Társalgó főoldal » Házasság, család » "nem vagyok szerelmes a férjembe"

Sziasztok!
Sajnos ez a nagy helyzet.Sok minden történt, míg eljutottam ehhez az érzéshez, valószínűleg mindketten hibáztunk,de nem vagyok boldog, s a legszomorúbb az egészben,hogy még nem vagyunk 1 éve sem házasok.Mit tegyek?

s mégis hogy tudnánk neked segíteni,ha semmi részletet nem írsz? lehet hogy csak pillanatnyi érzelemzavar.

s mégis hogy tudnánk neked segíteni,ha semmi részletet nem írsz? Lehet csak pillanatnyi érzelemzavar. nem?

Bánatoska!

Ha úgy érzed, hogy nem vagy szerelmes a férjedbe, jobb, ha minél hamarabb elváltok. Brutális és fájdalmas, amit írok, de biztosan igaz. Az igazság mindig fáj. Most még csak kicsit, késöbb sokkal jobban fog fájni, majd ha rájössz, hogy lekésted a "csatlakozást" az igazihoz.

Mert az igazi eljön mindenkinek, csak nem mindenki képes rámozdulni, vagy pláne feladni valamit érte. Ha már vannak gyerekek, közös vagyon, már nem olyan könnyü szétmenni. Sokan így élnek le boldogtalanul egy egész életet, söt még jól be is betonozzák magukat önnön börtönükbe.

Brutáliska, aki már átélte ezt a helyzetet

Cuncimókus,van egy kisbabánk, azt hiszem ebbQl kifolyólag is nem merek lépni. Hova ugráljak egy pici babával? Különben is a csatlakozást az igazihoz sajnos kisiklattam,s túl késQn jöttem rá, hogy mekkora hibát követtem el.

Bánatoska!

Sztem az egy természetes dolog, hogy a szerelem egy idő után elmúlik (és jobb esetben sokkal értékesebb érzelmeknek adja át a helyét).
Mióta ismeritek egymást?
Egyébként nekünk is kritikus időszaka volt a kapcsolatunknak, amikor a fiam pici volt, nem könnyű időszak ez pszichésen az embernek (legalább is nekünk nem volt az).
Írnál egy picit többet arról, hogy hogyan jutottatok el idáig?

Bóbita

Bánatoska!

Dehogy kell rögtön a válásra gondolni!Nekem is mostanában volt egy ilyen időszak-a kisfiam most 8hónapos. Én csak a manónkra figyeltem és teljesen kizártam a férjem az életünkből. Aztán rájöttem, hogy milyen hülye vagyok és leültem vele beszélgetni. Elmondtam, mit szeretnék és rengeteget gondoltam a megismerkedésünkre, hogy miért szerettem belé. És most minden rendben van!!!
Próbálj Te is beszélgetni, sok mindent megtudsz-magadról is!
Messy

Köszönöm, hogy segíteni próbáltok.


Bóbita:
Ha természetes is, hogy egy idő után elmúlik a szelem,akkor sem gondolom,hogy ilyen rövid idő alatt kell ennek megtörténnie. (2év)
Hogyan jutottunk el eddig? Hát a baba előtt nem volt ilyen, de azóta teljesen megváltozott.Durva, önző, bunkó alak lett.
A tisztelete egyáltalán nincs meg felém,rettenetesen bánik velem, csúnyán beszél velem. Azt gondolom, nem ezt érdemeltem, hiszen ő is láthatta mennyit szenvedtem kisfiunk világrajöttéért. (18óra)Tovább fokozza a feszültséget az, hogy kb. 2 hónapja nem voltunk együtt, de egyszerűen nem megy, ha nem sokkal előtte még hülye kis kurva voltam, akit szerinte agyon kellene verni.

Messy:
Nem gondoltam a válásra rögtön, próbálom helyre hozni a dolgokat, de tudod elég nehéz, mert struccpolitikát folytat,s ebből kifplyólag beszélgetni sem lehet vele.Hisz nem róla van szó, akkor meg minek a témát felhozni?! gondolja ő.Rengetegszer megpróbáltam vele beszélni,de egyszer sem jártam eredménnyel.Próbáltam rávenni, hogy menjünk pszichológushoz, amire az volt a válasza, hogy neki nincs semmi baja,én vagyok az idegbeteg, akkor kezeltessem magam. Sajnos egyre kevesebb esélyt látok arra, hogy helyre jöjjenek a dolgok.

Ha valakinek lenne valami jó ötlete, szívesen venném, mert már nagyon bánatos vagyok e miatt,már semmi életkedvem sincs.

Szia Bánatoska!
Szerintem sem kellene 2 év után elmúlni a szerelemnek!És ha el is múlik, azt egy másfajta szeretet követi, ami mindenképpen pozitív érzés, nem ilyen bunkóskodás, mint amit a férjed csinál. Vagy ha igen, lépni kell! Tudom, egy kisgyerekkel nehéz, de mi lesz néhány év múlva? Nálunk is ez történt, vagy legalábbis hasonló, csak nem 2 év, hanem 16 év után két gyerekkel.Szerencsére ilyen durva viselkedés nem volt, csak éppen abszolut semmibe vett, mintha nem is léteznék. Nála is ez a struccpolitika működött, semmit nem lehetett megbeszélni, teljesen magábafordult. Én is javasoltam a pszichológust, vagy házassági tanácsadót, de elutasító volt. Végül elköltözött, és azóta sokkal jobb nekem is, talán neki is, bár nem sok változást látok rajta. Nagyon féltem, hogy mi lesz de most úgy látom, ez volt a jó megoldás. Te is fiatal vagy még ahhoz, hogy így éld le az életed!

