A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Várandósság » 2007 szeptemberi babák


Vindo,küld el a mélcímedet légyszi :) töltöm sendspace-re a képeket :)

KépKép
viranka
 
 


Mai nap fénypontjai:

1. Rugó megfogott egy felbontatlan pillanatragasztót, ami valahogyan kifolyt a kezére. Rémület és egy óra zokogás, végig az ölemben kellett tartani :roll:

2. leporoltam a lakást utána, mikor megnyugodott. Két óráig csináltam, félig Rugóval, és a galériába még nem jutottam el :x

3. sikerült pár kis képet is felrakni abban a szobákban, amiket festettünk vagy két hónapja. Azóta csak hányódtak :roll:

Na, közben írt az önkormányzat, hogy ha szeptemberig nem kötünk rá a szennyvízre, megbüntetnek :lol:
Most van három hét határidő.
Öt évig meg csak elküldtek minket, ha érdeklődtünk :roll: Sőt, ha valaki azt mondta, hogy ő ráköt, mert minden kész, akkor pár nap múlva jöttek az ellenőrök, hogy megbüntessenek (a szippantósunk mondta ezt, neki a szakmájába vág).

Na, legalább lesz terasz ősszel.
Már ott fogok kávézni a színes lombokat nézegetve októberben 8)

G. közben füvet nyírt, most meg egy kerti bútort rak össze végül. Egy pad eldeformálódott, és újra kell csavarozni.

Tegnap komoly küzdelmek árán elkészítettem életem első padlizsán-krémjét, és most krumplit sütök egészben, majd rákenem :roll:

Kép
vindolanda
 
 


Sziasztok! :)

Ma alszunk éjjel. Punktum. :) Nagyon jó volt, kedves, drága emberekkel voltunk, de most pihenni kell picit. :)

Olvasom ám a történéseket, amit mindenképp le is írok, én sem tudom, Panndi merre..???

Kép
Kép
Kép
zdori
 
 

 
 

Sziasztok:-)

micsoda szuper tali volt , szupi képek csajok!


Mi megjártuk Bp, nagyon szuper volt, 2 nap jövés menés, gyerekek élvezték:-)

Heni
KépKép
heni81
 
 


2 kép:
Kép Kép

Heni
KépKép
heni81
 
 


Halihó!

Köszönöm a képeket, megkaptam, le is mentettem tegnap. :lol:

Hú, Vindo, jó kis napotok volt. Én alig haladtam valamivel. Csak főztem tegnap, meg este a függőfolyosót mostam fel. :oops: De mindjárt indulok vasalni.
Jó, hogy nem festettetek tegnap, akkora eső volt. :roll:
Örüljünk akkor a terasznak, a többivel meg nem kell törődni. De azért jól csinálják.

Zdori, sikerült pihenni? :lol:

Heni, de szépek vagytok. Elfáradtatok vagy inkább feltöltődtetek?
dmaggie
 
 


Jó reggelt!


jó kis feltöltődés volt számomra a hvge:-) gyerekek hihetetlenül élvezték a várost, bkvval közlekedtünk, Áron odáig volt a villamostól:-)

én nagyon szivesen visszaköltöznék....


Kicsit shoppingoltunk is, Margitszigeteztünk, Városligetben is voltunk, jó volt, csak rövid volt:-(

Heni
KépKép
heni81
 
 


Szia Heni.
Tervezitek amúgy a költözést?
Mintha lett volna szó erről...
Na, a BKV akkor bejött a gyerekeknek :D

Maggie, éppen fürödtem tegnap, mikor leszakadt az eső :roll:
Azért ne vidd túlzásba a házimunkát. És csak azt vasald, amit feltétlenül szükséges :wink:

Dóri?
Panndi?
Móni???

Nálunk még most indul a nap, épp a reggeli kakaónkat-kávékat nyomjuk pizsamában :lol:
Sikerült fél tízkor megriadni, egy hülye légy mindig az arcunkra szállt.
Rugó szerint azért, mert szereti őt.

Kép
vindolanda
 
 


Van egy fényképezős helyen most akció, 9ft-ért hívnak elő képeket. Tegnap éjjel összeszedte G. a nyaralós fotókat, meg letöltöttük a telefonos képeket is. Jó sok lett :roll:

Kép
vindolanda
 
 


Halihó!

