomat eladni rabszolgának, amint ezt [2 Móz. 21,7] megengedi. Ön szerint mi lenne a méltányos ár érte manapság?

c) Tudom, hogy nem szabad olyan nővel kapcsolatot teremtenem, aki a havibaj tisztátalan állapotában van [3 Móz. 15,19-24]. A probléma csak az, hogy miből lehet ezt tudni? Megpróbáltam megkérdezni, de a legtöbb nő nagyon pikírten reagált a kérdésre.

d) [3 Móz. 25,4 4] kijelenti, hogy szomszédos nemzetségek fiai és lányai közül vehetek magamnak rabszolgákat. Az egyik barátom szerint ez a törvény a mexikóiakra érvényes, de a kanadaiakra nem. Meg tudná magyarázni, hogy miért ne lehetnének nekem kanadai rabszolgáim?

e) Az egyik szomszédom mindig szombaton dolgozik. [2 Móz. 35,2] világosan kimondja, hogy az ilyet meg kell ölni. Erkölcsileg kötelezhető vagyok rá, hogy saját kezűleg öljem meg?

f) Az egyik barátom szerint, az úszószárny és pikkely nélküli vízi állatok (pl. kagylók vagy homár) fogyasztásának bűne [3 Móz. 11,10] nem olyan utálatos, mint a homoszexualitás bűne. Én ezzel nem értek egyet. Állást foglalna ebben a kérdésben?

g) [3 Móz. 21,2 0] szerint ha szembetegségem van, az Úr oltárát nem közelíthetem meg. Be kell vallanom, hogy olvasószemüveget használok. Teljesen élesnek kell lennie a látásomnak, vagy itt van azért egy kis játéktér?

h) A legtöbb barátom vágatja a haját, illetve borotválja a szakállát, beleértve a pajeszát is, holott ez [3 Móz. 19,27 szerint egyértelműen tilos. Milyen halálnemet javasol nekik?

i) [3 Móz. 11,8 ]-ból tudom, hogy ha döglött disznó bőrét illetem, tisztátalan leszek. A kérdésem, hogy szabad-e futballoznom, ha cérnakesztyűt húzok?

j) A nagybátyámnak van egy kis háztájija. Megsérti [3 Móz. 19,19]-et, mert földjébe kétféle magot vet. Ezenkívül a felesége olyan ruhát hord, ami kétféle anyagból (pamut/poliészter) készült. Most tényleg össze kell hívnom az egész gyülekezetet [3 Móz. 24,16], hogy megkövezzük őket, vagy pedig elég, ha egy meghitt családi körben lefolytatott ceremónia keretében megégetjük őket, amint ez azok esetében megengedett, akik az anyósukkal hálnak [3 Móz. 20,14]?

Tudom, hogy Ön ezeknek a törvényeknek nagy ismerője lévén biztosan utat tud mutatni ezekben a kérdésekben. Még egyszer köszönöm, hogy Ön a rádióban végzett munkájával folyamatosan emlékeztet minket arra, hogy az Úr törvényei örökérvényűek és megváltoztathatatlanok.

Az Ön odaadó rajongója: Jake"

Kedves Jubi!

Köszi az Igéket, mint írtam, találkoztam már velük
Egy kicsit elkezdtem búvárkodni a kapcsolódó Igék közt, és számomra elég érdekes dolgok derültek ki. A gondolataim viszont még elég kezdetlegesek, kicsit még érleleném a dolgot, mielőtt leírnám ide.

Viszont kérdezhetek párat?
Mi van, ha a fenekelés sem működik, vagyis nem éri el a célját? Akkor mi a következő eszköz? Te meddig mennél el a testi fenyítésben? Mi az a bizonyos kor, ami alatt nem beszélhetünk belső meggyőződésről? A testi fenyítés nélküliség mindenképpen elkényeztetettséghez vezet?