Ez így már más! Nem kell elviselned a bunkóskodát! Legyél erős és állj ki magadért!!!(egy barátnő vagy pszichológus talán tud segíteni-már a saját magad megerősödésében!)
Persze, tanácsokat adni mindig könnyebb, egy minimanó mellett nehezebb, fáradtan főleg, de azért próbáld meg. És gondolj mindig a gyermekedre, mert neki Te vagy a legfontosabb és neked örül leginkább, pontosabban csak Te teheted boldoggá!
Remélem, hamarosan jobban leszel!!!

Bánatoska!

Nem tudom, hogy mennyire siklattad ki csatlakozást az igazihoz, ha lehetséges, mégiscsak meg kellene próbálni újra. Ha az illetö valóban az igazi, akkor fogsz neki kelleni pici babával is.

A férjeddel úgy tünik örökre meghalt a házasságotok szelleme, azt már nem lehet feltámasztani.

Nem érdemes tovább halogatni, meg kell kezdeni az új életed formálását. Ha nem teszed, saját magadat és a kisbabádat veszélyzteted.

Gondolj arra, hogy minden befejezés egy új kezdetet hord magában.

Lenne még egy tippem a számodra. Menj el jósnöhöz.

Kedves Mindenki!
Köszönöm a jótanácsokat.Tényleg megpróbálok mindent megtenni azért, hogy jobb legyen a babánknak.Iszonyatos nehezen merem elszánni magam erre a nagy lépésre, utána meg hallgathatom majd ismerősöktől, rokonoktól, hogy na kellett ez neked...nem megmondtuk, hogy ne csináld...stb.stb.Az én igazimnak már élettársa van, nem hiszem hogy fejladná őt egy babás nőért.Bár sosem lehet tudni.Szegénykém 4 évig várt, hátha visszamegyek hozzá.Akkor adta fel, mikor férjhez mentem.S milyen furi, az esküvőmön is csak ő járt az eszembe.
Jósnőhöz pedig elmegyek.
én is gondoltam már rá.
Tud valaki ajánlani?

A "megcsalásról" topikban találtam egy jósnö koordinátáit:

0630 9480785 / Rákóczi út 40

Az én jósnömet azért nem ajánlom, mert már nagyon elqrvult, mióta a kormány tagjai is hozzá járnak jósoltatni.

Bánatoska!

Mennyire van Nálatok a dolgok hátterében az, hogy a baba születése után teljesen új problémák jöttek elő, megsokasodtak a feladatok és a megváltozott helyzetet nehéz volt kezelni?
Azért kérdezem, mert nálunk elég erős szakítópróba volt az, amikor a fiam pici volt, a fent említett okokra visszavezethetően.

Bóbita

Szvsz fölösleges erőltetni azt, ami nem megy. Kakából nem lehet aranyat kovácsolni, maximum jól bele lehet gebedni az erőlködésbe. Egy jó házasságba nincsenek "szakítópróbák".
Egyszerüen el kell fogadni, hogy a (még) férjed már nem akar Titeket.

Keserű a felismerés. S egy ilyen ember miatt dobtam el én hülye életem nagy szerelmét mert azt hittem jobb lesz. Átkozom a napot, mikor megismertem a féjem. De még is csak a babám apja.
Egyébként úgy érzem nem szeretem, de még nem is tudnám elengedni.
Hülye vagyok nagyon?

Tegnap majdnem megütött.

Bánatoska!
Dehogy vagy hülye, tökéletesen megértem milyen nehéz egy ilyen döntést meghozni.
Amúgy, ha adhatok egy jótanácsot, ne bánjál semmit sem, a férjeddel eltöltött idöt sem. Egyszerüen el kell fogadni, hogy mindennek így kellett történnie, DE most már ennek vége.
Legjobb, ha keresel segítöket, akikre támaszkodhatsz az új életed felépítésében. Ha elmégy jósnöhöz, kérlek írd meg az eredményét.
(Hogy lesz részed néhány meglepetésben, azt szinte biztosra veszem)

Köszi cuncimokus, mindenképpen megírom hogy mi lett az eredmény.

Lenne egy kérdésem mindenki felé: Volt e már valaki ilyen helyzetben, vagy valami ismerőse, s hogyan oldotta meg ezt a problémát?
Teljesen össze vagyok zavarodva, nagyon nehéz egy ilyen döntést meghozni, s végigcsinálni úgy, hogy a lehető legkevesebben sérüljünk érzelmileg.

Igen. Peldaul anyukam. Nehany ev szornyuseg utan beadta a valopert. Meg egy evvel kesobb elvaltak. Egy biztos, addig mig apam el nem koltozott sokkal tobb erzelmi trauma volt, mint utana.
Gondolj magadra, neked mi lenne jobb, ha maradsz, vagy ha elhagyod? Gondolj a babadra, boldog lesz-e o, ha a szulei nem tudnak egymas mellett elni? Aztan gondolj arra is, ha elvalnatok, utana mi lesz? Kepes vagy rendszeresen talalkozni a ferjeddel az apa-gyerek kapcsolat erdekeben? Tudtok majd kulturaltan beszelni, magatok moge tenni a multat? De, talan meg apa nelkul is jobban jar egy gyerek, ha boldog, kiegyensulyozott anyukaja van. Mintsem egy rossz hazassagban.
Nehez dontes, de sajnos csak Te tudod meghozni. Ebben senki sem segithet Neked. Remelem van csaladod, akik segitenek ebben a nehez idoben.

