Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Csak gyorsan reagálok, mert aztán fürdenek a gyerekek és kiszállásnál segítek majd apának.

Nagyon szépek az uh képek, remélem harmadszorra nekem is szerencsém lesz és jó kép készül a gyermekről.

Babakocsi téma: én nagy graco hívő vagyok. Van egy graco quattro tour de luxunk. Én nagyon szeretem, igaz nem tömegközlekedek és a másodiknál már az autóba sem kellett betenni a babakocsit. Tényleg nagyon védett, ha mózesben utazik a gyerek, de egy nagyobb baba (60 cm, 4kg) nem sokáig fér el a mózesben. A lányommal kb 4,5 hónapig használtuk a mózest. Azt szerettem még benne, hogy míg csecsemő velem szemben van, mikor már nagyobb, akkor előre néz. Nagy a csomagtartója és a lányom akár fel is tudott állni a lábtartóra. Amikor a fiam született volt egy graco stadium duonk, tesókocsi. Könnyen fordul, a 60 m2es lakásban is simán elnavigáltam. Nagyon kényelmes volt a 2 kicsivel (másfél év van köztük), az első napfénytető le is vehető, így a nagy hátra is és előre is jól lát. Aztán van egy graco city sportunk is, ő nagy szerelem, kb 3 kg, kezdetektől ez volt a másodiknál az autóban, beleraktam a hordozót és úgy mentünk. Most már Ákival is csak azt használjuk.

Most futok pakolni, nem hiszem, hogy ma még visszajövök, mert hulla vagyok, délelőtt havi nagybevásárlást csináltam.

Kép
Kép
Kép
gabi79
Dunakeszi
 
 


Én ha ma kellene babakocsit vennünk, csak jó állapotú használtat vennék, mert kb feleannyiba kerül mint egy új és nagyon jókat ki lehet fogni. A tesókocsi ilyen volt, után jó áron el is tudtam adni.

Kép
Kép
Kép
gabi79
Dunakeszi
 
 


És hol lehet jó állapotú használt kocsit kifogni? Én is ilyenben gondolkodom. Bár nem hiszem, hogy olyan marha sokat fogjuk használni. Én hordozókendő párti vagyok.

Kép

Kép
kamilla306
 
 

 
 

Kamilla, én is hordozókendő párti vagyok, ezért én is valami olcsó, de jó állapotú használt kocsit fogok venni. Én vaterán nézelődök, szerencsére sok jó minőségű dolgot lehet kifogni, barátnőm mindhárom babakocsiját ott vette, és maximálisan meg volt elégedve velük.

A háromkerekes kocsikról mi a véleményetek? Nekem nagyon tetszenek, és csak jót hallottam róla olyanoktól, akik használták, de a férjem aggódik, hogy nem elég masszív, és felborul egy kis szél miatt. Jó lenne meggyőzni... :)

Lilypie - Personal pictureLilypie Second Birthday tickers

Lilypie Pregnancy tickers
zoya04
Dorog
 
 


Sziasztok!

Köszi mindenkinek a biztatást! Ma már sokkal szebbnek látom a világot, mint tegnap. :) Jó, jó, azt nem mondom, hogy nem lett volna jó egy kiscsajszi, de ma már tudok örülni, hogy egy kiskukac mocorog ott bent :) Már nevet is választottunk neki ma reggel, bár nem volt nehéz dolgunk, mert nagyjából ez volt az egyetlen, ami tetszett mindkettőnknek... Dénes lesz a legifjabb családtag.

Gabi! Pont ezt a típusát néztem ki én is a Graconak (Stadium duo)... nagyon más típusú babakocsit nem is néztem, mivel most is Graconk van (szintén quattro tour), így reménykedem benne, hogy a hordozóval és a mózessel kompatibilis... ezt nem tudod véletlenül? Bár én a súlya miatt nem szeretem a mostani kocsit (más bajom egyébként nincs vele), de testvérkocsiban azt gondolom, hogy ez a 12,7 kg, amit a stadium duo nyom, az nem sok... most egyébként 50-re le van akciózva az elefániban, használtan még nem néztem...

Nekem a hordozókendő nem vált be, de szerintem mert végtelenül béna vagyok és nem sikerült normálisan megkötni :lol: Egyébként XL-es Nandu kendőnk van... tudtok esetleg ajánlani valami olyat, amit könnyű használni?

Köszi:
Niki

Lilypie - Personal pictureLilypie Third Birthday tickers

KépKép
nikicske
 
 


...
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára lenovo 2013.04.15 20:17-kor.

KépKép
lenovo
 
 


lenovo, én úgy tudom, hogy reggeli elsőből a legjobb, mert akkor a legmagasabb a koncentráció. Olvastam erről már többet, miszerint a nap folyamán folyamatosan változik a vizelet ph értéke, így az esti nem tudom, hogy mennyire ad pontos eredményt. Utoljára én a 13. héten csináltam meg, ami teljesen lila lett, de maradt kápim, megcsinálom hétfő reggel (ma már vitaminoztam) és felteszem a képeket, hogy össze tudd hasonlítani. Nekem az alsó kép pirosasabbnak tűnik, mint a fölső. A neten található videók esetében több piros jelzett fiút. Bár itt van mazsi esete és az a bizonyos link (http://www.whattoexpect.com/blogs/red-c ... bbage-test), ahol a kék is fiút jelez. Szóval ezt már én sem tudom sokszor követni. De most ugye az is kiderült, hogy mint Nikinél, a lila eredmény is jelezhet fiút. :roll: A kutya érti ezt... :lol: Hétfőn felrakom az eredményt. :D

Lilypie Pregnancy tickers
napsugár08
 
 


Sziasztok!

Bocsánat, hogy csak most írok, de tegnap kidőltem. Sokat mászkáltam a családdal, nálunk is nagy bevásárlás volt és az elmaradt ügyeket intéztük férjemmel. Utána délután pedig orvos, ahol nem csinált UH-t, mert nem szeretik a babák a sok UH-s vizsgálatot. Így nagy csalódottságomra és bánatomra csak egy hüvelyi vizsgálatot végzett, amit rettenetesen utálok :? ! Két hét múlva kontroll, mert nevetséges módon nincsen meg pár vizsgálati eredményem, és akkor adja ki az AFP-s beutalómat is oda. Nagyon csalódott vagyok, mert már mindjárt félidőnél járok és még nincs a pocaklakómról képem :cry: .