A konkrét helyzetről: Vajon miért szaladt a kisfiú az úttest felé? Talán meglátott egy számára roppant érdekes dolgot. Ez annyira érdekelte, hogy semmi más nem létezett a számára. Még édesapja szava sem. És még azután sem, hogy a megtorpanáskor eszébe juthatott, hogy ha édesapja rászólt, akkor az nem helyes viselkedés. Megtanulta már a kisfiú korábban, hogy az úttestre lelépni életveszélyes? Megértette már ezt?
Ha nem, mert mondjuk életkoránál fogva ez nem elvárható tőle, vagy még nem került korábban ilyen szituációba, akkor nincsenek tapasztalatai a dologról. Szemben állt egymással az a nagyon érdekes dolog, és az édesapja szava. Az előbbit választotta.
Ha igen, és számolhatott a fenekeléssel is, MÉGIS megtette, az azt példázza, hogy a dádával szófogadásra nevelt gyermektől sem várhatjuk el, hogy mindig, mindenkor hallgasson a szülei szavára. Sokszor pont a legélesebb szituációkban nem.
A fenekelés után vajon megtanulná a kisfiú egy életre, hogy az úttestre lelépni tilos? Többet soha nem tenné meg? Vagy megtanulná, hogy édesapja (édesanyja, más felnőtt) szavára mindig hallgatni kell? Soha nem szegülne ellen? Tulajdonképpen mit tanulna meg, amit testi fenyítés nélkül ne tanulhatott volna meg?

Vannak helyzetek, amelyek önmagukban nem veszélyesek, de nagyon könnyen azzá válhatnak. Például, ha bekerítetlen játszótéren játszanak a gyerekek, ahonnan kiszaladhatnak az útra. Én azonnal utánarohantam volna a gyereknek, ha tudom, hogy a térdműtött apuka és a várandós unokahúgom valószínűleg nem fogja időben utolérni.(Vagy az fel sem merült, hogy nem fog engedelmesem megállni az apja szavára?) Miután vettem egy nagy levegőt, és elszállt az első ijedtségem, elmagyaráztam volna a gyereknek, hogy amit tett, az nagyon veszélyes dolog volt. Esetleg odasétálnék vele az úttest szélére, és megmutatnám neki az autókat, hogy milyen nagyok, milyen gyorsan mennek, és ha eléjük lépett volna, akkor nem tudtak volna megállni, és elsodorták volna. Néha lehet látni az úttest szélén elgázolt állattetemet. Ha egyszer ilyet látnánk, visszautalnék a szitura: látod, ezért nem szabad lelépni az úttestre!
Kb. ezt tettem volna. Ebből talán látszik, hogy nem hagytam volna rá, hogy a saját tapasztalata árán szerezzen tudást az életveszélyes helyzetről.

És Jubi, nekem meg sem fordult a fejemben, hogy ne szeretnétek a gyerekeiteket, és ne a legjobbat akarnátok nekik! Ezt még azok után is úgy gondolom, hogy én nem úgy csinálom, ahogyan te.

Szilde: sose felejtem el! Egyébként én is így gondolom. Mármint a megváltást. Isten igazsága büntetést kíván, de éppen irgalma az, hogy Fia váltsága árán megmenekülhettünk. Abban nem lenne semmi különös, ha megbüntetne. Éppen az a szenzációs, hogy nem teszi. Hogy Neki a mi szabad döntésünk kell Őmellette, nem pedig a kárhozattól való félelmünk. (Egyébként a saját büntetésünket elhordozni nem tudnánk, ehhez egy Igaz Ember kellett! Jézus nem csupán egy helyettes, hanem a létező egyetlen megoldás.)
Bocs, de most csak az első hsz-odra futotta, a többire később...

Márti: engem érdekel a véleményed, még ha nem is vallod magad keresztyénnek. (Vagy igen?)

Márti, most látom a legutóbbi írásod. Majd még ezzel kapcsolatban is szeretnék írni. (Egyébként én nem botránkoztam meg rajta, ennyi humorérzékem még van.)

Fülescsacsi!
A legutóbbi írásod alapján egyértelmű, hogy nekünk nem ugyanaz az értékrendünk. Nem háborodtam fel azon, amit írtál , hiszen rengetegen gondolkoznak úgy, mint te, ez nem újdonság. De ne csapd be magad! Akinek a Biblia nem Isten örökérvényű szava, az nem keresztény.

