A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Lakóhely szerint » Szegedi anyukák, babák és kismamák


Amig elinditottam a mosogepet Kristof elfoglalta a dolgozot, es basszus ki tudja szedni a konnektorbol a dugokat. Azt hiszem masfajtat kell venni.

Kép

Hajni, nagyon szoritok! Egy nagy kalappal mara!
Agi
agi77
 
 


Ági! Ez a nagy azt mondtád, de 2 oktáv. Választék sem volt, mert sehol sem találtunk, örültünk hogy kaptunk. De amugy is inkább a nagyobbat akartuk. Még éppen csak bekapcsoltuk, nem akarjuk amikor kibontja merüljön le, lehet halkitani, felvenni. A tieteket? A kettö között azt mondták a különbség hogy az egyikben több állathang van, tehát nem az oktáv. A fene hogy mégsem a nagyobb? Másutt is azt mondták mindkettö 2 oktávos. Vagy ez ujabb fajta és most mind ilyen? Majd küldök képet.
Csokisat azért nem akartam egyen hogy ne szokja meg az édes izt. Ez a tejpép olyan izetlen igy is szerintem hogy ezzel nem fog édeset kivánni még. Amugy édes/sós izt nem adok most már, akkor igy pontosabb. Ezt az egyet engedem. A kimaradt pépet én eszem meg, nem érzem a csokit rajta. Édeset, akár rostos levet joideig nem kap még, föleg hogy min. 8x szopizik naponta. Tortából sem ehet majdKép
Kristóf nagyon csibész!!Kép és huncut.

Dancsi! Ja tényleg, Orsinak a tejpép nagyon lazitja a székletét. Irtam mi is min. 1 óra mire odaérünk, meglátjuk tudunk-e menni. Kik lesznek még akkor ott és meddig? Mert ha kivisz a férjem nem tud visszahozni gyorsan igy is kérdéses mikor tud eljönni. (csüt. mindig egyedül van az üzletben ált.) De igyekszik megoldani.
De jo hogy olyan sokan jöttök!

Karmen

Kép

Kép

Karmen
karmen
 
 


Ági,
örülök, hogy túl vagy rajta. Biztos sikerült, ezt érzi az ember!
Kristóf tüneményes! Birom az elyen harisnya-szandi összeállítást Kép!
Tökfagyasztást hogy csináljam?
A Mars téren a Spar oldalán a van egy bolt. Mindenfélét árulnak benne: metszőollótól kezdve csomó-csomó bazárt. Van egy nagy kirakatja is, az is tele van szerszámokkal, stb.
Mi ott vettünk konnektordugókat és tök jók. Kis villával kell kihúzni.
Asszem 280 ft volt a 3 db (ennyi van 1 csomagban).

Angéla,
kori milyen volt?

Hajni,
megy a szorítás!!!!!

Dancsi,
kaki szuper Kép végre!

Kriszti

Kép

Kép
eszteranyu
 
 

 
 

Karmen,
hol dolgozik a férjed?

K.

Kép

Kép
eszteranyu
 
 


Ági!

Ilyen kombidresszünk nekünk is van.Nagyon szép a Kristóf.

Ildi
tfildiko
 
 


Angéla,
mél ment!
K

Kép

Kép
eszteranyu
 
 


Kriszti! Egy számitógép üzletben.

Karmen

Kép

Kép

Karmen
karmen
 
 


Erika: Köszi, nagyon aranyos vagy! Fogok szólni, kösziKép

TFIldikó: Na végre egy kicsit hosszabat tudtál aludniKép Dejó nekedKép Én a folytonos pisiléstöl nem tudok aludni továbbra sem. És olyan borzasztó, mert ha kimegyek pisilni utána csak nagyon sokára tudok visszaaludni, pedig még villanyt sem gyújtok! Még a szemem sem nagyon nyitom ki Kép De hát ez van sajna, már nem tart soká... Utána meg majd Picúrtól nem fogok tudni aludniKép!

Ági: nagyon szép Kristóf!Kép Remélem sikerült a vizsgádKép

Angi: Milyen volt a kori? Sokat gondoltam Rátok tegnap este, én is úgy mentem volna....

