A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Várandósság » 2007 szeptemberi babák


Vindo,most tanul :) már párszor elkezdte,de vagy kicsi volt még,vagy beteg... Nagyitól kapta ezt névnapjára(igaz májusban volt,de megbeszélték) jól is jött ki,h. eddig nem mentek,így felkészül a korai kelésre :) már baj lesz ha 8-ra nem ér be a suliba :)
Utazni azt hiszem Tapolcára :)

KépKép
viranka
 
 


Értem.
Biztos ügyes lesz :P
Korai kelés - szegény.

Engem apu tanított úszni (úszómester volt akkoriban, de ezt már írtam), kb. ennyi idős lehettem én is.

Úgy számolom, hogy egy normál hétköznap sem kell majd Rugót hét előtt keltenünk. Remélem, így is lesz. G. nyolc körülre jár dolgozni, én kilencre fogok, az óvoda meg autóval két perc :roll:

Tapolcán még nem jártam.

Próbálom a régi telefonomat összekapcsolni az új notebookkal, de sehogy sem sikerül a fájlátvitel, pedig látják egymást :x

Mi túl az ebéden, R. épp leült mesét nézni.
Elpakolom a konyhát, teregetni kell. Aztán macska-eledelt kellene szerezni, gyümölcsöt, meg R. játszótérre akar menni.
Hogy ezt hogy unom... A világból ki lehet kergetni a játszótér gondolatával is.

Kép
vindolanda
 
 


Kép
Ezen az eszközön én persze lejöttem, nagyon jó volt, Rugó csak nyugdíjas-tempóban nyomta. A madárkórház udvarán volt.

Kép
Lábadozó madarak, ők már félig a szabadban vannak.

Kép
A madárkórház "kilátójában".

Kép
Pásztormúzeumban.

Kép
A tank megtekintése a Minnie-lánnyal.
Most már tudja, hogy dédi papa harcolt egy nagy háborúban, ahol a tankok jöttek-mentek.

Kép
Játszótér :x
Ezt pókhálónak hívta.

Kép
vindolanda
 
 

 
 

Vindo!
Jók a képek!
Mi a gond a játszótérrel? A sok gyerek, vagy az, hogy ott kell ácsorognod-ücsörögnöd? Én sem mindig kedvelem, csak ha van ismerős odakinn. Szerencsére a gyerekek nem annyira vágynak társaságra, hogy túl sokszor kelljen menni...

Viranka!
És Bálót nem viszed úszni? Vagy majd később?
Amíg otthon laktam, azért nem volt ennyire kiépülve a belváros ...

Heni!
Örülök, h Péterke jól érezte magát mamánál!
Áron pedig nagyon ügyes! A nyafit meg majd elhagyja!

Mi ma megyünk védőnénihez. Nem akarom a jövő hónapra húzni...

Kép
gica1
 
 


Hát, úgy az egész.
Vagy ülök oldalt, de folyton figyelnem kell. Ha van ismerős, akkor beszélgetnem kell :roll: Bokáig járok a homokban :roll: Nem tudom, az agyamra megy.
Próbálom elodázni, ha eszébe jut Rugónak :lol:
Ma még megúsztuk eddig, de ez szerintem nem tart soká :roll:

Meg tényleg ki kellene menni almát meg szilvát venni.

Ma még a fagyis fiú sem jött. Tipikus hétfő :roll:

Kép
vindolanda
 
 


Irina is jól eltűnt :roll:

Kép
vindolanda
 
 


Sziasztok!

Mi is megvagyunk, csak mindhárom gyerek itthon van, én meg élvezem, hogy velük lehetek :) Délután meg pihenek velük, én már felébredtem, ők még alszanak :)

Jól vagyunk, Zsófi nagyon várja az ovit, ő szeptember 12-én kezd, Fruzsi augusztus 29-én megy vissza a csanába, decemberig ő még oda jár heti három délelőttöt.