Márti!
Ezt írtad: "nekünk kell arra ügyelnünk, hogy a gyerekünk ne kerülhessen életveszélyes helyzetbe a mi felelőtlenségünk vagy oda nem figyelésünk miatt. Úgyhogy ha már testi fenyítés következett a fenti eset után, az inkább ti érdemeltétek volna (bár magam a felnőttek testi fenyítésével sem értek egyet), hogy ilyen helyzetbe hoztatok/engedtetek egy kisgyereket!" Ha ezzel a logikával gondolkozunk, akkor egy anyuka, akinek van három kisgyermeke, ki sem tehetné a lábát velük az utcára, mert felelőtlenül veszélybe sodorja őket azzal, hogy nem tudja egyszerre mindhárom gyerek kezét fogni, arról nem is beszélve, hogy nem tud egyszerre három irányba szaladni
Azok az igék, amiket a legutóbb írtam nem példázatok, konkrét útmutatások. Jake írása nagyon poénos...értem a célzást. DE! Mind a homoszexualitással, mind a gyerekneveléssel kapcsolatban vannak igék az ÚJSZÖVETSÉGBEN IS, amik ugyanazt mondják, mint az ÓSZ-ben.
Igen, én is azt mondom, hogy a homoszexualitás bűn. (De nem mebocsáthatatlan, hiszen Isten ezt is megbocsátja, ha az illető megtér belőle és elfordul ettől az életmódtól.) De az Újszövetség szerint is bűn: "Ezért Isten gyalázatos szenvedélyeknek szolgáltatta ki őket. Mint ahogy asszonyaik felcserélték a természetes érintkezést a természetellenessel, ugyanúgy a férfiak is elhagyták a női nemmel való természetes érintkezést, és egymás iránt gerjedtek fel kívánságukban; férfiak férfiakkal fajtalankodtak, de el is veszik tévelygésük méltó jutalmát önmagukban."/Róm. 1.26-27/
A gyerekneveléssel kapcsolatban pedig a Zsidó levélből idéztem, ami ugye szintén az Újszövetség része. Most nehogy azt írd, hogy igen, de az csak a zsidóknak szól, mert akkor a Korinthusi levél csak a korinthusiaknak szól stb.

Hagnosz!
Kérdéseid voltak:
1.

Jubi! Félreértés ne essék: én egyáltalán nem vagyok keresztény. Valóban nyilvánvaló, hogy nem értünk egyet, de amint látod, a keresztények, vagy magukat annak mondók egymással sem. Kifaggatom a bátyámat a kérdésről, valahogy eddig még nem jött szóba, nekik még nincs gyerkőjük, de legalább újabb érdeks téma merül fel közöttünk...

Fülescsacsi!

Sziasztok!

Bevallom szándékosan nem írtam egy ideig a topicba, mert örültem neki, hogy nélkülem is van végre pezsgés.

Korábban elkezdtem egy gondolatmenetet, amit szeretnék majd folytatni . . . de addig is reagálnék egy-két gondolatra. Kezdem az elejéről . . .

Miszike

Szerintem Isten szándékosan vigyázott rá, hogy Jézus külső megjelenéséről semmiképpen ne legyen grafikai ábrázolás. Azért mert senkinek sem kell a legkisebb mértékben sem törekednie a külsőségekben való hasonlóságra. Ami Jézust Jézussá tette, annak semmi köze nem volt a külsejéhez. Ha csináltak volna a maiakhoz hasonló hasonmás versenyt, még az is lehet, hogy olyat is találtak volna a kortársai közül, akivel össze lehetett volna téveszteni. Persze az is lehet, hogy nem, de ez nem is lényeg, csak érzékeltetni akartam, mennyire nulla jelentősége van Jézus fizikai tulajdonságainak.
Sőt Pál egyenesen azt állítja, hogy Azért mi ezentúl senkit sem ismerünk test szerint; sőt ha ismertük is Krisztust test szerint, de már többé nem ismerjük.. Azért mondta, hogy szándékosan el is felejtik, hogy milyennek ismerték a názáretit, mert teljesen tisztában volt vele, hogy miután felemelkedett, eltűnt a Földről és a Menny valóságába ment, ott mint a legnagyobb győztest fogadták, és visszanyerte mindazt a pozíciót, hatalmat és dicsőséget, amiről önszántából lemondott azért, hogy emberré lehessen és szenvedhessen a bűnökért. Sőt még többet is kapott. Nincs olyan vizuális földi ábrázolás, ami kicsit is érzékeltetné, hogy milyen ma ő. A dicsőségről általában nagyon kevés elképzelése van az embereknek, de abból a Jézusból, akivel János találkozott szüntelenül sugárzott a dicsőség, és az erő. Korlátozott földi szavakkal izzó érchez, tűzhöz, a nap legvakítóbb ragyogásához hasonlította. De ezek csupán sejtetni tudják, hogy milyen ma Jézussal közelről találkozni. Ha ezt megérti valaki, teljesen nyilvánvaló, hogy bármilyen művészi ábrázolás róla felér a hazugsággal. Az ilyen alkotások nem közvetítenek semmiféle valódi ismeretet Jézusról, hanem pont egy hamis, silány képet hoznak létre a szemlélőben, aminek köze nincs a ma élő, a dicsőség állapotába visszakerült Krisztushoz.