A szakítás érzemileg a legnehezebb. Erre csak az idő a gyógyszer. Ezt a lélekbúvárok általában a közösen eltöltött idő egyharmadában - felében szokták megadni. Ergo, nálatok kb. 1 év alatt szünne meg az érzelmi kötődés. Utána viszont sokkal könnyebb.

Félsz a szakítástól? Vagy vmi mástól?

Szia mindenkinek!
Csatlakozom Bánatoskához.Szinte u.a. a helyzet nálunk is.Annyi a különbség ,hogy mi lassan 10 éve vagyunk együtt a kisfiunk 2fél éves.A gondok kb.2 éve kezdődtek.Előtte is volt vita,veszekedés de idáig nem jutottunk mint most az utóbbi két évben.A gyerek születése után fél évvel kezdtek megváltozni a dolgok.Volt sok "próbáljuk meg újra,figyeljünk jobban a másikra "stb nem jöttek be.Nem tudom elfelejteni azokat a dolgokat amiket a fejemhez vágott.
Ő kiábálhat,ordítozhat,csak én nem .Elegem van ebből.Nem lehet vele semmit megbeszélni,merta végén csak kiabál velem.
Most nagyon elegem van belőle.Nem ebbe az emberbe szerettem bele.
Válni,vagy nem válni ez itt a kérdés ?

Sziasztok!
Nem a férfiakat veszem védelmembe, de Bóbitához hasonlóan én is azt gondolom, hogy a baba születése utáni időszak nehéz a házasságban. Az addig egyeduralomban lévő férjnek meg kell szoknia a gondolatot, hogy nem ő az elsőszámú, sőt, gyakran senkit nem érdekel, hogy vele mi van. Mi nők pedig, a hormonok, a fáradtság, a felelősség miatt türelmetlenné, idegessé válunk. Hiányzik a kedvesség, a jó szó. Őszintén: kit érdekel este, holtfáradtan, miután a gyerek végig nyüglődte a napot, hogy mi történt vele a munkahelyén? Szóval szerintem ez nem jelenti a házasság végét. Az már egy más kérdés, hogy ha valaki folyton egy másikra gondol, még az esküvőn is, mert akkor ott azért mégsincsenek rendben a dolgok. Én azt gondolom, mindent meg lehet oldani és egy csomó minden magától is megoldódik az idő múlásával. Egyetlen dolgot kell eldöntenünk magunkban: szeretjük-e még őt és ő vajon szeret-e minket. Ha két igen a válasz, akkor érdemes mindent megpróbálni.
Üdv Bucska

Sziasztok!
A terhesség, a gyerek születése tényleg egy zűrös időszak. Mi fél év házasság után váltunk majdnem el. (nem a gyerek miatt vett el.)
Nálunk képbe került egy harmadik is, de szerencsére a szülés környékén szakítottak a férjemmel. Ez szeptemberben volt. Akkor sokat beszélgettünk, nem sokon múlott a válás. Sokszor én akartam válni, sokszor ő. De sikerült megoldani, és most a férjem újra a régi. Az az amber, akit megszertettem. A bizalmam még nem a régi, de már ebben is elindult egy pozitív változás.

Bánatoska: majdnem megütött??? Az én véleményem szerint ha egy férfi kezet emel egy nőre, akkor azt azonnal ott kell hagyni. Ha egyszer megteszi, megteszi legközelebb is. Valaki írta már, hogy menj el pszichológushoz. Ezt én is tudom tanácsolni. Nagyon jó, ha kibeszéled magadból!
Ha nem szereted a férjed, akkor lépj! hagyd ott! Főleg, ha úgy érzed ő sem szeret.
Érzelmek nélkül együtt élni nincs értelme.

üdv

köszi mindenkinek mindent. sajnos egy családi probléma miatt most nem tudok részletesen válaszolni a jó tanácsokra, de pár napon belül remélhetőleg helyre állknak a dolgok, s akkor nem csak fél percre ugrok fel. köszi mindenkinek mindent, és pár nap múlva jövök

Kedves bánatoska,
olyan érdekes könyvet kaptam Karira, most kölcsönadtam, ezért nem tudom pontosan a címét, Párkapcsolat szó benne van, és Gary Chapman írta.
Lényege hogy e szerint az amerikai pszichológus szerint 5 féle szeretet nyelv létezik, és mindenki amelyik csoportba tartozik, azon ért leginkább. Tehát pl van aki a szavak nyelvén ért, annak azt kell mondani szeretlek, van aki a szivességek nyelvén ért, annak főzni takarítani kell, van aki az érintésekből érzi hogy szereted, azt simogatni kell, van akire "minőségi időt" kell fordítani, azaz sétálni, moziba menni vele kettesben, meghallgatni csak rá figyelve, az ötödik most nem jut eszembe.
Chapman szerint minden szerelem max 2 évig tart, és utána a mély szeretetet nagy odafigyeléssel lehet aktívan működtetni.
Nem olvastam csak egy hozzászólásodat ugyan, de ha ebben a kapcsolatban még hosszútávon kell élned, lehet érdemes megpróbálni újjáéleszteni valamit a korábbi szerelemből.
Végül is veszteni valód nincs, módszer:
találd ki melyik lehet férjed szeretet nyelve, és kedveskedj neki azon, állítólag bejön, és visszakapod a belefeccölt szeretetet.
Ha érdekel, majd megírom még az ötödik csoportot.
Hát ennyi

A könyv pontos címe Egymásra hangolva, és Drogerie Marktokban és könyvesboltokban lehet kapni. Én is olvastam, szerintem nagyszerű könyv! Az 5 szeretetnyelv tényleg jó megközelítése a dolgoknak, mi pl. a férjemmel rangsort készítettünk, majd megmutattuk egymásnak, és voltak meglepő eredmények. Nem állítom, hogy minden napunk ennek jegyében telik, de sokszor eszembe jut 1-1 gondolat a könyvből a kritikus helyzetekben, és akkor nagyon jól jön!
(Karácsonyra megvettem a férjemnek a Családra hangolva kötetet is, ezt még csak olvasom, de szintén nagyon jó!)

