Jaj, csajok én holnap megyek uh-ra. Majd gondoljatok rám.
Remélem jó híreket kapok.
Hajni mi anyósomnál voltunk, ott egész elviselhető volt a meleg, mert sok az árnyék a kertben és a házban is csak 20 fok volt:-) Viszont hazafelé alvásidőben, a legnagyobb melegben jöttünk. Na, azt a 2 órát nem kívánom senkinek
Telefon én is azt szeretném, ha apa is és az Arni is bejöhetne velem. Talán sikerül
Sziszianyu mit szedsz az allergiádra? Holnap én is mindenképpen megyek gyógyszertárba, mert már nekem is nagyon gáz az allergiám.
Muti a fotót:-)) Holnap én is teszek fel
Én ugyan nem híztam, sőt még 1 kilóval könnyebb is vagyok, mint anno az Arnival, de legalább úgy nézek ki, mint aki már legalább 6-ot felszedett
Kisbaby azt már én is hallottam, ohgy szülés után visszazsugorodik a mióma. Úgyhogy biztos, hogy neked is így lesz majd, ne aggódj. Gondolom majd gyakrabban kell uh-ra menned, jól tudom?
Anitja hááát, szerencsére nem sűrűn látogatnak a védőnénik, úgyhogy gondolom, hogy tényleg letudtuk a kötelezőt:-) Az Arni 2 éves, de eddig összesen 4 alkalommal volt ilyen látogatásunk. Az első, amikor megszületett, a második, amikor 1 héttel később begyulladt a köldöke; és a 3. tavaly nyáron, egy helyettesítő védőnéni jött el megnézni és most ez, szóval nem sűrűn látogatnak. De én nem is bánom, van nekik dolguk így is elég.
Most már én is a passzés, kötős nadrágokat hordom, a felsők még jók. De az összes kismamanadrágom a padláson van még, most már igencsak le kellene hozatnom apával.
Olyan szép neveket választott mindenki:-)))
Nekünk Barnabás lesz, ha kisfiú (+ még egy keresztnév), ha meg lány, háááát:-))) Arra 1000 nevem van is van:-))
A legrégebbi befutók a Leila Kincső és a Lili Zselyke, de mindig más tetszik meg. Majd meglátjuk, remélem most tényleg gondolkozhatok majd lánynévben is:-))































