A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Szülészetek, kórházak » "DÉVAI INTÉZET, DÉVAI DOKI"


Sziasztok

hú, mikből maradtam ki. De nem baj, sikerült két nap termését végigolvasni.
Kicsit rosszul éreztem magam, hogy közvetve én is kirobbantója voltam a vitának, mivel néha panaszkodtam, de azért szerintem inkább pozitív vagyok a fórumon.
Nem akarom sokáig ragozni, senkit megszólítani, csak annyit írnék, hogy én nagyon jól érzem magam a fórumon, és nincs szándékomban továbbállni. Minden eseményt megosztok a férjemmel, képeket mutogatom neki. És drukkolok, drukkolok akinek épp szükséges.
Amióta megvannak a babák, nagyon sokszor gondolkodtam azon, hogy mit ad nekem ez a fórum. Mindenek előtt sok erőt a nehéz hétköznapokban, és segít nem elfelejteni, hogy küzdöttünk a babákért. Igaz, hogy nekem első lombik sikeres volt, de volt előtte leállított stimu, és 3 évig normál nőgyógyász kisérletezett rajtam, sikertelenül. Tudom, hogy mi az várni.
Én nagyon bízom benne, hogy itt a fórumon mindenkinek sikerül elérni vágyai tárgyát, és én végig fogom izgulni veletek.

Kellemes hetet mindenkinek! Akik stimura mennek, öltözzenek fel, mert hidegek a reggelek.

KépKép
momelcsi
 
 


Melcsikénk, én pedig köszönöm, hogy vagy nekünk! :wink:

Lilypie Fifth Birthday tickers
katapetra
 
 


Ancsi,
én is nagy ölelést küldök!! :roll:

Primula,
drukkolok a kezdéshez! A szurikért én anno minden reggel bementem az intézetbe, nem tudtam/mertem magamnak beadni.. :?
Amúgy a húsevésre kell tényleg odafigyelni, meg a sok folyadékra! Na meg persze a kímélő mozgásra - nekem az első pár napban 10 perc helybenfutással indult a nap :D

Zafír, Kata,
hogy vagytok, hogy telt a hétvége? Remélem, lazítósan... :lol:

Melcsi,
én is örülök, hogy itt vagy, mindig örülök a beszámolóknak! Na meg a fényképeknek is :P

Poszi,
hú, hamarosan eljön a nagy nap! Nagyon szorítok! :D

Npgy,
sajnálom, hogy a másik hely nem jött be...remélem, azért itt megtalálod a számításodat! Tanácsot sajnos nem tudok adni az inszemmel kapcsolatosan, de örülnék, ha majd megosztanád velünk a folyamatot! Szorítok!!

Bari,
remélem, már minden o.k! Szép súlyuk van a fiúknak! Már otthon vagy??

Többiek? :roll:

Szép napot Nektek!! :D
leeda
 
 

 
 

Szia Leeda!

Hát nem telt sok pihivel a tegnap, elmentem suliba is...amiért persze a férjem megmorgott..jogosan :oops: De nem akartam a 6 alkalomból még egyet kihagyni(a múlt7vége kimaradt).
Itt van anyukám, és marad is csütörtökig :D vele fogok elmenni csavarogni egy picit, minden nap. Pocakjelek? :roll: Hát hogy is mondjam, semmi extra, annyi, hogy este olyan nagyon fájni a kezd a fejem, hogy csak na!
Apró szurkálások vannak, de inkább petefészekben.....
illetve mesi előtti érzéseim vannak....ma vagyok a 25.c.napon.

Lilypie Fifth Birthday tickers
katapetra
 
 


Kata,
az szerintem azért nem gond, ha elmentél suliba, egy kicsit elvonta legalább a figyelmedet, nem? :D Ez még mindig az angol, vagy már más?? És az is jó, hogy ott van anyukád, vele is el tudod magad foglalni...majd azért jól öltözzél fel a sétákhoz, nem hiányozna egy jó kis megfázás - mondjuk az sose jön jókor.. :D Szorítok, hogy a mesi sokáig elkerüljön :wink:
leeda
 
 


Laptetőm lett....
Ezt most felezze el Katapetra és Zafír!!!

KépKép
momelcsi
 
 


Sziasztok!

Nagyon köszönöm mindenkinek,h szorítottatok!

