2005.01.06 08:37
2005.01.06 21:39
. Jött hozzánk du. egy fiatal (hajadon, 24 éves) lány, valószínüleg péntekenként bébiszitterkedni fog nálunk. Ma találkoztunk először, gondoltam beszélgetünk kicsit miközben a gyerekek játszadoznak körülöttünk, így mindenki nyer vmennyi benyomást a másikról. Kb. egy órája lehetett már itt, amikor Barnabásnál bekattant vmi (konkrétan, hogy nem volt kedve azt játszani, amit a többieknek)és elkezdett piszkálódni. Egyre durvább lett a dolog, a végén már teli torokból üvöltözött, tombolt, teljesen kifordult magából. Iszonyú kellemetlen szitu volt, ráadásul semmivel sem tudtam visszarángatni a gyereket a valóságba. Még soha nem volt ilyen, a sírás kerülgetett, aztán zavarodottan magyarázgattam vmit a lánynak, de magam is éreztem, hogy minden szavam hülyeségnek hathat vkinek, aki még soha nem találkozott a fiammal (ráadásul gyermeke sincs). Bevallom meglepődtem, amikor elvállalta a munkát. Szerencsére a férjem még időben érkezett és elcsípett vmit a műsor végéből, nehezen tudtam volna neki elmagyarázni az egész hangulatát. Most itt ülök és reménykedek , hogy átérzitek a kínomat, netán még vmi biztatót is tudtok írni nekem???
. Megnézem a fórumot is, amit ajánlottál, köszi! 2005.01.07 07:42
2005.01.07 08:01
2005.01.07 20:58
2005.01.08 18:44
2005.01.09 16:22
2005.01.10 07:28
2005.01.10 07:33
2005.01.10 20:12
2005.01.11 08:14
2005.01.11 23:13
2005.01.12 07:36
2005.01.12 20:00
2005.01.12 22:01
2005.01.13 07:28
2005.01.13 21:44
. A fent említett címen talán értelmesebb leírást találsz. Mászatja, közben nyom, masszíroz, vaghy inkább ingerel bizonyos pontokat, aminek szegény Eszter nem nagyon örül, viszont mászik. Meg masszírozza a hátát a gerince mentén, ezt én is csinálom itthon, meg van egy-két gyakorlat, térden mászatás, meg ilyenek. Nagyon szeretném a javulást, de egyelőre nem forradalmi. És közben látom, hohy igénye lenne rá, meg azt is, hogy Ádám mennyi mindent megtapasztal, emnnyivel tágabb a világa attól, hogy mászik, és mindenütt ott van.
! 2005.01.14 07:56
2005.01.14 08:18
2005.01.14 08:25
) 2005.01.14 13:22
2005.01.14 23:02
! viszont szilveszter délelőttjén, egy barátommal, akivel régen együtt edzettünk, akkori hagyományainkhoz híven futottunk egyet!
. Szóval értitek mire gondolok, Persze ez változhat!)
) Nem fura, 3x szültünk majdnem egyszerre!? 2005.01.17 00:12
2005.01.19 09:22
Azért szurkolok, hogy az egyágyast kapjátok!!! 2005.01.19 14:22
) 2005.01.19 19:08
2005.01.20 10:01
2005.01.20 14:16
Tudtátok pl., hogy vágott felület fertőtlenítésére kiváló a méz? 2005.01.20 14:48
2005.01.24 08:22
2005.01.24 16:34
A homeopátiás vizit másfél óra "kivesézgetés" volt, a fejed búbjától elindulva haladnak a lábujjaidig és mindenre rákérdeznek, van-e vmi panaszod. A legapróbb részletre is kíváncsiak, utána ebből kiderítik, hogy melyik alap-alkati csoportba tartozol és megkezdik a számításba jöhető hom. bogyók próbálgatását. Egy szer 5 hét alatt fejti ki a hatást, ha nem történik ez idő alatt semmi, akkor jöhet a következő. A hatás: elsősorban mentális, vmint ha igazán beletrafálnak, akkor felszínre hozza a szervezetben lappangó, rejtett betegségeket és megindul az öngyógyítás. Röviden ennyi. Sajnos a dokinő nem túl szimpatikus, túl visszafogottnak érzem.
Részletes beszámolóra számítok. Mi szombaton elutazunk egy hétre síelni, lemaradunk az oóvodai farsangról, valószínűleg rendezek majd egy kis házi őrületet a lurkóknak.. 2005.01.25 08:16
2005.01.25 11:51
2005.01.25 14:18
Szóval ez a része sem megoldhatatlan!! 2005.01.26 07:48
2005.01.30 22:10
2005.02.01 22:51
. Felnőtt orvoshoz, meg már eleve csak végszükség esetén megyünk
, a körzetim akkor látott utoljára, amikor az ikreket vátam, és az utcsó két hónapot betegállománybam voltam, legalább is kellett a papír! 2005.02.04 16:01
2005.02.07 15:10
2005.02.08 08:09
2005.02.09 21:32
2005.02.10 07:08
2005.02.11 10:08


| X EZT MÁR OLVASTAD? |
|
![]() |
|