Karmen: Miért nem adsz Orsinak "ízeket"? Már 1 éves, szinte mindent ehetne, miért "tartod vissza"? Ha nem vagyok indiszkrét a kérdésemmel? Kép

Hajni: DRukk+++++++++++++++++++++++++

Magdi: Hát igen, mindenki másképp csinálja.... Én is adtam már ennyi idös korába a Boginak ilyesmiket, egy picikét, az íze kedvéértKép És tesónak is fogok, ha úgy lesz. Én sem táblázat alapján nevelem a gyerekemet! Hanem az ösztöneimre hagyatkozom! Lehet, hogy ez hiba, de én így látom jónak!

Enikö

Enikő és Marci 13 , Bogi 9, Viola 6, Zalán 3,5
ceniko
Szeged
 
 


Kriszta, koszi az otletet, elvileg ezt sem lehetne kiszedni kezzel. (Nekem nem is sikerul. Kép)
A tokot ugy csinlatam, hogy megpucoltam, feldaraboltam, megparoltam, es osszeturmixoltam. Aztan poharakba raktam, es be a fagyoba.

Eniko, mar tenyleg nincs sok hatra! Amugy lehet, hogy tok jo alvo lesz Boroka. Kép

Ildi, Prince Oliver, Ti is szeretitek?

Karmen, a mienkkel nem lehet felvenni, es allathangok sincsenek rajta. Na most sikerult megnezni a Tieteket, ez kiraly, a plazaban lattam ilyet. A mienk egy sima kis szinti, 15 demo van rajta, meg dob, cintanyer, stb hangok, mindjart keresek egy kepet.
Megvan, bocsi a tobbiektol, hogy ide rakom fel.
Hu Karmen, annyira tetszik a Tietek, es Kristof is imadna, a jatszohazban egyszer vegig egy ilyennel szorakozott. Lehet, hogy kikuncsorgom Apatol, vegul is van egy Antal nevu fiam, akinek hetfon lesz a nevnapja. (Na legalabb erre jo lesz a masodik nev. Kép)

Kép

Agi
agi77
 
 


Ági!

Igen,Prince Olivert hordunk.Én ezt szeretem a legjobban.Ma is vettem neki 2-t.

Enikő!

Hát,már tényleg nincs sok hátra.Lehet,hogy a Boróka jó alvó lesz.Eldöntöttétek,hogy Boróka vagy Viola?

Ildi
tfildiko
 
 


Lányok hol lehet Szegeden Kenguru Gold termékeket kapni? Konkrétan bodira és rugira gondolok persze..Kép Vettem egy 3 darabos bodi készletet a picinek. Valami nemtom milyen márka, de nem kínai -kínait ha csak tehetem próbálok nem venni-, nekem tul képpen mindegy a márka, csak ha lehet magyar termék legyen! Na most a tecsóba persze nem találtam magyar terméket így kénytelen voltam megvenni ezt a 3 darabos bodi szettet, még ez volt a legnormálisabb, nem túl vékony, és nem nyúlós anyag. Egész jól néznek ki, teknöcösek Kép 1299.- ft volt a 3 darab! Majd Bogi fogja odaadni tesónak, szépen kimostam kivasaltam, majd be is csomagoljuk!Kép
Boginak volt egy két Kenguru Golod bodija rugdalózója és én nagyon szerettem, meg voltam elégedve velük csak sajna agyon lettek hordva. Mindenféleképpen vennem kell még ezt azt a picinek, csak nem szeretnék ezreket kiadni egy egy bodiért! Szóval ha valahol tudtok/láttok elfogadható áron-lehetöleg magyar termék, de nem kizáró ok ha nem azKép- babarucikat, akkor légyszi szóljatok!

Ági: Nagyon édes Kristóf ahogy zongorázik Kép Prince Olivier ruházatot hol lehet kapni és milyen áron van?

Puszóka
Enikö

Enikő és Marci 13 , Bogi 9, Viola 6, Zalán 3,5
ceniko
Szeged
 
 


TFIldikó: Küldtem mélt Neked! Kép
Enikö

Enikő és Marci 13 , Bogi 9, Viola 6, Zalán 3,5
ceniko
Szeged
 
 


Eniko, a Micimackoban vettuk, kb ezres darabja. Kenguru Gold szerintem a coraban es a nagyaban van. Ha megyunk a coraba megnezem Neked. En meg a Leopoldit is nagyon szeretem. Tuti nekunk is kell majd venni nehany uj cuccot, mert Kristof leamortizalja oket.

Na en visszajottem, de hol vannak a tobbiek? Kép Vagy ilyen lightos hetvegi forgalom van?