Gábor két hónapos lesz pénteken, már hízott két kilót, gömbölyödik, kerekedik, vigyorog, játszik, nézelődik, nagyon édes, lányok nagyon szeretik :)

Megyünk nemsokára nyaralni, szóval most nagy a készülődés, remélem jól sikerül :)

Most ennyi, még iszom egy kávét, amíg csönd van 8)

KépKép

KépKép

Kép
panndi
 
 


Vindo:-) mi most már nem igen játszózunk, pedig van itt egy hatalmas nagy a faluban az idén adták át, de 1. túl messze van tőlünk, 2. pannon torony tövében van. 3. túl sok jól lebernult jár oda....

Itthon van privát játszójuk, volt itt szombaton az egyik szomszéd kislány és mondta, hogy ha neki ennyi játéka volna, egész nap csak játszana:-) Áron rengeteget homokozik, kanalas , markolós kocsik dolgoznak mindig a homokozóban:-)

Az én fiaim megelégszenek ha a fagyizóba elmegyünk:-) meg már neki az utazás kell:-) bemennia városba kocsival.... hihetetlen mennyire szeretnek utazni autóval:-)

Heni
KépKép
heni81
 
 


Itt térfigyelő kamera van a játszótéren... :shock:

Ja, a fagyizó, pechünkre, pont a játszótér mellett van :roll:

Remélem, R. is leszokik majd róla.

Most viszont indulni kell. Pólót cserélt magától, megfésülködött, majd közölte, hogy: anya, Rugó készen van.

:arrow: :arrow:

Kép
vindolanda
 
 


Helló, csajok,
vagyok, csak dolgoznom kell. Délelőtt ügyintéztem, most meg csinálom, amit kell, míg a fiúk hazaérnek.
Ádit reggel én vittem az oviba, szegénykém nem akart menni, még bent se akart, de aztán megölelte két óvónéni, meg ott volt pár csoporttársa, és már mosolyogva hagytam ott. :-)

Panndi, izgalmas, hogy nyaralni mentek! Merrefelé?

Vindo, szuperek a képek!
Ne viccelj, én is utálom a játszóteret, pedig a játszó gyerekeket szeretem elnézni, de múltkor Ádi kakát talált a hajóbelsőben, ki is akadtam. Sétálni szeretek meg focizni vele (bár azt főleg S-val szokott). De mivel a csúszdát és a homokozót nagyon kedveli, más játszóterekre néha muszáj menni. Ha rajtam múlna, én sem mennék sose.

Gica, örülök, h jól telt a pihenőtök :-)
Most hirtelen ennyi.
irina
 
 


Hazaértünk.

Panndi, csak nem tudtuk, mi történt veled. De akkor minden rendben :P Jó nyaralást.

Irina, akkor sorstársak vagyunk :wink:
Hajóbelső :shock:

Kép
vindolanda
 
 


Hahó! :)

Örülök, hogy megvagytok, Panndi! :) Jó nyaralást! :) Gábor is milyen nagyfiú már! :) Én is itthon a 3 kispasival, nagyon édesek. :) Csak sok a dolog, meg nincs mivel jöjjek közétek... Gép is beteg, apa dolgozik rajta, hoy megjavuljon, telóm is oda.. Nem tudom, mi lesz...

Rugó olyan jópofa még mindig. :D

Nekünk van 1 kis játszó a kertben, hogy ki tudjunk menni akkor is, ha nem tudunk messzire elmenni. :) Így se jutunk ki mindig... Nagyim sokszor beosztja az időnket...

Puszi mindenkinek!

Kép
Kép
Kép
zdori
 
 


Vindo, azon az akármicsodán lecsúsztál :) Én is én is akarok :) tök jók a képek :)

Panndi,tegyél új képeket a gyerekekeről :)

Heni,nálunk ez a vonattal van és a a metró kivételével bármelyik tömegközlekedési jármű :)

Játszótér: max a dunapartra ha lemegyünk akkor ott élvezkednek :) de az jó,meg rengeteg ismerős van ott általában :) de amúgy nem járunk :)

tegnap lányom az úszóedzőnek azt mondta:
Az én nevemet nehéz megjegyezni,hívjál Cirmosnak :shock: :lol: :lol: :lol: :lol: s Zoli bácsi úgy hívta :) :)

:arrow:

KépKép
viranka
 
 


Jó reggelt!