Akivel nem mellesleg személyesen fog mindenki találkozni. Engem eléggé elgondolkoztatott, hogy még János is - aki apostol volt, leélt szentségben egy életet Isten hatékony embereként a földön - amikor találkozott a megdicsőült Jézussal egyszerűen padlót fogott, és olyan lett, mint a halott. És ez nem csak vele történt így, hanem Isten más, igen nagy kaliberű embereivel is, akik valamilyen formában meglátogathatták a Mennyet még a földi életük ideje alatt. Nem sokan mondhatják el magukról, hogy akár közelébe érnének ezeknek az embereknek . . . mi hogy járnánk vajon?

És azok a kortársaink, akik mindenféle erkölcstelenséggel és perverzitással múlatják a napjaikat? Akik ma homokos büszkeségi felvonulást és hasonlókat játszanak mit fognak csinálni, amikor eléri őket az a tűz, ami Jézusból árad?

A zsidók csak távolról tapasztalták meg, amikor a Krisztus leszállt a közelükben egy hegyre, de még így is halára rémültek attól a szentségtől, ami megérintette őket.

Ez a mai kor sokban hasonlít Noé korához. Az akkori emberek is azt hitték, Isten csak viccel, amikor arról üzenget, hogy nem tűri el tovább, hogy az emberiség a végletekig süllyed a romlottságba, hanem rövidesen meg fogja mutatni, milyen kemény is az ítélet.

A mai kor emberét nem érdekli már az igazság. Annál inkább a mesék, a szórakozás, az élvezetek, a csillogó dolgok. Mielőtt bárki félreértene, jó dolog a kikapcsolódás, csak nem életcél, és nem mindegy hogyan. Istent nem hatja meg, hogy a felszínen milyennek létszik a világ. Ő tudja, mi lakik az emberek szívében.

(Bár elég megnézni mitől jönnek lázba az emberek, miről szeretnek beszélni, mivel töltik az idejüket, mire költik a pénzüket, és akkor már lehet azért sejteni egy's-mást. )

Szeretek beszélgetni, nem szokásom az ilyen jellegű nagy dörgedezés, de most ez volt a szívemben, és úgy éreztem talán érdemes lesz leírni. Remélem érted, Miszike, hogy nem rád dörgedeztem itt a végén.

A többit később . . .

Jubi! Nem gondolom, hogy egy háromgyerekes anyuka ki sem tehetné otthonról a lábát - amúgy pedig természetesen otthon sem foghatja egész nap mindhármat. Azt is tudom, hogy felelős viselkedés mellett is történhetnek balesetek, gyerekkel, felnőttel egyaránt. Az általad leírt történetben viszont szerintem egyértelműen felismerhető a felnőttek gondatlansága/lassú reagálása - de mindegy is, még ha a kisgyerek hibázott is azzal, hogy nem fordult vissza (bár egy háromévestől szerintem fizikailag képtelenség elvárni, hogy parancsszerűen minden utasítást teljesítsen), szóval, még akkor sem értek egyet a megverésével, elfenekelésével - sem azért, mert kegyetlen és rossz módszernek tartom, sem azért, mert nem gondolom hatékony módszernek.
Noha én magam a Bibliában bizonyára sokkal kevésbé vagyok járatos, mint ti, a rengeteg idézet ellenére továbbra is kételkedem abban, hogy a gyerek testi fenyítése megfelelő nevelési eszköz, sőt, ahogy szavaidból kiveszem, egyértelműen kívánatos és jó dolog lenne. Nekem úgy tűnik az általad írottak alapján, hogy tulajdonképpen mindegy, milyen egy gyerek, a testi fenyítést nálatok nincs esélye elkerülni - ez számomra szomorú. És nem hiszem, hogy ez a megnemértésem kizárólag abból fakad, hogy nem definiálnám keresztényként magam - hívő, keresztény, mélyen vallásos ismerőseim-barátaim körében sem szokás a gyerekre kezet emelni, számukra a Biblia nem ezt mondja, holott alapos ismerői a Bibliának és aszerint élnek.
A homoszexualitásról nem akarok vitába bocsátkozni, a gyereknevelés volt a hívó szó, ami miatt benéztem ide.
Fel sem merült bennem, hogy az általad idézettek csak a zsidóknak, avagy Pál levele csak a korinthusiaknak szólnának - az, hogy valaki nem keresztény, korántsem egyenlő azzal, hogy ostoba is, a butaság világnézettől független jelenség.