Agi
agi77
 
 


Ági, kb egy óra múlva megyünk ki a barátnömmel és a lányainkkal a Corába, mert hívott, hogy tök jó babacuccok vannak most! Majd körbenézek Kép
Köcce az infókat, el tudom képzelni a nagyába mennyibe kerülhetnek a gyerekruhák...Kép

Tényleg nincs ma valami nagy forgalom. Vagy mindenki kint van, ebben a szép idöben??? Meg hát ilyenkor vannak otthon apucik. Jó esetben, mert mi egyedül vagyunk, holnap is mert a párom dologzik! Viszont estére jön anyukám, ha minden igaz! Kép Már nagyon váromKép Kicsit leveszi a terhet a vállamról Kép

Enikö

Enikő és Marci 13 , Bogi 9, Viola 6, Zalán 3,5
ceniko
Szeged
 
 


Sziasztok!

Kérdésem volna: valaki mondjon már valamit légyszi erről a nyamvadt szocpolról. Kik vehetik igénybe, stb.? Mindenki mindig mást mond és ír. Köszi előre is, valaki egyáltalán vette már igénybe? Én olyat nem is ismerek.....

Nyúlanyó+Tamás Botond (2006.03.14.)+Viktória (2003.04.21.)

[img:5b8b07f275]https://babafalva.hu/tickers/3ud.png[/img:5b8b07f275]
[img:5b8b07f275]https://babafalva.hu/tickers/4qv.png[/img:5b8b07f275]
nyúlanyó
 
 


Nyúlanyó!
Ezen az oldalon jól le van írva:
http://www.magyarorszag.hu/ugyintezo/ugyleirasok/vagyon/ingat/alllaktam/szocpolj og/szocpoljog20041226.html?sq=szocpol

Ha valami nem világos, kérdezz hátha tudok segíteni, engem most nagyon foglalkoztat a téma.


Ági!
Kristóf gyönyörű! -ezt sose tudom kihagyni

Nóri
norcee
 
 


Mindenkinek koszi a dicsereteket! Kép

Nyulanyo, mi igenybe vettuk a szocpolt, es Angiek is. A Nori altal belinkelt oldalon jol le van irva. Mi nem vettuk fel elore, akkor meg nem lehetett, most mar azt is lehet. Gondolom vesztek fel hitelt, a bankban mindent elmondanak majd.

Ha valaki jot akar nevetni nezze meg ezt az oldalt, egy masik topikrol loptam. Kép Ja es a hangszorot kapcsoljatok be.

http://dwd.hu/cat.swf

Agi
agi77
 
 


Sziasztok!

Voltam a Tescóban,és vettem a lánynak habszőnyeget.Remélem,hogy tetszeni fog neki.

Enikő!

Ma vettem a Micimackóban Prince Oliver bodykat.Az egyik 950Ft volt,a másik 1000Ft.Én ezt szeretem a legjobban.Most van a lánynak 7db 74-es belőle.

Ildi
tfildiko
 
 


Enikő,
remélem, nem késtem el body-ügyben. A Nagyában van Kenguru márkabolt az emeleten. Egyáltalán nem drága. Nézz el mindenképp, ráadásul mindig van akció is.
Mi vettünk Eszternek 2 db-ot a múltkor, 1700 ft-ért.

Ildi,
mi is voltunk ma a Micimackóban délelőtt. Lehet, hogy taliztunk is Kép?!

Ági,
vizsgád???

Kriszti

Kép

Kép
eszteranyu
 
 


Ági,
ez eszméletlen jóóóóóó Kép!

Kép

Kép
eszteranyu
 
 


Kriszti!

Én egyedül voltam.De körül sem néztem,mert a lány az autóban volt az apjával.Vettem bodykat,és rohantam is.Mikor voltál ott?Én 11h körül.

Ildi
tfildiko
 
 


Mi is Kép.
Nem láttál egy Dreheres kis corsát a parkolóban?

Kép

Kép
eszteranyu
 
 


Nóri és Ági köszönöm az infókat, nagyon rendesek vagytok.

Nyúlanyó+Tamás Botond (2006.03.14.)+Viktória (2003.04.21.)