Aludtunk! :D

Kép
Kép
Kép
zdori
 
 


Ez a lényeg, Dóri 8)
Most én is olyan fitti vagyok, nyolc órát aludtam 8)

Kép
vindolanda
 
 


Halihó!

Heni, nagyon szépek vagytok!!!
Komolyan gondoljátok, hogy Pestre jöttök? Jó lenne! :-)

Vindo, szegény Rugó, elhiszem, h megijedt...
Önkormányzat :lol: :lol: :lol: (már ha nem lenne tragikus, amit csinálnak).

Ezen a héten nincs még ovi, kicsit izgulok, jövő héten lesz-e már valaki, akivel Ádi szívesen jár, a legjobb barátai még nem jönnek, nekem viszont bele kell húznom a munkába, mert ez a napi 2-3 óra semmire sem elég.
Ádi elég keveset eszik mostanában szerintem, 15,9 kg, ha így halad, iskolára talán eléri a bekerülési súly alsó határát (fél-egy kg/év).... :?
irina
 
 


Irina, szerintem a súlya miatt ne idegeskedj.
Vannak Áditól jóval kisebb súlyú gyerekek is a topikban :wink:

Ha jól emlékszem, 17 kiló voltam, vagy annyi sem, mikor kezdtem az általános iskolát.
Rugó meg 14 kiló sincs.

Amúgy mit csinálnak ilyenkor? Hízókúrára fogják a gyereket? Ezt most komolyan kérdezem, szóval ha hiányzik, mondjuk, fél kiló, akkor mit csinálnak?
Gondolom, kivizsgálják, hogy van-e baja. De nem hiszem, hogy ezért ne engednék iskolába. Vagy mégis?
Meg ha mentálisan-szellemileg rendben van mellette, akkor mi van?

Amúgy belelendülhet Ádi még, nem mindig ugyanolyan ütemben híznak.

Kép
vindolanda
 
 


Szerintem a majdnem 16 kiló teljesen rendben van ebben a korban.

Kép
vindolanda
 
 


Rugó kedvenc unokatestvére, Blanka is 17 kilós, szeptemberben megy iskolába.

Kép
vindolanda
 
 


Vindo, köszi :-)
Én is alig értem el az iskolábakerülési súlyt, asszem, anyu 18 kg-t mondott, de az lányokra vonatkozott, a fiúkra mindig több.

Na, ez alapján nem is állunk rosszul (Ti sem):
http://www.gekkonet.hu/fejlodes/gyermekek-fizikai-fejlodese.html

Lehet, hogy az a gondom, hogy az összes ismerősöm gyereke (a babaneteseket kivéve) 20 kg felett van már egy ideje, és egyik sem kövér. Ráadásul a védőnő, óvónők mindig megjegyzik, milyen kis sovány ruha nélkül. Hát Istenem, az.
irina
 
 


Kép

:roll: 8) :lol:

Nyugi.
Ezt mutogasd a védőnőnek :idea:

És annyit tud enni közben, mint egy ló.

Kép
vindolanda
 
 


Megnéztem a táblázatot, és a súlya a minimumon van, a magassága meg kicsit nagyobb a minimumtól 8)
Kösz 8)

Kép
vindolanda
 
 


Lejött a kávé :arrow:

Kép
vindolanda
 
 


Ez egy szimpatikus táblázat nekem, de kb. igaz az, amit anyu mondott, 17-18 kg a minimumsúly iskoláskorban.
Nekem inkább az a bajom, hogy tényleg sokszor alig eszik és az éves gyarapodása elég csekély. Ha legalább mennyiségeket enne, nem aggódnék. Meg a gasztrós előzményeink...
Kicsit fárasztó is, hogy minden kajálás úgy néz ki, hogy mindenből kér, szedek egy kisebb adagot, de 3-4 kanál után nem kéri. De szerintem nem is azért sokszor, mert nem tudná megenni, hanem mert nem ér rá. Komolyan. Az előbb rászóltam, hogy nincs nasi, ha nem ette meg a tésztaadagját, amit 2 kanál után faképnél hagyott volna (pedig a tésztákat szereti), és csodák csodájára simán be bírta nyelni. De a rászólásaim ritkán hatnak, meg nem is akarom erőltetni, ebből jöhetnek a felnőttkori undorok sokszor.

Rugó nagyon cuki ezen a fürdős képen. :D
irina
 
 


Irina, de ha most 16 kiló, csak eléri pár év alatt a 17-et is :wink:
Nem lesz ott semmi baj.