Azért sikerült hülyeséget írnom! A másik könyv címe Családi összhangzattan. Bocsi!

Hol vagy Bánatoska?

Sziasztok!
Rám illik a topikcím. Viszont nem tudom elképzelni, hogy ne éljünk együtt. Olyan, mint egy tökéletes barát, szeretek vele lenni, a gyereket imádja, dolgos, figyelmes, de mint férfi, egyáltalán nem izgat.
Véleményetek szerint érdemes így együtt maradni?

Sziasztok!
Sajna a mi házasságunkat is eléggé meginogtatta a terhesség és a gyereknevelés. Mi sajnos mind a ketten konokok vagyunk és arra várunk hogy majd a másik kezdeményez. Egyszer sajnos elküldtem a féjrem, hogy nincs kedvem a sexhez mert fáradt vagyok és azt mondtam neki, hogy csak ő akarja ez nem igaz nem tudom hogy mondthattam neki már mindegy. Szóval a lányom már 2 éves de már odáig fajult a dolog, hogy állandóan a haverjaival beszéli meg a sexuális életünket ami engem teljesen kiakaszt na meg hogy naptárba írogatja hányszor volt egy hónapban együttlét.

Csak tudjátok az a gond hogy semmit nem tesz azért hogy többször legyen. A gyerek velünk alszik el és kb fél 10 10 körül. Így én is elalszok. Felébreszteni meg nem akar a férjem. Szóval a lényeg elmegyünk egymás mellett holott mind a ketten a másikat akarjuk. semmi romantika nincs benne.

Nálunk én írom a naptárba, hogy a heti limit meglegyen, mert egyébként eszembe sem jut. Pedig nem alszik velünk a gyerek.

Sziasztok!

érdeklődnék bánatoska mi lett veled??

és még kérdezném, h ti hogy oldottátok meg a szülés után változásokat...érzelmi-fizikai...
én egy kicsit riadt vagyok, h így maradnak a dolgok...
és a legrosszabb, h az ember tudja, h mibe szeretett bele és akkor egyszer csak nem találja...
talán az a baj, h a gyerek előtt érzik a férfiak, h tenni kell a másikért, aztán is érzik, csak valahogy birtokon belül érzik magukat..

Sziasztok!

Nagyon sajnálom, h. mikor mi voltunk válságban az első lurkó után, nem találtam rátok.
Azóta rendeződtek a dolgaink, várjuk - 2 héten belülre - a második bébit.
Azt hiszem, minden kapcsolatban törés az első gyerek. Nem lehet felkészülni a változásokra, a szerepek átrendeződésére, még akkor sem, ha olyan nehezen jött és áhított a kicsi, mint akár nálunk.
A nő elvárásai megnőnek, a férfi kissé háttérbe kerül. Ráadásul én azt figyeltem meg a páromon, ha célozgatok arra vagy vágyakozom rá, mit szeretnék, nem érti meg - ettől feszült lesz. Ha meg konkrétan kimondom, attól lesz ideges, hogy neki más tervei voltak, én meg beosztom az idejét, meg én is utálom, szellemi-lelki önkielégítésnek nevezem csak (mindig nevén nevezni, mit akarok )
Most már tudatosan figyelem magam, magunkat. Egy finom vacsi mellett megkérdem, mik a tervei másnapra, tudok-e segíteni neki vmiben, s ő tud-e ránk időt szánni az éppen aktuális elintézendőkkel kapcsolatban. (A családi kasszába most egyedül teremti jóformán elő a belevalót, erről nem szabad elfeledkeznem - s bizony ahhoz idő, energia kell.)
Ő pedig apró figyelmességekkel fejezi a szeretetét - néha csak annyival, hogy a konyhában felejtett teámat behozza a szobába utánam, de nagyon jólesik.
Persze így is van nézeteltérésünk, viszont csak normális hangnemben vagyunk hajlandóak beszélgetést folytatni. Ha egyikünk feszült, jelzi, hogy később fejezzük be a témát...
Meg azt vettem magamon észre, hogy az önbizalomhiányom a pocakommal (és az alattomban rámköltöző kilókkal együtt) nőtt, s sokszor nem magamtól, hanem tőle várom a megoldást. Pedig nem az ő szemében vagyok kevésbé vonzó nő, hanem a sajátoméban. És sokkal érzékenyebb is vagyok...

Nem folytatom a sort, szerintem ti is éppígy rájöttetek, mi is a baj. Azt tanultam meg, amit már máshol is leírtam: nem az én sérelmeimre próbálok figyelni (persze szólok, ha vmi. nem tetszik), hanem azt kutatom először, mire reagál nekem nem tetsző módon a párom. Sőt, ezt a kisfiamnál is igyekszem alaklmazni már...

