A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Várandósság » 2013 májusi babavárók


Picur az angiológián nem csinálnak most semmit, max. felírnak valami krémet, illetve súlyosabb esetben szúrni kell majd magam vérhígítóval. :(
Erre nagyon nem vágyok, kellett Máténál is, megelőzés miatt, mert apukámnak már volt trombózisa, és az én lábam is visszeres, bár nem dudorodik, csak foltos.
Bimbóvédő krémet lehet kapni DM-ben, de lehet, van gyógyszertárban is.
Például ez akciós most a Brendonban: http://www.brendon.hu/Products/Details/23201

Kép

Kép

Kép
ancsa06
 
 


Sziasztok,
most jöttem a fodrásztól, végre szép a hajam :)

Vizsgálat, olvastam róla a neten, azt írják mindenhol, hogy ez dokifüggő, valaki vizsgál mindig, valaki csak akkor, ha van bármiféle panasz :/ Nekem tényleg nincs olyan panaszom, ami miatt muszáj lenne, csak furi, hogy nálam nincs, itt pedig mindegyikőtöknek volt már manuális vizsgálat is. Amúgy a koraszülés a méhszájvizsgálatra nem igazán ad okot, mert nem azért jött előbb, mert nyíltam, anno csak rövidült, 1000 volt az érték a 35. héten, a burok repedt meg hirtelen kora reggel. De azért ott van a de bennem is, bár bízom a dokimban, de kicsit futószalagon mennek nála a kismamák, párom viszont azt mondja, hogy ne aggódjak, a doki már a járásomból látja szerinte, hogy ha van valami baj... szóval próbálok sokat pihenni és nem aggódni és május elejéig kihúzni, mert nem akarok másik kórházban szülni, főleg hogy az Uzsoki 5 percre van tőlünk kocsival.
De köszönöm mindenkinek az infókat!

Most kisebb vagyont hagytam a gyógyszertárban, vettem még Elevitet, bár azt mondtam, nem szedem, de megvettem a 100 db-osat, vettem magnéziumot és a vasat, hát egy tizes elúszott :(

Bárányhimlős gyerekkel kismamák között, hát szerintem erre akkor sincs mentség, valakire csak rá tudja bízni a gyerekét legalább fél-egy órára! A dokinál az elkülönítő az más, nálunk ott nincs vécé, tehát onnan ki kell jönni, ha vécézni kell. Furi...

Nekem is nagyon folyt anno a tej, minden pólóm full átázott ha nem volt rajtam melltartó+a betét.

Picur, én is kentem a cicit krémmel, de asszem szopik előtt lemostam róla és utána újra bekentem. Bár biztos van olyan krém, ami nem gond, ha a baba szájába kerül, én azért biztos ami biztos lemostam.

savariaa, szerintem ez a rosszullét normális. Én ma a fodrásznál éreztem már, hogy gyengülök, szédülök, lever a víz, alig vártam, hogy a hajmosásból felálljak. Sőt, anno Lottinál a közértben lettem rosszul, ki kellett mennem, ájulás környéki állapotba kerültem. A front lehet az oka, de pihenj azért amennyit csak tudsz, most már amúgy se célszerű nagyobb utakra indulni.

Én is nekilátok kimosni a babadolgokat, egyelőre még csak a textilpelusok vannak kimosva-kivasalva.

Amikor én szültem, jött egy kismama a kórtermembe, dohányzott a kórház előtt, ezt párom mesélte, iszonyat sok teje volt, én meg ugye csak fejtem és fejtem és oda akarta adni a lefejt tejét Lottinak :O Hát mondtam, hogy nem köszönöm, de nem is értettem, én dohányoztam 11 évig, de le tudtam tenni, szerintem a csaj végig dohányozta a terhességét... hát nem vagyunk egyformák az biztos...

Nálam székrekedés van és sajna kijött pár napja harmadjára is az aranyerem :( De a krém jó rá, most megint visszahúzódott.

Na megyek teregetni, aztán eldőlök, mert ez az idő borzalmas, alig aludtam éjjel :(
nusildi
 
 
 
 


Ne haragudjatok, de muszáj dicsekednem. Apának már régebben mondtam, hogy szeretnék mosogatógépet itthonra. Eddig nem volt rá pénz, most viszont váratlanul visszakaptunk egy régebben kölcsönadott nagyobb összeget, és apa azzal ébredt, hogy mire megszületik picúr, vegyünk egy gépet, hogy annyival is könnyebb legyen majd nekem. :D
Imádom! Most nézegetem, hogy milyet vegyünk. Az biztos, hogy csak 9 terítékes fér be a konyhába, de annyi baj legyen.

Nusildi engem minden alkalommal megvizsgál az orvosom manuálisan is, szeret biztosra menni, de úgy tűnik, ez tényleg orvosfüggő. A székrekedés nálam állandó, és az aranyér is. Kenegetem, ha nagyon kijön, akkor kúpozok. :(

Most hirtelen nem tudom, írtam-e tegnap, hogy Ádi befordult. Igaz, magasan van, de gondolom, ez még nem gond, ha eljön az idő, majd lentebb megy. Már csak azt szeretném, hogy maradjon is így, ne forogjon :)

Kép

Kép

Kép
ancsa06
 
 

 
 

De jó neked Ildi, már hogy visszahúzódott... Nekem a szüléstől még durvább lett, sajna szerintem nem úszom meg a dokit ez ügyben. Nem vágyom rá, ezért előtte még egy másik krémet kipróbálok, mert a Sperti nem használt. Rossmann-os krémet vett Apa, bekentem a cickókat, persze én is lemosom evés előtt. Mondtam, hogy eddig egy-egy csepp csöppent el, na most ruhát kellett odafognom... :shock:

Savariaa, pihipihipihipihi, nem ugrálunk 3x hetes terhesen, tudod! ;) Tigit is visszük sétálni igen, élvezi, pedig aztán van udvara, ott is rohangálhat, de azért a séta, az mégis csak séta... :)

Ancsa, ez nem hangzik túl jól, már a vérhígítós dolog, reméljük, hogy nem fajul idáig a dolog. Ez szülésnél nem okoz majd gondot? Erőlködéskor megpattanhat ott ér?

Mindjárt kész az ebéd, brassói, nyammmmm! További szép napot Lányok!

Lilypie Third Birthday tickersLilypie Second Birthday tickers
Lilypie Pregnancy tickers
picuralmos
 
 


Sziasztok!

Na pár órája megint rosszul lettem, szerint Bátor nyomhat valami ideget, és ezért érzem azt, hogy mindjárt elájulok. Most már teljesen jól vagyok, pihenek, tévézek, férjem pedig épp a vendég wc-t burkolja és csempézi, jó munkamegosztás, én felraktam a lábam, ő meg melózik. Tegnapról maradt lencsefőzelék, így nem kellett főznöm sem, szerintem még két napig. :lol: De utána megutálom egy időre, az tuti.
Kiteregettem az első adag babaruhát, olyan pöttömök!! :lol: Elolvadok tőlük. Holnap fogom vasalni őket, még nem vettünk vasalót, holnap majd a férjem elmegy venni, addig pedig abban a tudatban ülök itthon, hogy ha akarnék, sem tudnék most vasalni. 8) :lol:

Ancsa remélem nem kell vérhigitót adnod magadnak... ez mikor derül ki? És a szüléskor?

Nusildi de jó neked, hogy fodrásznál voltál, én is tervezem még a szülés előtt, de mindig csak tolom magam előtt... utána jó lenni de azt a sok időt nem tudom hogy fogom kibírni a székben.
Jó, hogy ilyen közel laktok a kórházhoz, nekünk legalább 30 perc kell, aggódom is emiatt, hogy ne legyen dugó, így jó lenne ha éjjel indulna be a szülés, vagy hétvégén... de hát tudom, ezt nem én döntöm el.

Ancsa szuper dolog a mosogatógép, én akárhányszor használom, mindig áldom azt, aki feltalálta. Szépen is mosogat és ami még jó benne, hogy a szennyes edényeket bepakolom, és olyan, mintha rend lenne, és elég csak akkor beindítani, amikor megtelik. De ilyenkor jövök mindig rá, hogy kevés a villa, kéne venni még... Szuper, hogy Ádám befordult. Én is azt érzem, hogy Bátor nagyon fent van, de hát most ez a jó, van még idejük lejjebb helyezkedni.

Picur van olyan mellkrém, amit nem kell lemosni, nővérem olyat használt, azt hiszem az Avent gyártja, neki ez vált be. Na most megkívántam a brassóit.... 8)

Kép
savariaa
Érd
 
 


Sziasztok,
képzeljétek a babysitterem ma jól elrontotta a programomat, mert nem jött a megbeszéltekkel ellentétben :( Vidéken lakik és nem volt kedve visszajönni a húsvéti pihenésből Pestre, és mindezt csak reggel sikerült közölnie...

Ildi, sajnálom a rossz hangulatodat, és teljesen megértem...
Sajna nálunk sincs olyan kitörő öröm a Férjem részéről, mint Oli várásakor, de lassan megszokom, majd én pótolom Őt is Lénárdkámnak :)
Gratu a munkahelyi búcsúztatóhoz, most kezdődhet a "fészekrakás", vagyis a babaruhák és a kórházi csomagod rendezése, hát garantáltan nem fogsz unatkozni :lol:
A dokidat én sem értem, ahogy mmc is írta, szerintem se ártott volna egy manuális vizsgálat, hiszen Lotti is korábban jött... Esetleg kérdezz rá legközelebb, hogy miért nem vizsgált meg, ha aggódsz, hátha van rá magyarázat.
Amúgy nálam sem volt még méhszájvizsgálat, mert nincs ezzel kapcsolatos panaszom, de őszintén szólva nem is vágyom rá :wink:
A Babád szép nagy méretű már. És hogy álltok a nevével? :wink:
Elevitet jó hogy vettél, mert már terveztem Neked írni, hogy pont mostanában néztem meg azt a Babavilágot, amiben a Czeizel kifejezetten erről beszélt, hogy a terhesvitamin végig történő szedése védi a méhlepény ereit a korai elmeszesedéstől (persze lehet hogy csak marketing szöveg).
Így kb. egy hónapja én is újra rendesen szedem a vitaminomat, mert addigra kicsit ellustultam...
Vasat is jó hogy vettél, ilyenkorra már célszerű feltölteni a kiürült vasraktárokat, hiszen hamarosan jön a szülés, ahol nem kis mennyiségű vérveszteség várható :?