Sikeresen felébredtünk. Szerencsére nem süt a nap - tegnap vagy két-három órát bóklásztunk a dög melegben.

Viranka, tényleg jó volt. Nem volt rá írva súlyhatár, így lejöttem vele :wink:
Míra 8)
Egy hetes tábor? Hogy megy neki?

Dóri, mi lett a géppel meg a telefonnal?
Szorgalmi időszak mikor kezdődik?

Kép
vindolanda
 
 


Jó reggelt!

Cirmos 8)

JAj tegnap megdicsértek, hogy milyen jó formában vagyok két gyerek után :roll: haha....van még min dolgozni....

mi tegnap bevásárolni voltunk[url], azt is szeretnek a gyerekek...utána persze fagyizó....

Zdori nekünk is van játszónk az udvaron, de mi d.e és d.u is ott vagyunk, vagy a járdán bicózunk.

PAnndi jó nyaralást! hova mentek? pihizz is csak te is a gyerekekkel:-) milyen egyébként a 3 gyerek együtt????

Vindo a Hortobágyos képek nagyon tutik 8) [/url]

Heni
KépKép
heni81
 
 


Vindo,10 napos :) ma a nagy medencében voltak,mert amiben tanulnak,takarították,feltöltötték és 40 fokos most még. Azt mondta a bácsi szülinapjára már úszni fog :)

Heni :)

KépKép
viranka
 
 


Hát, a 40 fok még igen meleg.
Itt a termálfürdőben van egy 40 fokos (vagy afeletti) medence, de éget rendesen egy darabig, és nincs benne ülőke sem, nehogy valaki belefeledkezzen.

Hát, akkor minden bele az úszó lánynak.

Rugó sokat beszélt álmában tegnap éjjel. Ilyeneket mondott:

Pók szereti Rugó (mindig a pókoktól fél éjszaka, biztos magát győzködte, hogy nem lesz baj).

Aztán: Rugó szeret kucuhusi (a felvágottat hívja így).

Végül: nevetés, majd: "Rugó viccel" (ha poénkodik, akkor mondja mindig utána, hogy Rugó viccel vagy vicces).

Hogy mik járhatnak a fejében :roll:

Kép
vindolanda
 
 


Sziasztok!

Hogy milyen a három gyerek együtt? Szuper :) Könnyebb, mint eggyel. Ha Gábor sír, ketten rohannak hozzá, hogy mi a baj, ketten próbálják felvidítani. A lányok sokat játszanak együtt, fura, de rengeteg időm van, mióta itthon vannak :roll: Vagyis persze, ha elmegyünk itthonról, akkor velük vagyok, meg amúgyis, de tök nyugisan tudok zuhanyozni, hajat mosni, borotválkozni mellettük, mert elvannak. Fura lesz, ha beindul az ovi :roll:

Na és akkor tessék, képek :)

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép

KépKép

KépKép

Kép
panndi
 
 


Sziasztok!

Hogy milyen a három gyerek együtt? Szuper :) Könnyebb, mint eggyel. Ha Gábor sír, ketten rohannak hozzá, hogy mi a baj, ketten próbálják felvidítani. A lányok sokat játszanak együtt, fura, de rengeteg időm van, mióta itthon vannak :roll: Vagyis persze, ha elmegyünk itthonról, akkor velük vagyok, meg amúgyis, de tök nyugisan tudok zuhanyozni, hajat mosni, borotválkozni mellettük, mert elvannak. Fura lesz, ha beindul az ovi :roll:

Na és akkor tessék, képek :)

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép

KépKép

KépKép

Kép
panndi
 
 


Tyű, most aztán duplán... ritkán jövök, de akkor kétszer :lol:

KépKép

KépKép

Kép
panndi
 
 


Nagyon aranyosak :D
Panndi, addig jól kipihened magadat, és semmi gond nem lesz :wink:

A mai nap csúcsjátéka, ami miatt eddig elmaradt a játszóterezés is - szerelőakna modellezése két székkel :idea:
Egy órája jelent neki komoly elfoglaltságot, csak előtte el kell játszani egy balesetet.