Bocs, hogy ilyen hosszúra nyúlt a levelem. Kitartást és türelmet kívánok mindenkinek!
Üdv:
Adri

Sziasztok, mi most várjuk az első babánkat, de nem igazán mondhatnám, hogy ez a bajok forrása. Bár a párom azt mondja, nagyon megváltoztam, szerintem az egyetlen változás, hogy nem kívánom őt. Mi 8 éve vagyunk együtt, és én kb. 1-1,5 éve nem vagyok szerelmes belé, de szeretem. Ő is nagyon bunkó tud lenni, pedig másokkal iszonyú nagy türelme van. Minden ismerős szerint csodapasi, csak aki hallotta már velem úgy beszélni, az érti, hogy mi a bajom. Kicsit úgy érzem talán hiba volt a baba, mert félek, hogy rossz családba születik és ez az én rossz döntésem miatt lesz. Ugyanakkor azt is érzem, hogy a babát nagyon fogja szeretni a párom, mintaapa lesz és ettől nem akarom megfosztani a gyermekemet. De nem hinném, hogy kettőnk közt változna a helyzet, legalább is jó irányba biztos nem.

Bánatoska hol vagy??????

Sziasztok!!!
Itt vagyok. Bújok a föld alá, mert dec. óta most vagyok itt újból. Köszönet mindenkinke mindenért. Látom, rengetegen próbáltok nekem segíteni. Ez két okból is jó: 1. leírjátok, elolvasom, kiszűröm belőle ami talán ránk nézve a legmegfelelőbb, s alkalmazom
2. leírjátok, s ez azért jó, mert kiírjátok magatokból a bánatotokat,stb.
Tudjátok ez egyfajta olyan kiskegyedes "nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek"...

Ha lehet ilyet mondani, a dolgok még rosszabbra fordultak. A férjem egy hülye bunkó ....stb.Sokszor annyira gyűlölöm, hogy az már fáj.Ha rá gondolok, ingerült leszek és meg tudnám folytani egy kanál vízben.De van amikor eltűröm hogy van, megpróbálok nem tudomást venni róla, és kész. De hogy olyankor, mikor iszik mit érzek iránta, le sem merem írni.Zavarja az agyát a pia.De nagyon. Kötekedős, agresszív lesz tőle. Én nem ebbe a férfiba szerettem bele aki most.
Az utóbbi napokban rengeteget veszekedtünk.És amikor azt mondtam neki, hogy gyűlölöm, komolyan is gondoltam.De szerintem ő azt hiszi, hogy csak dühömbe mondtam. Soha nincs itthon, de már valahogy nem is érdekel.Eleinte még fájt, mert hittem a kapcsolatunkban, de ez a kapcsolat már réges rég halott.
Próbáltam vele beszélni szépen, csúnyán, de sehogy sem volt jó. Bár a csúnya egyértelmű, hogy nem vezet megoldáshoz.Szóval leültettem, hogy beszéljük meg a dolgokat, hogy figyeljünk oda a másikra, legyünk türelemmel egymás felé, ha valami gond van, azt ne veszekedéssel oldjuk meg. Megkérdeztem, mia problémája velem.Ha jobban belegondolok egy épkézláb mondatot nem sikerült kinyögnie, mert nem is igazán figyelt rám, mivel állandóan az óráját leste, hiszen várták a haverok.Ez egy eset a sok közül. Kértem, menjünk pszichológushoz. Válasza erre: neki semmi baja én vagyok az aki idegbeteg, ha van valami gondom menjek én.
Hát, elég szomorú, hogy az én férjem is azok közé tartozik, akik azt gondolják, hogy pszichodokihoz olyan emberkék járnak, akik nem normálisak, elmebetegek. Hol az IQ ?!?!
Lehet, hogy amiket most itt leírtam, már elmondtam régebben, meg az is lehet hogy furán fogalmaztam meg a dolgokat. Ezért bocsi mindenkitől, csak most lelkileg nagyon nem jól érzem magam.
Annyira sajnálom, hogy az én egyetlenemnek, az életem értelmének ilyen apukája van. Nem ezt érdemli.
Ami mostanság a legjobban bánt, hogy úgy beszél velem, mint a kutyával.
A mai, felettébb hízelgő mondata a következő volt: Takarodj már innen, te ge.i ku..a, te f.szrázó ri.anc dögölj már meg
Akármilyen házisárkány is az ember, akkor sem érdemli ezt.
Tönkretettem az életem.Boldogtalan vagyok, de ngayon. Egyszer megkérdezte tőlem boldog vagyok e, s én őszintén válaszoltam rá. És indokoltam is. Cserébe megsértődött, nem szólt hozzám 2 napig, és csak azért is úgy csinálta a dolgokat,ahogy elmondtam mi az amin változtatnia kellene.stb stb stb .
Hát ez hosszú levél lett. bocs.
és most azon gondolkozok, küldjem e vagy sem. Miért érzem mindig azt, hogy ez az én szégyenem? Én tettem ilyenné vagy csak nem láttam a dolgokat?
Sokszor érzem úgy, hogy ez az egész az én hibám. De nem okolható egy ember ezekért. Két ember kell ehhez is.