Picúr, Nagyon cuki Álmosod a fényképen :lol:
Az egy ágyban alvással vigyázzatok, mert a kicsik hamar hozászoknak ám a jóhoz :wink:
Tigrised reakcióját már én is akartam kérdezni, örülök hogy nem volt gond, de felügyelet nélkül azért ha lehet ne hagyjátok Őket kettesben...
A mellbimbó bevérzésére a DM-ben kapható Feketenadálytő balzsamot szokták ajánlani, ami minden szoptatás előtt lemosandó.
Ha nagyon fáj és melegedik, akkor pár napos pihentetés jó rá, addig kézzel, óvatosan kell fejni, a tejet így is ki kell üríteni.
A bimbóvédő krémek felületes sérülésekre (berepedés, horzsolás), illetve azok megelőzésére vannak kitalálva, és általában nem kell lemosni őket szoptatás előtt, ezt mindig a dobozon olvashatod.
Berepedésre jó lesz még a Bepanthen (nem kell lemosni), illetve a Neogranormon, ezt viszont le kell mosni!
Szoptatás alatti másik mell tejcsorgása ismerős nekem is, én Avent tejkagylót használtam ilyenkor a másik oldalon, amivel felfogható a tejcsi és akkor ráadásul még nem is megy pocsékba.
Szoptatások között a "szellőztetést" ügyesen csinálod, mert jót tesz a bőrödnek, ha meg menni kell valahová, melltartóbetéttel védhető a ruha :D
A puffasztó ételekkel vigyázz, ahogy mmc is írta, mert a tejbe jutva a Kisfiad hasát is megterhelhetik :(

Látom a kaki-témát már kiveséztétek, és közben meg is oldódott, úgyhogy csak pár szóval egészíteném ki:
Ahogy Veronika írta, kezdetben, illetve kevés folyadék vagy tej fogyasztásakor lehet ritkábban is (lesz még olyan, amikor el kell ugrani a sugárban érkező termék elől, hahaha :lol: )...
Ha a kisfiad nem szenved, akkor nincs nagy baj.
Sikító hirtelen sírás, elvörösödés, lábak felhúzkodása jelezhet puffadást, hasi fájdalmat.
Ilyenkor elsősorban fizikális segítségre van szükség, pl. a Kat által írt masszírozás, hasra fektetés jó ötlet.
Érdemes beszerezni a gyógyszertárból újszülötteknek méretezett "szélcsövet" (filléres dolog), a koraszülött osztályokon ezzel "kezelik" a puffadást, székrekedést. Ez egy vékonyka kis hajlékony gumicső, pici síkosítás után (popsikrém) kell a popóba pár mm-t bevezetni, és már is megérkezik rajta keresztül a levegő, vagy a kaksi.
Ha ilyen nincs, kakiltatásra jó még a "hőmérőzés" is...
Glicerines kúpból a kisebb (2g-os) is csak 3 éves kor után ajánlott (!), és mivel kémiai szer, csak "végszükség" esetén...
Szuper hogy a Férjed ilyen klasszul segít Neked, és cuki lehet ahogy a Kisfiaddal szunyiznak :lol:

mmc, örülök hogy jobban vagy :lol:
És anyósod gyógyulgat már?

Lányok, a terhességi orrdugulás miatt senki nem fog megfulladni szülés közben :lol: mert a termelődő adrenalin érszűkítő hatású, így javítja a légzést...
De azért a biztonság kedvéért ajánlok egy orrsprayt a kórházi csomiba tenni :wink:

Savaria, sajnálom a rosszullétedet, pihenj sokat!
Nekem a dokim ilyen esetek kiküszöbölésére sok-sok folyadékot, kicsi kávét és friss levegőt szokott ajánlani :)
A "kakimanó" szövegen jót nevettem, találó :D
A babacuccok mosásához lehet kapni babamosószert, illetve öblítőt is, ezek azonban jóval drágábbak mint a normál szerek...
Mi Arielt vagy Persilt használunk otthon, emellé pedig Coccolino Sensitive öblítőt, és Olinak soha nem volt baj a bőrével... de ha allergiás lett volna bármire, mi is áttértünk volna a babaszerekre!
A választás tehát rajtad múlik :lol:
A babaruhákat én elkülönítve mosom a mieinktől a mai napig.

Alexandra, a császár előtt 3 nappal való bemenetelt én sem értem, mit mondott az orvosod rá, miért kell?
Nekem a lepedő-bevitel kérdése sem világos :shock:

Ancsa, Isten éltesse Máté "mókamaki" kisfiadat :lol:
Bozzával egyetemben :wink:
Majd írd meg mit mondtak a visszereidre, kíváncsi leszek, mert az aranyér mellett nálam is felütötte a fejét "egyéb" kényes helyen is :(
A Férjed szuper, hogy mosogatógéppel akar megajándékozni!!!
Mi januárban vettünk, azóta a kedvencem, szerintem a mosógép mellett a világ másik legjobb találmánya, főleg kisgyerekes (nagycsaládos) anyukák számára...
Mi 13 terítékest vettünk, így a fazekak is jobban elférnek benne, persze ahhoz hely is kell... Szerencsére sikerült egy nagyon csendes fajtát válsztanunk, amit akár éjjel is be tudok indítani, senkit nem zavar (kevesebb zajt csinál, mintha kinyitom a vízcsapot...) :lol:

Sandie, Bozza, hol vagytok, hogy vagytok?

Pocaklakó, rég írtál...
A Fb-os csoportot én nem igazán tudom hogy mire való, de ha ehhez a fórumhoz hasonló csevegést takar, akkor szerintem sem érdemes ugyanazt a célt kettőzni...
Maximum majd ezt tesszük zárttá, ha felmerül ilyen igény, nem, Lányok?

Üdv: Magnoli

Kép
Kép
magnoli
 
 
 
 


Magnoli, köszi sok-sok infót! :) Fekete nadálytő van is itthon, ez szuper!

Tigi elképesztően nyugis és stabil kutya, persze egyedül nem hagyjuk Picurral. A szobájába pl. nem megy be. Sétakor jön a babakocsi mellett. :)

Ancsa, a mosogatógép a világ csodája, én is aranyba foglalnám a feltalálója nevét! :)

Lilypie Third Birthday tickersLilypie Second Birthday tickers
Lilypie Pregnancy tickers
picuralmos
 
 


Sziasztok!

Magnoli Tomi baba mosógélt vettük meg, öblítő van itthon Coccolino sensitive, de a szülésfelkészítőn azt mondta a szülésznő, hogy ne öblítsük ki a ruhákat öblítővel. Nővéremet kérdeztem, ő kiöblíti, de most úgy mostam, hogy nem tettem öblítőt, most mindent az előírás szerint csinálok, aztán majd meglátjuk... :lol: A baráti társaságban volt baba, akinek a ruhától lett kiütése, ők nem használtak külön babás mosógélt, talán ezért is ragaszkodom hozzá ennyire. A saját ruháinkat nem azzal mosom, és egyenlőre nem is szeretném egyben mosni a babaruhákkal, ezt is mondták, hogy külön mossuk.
Kávét nem kívánom, volt pár hét, hogy nagyon rákívántam, most jobban odafigyelek a folyadékbevitelre, meg visszafogtam a tempót is, remélem használni fog.
Te hogy vagy?

Picur majd ha van időd (gondolom egész nap unatkozol, és a lábadat lógatod :lol: :lol: 8) 8) 8) 8) ) majd tegyél fel új képeket!!

Kép
savariaa
Érd
 
 


Picúr , úgy értettem hogy váltott oldalról szoptatsz, nálunk a védőnő ragaszkodott hozzá hogy mindig mindkét oldalról kell...
A "nem használt" oldalad kibír olyan hosszú szünetet amíg sor kerül rá, nem fáj?
Képnek örülnénk :wink:
Savaria, a Tomi mosógél biztos jó, az öblítő meg el is hagyható...
én mindent vasaltam/vasalok, főleg a pelusokat. A bodykat meg kívül-belül ami a köldökhöz érhet... Úgyhogy hajrá vasaló vásárlás :lol:
Köszönöm kérdésed, már jobban vagyok, mióta haladok a készülődéssel jobban alszom és kevesebbet feszül a hasam :lol:
A vérnyomásom eléggé alacsony ezért ácsorogni nem tudok, és a meleget sem bírom mert rosszul leszek ahogy Te is, a fizikai állóképességem lenullázódott, egy Tesco-körtől lihegek, majd kidöglök :shock:
A gyomromat a Kicsim nyomja, ezért bár éhes vagyok, alig fér belém valami :shock:
Ja, és a fürdés-hajmosás már csak vérbeli "nyanyásan", a kisszékkel megy... :roll:
Úgyhogy a helyzet egyre "terhesebb" :lol:
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára magnoli 2013.04.03 18:44-kor.

Üdv: Magnoli

Kép
Kép
magnoli
 
 
 
 


Sziasztok Lányok!!!

Nusildi, de jóóó lehetett a fodrásznál, még én is tervezem a szülés előtt,hogy kellene egy teljes generál nekem :) mégis ne úgy lásson meg a gyerek ,hogy egyből visszabújjon!!!
Nálam az aranyér már napi vendég, kenem-kenem de mindig visszajön. Úgyhogy együtt érzek....nem túl jó!!!

Ancsa06, nem csodálom,hogy örülsz :) a mosogatógépet aki feltalálta az egy zseni :D . Férjed pedig nagyon rendes :D !!!!


