A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Várandósság » 2013 májusi babavárók


Monis: de ari vagy, h hiányolsz :) Holnap jövök még

Kép


Kép

Lilypie - Personal pictureLilypie Fourth Birthday tickers
andi565
Budaörs
 
 
 


Hellómindenki! :)

Monis, mi már a legelejétől vittük magunkkal Picurt. Ez azóta sem változott, inkább azt nem szereti, ha letesszük a nagyinál és otthagyjuk. Ezt egyszer-kétszer csináltuk, de nagyon sírt, mikor visszaértünk. Lehet, hogy még nem szokta meg a nagyit, és azért pityeredik el nála. Úgyhogy egyelőre ezt (otthagyni) nem erőltetem. A boltban nagyon jól elvan a hordozójában, ha esetleg sokáig tart, akkor kiveszem belőle, és a karomban tartva járjuk be a boltot. Én mindent megmutatok neki, elmondom, hogy mit lát, és komolyan mondom, olyan, mint egy szivacs. Figyel, érdeklődik minden iránt. És persze mindenki elájul, hogy milyen édes baba, meg mennyire mosolygós, stb. Szóval én azt mondom, nyugodtan vigyétek magatokkal Gergőt, nem árt, ha szokja a zajokat, fényeket, tömeget, stb.

Andi, jajjj, csak betegek ne legyetek! Egyél sok gyümölcsöt, vitamint, esetleg, ha már elkapott a takonykór, egy szájmaszk jól jöhet, hogy Balázs ne kapja el. Nekem is nagyon tetszenek a fotók! :)

Ovisoknak hogy telt az első nap?


Lilypie Third Birthday tickersLilypie Second Birthday tickers
Lilypie Pregnancy tickers
picuralmos
 
 


Na megpróbálkozom újra, párom babázik épp...

picur, jó lehetett az apás-fiús délelőtt :) Én inkább az anyás-lányosra vágynék, kettesben nem voltunk Lottival már vagy 2 hónapja :(

Monis, szuper, hogy Gergő ilyen nagyot aludt! Néha nálunk is előfordulnak maratoni alvások, amikor lehúz 3 órát is akár, de ez sajna ritka. Viszont ilyen nagy alvás után ha felkel, szinte látszik, hogy okosodott :)

cicikiejtés, nálunk mostanság nagyon gyakori :( Mindig meg is ijedek, hogy azért nem érdekli, mert nincs benne elég eledel, de utána nagyokat böfög és mindig elégedett, boldog és tele a pelus... szóval nem akarom magam paráztatni ezen, most arra gondolok,hogy az ínye miatt, nagyon duzzadt,szerintem napok kérdése és kint lesz az első foga. Más ötletem nincs, hogy miért kapja be és engeedi el a cicit 1-2 szívás után...

babával... mi mindenhová visszük Barnust a kezdetek óta. Szerintem Monis, te is nyugodtan indulj meg vele, most már elég nagyok ahhoz, hogy nézelődjenek és ne kérjenek cicit rögtön indulás után :) Mi 3 hetes korában már mentünk boltba, játszóra, persze nekem muszáj is volt Lotti miatt, mert menni kellett oviba érte... volt gyereknapon, plázázni, nagybevásárolni, strandon, Tarzan parkban... ezeket mind végig szokta aludni ;)

Ovi, Monis, Lotti már ovis volt eddig is, nem visszük haza délben,kizárt, hogy ki tudtam volna rángatni az oviból tegnap :D Én vittem reggel, meg volt őrűlve, puszi az ovónéniknek, barátokkal nagy ölelkezés, imádja! Mentem érte tegnap 4-re, aztán még vagy 40 percig ültem kint az udvaron, mert nem akart hazajönni. Neki nagy a mozgásigénye és főleg a nagymozgásos tevékenységekre, tehát a játszós, szaladgálós és az oviban ez megvan és minden nap viszik őket, itthon pedig volt hogy nem úgy jött ki a lépés, hogy le tudtunk volna menni délelőtt, oviban pedig délelőtt-délután mennek az udvarra, szóval nagy buli. 

Andi, remélem nem lesztek nagyon betegek, egyél sok gyümit-zöldséget és szedj valami vitamint! Én már nem Elevitezek, de vettem Centrum tablettát és azt szedem. Ú, ez az avataron a te fiacskád? :O Azt hittem, valami sztenderd kép, csodálatos!!!

Nálunk elindult végre a kézzel fogás, fogdosás! Már kulcsolja egyik kezét a másikba, ha a kezébe adok dolgokat, tartja rendesen és a szájához emeli a rágókát. Végre, mert ez jó az ínyének, a nyála komolyan mondom egy tenger, durván ömlik! Tegnap hasáról visszafordult a hátára, szóval beindultunk.  Most még nem furi itthon, hogy Lotti ovizik, mert párom beteg és itthon van, de már volt időm tegnap takarítani és ma rendet tenni a szekrényemben, eltenni a nyári rucikat... ezzel az a baj, hogy leggings és szoknya - ezeket hordtam, mert a farmerek nem jönnek rám, most meg vagyok lőve mert egy db farmer okés rajtam és a 9 kiló meg sem mozdul. Igaz, eszek is rendesen :) 
Na megyek, mert kéne még takarítani, azt határoztam el, hogy minden nap valamit megcsinálok, de az nem lesz több fél óránál, úgyhogy kád-csap vigyázz, megyeeeeeeeek! :)
nusildi
 
 
 
 

 
 

Sziasztok!

Jaj, de jó, h laptetőm van! Én még mindig tudok neki örülni!
Képzeljétek, Balázs tegnap reggel 5.30-ig aludt. Gondolom a betegség miatt, szegénykém :( Azért jó lenne, ha máskor is ilyen sokáig nyomná.

Köszi mindenkinek a pelenka tippeket. Most már nekünk sem folyik ki az Active Baby, pedig ma 4X kakikt a Drágám. Hát igen,  nagyon úgy néz ki, h betegek vagyunk/ leszünk:(
Barátnőm azt mondta, h a két oltás( kötelező+ agyhártyagyulladás) mellékhatása is lehet, de én ezt azért nem hiszem, múlt hét hétfőn kaptuk őket.
Ma is max 37.6-ra ment fel a hő és 2x orrszívóztam, meg volt 1-2 köhögés, na megy nyűg, de az óriás dózisban.
Az etetőszékes tanácsokat is köszönöm. Úgy tűnik, egy l. Rossi mellett döntünk, de még várjuk a személyes találkozást.


Picur: az Angliábanélő uncsitesom feltett a Face-re 1 képet, ahol az 5 hónaposa jóízűen rágcsálja a kekszet :) Mondjuk ez így szerintem veszélyes, jobb azt belereszelni a kajciba.
Ti kb mikor tervezitek a tesót? Jó lenne egyszerre babásodni :)
9 hónap kell a csípőnek?? Végülis, nem baj, a lényeg h legyen olyan mint régen, de jobban örülnék, ha annál is keskenyebb lenne :)
Picur is nagyonanyás, persze, h nem szeret a nagyinál lenni még. Én sem nagyon tudom Balázst másra bízni még pár percre sem.
Hogy bírta Picur az apás programot? Jól elvoltak, nem sírt?
Rengeteg vitamint szedek és eszem a gyümiket. Nem vagyok náthás, a torkomat érzem picit pár napja.

Magnoli: remélem jól "nyaraltok" és nem lesz semmi gond.
Jól elgondolkodtam most azon, h Oli így hozzászokott az üveges kajához, tehát ez is veszélyes. Gondolom ez sem történik meg azért minden gyerekkel, de erősen benne vana pakliban. Barátnőm pl. kb 1 éves korában kezdett el főzni a kicsi fiának, addig bébikajával etette és nincs gondjuk egyelőre.
Jól teszed, h nem hallgatod meg a hagyjuk éhezni címú jótanácsokat!
Mikor kezdtétek el az esti meséket?

Ildi: Nagyon jól döntöttél azzal, h még nem táplálod hozzá Barnust!
Ügyesen összehangoltátok a két tesót :)
Nekem nagyon aranyos fogorvos ismerősöim vannak a Ráday utcában( házaspár). Már 10 éve oda járok,nagyon korrektek. Nem vészes a tarifájuk szerintem, közepes árkategória. Elküldjem az elérhetőségüket priviben?
Igen, Balázs van az avataron :) Nagyon jó volt a fotosunk, majd még csatolok pár fotót.
De jó, h már fogdossa Barnus a tárgyakat. Nálunk is vannak próbálkozások.
Jobbulást a párodnak!
Én továbbra is leggingset hordok. Terhesen szoktam rá és most is imádom, vettem párat.

Kat: nekem is van Brendonos tápszeradagolom. Éjszakára be van készítve 3 fajta: féladag, kisadag, nagyadag. Mellette van egy 1000 ft-os tescos termoszom, amiből egyszerűen csak hozzáadom  a vízet és gyorsan kész is a kaja. Szerencsére nem sokszor használom, mert éjjel mindig van lefejt tejem.