Nikicske: Gratulálok a kisfiúhoz, bár átérzem a csalódottságodat! De örülj ennek a az egészséges szép kisfiúhoz és vigasztaljon, hogy a fiúk imádják az anyjukat! Három pasi mellett el leszel kényeztetve!

Az új táblázathoz pedig: a kínai szerint kisfiú, a Jónást nem tudom, a kápit holnap írom, az ultrahangról pedig ne is beszéljük, mert ebben elpártolt a szerencse mellőlem :( .

Babakocsi téma: Nekünk most vagy a negyedik babakocsink van, de egyik sem jött be annyira. A testvér babakocsival az a bajom, hogy nagyon drága és nehezek. De láttam írtatok egy párat azokat meglessem, és hátha sikerül használtam valami szupit találni. De még ebben a kérdésben még nem nagyon gondolkoztam és ha felhozom apának a babakocsi témát, már szívinfarktust fog kapni :shock: !

Majd még később jövök, addig is napsütéses szép napot mindenkinek!!!

KépKép
szandra91
Érd
 
 


Sziasztok! Én csak gyorsan a 3 kerekű babakocsi témához szólnék, mert nemsokára itt lesznek a vendégek.

Szóvan nekünk egy 3 kerekű Quinny-nk van, végig ezt használtuk Málnussal, mondjuk nem tömegközlekedtünk vele, de szerintem tökéletes, masszív, cserélhető rajta a mózes, a hordozó, és sport rész, egyszerűen imádom, nem is vettünk sport babakocsit, végig ezt használtuk, teljesen stabil, könnyen használható (mi is alig használtan vettük) szóval szerintem ha egy jobb fajta 3 kerekűt választotok, akkor az tökéletes, nem lesz vele semmi baj!

Linkelek egy képet a miénkről:

Ilyen hordozóval:
https://picasaweb.google.com/1177602287 ... 4948803922

Közelről, ilyen, szemben van a baba:
https://picasaweb.google.com/1177602287 ... 4788629666

Ezt azért imádtuk, mert ha elaludt a kocsiban,e gy mozdulattal, ébredés nélkül át lehetett tenni a babakocsi vázra (ez mondjuk minden típusnál nagyon hasznos szerintem.

Sport résszel:

https://picasaweb.google.com/1177602287 ... 4579795074

A mózest igazából mi sem tudtuk kihasználni, nagyon hamar kinőttük, ma már azt nem vennék. Viszont 3 kerekű kocsit vennék ma is!!!!
Remélem tudtam segíteni!

Egyébként jól vagyunk, a 12 hetes vizsgálaton minden rendben volt, még nem lehet tudni, hogy kislány e vagy kisfiú. :)

Jövő héten indulunk egy kicsit pihenni Dobogómajorba, szóval élünk mint hal a vízben :)

Jó hétvégét mindenkinek!


<
sziszka78
Tolna
 
 


Nikicske: A tesóbabakocsit 25ért vettem használtan, 30ról alkudtam. Megvan mindkét részhez a tálca, ami levehető, mindkét részhez a lábzsák, ami télen nagyon jól jött. Az első résznek levehető a napfénytetője, a második rész vízszintesig dönthető. Természetesen a hordozóval kompatibilis én úgy emlékszem valahogy beleraktam a mózest is, kivettem a szivacsot az aljáról. A szomszédnak adtam el, ha érdekel megkérdezem, hogy megvan-e még neki és eladja-e. Ők szinte nem is használták.

Használt dolgok: szerintem érdemes kimenni a babymarkt börzére, a BNV-re, idén április 28-án lesz. Ott aztán mindent be lehet jó áron szerezni. Használt és új dolgok is vannak. érdemes korán menni, elkerülni a tumultust.

Most ismét futnom kell :(

Kép
Kép
Kép
gabi79
Dunakeszi
 
 


Sziasztok!

Nehezen jutok ide, pláne, hogy napok óta az ágyat nyomom. Tüdőgyulladás gyanú...

Gratulálok mindenkinek az eredményekhez, és jobbulást a betegeskedő sorstársaknak!

Mazsi, gyönyörű a babó, az újdonsül földi manó!

Nagyon jók a pocakfotók, én még nem szedtem rá magam, hogy lefotózzam. Előbb-utóbb.

Tudom, kicsit le vagyok maradva a témákban. Őssejt dolog. Már korábban is gondoltunk rá, de nagyon drága és aztán azt gondoltam, meg utána olvastam, hogy mire fel tudnák használni, addigra már bármilyen szervből elő tudnak majd állítani őssejtet.

Látom felmerül a babakocsi téma. Én is sokat gondolkodom rajta, mert hát épp elmúlik 2 éves a fiam, mikor a pici születik. Szeretem én is a hordókendőt, de nem újszülöttnek. Nem gondolom, hogy a kis gerincének jót tesz, akármilyen jól is van felkötve. Amikor már kicsit tartja magát, akkor oké, 1-1 séta erejéig, de nem egész nap, vagy órákon át. A kisfiammal kb 2 hónaposan kezdtünk el kendőzni.
A testvérkocsik szerintem bazi nagyok, a tömegközlekedést el sem tudom képzelni vele, vagy hogy a CBA-ba bekanyarodjak a sorok közé :-)
Nekünk most 2 kocsink van, az egyik egy nagyobb 4 kerekű (KIKA-ba vettem), de sport kocsi, három résszel, a másik meg 3 kerekű és sokkal kisebb. Mind a kettőt imádom, mert 1 kézzel is tolható, még kanyarodni, padkázni is lehet vele így. A lépcsőn pikk-pakk fel tudom benne húzni még most is Koppát, pedig már 12,5 kiló.
Én a fellépőn gondolkodom, csak nem tudom, hogy vajon minden babakocsira adaptálható-e ez a kütyü, és nem is túl olcsó, amiket láttam.

A lábzsákról jut eszembe. Még anno a vaterán turkáltam egy olyan zsákot, ami bárányszőr belülről, kívül meg pamut. Mi télen mindig ezt használjuk, a babakocsik saját zsákjait csak nagyon nagyon ritkán. Amíg pici volt Koppa a szőrös zsákkal együtt szedtem ki a babakocsiból és vittem ide-oda, ha hideg volt.