[img:5b8b07f275]https://babafalva.hu/tickers/3ud.png[/img:5b8b07f275]
[img:5b8b07f275]https://babafalva.hu/tickers/4qv.png[/img:5b8b07f275]
nyúlanyó
 
 


Enikö! A Nagyás kengurus üzletnek a Cserepesen az utolsó sorban is van üzletük.
Orsi azért nem kap izeket mert szerintünk még korai lenne, most már majd szép sorban bevezetjük, de 1 éb elött semmiképpen sem akartuk. Nem volt rá szüksége, nem ezen mult hogy nem jó evö. Most is a szopi a fö, meg amit nem evett még nem is hiányzikKép Amugy teát, rostos levet még jóideig nem kap. Igyon tejet, vizet. Ebben férjemmel is egyetértünk.

Ági! Ilyen szintit nem láttam a Simbanak, amugy mérges is voltam mert a neten nincs fent róla semmi. A weboldalukon sem. NEkünk is a nagyik pénzéböl tellett rá, mi eléggé le vagyunk most égveKép

Cora. Most jöttünk. Venni kellett bodyt Orsinak is, én Disney és Kengurut szoktam. A többit nem használjuk, szétnyultak. Pénztárnál kérdezek hogy milyen akciok vannak, van-e pecsétgyüjtés megint mert anyunak is várásoltunk igy 17e ft felett lett, erre mondja a nö tegnapelött lett vége és hétfön indul megint hogy 10% visszajár!
Jo hogy erröl sehol sem olvashattunk. Nagyon gondolkodtam otthagyom az egészet és visszajövök. Szoval akinek nem sürgös várjon.

Enikö! Kenguru és Disney body nincs leárazva. 1200ft. Egy kengurusra rá volt irva ez az akcios ár, de én máskor ennyiért vettem nem akciosan.

Szocpolnak én csak utánanéztem mert nagyon érdekel, engem is lehet kérdezni.

Karmen

Kép

Kép

Karmen
karmen
 
 


Karmen!
Mi ez a Corás 10%?

Rendelt/kapott mostanában valaki Pampers-es játékot? Meddig tart az akció?

Nóri
norcee
 
 


Hát nemrég értünk vissza a Corából és télleg nincs semmi akcióKép Avagy van, csak nem a csecsemöosztályon Kép Kb 1 éves kortól állati jó cuccok vannak leértékelve, de újszülötteknek valók nincsenek! Vannak még nagyon jó férfi (felnött) cuccok is akcióba, ha esetleg érdekel valakit.....
Volt 1-2 bodi 400 ft körüli áron, de nagyon rossz anyagú volt, az a nyúlós fajta, amit ha egyszer kimosol utána ki lesz a fél hasa a gyereknek.... Olyat meg nem akartam venni. Ami tetszett volna, az meg 1200-1400 ft volt, annyit meg sajnálok kiadni egy darab bodiért! A rugdalózók sem tetszettek különösebben, vagy ami rendben volt, az drága voltKép Nem emlékszem, hogy Bogi rucivásárlásakor ennyit kellett volna keresgélnem. Akkor mintha egyszerübb lett volna, olcsón találtam jó minöségü bodikat!

Akkor hétfön elmegyek a Nagyába és megnézem ezt a Kenguru Goldos üzletet mindenképpen. Nagyon szépen köszi mindenkinek aki szólt!

Karmen: És a Nagyás Kenguru valamint a Cserepesi Kengurus árak között van különbség??? Nem tudod véletlenül??
Egyébként a Boginak én is sokáig csak tejet meg vizet adtam, teát sem nagyon meg rostosat sem. Ma napig szivesebben issza meg a vizet bárminél, aminek én nagyon örülök! Viszont rettenetesen jó evö, nagyon szeret enni, nagyon szereti az ízeket, legyen az édes, savanyú, kesernyés, (sósat nem nagyon szoktam adni, minden csak egy nagyon picit szoktam sózni, kész kajákat -füszerezettet, pácoltat...stb meg nem nagyon szoktam venni) és sztem azért ilyen jó evö, mert idöben be lett vezetve az étrendjébe a soksok új ízhatás Kép Egyedül a májat nem eszi meg, de azt azért mert fojtós, ha úgy van elkészítve, hogy nem fojtós akkor megesziKép. Nagyon nagy gurman, és kis kíváncsi étkü, mint énKép Sztem ez mindenképp annak köszönhetö, hogy idöben lettek bevezetve az ízek! Ez csak az én véleményem, mindenki maga döntse el, hogy látja jónak...Kép Én is utáltam ha beleszóltak abba, mit, mikor, hogyan....Kép Csak érdeklödtemKép

TFIldi: Itt voltál a Micimackóba és fel sem csengettélKép?? Legközelebb feltétlenül gyertek el! Nem volt drága a bodi, ha tényleg ilyen szupi minöségü és nagyon jól néznek ki az tuti!