Rugó sem ér rá sokszor enni. Mikor nagyon játszik, az udvaron van, vendégek jönnek... vagy túl fáradt estére. Másnap bepótolja.
Ja, és ritka válogatós is :roll:

Kép
vindolanda
 
 


Vindo, az jó, ha utána pótolja Rugó a kihagyásokat :-)
Nálunk a maradék elég nagy probléma, mert vagy megeszem én, és akkor ilyen szép nagyra növök, mint most is vagyok, vagy kiborítom. Három kutyát is etethetnénk belőle szerintem, amit heti átlagban kiborítok. Elég nagy luxusnak tartom. Ádi viszont nem az a típus, akinél bejönnek az erőltetések, pl. hogy akkor mást nem kap, vagy akkor a maradékot adjam neki (hogy is adnám? nem melegítem újra, frisset adok). De a kajakidobás ellen minden porcikám berzenkedik.
irina
 
 


Erre jó a disznó a háznál :lol: :lol: :lol:

Kép
vindolanda
 
 


A társasház nem akadály. Egyik barátnőm szolnoki, és megesküdött, hogy a Széchenyi Ltp-en a szomszéd tömbből az ikeszedik emeletről egy ló nézett rá vissza, mikor a teraszon állt.

Kép
vindolanda
 
 


De ez csak vicc, na.

De nem tudtuk eldönteni, hogy csikó korában vitték-e fel, vagy felsétáltatták már nagy korában a negyedikre :lol:
De hogy le nem hozták, az valószínű.

Kép
vindolanda
 
 


Tényleg, itt a mi környékünkön eszik a lovat, és a boltokban lókolbászt is lehet kapni a faluban néha :shock:
Nekem fura, nálunk csak a háború alatt ették a lovakat.

Kép
vindolanda
 
 


Én is azon törtem a fejem, mit kereshet egy ló egy társasházi lakásban. De inkább nem gondolok rá. :roll:
irina
 
 


Az asztalosunk szerint hosszú hurkát lehet belőle tölteni :shock:

Na, leült R. egy Spongya Bobot nézni. Nekem ki kellene mennem a lépcsőt lesöpörni, virágokat meglocsolni.
Mára még egy fürdő-takarítás van betervezve, de nem tudom, kész leszek-e vele.
Encinek is kell vinni kaját :roll:

Kép
vindolanda
 
 


Kolbászt készíteni, na.

Kép
vindolanda
 
 


A fürdővel kezdek, azt hiszem :arrow:

Kép
vindolanda
 
 


Sziasztok!

Móni,nem akarja az sms-t elküldeni a telefonom :( ha majd egyszer kapsz vagy 10-et nem lepődj meg :) sajna nem tudtunk menni :(

Én ma 2 órát ültem bőrgyógyászaton,bal oldalt az arcomon van egy csomó kitüremkedés,ami viszket is :( nem gondoltam azt,h a de.-öt ott töltöm :? kaptam krémet,gyógyszert,remélhetőleg elmúlik :) vmi nagyon kiütötte az arcom :(
hazaérve azt láttam,gyerekeim még nincsenek itthon,visszamentem értük,hn2kor már az ebéden is túl voltunk(ezért nem jutottunk el Móni :( )

Dóri,csak nem délig aludtatok :) :)

Vindo,a lovon én is elgondolkoztam :) fúj lókolbász :oops: 1* vettünk nagyon régen Robival,véletlenül... dobtuk is ki :)
Bálint sem nagyobb Rugónál :) csak egy kicsit nehezebb :)

:arrow:

KépKép
viranka
 
 


JAj csajok, nem költözünk, de én költöznék:-) Gyerekeknek egy lakás túl kicsi volna:-( most is csak ki -ki mentek volna....


Rugó 8) hát ő nem lesz kövér soha, mind a ketten soványkák vagytok.

Heni
KépKép
heni81
 
 


Heni,én nem költöznék már Pestre :) max. öregkoromban,mikor már gyerekek kirepültek :lol: :oops: szerintem Ők is megdinkulnának,h. nem mehetnek ki a kertbe bármikor :) de a minikirándulások jók :) azokat én is szeretem :) főleg ha B. is velem van :) akkor ingyen tömegközlekedünk :)
tényleg Kaqk-ék találkoztak vkivel?

s kiakadtam... Mrának nő a csontfoga,viszont tejfogai sziklaszilárdan tartják magukat :? :shock: amiről azt hittük mozog,mégsem :) úgy látszik nálunk ez családi örökség :) Anyának felnőttkorában is voltak tejfogai :shock: huginak sem akartak kiesni úgy kellett párat kihúzni,mert oldalra nőttek neki :shock: kereshetek gyerekfogászdokit :?