Annyira várom már a tavaszt. Május tájt elköltözünk, azaz hazaköltözünk. Már agyban rendezgetem, hogy minek hol lesz a helye, hogy férünk el.

Apropó, ti tudtok róla, hogy a gyerekek után járó szabit már mind a két szülő igényelheti egyszerre? Én most hallottam.

Jó hétvégét.

Lilypie Maternity tickers

Lilypie Fifth Birthday tickers

Lilypie Third Birthday tickers
igigig
 
 


Igigig: igen, idén mindkét szülő igényelheti a gyerekek után járó szabit. Szerintünk elrontották a törvényt odafenn, de sebaj.

Kép
Kép
Kép
gabi79
Dunakeszi
 
 


Gratula a fiúhoz és hogy jól sikerült az UH.

Vivi!
Nekem ez lilás kéknek tűnik.
Szépen megnőtt a pocakod.
Én holnap csinálom meg újra, kíváncsi leszek én is a saját eredményemre.

Nekem a jónás naptár épp nem mutatott nemet, a kínai pedig attól függ, hogy melyiket nézem. Van, amelyik lányt, van, amelyik fiút ír.

Zsuska!
Köszi a táblázatot. Jó sok a fiú.

Lenovo!
De akkor az UH mit mondott amúgy? Lányt? Én bíbornak nézem a felsőt, az alsót kicsit rózsaszínesebbenek.
Előtte való nap ettél vitamint? Mert az befolyásolja az eredményt.

Gabi!
Szerintem nem elrontották a törvényt odafennt, hanem lehet, hogy eszükbe jutott, ha egy család pl. hosszú hétvégézne, akkor hiába van az egyik szülőnek több szabija, ha a másiknak nincs annyi. Ennek csak örülhetünk szerintem.

Családient.hu vonalzók

Családient.hu vonalzók
szerencse7
 
 


...
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára lenovo 2013.04.15 20:17-kor.

KépKép
lenovo
 
 


Lenovo: igen, apa már februárja kapja is a 3 gyerek utáni családi adókedvezményt. Majd 14én megyek dokihoz, akkor kérek tőle igazolást.

Szerencse: persze, hogy örülünk, hogy mindkét gyerek után igénybevehetjük a gyerekek után járó szabit. Eddig nálunk apa kapta, hogy többet lehessen itthon.Nekem a 2 gyerek után jelenleg 130 nap szabim van, mert a lányom születési évében sem voltam semmennyit szabin. Most áprilisban lejár a gyedem, utána szabin leszek a szülésig.

Kép
Kép
Kép
gabi79
Dunakeszi
 
 


sziasztok!

Jó, hogy felmerült a szabi kérdés.
Ti is úgy tudjátok, hogy 2011 dec 1 előtt igénybe vett gyednél a tgyás és a gyed 1 évére jár a szabi, most viszont már csak a tgyás és a gyed fél évére jár?
Gabi! Neked, hogy jön ki a 130 nap? Az nagyon sok. Nem?

Csináltam képet a dvd-ből a kicsiről. Feltöltöm. Kis turcsi orrú baba. Kép

Lilypie Maternity tickers

Lilypie Fifth Birthday tickers

Lilypie Third Birthday tickers
igigig
 
 


Sziasztok!

Na megcsináltam a kápitesztet és szép lila lett, sajnos képet nem tudok felrakni róla. De kifejezetten lila lett, ami ugye kisfiús szín???

Vivi: Így a kápiteszt színem lila, és a kínai naptár szerint kisfiú van a pocakban. A Jónás módszert nem tudom kitölteni, mert nem tudom a születésem pontos percét, és anyukámmal nem tartom a kapcsolatot tavaly május óta, és ő ilyenekre amúgy sem emlékszik.

Hát lányok nagyon úgy nézem én állok babakelengye vásárlásban a legrosszabbul :? . Mondjuk nekünk sok minden van a kislányról: bordó színű terepjárós babakocsi, ruhák, mert sok van amit kaptunk és amúgy sem mindene rózsaszín és nővéremnek van már három kisgyereke 2 kislány és 1 kisfiú. Pelenkázó táska, pelenkázólapom is van.
Ami kell: kiságy matraccal, mellszívó, pelenka, mikrós sterilizáló, cumisüvegek, cumi, popsitörlő, krémek, fürdető, meg amibe haza hozom egy kis body, sapi, zokni.

Szerintetek elég lesz rá hazajövösnek: egy rövid ujjú body, zokni, és kis cérna sapi hogyha kánikula lesz???

A sógornőm akit ki nem állhatok és ő még jobban utál, van egy neki egy kisfia és nagyon a kék színt részesíti előnyben, meg úgy általában a kisfiús anyukák kéket adnak a kisfiaikra, én eldöntöttem inkább zöldet adok rá. Így a hazajövös ruhácskája is majd szép zöld lesz neki!

Babakocsi témához még: nekünk az első babakocsink egy Brendonos Tourago terepjárós babakocsi akkor 35 ezer volt, de a lányom nagyon utálta és félt benne és nekem sem volt a kedvencem. Most van egy Babaédenes sport babakocsink, ami Giraffe Club márkájú, és van egy terepjárós babakocsink az is onnan van, annak a neve Hawki ami lengyel gyártmány és hasonló az első kocsinkhoz de könnyebb és a kicsi is szereti, árban 35 ezer forint volt és ez nem régi mert szeptember vettem a kis csajnak.

Ajánlani tudom az üzletet, hogy nézzétek meg. Én úgy vásárolok náluk, hogy interneten kinézem magamnak és telefonálok, hogy ennyiért láttam az interneten az árujukat és akkor olcsóbb a bolti árhoz képest! Félreteszik neked a megbeszélt időpontban mész érte. Érden és Budapesten van egy-egy üzletük. Üssétek be a Googleba: babaéden bababolt és ott lesz. Szerintem érdemes ránézni az oldalra :) !

Na megyek, mert most már jó sokat írtam megint, de nem tudok minden nap írni, és most volt egy kis potya időm :lol: !

