Halihó!
Végre itthon. Bár délben egy rövid ideig voltam itthon, de egy kicsit hamarabb elindultam és Bercó előtt befutottam az orvosomhoz. Szerencsére nem kellett nagyon sokat várni. Megmutattam a térdem. Igazából eléggé tanácstalan volt, de úgy döntöttünk, nem küld egyelőre tovább, felírt egy fájdalomcsillapító, gyulladáscsökkentő gyógyszert, azt szedem, meg ismét tornáznom kellene. Majd meglátjuk, hogy mi lesz belőle.
Bercót hazahoztam, utána meg Dávidot vittem öltönyt próbálni. Ittam egy kávét, várom, hogy lejárjon a mosógép, aztán összeütök valami lájtos vacsit. Majd éjszaka ismét munka, de lehet, hogy még beiktatok egy kis vasalást is.
Irina, én tudtam, tudtam.

Olyan vidám, boldog minden egyes szavad, nagyon örülök. Tényleg, én ezt hallottam. Az oviban az egyik anyuka is babát vár, ő is mondta. Egyébként a hasbaszúrástól nem kell tartani, félni, semmi különös, egy picit szúr és kész az egész. Nekem legalábbis nincsenek rossz emlékeim, de még igazán kellemetlennek sem mondanám. Igaz, én úgy mentem neki, hogy biztosan nem először csinálnak ilyet és nem akarnak rosszat sem nekem, sem a babának. Érdeklődve néztem a magzatvíz szinét, olyan érdekes tojáshéj-szerű színe volt. De azt mondták, teljesen rendben van.
Tuti a vonalzó.
Kaqk, éljen a fotós. Hol lesz a keresztelő? Most én is elgondolkodtam azon, hogy rendszeresen járni kellene istentiszteletre. Egyrészt nem rossz, másrészt meg ahova iskolába szeretném vinni Bercót, oda lelkészi ajánlás is kell. De egyre szimpatikusabb nekem az, az iskola.
Vindokám, akkor hozod Rugót, amikor gondolod és kész. Várjuk szeretettel. Na, ti sem unatkoztok.
Mennem kell, lejárt a mosógép.