Monis: ne várd azt a váratlan vendéget :)
Amíg rendszeresen szoptatsz, elvileg nem is fog megjönni.
Ne kengurut vegyél, mert az nem jó a csípőjének. Inkább egy Mei Tai-t szerezz be, mert könnyebb felkötni, mint 1 kendőt és a baba csípőjének sem árt. A Mei Tai-t hátra is lehet kötni és így a kicsi 2-3 éves koráig cipelhető benne, persze csak akkor, ha hagyja magát.
Tápszert én próbálok csak egyszeradni, lefekvés előtt,de nem mindigsikerül. Van, hogy még egy-két féladaggal is ki kell egészítenem, ha elmegyünk valahova, vagy jönnek vendégek és nem tudok fejni, v szimplán nem tudok annyit termelni. Én receptre veszem a tápot, úgy olcsóbb: 2300 ft. DM-ben, Tescoban 3300, patikában 2800 ugyanaz recept nélkül.
Szerintem felejtsd el a tápot, mert könyen hozzászokik Gergő és így elapadhat a tejed, ha nem ingerled szopizással vagy fejéssel. Balázs már 5 hetes kora óta kapja a kettőt, ő már így szokta meg, de Gergő már nagyobb és rafkósabb. Akkor kell tápot adni, ha a baba nem fejlődik rendesen, vagy ha szopi után sír az éhség miatt.
Én már régóta járok Balázzsal Tescoba, Dm-be, Brendonba.
Sőt, holnap egyedül viszem Balázst csípőszürésre.

Kunkáj nektek!

Kép


Kép

Lilypie - Personal pictureLilypie Fourth Birthday tickers
andi565
Budaörs
 
 
 


Fotózás

Kép


Kép

Lilypie - Personal pictureLilypie Fourth Birthday tickers
andi565
Budaörs
 
 
 


Fotózás:

Kép


Kép

Lilypie - Personal pictureLilypie Fourth Birthday tickers
andi565
Budaörs
 
 
 


Hellómindenki! :)

Andi, ezek a fotók bűbájosak! :) Amikor Picur ekkora volt, totál sárga volt és aluszékony, úgyhogy nekünk ez kimaradt, inkább mi fotóztuk folyamatosan. De én is szerettem volna ilyen művészi képeket. Most meg már annyira izeg-mozog, és még nem áll meg, csak azért, hogy anya fotózzon. Jó végül is így is van róla több száz kép, és videó. :D

Olvasás. Én már felolvastam neki a Narnia első két könyvét a maratoni szopizások alatt, most fogom elkezdeni neki a harmadikat. Én imádom, nekem az egyik kedvenc sorozatom. Nagy fantasy-fan (haha) vagyok. Napközben meg meséket olvasunk neki. Figyeli már a színes képeket a könyvekben. Nagyon édes.

Ildi, de szuper, hogy megindult Barnus is! Ő is mindent egyszerre csinál, de jó ez! :) Apa nincs el egy pár órát hétvégén Barnussal, hogy ti Lottival csajos napra menjetek? Párodnak gyors gyógyulást kívánunk!

Andi, nálunk Apa sokat foglalkozik Picurral, énekel neki, játszik vele, sokat vannak együtt, de így kettesben most mentek el először vásárolni. Általában vagy egyedül megy, vagy mindhárman megyünk. Nagyon jól elvoltak. Picur egy mosolygyár. :) :)

Lilypie Third Birthday tickersLilypie Second Birthday tickers
Lilypie Pregnancy tickers
picuralmos
 
 


Sziasztok!

Rég voltam már, még olvasni se nagyon tudtam.

Jó hír, tegnap takarítottam egy hatalmasat. Eljött anyukám, hogy Fannizik, én meg tudtam takarítani. Olyan jó érzés volt utána, hogy én már nagyon rég éreztem magam ilyen jól. :)
Még hátravan a fürdő, Wc és az étkező, de az már nem olyan nagy falat.

Fannival nem egyszerű, szörnyen elrontottam. Nem nagyon van el egyedül. Azt hiszem ma van a napja, hogy megpróbálom magára hagyni, mert így nem fejlődik, ha folyton mellette vagyok. Ő még a kezét se találta meg. :( De annyira rossz otthagyni a kiságyba. Úgy szeretek játszani vele. Olyan kis cuki. Imádom, ahogy mosolyog, meg magyaráz. Már fáj a szívem, de muszáj hagynom egy kicsit, hogy egyedül legyen.

Na, felébredt, úgyhogy megyek.
Majd jövök olvasni.
Üdv mindenkinek!

Bogi

Kép
ether
Cegléd
 
 


Sziasztok!

Azt hiszem egyszerűbb, ha apránként írok, mert egyszerre úgyse jutok a végére.
Andi, Koszovóban voltam 3x. A legutóbbi alkalom után mondtam azt, hog elég, mostmár babázni szeretnék. A katonák fizetése elég kevés, nekik a külföldi kiküldetésekben, missziókban van a pénz. Ezért nem lett volna gond nekem se, ha nem fektetem rossz helyre a megkeresett pénzem...

Savariaa a kendővel én is úgy vagyok, mint te. A szövöttet túl sok idő megkötni, a rugalma meg túl meleg volt, így nem hordoztam, csak nagyon ritkán. Ha gyalog megyünk valahova, szívesen felkötöm, de itthon nem, csak akkor, ha már nagyon nem bírok vele. Én is mei taion gondolkodom, de nem tudom, hogy abból is milyet nézzek. 12-én megyek hordozóklubba, ott fogok próbálni. :)

Picur, azt hiszem te írtad, hogy Picur bimbó mellé csatlakozik. :) Hát ez Fanninál is gyakori. Vagy a mellemet vákumozza, vagy a karomat. Olyan cuki. :)

Na ennyire futotta most.
Üdv mindenkinek!

Bogi

Kép
ether
Cegléd
 
 


Andi, kistesó jön, majd, ha elérkezettnek látja az időt. :) Úgy vagyunk vele, hogy szeretnénk Picurnak tesót, de nem vagyunk annyira rákattanva, hogy most aztán azonnal gyerek, ha nem akar jönni (max. 2 éven belül), azt is elfogadjuk. Ti hogy álltok a kérdéshez?

Keksz és egyéb hozzátápi, még van három hetünk, addig, ha kitart a tejem, akkor csak szopi, utána megkezdjük mi is. Kekszet először majd almával fog kapni.

Bogi, de jó, hogy jöttél! :) Gondoltam, hogy takarítasz, szerintem már a szomszédok is ragyognak, valld be! ;) Nyugi, egyáltalán nem rontottad el Fannit, egy három hónapos kisbaba teljesen normális reakciója, hogy nincs el egyedül. Játsszál vele annyit, amennyit csak akartok, hisz azért ne feledd, neki csak te vagy! Picur 5 hónaposan max. 15 percet van el egyedül (úgy, hogy vagy én, vagy apa ott üldögél mellette, de nem avatkozunk a játékába), aztán már jelzi, hogy jó lenne, ha foglalkoznánk vele. Szóval teljesen normális, hogy Fanni hív és keres téged. Koszovóban volt az egyik ismerősöm is katonáskodni.

Vákuum, néha úgy érzem az egész mellemet magába szívja... :D :D


Lilypie Third Birthday tickersLilypie Second Birthday tickers
Lilypie Pregnancy tickers
picuralmos
 
 


Sziasztok!

Picur: köszi :) Mi is folyamatosan fotózzuk Balázst, 1,5 hónapja kinyomtattunk 140-et a rengetegből, akció volt a Rossmannban. Azóta is sok készült itthon. Csináltam terhesalbumot a pozitív tesztekkel kezdve egészen a szülőszobáig, elkezdtem a babaalbumot és rendes fényképalbumunk is van, amibe sorban, dátummal ellátva teszem a képeket. Nagyon élvezem! Remélem neki is tetszeni fognak majd a tappancslenyomatok, gondolatok és minden, ami ezekben az albumokban van :)
A fotósunk azt mondta, hogy addig érdemes fotókat csinálni, amíg nem tud járni a baba,mert utána nehéz lesz elkapni, szóval még nem vagytok elkésve :)
A kistesót mi Balázs 1 éves korába kezdjük el "gyártani", mivel rá 4,5 évet vártunk és nem tudjuk mikor jön össze, én meg lassan 35 leszek. Nektek Picur egyből összejött, ugye? Jól emlékszem, h te olyan 37 körüli vagy? Megkérdezhetem, h miért vártatok ilyen sokáig? A sport miatt?
Nem semmi, h te mármost olvasol neki! Élvezi?

Bogi: Gratulálok a takarításhoz :) Az a rossz, h ahogy végig érsz, kezdheted előlről :(
Azt mondják, h pici babákat nem lehet elrontani. Igényli a szeretetet és te megadod neki. A mi gyerekeink nem fognak pszichológushoz járni nagykorukban gyermekkori szeretethiányra fogva minden problémájukat.
A befektett pénz visszaszerzésére semmi esély? Pereskedés, ilyesmi nem jöhet szóba?

Ma voltunk csípőszürésen. Tudtam, h rendben van a csípője, mert voltunk az Istenhegyin uh-n, de most is találtak valamit. Kicsit ferde az egyik lábfeje, így most azt is tornáztathatom minden pelusozásnál. Nem nagy gond, állítólag sok orvos elsiklik felette, így van akinél 2 éves korában korrekciós műtétet kell végezni, szóval inkább tornázunk.
A megfázás ma már sokal jobb volt, nem kellett orrszívózni. Remélem ennyi volt.