Savariaa, pihenj sokat,nehogy baj legyen !!!!!

Magnoli,én sem értettem a császár előtti 3 napos bent fekvést sem,és a lepedő témát sem. A nővérke közölte velem meg a védőnő hogy azért vigyek ha nem jutna :D ,persze ezt elég furának tartom hogy ha véletlenül totál eláztatok egy garnitúra ágyneműt akkor nem adnak nekem másikat :D ! Vicces
FB-os csoportal én is egyet értek veled,én is jobbnak látom egy helyre írni,és itt olyan dolgokat is leírunk amit mondjuk ott nem szívesen!


Képzeljétek el ma megjött a szemészeti szakorvosi vizsgálat eredményem amin az áll hogy spontán szülés ellen javallata NEM ajánlott!!!!!Nekem már annyi mindent mondtak,hogy nem hiszek senkinek :) ha jön a baba kiderül mi lesz belőle,hogy hol szeretne kijönni. Már jól meg van kavarva a dolog.
Szóval ha a picurkám mégis befordulna akkor a szülész orvos ( MÉG)is benne lenne a spontán szülésbe. De azt mondta ennyi idős terhesen azt már megérzem ha befordul.

Picur,szuper hogy minden simán megy a kis tündérrel. Remélem a melled is helyre jön hamar,mert azt elhiszem hogy ideje sincs regenerálódni.

Sandie, Bozza, hogy vagytok???Remélem minden oké !!!!!Írjatok!

Kép
csalexandra
Sopron
 
 


Sziasztok Lányok! :)

Magnoli, váltott oldalon szoptatok, azért készült így ki a cickóm sajna. Mindegy, most kenem nadálytő krémmel, remélem rendbe jön. Apa hozott bimbóvédőt, azzal próbálkozunk. Picur ügyes, nem lepte meg, hogy nem "anyaillata" van, rákapott, oszt' csak szíííta. :) Amúgy már nem keményedik be, úgy tűnik lassan beáll a "kereslet-kínálat".

Amit még akartam mondani a kórházi csomagba, nekem nagyon jól jött a kis sapka meg a kis kesztyű, mert azt nem adtak (nálunk kórházi ruhába vannak a babák), viszont az én ágyam pont ajtó mellett volt, és bizony néha huzat volt.

Szandi, az a mondat... Hogy lehet ilyet leírni? :D "Ellenjavallat nem ajánlott" hihihiiiihiihi :D

Fodrászhoz, kozmetikushoz még én is elugrottam az utolsó héten, jól tettem, fogalmam sincs, hogy mikor tudok újra elmenni hozzájuk... :)

Képek... Hát ti akartátok... ;)

Itt levegőzni készülünk éppen:
Kép

ez pedig a végső csapás a cukiságmérőtökre! :D
Kép

Szép estét Lányok! :)

Lilypie Third Birthday tickersLilypie Second Birthday tickers
Lilypie Pregnancy tickers
picuralmos
 
 


Sziasztooook!!

Elnézést, mióta itthon vagyok, kábé semmire nincs időm :lol: - de legalábbis nem nyitom ki a gépet túl gyakran. Szóval részemről jól vagyunk, szinte tünetmentesen. Bár ma ez a dög hó megint megtette a magáét, rosszul aludtam és keményedik a pocakom. De már rutinosan nem ijedek meg a saját árnyékomtól (csak néha a tükörképemtől, hahaha).

Most megyek és visszaolvasok, kivel mi történt, mert néha-néha belapozok ugyan, de mindig megzavar valami a posztolásban. Ezúttal például apa, aki szundizni hív. :D A tisztességes válaszadás így valószínűleg holnapra marad - cserkészbecsületszó.

Addig szép álmokat mindenkinek!!

Kép
bozza
 
 


áááá, Picúr, végem. Mekkora édes, zabálnivaló kismanó!! Remélem babásat álmodok ma éjjel (és nem terhesgyilkososat, mit múltkor a Viharsziget után...)!! :shock:
bozza
 
 


Picur,most gyorsan hoztam a leletet és visszaolvastam mert ahogy leírtad iszonyú hülyén hangzott :D :D :D !!!!! De a szégyen hogy tényleg az van leírva :D :D :D !! Azt ne kérdezd hogy mit jelent magyarul :D És azt sem hogy milyen az a doki aki ezt leírja....

A baba nagyon édes, hogy egyemmeeeg!!Tündéri!!

Kép
csalexandra
Sopron
 
 


Sziasztok!

Épp kávét kortyolok és élvezem az itthonlétet, a semmittevést, tök jó :) Bár minden napra beosztok magamnak valami feladatot, ez ált. takarításos dolog, ma elkezdtem a babarucikat mosni és porszívózok is. Ebédet lustaságból rendelem onnan, ahonnét a mh-re is, szóval ez így bírható.

Elszóltam magam aranyér tekintetében, most megint kijött tegnap :( Utálom :P

Ancsa, mosogatógép, hú de jó neked, az biztos nagy terhet levesz az ember lányának válláról, én kifejezetten utálok mosogatni!
Tök jó, hogy befordult a babád, szerintem nem baj, ha nincs túl lent, nekem nagyon lent van a feje, én meg ezen parázok, hogy nehogy kinyomja magát valahogy hamarabb :/

savariaa, simán lehet front, sajnálom, hogy megint előjött ez a rosszullét! Amúgy én ma vagyok ilyen, tiszta plötty, szédülős, ide-oda dőlős, bágyadt, úgyhogy most nyomom magamba a tejeskávét. Nekem muszáj a vérnyomásom miatt, mert ált. 90/60 szokott lenni :O Próbálj tényleg sok folyadékot inni és amint úgy érzed, terülj el, mint a nagyalföld :D
Fodrász, ki fogod bírni a székben, nyugi, nekem az jött jól, hogy nem kellett hajat mosnom. Jövő héten megyek pedikűröshöz is, utána köv. héten vágatok kicsit a hajamból, szintén hogy megússzam az itthoni hajmosást és még egy festést szeretnék május elején.

magnoli, legközelebb már nem kérdezem meg a dokit, mert a kenetvétel miatt úgyis lesz vizsgálat is szerintem, de amúgy nekem is furi, hogy nem vizsgált meg, de próbálok arra gondolni, hogy ettől függetlenül minden oké és ha megvizsgált volna is ugyanez lenne. Köszi az Elevit infót, amúgy nekem az a legnagyobb bajom vele, hogy iszonyat drága :( De most már szedem amíg el nem fogy, anno Lottinál a szoptatás alatt is szedtem az első 2-3 hónapban.
Név? Még mindig nincs :O Most már ideje lenne kitalálni, de egyszerűen nem jutottunk még közös nevezőre :) Mondtam is, hogy Anonimus lesz a végén a név és kész :D

Mosás, én vettem Tomi babamosószert, öblítőt nem fogok használni és minden ruhát vasalok. Lottinál is így tettem és nem is volt gond, szerintem a hangsúly pont a vasaláson van. Bár elég húzós volt mindig vasalni azokat a piciny rucikat, de elég sokáig csináltam, kb. 4 hós koráig biztos. Most biztos lazább leszek és addig nem vasalok.

Én is hamar elfáradok! 2 emeletes házban lakunk a 2. emeleten, na mire feljövök, már fújtatok, mint egy gőzgép. Tiszta gáz, mert anno nagyon fitt voltam, 55 kilós, csinos, hetente Béresalexandradvdre tornázó egészségesen táplálkozó nőci, most meg úgy érzem magam, mint egy mamóka :/ Most már 15 kiló plusz van rajtam := De egyszerűen ez van, nem akarom idegesíteni magam rajta, csak már nagyon ácsingózom a régi alakom után :(
Önző vagyok tudom, de egyszerűen utálom, hogy már semmit sem tudok felvenni, persze ez nem a súlytöbblet, hanem az óriási hasam miatt van :)

csalexandra, kijön az a baba, vagy így vagy úgy :D
Menj fodrászhoz, utána olyan jó volt, újra éreztem, hogy valahogy kinézek :)

picur, nagyon édesek vagytok, ez a kiskrapek zabálnivaló!
Cicid hamar rendbe fog jönni, nekem amikor szétjött és a bimbóvédővel szoptattam, úgy emlékszem, csak 2-3 napig használtam, mert a seb hamar gyógyult. Ügyesek vagytok nagyon a szopival!
Igen-igen, a kiskesztyű nekünk is nagyon kellett a kórházba, mert Lotti karmolászta magát, ott nem volt még bent kisollóm, meg szerintem le se mertem volna vágni neki a körmét :O

bozza, az jó ha tünetmentes vagy :) Most már mindennek kell örülni :)

Én sajnos változatlanul nagyon-nagyon rosszul alszom egész éjjel. A combcsontom annyira elviselhetetlenül fáj, hogy fél óránként fordulok egyik oldalról a másikra. Valaki szenved még ettől vagy csak én vagyok ilyen "szerencsés"? Persze nekem keményedésem nincs mondjuk, de ez a csontfájdalom iszonyatos, szedek már külön kálciumot is, hátha, de nem múlik.

Na belevetem magam a takarításba...
nusildi
 
 
 
 


Sziasztok Lányok! :)

Köszönjük a bókokat! Lehet beképzelten hangzik, de ő egy igazán jól sikerült baba. Kiegyensúlyozott, nyugodt, jó evő, jó alvó, szóval minden rendben van vele. Ha ébren van, leseget, nézelődik, nem sír, szóval álombaba. Reméljük, hogy így is marad! :)

Bozza, de jó, hogy jelentkeztél! Én olvastam könyvben is a Viharszigetet, végigbőgtem a végét olvasás közben, és a filmet is. Az tény, hogy nem terheseknek való. A párom pl. nem tudta végignézni...