Márti

Márti

Lenne egy kérdésem: Te mire alapozod a véleményedet, milyen módon győződtél meg róla, hogy összhangban van a valósággal? Tényleg kíváncsi vagyok rá, örülnék, ha elmondanád.

Egyébként az idézet, amit korábban beírtál, a Bibliának pontosan azt a fajta élettelenül merev, értelem és szellem nélküli értelmezést parodizálja, amivel Jubi sem értett egyet. Szerintem Jubi megjegyzése aligha téged minősített, hanem csak az idézet stílusába "csípett bele" egy kicsit.

Márti

A szülői tekintély megléte nagyon fontos a gyermek számára. Csak így van biztonságban. A gyermek nem ismeri és érti a valóságot annyira, hogy el tudja dönteni mi jó neki és mi nem. Hogy mi veszélyes számára és mi biztonságos.
A szülői tekintély lényege, hogy a gyermek a saját képességeinek fejletlensége és ismereteinek a hiánya miatt rá van utalva, hogy azokat a döntéseket, amelyekre ő még képtelen, a szülő hozza meg helyette. Tulajdonképpen át kell adnia a döntést a szülő kezébe, és bármi is az, engedelmeskedni neki. Ha a szülő azt tapasztalja, hogy a gyermek rendszeresen ignorálja vagy felülbírálja az ő döntéseit, és sportot csinál az engedetlenségből, akkor az ifjú titán már kivonta magát a szülő tekintélye alól, és megy a saját buksi feje után. Így elveszti azt a védelmet, amit a szülő tud nyújtani neki a saját érettségéből fakadóan. A szülő a védelmet a szaván keresztül adja át. Ha a szóra nem hallgat a picúr, nincs védelem alatt, csakis olyankor, amikor a szülő éppen árgus szemekkel őrzi. A szülő nem lehet mindig ott, amikor a baj készülődik, de a szava igen. A szülői szó tulajdonképpen képviseli a gyermek számára a szülőt, olyankor is, amikor nincsen fizikailag mellette. A szó hatására - amit eszében tart - ugyanúgy fog reagálni egy helyzetre, mintha ott állna mellette, aki mondta. A szóban elviszi magával azt bölcsességet, ismeretet és védelmet, amit a szülő érett, megfontolt döntései adnak.

Az értelmes szülő tisztában van azzal, hogy a gyereket nem erőszakkal kell nevelni, hanem szeretettel és szóval. Legelőször van a szeretet. Ennek hatására már egészen kicsi korban kiépül a bizalom a szülő felé. A szülőbe vetett bizalom fejeződik ki abban, hogy abban is megbízik, amit mondd. Ez a normális és egészséges alaphelyzet.

Amikor a gyermek mégsem hallgat a szóra, megpróbál hatni rá szeretettel, és elérni nála, hogy újra elfogadja a szót. Ha a szülő szeretete sem lágyítja meg és a meggyőzés minden formája hatástalan rá, és továbbra is kiveszi a szülő kezéből azokat a döntéseket, amiket a szülő joga, felelőssége és kötelessége meghozni helyette, akkor a gyermek nem hagy más lehetőséget, mint, hogy a szülő kényszerrel visszaterelje azok közé a keretek közé, ahol már biztonságban van. A fenyítés sem a veréssel kezdődik, hanem enyhébb eszközökkel, ( Pl.: "Akkor most bemész a szobádba gondolkozni, hogy mit csináltál rosszul!" ). De ha minden más hatástalan, akkor a verés igenis hatékony eszköz arra, hogy olyankor, amikor nincs ott a szülő, és "csak" a szava kellene, hogy képviselje őt, akkor annak a gyermeknek is eszébe jusson a szó fontossága, aki ilyenkor már kivonná magát a szülő tekintélye alól. Pont azokban a helyzetekben, amikor életbevágóan fontos, hogy a szülő szavát kövesse a kicsi, a fenyítés kellemetlen volta emlékeztetni fogja arra, hogy amit éppen készül tenni, az bizony rossz következményekkel jár. Tulajdonképpen a szülő a verés által, akkor is meg tudja értetni a gyermekkel, hogy egy dolog rossz, ha az neki nem látszik annak. Ez olyasmi, mint a védőoltás. A verés, amit, kap sem fizikailag, sem lelkileg nem okoz neki kárt, de emlékezni fog rá, és ha még nem is érti hogy az a dolog miért rossz, akkor is elkerüli az igazi veszélyt. Még az is jobb , ha a picúr - bármennyire is nem érti - de betartja a szülői szót, csupán azért, mert tudja, hogy verés jár érte, mint az, hogy megégesse a kezét a vasalóval (velem ez történt két évesen, máig megvan a nyoma - lehetett volna az arcom is), vagy leessen és összetörje magát a lépcsőn, vagy . . . ezer bármi más, amitől a szülő szava meg tudja őrizni a gyermeket, de csakis akkor, ha azt ő komolyan veszi.