Most csak egy gyorsra jöttem,h szóljak, itthon vagyunk, minden OK! :lol: amint "kipihentem" magam jövök majd bővebben is!

Nagyon drukkolok továbbra is a terhesedőknek!!!+++++++++++

Pusza

bari6
 
 


Sziasztok!

Katapetra,Zafir!
Mikor kell tesztelni?
Szorítok továbbra is! :wink:
Barika
Örülök,hogy itthon vagy(tok)!Még pár hétig jó helyen vannak ott bent.Pedig annyira várom már a képeket.... :wink: :lol:
Npgy!
Segítenek,de nem tudom mi is érdekelne az inszemmel kapcsolatosan.....donoros inszem ha jól emlékszem.Kaptatok donort?Volt magyar?

"Minden nap megszünik valami
Amiért az ember szomorkodik,
De mindig születik valami,
Amiért érdemes élni és küzdeni"
kagyló
 
 


Kagyló: Mind a kettőnknek 23-án, szerdán :wink:

Melcsi: Köszönöm, elvettem a magamét :D

Leeda: Esküvőszervezői tanfolyamra járok :lol:

Zafir: nagyon csendben vagy :wink:

Npgy: üdvözöllek itt én is! "Sajnos" nekem sem volt sohasem inszemem, igy segiteni nem tudok e téren.
Mikor mész a doktor úrhoz?

Lilypie Fifth Birthday tickers
katapetra
 
 


Bari:Jaj de jó!!!!!!! nagyon ránkijesztettek a lurkók, örülök, hogy jól vagytok!

Lilypie Fifth Birthday tickers
katapetra
 
 


Sziasztok!!!!

Barika, meddig maradhatsz otthon???
Kímélőbbbbbbb életmód a "recept". :D

Azt szeretném megkérdezni, hogy mikor van vérvétel, és annak mi a menete, hol végzik???
Az uh-os napokon mennyi szokott lenni a csúszás időben, ha nem megy oda az ember lánya jóval korábban??? :cry: :cry:

Kata, Zafír megy a drukk! :wink: :wink: !!!
primula35
Algyő
 
 


Zafírkám,
bocsánat elmentünk sétálni aztán meg egyedül voltam Domival mert apa teniszezik ilyenkor....drukkolok Drága!!!!!

Barika, de szuper h minden rendben és hazamehettél!!!

Primula,
minden attól függ, hogy hány műtétes van kb fél9 körül elkezdi a műtéteket apánk és h addig nem kerültél sorra, akkor nagy csúszásokra kell számítani....mi max 7re ott voltunk mindig talán 1x nem, szóval így voltunk 4-5-6 helyezettek...és amikor 6. voltunk akkor csak azért végeztünk 9 körül mert nem volt műtétes.....A vérvétel a podmaniczky utcában van és nem kell várni. de nem kell minden uh-s nap menni. Szerdán mész legközelebb? Megkédeznél nekem valamit?Csak annyit kérdezz meg h van-e a két ünnep között beállítás? ha valakinek December 25-27 között jön meg akkor bemegy-e egy napra amikor beállít mindenkit akinek aktuális a dolog vagy azoknak január végéig várniuk kell.....Köszi!!!!!!!

Katapetrám, +++++++++++++++++++++++++++++++++++++++

Kép
rencsi79
 
 


Rencsi
Lehet,hogy én emlékszem rosszul de nem fél 9 körül kezdi el a műtéteket,vagy az is lehet most akkor kezdi el. :oops: Volt amikor én sem mentem oda időre csak 7:30 vagy 8 körül.De akiket beállít,azokat folyamatosan be is hívja.Műtőből is ki szokott jönni,1-2 bemegy és vissza a műtőbe. Szerintem apánk bent lesz a két ünnep között,volt rá példa. :wink: Ezek szerint kezdesz? :D
Katapetra
Nem győzők jönni,annyira szeretném ha most sikerülne nektek Zafirral!!! :wink: Tesztet ne felejtsétek el majd ide feltenni...két csíkost szeretnék látni! :wink: Az is lesz!
Momelcsi
Nem is szeretnénk ha elmennétek innen! :wink:

"Minden nap megszünik valami
Amiért az ember szomorkodik,
De mindig születik valami,
Amiért érdemes élni és küzdeni"
kagyló
 
 


Rencsi, tavaly dolgozott egy napot, akkor kedd volt, és a terheseket fogadta. Az lehet, hogy a tied korai időpont, mert január 3-ig már egy UH-n át kéne esned, vagy nem? De én drukkolok, hogy idén ne így legyen.