Kép


Kép

Lilypie - Personal pictureLilypie Fourth Birthday tickers
andi565
Budaörs
 
 
 


Andi, relatíve vártunk sokat... Szóval az úgy volt, hogy az életünk mostanra rendeződött. Apa elvált, és én is. Egymástól függetlenül. Viszont babakorunk óta ismerjük egymást, egy lakótelepre születtünk, utána egy oviba jártunk, aztán később is összesodort minket a szél, de aztán el is sodort, míg 2010-ben újra találkoztunk, és mostanra, mire elterveztük, hogy de jó lenne baba, erre a gondolatra rászámoltunk három hónapot, és megjelent az a bizonyos plusz jel. Érdekessége a dolognak, hogy álmodtam a babáról, és azon a reggelen úgy ébredtem, hogy ő bizony itt van. Innen jött az Álmos név. :)

Igen jól emlékszel, vén csataló vagyok ha a dátumra nézek, viszont cseppet sem érzem annak magam. Anyukámnak kamasz gyerekei voltak már ilyenkor...

Lilypie Third Birthday tickersLilypie Second Birthday tickers
Lilypie Pregnancy tickers
picuralmos
 
 


Sziasztok!

Gyorsan bejelentkezem, hogy élünk...csak minden összejön, mint mindig.

Zalánnak kerestük új ovit, ma voltunk először egy kb fél órára, holnap meg másfél órára. Érdekli, tetszik neki, remélem a megszokás után is marad így. Én rettegek, mert már nagyon féltem a kis lelkét. Már az is megfordult a fejünkben, hogy itthon marad a jövő évig, mert akkor megy majd Zéti is oviba és akkor esetleg mennek majd ketten egy vegyes csoportba. Erre hívtak a bölcsiből, hogy Zéti kezdhet jövő hétfőn.....Úgyhogy gyorsan léptünk, már csak a régi oviba kell bemennem, hogy kikérjem onnan.

Apa itthon volt 2 hétig, maga volt a kánaán, mentünk minden felé, én elkezdtem futni, bár a kilóim egyenlőre még nem vették ezt tudomásul, még mindig van rajtam 15 kiló a 3 gyerek előtti állapotomho képest meg 20.......kész vagyok ettől is. Partra vetett bálnának érzem magam. A hajam is csomókban hullik, úgyhogy a tükör most nem a 'barátom'.

Zoárd egy hete nem hajlandó enni, csak szív kb 20ml, aztán bealszik. Egy hete kapta meg a 3 hós szurikat, utána 1 napot nagyon lázas volt, azóta meg szerintem a foga a gond.....viszont pisis, kakis pelus van bőven, bár fogalmam sincs honnan....apukám nem aggódik, mert azért nem poszka a bébi....úgyhogy próbálok én sem sokat agyalni ezen.....Sajna nálunk most jött elő a koszmo, még soha egyiknél sem volt, úgyhogy hiába harmadik, azért van amiben első. Az eddigi átalvós éjszakáknak is vége, már 4-5 napja éjjelente jönnek a pufik, így persze az ordítás/sikítással vegyítve, tornázás és beájulás egymás karjaiban. Már festenem sem kell magam, olyan szép fekete karikáim lettek. Mozgása igen aranyos, át még nem fordul, de teljesen ki tudja magát már oldalt csavarni, úgy játszik kis kockákkal, háton a csípőjét emelve és sarokkal nyomva magát körbe megy a játszószőnyegen 360 fokban, illetve a pelenkázónál már kellett egy párnát tennem a fejéhez, mert annyira imád meztelenkedni, hogyha kicsomagoljuk, akkor a sarkával akkoárkat rúg magán, hogy már volt, hogy nekiugrott a falnak. Hason meg lökdösi magát a lábaival, de a kezével nem megy előre, így rendszerint pofára esik aranyom......akkor meg elönti a méreg és ordít. A fogára nekünk is a pleus csücske jön be, már ha felveszem, hozza sokszor magával is....

Megyek, megmosom hajam, hogy kultúrált fejem legyen a beszoktatáshoz....

Kunkáj mindenkinek

Veronika, nektek hogy megy az ovi??? Én mindig azt hittem, hogy Zalánnal nem lesz gond, mert olyan talraesett, nyitott kissrác volt, erre jött a tavalyi év....most meg már nehezen tudok nyugodt lenni....

Zéti változatlanul szokik a wc-re, bár neki a pisi még mindig kaki és ha nem figyelem, hogy kb 1-2 óránként ráüljünk, akkor bemegy egy része a bugyiba....de pelust nem hajlandó visszavenni, bár én sem bánom, hogy kevesebb kell abból és nem is akarom megtörni ezt a folyamatot.

Ether, hozzánk jöhetnél takarítani, én nagyon elhanyagoltam mostanában. Ha mentünk kirándulni, akkor nem ment, most meg intézni kell a dolgokat és a porszívót még nem bírtam rávenni, hogy megcisnálja magától.

Mi is mindig vittük a gyerekeket mindenhova, kicsit macerás 2-3-al néha, de élvezik a bevásárlást is, sőt nagyon büszke voltam rájuk, mert a nyáron többször is tudtunk így csapatban a Balcsin együtt enni étteremben.

Andi, gyönyörűek a képeitek.....az a manósipka, nagyon édes, naptrba való

Picur, ha kitart a tejed??? Fogy??



Kép
Kép
Kép
sandie
Kaposvár
 
 


Bocsi, valamiért az elköszönésemet beleíta a szövegbe..... Zéti Zéti Zéti



Később Zalánról is, de még nem töltöttem fel mindent!

Picúr, a Tietek igazi tünrdérmese....nagyon tetszik Ámos nevének története.....én Zalán nevét álmodtam meg, mert addig Zsombinak készült, ez kb a terehsségem 8. hónapjában volt.....álmomban Zalánnak hívtam és végig éreztem közben, hogy valami nem stimmel....aztán reggel közöltem apával, hogy márpedig zalán lesz a fiúcska

A vicces az, hogy pár hete írt egy egyetemi barátnőm, hogy nézte a facebookos képeimet és felderült, hogy látta Zalán és Zétény lett a két nagyobb, mert mindig ezeket a neveket mondtam akkor lehetséges fiúneveknek, ha majd lesz gyerekem, ráadásul lánynevet sosem tudtam mondani....na ezekre én nem emlékeztem

Kép
Kép
Kép
sandie
Kaposvár
 
 


Sziasztok! Ne haragudjatok, hogy nem nagyon jövök, de nincs időm, mikor van egy kis időm, akkor mososk-főzök-takarítok, na és a bónusz, ha hajat is tudok mosni. Pedig úgy hiányoztok!!!!!  Bátor szépen fejlődik, de a hajnali kelések és az éjszakai ébredések megmaradtak... De majd csak rájövök, hogy mit kell tennem és akkor legalább a hajnali kaki mizéria kitolódik kicsit és nem 4kor kelek mindennap.  Bátor van,hogy óránként kéri a cicit, de van, mikor 4-5 óránként, hát nem könnyű kitalálni, mikor mit szeretne. Elképesztően nyomja a kezeit a szájába, sokszor még öklendezik is tőle és folyik a nyála, akkor lehet hogy lassan elindulnak a fogacskák? A vérnyomásommal minden oké, mintha mi sem történt volna. Így most nem megyek dokihoz, de ha még egyszer előfordul, akkor igen.  Ti mikor mentek rákszűrésre? Mikor lenne jó menni? Irina üdv itt!!! Hát le a kalappal a több gyerekes szülők előtt, én egy mellett is hulla fáradt vagyok.  Bátor is sírós volt egy időben, az esti fürdés után a vacsoránál, én Coliedet adtam neki, és pár nap alatt elmúlt. Mióta van nálatok ez a sírósság? Andi én jövő héten megyek a hordozós klubba, kibérelek egy mei-tait, és ha beválik, veszek én is. Vajon mennyi ideig lehet használni? Mert ha nem sokáig akkor még az is lehet, hogy bérelek egyet, persze megnézem, mennyiért lehet.  A klubba havonta lehet, de mindig más milyet lehet kölcsönözni, ugyanazt nem lehet. Na de majd jövő héten okosabb leszek. Picur hát nagyon édes lehet a kicsi fiad, aki már nem is olyan kicsi.  Mennem kell folyt. köv.

Kép
savariaa
Érd
 
 


Hellómindenki! :)

Sandie, úgy örülök, hogy írtál, mindig felolvasom Apának, jókat szoktunk nevetni. :) Csak egy jótanács, 20 kiló plusszal ne nagyon fussál, vagy csak nagyon lájtosan', szuper futócipőben és NE aszfalton, mert a térded, bokád megsínyli. A sarokkal közlekedés háton nekünk is megvan, hát imádom, ahogy körbe forog a játszószőnyegén. Kúszásnál még egy centit se ment előre Picur, csak próbálkozik, persze még a popsiját sem emelte fel, de próbálkozik "haladni" hason is. És azok a nyögések! :D Zoárd, mint poszka bébi... Hahahahaa :D Elfogyni nem fog, nyugodj meg! Örülök, hogy tetszik a történetünk. :)

Tejem nem fogy egyelőre. Mostanában kicsit többet rángatja a gyerek, kiejt-bevesz többször van, talán nehezebben indul meg, vagy jobban érdekli már a környezet, mint a cici, vagy esetleg úgy fog rá, hogy fáj ott az ínye (5 fognál mit lehet tudni? :D). Amúgy, ha megnyomom, vagy elkezdem fejni, spriccel belőle a tej, ezért nem nagyon tudom, hogy melyik eset áll fenn. Szóval még van tej, szerencsére dugulás-gyulladás-fájás nem volt azóta, ezt lekopogom, mert az egy cseppet sem hiányzik.