Szval kedves Márti a verésnek szerintem két célja lehet: ha semmi másból nem tanul, akkor így vésni az emlékezetébe azokat a szabályokat, amik a saját (vagy mások) életének a védelmében, lettek felállítva. A másik pedig, hogy a szülői szó tekintélye, és védelme alá visszaterelje a csimotát.

Szerintem te abból az elég naiv feltételezésből indulsz ki, hogy a szülő lehet olyan fantasztikusan okos, találékony és szeretetteljes, hogy képes mindenre lágysággal is megtanítani a gyermeket. De a gyerekek egyszerűen nem ilyenek. Nem mindig vevők a jóra, mert ők éppen valami rosszhoz kaptak kedvet, az tetszik nekik, és nem akarják elhinni, hogy az amit a pici fejükbe vettek, rossz. Nem hagyják lebeszélni magukat róla.

Van, amikor keménységre van szükség. Ez persze jobban áll az apáknak, mint az anyukáknak. Ahhoz, hogy a gyerek egészséges személyiséggé fejlődjön, vannak bizonyos dolgok, amit csak az anyukájától tud megkapni, és van olyan, amit csak az apa tud hozzáadni az életéhez. Ez már egy másik jó nagy téma lenne, és nem is ebbe a topicba való, de szerintem rengeteg ember szenved egy életen át olyan lelki-szellemi problémáktól, ami abból származik, hogy csonka családban nőtt fel, vagy valamelyik szülő nem töltötte be egészséges módon a szerepét az életében.

Még talán annyit, hogy azoknak, akik, nem egy szeretetteljes szülői tekintély alatt nőttek fel, több problémájuk lehet Istennel is. Azért, mert a földi szülő-gyermek kapcsolatba Ő sok mindent beleépítette a saját Atyai természetéből. Az Isten Atyaságáról alkotott képét erőteljesen befolyásolja, amit a családjában tapasztalt a saját szüleitől. Az, aki érettségre jutva visszanézve a saját értelmével is megértette, hogy milyen jól tette, hogy a szülei szavára hagyatkozott a saját feje helyett, talán könnyebben ráhagyatkozik bizalommal a Mennyben lévő atyjának a szavára is ilyen tapasztalatok után. Aki még nem tapasztalt személyesen jól működő, egyszerre szereteten, bizalmon és tekintélyen is alapuló kapcsolatot, annak ezt már felnőttként kell megtanulnia, ahogy megismeri az Atyát.

Ebben a kapcsolatban is megvan ugyanaz a szerepe a szülői szónak, mint a földi életben. Nem látjuk át úgy a valóságot, mint az, aki az egészet teremtette, de bízunk a szavában, hogy az általa felállított korlátok a védelmünket szolgálják, és a parancsolatai és szabályai semmi jótól nem fosztanak meg, viszont megóvnak a rossztól. És várjuk azt, amikor személyesen találkozunk vele, és vissza tudunk majd nézni a földi életünkre, hogy megértsük azt is, amihez most még kevés az ismeretünk.

Ha megértetted, amit írtam, talán más megvilágításba kerül, hogy, miért tulajdonítanak a keresztények ilyen óriási jelentőséget a Biblia szövegének: ez a szülői szó!

Ja, és Márti, Jubi!

Korábban még nem találkoztunk, úgyhogy: Üdv a fedélzeten!
(Bár nem én vagyok a topic házigazdája, csakhát ő már régen járt erre ...)