Szép napot nektek kismamik!!![/url]

KépKép
szandra91
Érd
 
 


Igigig: úgy van ennyi szabim, hogy tanár vagyok, 2008ból van 35 nap ki nem vett szabim, a 2 gyed idejére pedig 92 nap, ennyi gyűlt össze. Idénre pedig áprilistól-augusztus 30ig 34 nap+4 nap a gyerekekre...

Kép
Kép
Kép
gabi79
Dunakeszi
 
 


Sziasztok!

Gyors helyzetjelentéssel jöttem, a táblázathoz:

A hétvégén mi is megcsináltuk a káposzta tesztet, és (zöldesszürkés)KÉK lett!!!Sajnos nem tudtam jól lefényképezni...
A kínai naptár is fiút jósol, a Jónást nem tudom. Szóval most már egyre biztosabb vagyok benne, hogy Ábelünk lesz :D :D Bár a 19 hetes UH-ig még nem akarom elkiabálni!

Ja, és az adatokhoz, Budapesten fogok szülni, a Bajcsyban.

A betegeskedőknek jobbulást!

Szép estét Nektek!

Rilla

Lilypie Pregnancy tickers
rilla04
Budapest
 
 


Sziasztok!

ma Juliska egy percet nem aludt napközben, egy katasztrófa volt!! veletek volt már ilyen? nekem még soha.
ráadásul tökre beparáztattam magam, mert tegnap tesómékkal meg apuval étteremben voltunk, elegáns gourmet étterem, és a húsi rózsaszín volt. bele sem gondoltam, és megettem. aztán ma beszéltem egy orvos ismerőssel, azt mondta, hogy a tilalom elővigyázatosság, és nem az első osztályú éttermek miatt van. de ha baj lenne, már lennének tüneteim (émelygés, hasmenés, hányás). hogy lehettem ilyen hülye? tök kivagyok. bár azt én is olvastam egy könyvben, hogy pl.: nem az a baj, ha a kismama sushit eszik egy első osztályú étteremben, hanem a supermarket polcáról ne vegyen le ilyet előrecsomagolva.
ráadásul, csütörtök óta semmi mozgás odabent. :(

Igigig: megnéztem a munkatv könyvét. szabi jár a szülési szabadságra (ez a tgyás) meg a gyermek gondozása miatti fiz.nélküli szabi első félévére (ez a gyed, vagy ha vki csak arra jogosult, akkor a gyes). gondoltam nem másolom be a tv-t, de akkor ez így majd' egy év.

Lenovo: igen, a héten kértem az afp-kor igazolást, szóval már februárra úgy lettem számfejtve, hogy két gyerek után kapom az adókdevezményt.
amúgy szerintem befolyásolja a vitamin. egy napot ki kell hagyni.

Hordozókendő: nekem nem vállt be. Julcsi sírt vagy 15 percig, aztán elaludt, én semmit nem tudtam csinálni a nagy csomagtól a hasamon, aztán jól összeizzadtunk. ráadásul megértem átdobálni azokat a hatalmas kendőszárakat... ami nekem szimpibb, az a meitei vagy ehhez hasonlók. ilyen van egy barátnőmnek, meg is beszéltük, hogy kölcsön adja, mert időnként parktikus lehet két gyerekkel azzal menni.

Babakocsi: nekünk quinny speedi van, háromkerekű, nagyon masszív. http://babyplanet.hu/index.php?pg=marke ... SP65201830
vam hozzá egy maxi cosi mózesünk és egy m.c. hordozónk. apa teljesen bele van szerelmesedve, de az ő indokai: felfújható kerekek, elmegy akárhol, viszonylag könnyű, van rajta fék (?? :roll: ) nekem elég sok vele a bajom: külön mózes nem praktikus, kicsi csomi, nem átfordítható, kupola kicsi, a háttámlát nem tudod függőlegesbe állítani, a gyerek emiatt mindig kicsit fekvő poz.-ban van.
de most úgy döntöttem, nem adom el, és veszek egy újat. eleve lusta vagyok. na meg nem tudhatom, Juliska mit talál ki. lehet, hogy nem lesz elég a testvérfellépő, és ha testvérkocsi vásárlásra kényszerülök, akkor most nem futok egy felesleges kört. meg nincs kedvem vitázni a férjemmel, aki nem érti meg, hogy de én használom ezt a kocsit a legtöbbet, nem ő! :roll:

Szandra: a kápiteszt lila színt, most nem tudjuk értelmezni. mert Nikinek lila volt, és kisfia lesz. de Napsugáré is az volt, neki meg lánya. szóval, amit szeretnél :) én már nem tudom, jó móka ez a kápi teszt szerintem, nem sokkal több :))

Igigig: de marha jó ez az uh kép!! tök jól látszik a kis pofija!

Gabi, Szerencse: hát, először én is azt hittem, hogy a nagy kapkodásban kivették azt a fél mondatot, aztán majd visszarakják. de aztán a minimsztérium honlapján van erről állásfoglalás, és ott kifejezetten írják, hogy igen, mindkét szülőnek jár.

na, szép estét mindenkinek, én holnap vissza dolgozni, lassan lefekszem.

Beus

Kép

Kép
ucika12
 
 


Lenovo!
Én leadtam a csal. adókedvezményt, és februárra már meg is kaptam.

Igigig!
Mivel Gabi már lassan 3 és él éve otthon van, így jött össze neki ennyi szabi.
Igen, mostmár csak a Gyásra és a Gyed első fél évére jár a szabi, ha azt nézzük, akkor egyszerűsítve a gyerek 1 éves koráig.
De édes a babó.

Szandra!
Nem, a lila az lány.
Szerintem újszülöttként kell rájuk a hosszú ujjú body, hisz még nincs hőháztartásuk, hiába lesz kánikula. Úgy tudom, és alkalmaztam ezt a fiamnál is, míg kicsi volt, hogy mindig 1 réteggel legyen több a babán, mint rajtad.

Ucika!
Nyugi, biztos nincs baj babóval, ennyi kajától nem lesz baja. Amúgy meg tényleg ha hányás, hasmenés lenne, akkor kéne gondolkodni, hogy mi van.


Én is megcsináltam ma újra a tesztet, és direkt nem voltam kint éjszaka pisilni. És nekem is lila lett, nagyon sötét lila. Remélem beigazolódik, és tényleg lány. Úgyhogy beírnád Vivi a táblázatba a lilát? Köszi.