Savariaa, rákszűrést nekem megcsinálta a doki a 6 hetes kontrollon, bár bevallom én később mentem, minden rendben is volt/van. Szuperanyósod nem tudna eljönni egy újabb kényeztető két hétre hozzátok? ;) Kíváncsi vagyok, hogy milyen tapasztalatod lesz a kendővel kapcsolatban.

Most megyek, kikocsizunk a városba bevásárolni. :) Szép napot mindenkinek!


Lilypie Third Birthday tickersLilypie Second Birthday tickers
Lilypie Pregnancy tickers
picuralmos
 
 





Sziasztok!

Egy gyors fotóküldésre futja az időmből, megyek bevásárolni, mert du. vendégek jönnek, majd megpróbálok még írni.

mmc

Kép
Kép
mmc
 
 


az ígért képek Zalánról, holnap 4 éves.....olyan hihetetlen :)))



Kép
Kép
Kép
sandie
Kaposvár
 
 


Sandie,

Boldog születésnapot Zalánnak!
4 év alatt 3 gyerek, nem semmi

Kép
Kép
mmc
 
 


Sziasztoook!


 


Tegnapelött írtam egy kisregényt és tovaszállt, ezért hát a hosszú hallgatás részemröl, ne haragudjatok. Monis, kedves töled, hogy hiányoltál! :D


Üdv Irina részemröl is. Ez az enyémgyerek jó, még nem hallottam! Szépek a fiaid, Árminnak is milyen szép haja van! Nekünk is ok van, de értelmetenül égnek áll neki. :D


Picur, de irigyellek én is a barátnös délelöttért! Múltkor hozzánk is ellátogatott egy kedves régi barinöm, de kapcsolt tartozékaival együtt – így már három kistalpúra kellett figyelnünk és hát csevegésre és kávéra se nagyon futotta. Azért kicsit már vágyom rá, hogy felnött környezetben, állandó készenlét nélkül igyak meg egy kávét. Lesz majd ilyen? Mondjuk úgy 20 év múlva??


Jaj, olyan nekünk is szokott lenni, hogy a hajnali kajánál mellécsatlakozik Eli. Nekem mondjuk még kényelmesebb is… Csak ö marad éhes, muhaha. Persze nem ám, korrigálok nyomban és nem marad éhes. :lol:


Nagyon ügyes fiad van, fogak és forgás tekintetében is. Biztos arra gyúr már éjszaka is, hogy legyözze a mamiját egy forgópörgörúgással! :D


Kat, szuper ötleteid vannak, van is termoszos bögrém, abban viszem magammal a szopiteát/kávét, ha sétálni megyünk. És ha épp nem felejtem itthon…


Ez a kiejt-bevesz módszer nálunk is nagyon megy most, az örületbe kerget vele. Erre eddig nem gondoltam, hogy akkor már kevés lehet a tej… De valószínüleg igazatok van. Viszont van egy olyan szopi-jelenségünk is, hogy elkezd enni, kiejt-bevesz, de közben teli szájjal gagyarászik és vigyorog rám, vagy nézeget körbe-körbe. Kezdek aggódni, mert másfél napja masszívan ez megy és szerintem nem eszik néhány milinél többet. Szerintetek mit csináljak vele? Olyan, mintha sosem lenne éhes, a tejem meg apadóban. L


Monis, a téli hordozás kérdése már nekem is megfordult a fejemben. Nem tudom, hogy fel lehet-e annyira öltöztetni, vagy eleve kabát alatt hordjuk a porontyot? Esetleg ha kiokosítanak, majd írd meg nekem is. :D Viszont tavasszal még simán lehet hordozni a kora alapján, a gond inkább az lehet, hogy akkor már nem tudod majd beszoktatni. Babafüggö…


Szegény Veronika és Adry! Gonoldom mindkettötöknek sok volt már az alváshiány. Javult azóta a helyzet? Hajrá fogak – de úgy ám, mint Picúréknál.


Andi, tényleg szuperjó képek! Sajna az újszülöttfotózás nálunk is kimaradt, pedig nagyon készültem rá, még a terhesség alatt. Aztán annyi minden fontosabb lett hirtelen. J


Jobbulást a betegeknek, remélem nem durvul el!!!


Haj: mindenhol ott vannak a hajszálaim, megöszülök már ettöl a hajhullástól... :lol: Nekem hosszú barna, és kétnaponta mosni kell. Ebböl nem engedek. :D Söt, már fodrásznál is jártam egyszer, de kozmetikusnál nem. Se pedikürösnél, se moziban, se shopizni... (kivéve pelenkát és babarugit és egyéb „izgalmas” dolgokat).


Ildi, de jó, hogy Lotti így szereti az ovit! Maradjon is így.


Okosan hangzik ez a napi fél óra takarítás, kis lépés anyának, nagy lépés a tisztaságnak... Én is hasonlóan csinálom! Valaki írta korábban, hogy van egy elv, miszerint napi 15 percet kell rááldozni a lakásra. Ha jól gondolom, erre gondolhatott a szerzö:


http://www.urban-eve.hu/flylady-program/


A rossz hír viszont az, hogy az a negyed óra a lakás leggányabb szegletének jár, mellette ott a többi... :lol:


Picur, szuper ötlet ez az olvasós-felolvasós megoldás, ki fogom próbálni!!


Bogi, ügyes vagy, nálad már tisztaság van! Esetleg rákérdezel a téli hordozásra a klubban, ha eszedbe jut? Nekünk kengurunk van, meg rugalmas kendönk. Én a kengurut jobban szeretem, bár inkább csak a nyaralás alatt használtuk. És abból is van olyan, ami nem árt a csípönek – max anya csipöjének, mert lehet benne hegyet mászni babával és jól izmosodni. A miénk is ilyen, nagyon remélem legalábbis, hogy az „ortopéd orvosok ajánlásával” nem csak marketingszöveg.


Andi, hogyhogy ferde a lábfeje, hogyan tudod tornáztatni? Azért kérdezem, mert nekünk is mondták a kórházban, hogy kicsit csámpás, de nem anatómiai rendellenesség, csak „elfeküdte” a pocakomban. Szívese tornáztatnám én is, nehogy gond legyen belöle.


Sandie, boldog sülinapot a nagyfiúnak! Most látom, nálatok is gond az evés. Hogy álltok, javult valamit a helyzet? Még jó, hogy Zozónak vannak tartalékai! :D Eli sem gizda, de szerintem csak fele akkora, mint Zoárd.


Irigyellek a futásért! Èn is, én is!


Mmc, de szép a fiad és milyen édesen kapaszkodik az ágyába! Biztos azt álmodta, hogy ö egy lufi és nem akart elszállni... :D


Rólunk röviden: mi is voltunk három hónapos szurin és Eli meg sem nyikkant! Nagyon meglepödtünk, a doki nénivel együtt. Sajna most nem aludt be az oltástól, mint legutóbb, de szerencsére láza sem lett.


Egyébként cuki tündérbogyesz, már mi is repülözünk és ügyesen tolja ki magát. Na de a sírba visz most ezzel a szopi örülettel, meg azzal, hogy nem akar hízni. Megyek is, eszek egy megatányér überköményes rántott levest (Picur, hálám örökké üldöz, sosem föztem volna rántott levest, ha te nem vagy), hogy legyen elég kraft a tejgyárban!


Puszi mindenkinek és Magnolinak extra jó pihenést a balatoni rémmese helyett!


b.


Kép
bozza
 
 


Sziasztok, forró üdvözletem Zalakarosról :lol:
Szerencsére itt minden rendben, se betörés, se tűz, csak VÍZ, de az meg a helyén: a medencékben :wink:
Lénó 1-én, egy nappal a 4. hónapjának betöltése előtt elérte a 8 kilót, úgyhogy asszem a nyaralás után kiiktathatjuk az életünkből a babakocsis altatást, mert a mózesben már mozdulni sem bír, ezért rendszeresen kidugja alul a csülkeit :lol:
Pörög-forog, sarkazik, és pofára esik a kúszópróbánál :wink:

A nyaralás szuper: az idő napos, a víz meleg, a kaja is, a Fiúk jól szórakoznak és nagyokat alszanak :lol:
Most rohannom kell, bocsi :wink:

Üdv: Magnoli

Kép
Kép
magnoli
 
 
 
 


Sziasztok!

Visszaolvastam végre, de már nem tudom, hogy ki írta, amire reagálnék.