Magnoli, előtted lengetem a kalapom, és kapsz tőlem egy virtuális arany névtáblát a fekete nadálytő miatt! :) :) Sokkal-sokkal jobb a véraláfutás a cicimen, és már fele annyira sem fáj! Szóval megaköszönet! :)

Szandi, azt hittem csak nekem fura az a mondat... :D :D

Lilypie Third Birthday tickersLilypie Second Birthday tickers
Lilypie Pregnancy tickers
picuralmos
 
 


Ildi, én csak itthon vágtam le Picur körmét, mikor aludt, így nem kellett paráznom, hogy megsértem a pici kezét. A " túlsúly" kapcsán: szinte teljesen visszahúzódott már a hasam, Picur csak ma éjjel másfél kilót "evett le" rólam. Igaz, hogy olyan éhesen ébredtem... :)

Alvásban nem segítene, ha mondjuk egy jó vastag takarón feküdnél? Hátha kevésbé sajogna a lábad...

Mosás, én is Tomi gélt használok, öblítőből baba-szenzitívet', és vasalok mindent. Eddig minden rendben. Kicsit száraz Picur bőre, erre kaptunk patikai testápolót. Köldökét letakarom mullappal, és ott van a pelus vége, az is védi. Már csak egy hajszál tartja... :)

Lilypie Third Birthday tickersLilypie Second Birthday tickers
Lilypie Pregnancy tickers
picuralmos
 
 


Sziasztok!

Végre gépközelben... :)

Ildi,
értem már, tehát burok repedés miatt jött Lotti hamarabb...
Legközelebb már tényleg kell vennie kenetet, a 35-36-ik héten már protokoll, hogy minden okés legyen odalent a szülésre...

Ancsa,
szuper! :) Majd azt nézd meg, hogy halk legyen a mosogatógép! A miénk elég zajos, csak akkor indíthatom be, ha a férjem nincs itthon, mert zavarja...

Gratula a beforduláshoz! Nekem szombaton és kedden is fejjel lefelé volt (előtte csütörtökön meg keresztben), én is remélem hogy így marad, mert a dokim mondta, hogy még császárnál sem ideális ha haránt fekszik a gyerek, mert a kis vágáson akkor be-fel kell nyúlnia, elforgatnia és úgy kihúznia, szóval macerás...

Az az érdekes, hogy én nem érzek különbséget hogy épp keresztbe vagy függőlegesen fekszik... bár napok óta már nem esik jól háton feküdni, megéreztem én is az ájulás szerű érzést... biztos ahogy befordult most már tényleg nyom valamit...

Savariaa,
nálunk már hetek óta ez megy, hogy én fetrengek, csak nálunk a férjem nem annyira akciózik... néha nekiáll és elpakol a konyhában (mosogatógépből be-ki) és kb. ennyi :lol: Úgyhogy jó nagy a kupi, de nem érdekel... :D Takarítás van heti egyszer, aztán kész.

Magnoli,
bébiszitter :( Isteni mikor az ember tervez, aztán másvalaki miatt úszik a dolog...

Nahát, a magzatvédő vitamin védi a méhlepényt a meszesedéstől? De jó! Ez talán csak nem marketing... (a remény hal meg utoljára :) )

Gyomor-nyomás: de éhes maradsz, vagy elég is a kevesebb kaja?

Nálam meg érdekesen alakul a kívánósság... pár hétig napi 4-szer zsírosat kívántam, már reggelire is csirkepaprikást meg ilyenek... :) és szinte 2-3 óránként már éhes voltam.
Most meg hirtelen 1-1,5 hete sokkal kisebb az étvágyam és állandóan szénsavasat kívánok inni (ami tudom hogy nem jó, viszont a gyomromat rendbeteszi!)

Pálmi ruháját én már a miénkkel mosom, de Adrikának beszereztem sensitive mosószert és öblítőt és külön is mosom... vasalni nem szoktam, Pálminak se vasaltam soha...

Picur,
gondolom a kutyusnál is később jön ki, mert a testvérféltékenység se azonnal jelenik meg, hanem pár hónap után... amikor már érzékeli és megelégeli, hogy elvesz tőle a másik gyerek időben, figyelemben...

Huzat a szülészeten? Na az isteni...

A képek extra cukik! :)

CsAlexandra,
hát ezt tényleg jó faramucin fogalmazták meg! :lol:

Bozza,
na látod, hogy nem unatkozol otthon! :)

Ildi,
óriási has: hát igen... épp olvastam egy cikket, hogy hogyan dobjunk le pár kilót... mondtam is a férjemnek, hogy én 1 nap alatt fogok ledobni vagy 8-at :lol: Várom már én is nagyon... már sehogy se bírok vele létezni... már annyira hiányzik a mászkálás is...

Lotti hogy áll a divatozással? Pálmi tegnap életében először közölte, hogy ő csillogós felsőt akar és nem volt neki jó, amit kikészítettem :D Meglepődtem :D Még jó, hogy anyóstól pont kaptunk húsvétra, így tudtam neki csillogósat adni :) Mostantól azt hiszem vinnem kell majd magammal a ruhavásárláshoz :D

Alvás: szerintem Adri a hólyagomat nyomja, mert úgy egy hete 2 óránként járok éjjel WC-re... elég fárasztó...

Picur,
gratula az álom-babához!
Nekem Pálmi volt ilyen, kizárólag akkor sírt, ha éhes volt, amint evett szépen nyugiban volt :)
Vele mondjuk végig terhesen is nagy nyugalomban voltam, meg utána is, és már a pocakomban is nyugis gyerek volt...
Kíváncsi vagyok mennyire lesz más Adri, készülök arra, hogy nehezebb lesz vele... már a pocakban is nyüzsisebb és a terhesség se volt nyugalmas, állandóan stresszben voltam... és ha kijön is azért most itt lesz egy nagytesó... na, majd meglátjuk :)
sz.veronika
 
 


Sziasztok!!

Az alvás nálam sem megy, szerintem a baba fekvése miatt is ,de 1,5- 2 óránként járok pisilni.
Se az oldalamon se sehogy nem jó már...egyből zsibbadok mindenhol. Nekem a medence és szemérem csontom feszít de baromira.

Veronika, nálam is érdekes a kívánósság, eddig nem vettem észre magamon hogy bármit is jobban kívánnék vagy többet ennék mint amennyit szoktam,de 2 hete kb megváltozott minden :) szinte folyton tudnék enni,és sósra édes és fordítva. Nagy önmegtartóztatás kell magamnak :D mert különben elszállok :D!!

Olyan hamar elfáradok,megfőzök utána elpakolok , és az éppen aznapi apróságokat már úgy csinálom meg hogy szinte vonszolom magamat...pedig régen ilyen soha nem volt.
Tegnap elmentem bevásárolni,férjem nem volt itthon de muszáj volt elmenni. Hát nem vettem sok mindent de az is 2 órába telt ,ráadásul a jó öreg feledékenység :) újra színre lépett,és a felét meg sem vettem amit akartam.

Kép
csalexandra
Sopron
 
 


Sziasztok Lányok!

Képzeljétek, ma délután itt sütött a nap! :) Höhöjjj, ezt kihasználva kimentünk az udvarra Picurral, olyan jót aludt a babakocsijában, hogy ihaj. Utána húsz perc intenzív lakoma következett, és aludt tovább már bent a jó melegben. Kicsit hűvös volt, de nagyon jól esett végre kimenni kicsit. Tigivel jót labdáztunk (Retriever, így imád mindent, amit el lehet dobni és azt vissza lehet hozni), Apa fát vágott (láncfűrész hangja sem zavarta Picurt), szóval idilli volt eléggé.

Újabb remek dolog történt, leesett a köldökcsonk, úgyhogy Magnoli kérésére íme egy fürdős kép ma estéről (vigyázat, olvadásveszély! :D):

Kép

Egyszerűen nem tudok betelni vele, olyan cuki minden pillanatban, hogy ááááá... :) Ahogy eszik, ahogy alszik, ahogy mocorog, ahogy álmában vigyorog és még sorolhatnám. De majd megtudjátok ti is! :)

A fotó készítése után azonnal belepisilt a fürdővizébe, jelezve, hogy hát anya légy szivi ne vacakolj, fürdessél! :D

Remélem jól/jobban vagytok!

Amidalaah, Sandie, rég jelentkeztetek, minden ok?

Lilypie Third Birthday tickersLilypie Second Birthday tickers
Lilypie Pregnancy tickers
picuralmos
 
 


Jajjj, elfelejtettem, a kívánóssággal kapcsolatban, utolsó nap elmentünk sétálni Apával, Tigivel. Hazafelé mondtam Apának, hogy annyira megkívántam a Don Pepés pizzát, baconös-kukoricásat, hogy húúúú... Apa hozott egyet, belakomáztam, éjjel megjött Picur. :D Egész terhesség alatt nem kívántam semmit extra módon, nem voltak falási rohamok, sem extrém dolgok (pl. savanyú uborka tejszínhabbal :D). De az a pizza... :)

Lilypie Third Birthday tickersLilypie Second Birthday tickers
Lilypie Pregnancy tickers
picuralmos
 
 


Sziasztok!

Magnoli megvettük ma a vasalót. :lol: Holnap délutánra tervezek egy kis vasalást... aztán majd meglátjuk mennyi teljesül belőle. Ma volt az első nem hajolós hajmosásom, hát hozzá kell szoknom, mert már nem megy a hajlongás.
A múltkor voltunk barkácsboltban a férjemmel, jött az eladó segíteni, mit hol találunk, hát olyan gyorsan ment, én meg csal battyogtam utána és a férjem után. Aztán mondtam is,hogy menjenek csak, majd egyszer utolérem őket. Nem indulok már a maratonon, ez biztos. :lol:

Csalexandra ez jó hír, hogy ha befordulna, akkor lehet hüvelyi szülés. Van olyan kórház, ahol faros babánál is lehet hüvelyi úton szülni, ezt a doki dönti el amúgy vagy a kórház?

Picur hát olyan édesek vagytok!! Köszönjük a képeket! A szülésfelkészítőn mondta a szülésznő, hogy váltva kell szoptatni, készítettem jegyzeteket, majd közben olvasgatom, mit hogy kell. 8)

Bozza reméljük most már tényleg nem látunk több havat, mindenkit nagyon megvisel! Remélem nem álmodtál semmi rosszat!!!