Családient.hu vonalzók

Családient.hu vonalzók
szerencse7
 
 


Sziasztok!
Köszi az infokat.
Nem kötöszködni akartam, csak soknak tünt 130 nap, de pedagogusként az màs, érthetö! Nagyon àt kell gondolnom a törvényi dolgokat, mert a munkahelyemen nem sok segizséget kapok. Pl azt sem tudom, mi a jobb, ha 1,5 honapra elmegyek gyesre, vagy ha kiveszem a szabikat, amik felhalmozodtak.

Az én fiam nagyon nagy melegben született. Én 1 rövid bodyban vittem haza autos ülésben, de egy vékony pelenkàval betakarva. Nekem azt tanitottàk, hogy annyi réteg ruha kell a babàra, mint a mamàra.

van MeiTaiom és hordokendöm is. A MeiTAi még kevésbbé tartja a hàtàt a babànak. Én nem hasznàltam sokat, mert mire megvettem a fiaam màr jobban szerette a babakocsit, mert ott szabadabban lehet mozogni, jàtszani. Az biztos hogy szellösebb mint a kendö.

Lilypie Maternity tickers

Lilypie Fifth Birthday tickers

Lilypie Third Birthday tickers
igigig
 
 


Sziasztok!

Hát bizakodom, hogy kisfiút várok. Pedig először nagyon-nagyon kishugit szerettem volna, most meg kisfiút. Mindegy a lényeg, hogy egészséges legyen!!! A fiú nevekkel úgy is hadilábon vagyok, talán a Benjámin a befutó, de csak jelentése miatt tetszik, de akkor a Bende is szóba jöhetne, plusz apa nevét kapná meg másodiknak, azaz Norbert. Ha kislány Jázmin Luca lesz a neve.

Most megpróbálok egy pár képet felrakni a kislányomról, meg rólam és a férjemről is. Remélem sikerül :lol: !

Hát nem engedi :( . Túl nagyok a kép méretek! Majd valamit kitalálok rá! És teszek fel képeket!

Na ennyi, szép estét mindenkinek![/img]

KépKép
szandra91
Érd
 
 


Sziasztok!

Szandra: A paintbe letudod kicsinyíteni és akkor betudod ide rakni. Ott Kép/ nyújtás/döntés. Itt leveszed a 100%-ot kisebbre és úgy mented le a képeket. Én így szoktam.

Hát nekem ez a káposztateszt elég nehezen megy. Megcsináltam a levet kétszer is, mindkétszer alapból kék lett a leve. Ezen már ledöbbentem. Aztán összekevertem a pisivel és úgy is kék, csak halványabb.
Szerintem vagy a káposzta nem jó, vagy valami hiba csúszott a dologba. Olyasmi kék, mint a mazsié volt.

Úgyhogy nem hiszek én ennek. :(

Mához egy hétre megyek 16 hetesre. Olyan lassan megy az idő. Akkor már remélem biztosabbra mondanak valamit.

Azt vettem észre, hogy estére nagyobb a hasam. Reggelre, pedig szépen kisebb lesz. Mitől van ez? Lehet hogy az emésztéssel van összefüggésben, hogy lassabban megy?


A kínai naptár szerint: fiú, viszont a 12 hetes genetika alapján 70-80%ban lányt mondott a doktornő.
A jónással nem csináltam meg.

Megyek kicsit rendet rakok. Szép napot Nektek!

Kép

Kép
babicsek
 
 


Babicsek!
De ha világosabb kék lett, akkor az azt jelenti, hogy működik. Csak épp fiú a baba. Nekem nagyon sötét kék vagy liláskék volt az alap szín, ebbe tettem bele, így lett sötét lila.
Nekem is estére lesz óriási a hasam. Igen, lassabb az emésztésünk, azért van.

Ja, jövő hét szerda délben megyünk 4D-re, genetikai UH-ra. Kíváncsi vagyok, tényleg lány-e.

Családient.hu vonalzók

Családient.hu vonalzók
szerencse7
 
 


Hát pedig én is kezdem magam beleélni a kislányba. :roll: :shock:
Na előbb utóbb úgyis kiderül. Már jövőhétig megpróbálok nyugton maradni.

Kép
babicsek
 
 


1330944312.9604.pdf

Sziasztok!

Majd visszaolvasok.

Úgy néz ki, hogy kislány, 99,5 % Lehetett látni a szemérem ajkakat. Egyszer volt hajlandó kicsit megfordulni. Semmi kóros nem látható.

Most kaptam sms- t a genetikai vizsgálatról, méhlepénybiopszia. Tényleg meg lett soron kívül. :) MINDEN RENDBEN,EGÉSZSÉGES!!!!


Kriszta
bkriszta70
Váchartyán
 
 


De hát ugyebár ez a kémhatás alapján működik ez a káposztateszt. Szóval vizelet tesztel nekem a pH-m 8-9-es. Ez lúgos. De szerintem a vizelet kémhatását befolyásolhatja a fogyasztott étel, ital is nem? Legalábbis szerintem.

A kék szín az a közel semleges pH.
Ha savas irányba tolódik el, akkor kezd szerintem ciklámesedni, pirosodni, ha meg lúgos irányba akkor zöldesedik. De ezeket biztosan sok dolog befolyásolja.

Kép
babicsek
 
 


Kép
bkriszta70
Váchartyán
 
 


babicsek, az én káposztáimnak is kék lett a leve. Ez természetes. :D

kriszta, gratulálok a csajszihoz és a jó eredményekhez! :lol:

szerencse, már várom a szerdát. :D Remélem neked is bejön a káposzta! :wink: Én megpróbálok kérni egy potya uh-t a dokitól pénteken, bár nem tudom, hogy a 16. héten erre mennyire van esélyem. :roll: Szeretném ha ő is igazolná a baba nemét, mert én még mindig nem hiszem el! :oops:

Dávidom nagyon magas lázzal kelt vasárnap hajnalban, azóta szinte állandóan lázas. Voltunk orvosnál, influenza, de kapott a mandulái miatt antibiotikumot is. Szegénykémnek vasárnap majdnem 16 órán keresztül nem ment 38.5 alá a láza. :cry: Azóta annyival jobb, hogy ha felmegy a láza, hat a lázcsillapító. :roll: Délutánonként egyedül vagyok a fiúkkal, így nem mennek a héten oviba, hogy a kicsit ne kelljen cipelnem ilyen betegen az utcán és az oviba. :?

lenovo, sajna nem tudok tesztelni újra, mert elfelejtettem, hogy még szedem a fájdalomcsillapítót, így az befolyásolná az eredményt. :? Még mindig nagyon fáj a torkom és kezd rámenni a fülemre is. :cry:
[/img]

Lilypie Pregnancy tickers
napsugár08
 
 


Sziasztok!