Jó volt nagyon tegnapelőtt a tisztaság, de már nem annyira, főleg hogy észrevettem, hogy a múltkori éjszakai takarítás óta újra poros a szekrény. Azt hittem sírva fakadok. Tényleg igaz, hogy mire a végére érek, kezdhetem is előről. Na de mostmár nem kínoz annyira az érzés, na meg a látvány. :)
Van még néhány hely, amihez nem tudok hozzákezdeni, mert Fanni apukája még nem cuccolt el teljesen. Ha mindent elhord, akkor könnyebb lesz rendet rakni.

Azt hittem én megúszom a hajhullást, csendben olvasgattam a panaszokat. Hát ahogy Fanni betöltötte a 3 hónapot, nálam is elkezdődött, de nagyon durván... Emellé még zsírosodik is. Soha nem zsírosodott még a hajam. :)

Én eljárok fodrászhoz, manikűröshöz és pedikűröshöz. Szeretnék kozmetikushoz is, de még nem tudtam bejelentkezni. A hajmosást itthon nem merem bevállalni, mert túl sok idő, a fodrász fél óra alatt lerendez. Fannit olyankor anyura hagyom, másra nem is bíznám, még az apjára se, csak és kizárólag anyukámra. Ha ő nem ér rá, lemondom az időpontot.

Ma nagyon rossz napunk volt. Fanni semmit nem aludt, csak szopik után 20 perceket,Perrsze most alszik a kezemben...
Nem nagyon tudtam lerakni, ha meg mégis sikerült, mellette kellett lennem, mert sírt. 10 percet se volt el egyedül. Mindemellett rengeteget evett, sokat köpködött, és 5x pelenkáztam kaka miatt, ami szerintem még sose fordult elő.
Végre elindult a mérleg mutatója felfelé. Már nagyon aggasztott, hogy nem hízik a csaj. De talán a kövi két hétben bepótolja a lemaradást. Akkor megyünk tanácsadásra.

Na megpróbálom letenni a manót.
Üdv mindenkinek!

Bogi

Kép
ether
Cegléd
 
 


De jó, hogy jöttél és újra megnevetettél Bozza! Ez a megőszülök a hajhullástól, ááááááá, ezen még mindig röhögök... :D :D

Nézelődés nálunk is van, ilyenkor inkább nem erőltetem, mert még inkább rángatja a fejét, hogy márpedig ő most nézelődik, és ne tuszkoljam a csöcsömet az arcába. :D Szóval ilyenkor megállunk, "beszélgetünk", és amikor úgy érzi, hogy folytatni szeretné, odafordul, és folytatjuk az evést. Ez pont tegnap este fordult elő, tartott is vagy másfél órát a vacsi. Örülök, hogy bevált a rántott leves! ;)

Esetleg egy repülőzös, hajfonatos képet kérhetünk?

Mmc, Boti tündéri! Hogy kapaszkodik, meg kell zabálni! Nagyon cuki szerkója van, a felirat nagyon ott van! :D

Sandie, Isten éltesse a nagyfiút! Milyen ajándékkal leptétek meg? Hogy tetszik neki az ovi? Mindhárom fiad annyira szép, hogy csak na! :)

Magnoli szuper, hogy jól alakul a nyaralásotok, végre semmi stressz, semmi kaland. Gondoltad volna, hogy 4 hónapra veszed meg a mózeskosarat? :D

Szép estét mindenkinek!

Lilypie Third Birthday tickersLilypie Second Birthday tickers
Lilypie Pregnancy tickers
picuralmos
 
 


Hellocsajok, 

ma befestettem a hajam...!! hurrá nincs többé lenövés..
gondolkodta hogy fodrász vagy "do it yourself" de végül a fodrásznak adtam még egy kis haladékot

ma megvolt gergő első hangos kacagása!! olyan édes volt!! én meg elsírtam magam a meghatottságtól...
hülye vagyok, tudom!
És már olan ügyesen megfogja a játékait, sőt már a hajamba is belekapaszkodik!! jaj!! innentől kezdődik a hajhuzogatás! olyan jó érzékkel tud 1 szál hajba belekapaszkodni!!! besegít a hajhullásba rendesen

Picur, szoktam én Gergővel boltba menni, rossmann, aldi, gyógyszertár, pékség.. de oda babakocsival megyünk, abban jól elvan..  "nagybevásárlásra" nem vittük magunkkal... nem tudom hogy egy hosszú tescos mentet hogy bírna... az autósülésben nem tudom meddig ücsörögne el...
na de majd csak evisszük egyszer..

Ildi,
cickiejtés sajnos még mindig megvan nálunk is.. én is attól "félek" hogy nincs benne elég tej..és ezért.. de pisis, kakis pelus van bőven, sőt a játék alatt vissza iss bukik egy csomo kaját.. mondom is gergőnek hogy szaladgáljon annyit, mert igy csak kijön a drága tejecske..
nálatok is kijön a kaja játék közben??
aztán meg arra gondolok, hogy ha ennyi kaja kijött akkor biztos volt mit ennnie...
amúgy gergő mostanában kb 10 percig szopizik..az elég?


Gergő olyan a játszószőnyegen mint egy ír steptáncos...úgy ropja nagyon édes..

Ildi, tényleg Lotti már nagylány, akkor nem ez volt az első ovis napja.. de akkor jó hogy igy szeret ott játszani!

Ildi, ne bánkódj a 9 kg miatt majd csak lemegy.. én is gondolkodok már azon hogy le kéne adni páe kilót, de attól félek hogy ha diétáznék akkor nem lesz tejcsi.. szóval várok még a diétávall

Andi, köszi a tippet, majd megnézem a mei tai kendőket..
Jobbam vagytok már?
egyenlőre még nem kapott tápszert gergő, már jobb a helyzet nem reklamál kajáért, csak nagyon gyorsan végez a szopizással..
vettem a tescoban karamalz maláta italt azzal "turbózom be magam"
meg az új hobbim, hogy a hajnali etetés után lefjem a maradékot, és azt oda tudom adni gergőnek este.. képzelhetitek milyen jó buli hajnali 4kor fejni a konyhában...
Andi nagyon jók a képek. Én is akartam vinni gergőt, de végül nem jött össze.. de majd 5-6 hónaposan szeretném elvinni.. ki a fotósod? drága? küldj majd légyszi egy elérhetőséget..

Bogi, édes lehet Fanni amikor félre vákumoz..

Sandie, jókat mosolygok a bejegyzéseden "partra vetett bálnának érzed magad"... 

savaria, megértelek, hogy alig van időd.. én is este szoktam olvasni a fórumot, amikor már alszik gergő.. de ilyenkor én is aludhatnék...
rákszűrést megcsinálta a doki a szülés utáni 6 hetes kontrollon..

Bozza, nekünk is van olyan hogy gergő cicvel a szájáan beszélget.. egy szavát sem értem ilyenkor...  de amúgy sem..   nagyon cuki
a flylady programot én is olvastam.. jó ötlet!!

Picur, tetszik a hozzászólásod  " ne tuszkoljam a csöcsömet a szájába"..:))

jó olvasni titeket!!
majd holnap küldök képet gergőről.. vagy inkább hétvégén, holnap bemegyünk apuka munkahelyére.. apuka kolleganői meg fogják zabálni gergőt!!!

jó éccakát
monis
Budapest XIII. kerület
 
 
 


Sziasztok!

Elmentek  a vendégek. Gyorsan írok még nektek.

Picur,
hellomindenki még mindig tetszik . Nagyon romantikus a férjeddel való "találkozásotok".

Monis, kérdezted a bevásárlást, mi mindenhova visszük a gyerekeket. De képzeld, kipróbáltuk a Tesco online bevásárlását és nagyon szuper. Rengeteg időt spórol meg az ember, és nem vesz felesleges dolgokat és a hisztik egy része is elkerülhető így, mivel nem nyüglődik a gyerek, hogy neki kell egy 6. baba és csoki stb.

Nusildi,
gratula Barnabás forgásához, látod beindul ő is.

Andi, nagyon jók a képeitek. Mennyi idős volt akkor Balázs? Úgy tudom, hogy 6. hetes korig lehet ilyen alvós képeket készíteni, amig nagyon sokat alszanak.

Bozza,
teljesen normális, hogy Eli nézeget körbe-körbe evés közben. Most már figyeli a körülötte lévő világot. Figyeld meg majd, ha nem otthon etetsz akkor még jobban fog nézelődni.
A lábtornáztatást minden pelusozásnál kell csinálni: pipába visszatolod a lábfejét kicsit kifelé fordítva. Az a lényeg, hogy "túl kell korrigálni" a csámpásságot és hogy a szalagok kicsit megnyúljanak.
Lizánál is ez volt, sajnos neki a torna nem segített és 3 hónapig éjjelre korrekciós sínt kellett viselnie.

Bogi, szerencse, hogy anyukádra rá tudod bízni Fannit. Én is voltam pedikűrösnél a héten, de vittem magammal Botit. Próbáltam úgy kérni időpontot, hogy aludjon, ha meg nyűgösködött volna, akkor a kezembe vettem volna ( az szabad volt, mivel a lábamon dolgoztak)

Magnoli, jó nyaralást. Szuper időtök van, nem is baj, hogy 2 nappal később indultatok.

Kunkáj,

Kép
Kép
mmc
 
 


Sziasztok!


