Sziasztok!
Picur, istenem, de szép a kisbabád, gratulálok hozzá! Nem semmi méretek, majdnem 4 kiló

És tök jó menetidővel!
Nálunk Lottinak elhúzódó sárgasága volt, így elég sokat aludt, viszont így a szoptatás volt nehezebb, mindig ébreszteni kellett, mert elaludt a cicin
Tök jó hogy beindult a tej! Anno Lottit is igazán itthon tudtam szoptatni, kórházban szinte nem volt semmi és csak fejtem, mert aludt végig, otthon a nyugiban már minden más. Amikor szoptattam, mindig próbálkoztam dolgokkal, hogy ne aludjon be, fülcsipkedés finoman, vizes vatta arcra ilyesmi
Savariaa, tök jó, hogy nővéred tud majd segíteni, de egyébként is jönnek ezek maguktól, ha nehézség van, azt pedig meg lehet oldani! A védőnőt pedig szerintem azzal le lehet szerelni, hogy közlöd vele, hogy megy a szoptatás és minden rendben. Fogorvos, köszi, írd meg nyugodtan priviben az elérhetőséget, de megmondom őszintén, bár még van rossz fogam, lehet hogy már kihagyom a fogászatot :/ Annyira nem bírom már azt a stresszt, ami azzal jár.
Mária bababoltban voltatok?
Kenet ügyben nem tudok segíteni, érdekes, nekem még nem volt vizsgálat mióta terhes vagyok, bár mondtam neki a sárga folyást is, de azt mondta, hogy ha nincs mellette panasz, akkor nem gond. Viszont húgom, aki most 21 hetes, na neki csináltak kb. 3-4 hete kenetvizsgálatot csak úgy és bacija van, így 6 napos antibiotikum kúrát rendeltek el neki. Ez érdekes, mert mi van, ha nem nézik meg? Nem volt amúgy semmi panasza, ezért nem értem, hogy hogy van ez, valahol vesznek csak úgy kenetet, valahol nem? :O Ja, látom te kérted, miért, érezted, hogy valami nem oké? Nekem szerintem most már kéne egy ilyen kenetvizsgálat...
sandie, te szegény, nem lehetett egyszerű ez a betegség két gyerek mellett terhesen
Pakkoddal még ráérsz amúgy, nekem a védőnő mondta tegnapelőtt, hogy a 35. hétre legyen kész... hehe, nekem már majdnem kész

Persze én anno a 35. héten szültem, még jó, hogy már most összeraktam.
Veronika, örülök, hogy bevált az új ovi, remélem ott jól fogja magát érezni Pálmi! Nincs rosszabb, mint úgy otthagyni a gyereket, hogy érzed, hogy rossz neki ott
álmok, áááá, én szinte mindig mh-i dolgokat álmodok, jön ügyfél, számlát nyitok, kollégákkal dumcsizok, előbb elmegyek mh-ről stb. Néha pedig egész elképesztő baromságokat, pl. hogy párom tiszta vér de amúgy semmi baja, csak véres az egész teste, na ezt magyarázza meg nekem egy álmoskönyv
Ancsa, a te szőrös pókod se semmi
Ancsa, szerintem a mensi szerű fájdalom nem a jósló, hanem normális reakciója a testnek, a jóslófájás az nem a keményedés? :O
kat, ú, jó nagy már a babád! :O
magnoli, hogy vagy, görcsölgetés? Az jó, hogy a doki szerint minden oké.
A front pedig tényleg okozhat sok galibát, nekem egyik nap hányingerem is volt délelőtt és gyenge voltam, mint a harmat a mh-en :O
bozza, te jó ég, kórház?

Mitől volt a görcsölés?
Köszi, ünnepeltünk tegnap

De ezt majd leírom alább amikor magunkról írok.
Szerintem ne parázz, a kiskönyvem azt írja, hogy akkor van gond, ha nagyon erős görcsöd van, vérzés lép fel vagy ájulás, mind tök jól hangzik, mi?
csalexandra, ekkora dioptriával már császár??? :O
pocaklako, szia, tényleg rég nem voltál, gyere gyakrabban! FB-on én fent vagyok és csatlakozok is a csoporthoz, de nem hiszem, hogy két helyre tudok írogatni, így is nehéz ide is, szóval valszeg ez maradna a bázis.
mmc, sajnálom a betegséget te szegényke!

Most hogy vagy? Liza nem kapta el?
Köszi kérdésed, jól vagyok, érdekes, ez a köhögés 1 napig tartott :O
Nálunk is vitte párom haza a törölközőket mosni, sőt egyszer a hálóingem is full véres lett :/ Én a papír kéztörlőt használtam a felitatásra, fürdéskor azzal itattam fel a vizet altájékról, hogy az legyen véres, nekem nagyon bevált.
Elküldöm, nehogy elszálljon...