Szia Bánatoska!Szörnyű amiket írtál együtt érzek veled.Valószínűleg jobb lenne mind hármotoknak ha elválnátok.Ez csak rosszabb lesz valószínűleg ha nincs valaki akire hallgat a férjed(barát,testvér,szülő),bár lehet, hogy ezt is próbáltad.Én szerencsére boldogan élek, de vannak napok nálunk is amikor gond van.Tegnap és ma reggel is összevesztünk a férjemmel hülyeségen?de felhívott de.-őtt hogy ne veszekedjünk, mit csinálunk, van egy 13hónapos pici fiunk, meg egy 12 éves nagy lányunk.Nekem agyerekkorom volt zűrös Apukám ivott, Anyukám meg túl sokáig tűrt neki, nővérem idegileg kiborult a veszekedések, verekedések miatt,akkor vált el Anyu túl későn.Mekkora a te gyermeked, fiú lány? Vigyázz magatokra!

Szia kera68
valószínűleg én is túl későn fogok lépni, mert egy gyáva nyuszi vagyok. meg ha elválok, nincs ahova mehetnék. Azt hiszem ez is befolyásoló tényező. Kisfiunk van egyébként.Lett volna egy tesó is, csak ő elhalt még mikor 2 hónapos terhes voltam.

Bánatoska Abban reménykedtem, hogy azért tűntél el, mert rendbe jött minden köztetek. De lehet, hogy ezek örök remények maradnak csak. Én is reménykedek még mindig, hogy még rendbe jöhetnek itthon a dolgok, pedig igazából tudom, hogy nem. Kutyából nem lesz szalonna. Vagy hát ez nem illik a mi helyzetünkre, mert változás volt, csak rossz irányba. Én is mindig azt érzem, mikor rossz a helyzet, hogy én nem ebbe az emberbe szerettem bele, de lehet, hogy csak mi voltunk vakok annak idején? Persze nem akarok párhuzamot vonni kettőnk között, mert nincs két ugyan olyan eset, minden esetre megértelek, és bár nekem "könnyebb" lenne a szakítás, mert a lakás az enyém, de ez kevés. Ez csak egy dolog, ettől még épp úgy nem tudom elküldeni, mert szeretem? . Vagy a fene se tudja, szeritem azt a férfit szeretem, aki régen volt. És remélem, hogy még lehet olyan. Na kezdek belebonyolódni. A lényeg, hogy szerintem buta dolog hogy szenvedünk ahelyett, hogy új életet kezdenénk, de kevés ha az ember ezt tudja, lépni kéne, de az nehéz. Ráadásul azt gondolom, és ne vedd sértésnek, de szerintem ha mi olyanok lennénk akik lépni tudnának, akkor nem lennének ilyenek velünk a párjaink. A sértések is ismerősek, bár én két sértéses időszak között azért kapok egy kedves párt is, de már olyan sűrűn váltakoznak ezek az időszakok, és olyan kiszámíthatatlanok, hogy nehéz elviselni. Ráadásul így terhesen talán még érzékenyebb is vagyok, főleg mikor a gyereket szídja, aki a szívem alatt van
Na bocsi, hogy litániát írtam, de igazad van, hogy jó, ha az ember kiírja magából néha a bajait.

Ki tud szerelmes lenni onnantól egy férfiba, hogy a meg sem született gyereket szidja???
Ébredjetek fel! Kapkodni nem szabad de a ló túlsó oldalából lesz a családon belüli erőszak....persze nem minden esetben... de ha nincs a férfiban alap amire épiteni lehet és együttmüködési szándék akkor vajon mitől változna a helyzet? Csak a ti napjaitok változnak és hol igy hol úgy itélitek meg a helyzetet. Én sem szakitok könnyen ne értsetek félre, de sajnos ha már a gyerek is érezni fogja milyen a rossz család, akkor inkább érezzen egy boldog egyedülálló anyát és persze - jó esetben - a sürün látogató apját. Az igazságot jobban elfogadják később is mint a hazugságot és minden feszültséget éreznek, ezt ugye tudjuk. Még a gyerekkel sem kizárt megismerni valakit, sőt... ha már nincs az arcunkra irva a boldogtalanság

Szia Hari!
Azt hiszem, mi tényleg hasonlítunk egymásra. Oly sok mindenki olyan könnyen beszél,nem tudják, hogy ez milyen nehéz.Nem kívánom senkinek, hogy majd meg tudná, ha a helyünkben lennének, mert ez olyan szörnyű, hogy jobb ha meg sem tudják.Azt hiszem a lelkünk megy tönkre, az az ami meghal.Bár különbség is van. Velem szokott fizikailag is durva lenni.Nem tudom, hogy a Te párod ilyen téren milyen, de őszintén kívánom, ne legyen olyan mint ő.
Boldogtalan vagyok, elrontottam az életem.