Hm, nagyon lecsúszott a fórumunk így délutánra, alig találtam meg. J


Magnoli, de jó nektek!! Ritkán mondok ilyet, de szerintem most ne gyere fórumozni, hanem inkább csobbanj te is!  Viszont amint hazaértetek, várjuk a beszámolót! ;)
Lénó 8 kiló, aztaaa! 


Bogi, ne sírj a por miatt, ez sajnos ilyen. :D Nekünk ráadásul egy csomó sötét bútorunk van, na azon 10 perc után nem látszik, hogy leporoltam, letöröltem, pronto porstopoztam… Én már el sem teszem a porolómat.
Hü, milyen hajad van, hogy nem bírsz vele otthon? Nekem is hosszú, de nem egy nagy történet az ápolása.
Jó, hogy Fanni elkezdett hízni, remélem Eli is összeszedi magát most már. Jelentem tejem mától megint több, a köményes rántott levesnek hála. :D


Monis, kacagás és hajfestés is rulez! Nálunk is bukik a kiscsülök, ha hasra teszem, föleg. Jól megküldte már a játékszönyeg cicáját, meg repülözés közben engem is. Az sem segít, ha etetés elött játszunk. J Viszont szerintem nem mennyiség függö, akkor is van buki nálunk, ha nem evett sokat. Remélem ez hamarosan javulni fog nála. Ezzel kapcsolatban már kérdezni akartalak benneteket, hogy ez ebben a korban normális-e még, agy inkább aggódjak?


Mmc, köszi, hogy leírtad a tornáztatást. Elég komolynak hangzik, most már biztos, hogy nem fogok neki autodidakta módon, nehogy félrekorrigáljak valamit. :lol: De a legközelebbi csípöszürésen rákérdezek erre is. Szegény Liza, korrekciós sín… L


Szép délutánt mindenkinek!


Kép
bozza
 
 


Hellómindenki! :)

Csodaszuper napon vagyunk túl. Elmentünk balcsizni egy kicsit, lementünk a partra, ettünk egy méregdrága pizzát, ami felejthető volt, aztán Picur 2 órát aludt a babakocsijában a parton, 1 órát az autóban hazafelé, az idő csodás volt, apukámnál is voltunk, sokat játszottunk, fotóztunk, szóval egy nagyon jó kis napon vagyunk túl.

Tegnap rárabolt a banánra Picur is, akárcsak Adrika pár hete, hát Picur csak cuppogott rajta, de úgy vettük észre, hogy az íze tetszett neki.

Bukás, nálunk is van, néha tisztességes mennyiség, főleg, ha háton kezdi a játékot, és onnan kerül hasra. Gondolom fordulásnál felkeveredik kicsit a pocakja. Ezt még el szokta játszani úgy is, hogy a karomban van, bukik egyet a vállamra, majd azzal a mozdulattal átfordítja a fejét, és a képembe keni a maradékot. Tessék anya, ez a tiéd! :D :D Elég gusztustalan, de hát micsinyájjak'? :D Úgyhogy szerintem ne aggódj Bozza emiatt!

Portörlés. Nálunk sötétbarna a nappali bútora. Szerintetek???

Monis, vásárlásnál vedd ki Gergőt a hordozóból, és vidd a karodban. Én azt szoktam. Elvan Picur egy darabig a hordozóba, nézelődik, de egy idő után elunja magát, meg hát nem szívesen hagyom ott (Apa ezért megy, én meg három sorral arrébb valami másért), szóval inkább viszem a karomban. Most már könnyebb így mászkálni, mert egyre ügyesebben tartja magát, nem hagyja úgy el magát, mint 1-2 hónapja. Kacagás, óóóó, nyugi én is elmorzsoltam a magam könnycseppjeit! ;)

Hajfestés, jövő héttől van újra a fodrászom, azonnal időpontot kérek! :)

Lábtorna, amikor mi voltunk csípőszűrésen, volt ott egy kisfiú, Picurral egyidős, szegénykémnek egyik lába combtól bokáig gipszben volt, a másikon meg egy korrekciós kiscipő. Úgy sajnáltam szegénykémet, ráadásul meg valamiféle hólyagszerű kitüremkedő izé is volt a köldökénél (köldöksérv így néz ki?), hát nagyon rossz volt így látni egy olyan picike babát.

Picur meg olyan karika lábakkal született, hogy csak lestem. Mindkét alsó lábszára komolyan mondom szabályo Ó betűt formázott, főleg, ha még a lábfejét is befelé tartotta. Mostanra hát nem mondom, hogy szögegyenes, de jelentősen javult a helyzet, kiegyenesítették a vizsgálatkor (csípő), megnézték, de nem mondtak rá semmit.

Bozza, rántott leves rulez! ;) Kiscsülök... Hát ez... :D

Mmc, Botis pedikűr, nem semmi! Szuper kisfiad van, hogy ilyen "tortúrákat" is remekül bír. Gondolom a kozmetikusok odavannak érte. :) Nálam kizárt a pedikűr, annyira csikis a lábam, hogy azonnal szájba rúgnám szegény pedikűröst, ahogy hozzáérne a lábamhoz. :D

Na megyek, nézem ezt a remek román-magyar meccset. Roppant kacagtató a bénázás! :) Kunkáj mindenkinek!



Lilypie Third Birthday tickersLilypie Second Birthday tickers
Lilypie Pregnancy tickers
picuralmos
 
 


Sziasztok!
Hat alig jutok ide, pedig hianyzik... most sikerult vegigolvasni ezt az oldalt...


Bozza,
bukas normalis, Palminal akkor mult el, mikor mar ult...

Kedden megkaptuk az 5 hos szurit es pontosan 7 kilo volt Adri.

Ma viszont mindenfele lejtos segitseg nelkul, egymas utan otszor is a hasarol a hatara fordult! :)

Haton fekvesbol meg felhuzza a labat es az oldalara gurul, ugyhogy a hatrol-hasra is hamarosan meg lesz...

Ezen kivul felfedezte a labat es huzkodja a zoknijat... levenni meg nem sikerult, de szerintem nincs messze :)

Kép

Kép
sz.veronika
 
 


Sziasztok!

Ez a román-magyar meccs vicckategória. Kár a magyar fociba egy fillért is befektetni, tudomásul kéne végre venni, h nekünk ez nem megy :(

Köszi mindenkinek a bókokat :) Balázs 6,5 hetes volt, amikor eljutottunk a fotózásra. A fényképész szerint már ekkor is késő volt és igaza is lett, mert alig tudtuk elaltatni. Egyébként, ha valaki nem jut el újszülött fotózásra, akkor addig tegye, amíg nem kezd el járni, mert nagyon nehéz elkapni utána- ezt mondta a fotós :)

Picur: milyen romantikus a ti történetetek CsókSzuper, h újból összehozott titeket a sors és hogy egy ilyen gyönyörű fiúcska lett szerelmetek gyümölcse :)
Irigyellek a Balcsi miattNyelvöltés
Miért nem szerzel be te is egy hordozót? A bevásárlások alatt könnyebb lenne így cippelni, mint kézben. Nekem bejött.


Sandie: drukk, h Zalánnak bejöjjön az új ovi.
Sok sikert és kitartást a futáshoz! Le a kalappal előtted, h 3 gyerkőc mellett erre is van energiád.
Nagyon szépek és édesek a fiúk! Tökjó, h pár év múlva lesz majd 3 testőröd :)
Sok boldog szülinapot Zalánnak :)


Savariaa: tényleg nagyon hiányzol már!
Hányszor keltek most éjjel?
A rákszűrést nekem is a 6 hetes kontrollon csinálta meg a doki.
Én úgy tudom, h a Mei Tai-t a gyerek 2 éves koráig lehet használni, ahhoz persze meg kell majd tanulni a hátunkra kötni, ami elég veszélyes mutatványnak bizonyulHatározatlan

MMC: Boti is csodálatosan szép! Nagyon jó a szerkója!
Az újszülött fotózást a baba 2 hetes koráig érdemes lerendezni, na de én biztos nem vittem volna ki olyan gyorsan, főleg h a 37. héten született,
Nekem nem mutatták a pipában való visszatolást. Lehet más diagnózisa volt Lizának. Szegény kislány :(
Most már jó a lába?






Bozza: a lábfeje minimálisan ferde, de ezt a Dévényes nem igazán látta. Mondta is, h lehet pont akkor állt úgy a lába, amikor vizsgálta az orvos, ugyanis 1 percig sem tartott az egész. Persze, rendesen átmasszírozza azért a lábfejét minden egyes alkalommal. Valami olyasmit mutatott a doki, h a lábfeje széleit kell dörzsölni kicsit csikizve fentről lefelé, vagy fordítva. Elfelejtettem :( Ezt minden pelusozásnál 2-3percig kell csinálni.
De ügyes Eli, h így bírja az oltást!
Hány kilós most a Kicsilány?

Magnoli: örülök, h minden rendbenKacsintás Ráadásul jó időt fogtatok ki. Mázli!
Na, én is amiatt aggódom, h hogy fogom napközben Balázst elaltatni, amikor majd kinővi a mózeskosarat. Van valami tipped?