Bariparamami, jaj de jó, hogy már otthon a fiúkkal. Akartam már írni, hogy nekem is már a belső méhszájam nyitva volt tölcséralakúan a 26. hét után. A nagy súly nyomja szét. Ilyenkor nekem Dévai már 2 óra fekvés után 1 óra fennlétet engedélyezett. Nem mondom, hogy ez a nyerő, de szerintem már pihizz többet. Nekem lábak felpócolva, hogy ne nehezedjenek a gyerkőcök a méhszájra.
Kitartás, drukkolok, hogy még legalább 5-6 hetet kibírjatok egybe.

KépKép
momelcsi
 
 


Kagyló és Momelcsi,
csajok köszi a választ! nem tudom h kezdek-e azt sem tudom mi lesz a ciklusommal a leállított stimu után....ma vagyok a 24. napon de kit tudja mi lesz, azóta is fáj a hasam mintha még mindig stimu alatt lennék, így azt sem tudom megmondani hol tartok a ciklusomban.....elvileg minden évben úgy szokta h van egy nap amikor bemegy,de nekem most nem mondta csak annyit hogy vagy dec 2-ig menjek ami sajnos kizárt mert még az endokrinológushoz is mennem kell és lejjebb kell még vinnem a tsh-t vagy januárban.....nekem mindig hónap vége felé szokott megjönni, ezért merült fel ez a kérdés....
Kagyló:amikor voltam akkor azt mondta a lányoknak h f9re legyenek kész az első műtétessel de lehet ha csak 1-2 van akkor 9 vagy még késbb kezd....persze a műtét közben is kijön, de múltkor pl egy csaj aki 7:35re ért oda 11. volt....hát ő nem tudom mikor végzett.....

Kép
rencsi79
 
 


Rencsi! Probald meg a talpmasszazst, en a leallitott stimujaim utan mindig mentem, hogy nehogy cisztak maradjanak, es segitett. A legutolso stimu utani 6 le nem szivott tuszo be is cisztasodott es meg mindig faj! Most elkezdtem megint a talpmasszazst!

Kata, Zafir, hogy vagytooooook? :roll:
Vendég
 


Kedves Kagyló és Kedves Mindenki, most a héten várom, hogy megjöjjön a menst., az első napon kell mennem. Az inszeminációnál milyen gyógyszerekkel stimulálnak itt?? Hallottam, hogy nagyon sokan járnak az intézetbe, így egy-egy vizsgálatra, hogy behívjanak rengeteget kell várni. Szeretném megkérdezni tőletek, ettől függetlenül mindig kellő figyelmet kaptatok/kaptok a Doktor Úrtól? Van elég türelme ránk, még ha tudja is, hogy a váró tele van?? Köszönöm szépen a válaszokat! Mindenkinek szép napot kívánok!
npgy
Budapest I. kerület
 
 


Kretty: Hát én olyan tök normálisan...ma vagyok a 26. c. napon, olyan hétvége felé kellene NEMmegjönnie, de mivel össze-vissza jön meg, hol a 29. napon, hol a 34-en, igy fogalmam sincs. Egyébbként vannak mesi előtti érzéseim, és igencsak bevagyok tojva.... Puszi

Lilypie Fifth Birthday tickers
katapetra
 
 


Kedves npgy
Dévai Doktor úr(Apánk)nagyon türelmes és mindent meg tesz azért,hogy mindenkinek legyen babája.Én imádom,és rosszat nem tudok róla mondani. :wink: Tényleg sokan vannak,mert egyre több embernek van termékenységi problémája.Kis doki van még mellette,őt tanítja be.Igaz,már neki is vannak betegei.Aranyos orvos,majd vele is fogsz találkozni sokat van bent a vizsgálatok alatt.
Inszemináció alatt is változó ki milyen gyógyszereket kap.Pl. én Clostilbegytet kaptam pár napig, és utána merionalt.A szokásos gyógyszerek mennek a végén.Mindent fizetned kell.Ha gondolod privibe leírom az árakat kb mennyibe lesz benne.
Még egy hét és én is telefonálok a krióba,remélem lesz már donor.Talán ha minden jól megy januárban el tudok indulni. :wink:

Rencsi
Nekem is minden a kezelések után megbolondul a szervezetem.Néha már azt sem tudom mikor kell megjönni. :roll:
Tudod én még nyáron voltam nála,a nyaralások miatt kevesebben voltak nála,gondolom ezért voltak később a műtétek.