Bánatoska!
Igazad van, ezt csak az értheti, aki benne van, de aki meg nincs benne, azoknak van sajnos igazuk Fizikailag az enyém is durva, de nem velem. Azt hiszem azt tudja, hogy ha hozzám nyúlna, akkor kitenném. Azért nagyon jól tudják ők, hogy hol az a határ, ahol már mi is lépnénk. Nálunk az állatokkal van a gond. Nekem volt egy kutyám, mielőtt a páromat megismertem volna, olyan volt, mintha a gyerekem és a társam lett volna egyben. Na hát ő kap néha, volt már, hogy a bordája is eltört szegénynek. Aztán van 3 cicánk is, a legkissebb még nem kapott ki, de a két nagyobb azért figyeli a kezét, nem-e jár el. Persze okot mindig talál rá, de én nem hinném, hogy van olyan ok, amiért bárkit, bármit meg kéne ütni. De ha a Te párod téged bánt, az tényleg szörnyű lehet, de nem tudom, hogy én mit tennék. Most azt mondom, hogy elhagynám, de valahol tudom, hogy akkor sem tudnék mit tenni. Gyengék vagyunk lássuk be, és ők ezt érzik, és "ki is használják". A Te párod már egyáltalán nem szokott kedves lenni veled? Vagy azért neki is vannak jó pillanatai?
Abban is igazad van, hogy a lelkünk tönkre megy és szépen írtad, hogy meghal. Most, hogy babát várok, kicsit úgy érzem hogy újraéled a lelkem, és tényleg reménykedek, hogy változni fognak a dolgok, mert néha látom, hogy nagyon büszke, hogy babánk lesz, de ugyanakkor félek, mert tudom, hogy ha ideges lesz és megütné a babát, akkor akár neki is mennék, és nem tudom mi lenne a vége. De ilyenekre nem is akarok gondolni. Ha jól emlékszem, nektek is van gyereketek. Õt nem szokta bántani? Akár fizikailag, akár szóval? Szerintem sokszor a pszichikai bántalmazás sokkal rosszabb tud lenni, mint a fizikai
Na ennyi, írj ha tudsz és igazából én örülök, ha más is elmondja a véleményét, még akkor is, ha úgy érzem, hogy bántóan igaza van. Ez rajtunk sajnos nem változtat, legalább is rajtam biztos nem, mert én már a pszichológust is megjártam, de ő sem tudott szegény mit tenni. Ez a saját "butaságunk, gyengeségünk" okozta kereszt, amit viselnünk kell, csak a gyermekemet nem szeretném ezzel súlytani.
De azért próbálj találni szép dolgokat az életben, legalább mikor nincs otthon a párod. Ne légy boldogtalan folyamatosan, csak mikor muszáj. Az a baj, hogy nem rontottad el az életed, hanem folyamatosan rontjuk éppen...
Végy egy jó fürdőt, és legalább addig próbálj kikapcsolni. Apró örömök is szebbé tehetik ám az életet!!
Jelentkezz, ha lesz időd!
Hari

"....Ez a saját "butaságunk, gyengeségünk" okozta kereszt, amit viselnünk kell, csak a gyermekemet nem szeretném ezzel súlytani...."
Nem bántásból, nem ismerem az egész történetet és a helyzetet, de tényleg semmi mód nincs arra, hogy külön menjetek vagy csak azt hiszed/hiszitek, hogy egyedül nem menne?
Mert így felnőni egy gyereknek- mondjon bárki bármit- rosszabb, mint apa nélkül.
A pszichológus senki helyett nem tud döntést hozni, és pláne nem végrehajtani, de egy jó szakember talán képes bebizonyítani számodra, hogy nem függhetsz mástól és főleg nem egy ilyen férfitól. És talán sikerülne felkészíetnie a döntéshozatalra ill. a dolgok véghezvitelére.
Nem hinném, hogy ilyen fiatalon el kell ásnia magát az embernek csak azért, mert pár éve belebonyolódott egy kapcsolatba. Azt csak félve kérdezem meg, hogy hogyan lehet egy ilyen embertől gyereket vállani? MIndent be lehet fejezni és mindig újra lehet kezdeni, csak először is el kell határozni, másrészt alaposan meg kell tervezni mindent. De hogy ilyen megalázottságban leélni egy egész életet, ne haragudjatok, de számomra elfogadhatatlan.
Tudom, hogy bántóak a soraim, de én úgy nőttem fel és a saját életemet is úgy intézem, hogy senkitől ne kelljen függenem és senki ne alázhasson meg, mert, ha megpróbálja, akkor abból a kapcsolatból kiszállok.
MInt ahogyan meg is tettem 2 kicsi gyerekkel,lejáró gyeddel,állás nélkül, pedig nálunk semmi fizikai atrocitás nem volt.
Igaz, nálunk van családi háttér, nem az utcára mentem, de valamilyen megoldás azért mindig van.
És megoldottunk mindent. Bölcsi, állás, egy lényegesen kisebb lakás, és nyugalom, nyugalom, nyugalom.
Szóval igazából az elhatározásig kell eljutni, és talán a segítséget is ezügyben kéne keresni. És épp azért, mert itt nem csak a saját életedről van szó, hanem egy gyerekéről is. MIlyen alapon kényszerül ő egy ilyen közegbe, ahol egyáltalán felmerül az, hogy bánthanák????
Szerintem egy anya legfontosabb feladata, hogy a gyermeke számára olyan körülményeket biztosítson, ahol testileg és lelkileg is egyaránt biztonságban fejlődhet, növekedhet.
Ha valaki otthon nem tudja 100%-ig biztosítani a gyermeke lelki békéjét és testi épségét, akkor onnan EL KELL JÖNNI, nincs mese, minden más csak bla-bla. Ne haragudjatok, tudom, hogy durván hangzik és közöm sincs hozzá, de nem tudtam lakatot tenni a billentyűzetre a fenti hsz-ok után.

Elnézést, hogy nem olvastam végig a topicot... de még nem nagyon tudok ülni, mert éppen gerincsérvből vagyok kilábalóban.

Csak úgy általánosságban szólnék bele a diskurzusba.