Gabi! azt azért nézd meg, hogy a tgyás számításánál, az igénylést megelőző 2évben meg kell lennie a 180nap bérezett napnak, ahoz, hogy a béredből számolják a tgyást és a gyedet. Szóval vagy 0bérezett napod legyen és akkor a fizudból számolják az ellátásokat, vagy minimum 180nap. De a kettő közöztt ne legyél, kivéve, ha nem túl sok a fizud, mert akkor majdnem mindegy, hogy a min.bér kétszeresét/azt hiszem, erre nem emlékszem pontosan/ veszik alapul vagy a béredet, de egyébként...

Hát már lassan csak én nem csináltam kápi tesztet, de őszintén szólva én borzasztó lusta vagyok hozzá. Ráadásul törpémet 2hete elkapta a dackorszak.. háááááttt
és hétvégén ő se aludt egyik nap se napközben: én meg teljesen kész voltam tőle. :-)
Nekem még majdnem 4hetem van a köv.uh-ig. meg jövőhét pénteken afp. meg vércsoport, meg hepa, meg toxoplasma, meg lues, meg úristen még egy csomó minden.
Most ennyi, mert mindjárt ébred csöppem.
Szép napot mindenkinek, meg jó sétálást a friss levegőn!

Kép
Kép
ronci
 
 


Ronci! Mivel idén fogok tgyást kapni a tavalyi évemet veszik alapul. És ahogy én számolom a gyed is a tavalyi év alapján lesz. Amúgy meg nagyjából mindegy egy közalkalmazotti H4 besorolás az nem egy egetrengető fizetés (ha jól emlékszem bruttó 145, H=hülye), szóval nekem igazából tökmindegy és legalább áprilistól augusztusig nem 28ezres gyest fogok kapni és abból tudunk félretenni az ínségesebb időkre. Ha meg nincs meg a 180 nap, de valamennyi van, akkor napi bért számolnak, így volt ez a kislányomnál is, mivel 2008ban összesen 40 napom volt és a gyedet 2008 alapján kaptam a lányomnál. De nagyon aranyos vagy, hogy gondoltál rám emiatt.

Kép
Kép
Kép
gabi79
Dunakeszi
 
 


Sziasztok!

Rettenetes és egyben gyönyörű, hogy milyen gyorsan telnek a hetek! :)
Mi még valahogy itt nem tartunk, hogy babakocsi, meg bármi más, én nem is tudom, mivel első gyermek lesz, még olyan ráérősen vagyunk valahogy. Momentán az sem teljesen világos, hogy hol fogunk lakni, mivel jelenleg egy nagyon kicsi egyszobás garzonunk van, de nincs pénzünk nagyobba menni.
De valahogy úgy érzem mégis minden rendben lesz! Ahova a Jóisten bárányt, oda legelőt is ad! :lol:

Megnéztem azt a kínai naptáras tesztet, és ott is fiút mutat. A káposzta teszt nekem annyira bizonytalannak tűnik, azt lehet hogy kihagyom...

rilla04: mi is az Ábel neven gondolkodunk, de akkor lehet, hogy még továbbmegyünk a listán, van még egy kettő rajta! :wink:

Akinek már van ebben tapasztalata: ti mikor éreztétek először meg a mozgását, hányadik héten, és milyen érzés volt? Én még ugyan nem érzem (vagy nem tudom mit érzek), de azt mondják lassan, a következő hetekben már számítsak rá! Most vagyok 14 hetes és 4 napos.

Mindenkinek ismét nagyon szép, és egészségben gazdag hetet kívánok!
dalmadar
Budapest
 
 


Gabi! Nem feltétlen a tavalyi évet veszik alapul, mert ha az előző évben nincs meg a 180nap, akkor a szüléstől visszafelé kezdenek el számolni, szóval nekem is ebben az évben jöhet csak össze a 180napom. De amúgy nem is gyesre gondoltam, hanem táppénzre, mert az nem számít bérezett napnak. :-) Vagy, ha már most megkezded a szabidat, azaz kicsit hamarabb, akkor még pont össze jöhet a 180nap. :-)))
De ha mindegy, akkor tényleg mindegy. csak én már annyit osztottam-szoroztam, hogy hogy tudom megoldani, mert most még én is a szabimat töltöm.
Na, megyek levegőzni a csöppömmel!

Kép
Kép
ronci
 
 


...
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára lenovo 2013.04.15 20:18-kor.

KépKép
lenovo
 
 


Lenovo: orvosi igazolást sehova nem kell csatolnod, neked kell őrizgetned, tuti helyen. Legalábbis nálunk nem kértek. Itt a környékünkön a 91. napot az utolsó mesitől számolták mindenkinek, mert az egy tuti pont, a fogantatás az nem annyira.

Kép
Kép
Kép
gabi79
Dunakeszi
 
 


Lenovo: Nekem a családi adókedvezményhez a 12. heti ultrahangnál adták ki az igazolást. Ez 91 napos magzatnál vehető igénybe, tehát már a 3. hónap körül.
Én ugyan szabadúszó vagyok, de a férjem munkahelyén sem kérték az igazolást, az ottani formanyomtatványt tölti ki a cég, ezt mindkét fél aláírja, illetve ahol dolgozik a másik fél is, ott az ő munkáltatója is, és kész.

Lilypie - Personal pictureLilypie Second Birthday tickers

Lilypie Pregnancy tickers
zoya04
Dorog
 
 


Nekem azt mondták a munkehelyemen, hogy a 91 napról szóló igazolás redeti példányát le kell adnom és a másolatát kell őriznem 5 évig. Holnapviszi be a érjm a munkahelyemre, mert először a másolatot vitte és az nem volt jó. :shock:

Akkor most a kékem lányt jelez? Mert a mazsi kékje kisfiú. Hát ezen menjen el az ember. :) Úgy látom kifog rajtunk ez a káposzta. :lol:

A kicsi és az idősebb betegeknek is jobbulást kívánok!