Hmmm ... ha már a verésről van szó, eszembe jutott egy versem, ami pont egy olyan történetről szól, ahogy sohasem lenne szabad bánni egy gyerekkel.
(Nem életrajzi ihletésű)


<font size="+1"><font face="Garamond">
Megütsz egy kisfiút,
Igazi ok nélkül,
S ő azt érzi: "Nincs kiút,
Bár már nem fáj úgy,
De egyre kékül."
S amit szeme elárul:
Legbelül kétségbeesés ül.
Ahogy felnő melletted,
Gyűjti szívén a sebeket
Éveken át az apja nélkül.</font></font>

Szilvi

a madarak csicseregték, hogy itt vagy megint.

Jé, már a veréb-mamák is Babaneteznek?

Fogok válaszolni, (-: folytathatjuk :-) csak most nem akartam még egy másik témát is behozni az aktuálisak mellé. Ha sok a téma, elég nehéz követni, hogy ki kire reagál. Remélem bírod még, bár te már így is mehetnél az olimpiára, ha indítanának "türelem"-ből is számokat.

Sziasztok!
Jön ma hozzám egy katolikus barátnőm, aki mindenféle diák és ifjúsági programokat szervez és bonyolít le az ő egyházköszségükben. Nagyon szeretem és tisztelem, mert nincs benne ez a fene nagy gőg és harcosság, csak szeretet.
Vajon a többség miért lesz mégis harcosa egy alapvetően békés szeretet-vallásnak?

Szia Zsunya

Kész a szakdoli? Sikerült befejezned?

Nyitottam egy új topikot, és oda írtam "némi" választ(Klikk).

Úgy érzem az a korrekt, ha nem fárasztjuk azokat, akik csupán "gyereket akarnak nevelni" és nem annyira érdekli őket a többi téma, ami közben előkerül. Szval az a javaslatom, hogy ami ilyen, azt vigyük át mindig ide -> Keresztény életvitel 2. Aki akarja, ott olvashatja tovább ...

Márti

Jársz még erre? Kíváncsi lennék a reagálásodra ...

Laci! járok, de mostanában kevés az időm, inkább csak olvasok. de amint jobban ráérek, fogok válaszolni!

márti

Jubi: Csak egy pillanatra térek vissza a hozzád feltett kérdéseimhez. Az elsőben arra szerettem volna választ kapni, hogy a testi fenyítés mértékének felső határát (jelen esetben fenekelés) milyen alapon állapítottad meg. Az Írás betű szerint vétele alapján akár bottal is megverhetem a gyerekemet, csak arra kell vigyáznom, nehogy belehaljon! (Péld 19,18), (Péld 23, 13)
A harmadikban pedig azt szerettem volna tisztázni, hogy az, hogy nem ütöm meg a gyerekemet, nem egyenlő azzal, hogy "szabadjára engedem".

A játszóteres példa kicsit félreérthető volt. De a lényeget tekintve mindegy, és abban is egyetértünk, hogy a gyerek semmibe vette az apja szavát. Az, hogy észrevett valami érdekeset, csak egy példa volt arra, hogy a gyerekek néha ilyen vagy olyan okból viselkedhetnek kiszámíthatatlanul, és a sajátom, valamint mások tapasztalata azt mutatja, hogy ez még a szülei tekintélyét elfogadó, engedelmes gyermekkel is megtörténhet.