Nóri: Mi kb 1,5 hónapja küldtük el a Pampers izékéketKép de még nem jött meg a játék! Nem tudom meddig tart az akció. Nincs fent a Pampers honlapján???

Enikö

Enikő és Marci 13 , Bogi 9, Viola 6, Zalán 3,5
ceniko
Szeged
 
 


Enikő!

Remélem,hogy tart még a Pampers-nél az akció,mert én most akarom elküldeni a csomagolásokat.
Azért nem csengettem fel,mert autóval voltunk,és rohantunk.A barátnőmhöz mentünk át Szőregre a vásárlás után.

Ildi
tfildiko
 
 


Nóri! aki 17-töl 10e v. 15e ft(nem emlékszekKép) felett vásárol az kap a vásárlás értékének 10%-t érö bont.

Enikö! Én többször néztem ugyanazokat, akkor egyforma ára volt. Savanyút már Orsi is kap, pár hét óta szoktunk venni neki joghurtot. Imádja. Amugy mindig betartottuk amit a kismama irt hogy ehet. Nyugi, nem lettem mérges. A család folyton elhül hogy más babák már kapnak banánt, glutént, stb. Felesleges ez az aggodalom. Én meg mondom nincs Orsinak szüksége rá, jól megvan igy is.
Én 1000-1200-ért veszek bodyt, mert mindig 2 méretet használunk. AMi jó és a nagyobbat. Igy sokkal tovább hordjuk. Meg ami olcso volt irtam nem adhatom rá olyan lett. Akkor meg mi értelme hogy van.

Pampers 2005. jul. végéig. Vagy aug. vége. Nincs
a honlapjukon, mert ezt a Dono kft szervezi.

Karmen

Kép

Kép

Karmen
karmen
 
 


Nézzétek meg az angol turit a Tisza Lajos krt-on . Gyönyöru body-k, meg rugik vannak, tök jó áron.

Ági,
sajnálom, hogy nem tudsz eljönni.
Vendég
 


Sziasztok!
A Pampers jatek junius vegeig tart (de szerintem hosszabbitjak), es mi a heten kaptuk meg a telefont. A baratnom meg a csigat. Ugyhogy myugodtan kuldjetek el a zacsit, mi is hetfon rendeljuk meg a furdos jatekot.

A vizsgamrol meg semmi hir, mara igerte a tanar, de lesz ebbol kedd is. Kép

En meg a galaxy markaju polonktol vagyok kiakadva, max 5x volt mosva, de mar szelesebb, mint amilyen hoszzu. Pedig annyira szeretem.

Eniko, milyen az a fojtos? Ragos?

Karmen, Miskolcon vettek Anyukamek a jatekot, lehet, hogy oda masfajtakat vittek.

Agi
agi77
 
 


Dancsi, hat ez van, majd talalkozunk tavasszal, ha bent lesz a varosban a tali. Persze en is sajnalom.

Agi
agi77
 
 


Halli!

Ági! Sajnálom, h nincs hírKép
FIgy, megszervezhetnénk, h vhogy beférjünk a kocsiba Krisztiékkel...

Melinda! Örülök, h Lotti meggyógyultKép. Ügyes, ez gyors volt! Kár, h nem tudtok jönniKép(

Dancsi! Annyira együtt érzek kilóilagKép((. Én sem fogyok csak úgy sosem... És Én is szeretek enni sajna.

Ági! Önálló Kristóf édes, és huncutKép

Enikő! KEnguru goldot a piacon kapsz a 3srácnál, illetve a Nagyáruhűzban az emeleten (egy cég-nincs árkülönbség)


Tegnap voltunk korizni az emberrel. Hát csajok, ez isteni volt!!! Annyira jól mulattunk, gyakice végig vihogtunk. bementünk, mentünk 2kört kézenfogva, aztán bocsánatot kértem Tőle, és mondtam, h Én most elkezdenék korcsolyázni, ha nem bánja;)

5perc alatt visszarázódtam a 10évvel ezelőtti formámba, és ember is ügyes volt nagyon. (Ő nem korizott annyit, mint Én), végére már jobban ment, mint Én.