Kép

Kép
vindolanda
 
 


Gábor,tiszta Fruzsi :lol: olyan szépek :oops: 8) :wink:

:arrow:

KépKép
viranka
 
 


Fiúk: :-)

Kép

Heni
KépKép
heni81
 
 


Jaj, de jó képek, köszi, Pandi, Heni, Vindo! :)

Na, Samum ilyen gyerek... Ő végestelen végig képes vmivel elfoglalni magát... Ma kitalálták, hogy Beni járókája alatt van a fűtőház, oda álltak be- s ki a mozdonyok egész álló nap... Mókás volt... :) Dani meg partner volt a játékban, csak néha magára rántotta a forró vizet, meg ilyenek...

Cirmos... :D

Magánynyugdíjpénztári reálhozamom: 1413 Ft. :D

Sajnos Beni most kezd hisztizni nekem, hogy nem akarja a bal cicimet, mert abból lassabban jön a tej... Na, nem tudom még, hogy fogok kifogni rajta, de vhhogy biztos... :)

Anyuék 2 hétre mentek, pénteken jönnek, már csak néhány nap. De ez a 2 hét (majd, ha már utóbb beszélhetek róla...) roppant fárasztó volt... Főzni öcsémékre is, nagyimat gondozni minden feladattal (mert anyu nem volt itt besegíteni), és a családommal is mindent megcsinálni... Jajj... Nade, még ki kell húzni péntekig... :)

Jó éjt, csajok, megyek, hulla vagyok...

Kép
Kép
Kép
zdori
 
 


Jó reggelt!

Dóri le a kalappal előtted, hogy egy ekkora családdal tudsz foglalkozni és nagyon nagy elismerésem, hogy igy több generáció együtt tud élni, mi is éltünk igy, de nekem ez nem ment:-(

Reálhozamom: 0 Ft :roll: csúcs:-)

Heni
KépKép
heni81
 
 


Csúcs képek!!! Panndi, Heni, és Vindo.....:-) édes minden gyermek.:-)
a
Emma továbbra is csuppppa taknyos és köhg..:-( Mi is taknyolunk..:-(


Dalma tegnap az uh-n megmutatta milyen rendes csaj..:-) Befordult irányba :-)

kaptunk ajándék képet:

Kép

visszeremet belgyógyász megnézte dokim javaslatára. kaptam bogyót, liotont, fáslizni kell, pihenni, feltett lábbal..és Bízni hogy szülés után visszahúzódik.+++++++++++++++++++++++++++++

hát ennyi.

KépKép
kaqk
Debrecen
 
 


Hazaértünk a klinikáról. Szerencsére nem kellett felhúzni a bőrt, egyelőre krémet kapott Rugó, és elvileg három hét alatt használ :roll:
Rugó egy hős volt, még puszis is küldött a doktornőnek a vizsgálat után :D

G. olyan ideges volt, hogy csak topogott, teljesen belebetegedett a dologba. Még a büfé megkeresése is összezavarta, és csak Rugót puszilgatta folyamatosan :shock: :lol: Most nyugodtabb.

Dalma 8) :D

Kép
vindolanda
 
 


Vindo milyen krém?

Dalma 8)

Heni
KépKép
heni81
 
 


Vindo: de jó. remélem használ. :-) G :lol:

KépKép
kaqk
Debrecen
 
 


Szteroidos krémet, szerintem sima elocom, már ki is váltottuk :roll:
Bár volt is itthon, de nem tudtuk, hogy a százalékos aránya megegyezett-e a miénkkel :roll: Így kiváltottuk.

Heni, szépek a fiúk :)
Ki volt ilyen szőkés a családban?