Nusildi azért pihenj is!!! A tejeskávét kerülöm, illetve az összes tejes dolgot, mert így is túl "jó" az emésztésem, naponta legalább 3x látogatom meg a klotyómanót, ami nem túl kellemes dolog. A doki szerint a terhesség az oka, és nem tudom mit tenni ellene. Hát én próbálok odafigyelni jobban, mit eszem és iszom, de eddig semmi nem vált be. Amikor kiköltöztünk, azt terveztem, hogy kiolvasom a sok romantikus könyvemet, itt lakunk 2 hónapja, és még csak addig jutottam el, hogy lehoztam az emeletről az egyik könyvet... de hát lassan csak kinyitom. 8) :lol:

Veronika pihenj, ne is foglalkozz az otthoni dolgokkal, tegnap nem csináltam semmit, rendetlenség volt, de nem izgatott, mert úgy éreztem, hogy most szükségem van a pihenésre. Szerencsém van a férjemmel, hogy mindent megcsinál, csak nem akarom még az ilyen dolgokkal is terhelni, így is annyi dolga van.
Csatlakozom hozzád, én is állandóan pisilni járok éjszaka, nem valami kellemes, de ez megy már szinte a babavárásom elejétől kezdve, lassan hozzászokom. Hát a kívánósság, én utálom a csokit, de 3 napja csak snickerst akarok enni, és semmi mást. 8) Már most azon gondolkodom, hogy vegyek... pedig nem kéne ilyet ennem, de hát annyira kívánom. Majd titokban eszem. 8)


A mai nap is gyorsan eltelt, nővérem itt volt a kisfiával, annyira édes, már mászik, jött ment ezerrel.
Főztem gyrost, holnapra pedig rakott káposztát, mert holnap nem lesz időm rá.
Délelőtt megyünk baba-mama klubba, kíváncsi leszek, milyen lesz, utána ügyet intézni, aztán nálunk ebédelünk, sütöttem habos sütit is :lol: , délután pedig elvileg vendégségbe megyünk. Még az a jó, hogy nem megyünk messzire, mert az utcába laknak az új szomszédok (na ezt jól megfogalmaztam, hát azért hívják szomszédoknak őket, mert itt laknak, na szóval értitek) :lol: , eddig egyszer voltak nálunk, most hívtak vissza minket, aranyosak nagyon, remélem jó fogjuk érezni magunkat. Sokáig úgy sem bírok ülni, szóval nem hiszem, hogy sokáig maradunk.
Nekem az emésztésem nem változik, naponta 3szor látogatom meg a klotyómanót, egyszerűen nem tudok mit tenni, hogy ne így legyen. Nem eszem és iszom tejes dolgokat, és mégis. A doki mondta, hogy ez a terhességgel jár... nektek van valami tippetek?
Ma volt először, hogy Bátor olyanokat rúgott, ami fájdalmas volt. Nagyon meg is lepett, nektek szokott ilyen lenni? Mondtam is neki, hogy karatés lesz, ha így folytatja.
Nekem a csípőm fáj éjjel, ahogy olvasom, senkinek nem mennek könnyen az éjszakák, ezzel sajna én is így vagyok. De talán ez azért van, hogy már most hozzászokjunk a kevés alváshoz, ez a felkészítés az első egy évre. :lol: :lol: :lol:
Most megyek, mert kezdenek lecsukódni a szemeim. Mindenkinek jó éjszakát kívánok!!

Kép
savariaa
Érd
 
 


Picur jajjj hát én el is olvadtam.. úgy kell innen a kanapéról feltörölni... Hát milyen édes!!!!! Azok a lábak, na azoktól kivagyok! Hogy lehet egy baba ennyire tökéletes!!!!!

Na most én is megkívántam a kukoricás baconos pizzát... tényleg megyek inkább aludni, mint hogy megközelítsem a hűtőt. 8) 8)

Kép
savariaa
Érd
 
 


Picur,

én kértem a fürdős képet :-)), de gondolom Magnolinak is tetszik. :-)
Olvadozok :-))))

Most hogy beindult a tej, nem vagy extra éhes? Én az szoptatás elején iszonyú sokat ettem, magamtól is szinte megijedtem, de gondolom kellett a szervezetemnek a kalória.
Szedsz most valamilyen plusz vitamint, táplálékkiegészítőt? Neked mit mondott a dokid?

Ancsa,
grtaulálok a beforduláshoz!! Az nem baj, ha magasan van Ádi. Nekem meg mindig azt mondták, hogy már nagyon lent van a feje és az nem túl jó. Mosogatógép:-)

Savariaa,
én is 2 napja lencsefőzeléket ebédelek. A megmaradt húsvéti sonkát így hasznosítottam. Én nagyon szeretem és szülés után, ha tudunk szoptatni egy ideig úgysem ehetünk ilyeneket.

Magnoli,
én nem szedek most terhesvitamint, csak magnéziumot, kálciumot, omega 3-at és néha E vitamint. Ez nem elég? A vérképem tök jó.
Köszönöm kérdésed, anyósom javulgat, csak a sok gyógyszer miatt fáradékonyabb. Még áprilisban kardioverziót fognak rajta végrehajtani.
Te biztos tudod mi az, de a többiek miatt leírom: altatásban egy elektromos sokk segítségével megpróbálják a szív normális ritmusát visszaállítani defibrillátorral. Állítólag rutin beavatkozás, de laikusként ez borzasztónak tűnik....

Nusildi,
nekem nem fáj a combcsontom, de így is rosszul alszom. Reggel azért tovább tudsz aludni, mint amikor dolgozni jártál?
A vasalást én is nagyon utálom. A pocakod miatt meg ne aggódj, pont te írtad korábban, hogy nagyon gyorsan visszanyerted az alakodat. Hamarosan jön a jó idő és akkor öltözködni és kényelmesebb lesz.

Veronika,
az nem lehet hogy Pálmi divatozása összefügg az új ovival? Lehet hogy ott valamelyik kislánynak csillogós pólója van és nem akar lemaradni. Anyukám mesélte, hogy amikor ovis voltam volt egy időszak, hogy mindig nagyon korán be akartam érni az oviba és sürgettem őket, hogy siessünk... Aztán nagy nehezen kiderült, hogy mindez azért volt, mert minden reggel a lányok férjet választottak maguknak és aki későn ért be annak nem jutott férj. :oops:

Nem tudom már, hogy ki írta a szemöldökszedést, de ma a szó konkrét és átvitt értelmében is szemöldökszedésen voltam, mert délután nőgyógyásznál este meg kozmetikusnál voltam :)
Most csak manuális vizsgálat volt, teljesen zárt vagyok, csak a baba feje van nagyon lent, de mondta a doki, hogy ez alkati dolog is lehet. Rákérdeztem a betegség alatti babamozgásra és állítólag az normális, hogy az anya betegsége esetén kevésbé intenzívek a rugások.

Kép
Kép
mmc
 
 


Savariaa, akkor neked a wc kéne olvasnod :D

Kép
Kép
mmc
 
 


Sziasztok,

köszönöm az aggódást, megvagyok, csak hulla fáradt, köhögés nem akar szűnni és az óraállítás is megvisel....vérnyomásom meg elszállt...írok majd többet valamelyik nap, de most muszáj aludnom...jó éjt :)

Kép
Kép
Kép
sandie
Kaposvár
 
 


Picur , nagyon édes a fürcsis kép :D egy tündér!!!!

Savariaa, nálunk a kórházba nem engedik az első babát simán szülni ha faros. Ezt az orvosom mondta ,hogy azt nem szokták hagyni csak akkor ha már második vagy harmadik baba.
De biztos máshol máshogy van!

Sandie, jobbulást!!! A megfázásom után nekem is nagyon nagyon nehezen múlt el a köhögésem,szinte semmit nem akart javulni. Kipróbáltam a párásítást az is segített. Reméljük neked is hamarosan javul.

Mindenkinek szép estét!!!

Kép
csalexandra
Sopron
 
 


Sziasztok Lánykák!

Nusildi, szuper lehet friss frizurával, én is jövő hétre vagyok bejelentkezve a fodrászhoz, csak még azt nem tudom, hogy mit csináltassak a fejemből :P Képzeld nekem is úgy kellett külön rákérdeznem tanácsadáson a dokinál, hogy nem -e kellene esetleg egy vizsgálatra elmennem, így hívott vissza jövő hétre ( bár hozzáteszem nekem nincs fogadott orvosom, de azért azt hittem majd a védőnő fog szólni, hogy mikor kellene vizsgálat vagy ilyesmi...de nem foglalkozott vele senki).
Ancsa irigyellek nagyon a mosogatógépért ( meg mindenkit akinek van), bár sajna olyan picuri a konyhánk, hogy nem is nagyon férne be, de majd egyszer ha tovább állunk és lesz egy szép nagy konyhám, akkor mosogatógép is lesz benne az tuti...vagyis nagyon remélem :D Én is gratulálok a beforduláshoz, bár nem is neked, inkább a fiacskádnak :)
Savariaa vigyázz magadra, pihizz amennyit csak tudsz, ezt a pár hetet már fél lábon is ki kell bírni...bár néha én is úgy érzem, hogy nagyon szeretnék már májusban lenni!
Magnoli, gondolom díjaztad a babysittered akcióját..nagyon bosszantóak az ilyen helyzetek :( A fekete nadálytő javaslatodat én is elraktározom az agyamban, ugyan is nagyon félek már most ettől a mell mizériától, viszont szoptatni szeretnék, úgyhogy gyűjtöm az igéket :D Nekem is állandóan benne van a gyomromban Luca valamije, főleg ha ülök akkor érzem nagyon. Érdekes, a védőnő nekem is a váltott szoptatást mondta, úgy emlékszem..furi, hogy nincs egy egységes javallat erre vonatkozóan..vagy kinek mi jön be alapon működik? hmmm. Öblítőre nekem is azt mondta, hogy nem kell.
Csalexandra, tök jó, hogy a szemész enged rendesen szülni...hátha befordul még addig az a Babuci!
Bozza, neked is kitartást, már nem sok van, vigyázz magadra!!!
Savariaa, képzeletben loptam a habos sütidből :P Nekem is szokott olyan rugi lenni, ami kicsit sem nevezhető kellemesnek, de már kezdek hozzászokni, olyankor próbálok máshogy helyezkedni, ha pl épp fekszem vagy ülök.
Veronika, Pálmiból nő lett :) Kersztlányom most lesz 4 éves, de már vagy egy éve nem hajlandó felvenni csak amit ő akar ( ez rózsaszínből, lilából, vagy csőrikés ruhából áll, még a harisnyának is megszabta, hogy csak rózsaszínt vagy szivecskéset vegyen neki az anyja) bár ez nekem már túlzás, hogy ennyire a gyerek legyen a főnök, de ők tudják...szóval ne lepődj meg, ha Pálmi is elkezdi önállósítani az ízlését , biztos nagyon jól áll neki a csillogós felső :)
Mmc jó ötlet a wc-n olvasás, bár én a wc-n alvást is be fogom vezetni éjszaka, mert nem sok értelme van vissza battyogni az ágyba, a fürdőben és ágyban töltött időarányokat tekintve :S
Sandie nem irigyellek a köhögés miatt! Vérnyomásra kaptál valami gyógyszert?
Picur......ne mááár, ki akarsz nyírni ezekkel a képekkel???? annyira cukorfalat a fiacskád!!! És már igazi nagyfiú lett, köldök csonkja sincs :) Olyan jó lehetett a napsütésben kint az udvaron anyuci, apuci, babuci, meg a kutyus, nagyon várom már én is, csak nálunk udvar helyett erkély lesz, kutyus helyett cicus a kis tökös helyett meg nunis, de a lényeg ugyan az :D