Volt egy talihelyünk, minden kör után ott randiztunk. Egyszer jön felém férj, és belekapaszkodik az előtte elsúhanó srácba, majd mindketten elveszítették az egyensúlyukat, és megpördültek egymáson. nem estek el, Béla odacsúszik mellém, aszondja lazán: "Csípem a srácot" :DDD

Aztán volt egy eset, vmit menet közben dumáltam volna, mikor elveszítettem az egyensúlyomat, és belekapaszkodtam ember hátába egyik kézzel, másikkal a khm mogyoróiba, és mindkettőnket lerántottam a földre. Akkorát zakóztunk, mindenem fáj. És olyan izomlázam van, h alig bírok menni, de király volt, megyünk jövő héten is, ha Mama tud vigyázniKép.

Ja, utána forró fehlrcsoki a Kárász utcán, hm, isteni volt!

TOvábbi szép 7végét!

.:Angi:.
angiszeged
 
 


Angi!
Tuti lehetett, én utoljára "rendesen" Szabadkán koriztam, még kamaszkoromban. Amúgy mi továbbra is az Anna-fürdőre gyúrunk, ha minden igaz péntek délelőtt lesz a nagy nap. A múltkor is pénteken délelőtt voltunk és hosszú ideig kettesben voltunk(!) Kép a Wellness részlegen.

Karmen!
Nézted már a Mars tér sarkán a bioboltot? Vettem sótlan kölest, viszek majd Dancsiékhoz. Léna egyébként imádja a kölest és a bulátát is.

Dancsi!
Jártam ma a turkálókat, mert egyik barátnőm nyuszis jelmezt kért. Hol van pontosan az az angol turi?

Tünde!
Szerintem is minden sokkal könnyebb, ha az ember elfogadja, gondolok itt a gyerekek alvására is. Léna pár napja tudja forgatni a búgócsigát.

Nóri
norcee
 
 


Csaszis lányok!
Képzeljétek, tegnap találkoztam egy volt szintársnőmmel, aki az első gyerekét császárral szülte, míg a másodikat hüvelyi úton 2 óra alatt pick-pakk.
Olyan jó volt látni végre egy hús vér embert, aki császár után hüvelyi úton szült! Ilyenről eddig csak a neten olvastam, meg a ismerősőm ismerőséről hallottam, ami nem olyan, mint ez!

Nóri
norcee
 
 


Megint aludtunk az éjjel.Csak 3-szor kellett felkelnem.Olyan jó!!!

Angi!

Örülök,hogy jó volt a korizás.Én is úgy elmennék már valahova.De nekünk nehéz,mert nincs itt senkink.

Nóri!

Szegeden szült a csaszi után hüvelyi úton az ismerősöd?

Ildi
tfildiko
 
 


Nóri,
a Baby bell baba bolt helyén van a Tisza Lajos krt-on. Kb a Marco cipobolttal szemben.

Ildi,
képzeld, a kismakim reggel 7-ig nyikk nélkül aludt. Kép És az az érdekes, hogy tegnap délután egy nagy szunya volt: 3-6ig, mégis jól aludt éjjel. Most olyan kipihent vagyok, mert tegnap du. én is aludtam Jozsóval. Kép Kép

Angi,
fogyó: nekem durván csökkent a tejem. Fel is hívtam Ágcit, annyira kétségbe voltam esve. Tegnap elkezdtem kicsit többet és táplálóbbakat enni és estére megint da régi volt a mellem. Szóval fogyó ugrik, amíg szopik Jozsó.
Vendég
 


Dancsi!

Örülök,hogy jó volt az éjszakátok.Na,és annak is,hogy van sok tejcid.Az én lányom már azt sem tudja,hogy mi az a cici.De jó lenne még szoptatni!

Ildi
tfildiko
 
 


hát az éjszakák egyszerubbek volnának nektek az már biztos! a cicin legtöbbször lehiggad és visszaalszik. Sok küzdelmem volt érte, de megérte. Meddig szopizott a Noémi?
Vendég
 


Dancsi!

2 és fél hónapig.Sajnos.Hiába szedtem a bogyókat,ittam,mégsem volt tejcim.
Ő is visszaalszik,ha felveszem,csak sokszor felsír.De már ez volt 2.éjszaka,hogy jobban aludt.