Irina,szerencsére sokat nem változott a bnet :) :) vagyis szerintem annyira nem más :) tényleg hajógyári szigetes csúszdázós tali most a Sziget miatt nem is jöhet szóba ugye? vagy igen?

KépKép
viranka
 
 


Verus, őszintén szólva fogalmam sincs, mi van ilyenkor a Sziget miatt a játszin...

Hát én is laknék kertesházban (elvégre 32 évig laktam ilyenben ;-)), de csak benn a városban van valahol. :lol:
Senkinek sem kívánom azt a mennyiségű ingázást, hidegben várakozást, hétvégi unalmat és programoktól megfosztottságot, amit én átéltem a város szélén lakva. Ha nem volt hol ottaludnom (és ritkán adódott ilyesmi), akkor utolsó hév (taxi megfizethetetlen oda ki, innen kb. 7 ezer forint lenne anyuékhoz kimenni taxival), ami azt jelentette, hogy minden buliból fél 11-11-kor legkésőbb el kellett mennem... akkor kezdtek még jók lenni. Utáltam ezt.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára irina 2013.06.11 15:37-kor.
irina
 
 


Persze 35 évesen családdal már nem a saját programjaim képek szempontot, hanem a gyereket sajnálnám ugyanennek kitenni. Na és persze az, hogy max. 1 órát utazunk napi 4 helyett, az rengeteget jelent.
irina
 
 


képek = képeznek
irina
 
 


na ja az utolsó vonatok,régi szép emlékek :) :) de volt olyan oszt. társam aki napi min.3 órát utazott Pest egyik végéből-Budára a suliba...nekem ez napi másfél volt Gödről:) :) de bent meg nincsenek kertesházak :) újpest szélén viszont igen :)


:arrow:

KépKép
viranka
 
 


:-)
Hát a legbeljebb Budán és Zuglóban vannak kertesházak szerintem, azért is méregdrága környékek, Rózsadomb ugye: 5-10 perc alatt lehoz a kocsi vagy a busz, metró, max. félóra alatt ott van az ember a belvárosban bárhol.
Én nem szeretném, ha Ádinak is a napi 3-4 óra utazás vinné el 14 éves korától a napjai jó részét, mint S-nak és nekem. De nekem még az áltisk is 15 perc séta + 1 hévnyire vagy 25 perc sétára volt, ami gyerekléptékkel sok, mindenki három házzal odébbról járt. Szóval így életem közepén ezt nagyon meguntam.
irina
 
 


Jó reggelt!


Mesi mi nem tudunk 20. menni:-( este bálba megyünk, temlombúcsu van itt.

Tali szupi lehetett a képek alapján.

Heni
KépKép
heni81
 
 


Jó reggelt!

Na, ezekről a FB-os képekről lemaradok :roll:

Tegnap R. játszótérre akart menni biciklivel. Szerencsére már G. is itthon volt, mikor eszébe jutott, így nem magamban kellett végigszenvednem :roll: Aztán kapott egy fagyit is.

Éjjel dolgoztunk, aztán Dr. House fél kettőig, reggel meg felkelt Rugó nyolc előtt :x

Most bezzeg álmos, és csak nyúlik jobbra-balra.

Heni, az a furcsa, hogy Rugó testalkata a Gáboré (keze, lába, ahogy a lábujjait tudja mozgatni, a lúdtalpa stb.), de G. ettől vastagabb volt.
A mi családunkban van pár etióp-alkatú ember, a kisebbik bátyám is az (190 cm és nincs 80 kiló), Blanka ezt örökölte vsz.

Ingázás: nekünk gyerekkorunkban 11 percre volt az iskola, így reggel 7.48 perckor kellett elindulnom, hogy beérjek. 14 éves koromtól meg kollégista voltam 23 éves koromig. Szerencsére az életemből ez a rész kimaradt, felnőtt koromban jártam át Nyíregyre egy fél évet, de nekem az elég is volt. G. falujában viszont nem volt felső tagozat, és kiskorában minden nap ingázott, nem szerette. Ezért is került R. a helyi óvodába. Innen sokan behordják Db-be, de nekem nincs szívem minden nap hatkor felkelteni... Most nekem Bösz. olyan 50 perc kocsival, de ez nem minden napos, így kibírható. Meg a kocsi jobb, mint a tömegközlekedés...