Dóri, nem csoda, hogy hulla vagy :roll:
Fűtőház :idea:

Én igazi milliomos vagyok, 12 000 ft-ot kaptam vissza :lol: :lol:

Igaz, közben megint kaptunk egy parkolási bírságot. A klinika parkolója fizetős lett, mióta utoljára ott voltunk. Mondanom sem kell, nem vettük észre... Oda járunk 15 éve :x
De örültünk Rugónak, így a fene essen bele az egészbe :twisted:

Most kitalálta, hogy olyan Dórát akar nézni, amiben tyúkok vannak. Töltöm le, aztán ha elkezdődik, takarítani kezdek.
G. szerintem sövényt fog telepíteni kinn. Ma szabadnapja van, azt hittük, Rugót fogjuk ápolni :P

Kép
vindolanda
 
 


Tünde????

Kép
vindolanda
 
 


Sziasztok!

Panndi, Heni, félelmetesen szépek a gyerekek! De tényleg, még mindig rácsodálkozom, milyen ritka gyönyörű topikgyerekek vannak.

Vindo, nagyon ügyesek voltatok a klinikán (G is :-)), a bírságot viszont sajnálom. A Madarász Gyerekkórháznál is csak fizetős parkoló van, úgyhogy a szülők a beteg gyerek mellett szórakozhatnak azzal is, hogy nézik az órájukat és a pénzt dobálgatják, amikor kell...

Reálhozam: az 1. tandíj fele kijön belőle, szerencsére. Milyen banknál, mnyp-nél lett nulla a vége? Elképesztőek.

Ádi oviban, dolgozom, mert jövő héttől nagyon besűrűsödünk. Holnap apuval a spájzunkba szerelünk polcokat, hogy végre rendet lehessen ott tenni.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára irina 2013.06.11 15:49-kor.
irina
 
 


Na, még egy "hatalmas" problémámat megosztom Veletek:-)
Az IKEA nem gyártja többé, úgy látom, a Leksvik könyvespolcokat, átkeresztelték és azonos dizájnnal ugyan, de csak egyetlen, más színben forgalmazzák kb. ugyanannyiért, jóval kevésbé széles és meggyőző minőségben. Ezzel csak az a gond, hogy az összes könyvespolcunk (és a bútorok kb. 80%-a) ilyen, és még kettőt akartam venni. A használtikeás dolgokat árusító oldalon meg szemérmetlenül drágán vesztegetik az eladóik (plusz szgképkocsival elhozni sem tudnánk, mert nagy).
Ja, átfesteni nem lehetne a Vallviket (vagy hogy hívják az új nevén), mert erős sötétbarnát árulnak csak belőle, abból sosem tudunk lakkpácosat varázsolni.
irina
 
 


Nem ismerem ezt a típust, de egy asztalos nem tud kisegíteni?
Ha van róla forma- meg színminta, összerakhatja :roll:

Óvoda :roll:

Pedig most szépen süt a nap, egész barna lettem :idea: Ez nálam komoly teljesítmény, nem vagyok egy kreol típus.

Nagyon menő valaki a fele tandíjával :lol: :lol: :lol: :lol:

Azt akartam még írni, hogy Rugó fél hétkor kelt. Persze most elbambult, mesét néz. Gondolom, mindjárt összekapja magát, és este nyolcig nem tudjuk az udvarról bezavarni.

Tegnap kis talicskával földet hordott át a szomszédba késő estig (nekünk most a készülő terasz miatt van pár m3, oda meg kellene), és minden kör után beosont a kocsmába egyedül (nekem az utcán kellett várnom), és vizet kapott a kocsmáros nénitől :roll:

Kép
vindolanda
 
 


Vindo, az asztalosok nem méregdrágák? Szerintem anyagárért elkérne tőlem annyit, amennyibe a polc fájna mostani áron... De köszi a tippet!
Fél 7? Akkor nagyon kíváncsi volt már a reggelre :-)
Ádi vmikor nemrég kihagyott egy délutáni alvást és előbb sem tudtuk lerakni este és utána is ugyanakkor kelt. De ez főleg akkor van, ha valaki felpörgeti előtte (nem én persze).
De az oviban mostanában annyira kijátssza magát kint, h ha hazajöttünk, csak bent akar lenni, semmi foci a parkban, mint eddig.
:shock:

Teregetek. :arrow:
irina
 
 


Hát, kérjél pártól árajánlatot, aztán hátha lesz benne olcsóbb is :roll:
De a bp-i viszonyokat nem ismerem.
Itt vannak egész jók, szerintem arrafelé is akadnak.