Ildi
tfildiko
 
 


Sziasztok!
Megvan a vizsgam, 5-os lett. Az elobb itt ugraltam oromomben. Hihetetlen jo erzes!Kép)) Raadasul ez egy jo nehez targy volt. Most mar majusig pihi van, illetve kicsi tanulas, hogy ne akkor oruljek meg.

Karmen, van honlapja a simbanak?

Angi, orulok, hogy ilyen jol ereztetek Magatokat! Kép Hat kellemetlenseget nem akarok okozni (az autoban), ha tenyleg megoldhato, akkor esetleg jo lenne. Holnap raertek? Vagy kedden?

Latom mindenkinek jo volt az ejszakaja, nekunk is, este 10-tol reggel fel 9-ig ki sem keltem az agybol, Krsitof csak 1x kelt, akkor Toni athozta.

Kristof egyre tobbet beszel, most a kedvencem a Süsü (szüszü), meg a sarkany.

Mindenkinek tovabbi jo hetveget!
Agi
agi77
 
 


Ági!

Gratulálok!Nagyon ügyes vagy.

Ildi
tfildiko
 
 


Sziasztok!

Melinda: Sajna sehogy sem áll Fló a szobatisztasággal, majd tavasszal. De ha bekakált már nem tagadja le. Kép

Dancsi: Sajna nem tudunk menni, Zoli akkor megy uh-ra és mi elintézzük a vérvételt Bátornak. Kocsink meg csak egy van.
Én Kecskemétit nem nagyon adok, mert ccukor is van benne. Mármint hozzáadott.
A turiban szét vannak válogatva a rucik? Milyen áruk van?

Angi: Örülök, hogy jó volt a kori. Véletlenül nem láttatok útközben? Az Izabelláról kanyarodtunk a micimackó felé. Ti nem a zöldre váratok?

Pampi: Mi decemberben küldtük el a pontokat, még várom a játékot. Remélem Bátor szülinapjára megérkezik.

Ízek:Flórának későn ízesítettem a kaját, de nem rosszevő ettől. Bátornak meg amióta teszek bele pici sót és zöldfűszereket, azóta eszik mint egy zabagép. Sztem nincs összefüggés a kettő között. Úgy vagyok vele, hogy mindennek meg van a maga íze. Nem kell fűszerezni. Elcsökevényesedett az ízlelőbimbónk. Enikő már megállapította egyszer. Még a sült krumplinak is lehet jó íze só nélkül.

Ági: Gratula a vizsihez!

GAbi3
inecsg
 
 


Ági,
gratula a vizsgádhoz!

Gabi,
igen, szét vannak válogatva a cuccok. Jóval drágább, mint a többi turi, de totál új és jó mindoségu cuccok vannak.

tali: akkor az idopont jövo hét csütörtök (január 20) délelott 10 óra. Aki késobb jön (kaja után, az akkor jön). Nekünk mondjuk 4-ig jó, mert apa 5 körül ér haza (hogy még össze tudjak pakolni) és falra mászna 15 mamától + csemetétol. Kép Kép Kép

Sajnálom, hogy nem tudsz jönni a talira.
Vendég
 


Dancsi: Én is nagyon sajnálom,de Zoli már rég bejelentkezett uh-ra és akkor letudluka kettőt egyszerre. Meg korábban kell mennie.
A turiba majd elnézek, gondolom még így is megéri, hogy drágább a többinél.

Gabi3
inecsg
 
 


Totál új kantáros nacit vettem 1500-ért (még az eredeti árcédula is rajta volt), mexx pulcsit 600-ért, mackó gatyót 800-ért, bodyt 400-ért. De nagyon szépek, jó minoséguek, hibátlanok. És ilyeneket, ha adnék is értük ki sok pénzt, akkor sem kapnék Szegeden sehol sem.

Magamnak vettem egy téli kabátot 3000 forintért.
Vendég
 


Ági!
Gratula, miből vizsgáztál?

Ildi!
Igen Szegeden, eredetileg Sári volt a dokija, de lekéste a szülést, az Atifnál szült végül. Igaz még csak 37. héten volt, és abszolut magától indult be.

Angi!
Elfelejtettem kérdezni, mi van Virág bárányhímlőjével? Már nem fertőz, hogy viszitek mindenfelé?
Otthontól gyalog voltatok? Mert mi igen.