Zafir,Katapetra
Hogy vagytok? :wink:


Volt,vagy van valakinek korai petefészek kimerülése? :roll: Milyen vizsgálatok vannak erre?

"Minden nap megszünik valami
Amiért az ember szomorkodik,
De mindig születik valami,
Amiért érdemes élni és küzdeni"
kagyló
 
 


Kedves npgy!
Az inszeminációval kapcsolatban nem tudok segíteni, de a DOKI-val kapcsolatban igen. kb. 2 hete voltam első konzultációm, így frissek a tapasztalataim.
14 órára volt időpontom és ott voltam egy órával elöbb. 14:30 körül az ebédszünete után hívott be, tehát, ha nem vagyok elöbb ott akkor keveset kellett volna várnom. Szerencsés voltam!
A kint várakozóktól függetlenül a DOKI nagyon figylemes és érdeklődő volt. Többször is megkérdezte tiszta e minden és van e kérdésem.
Mikor mész hozzá?
Ne izgulj, nem fogsz csalódni!

Zafír és Katapetra nagyon nagyon izgulok értetek, jó olvasni napról napra a tapasztalataitokat és mindig várom az új bejegyzéseket!

A többieknek is nagyon drukkolok!
kekuci
Budapest VI. kerület
 
 


Kedves Kekuci,

elvileg a 7vége felé kellene megjönnie, és akkor az első napon kell mennem.
Már nagyon várom :D , bár már volt két inszemem, de az másik intézetben.


Kedves Kagyló,

nagyon szépen megköszönném, ha priv leírnád, hogy kb mennyibe fog kerülni az inszem.

Köszönöm szépen a válaszokat, nagyon megnyugtattatok, és örülök, hogy végre jó helyen vagyok!!!! :D
npgy
Budapest I. kerület
 
 


Kedves npgy
Privi ment!
Katapetra
Nem fog megjönni!!! :wink:

"Minden nap megszünik valami
Amiért az ember szomorkodik,
De mindig születik valami,
Amiért érdemes élni és küzdeni"
kagyló
 
 


Köszi Kagyló :) :wink:
Neked nagyon drukkolok, hogy január, az az 2012, a mi évünk legyen! :)
ha most nem sikerülne, én is januárban kezdenék, előről, teljes stimuval!

Kekuci, hol tartasz? Vizsgálatok beszerzésénél?Ti is januárra tervezitek a kezdést, vagy előbb?
Aranyos vagy, hogy érdeklődesz, az az igazság, hogy nagyon nagy dolgokat nem érzek....a múltkor (márciusban) nagyon megviselt a stimu-ez mondjuk fagyis beültetés, sokkal kevesebb hormonnal-most pedig, elvagyok, mint:" tehén a herén" :D remélem ezt most nálam jót jelent! Néha érzek szurkálásokat, húzódásokat, mesi előtti érzéseket....cicim mától egy picit érzékenyebb, de ez ugye lehet a mesi jelzése is..... :roll:

Zafir: Hol vagy? :( :roll:

Lilypie Fifth Birthday tickers
katapetra
 
 


Katapetra
Igen 2012 a mi évünk lesz,mert te addigra javában már babás leszel,zafirral együtt és a csajokkal.Én meg azt is végig fogom húzni,hogy reménykedek az elérhetetlenbe. :roll: Végig csinálom ami hátra van ha ott is maradnék akkor is. :oops: De légyszí most azért szorítsatok,hogy legyen majd donor. :roll:

"Minden nap megszünik valami
Amiért az ember szomorkodik,
De mindig születik valami,
Amiért érdemes élni és küzdeni"
kagyló
 
 


Rendben, szoritok :wink: Nagyon!

Lilypie Fifth Birthday tickers
katapetra
 
 


Katapetra:
Ma megyünk együtt vérvételre, aztán spermavizsgálat stb... Lassan haladnak ezek a dolgok. A DOKI azt mondta először megcsináljuk az átjárhatóságit, mert szerinte ott lesz a probléma. elképzelhető, hogy sajnos az már átcsúszik januárra...mire minden eredmény megvan.
Azt nem tudom átjárhatósági után meddig kell a spontánnal probálkozni és utána mi a köv. lépés???