Viranka, hogy van az arcod? Mitől jött ki?
Lókolbász - egyszer G. is vett, én nem ettem belőle. Neki sem ízlett, pedig ő mindent megenne, ami ehető. Praktikus gondolkodása van ezen a téren.

Tali - szerintem mi kimaradunk.
Ha jön a meleg, még haza kellene utazni egyszer, jó lenne strandra menni Bükkszéken, Rugónak is megígértem. Apu ott volt úszómester vagy húsz évig :P

Na, megyek, befejezem a reggelimet.

Kép
vindolanda
 
 


Szennyvíz-szappanopera folytatódik.
A rákötés menete a következő lenne.
1. önkormányzat. igazolás, hogy nincs tartozásunk, mindent befizettünk
2. vízmű - a kapott papírok bemutatása után a szakemberek kijönnek, és rákötnek

G. tegnap elment mind a két helyre.
Problémák:
1. mivel mi a házat később vettük, még van pár havonta befizetendő összeg. Ezt viszont egyben nem fizethetjük be, mert az önk. elveszíti a támogatást utánunk. Kérdés - akkor mit csináljunk? Nem tudják.
2. vízmű - ők nem tudják, hogy nekik kellene rákötni.

Ergo - ha nem kötünk rá, megbüntet az önkormányzat, ha illegálisan rákötünk, a vízmű.
Megígérték, ma majd egyeztetnek. G. bement ma reggel is. Mit mondanak a vízműnél?
Kössük rá magunk :shock: Még adtak hozzá tömítőgyűrűt is :shock: :shock: :shock:
Ez az, miért büntetnek a faluban egy ideje, volt, ahová az ellenőrök is kimentek. Ez agyrém.
Ráadásul a tartályt nem elég mélyre ásták, így vsz. a dőlési szög nincs meg. Ha mi kötjük be, akkor azzal az önk. nem tud mit csinálni, hivatalos papír kellene a rossz dőlési szögről. Most G. mér le dolgokat, és megy majd be az önk-ba, mert ott meg mennek szabadságra - éppen akkor, mikor a fél falu belefutott ebbe a problémába.


Kép
vindolanda
 
 


Sziasztok Lányok!

Gyerkőcök még nyíregyen nagyiznak egy pár napot, aztán megyünk egy jó kis hosszú hétvégére mi is Apával.

Vindo!
Itt is köszi Viranka számát, de sajna, már csak tegnap tudtam olvasni, itthonról.:( De látom, valami kis debreceni tali összejött?

Ez a szennyvíztörténet érdekesen alakul....

Viranka!
Hogy éreztétek magatokat? Remélem jól telt a nyaralás! Jó időt fogtatok ki!

Irina!
Én is rövid távú utazás párti vagyok. Éppen ezért szeretem a városi létformát. Mindig az otthoni bartánőm jut eszembe, aki Nyíregyháza környéki településen lakott és mindig külön szervezést igényelt egy-egy esti program. Én meg simán hazasétáltam a városból.

Heni!
Nem is tudtam, hogy laktatok Bp-en. A gyerekek tervezésekor költöztetek vissza?

Alkat: ahogy az Irina táblázatát nézem gyermekeink az átlagemberek közé tartoznak. Mi a tesómmal mindig alultápláltak voltunk - anyát mindig ezzel bosszantották...

Kép
gica1
 
 


Gica - és hová mentek majd?
Gyerekkel vagy még nélkülük?
Szívesen.

Fiatal koromban jó volt a városban lakni. Ja, és csak hazasétált az ember az esti programok után. Meg közel voltak a boltok.
A mostani életünkben meg az esik jól, hogy pl. fél óránként megy el egy autó a házunk előtt, és van egy nagy kert. Ha kiülünk a ház elé Rugóval, mert várjuk Gábort, alig jön-megy ember az utcán, legtöbbjüket meg ismerjük - a kocsmából, mert leginkább oda igyekeznek, és Rugó is gyakran jár oda :roll: A porta mögött meg napraforgó-föld, kukorica meg hasonlók vannak, zöld terület, nincsenek emberek.
A közlekedés addig azonban tényleg macerás volt, amíg
1. nem tudtam vezetni
2. Rugóval még nem lehetett rendesen tömegközlekedni. De most kb. 30 perc sétával-busszal a nagyállomás Db-ben.
Szóval már nem nagy gond.
Taxival egyszer-kétszer jöttünk haza, akkor olyan 5000 ft körüli összeg rémlik (pl. mikor a slusszkulcsot G. és R. együttműködve elhagyta Debrecenben) :lol:
Mind a két helynek van előnye is, meg hátránya is.