Az éjszakák...ne is mondjátok. kb 2 óránként percre pontosan pisijárat, volt már hogy szó szerint elszundítottam pár percre a wc-n :P lehet, hogy inkább kapásból oda kéne "ágyaznom" este. a csípőm már nekem is feszül, meg a derekam olyan néha mint mikor meg akart jönni a menzeszem. Séta..kb egy mozgássérült a mankója nélkül simán elszáguldana mellettem. Sőt ha sokat kell sétálni vagy sietek akkor el is kezd húzódni a hasam, vagy nem is tudom hogy fogalmazzam meg az érzést, úgyhogy már csak akkor indulok el "nagyobb útra" ha nagyon muszáj. Már 2x voltam nst-n ( a cukros doki küldött, bár nem tudom miért kellett hamarabb menni, hisz minden eredményem jó, na mind1, az nst-s nénik sem értették). A másodikon nagyon virgonc volt, nem győztem nyomkodni a gombot..bár jobb is mert amúgy simán elaludtam volna :D Megvettem tegnap a gyógyszertári babakencéket, amiket a védőnő mondott ( fürdető krém ilyesmik), meg még magamnak amik a kórházba kellenek, ma be is pakolok sztem (eddig még ezt ellustálkodtam, pontosabban nem volt meg mindenem hozzá). Egyre közeledik Lányok, néha teljesen izgatott leszek, mikor belegondolok, hogy pár hét...néha félek is egy kicsit, de nem akarok majd idegesen menni szülni, úgyhogy olyankor mindig elképzelem , hogy szépen, gyorsan pikk-pakk megszületik. ( álmodik a nyomor, mi? :P ) Picur a gátmetszés-varrás és utána a seb milyen volt?? én kb ettől parázok a legjobban :( szeretném nagyon megúszni, de első gyereknél, ügyeletes dokinál nem tudom mennyi esélyem van rá, inkább nem élem bele magam.
Kitartást mindenkinek, várjuk a tavaszt :)
csicsi85
Tiszaújváros
 
 


Lanyok,

drukkoljatok!
Itt vagyok a szuloszoban, tegnap reggel ota folyamatosak a fajasok, ma reggel jottunk be.

A gep is mutatja, a doki szerint lehet joslo is, bar ahhoz eleg intenziv.
Most tanakodnak mi legyen.

Azt mindenesetre a szuleszno mondta, hogy haza mar valoszinu nem megyek, ha mas nem befektetnek az osztalyra.

Kép

Kép
sz.veronika
 
 


Veronika, nagyon drukkolok. Minden rendben lesz!!

Kép
csalexandra
Sopron
 
 


Sziasztok Lányok! :)

Köszi a bókokat mindenkinek! :)

Rég nevettem ennyit, mint a fenti irományokon... Felolvastam Apának, hát hangosan röhögtünk, úgyhogy köszi nektek! :) Az ovis sztori, a wc-n alvás, udvar helyett erkély (...) áááááááááá... :D :D

Mmc, a múltkor is összekevertelek benneteket Magnolival, nézzétek el nekem, bocsi! :)

Gátmetszés: hát nem a legkellemesebb része a dolognak, kibírható, de éjjel kettőkor az ágy szélén kuporogva szoptatni, miközben úgy érzed, hogy egy tányér parázson üldögélsz, na szóval valahogy így képzeljétek el. Nekem a körömvirág krém segített (figyelitek, már háromféle krémet használok, csak össze ne keverjem, mit hova kenek :D), már sokkal jobb. Még néha érzem, mert egy helyen többször meg kellett ölteni, mert nem akart csillapodni a vérzés egy ér miatt. Kezelésre sok tusolás, seb tisztán tartása, homeopátia, aloe first, kamillás ülőfürdő, ez mind bevethető. Első szülésnél pláne ha nincs szülésznőd, szinte esélytelen, hogy elkerüld a metszést. Én nem bántam, bár kentem mandula olajjal a gátat, hátha segít, de én úgy éreztem, hogy olyan, mint a beton... :D Pluszban azt mondják, hogy jelentősen meggyorsítja a metszés a kitolás végét, míg a gátvédelemnél ez elhúzódik. Nekem az volt a fontos, hogy Álmos egészségesen jöjjön a világra. Főleg nálunk vákuum is volt, úgyhogy mindenképp vágtak volna, akár akarok védelmet, akár nem.

Váltott oldali szoptatás, én úgy csinálom, hogy ráteszem az egyikre, majd ha már szinte lefordul róla, böfi, majd visszateszem, ha kér még. Így tuti, hogy a zsírosabb hátsó tejet is belakmározza, nem csak a hígabb első tejet. Remélem, hogy jól csinálom.

Tegnap éjjel viszont egész éjjel szinte csöcsön akart lenni. Ha levettem, csak sírt szegényem. Este kapta meg a K vitamint, arra gondoltunk, hogy az keverte meg a hasát. Lehetséges ez? Éjjel Apa elment a Tesco-ba cumiért. Nem akartam neki cumit adni, de muszáj volt, mert már lerágta szegénykém a mellem. Most nyugodtan leseget.

Sandie, kamillás gőzölést próbáltad? Nekem is volt ilyen köhögős időszakom, azt hittem szétszakad a tüdőm, már sajnáltam a gyereket, hogy folyamatosan "tornáztatom" a köhögéssel. Én Stodal-t is ittam, homeopátiás szer, használható terhesség alatt. Pihenj sokat! :)

Veronika, Pálmi és a csillogós felső, hogy zabáljam meg! :) :) Csajosodik, pikk-pakk, és előkerülnek anya magassarkúi, sminkcuccai, meglásd! ;)

Csicsi, már NST! Akkor már nagyon közeledik az idő! ;)

Savariaa, Apa válasza a költői kérdésedre: hát mert szerelemgyerek! Azért ilyen tökéletes! (kicsit sem elfogult, ugye? :D)

(M1-en az otthonszülésről lesz szó a Családbarát c. műsorban.)

Lilypie Third Birthday tickersLilypie Second Birthday tickers
Lilypie Pregnancy tickers
picuralmos
 
 


Veronika, szurkolok nagyon, ügyes legyél!!! Ha befektetnek akkor meg kitartást a hátralévő napokra. Majd írj, ha tudsz, hogy mi a helyzet!
Picur, kösz a gyors gátmetszés élménybeszámolót..valami ilyesmit képzeltem, de hát más is túlélte :wink: Voltak már az ember lányának nagyobb fájdalmai élete során, csak olyan rossz előre belegondolni.

Kép

Kép
csicsi85
Tiszaújváros
 
 


Húúúúú, Veronika, most látom, hogy bekerültél... Drukkolunk nagyon!

Lilypie Third Birthday tickersLilypie Second Birthday tickers
Lilypie Pregnancy tickers
picuralmos
 
 


Lányok, ezt a két verset kaptam Picur születésére. Én megkönnyezem, akárhányszor elolvasom...

„Amikor megszülettem, mindenki nagyon örült, csak én nem, mert régebben jó helyem volt anyukámnál. Egy burokban laktam anyukám hasában, a szíve közelében. Az egészben az volt a legjobb, hogy mindig hallottam a szíve dobogását. Mindent együtt csináltunk: anyukám evett, és én is jóllaktam; ő szívta a friss levegőt, és nekem is jutott belőle. Csak kuporogtam ott a burokban, mint egy kifli és szunyókáltam, vagy éppen rugdalóztam, nyújtózkodtam. Ha kedvem támadt, akár fejre is állhattam, mert a burokban folyadék volt, így sohasem üthettem meg magam. Anyukám meg csak simogatta a hasát, annyira örült, ha én tornáztam.

Telt, múlt az idő, egyre nőttem, növekedtem; egyszer csak szűknek éreztem a rejtekhelyemet. Előbújtam.