Örülj neki, R. az előbb már emlegette a játszóteret, de most szerencsére bilin ül és traktort tologat közben...

Kép
vindolanda
 
 


Na... hát emlékeztek talán, mennyire el tudok Ádi dolgai miatt keseredni, belenéztem a mamami egyik topikjába és amit ott a többemberes babákról és gyerekekről írnak... csak bólogatni tudok. Idézek az egyik anyukától, mintha szó szerint Ádiról írta volna, amit a saját első gyerekéről mesél:

"A második gyerek után nőtt az önbizalmam, nem én vagyok teljesen tehetségtelen a gyermekneveléshez, hanem a nagy "nehéz gyerek" ahogy más megfogalmazásban használják. Hasfájós is volt, esténként 6 hónapos koráig szedte az infacolt, segített, a hasa legílább nem fájt annyit, de nem lett nyugodtabb. Ő az ujját sem találta meg, másfél órákat szopizott kezdetben. Most hisztis, és azt akarja, hogy valaki folyton szórakoztassa. A kicsi már másfél éve elvan valameddig egyedül is, játszik, pakolgat stb. , a nagy nem. A kicsi mellett tudok takarítani, míg a nagy oviban van, de most nyáriszünetben a takarításhoz kell valaki, aki vigyáz a gyerekekre, vagy legalább legyenek az udvaron a szomszéd gyerekek, akikkkel játszhat. Egyébként rendkívül okos, koránál fejlettebb logikai kézsége van, szókincsét néhány érettségiző megirigyelhetné, és gyorsabban tanul verset, mint bárki a családban. A verbális memóriája elképesztő (különösen nekem, akinek ez a gyengém, a mechanikus verbális memória). Most éppen azt kérdezi apjától, mi az, hogy randarilozás. Fogalmam sincs, hol hallotta.... Mindemellett igazi többemberes gyerek. Valószínüleg "többemberes felnőtt" lesz, olyan társaság közepe, vagy kis irányító (remélem nem minidiktátor)"
irina
 
 


hali

Irina: sajnálom a polcot.

játszótér? nekem csak az a bajom h pad nem igazán van..mondjuk mi 3-an járunk..kavicsot homokot utálom!!!!!!!!!!!!!!!

KépKép
kaqk
Debrecen
 
 


Hát Rugó szókincsét nem irigyelhetné meg egy érettségiző sem :roll: :lol:

Fel a fejjel amúgy, más is van ebben a cipőben, láthatod :wink:

Kép
vindolanda
 
 


Sziasztok!

Vindo párod :lol:
jó, hogy csak krémet kaptatok :D

Irina írj egy levelet az Ikeának, hogy Te azt a bútorcsaládot kezdted el gyűjteni és még hiányzik 2 könyvespolc. Egy próbát megér, lehet van nekik valahol elfekvő és segítenek hozzájutni :wink:
amúgy nem méregdrágák az asztalosok.
az Ikeába kb 150 ezerrel több lett volna a konyhabútorunk, mint így hogy csináltattuk :)
keresni kell jót :)

Panndi szépek a gyerekek nagyon :)

Heni úgy imádom, mikor pötikém is így bújik cicushoz :)

Reálhozam, én egész jól kaptam :roll: 57000
mondjuk volt helye, gyerekeknek őszi ruhatár egy vagyon és Gerginek még nem vettük meg a cipőjét :?

Irina van 2 jegyem a Frászkarika premiervetítésére ma estére. Ott van a mamutban.
Elmentek S-el?

KépKép
Kép Kép
l.móni
 
 


Vindo, hát ez a játszótér nehéz ügy. Mondjuk nálunk a kakis ügy óta könnyebb lebeszélni róla, meg az oviban is kiélheti ilyen szenvedélyeit. Talán ha belógatnád a fagyizót vagy más izgalmakat?
irina
 
 


A fagyizó a játszótér mellett van :roll:
A délutáni forgatókönyv szerint a játszóterezés után következik.
Most nyugton van, játszik a szobájában.