Nekem egész nap olyan vacak a hasam, gyomrom, nem is tudom mim. :?

Kép
babicsek
 
 


Nemtudtok valami praktikát hasfeszülés, puffadás ellen a gyógyszeren (esumisanon) kívül? Azt csak végszükség esetén venném be. Majd szét durranok olyan szar.

Kép
babicsek
 
 


Babicsek: ha nem vagy jól, nyugodtan vedd be az espumisant, én úgy emlékszem, hogy lehet terhesség alatt szedni. A babának jobb egy jól levő anyuka, mint egy rosszul levő. Nekem még nincsis igazolásom a dokitól, de már kaptuk az adókedvezményt :) Majd 14én megyek hozzá, akkor kérek. Fel is írom a listára :)

Kép
Kép
Kép
gabi79
Dunakeszi
 
 


mazsi, imádom azokat a babarucikat! :D Már a kismama felsőidet is nagyon bírtam, de ezek a babaruhák valami fantasztikusak! :lol: (És nemsokára május!:wink: )

babicsek, mi a baj az espumisannal? Nincsenek jó tapasztalataid? Egyébként azt tudom javasolni, amit a babáknak is szoktak főzni, a herbaria édeskömény teát. Szélhajtó és puffadásgátló hatású. :D http://www.provitamin.hu/herbaria-edesk ... 25747.html

Gondolkoztam ma a baba nevén. Tényleg jó lenne neki, ha minden második kislányt így hívják? http://www.keresztnevek.hu/nevek/Leggyakoribb+nevek Ezt találtam. :D Nem is olyan sűrű az Anna név. :lol: Viktória nincs is benne. Hátha nektek is hasznos lesz. :wink:

Lilypie Pregnancy tickers
napsugár08
 
 


Sziasztok!

Próbálok visszaolvasni, de nem egyszerű, mert jól belehúzott mindenki :) Nálunk egyelőre nagy hír, hogy a hétvégi extra UH eredménye szerint kislány a kistesó :D Én kápitesztet nem csináltam, csak az ebayről rendeltet, az is lányt jelzett, de szerintem egyébként az sem más, mint egy egyszerű PH-érték mutató.

A jó hírek ellenére az energiaszintem kb nulla, a melóban eszméletlen nagy a hajtás, én pedig most már majdnem egy hónapja náthás vagyok. Ráadásul a torkom is elkezdett fájni, már nagyon elegem van. Borzasztóan nézek ki, éjszakánként nem bírok rendesen aludni. Nem tudtok vmit torokfájás és köhögés ellen? A tantum verdét nyomom, kakukkfüves köptetőt, c vitamint, tengervizes orrsprayt, de ez nem elég. A homeopátiás cuccok semmit nem segítettek, kissé csüggedek :(

Adri

Kép
Kép
flake76
 
 


Babicsek,
én úgy tudom, hogy az Espumisan nem árthat, így elvileg nyugodtan szedhető terhesség alatt is. Amúgy az édeskömény szerintem is használ, illetve még a rooibos tea is. Az általános útmutatók szerint a mozgás és a rostok is használnak. Nekem ami még bevált, az a frissen fracsart narancslé. Nem tudom, hogy ez bizonyított-e, mert mástól még nem hallottam :D

Adri

Kép
Kép
flake76
 
 


Sziasztok!

Szerencse: köszi a megnyugtató szavakat, szerencsére már én is megnyugodtam. anya is mondta, hogy ők állandóan a disznóvágáson kóstolgattak. :)

Igigig: meitei-t már csak akkor használnám, mikor nagyobb, és van tartása a fejének. mert én most csak azt tudom elképzelni, hogy hátra pakoljam a kicsit, de azt már nagyobb korban lehet. viszont azt kizártnak tartom, hogy a hordozókendő lepleivel bajlódjak, miközben a gyerek a hátamon... :)

Babicsek: azért 12.hetes uh-n nemet mondani, szerintem egy kicsit korai. de nehogy a kápiteszten keseredj el ;) nemsokára kiderül :) szerintem vedd be az espumisant, nem igazán gyógyszer, még a reklámban is mondják, hogy terhesek is szedhetik.

Kriszta: gratulálok az egészséges gyönyörű kislányhoz! Ivett nem csalódott? ;) a topik második csaja, már nagyon túlsúlyba kerültek a fiúk, kellett is Anna Viktóriának az erősítés. :D

Napsugár: jobbulást a csöppségnek, olyan szörnyű mikor betegek... de túl lesztek rajta! és jön a jó idő és ágyő betegségek! :)
én mindig megnézem a 100 legnépszerűbb utónevet. március körül felkerül ide: http://www.nyilvantarto.hu/hu/statisztikak (lakossági számadatok) :)

Dalmadar: az elején szerintem mindegy hány szobátok van, nagyon pici a baba :) én a mozgást nagyon későn Julikánál: 22.hét után voltam tuti biztos benne. most múlt hét csütörtökön volt egy kopogtatás, de azóta semmi :(
tudom, hogy nem könnyű, de próbálj meg nem rácsavarodni a témára (mint én most...) és akkor egyszer csak azt veszed észre hogy vki kopogtat. :) de tök változó ki mikor érzi 16-24 hét között vmikor, ez az átlag.

Lenovo: ha 6-10ig lány, akkor Mazsinak lánya lenne, Napsugárnak meg fia. szóval én már totál összekavarodtam...
az igazolást az igénylő munkáltatójánál kell leadni. ha kérik. de ti mindenképp őrizzétek majd a 2012-es szja bevallás mellett. de tényleg a 12.hetes uh-kor már odaadhatják az igazolást.