De a világ, ahová megérkeztem, nagyon furcsa volt! Zajos, fényes és hideg. Meglepődtem, megijedtem: ordítottam, ahogy a torkomon kifért. És csodálkoztam, mert addig sose sírtam, akkor meg egyszerre egészen jól tudtam sírni. Anyukám megdicsérte a hangomat, úgyhogy bőgtem tovább az ő kedvéért. De még azért is, mert az idegenek gorombáskodtak velem. Megfürdettek, bepólyáztak. Méricskéltek. Mondták, hogy erős, fejlett gyerek vagyok, de én nem törődtem velük. Hiányzott valami és félni kezdtem. Féltem, egyre csak féltem...

Aztán így, pólyástól odatettek anyukám mellé. Újra hallottam a szívdobogását, megnyugodtam. És akkor történt valami, ami eddig még soha... anyukám megpuszilt.

Azóta én is örülök, hogy megszülettem.”

Lilypie Third Birthday tickersLilypie Second Birthday tickers
Lilypie Pregnancy tickers
picuralmos
 
 


A másik:

"Megjöttem, itt vagyok, éppen körülnézek, s egy ismerős szempárt megismerni vélek. Hívogató élmény, érzem, hogy közeleg, segítsetek kérlek hadd menjek közelebb. S egy halk szavú asszony meghallván a vágyam, Apa pocakjára odafektet lágyan. Hogy míg átöleli piciny hasonmását, boldogan hallgassam szíve dalolását. Meleg tenyerével simogatja bőröm, ha elszenderednék, most Ő lenne az őröm. Olyan jó így együtt, feküdni az ágyban, Anya pocakjában ilyen álmot láttam. Békés biztonságban indul földi létem, hálásan köszönöm csendes születésem."

Lilypie Third Birthday tickersLilypie Second Birthday tickers
Lilypie Pregnancy tickers
picuralmos
 
 


Veronika, ne aggódj, minden rendben lesz, tudod Lotti is 35 hét 3 napra született és egy kis energiabomba vasgyúró gyönyörűség, írj amint tudsz, gondolunk rád!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Kép

Kép
nusildi
 
 
 
 


Nagyon szép versek és tényleg megható mind a kettő! Kitől kaptad Picur?

Kép

Kép
csicsi85
Tiszaújváros
 
 


Picur,szépek a versek!!! :)

Veronika,amint tudsz jelentkezz,szorítunk!!!minden rendben lesz!

Kép
csalexandra
Sopron
 
 


Sziasztok!

Most ott tartunk, hogy ketfele fajas van.
Az egyik joslofajas, az is folyamatos, de nem rendszeres es nem tagulok tole, ugyhogy ez meg velhetoen nem az...

A masik, ami mensi szeru gorcs, sugarzik derekba es combba mar 30x oraja, ami a nagyobb, folyamatos fajdalom, amitol aludni se tudtam.
Ez szerintuk az elozo csaszar miatt bent kialakult osszenovesek miatt lehet, amik most a meh feszitese miatt elkezdtek szetszakadni...

Erre most kaptam fajdalomcsillapito szurit es varjuk mi lesz. Ha ettol elmulik, akkor lehet hogy holnap mehetek haza. Ha nem, akkor talalgatunk tovabb...

Kép

Kép
sz.veronika
 
 


Kitartást Veronika, remélem segítenek a szurik és elmúlik a fájdalmad, biztos nagyon rossz , viszont a lényeg, hogy Adri ezek szerint még nem indult útnak :)

Kép

Kép
csicsi85
Tiszaújváros
 
 


Sziasztok!

Mmc jó ötlet, be is készítem a könyvet, de be kell valljam, a wc-n általában a telefonomat nyomogatom, videókat nézek, híreket olvasok. :lol: 8)
Örülök, hogy minden rendben, engem is általában csak manuálisan szokott a doki megvizsgálni, de mivel legutóbb említettem neki, hogy kicsit sokat görcsölök, ezért nézett meg hüvely Uh-val is.

Csalexandra a lényeg tényleg az, hogy a baba és a mama is egészséges legyen, és minden a legnagyobb rendben legyen. A császárnak is meg van az előnye, hisz a te esetedben tervezett, előre tudsz rá készülni, nem fog váratlanul érni. A szülésflekészítőn egy teljes rész szólt róla, a szülésznő ajánlott egy tapaszt, amit a császáros kismamáknak szokott ajánlani, ez olyan, hogy még a zuhany alá is be lehet vele állni. Ha gondolod, megkeresem a nevét.

Csicsi hát az én mozgásom is lassú, sőt, sokszor megállok pihenni is. :shock: Hát nyanya lettem... :lol: Én is a gátmetszéstől, és annak a gyógyulásától félek a legjobban, hogy milyen érzés lesz, mennyire tudok majd ülni utána stb. Én még nem beszéltem a dokival erről, a szülésfelkészítőn annyit mondtak, hogy első szülő nőknél kevesebb az esély a gátvédelemre, de ha úgy látják, nem okoz gondot, akkor nem végeznek. Ez azért megnyugtat, mert sok kórházban előírás, hogy kötelező végezni gátmetszést. Hát majd meglátjuk, jó lenne kihagyni, de ezt nem én döntöm el.

Veronika jajj de aggódom érted, minden a legnagyobb rendben lesz!! Ha tudsz, írj!!! Remélem elmúlnak a fájdalmaid, ha pedig nem, akkor nemsokára megszületik a második fórum baba!!! Pusziiii

Picur hát igen, szerelemgyerek, jó válasz!!!
:lol: :lol: Ez az éjjel nekem is rossz volt,nem lehet, hogy front is volt? Eddig is nehezen aludtam, de ennyire még sosem. Cumit én sem tervezek, de egyet veszek, biztos ami biztos alapon, végszükség esetére.
Nagyon ügyes vagy, hogy így megy a szoptatás, én eléggé izgulok, vajon nekem hogy fog menni, remélem nem lesz gond.


Én voltam ma a baba.mama klubba, nővéremmel és a kisfiával, én inkább csak megfigyelő voltam, azt hiszem, többet nem megyek, mert így baba nélkül eléggé egyedül éreztem magam... de jó nagyon amúgy, majd ha Bátor megszületik, biztos eljárunk majd. Ahhoz képest, hogy a védőnő azt mondta, sok kismama is lesz, olyan voltam, mint egy számkivetett. :shock: Na jó, azért nem volt ennyire rossz. Jajj és odajött a védőnő, kérdezte, hogy ha ma jön akkor az jó???? :shock: :shock: :shock: :shock: :shock: :shock: Sokkot kaptam, itthon fut minden a házban, jajj a teregető is tele, az asztal nincs teljesen leszedve, nincs felmosva, nincs semmi amivel megkínálhatom, gyerekszoba egy kész káosz... szóval gyorsan elhárítottam, így kedden jön. Szóval hétfőn felveszem az otthonkámat, és nekiállok a házat kitakarítani, gyerekszobát legalább nagyjából összepakolni, a gyerekruhákat amiket kimostam kivasalom, hogy lássa, milyen ügyes vagyok 8) , szóval lesz program. Most még megyünk vásárolni, és végre elkészült a jogsim is az új nevemmel, gyorsan el is megyek átvenni.
Mindenkinek szép délutánt!!!

Kép
savariaa
Érd
 
 


Veronika, remélem használ és hazaengednek!!!!! Én Veled egy napra vagyok kiírva, és én is számolgattam, hogy ha előbb bújik ki akkor már elég nagy az esélye annak, hogy ne legyen baja!!!!!!!
A ma délelőttöm nekem is folyamatos jóslókkal telt, megint vmi front van?????? :(((((

Köszi Picur a hiányolást, és gratulálok Álmoshoz, tegyél sok fotót még!!!!! :) :) Zugolvasóba mentem vissza, sokat vagyok nyűgös, várom a tavaszt....

És nem kapni EVA kúpot!!!!! :D Szörnyű, mi? Azt hiszem kevertetek magamnak, hátha azt lehet.

Jövő héten megyek megint dokihoz, nst/ctg-t is csinál, következő hét labor+ctg+uh + védőnő, és akkorra elvileg talál nekem szülésznőt. Nem tudtam eldönteni, hogy akarok-e, pedig kár volt húzni, le kellett volna csapni valakire. Én sem akarok gátmetszést... Egy elég volt :S De ha tényleg alkati dolog, akkor lesz. :(

Be kellene gyorsulnom, pedig én is olyan vagyok mint egy nyanya egy hatalmas hordóval - a hasam sokkal nagyobb, mint Bencével volt, és (bocsánat), de már úgy zavar hogy egy csomó mindent nem tudok megcsinálni - asztalnál normálisan enni, stb. És még 1 hónapja van nőni ááá :) :)

Kép

Kép
amidaalah
 
 


Veronika , nagyon-nagyon drukkolok Nektek hogy minden rendben legyen és Adri nőjön még a pocidban ha lehet... Várjuk a híreidet!

Üdv: Magnoli

Kép
Kép
magnoli
 
 
 
 


Sziasztok!

Fajdalomcsillapito hatott, most "csak" a joslo fajasok vannak.
Megkaptam az agyam es vegre tudtam aludni egy orat (estis noverke keltett a gyogyszerosztassal :) )

Azt mondjak hetvegere mindenkepp maradok :( Mert igazabol nem tudjuk hogy a joslo fajason kivuli masik fajas mi es megfigyelesre maradok bent...

Remelem sokaig kitart a fajdalomcsillapito szuri...

Palmikam mar most hianyzik, pedig itt volt 5 korul...

Kép

Kép
sz.veronika
 
 


Veronika, drukkolunk! Adrika tessék még bent maradni, ne siess annyira!

Amidaalah, jó, hogy jelentkeztél, és minden rendben a babával! Nyűgösség, ne is mondjátok, én ma többször elsírtam magam, a fene tudja, tán a nyűgös éjszaka miatt, nem tudom.

EVA-kúpot ott a kórházban adnak, külön nem lehet kapni, én is megkérdeztem. Nem vészes, viszont vicces ott abban a szituban, hogy khmmm... pezseg a fajansz... :D :D

A verseket egy barátnőmtől kaptuk, elolvastam újra, hát naná, hogy potyogtak a könnyeim...