Most lehet engem megkövezni, de én még soha nem is voltam szerelmes a férjembe. Gyerekkori jóbarátom volt, "együtt pisiltünk a homokba" ahogy szokták mondasni, anno minden bánatommal egyebemmel szerelmi csalódásaimmal hozzá menekültem... az, hogy ő akkor mikor nekem már eljegyzett gyűrűs vőlegényem volt akkor már szerelmes volt belém nem tudtam... lényeg ami lényeg, mikor szakítottam ezzel a vőlegényemmel, mert rájöttem, hogy vele képtelen lennék egy életet megélni, mert annyira teljesen más mindenről a felfogásunk, akkor jöttem rá, hogy én egy ÉLETET csakis a mostani férjemmel tudnék LEÉLNI. Mert a házasság nem a szerelem, a házassg más. A házasság annak a tudománya, hogy hogyan vagyunk képesek egy másik - amúgy nekünk szimpatikus - emberrel leélni a hátralévő életünket.
Milyen apja lesz ő a leendő gyerekeimnek?? (Pl...)

1972-ben házasodtunk össze. És veszekedtünk jó sokat és voltak válságok, de mivel neki is ugyanaz volt a felfogása mint nekem - nevezetesen, hogy a házasság egy életre szól, és csak akkor kell megszüntetni, elválni, ha együtt élni sokkal rosszabb mint külön (de akkor azonnal ám!) minden válságot átvészeltünk.
És én nagyon is sikeresnek tartom a házasságom, van egy férjem akit már olyannyira ismerek, hogy ha csak böffent egyet tudom mit akar mondani, és ő is így van velem. És meghatóan szerető apja a gyerekeimnek és már-már nevetségesen meghatóan imádja az unokánkat.

Én állatszerető voltam, ő viszolygott az állatoktól mikor összeházasodtunk. Mára általános, hogy kutyából is, macskából is legalább kettő-kettő van nálunk, és van olyan kutya meg macska, amit ő számomra is nevetségesen szeret.

Mindezzel csak azt akartam mondani, hogy a szerelem néha inkább káros mint hasznos.
Nem az a baj, ha elmúlik a szerelem! MINDEN szerelem elmúlik egyszer és ez így van rendjén, a szerelem elég nagy hőfokú érzés, tán legjobb ha a tűzhöz hasonlítom, lobog, lobog, de mint minden tűz, kialszik egyszer. Az a kérdés, mi marad utána: tartósan melegítő parázs, avagy erdőket, házakat leromboló tűzvész!

Mindig az legyen a kérdés: le tudom élni ezzel az emberrel az EGÉSZ ÉLETEM????
Mert ha nem, akkor jobb minél előbb abbahagyni - egy hibából nem kell sorsot kovácsolni! De ha az életfelfogásunk megegyezik, akkor inkább beszéljük meg a problémákat...



P.S.: Agresszív emberrel NEM SZABAD leélni semmiféle életet.

Nem tudom segítettem-e azzal amit írtam.

Szia Alice!
Hu de jól megfogalmaztál mindent, hát igen a tapasztalat..
Maximálisan egyetértek veled!
Lányok! A jelent nézzétek és úgy döntsetek. A múlt a múlt. A jövő meg bármi lehet, de már rajtunk múlik és nem valakin, akitől nagyon nagy szomorúságokat kapunk. Egyszerüen úgy néz ki nem ő a ti emberetek! Sőt... A társadalom itél, és ők kivülről látnak. Csak akkor fogod elhinni, hogy jobb lehet, ha már valamennyire bekövetkezik. Ez lehetséges a kapcsolatotokban? Vagy csak megerősödve újrakezdve, bizonyos idő után?
Remélem azért érthető voltam...
Évici

Sziasztok!Alice,engedd meg hogy tegezzelek!Így könnyebb írni.Szerintem az a szerelem,ami közted és a férjed között van.Ha beteg volt,biztosan agyon aggódtad magad miatta,ha bármi öröme volt,vele örültél.10 éve élek együtt a párommal.Pár hónap után összeköltöztünk.Voltak/vannak vitáink,de ezeken túllépünk,mert szeretjük egymást.Van 2 csodaszép gyerekünk,akik iskolába járnak.Ha gond van,azonnal megbeszéljük.Nem vádaskodunk,nem vonulunk félre durcásan azzal a szöveggel,hogy "nincs semmi bajom".Remélem még több évtizedig így marad ez a csodálatos kapcsolat!Aki csak a "gyerekek miatt" van együtt a férjével,az nem is tudja,hogy mennyit árt a gyerek(ek)nek.Mindenkinek szép napot,szép nyarat és boldog életet kívánok!

Nalunk szerelem volt elso latasra...aztan par honap mulva terhes maradtam es osszehazasodtunk.Par ember karorvendve varta a veget,hiszen tul.keppen a gyerek miatt hazasodtunk ossze.Es azota eltelt 8 ev,nem mondom,hogy mindig minden rozsas volt,de a valas soha egy pillanatra fel sem merult.Szeretjuk egymast a mai napig es imadjuk azt aki miatt "muszaj volt osszehazasodnunk".Ugyhogy ez egy ellenpelda,nem mindig rosszul sul el az,ha a "gyerek miatt"teszunk meg bizonyos dolgokat.
Ildi

Sziasztok!

Alice, teljesen ugyanígy gondolom ezt én is. És gratulálok a házasságodhoz, nagyon jó ilyet hallani! Meg olyat is, mint Anamaria.

Bóbita

Mondjuk nalunk annyira komoly vitak meg soha nem voltak a 8 ev alatt,hogy attol kellett volna tartanom,hogy ne adj isten megut.Egyszeruen ream soha nem tud annyira felmergelodni a ferjem,a gyereket meg soha nem bantana,sot engem is sokszor ker,hogy ne legyek vele annyira szigoru.
Ildi