Szia Móni.

Jön Rugó, most nekem is mennem kell :arrow:

Kép
vindolanda
 
 


A mi asztalosunk sem drága annyira, és mindig milliméterre pontosan dolgozik.

Azt hiszem, innom kell egy pohár kólát, mert arccal a notebook mellé hanyatlok itt az ágyban :x :x :x

Kép
vindolanda
 
 


Mónikám, aranyos vagy nagyon, köszi, de Ádit nem tudnánk kire hagyni!
Ikea: ez jó ötlet, köszi, írok nekik. Amúgy ez a polc elég olcsó náluk, főleg Family kártyára volt jó ára. Van még persze, ami stílusban passzolna ide és nagyon tetszene, de az csaknem 2-3-szor ennyibe kerül...

Vindo, hát ez pech, hogy milyen jól kitalálták! Újabban nálunk a parkban megjelenik időnként egy vattacukorárus, hát majdnem szóltam, hogy ritkán jöjjön, mert ha Ádi ilyet lát, menthetetlenül ennie kell. 8)

Kaqk, ú, ez hogy nincs pad a játszótéren, nagyon eredeti :evil: Szólni kéne az önkormnak.
irina
 
 


olcsó = olcsó VOLT
irina
 
 


Ja, az őszi ruhatár :roll:

Rugónak kell pár új harisnya, nadrág 3-4 darab, hosszú ujjú pólók, meg vagy két kötött pulóver is.
Most vagy két méretet nőtt tavasz óta, nem tudom, hogy csinálta, de olyan 110 körüli cuccok kellenek neki felülre.

Cipőket szerencsére kaptunk az egyik unokatestvéremtől. Három fia van, mind idősebb, mint Rugó.

Kép
vindolanda
 
 


G. közben kinn áttért a papír-brikett gyártásra. Már négy zsák papírt feldolgozott. Lassan a garázsba is be tudunk állni a kocsival, ott gyűjtögettük őket vagy fél éve.


Mi naponta leállítjuk a fagyis fiút :roll: :roll: :roll: :roll:

Játszótér pad nélkül :?

Kép
vindolanda
 
 


sziasztok :) mi ma APG-et játszottunk :9 elmentünk a visegrádi palotába,onnan egy kis patakhoz,ahol gyerekek gátat építettek,majd Nagyi unokahugánál pihentünk egy kicsit(velük voltunk amúgy) elfáradtunk :)

:arrow: eszek,iszok :)

KépKép
viranka
 
 


Verus, éljen Visegrád, de rég jártunk arra is, te jó ég...
most a kisvasutazás nekem is meghozta az ihletet, hogy amíg még jó idő van, mászkáljunk kicsit hétvégente a környéken.

Vindo, hát a fagyiárak erre már nagyon durvák lettek, konkrétan szerintem a város egyik ledrágább fagyija épp a parknál van (200,- egy gombóc), úgyhogy én inkább jégkrémet vadászok. De azért sokszor lelejmol Ádi az oviból hazafelé, Budán van egy jó kis bódés fagyis, ami kizárólag napsütésben nyit ki, tényleg, ha épp hogy kicsit borús az idő, akkor zárva van. 8)
irina
 
 


Épp most jöttünk a játszótérről :lol: :roll:

Rugó még kinn, én bemenekültem.

Viranka, képeket csináltatok??

Irina, a motoros fagyis fiú 110 ft-ért árulja. A faluban két fagyizó van, ott drágább a fagyi, 140 ft. De ezek szerintem elég barátságos árak...
Kapott persze most is egyet, egy Azurro-t 8)
De most nagyon jó fiú volt, homokvárakat épített, és faleveleket tett a tetejükbe, azok voltak a zászlók.

A 200 tényleg nem kevés :shock:

Vacsorázni, már egy órája is korgott a gyomrom.

Amúgy nehogy azt higgyétek, hogy fáradt... Reggel fél héttől nyomja.

Kép
vindolanda
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?