Sziasztok!
Hát nem volt könnyű délelőttöm. Tegnap este óta alig éreztem Bátort, reggel pedig egyáltalán nem. Bármit csináltam, ittam és ettem édeset, cirógattam, erősebben is próbálkoztam, de semmi. Éjszaka sem mozgott, simán aludtam az oldalamon, ami amúgy soha nem megy, mert nem hagyja. Reggel már annyira megijedtem, szóltam férjemnek, hogy mi a helyzet. Hívtam a védőnőt, de hát miért is vegye fel ilyenkor. Aztán férjem rám parancsolt, hogy hívjam fel a dokit, ezért van. A doki meg csak annyit szólt bele, hogy hívjam vissza 10 perc múlva. Na hát elkezdtem sírni, férjem pedig gyorsan kiállt a kocsival és 140-nel söpört végig az autópályán és a városon is, már amennyire lehetett. Ahogy odaértünk hívtam a dokit, akkor már kezdtem Bátort érezni, mondta hogy menjek a szülőszobához üljek le, és mindjárt jön egy szülésznő csinál egy ctg-t. Jött egy szülésznő, felrakta az nst-t és olyan fantasztikus volt meghallani a szívhangot, hogy el sem tudom mondani. Annyira aggódtam. A szülésznő mondta, hogy fél órát marad a gép, ezután jött a doki, ránézett a gépre, elmosolyodott, és azt mondta, hogy ennél tökéletesebb már nem is lehetne. Kérdeztem tőle, hogy meddig kellett volna várnom még, mielőtt bemegyek, de azt mondta, hogy ne mentegessem magam, jól tettem, hogy bejöttem. Kicsit szégyelltem magam, de a férjem is mondta, hogy inkább százszor menjünk be feleslegesen, mint egyszer akkor nem, amikor tényleg baj van. Férjem szegényem meg nem tudta, hol vagyok, mert engem kirakott a bejárat előtt, hogy ne menjen az idő a helykereséssel. Odament a nővérpultoz, és mondták neki, hogy a szülőszobán vagyok... na szegényem úgy megijedt, pont akkor jöttem ki, mondtam hogy minden rendben van, el is sírta magát... szóval nem volt könnyű, de a lényeg, hogy minden rendben. És most már tényleg össze kell raknom a kórházi csomagomat!!!!
Délután megint megyünk vissza, mert ma is lesz szülésfelkészítő.
A védőnővel beszéltem utána, azt mondta, hogy miután már befordul a baba, kevesebbet fog mozogni, és ugye már a helye is kevesebb... nektek mi a tapasztalatotok?
Tegnap egész nap takarítottunk a férjemmel, mert ugye mára jelentkezett be a védőnő, de most mondta, hogy inkább holnap jön... jajj csak már jöjjön aztán menjen...
Picur nem tudom, mitől lehet ez a kézzsibbadás. A védőnőtől kérdezted már? Lehet, hogy most áll vissza rendesen a keringésed, és emiatt érzed megint, nem?
Én is várom a szülést, de ma azért picit tele lett a gatyám... főleg mikor benéztem a szülőszobák folyosójára, volt egy fiatal lány, hát nem volt őszinte a mosolya...
Már két hetes a Picurod!! Hát most született és már ilyen nagyfiú!!!! Isten éltesse!!
Kat örülök, hogy jól vagy. Most kezdenek begyorsulni a vizsgálatok, nekem is már jövő héten kell időpontot kérnem 2 hét múlvára a ctg-re.
Csalexandra nagyon szépeket festettetek! Én papírból tervezek díszeket csinálni, ha sikerül meg is csinálnom, teszek fel róla én is képeket!
Csicsi engem eddig elkerült a derékfájás, max reggel szokott, mikor sokat fekszem a hátamon. De hallottam, hogy sokaknak a frontok okoznak derékfájást. Már jobban vagy?
Nekünk pont a múlt héten mondta el a szülésznő a szülésflekészítőn, hogy mi történik a felvételkor, papírokat kérnek, sok mindent kérdeznek, elkérik a leleteket, köztük a kenetvizsgálatét is. (olyat kérdeznek pl hogy mennyi híztál)
Nusildi én 175 cm magas vagyok, és a versenysúlyom 70 kg, de most vagyok 79 kg. Megpróbálom befogni a fülemet, ha a védőnő megint rákezdi, hogy ha így folytatom, nagy baj lesz...
A babakocsi nagyon tutin néz ki!! Milyen színben szeretnétek?
Nekünk nem ajánlották a 3 kerekűt, mert a padkánál megdőlhetnek, nekünk a boltban ezt mondták. Nálunk nagyon rosszak az utak, így a kiskerekűek ki vannak lőve, csak a terepre való nagy kerekűeket néztük. Próbáltunk sokat megnézni, mielőtt döntöttünk. Meg olyat szerettünk volna, aminek 3 része van, így a mózest is rá lehet tenni a vázra.
Nekem segít a hátamon fekvésnél az, hogy berakom a térdem alá a szopipárnát, és így sokkal jobb feküdni. Próbáld ki, hátha segít.
Veronika sajnálom, hogy még mindig nem mondtak semmi konkrétumot. De jó helyen vagy, ez a lényeg, és hidd el, Pálmi erős kislány, és tudja, hogy most neked a kórházban a legjobb.
Magnoli én is szeretnék majd kérni érzéstelenítőt, jól hangzik, hogy előtte is adnak egyet, és előtte is és azelőtt is...

Még az is lehet, hogy egyszer egy nst-n összefutunk!!
Amidalaah az az igazság, hogy én nem is tudom, mi pontosan a jóslófájás, vajon érezhettem-e már... a szülésfelkészítőn mondták, hogy mensiszerű görcsök, de ilyesmit még nem éreztem.
Inkább keményedéseket érzek.
Férjem ebédet főz, olyan édes. Grill lapon szült szűzérme, grillezett csöves kukoricával és krumplival. Szeretem ha kényeztetnek!