Laci: örülök, hogy írtál. A Mártinak szóló első két bekezdéseddel majdnem teljesen egyet tudok érteni. Csak egypár észrevétel:
Ha a gyermek rendszeresen ignorálja vagy felülbírálja a szülő döntéseit, és sportot csinál az engedetlenségből, akkor ott a szülő-gyermek kapcsolatban valami már korábban megsérült, aminek sokszor nincs a felszínen érzékelhető köze az épp elfogadhatatlan viselkedéshez. Ha ilyen esetben csak tüneti kezelést végzünk, az roppant káros lehet a későbbiekre nézve.
Ahhoz, hogy a verés hatékony legyen, általában nem elég, ha csupán kellemetlen. Jobban kell fájnia annál, mint amennyire a tiltott dologra vágyik.
Hogy a verés ne okozna a gyerekeknek testi-lelki károsodást: háááát... ez eléggé szituáció-függő. (Egyébként ezt a megállapításodat mire alapozod? Csak nem a Jubinak idézett két Igehelyre?)
A testi épséget veszélyeztető helyzetek azért nagyjából elkerülhetőek olyan módon is, hogy egyszerűen nem adok rá lehetőséget, hogy megtörténjen. Pl. én azóta éjszaka vasalok, mióta megszületett a kisfiam. A konnektorokba vakdugókat raktunk, az elektromos vezetékeket olyan helyen vezetjük, ahol nem fér hozzá, a fürdőszobát, ahol a veszélyes szerek is vannak, szigorúan zárjuk, stb. Ezzel együtt szülői felügyelet mellett bizonyos dolgokat meg lehet tapasztaltatni a gyerekkel. (Na nem éppen a konnektort)
Én nem állítom, hogy SOHA nem fogok olyan helyzetbe kerülni, hogy más eszközöm már nem lévén kénytelen legyek odasózni egyet. De azt gondolom, hogy ha a testi fenyítést eleve beépítem az eszközök közé, akkor olyankor is alkalmazni fogom, amikor igenis lenne még más eszköz, ami hatásos, csak ahhoz össze kéne szedni a fantáziámat, a kreativitásomat, a türelmemet...stb. Csak hát egyszerűbb ráverni a fenekére.
Ahogy naivitás azt is feltételezni, hogy a testi fenyítést alkalmazó szülő gyermeke MINDIG engedelmes lesz.
Szerintem ha a tekintély megszerzéséhez a szereteten és a bizalmon keresztül vezet az út, akkor az elvesztett tekintélyt is így lehet visszaszerezni.
A szülő nem csupán a szavával nevel, hanem az egész lényével. Isten sem csak szavakban, szavak által szól hozzánk. (Az Ige nem egyenlő a Szentírással. Az Ige Isen megnyilatkozási formája, az Ige maga Isten, mint élő Úr. /Jn 1,1/ Ehhez a témához kapcsolódik még a Szentírás szó szerinti, vagy ha úgy tetszik betű szerinti értelmezése, amely szerintem egyenlő a "merev és szellemtelen" értelmezéssel. Erről lehetne bővebben is írni, de talán a másik topikban.)
Keménység-lágyság: ez szerintem így elég felszínes megállapítás, hogy aki ver, az kemény, aki nem, az lágy. A férjem olyan keményen oda tud szólni, ha akar, hogy az ember ereiben meghűl a vér.
Azt is jó lenne tisztázni, hogy mit értünk "jó" és mit "rossz" dolgok alatt. Eddig csupán arról volt szó, hogy a veréssel visszatartjuk a gyereket azoktól a rossz dolgoktól, amelyek saját, vagy mások testi épségét veszélyeztetik. Akkor csak ezekben az esetekben verjünk?

Napok óta írom ezt a hsz-t a szabad perceimben, és most már muszáj abbahagynom, mert holnap utazunk, és rengeteg dolgom van még.
Csak annyit: utánanéztem a Bibliában a fenyít, fenyítés, fenyíték, fenyítő szavakat tartalmazó Igehelyeknek. Ha újra géphez jutok, leírom, mire jutottam.

Hagnosz! Őszintén sajnálom, hogy nem én írtam a hozzázólásodat Nagyon szépen írtad és nagyon egyetértek, azt hiszem, minden szavával Köszönöm!

Laci! Ettől függetlenül természetesen még mindig úgy gondolom, hogy fogok válaszolni neked - de időm még mindig nem jutott rá!

Márti

Háát időm az nekem sem nagyon van,de csak írok pár sort.
Teljesen egyetértek azzal, hogy a neveléshez fantázia,kreativitás,és türelem kell,mivel az MŰVÉSZET!!!Türelmetlen ,frusztrált,időhiányos szülő az sztem aki gyorsan rövidre akarja zárni a nevelés kérdését,ezért odacsap.Valójában sosem jött rá-mert nem is volt kíváncsi-a rosszaság okára.Mert ugye annak OKA van,és az a mélyben keresendő,nem a felszínen.
De amíg nem értettük meg,és értelmeztük alaposan a gyermek viselkedését,miért gondolnánk,hogy biztosan igazságosan döntünk,ha odacsapunk?
Most ennyi.
Edit

Sziasztok!
Miért pont Advent harmadik vasárnapján kell meggyújtani a rózsaszín gyertyát, amennyiben három lila és egy rózsaszín van a koszorún?

Csi

En ugy tudom, a rozsaszint "oromvasarnapon" gyujtjuk, valoban a harmadikon, es a kozelgo unnep miatti oromot szimbolizalja. A lila pedig a bunbanat szine.

De kezeld kello ovatosaggal ezt az infot, nem vagyok igazan otthon ezen a teruleten.