Nóri
norcee
 
 


Sziasztok!
Anyuék hazavitték BogitKép. Azt hittem csak hétfön jön át az apukám (anyu már tegnap jött, mert pesten volt), úgyhogy kicsit sziven ütött, hogy már ma elvitték. De én most egy akkorát fogok pihenni...Kép Most olyan jó csönd van és nyugalom. Kimegyek még felmosom a konyhát utána lelpolcolt lábbal tévét fogok bámulni egész estig. Egyedül vagyok, mert a párom dolgozóban van, úgyhogy azt nézek amit csak akarok hawaiidizsinapfényKépKép

Bogi csütörtökön jön vissza, addig elintézem az elintéznivalókat (bank, vásárlás, ctg,fogorvos...stb) és kicsit magammal fogok foglalkozni önzö módon!

Ági: Gratula az ötöshöz ügyes vagyKép Jó sokat készültél rá ugye? Na de megérte megvan a gyümölcseKép A fojtós máj az olyan száraz vagy milyen, mint amilyen a csibemáj, ha egészben fözöd bele pl a husilevesbe...Tudod beleharapsz és olyan száraz, fojtós, nehezen tudod lenyelni. Na ezért nem szereti a Bogim. De ha krémesebben van elkészítve akkor imádja, vagy pl a májkrémet is imádjaKép

Angi: örülök, hogy jól éreztétek magatokat a koribanKép Sokan voltak? Volt jó zene meg diszkófények, minden?Kép Én is akajok menni......

Karmen: Bodi ügyben egyetértek. Ma is voltunk a tecsóba és direkt megnéztem olyan badit nem is lehet kapni ami felül a vállán is patentos. Én az olyanokat szeretem. Csak olyan van, ami ilyen egymásra hajtott vállú.Az meg ha vékony vagy rosszabb anyagú, kétszer kimosom és ki lesz a baba cicije!

Szerintetek hány darab 56-os és 62-es bodi, rugi kell a babának?? Már nem emlékszem mennyivel húztuk ki BogivalKépKép

Tegnap azt hittem megyünk szülni!Kép Felment a vérnyomásom 160/108ra már megint Kép Állati pocsékul voltam. Azt hittem szétdurran a fejem olyan nyomást éreztem belülröl. A szivem majd kiugrott a helyéböl. De mindenféle elözmény nélül történt mindez, nem ettem sósat, nem idegesitettek fel. Semmi sem volt és mégis...Na szóval bevettem egy nyugatót (amit amúgy is szednem kell) és akkor elaludtam. De valami iszonyat pocsék érzés ez a magas vérnyomás. Most értettem meg mit érez apukám, amikor felmegy benne a pumpa!Kép

Gabi3: Nem tudod véletlenül mennyi az a vérnyomás érték ami már veszélyes a babára, amivel már feltétlenül dokihoz kell menni??? Nálatok hogyan is indult a szülés Flóval??? 37 hetes voltál ha jól emlékszem, ugye? És felment a vérnyomid, vagy, hogyan kezdödött? Elmesélnéd! Köcce!

Na megyek felnyalom a konyhát aztán pihiiiiiiiiiKép
Bocs a hosszért!
Enikö

Enikő és Marci 13 , Bogi 9, Viola 6, Zalán 3,5
ceniko
Szeged
 
 


Dancsi!

Bizti,hogy nagyon jó rucikat vettél.

Nóri!

Köszi.Azt a dokit nem ismerem.

Ildi
tfildiko
 
 


Nóri! Köszi, tegnap vettem Bio-kölest, ebben van só, de nem érzödik, Gigi javasolta. Amugy most hogy 1 éves lesz Orsi már fogunk enyhés sosat adni ill. enyhén édeset amiben van. De lehetöleg azért keressük amiben nincs cukor.

Ági! Grat.!! http://www.simbatoys.com
de szinti nincs fent és a keresöjük se müdökid jól.

Enikö! Disney és Kengurunak van vállon patentos bodyja, én is vettem többet is.

Tündi! Tomikajó hosszu baba! Olyan kis kerek arca van azt hittem nagyobb a súlya. Szép egészséges látszik.

Karmen

Kép

Kép

Karmen
karmen
 
 


Enikő!

Ez a vérnyomás egy kicsit gáz.Én a helyedben hívnám a dokit,és megkérdezném,hogy mit csináljak.Kérlek,hívd fel!Aggódom...
Nekünk 6db 56-os bodynk volt.De 74-esből már több van.

Ildi
tfildiko
 
 

Vissza: Lakóhely szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?