Kagyló: drukkolok a donor miatt :)
kekuci
Budapest VI. kerület
 
 


Hello Mindenkinek!

Én még teljesen új vagyok ezen az oldalon. Ezért szeretném a segítségeteket kérni.
Korábban endometriózis miatt műtöttek. Nekünk ezért nem sikerült eddig magunktól a terhesség. Most Szegedre járok dokihoz, és ő ajánlotta a Dévai Intézetet. Még csak most jelentkezek be hozzájuk.
Eddig csak jókat olvastam róla, így látatlanban is szimpatikus.
De most gyakorlatias szempontból szeretnék közelíteni:
Mennyi a várakozási idő? A korábbi endo miatt a doki a mihamarabbi terhességet ajánlja.
Szerintetek megéri-e Hmvhelyről Budapestre feljárni? Illetve kb. hányszor kell egyáltalán felmenni? Azt is olvastam, hogy bizonyos vizsgálatokat a lakóhely kórházában is el tudnak végezni.

Bármi jó tanácsot szívesen fogadok!
És persze szurkolok minden párnak, akik babát szeretnének!
moncsi87
Hódmezővásárhely
 
 


Szia Moncsi87!!!

Én Szegedről járok.
Hát nem egyszerű!!! :cry:

Kata, Zafír megy a drukk!!!!

Primi
primula35
Algyő
 
 


Primula,

olvastad amit kértem? meg tudod nekem kérdezni?

Kép
rencsi79
 
 


Kekuci: Sajnos nem tudom mennyit kell a doktor úrnál spontánkodni az átjárhatósági után, a lényeg a végeredmény, függ a hormoneredményeidtől.
Szerintem, ha átjárható vagy, DE a hormonokkal nincs minden rendben, akkor gyógyszeresen , az az ovulációs indukcióval fogtok kezdeni.
Ha átjárható vagy, de a párodnál vannak gondok, akkor elképzelhető egy vitaminkúra, vagy inszemináció.
Ha részlegesen vagy átjárható, akkor is ov. indukció. ha nem vagy átjárható, akkor jön a lombik!
Én ezt saját tapasztalatok alapján irtam, következtettem ki.... :roll:

Primula: Köszönöm :wink: Hát Szegedről tényleg nem lehet egyszerű feljárni Bp-re...vigyázzatok az úton!

Lilypie Fifth Birthday tickers
katapetra
 
 


Kretty,
köszi az öteletet! :D már be is jelentkeztem talpmasszázsra!
az utolsó stimudra még emlékszem de az előzőkre nem, leírnád h mik voltak az okok? te tüszőrepesztőt sem kaptál? D azt mondta h lehet h majd erősebb lesz a mensi mert akkor távoznak... neked hogy volt? Ma olyan voltam mint egy őszi légy....remélem nem kaptam el valami vírust is ráadásul... :cry:

Kagyló, mi is voltunk nyáron akkor mindig pangás van....szolnak ha lesz donor, vagy nektek kell telcsizni, időnként?

Kép
rencsi79
 
 


Rencsi, igyekszem eleget tenni kérésednek.... :D

primula
primula35
Algyő
 
 


Sziasztok!

Újak! Üdv köztünk!!!
Picit később jövök és írok mindenkinek...

Lányok már akartam kérdezni, hogy D ad még Crinone-t valakinek? Vagy már az utro megy megint és Crinone már nincs abszolút?

kriszto

Lilypie Pregnancy tickers
kriszto82
 
 


Kriszto: nekem még az áprilisi inszem utánra Crinone-t adott
de nagyon szar volt! az utro sokkal jobb
Meg is maradt egy egész dobozzal! :(

zsuzsi

Lilypie First Birthday tickers
kvzsuzsi
Fót
 
 


na, ja... pont ezért kérdeztem.... :wink:

kriszto

Lilypie Pregnancy tickers
kriszto82
 
 


Rencsi, az elso stimumnal mar le is alltunk, mert a Cetrotide leallitotta az osszes tuszo novekedeset. Nekem utana masfel honapig nem jott meg, nagyon rosszult voltam, el is ajultam, de mikor D megvizsgalt, mindent rendben talalt, azt mondta sajna ez is a hormonkezeles velejaroja! :?
Utana jartam talpmasszazsra, es segitett. :D Sok sikert hozza!