De én még otthon is szerettem lakni, ahol az első emberi léptékű város (Eger) 35 km-re volt. ha a nyári szünetben megfelelő sampont akartam venni, be kellett utazni. Életem legjobb bulijai meg Gáborék falujában voltak, vagyis inkább a falu melletti tájvédelmi körzetben, ahol horgásztavak meg erdei házak vannak, sátorozó helyek, szarvasetetők meg ilyenek. Sajnos már az a hely sem a régi, mióta felfutott, annyi turista meg horgász van ott, hogy lépni sem lehet, és mindenre ki van írva, hogy magánterület.

Szóval minden helyen lehet találni jó dolgokat, ez a lényeg.


Kép
vindolanda
 
 


halihó


tegnap hazaértünk. :-) összeraktuk emma ágyát, dalma ágyát, és ma ki rendet is raktam, félig ki is takarítottunk,:-)

Bp -i kirándulás szupi volt, sajnos senkivel sem találkoztunk :-(

nagyon elfáradram.....pihenek, a lábam fáj :-( visszér :-(

KépKép
kaqk
Debrecen
 
 


Vindo,gőzőm sincs mitől jöttek ki ezek a vmik az arcomon :evil: de mindenki észreveszi rögtön :? viszont a gyógyszer amit adott a doki iszonyat :) még mindig kóválygok tőle olyan álmos vagyok :)

Gica,majd legközelebb talizunk ott :) de hamarab mondjuk Mesiéknél?

:arrow:

KépKép
viranka
 
 


Akkor jó kis lógyógyszer lehet :roll:
Vezetni nem lehet vele, gondolom.
Majd csak javul.

Kaqk, 31. hét :shock:
Tényleg, hol állítottátok fel Dalma ágyát? Melyik szobában?

Rugó végre leült megnézni egy Diegót... Már vagy három órája játszunk, kicsit leszívta az agyam.
Közben bizniszeltünk a szomszéddal. Most térköveznek, és szállíttattunk vele pár m2 térkövet hozzánk is, az lesz majd a terasz alja. Hozták is ma két fordulóval, Rugó persze végignézte. Ha ennek vége lesz, tényleg kész lesz az udvar 8)

Anyával is beszéltem. Valamikor jönnének majd augusztusban ők is pár napra.

Egy halunk meghalt reggelre. Már egy ideje furcsán úszkált néha, vagy inkább fejjel lefelé pörgött :roll: Persze Rugónak kellett kihalászni.

Kép
vindolanda
 
 


pakolják le a fát daruskocsival
mindkét gyerek a teraszon, bámulják a műveletet.
el se tudnám őket onnan rángatni :D

KépKép
Kép Kép
l.móni
 
 


Vindo: egy szobában lesznek...Emma már nagyon várja.meglátjuk hogy viseli majd az ébredéseket, de ha Dalma is olyan ügyes lesz mint Emma, akkor nem sokat riasztja éjszaka, hanem alszik.

Mire haza értünk elpusztult az utolsó halunk is az akváriumban. gömb akvárium volt. ebbe több hal nem költözik.

olyan sírás volt. :cry: :cry: :cry: Emma nagyon szomorú volt.

KépKép
kaqk
Debrecen
 
 


A gömbakvárium állítólag megzavarja a halakat, és sokan elpusztulnak benne (mármint a halak). Mások meg állítják, hogy nem :roll:

Biztos jól összeszoknak majd a testvérek :D

Móni, mire nem jó egy terasz 8)

Kép
vindolanda
 
 


Mi az Enci-cserét úgy oldottuk meg, hogy mikor hoztuk a második Encit, aki nagyobb volt, azt mondtuk, hogy sokat evett, és megnőtt :roll:
Amikor elment, akkor csak kereste, de nem sírt. Azt találta ki, hogy elment Börcsök bácsihoz, kereste a lába nyomát az úton.

Kép
vindolanda
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?