Bogi: jó neked, h teljeskörű szépségápolásban van részed :) IrigyellekNyelvöltés
Kaka nálunk is egyre több van. Én örülök :)
Fanni hány kilós most?

Monis: gratula a hajfestéshez!Szuper, h nálatok már volt kacagásCsók
Az én hajam is mindig Balázs kezében köt ki, néha úgy húzza, hogy visítok. Persze, ezt ő még nem direkt csinálja.
A kaja nálunk is kijön játék közben, főleg ha hasra rakom. Ez normális, ne aggódj!
10 perc szopi biztos elég, mert Gergő már nagy és gyorsan kiszívja magának azt a mennyiséget, amire szüksége van. Ügyi vagy, h még nem nyúltál a tápszerhez.
A fotós honlapja: http://www.martonandrea.hu/
30.000 a fotózás, de nagyon korrekt a csaj. Addig vagy ott, amíg nem sikerül minden végrehajtani.


Én egyre jobban szeretek bele a kicsi fiambaCsók
Annyira csodálatos dolog, hogy eljött hozzánk, nem győzöm megköszönni neki. Imádom! Nagyon boldog vagyok és semmi sem esik nehezemre már!



Kép


Kép

Lilypie - Personal pictureLilypie Fourth Birthday tickers
andi565
Budaörs
 
 
 


Andi,
most már Liza rendben van, annyi hogy figyelni kell arra hogy jó minőségű cipőt hordjon.

ilyen volt:


Kép
Kép
mmc
 
 


Szegény LizaGondolm megszakadt a szíved annak idején...


Rájöttem, hogy nem vagyunk mi betegek. Minden egyes tünetünk arra utal, hogy Balázsnak jön a foga: híg széklet naponta többször, nyűgösködés, étvágytalanság, néha orrfolyás.
Ma szegény nagyon rosszul viseli

Hoztam mai képeket:

Kép


Kép

Lilypie - Personal pictureLilypie Fourth Birthday tickers
andi565
Budaörs
 
 
 


Hellómindenki! :)

Köszi Lányok, mi is szeretjük a történetünket. :)

Andi, nekem annyira nem jön be a kendő, csak a bevásárláshoz meg luxusnak érzem, plusz meg amennyi idő alatt felkötöm, pont be is vásárolunk. :D Itthon most már inkább üldögél az ölünkben, játék a szőnyegen van, vagy az ágyon, ahol tud pörögni-forogni. Az alvás meg vagy a babakocsiban van, vagy a kanapén napközben, este meg ugye a saját ágyában. Majd a másodiknál beszerzünk egyet. :)

Húúú Mmc, elég durván néz ki ez a kengyel-szerűség. Liza tudta azért mozgatni a lábait? Meddig kellett használnotok?

Képzeljétek, Picur továbbra is csikorgatja a fogait. Tetszik neki, hogy összeérnek az alsók a felsőkkel, és egymáson roszogtatja. Ez nem árt a fogzománcnak? Gondolom nem használ, de hogy szoktassam le róla? Ráadásul a hátunkon feláll a szőr, a hangjától.

Mostanában egyre többször utánozza a rágást, teljesen olyan, mintha rágózna... :D Ha ezt csukott szájjal teszi, akkor meg olyan, mintha cukrot szopogatna. Irtó édes pofa, és hozzá ahogy tekinget a hatalmas szemeivel, hát meg kell zabálni. :)




Lilypie Third Birthday tickersLilypie Second Birthday tickers
Lilypie Pregnancy tickers
picuralmos
 
 


Sziasztok, Képzeljétek ma egy éve lett pozitív a tesztünk!
Az "eredmény" most itt rugizik mellettünk, annyira csodálatos! :lol:
Úgyhogy ma pezsgőt bontunk :wink:

Üdv: Magnoli

Kép
Kép
magnoli
 
 
 
 


Picur,
szerencsére csak éjszakára kellett hordania, nappalra nem, mivel nem volt súlyos az eltérés. De nem akartam rátok hozni a frászt . A fogcsikorgatás durva lehet.

Tényleg, nektek nem horkol a babátok?
Veronika, Adrika halkabb lett? Boti még mindig horkol, van hogy tök hangosan!

Magnoli, igaza van Bozzának pihenj ne fórumozzál.

Kép
Kép
mmc
 
 


Magnoli: Gratulálok! Milyen szép emlékek!
Hogy történt az egész? Tudom, h nem terveztétek :)
Nekem már 5 napja késett, amikor megcsináltam a tesztet, pedig előtte mindig rengeteget teszteltem. Úgy voltam vele, h bekavart a sikertelen lombik, így nem tartottam érdemesnek pocsékolni a teszteket :)
Hogy közölted a pároddal? Na, persze, nyaralás után is ráérsz válaszolni :)

Ez a fórum is nemsokára 1 éves lesz, Magnoli Alapítónk :)

Én úgy szeretem az ilyen történeteket. Nincs kedvetek elmesélni kinél hogyan történt?

Kép


Kép

Lilypie - Personal pictureLilypie Fourth Birthday tickers
andi565
Budaörs
 
 
 


Hellómindenki! :)

Mmc, horkolás nincs nálunk éjjel, viszont kaja után ahogy "hörög", az egyszerűen zabálni való! Kidudorodik a pocakja, és szó szerint szuszog a jóllakottságtól. :D

Magnoli, ez nekem is eszembe jutott, hogy már egy éve történt! Most meg itt rugdalóznak a bébik, hihetetlen. Legalábbis nekem. Sőt nekem már a terhességem és a szülés is valószínűtlen emlék. Persze, tudom, meg emlékszem, de mégis olyan, mintha meg se történt volna. Arra már nem emlékszem, hogy fájt, meg hogy milyen voltam hatalmas hassal, nézegetem a képeket, és olyan hihetetlen...

Én simán Apa kezébe nyomtam a tesztet. Épp kint volt az udvaron. Apaaaa, gyere be! Jó, mindjárt. De most gyere beeee! Na, mi a baj?? Aztán nézte, és vigyorogva hümmögött... :D Az álomról csak a teszt után meséltem neki, mert megkérdezte, hogy-hogy csináltam tesztet? Ő persze nagyon örült. :)

Lilypie Third Birthday tickersLilypie Second Birthday tickers
Lilypie Pregnancy tickers
picuralmos
 
 


Sziasztok! Nem tudom mi van Barnussal, de kb. 1 hete nagyon rosszul alszik, már zombisodok.  Elalszik 10 körül, de ált. 1 után folyamatosan mocorog, húzogatja fel a lábát, volt nap, amikor 3-kor és 5-kor is cicire kellett tennem... ma aludt 5-ig, de eléggé fáradt vagyok  Viszont 1,5 hete ittam 3 napig a Laktoherb teát, talán az lehet a ludas? mmc, Barnus nem horkol :) Párom annál inkább  picur, szerintem a fogcsikorgatásról nem fogod tudni még leszoktatni, főleg hogy ez ösztönös. Na elküldöm hogy tudjak jegyzetfüzetezni egy kicsit...

Kép

Kép
nusildi
 
 
 
 


Andi, nekünk babó elsőre összejött és már tudtam, éreztem, hogy összejött, mondtam is páromnak, hogy tuti, aztán megcsináltam a tesztet és pozitív lett... meg se lepődtem, ő sem, szóval nálunk nem volt semmi extra, rózsaszín felhőbe burkolható sztori :D
Balázs nagyon édes!

mmc, ez a szerkezet azért elég ijesztő :(

bozza, normális a bukás még, nyugodj meg! Lotti nagy bukós volt, addig bukott, amíg nem tudott magától ülni! És ő iszonyat mennyiségeket rakott ki, de hízott és nem volt semmi gond, egyszerűen nem zár még az az izom, ami meggátolta és nála ez erősebben előjött.

monis, nálunk játék közben már nem jön ki semmi, ált. a második böfi után rak ki, de nem sokat és most már egyre ritkábban. De ha kijön játék közben sem baj, tök normális.
Én is arra gondolok mindig, hogy ha bukott, akkor azért evett, meg hízik is és elégedett,boldog baba :)
Nálunk is elég hamar megeszi az adagját.

Bogi, próbáld meg úgy a takarítást tényleg, ahogy én is, hogy napi 15-20 perc, pénteken pl. ágyneműt húztam és mostam, előtte kád-csap, tegnap kis porszívózás :) Igy nem szakadsz meg, de mégis van tisztaság folyamatosan, a por pedig mondjon leeeeeeeeeeee! :)
Szuper, hogy eljársz szépülni, nagyon helyes, nekem is kéne, mert lenőtt a hajam, de a héten nem jutok el sajnos.
Sajnálom a rossz napot, remélem azóta minden oké!

magnoli, jó pihenést és igen, ne ide írogass, hanem élvezd a pihit! :P :D

bozza, nálunk érdekes ha jönnek hozzánk, Barnus olyan mint egy kisangyal, elalszik mellettünk miközben beszélgetünk :)
Nemsokára lesz olyan nyugi, hogy tudj kávézni :)
Kiejt-bevesz, hát úgy látom ez igen népszerű :) Ne aggódj, mert nálunk is ez van, de lehet hogy 5 perc alatt megeszi az adagját.
Én télen nem fogom hordozni, hacsak nem muszáj úgy lemenni az oviba Lottiért, hogy épp szakad a hó és nem tudok babakocsizni.

sandie, nagyon édes Zalán, nagyfiú :) Most néztem, a többiek is, tüneményesek! :)
15 kiló, nem kevés, de majd lemegy, nyugi, most amúgy is jön a tél, én ezzel vígasztalom magam, jön a nagykabát :D
Aztán tavasszal csinálunk itt egy fogyiklubbot ;)

savariaa, nekem sincs időm esküszöm... mindig jönnék, de valami van, pedig Lotti már ovizik... persze ezen a héten én is feküdtem le babával aludni du., mert éjjel nem tudtam.
Biztos fogzik Bátor, nálunk dettó ugyanez, elárasztja a gyereket a nyáltenger.

rákszűrés, én szeptemberben terveztem, mert augusztusban voltam anno, szeptemberben jött össze babó, és a doki mondta a 6hetesen, hogy majd elég szeptemberben, de szerintem elhúzom még...