Bari, hogy vagytok? remelem meg egyben! :D

Kata, mikor jon haza a zurad?

Zafir, mi ujsag nalatok? Nagy a csend...azert azt a pozitiv tesztet igazan feltehetned! :roll:
Vendég
 


Moncsi,
üdv itt! A várakozási idő elég változatos szokott lenni, én mindig min. 2 órát vártam - a megbeszélthez képest - szóval ezzel számolni kell. Persze vannak szerencsés helyzetek, mikor alig kell valamit várni, de nem ez a jellemző, tavaly legalábbis még nem ez volt...
Ha lombikod lesz, akkor az ultrahangokra H-SZ-P-i napokon kell jönni, reggel, nekem legalábbis így kellett!

Kata,
jó lehet az esküvőszervezős tanfolyam :D
Hogy vagy??

Zafír
?? Remélem, minden rendben!

Kriszto,
örülök, hogy néha Te is felbukkansz :D

Bari,
várjuk a részleteket, mit mondott a doki, hogy vannak a fiúk, stb... :D

Kretty,
neked nem kavart be a talpmasszázs a menzeszbe?

Szép napot Nektek, most (még) lehet látni a napot a szmogfüggönyön át... :roll:
leeda
 
 


Sziasztok!

Üdv minden újnak, és hajrá! :-)

Bari, de jó, hogy otthon vagytok és minden rendben! Pihenj nagyon-nagyon sokat, jobb még a kis legénykéidnek odabent :-)

Zafír????
Kata, azt látom, neked van még egy heted a tesztig.
Minden nap gondolok rátok, Csajok!:-)

Szép napot Mindenkinek!:-)
gladiolus
 
 


Kretty,
írtam privit, de már nem aktuális mert elolvastam a korábbi hozzászólásaidat!
köszi

Kép
rencsi79
 
 


Rencsi! Nem kaptam meg a privit! :) De ha tovabbi kerdesed van, szivesen valaszolok, van eleg tapasztalatom (sajnos)... :? :shock:
Vendég
 


Rencsi, az infó begyűjtve, miszerint december 29,-én lesznek bent a 2 ünnep között.
Említettem a te kalkulált időpontodat, amire azt mondta pont jó, DE legyenek érvényes papírjaid, ami a stimu indulásához kellenek.
Illetve azt is említette, hogy sok nőnél úgy állítják be a ciklust, hogy a 29,-ével indulhassanak!!!!
Remélem jó híreket hoztam Neked!!!! :wink: :wink:

Képzeljétek, ma csak 3 punkciós volt, és 3,-ként oda is érve, gyors sorra kerültem!!!!!
Minden okésnak tűnik... :roll:
Már délre haza is értem!!!!

Szép napot!!!!!

primula
primula35
Algyő
 
 


Sziasztok!

Én is bejelentkezem ismét hozzátok. Bocsánat az eltűnésemért, de tegnap volt a cégünk auditja, és hát nagyon be voltam tojva. :-)

Katapetra, Zafir: +++ Nagyon nagyon sokat godlok rátok, és megmondom őszintén aggódom, hogy ma még nem jelentkeztetek... Ugye minden rendben van?

Bari: Örülök, hogy ismét otthon, és hogy minden rendben van a fiúkkal. Kitartást kívánok a sok-sok fekvéshez! Gondolom nem lehet egyszerű egész nap. Nem fájdul meg a derekad tőle?

Primula: Neked is nagyon drukkolok. Kicsit elvesztem az információkban. Te most voltál először UH-on? Vagy ez már a második volt? Hogy alakulnak a tüszőcskék?

Kriszto: Nem ér ennyit dolgozni. :-) Ez már a függőséged rovására megy. Pusszantalak

Rencsi: ezek szerint elképzelhető, hogy Ti még belefértek az idei kezdésbe? Jupii! Nagyon drukkolok nektek, hogy így legyen.

Leeda: Neked hazajött már a párod? Vagy még mindig egyedül vagy Te is?

npgy: Szerintem is jó helyen leszel itt. Kívánom, hogy Te is megtaláld itt az Intézethez fűzött reményedet.