Lilypie Third Birthday tickersLilypie Second Birthday tickers
Lilypie Pregnancy tickers
picuralmos
 
 


Mi az az EVA kúp?

Kép
Kép
mmc
 
 


Jo reggelt! :)

Minden oke, meg mindig nem faj a hasam, pedig mar 14 oraja kaptam a szurit!
Jo lenne tudni mitol volt az a gorcsos fajas, mert azert a szuriig 33 oran at rendesen megkinzott... vegre aludtam is egy jot, hoztam fuldugot, isteni talalmany! :lol:

Dokim jon delelott, hatha ki tudom konyorogni hogy engedjen haza... bar tegnap meg nagyon mondta hogy ne siessek haza, a hetveget birjam ki... gondolom latni kene hogy visszajon-e a fajas es vajon mitol lehetett...

Kép

Kép
sz.veronika
 
 


Most igy mobilrol sajna nem tudok reagalni a hozzaszolasokra...

Palmi szerintem is az uj ovi miatt divatozik, mar elso nap mikor vittem beszoktatni, akkor egy kislany nagyon nezegette Palmi ruhajat :)

Kép

Kép
sz.veronika
 
 


Sziasztok,

próbálok reagálni mindenre...

Veronika, igen, Lottinál egy kora reggeli pisijárat alkalmával folyt el a víz és így indultak meg a dolgok. Szóval a méhszáj nyílása miatt nem aggódok, inkább azon, hogy túlságosan lent van a baba feje és félek, hogy nehogy túl erős legyek a nyomás ott lent... nem tudom, ez okozhat-e gondot, mindenesetre pihenek minden nap egy kicsit.
Sajnálom, hogy kórházban vagy és megértem, hogy jönnél is ki, nekem ez az egyik rémálmom, hogy befektetnek és ott kell maradnom napokat, heteket, és Lotti már így is állandóan mondogatja, hogy nagyon fogok neki hiányozni ha kórházban leszek és nagyon rossz lesz :(
Szóval kitartást, együtt érzek veled, a babával minden oké lesz, én már tartanék ott, ahol te, nekem végig ez a félelmem, hogy megint korábban szülök, de a 35. hetet betöltve már nem aggódnék, a tüdő is érett, csak a súlya nem lesz túl sok, de az orvosolható majd sok tejcsivel :)

Divatozás, nálunk Lottika igazi csaj ilyen téren. Vásárolni együtt megyünk, ő választ, hogy mit szeretne, persze nem mindent veszek meg, amit választ és próbálom irányítani, de minden este ő választja ki a ruháit az oviba, és olyan nincs, hogy szabadidő naciban megy, leggings szoknyával és kész. Minden nap szoknyába :) A csillogós felsőket ugyanúgy szereti, mint a simát, inkább a hangsúly a színeken van, rózsaszín vagy lila :D Imádok vele vásárolni is, annyira partner ebben is. Most furi kisfiús dolgokat nézni, venni, pl. mikor megláttam, hogy a takarón amit vettünk van egy teherautó, hát csak kerekedett a szemem. Ezt meg kell szokni...

csalexandra, akkor neked kb. az a fájdalmad, ami nekem, a csontok oldalt :( Ma arra ébredtem, hogy a hátamon fekszem és nem fáj semmim. Örültem, de amúgy azt olvastam, hogy ilyenkor már nem jó háton aludni, na köszi.
Nálam nem feledékenység van, inkább mindent leejtek, kiborítok :O

picur, az a fürdős kép, egyem meg :) Nagyon tündéri. Kicsit sárga még, ugye? Lotti is ilyen volt! Csak nem volt kukija ;)

savariaa, vasalást lenyomtad? Én most mostam ki az összes babaruhát, holnap tervezem, hogy vasalok egy kicsit, de annyira nem akarok :(
Snickers, nyamiiiiiiiiiiii :) Én most visszafogtam a csokit, mert a 15 kiló az nagyon durva :( Valaki hízott még ennyit? :O
Igen, nekem is szokott a baba nagyokat rúgni, ami kifejezetten fájdalmas, de a legrosszabb az, amikor kitolja valamijét erősen és az fáj tényleg. Most már egyre erősebb és egyre kevesebb a helye, úgyhogy még fog csodákat művelni.

mmc, reggel tovább alszom azért igen, amikor melózni jártam, negyed7kor keltem, most ált. negyed8, hétvégén Lottitól függ, ma háromnegyed 8-kor keltünk. De érdekes, hogy igazán reggelre jön az álommanó, akkor tudnék még ráhúzni.

Na elküldöm ezt, mert az előbb elszállt amit írtam...
nusildi
 
 
 
 


csicsi, nálunk érdekes, a doki ált. nagyon nyugodt és ezt sugározza, ezért nem aggódok annyira azon, hogy nem volt manuális vizsgálat, a védőnőm meg alapos, de ő a vizsgálatokat nem mondja, mert azt nekem a dokim mondja, intézi, hozza el a leleteket a kórházból. A védőnő viszont a vérképes leletem után mindig mondja, hogy mit kéne szedni, a vasat is ő mondta és most már szedem is, a dokim meg annyit mondott, hogy kezdek vérszegény lenni, na köszi :/
Vécén alvás :D :D :D Én is úgy megyek, mint aki beszart (bocsi) :D Utálom is, mert az én habitusom az pont az ellenkezője, nagyon pörgős, aktív, energikus, kapkodós, most meg tojógalamb :/
Nekem is nagyobb utakon húzódik a hasam, azaz feszül, ezek keményedések, nem vészes, csak ilyenkor szerintem jelez a szervezet, hogy kicsit vissza kéne venni.

Gátmetszés, ez egy érdekes dolog. Én nem is akartam gátvédelemmel szülni, valahogy nem tudtam elképzelni, hogy ott nekem húzogatja valaki a bőrt vagy én otthon kenegetem-húzogatom :P Aztán meg se éreztem, mikor vágtak, hiszen egy-egy tolófájás ezerszer fájdalmasabb. A varrás nem volt kellemes, de bírtam, viszont nekem utána napokig iszonyatosan fájt a seb :( A dokimnak is szóltam asszem a 4. napon és megnézte a sebet, mondta, hogy minden rendben van, de nekem tényleg nagyon fájt. Van már ülőpárnám, azt viszem szerintem a kórházba, hátha megint ez lesz, bár azt is írják, hogy ilyenkor ha fáj is, de jobb ráülni. Aztán még itthon is fájt napokig, de kb. a 6. naptól már elviselhetőbb volt. Én is gyakran mostam azt a részt, a meleg víz jól esett, de nem kentem semmivel.

Szoptatás, nekem nagyon sokat segített egy szoptatási tanácsadó akivel e-mailben értekeztünk. lll.hu szerintem ez nagyon jó oldal. A szopinál mi úgy csináltuk, hogy mindig abból a ciciből kezdtük a szopit, amit befejezett utoljára Lotti, és utána mindig áttettem a másik cicire és utána újra abból a ciciből kapott először.

Cumi, én az elején azt mondtam, hogy á, nem lesz cumi, minek. De nekem nagy kincs volt. Tudom, hogy van aki cumiellenes vagy feleslegesnek tartja és tudom, hogy a komfortszopi nagyon jó a babának, de nekem is már néha szétment a cicim tőle+én is ember vagyok na, szóval amikor már 1 órája a szájában volt a cicim, akkor besokalltam, utána haragudtam magamra, de a cumi megoldotta ez a gondot, Lotti sokat volt cicin, mert a sárgaság miatt aluszékony volt, de amikor nem volt éhes, nem a cicimen cumizott, hanem a cumin. Ezt majd mindenki eldönti maga, hogy kell-e, jó-e, én már most vettem 2 cumit ;)

savariaa, igen, kissé bizarr így a babamama klub, hogy te mint mama vagy ott :) Amúgy mi is jártunk zenebölcsibe Lotti 8-9 hónapos korától az Állatkerti játszóházba, nagyon szerettük, társaság, program, zene, játékok...
Védőnő, szerintem ne parázd túl, nem azért jön, hogy megnézze, hogy ki van-e vasalva a babaruha, nekik szerintem van egy ilyen kötelező rovat, hogy családlátogatás :) Ha nincs rend a lakásban, azt is meg fogja érteni.

amidaalah, én is nyűgös vagyok kb. 4-5 napja, de nagyon. Talán a front vagy ez az állapot, de én is így érzek, nem férek oda sehová, Lottit nem tudom normálisan megölelni, öltözködni, feküdni, semmi se jó már :( Tudom, ez nyekergés és más azt mondja, hogy ó ez a legszebb állapot, de szerintem itt a 8. hónapban már sok mindennek nevezném, de nem legszebbnek...

picur, amikor Lotti megszületett, utána a kórházban végig bőgtem az 5 napot, amíg bent voltam és utána itthon kb. 2-3 hétig előjött egy-egy ilyen "roham", amikor rám jött a sírás... hormonok :)

Mi megvagyunk, Lotti ma délelőtt apjával kézműves foglalkozásra ment a 13. kerületbe, ez tök jó, mert amúgy ritka, hogy együtt mennek valahová. Vagy megyek én is, vagy én megyek Lottival... rájuk fér, hogy kicsit együtt legyenek.
Amúgy nekem is nehéz ez így, mert utálom, ha nincs velem manó.
Szerintem néha nem is normális, amit csinálok, mert ugye most hogy itthon vagyok, utálom, hogy ő oviban van, én meg itthon és úgy érzem, hogy csak lógatom a lábam, ahelyett, hogy vele lennék :/ Pénteken ezért nem is ment oviba, együtt voltunk itthon, elmentünk játszóra, nagyon élvezte manó.
Holnap megyünk venni pelenkázót, Brendonba, ugyanazt, ami volt is Lottinak, aztán összerakjuk a kiságyat is, próbálunk helyet csinálni, de nehéz az 55 négyzetméteren. Szerintem lassan nagyon belevetjük magunkat a lakásnézegetésbe, mert nem fogunk elférni...

Na megyek, mert még teregetnem kell...
nusildi
 
 
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?