Rilla: az Ábel nekem kb 12 éves korom óta a kedvencem. a férjem már az első gyereknél közölte, hogy szó nem lehet róla! :) de jó, hogy nektek lesz egy :)

Mindenkinek szép estét. nekem most 21-éig nem lesz semmi. habár ma néztem a baba bizományiban szívhang hallgatót, mert a babamozgás még mindig várat magára, de 7000 ft, aztán ugyan visszaveszik, de csak bizományiba, úgy meg ki tudja mikor leszek újra a pénzemnél... inkább megkérdezem a védőnőt, hátha neki van, és akkor pénteken elballagok hozzá.
25én akarjuk keresztelni Juliskát, és nagyon jó hidegtál receptet találtam! :)

szép estét Kismamik!!!

Beus

Kép

Kép
ucika12
 
 


most nézem, hogy fent van a 2011-es utónév statisztika!! vmiért a 2012-est vártam.... ?? :roll: :oops:

Beus

Kép

Kép
ucika12
 
 


Flake: mikor a lányom először kapott narancslvet, fél óra múlva tele volt a pelus, úgy rendesen! :) és a barátnőm kislánya a szorulás miatt minden nap kapott egy kis kanállal, és nekik is bevált. szóval a babáknál használ.

Beus

Kép

Kép
ucika12
 
 


Kriszta!
Gratula az egészséges kislányhoz!

Gabi!
A Gyed alapja az idei év átlagkeresete lesz, hacsak nem szülsz nagyon korán meg véletlenül, azaz aug. 17 környékéig. Ha utána szülsz, akkor 100 %, hogy az idei év az alap.

Dalmadar!
Érdekes ez a mozgás. Nekem az első gyereknél kb. a 16. héten éreztem először. Épp a fürdőkádban ültem, fogtam a hasam, beszéltem hozzá, és mondtam, hogy adjon nekem életjelet. És akkor rúgott egy akkorát, hogy épphogy éreztem.
Most szinte szó szerint a legelejétől érzem. Kezdetek kezdetén csak azt éreztem, hogy itt, majd ott, majd amott van egy gombóc. Majd azt, hogy ez a gombóc arrébb megy. A 12 hetes UH-on is épp ott volt a szokásos bal oldalon befészkelve, mondtam is az UH-osnak, hogy mindig ott szokott lenni, mert próbálta arrébb tenni, mert nem tudta rendesen mérni.
Úgyhogy ez változó, hogy ki mikor érzi először. Attól is függ, ki milyen alkat, hol tapadt meg a lepény, na meg, hogy hanyadik terhesség, mert akkor már tudod, mit kell érezni.

Családient.hu vonalzók

Családient.hu vonalzók
szerencse7
 
 


Sziasztok!
Vagyok én is, csak sok a meló, és kevés az energia :) Én is türelmetlenül várom már, hogy elmúljon ez az örök fáradtság.

A családi adókedvezményes igazolást az én munkahelyem is kérte, és én is megkaptam már februárra, szintén eredetit.

Dalmadár, mi is hasonló cipőben járunk, ugyan nagy családi házunk van, de a nagyobbik részében egy Csanát működtetünk, így egy szobánk van, ahol négyen nem nagyon férünk el. Egyenlőre nekünk sincs pénzünk tetőteret csinálni, vagy máshova költözni, így én sem tudom mi lesz fél év múlva, de nagyon tetszett az idézeted, várom a legelőt :)
Az elsőnél én is a 16. héten éreztem először, de nem rúgást, hanem mocorgást, most 15. hetet kezdem, és még nem érzek semmit :)

Kicsit irigykedem azokra, akik már tudják ki lakik a pocakban! Még mi sem vettünk a kistesónak, én úgy vagyok vele, hogy megvárom, amíg tudni fogom a nemét, és nagyobb vásárlásokra csak akkor lesz szükség, ha kisfiú...

Napsugárnak és minden betegeskedőnek jobbulást! Az infra és a Bioptron is csodát tesz,amíg nem volt gyerekem én sem hittem benne, azóta már a herpeszt is ezzel mulasztjuk el :) Mindenre elővesszük! Arcüreg, és fülgyulladásra is tökéletes.

Akik hisznek a c vitaminban, javaslom, hogy próbáljanak meg aszkorbinsavat venni patikában, 10 dkg 800 forint körül van, és vízzel higítva tömény c vitamin dózist kap a szervezet, mi ezt szedjük családilag, egyenlőre minden betegséget megúsztunk, pedig már csak 10-en vannak a 32-ből az ovis csoportunkban! Az íze is teljesen iható! A kicsi teába keverve kapja.

Hú, tényleg csak 2 kiscsaj van a topikban? :)

Flake 76, torokfájásra Ökörfark kóró virág tea, egy nap alatt elmúlik tőle, már az egész baráti társaság ezt issza. Próbáld ki! Gyógynövényboltban kb. 200 ft-os tétel, egy próbát megér.

Ronci, én is lusta vagyok kápizni :) Szóval már ketten vagyunk.

Ucika, nekünk a freestyle volt, de mi is imádjuk a Quinnyt, nem cserélném el semmilyen más kocsira :) Hogy van a pocaklakó? Nekem sem jutott volna eszembe, hogy ne egyek belőle!

Mostanában nagyon rosszul alszok, hajnalban felkelek pisilni, és egyszerűen nem tudok visszaalaudni, most gondoltam, írok nektek, aztán megpróbálom, mert ha nem kelek fel, akkor 3 órán keresztül kínlódok a vissza alvással. Van ezzel még valaki így? Aztán persze egész nap olyan vagyok mint a mosott sz@r :(


<
sziszka78
Tolna
 
 


A Seherezádé a leggyakoribb női nevek között, engem kicsit meglep :lol:


<
sziszka78
Tolna
 
 


Sziasztok!

Végre! Ma reggel két intenzív rúgással köszöntött...Eddig én is folyton vártam és vártam, hogy mikor mozdul meg, hogy mit érzek majd ekkor.
Máig csak bélmozgásra hasonlító valamit éreztem, néha pedig egy nagyobb buborék csúszkálását. De ez egyértelmű volt! :) 2 érezhető rúgás és a megszokott buborék vándorlás. :)
Lehet, hogy furcsán írom le. de nekem ehhez hasonlított a legjobban eddig... :oops:

Dalmadar: Kitartás, én 3-4 hete figyelek minden mozgást, de én biztosra csak ma a 17. hét közepén éreztem! Az biztos bármikor is érkezik, felemelő érzés lesz! :D

Üdv Mindenkinek: Nata

Kép
fnata
Debrecen
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?