Kretty: Hogy állsz a szakdolgozattal?

Pusza:

Mné
mné
 
 


Mné,
örülök, hogy túl vagy az auditon, most lehet egy kicsit szusszanni.. :D Én még mindig egyedül vagyok, majd csak szombat este jön haza a párom, addig ugye igyekszem magam elfoglalni...
Ma reggel pl. már 6.20-kor vérvételen voltam, IR vizsgálaton. Az első szúrásnál nem nagyon akart jönni, valószínűleg nem ittam eleget, szóval ott figyelt bennem a fiola+tű egy darabig...nekem legalábbis elég sok időnek tűnt :shock: :lol: Az eredményt még nem kaptam meg, de remélem, nem lesz gond!

Kata, Zafír,
hahó!! :roll:
leeda
 
 


Mné,
ma volt az első uhu.
Kb. 20db volt 4-10mm közötti méretekben.
Széles a paletta!!! :? :?

Pénteken kell vérvételre menni.
Meg tudnátok írni, hol van helyileg, és hogyan működik ott a rendszer, és hogy mit néznek???

Köszi az infókat!!!

Leeda, na majd ha kismami leszel, akkor majd tűpárnának érzed majd a végén magad...... :wink: :wink: :D
Ezt tekintsd bemelegítésnek!!!!

Járt már vki, úgy, hogy elovulált a punkció előtt???
Mi történt akkor????

Szép estét!!!!

Primi
primula35
Algyő
 
 


Kata, Zafír mi van veletek????

Rencsi, mit szólsz a hírhez, jó lesz Nektek???

Primula
primula35
Algyő
 
 


Kretty: Pozitív tesztem még nincsen. :D

Aranyosak vagytok, hogy érdeklődtök. Ma kellett volna megjönnie. Éjszaka 2x voltam mosdóban és mindegyik alkalommal stresszesen mentem ki, hogy nem akarom hogy megjöjjön. :cry: Reggel az utró utáni mosdójáratnál, ici-pici barnácskát láttam, így most már elkönyveltem, hogy nem sikerült. Azóta azonban semmi jele pirinek. Majd reggel meglátjuk lesz-e jele. Frászban vagyok rendesen, nem merek tesztet csinálni, nem akarom, hogy minden remény oda legyen.

Zafír
Lilypie Premature Baby tickers
zafir100
 
 


Primula,
szépek a számaid!! :D
Tűpárna? Ja, igen...mondjuk már meg sem kottyan a vérvétel, régen pedig totál rosszul voltam tőle... :lol:
Ja, a vérvételre nekem tavaly még a Podmaniczky-re kellett mennem, és seperc alatt megvoltak vele, az eredmény is elég hamar meglett!

Zafír,
huh, nagyon drukkolok!! Átérzem a helyzetedet!!! :roll:
leeda
 
 


Zafír,
nagyon drukkolok! A pici barna lehet attól is, hogy a nyálkahártyád már "anyázik" az Utrótól!!!
Remélem hamarosan hozod a kétcsíkost!!! :D

Bari,
örülök, hogy jól vagy és, hogy haza mehettetek!!!

Kata,
neked mikor kell tesztelni? Most hétvégén???

Primula,
csak így tovább!!! Sok szép tüszőke! :)

Mi is voltunk tegnap a mi Intézetünkben! Ha minden jól megy, akkor hétfőn visszakapjuk a fagyibabáinkat! Jajj, annyira remélem, hogy mindketten felébrednek és elkezdenek tovább osztódni!
Holnap kell beadnom az Ovitrelle-t.
gigibp
 
 


Zafír,kitartást!!!
Szorítok, de nagyon!!! :oops: :oops:

Mné, nekem az IR eredményre 4 hetet kellett várnom...

Gigi, nem lesz semmi baj, Katánál is minden rendben volt a fagyibabákkal. :wink:

primula
primula35
Algyő
 
 


Primula,
nagyon köszi a információt!!!! Nem tudom h jó lesz-e nekem, mert sajnos a leállított stimu után foglamam sincs mikor jön majd meg....amit írtam időpontot az az lenne ha rendesen jönne meg....de itt a nagy HA....
mit kapsz? mennyi tüsződ van?

Zafírom,
mennek a drukkjaim!++++++++++++++++++++++++

Katapetrám,
te hogy vagy Drága?

Kép
rencsi79
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?