Na nem tudom befejezni, mert baba termelt a pelusba. Egyébként megvagyunk, Lotti imádja az ovit minden nap, jövő héten lesz szülői és évnyitó is, akar menni angolra és folytatni a pompon táncot, de egy nap lesz mindkettő,szóval sűrű napjai lesznek...
Barnus továbbra is mosolyalbum, mindenhol mindenkinek nevetgél.
Tegnap voltunk Tarzan parkban újfent, itt fogjuk tartani Lotti szülinapját is, annyira bejött :)

Egy képet is felteszek, most ilyenek vagyunk :)

Szép vasárnapot, próbálok majd én is sűrűbben jönni :)



Kép

Kép
nusildi
 
 
 
 




Tarzan parkban a kiscsalád 

Kép

Kép
nusildi
 
 
 
 


Most látom, hogy Barnus ma 4 hónapos! 



Kép

Kép
nusildi
 
 
 
 


Ildi, gratulálok az "évfordulóhoz" 4 hónap! az már igen!!
monis
Budapest XIII. kerület
 
 
 


Mangoli, nekünk is szept 7-én lett pozitiv az első teszt!! ( szép péntek volt)
én is nosztalgiáztam... :)
monis
Budapest XIII. kerület
 
 
 


Mangoli, nekünk is szept 7-én lett pozitiv az első teszt!! ( szép péntek volt)
én is nosztalgiáztam... :)
monis
Budapest XIII. kerület
 
 
 


hello csajok

mmc, jó ötlet a tesco online, már láttam is  a környéken ilyen autót, csodálkoztam is hogy mi ez...
csak az autós hordozóban nem szívesen hurcolászom órákat... babakocsival már voltunk boltban..

bozza, szóval akkor nálatok is van bukás.. hát az nem jó, de legalább akkor " normális" még ebben a korban... gondolom..
picuréknál is van... :)

veronika, akkor múlik a bukás ha már ül a baba? mikor fog ülni? 6 hónaposan?

Picur, de ha kiveszem a karomba a boltban, akkor már többet oda vissza nem akar majd menni, nem?? te utána simán visszateszed? vagy akkor már az egész boltot karban járjátok be?

Andi, köszi a fotós elérhetőségét.. majd beszélek vele, én úgy gondoltam hogy ha már lemaradtunk az újszülött fotózásról akkor majd megyünk amikor már szépen tartja a fejét hason.. ugy 6 hónaposan...
Balázs nagyon helyes! Gyönyörű baba

na megyek mert gergő felébredt, azért küldök egy képet róla


Lilypie First Birthday tickers
monis
Budapest XIII. kerület
 
 
 


Ildi, nagyon szép kis családod van! Lotti tiszta te vagy, Barnus meg az apukájára hasonlít. Ezt a Tarzan-parkot ha nagyobb lesz Picur mi is meg fogjuk nézni, annyit meséltél róla. 4 hónap, elképesztő hogy rohan az idő... :)

Monis, Picurt vissza tudom tenni, de általában ha kiveszem, akkor a karomban van végig. Vagy átkéretőzik az apjához. :) Már egyértelműen jelzi, nyújtja a karjait felénk.

Mi ma kirándultunk egyet, a barátnőmmel és az ő két lányával, majd még összefutottunk egy baráti párral az erdőben, épp szalonnát sütöttek, ott három gyerkőc van, és egy nagyon klassz spontán buli kerekedett. Picur az erdőben 2x másfél órát aludt, Tigi totál elfáradt, volt ott még egy kis tacskó, vele rohangált egész nap, na meg szétkajálta magát a leeső falatokkal. :) Szóval remek napunk volt ma is.

Tegnapról egy anyás fotót hoztam nektek. :)


Lilypie Third Birthday tickersLilypie Second Birthday tickers
Lilypie Pregnancy tickers
picuralmos
 
 


Éltejel: jól vagyunk. Pörög velünk a hétköznap. Bálintot holnap kezdm beszoktatni a böldsobe. Ha beszokott, remélem több szabadidöm lesz

KépKép
KépKép
kat78
 
 


Sziasztok!

Nagyon aranyosak vagytok, hogy hiányoltok. Olvaslak benneteket telefonról , de arról nagyon lassan tudok írni. 
Bátor nagyon édes, egyre többet beszélget, izeg-mozog, és a fürdés, jajjj azt imádom!!!!!!!!! Annyira aranyos, mint egy kis ebihal.  Utána rögtön jön a felmosás és átöltözés, de hát ez a legkevesebb.
Az éjszakák nem valami jók, szerintetek mit csináljak? 9 körül szoktam lefektetni, éjfélkor már kel, utána 3kor, és 5-től ágyban szoptatom fekve, mert kakil, és szenved szegénykém, és így jobban megy neki, így még alszik fél-1 órát és fél7kor legkésőbb felébred. Már szinte mindent kipróbáltam, ami eszembe jutott. Később fürdettem, ráetettem, vastagabban ötlöztettem, vékonyabban, és gyakrabban eszik éjjel, mint nappal. Mit csinálok rosszul? Tudom, hogy van olyan gyerek, aki nem alussza végig az éjszakát 2 éves korában sem, de azért az, hogy gyakran 2 óránként cicizik, azért az sem jó. Ilyenkor nem eszik nagy mennyiséget, 10 perc után bealszik, sétálok vele pár percet és leteszem. 

Picur nagyon édesek vagytok!!! Pont tegnap voltak nálunk a fehérvári rokonok. Nem is lakunk ám messze egymástól, fél óra kocsival. 

Monis én is szeretném majd vinni Bátort fotózásra, de majd később, kbm, mint ahogy te írtad fél évesen. 

Nusildi Isten éltesse Barnust! A Tarzan parkot kb. mennyi idős kortól élvezheti egy gyerek? Nővéremnek egy éves a kisfia, vajon ők már mehetnek?

Sandie milyen az új ovi? Remélem beválik.

Andi hogy vagytok? Hogy telnek a napok? Nagyon édes Balázs, néztem a fb-on a képeket!!! 

Muszáj mennem, éhes a hercegem!!  És igazi férfi, ha jakáról van szó....

Szép napot mindenkinek!!!

Kép
savariaa
Érd
 
 


Én is leírom, hogy ismerkedtünk meg a férjemmel. Én 18 voltam ő pedig 17. A Balatonnál találkoztunk, első látásra szerelem volt, de nem mertük bevallani egymásnak, mert 260 km-re laktunk egymától. Aztán eljött az augusztus vége, szomorúak voltunk, féltünk az elválástól...ezután kimondtuk mindketten, mit érzünk. Elsöprő szerelem volt az első perctől fogva. Távkapcsolatban éltünk egy évig, utána feljött Pestre tanulni és dolgozni. 6 éve élünk együtt.
7éve elmentünk Párizsba, ott kérte meg a kezemet. Tavaly volt az esküvőnk és idén megszületett a szerelmünk gyümölcse nem sokkal a 10. évforulónk  előtt. Sokat ellenezték a kapcsolatunkat, nem hittek benne, hogy ilyen fiatalon is ilyen nagy távolságban müködhet-e. Hát rácáfoltunk.  
Nagyon boldogok voltunk, nem hittük, hogy ennél is lehetünk boldogabbak, de igen, mert most váltunk igazi családdá!! Imádjuk a kisfiúnkat és egymást is!

Kép
savariaa
Érd
 
 


Hellómindenki! :)

Helló új frizurám! :D Jelentem ma reggel 9 órára kaptam időpontot, és végre újra szép és rövid a hajam. :) Így a délelőttöt Apával a nagyinál töltötte Picur, nem is aludt 40 percnél többet, most meg olyan álmos, hogy nem bír elaludni. Ez az ára, ha "szépülni" megy anya... Remélem még azért sikerül elaltatnom délután 1-2 órára.

Savariaa, nagyon romcsi a ti életetek is, Bátor meg hab a tortán! Legközelebbi rokonlátogatás utánra összehozunk egy találkozót, jó? :) Alvásnál esetleg próbáltátok éjjelre máshol altatni? Lehet, hogy az ágya nincs jó helyen? A kaka-gondra a gyerekorvos vagy a védőnő nem tud valamit ajánlani?

Lilypie Third Birthday tickersLilypie Second Birthday tickers
Lilypie Pregnancy tickers
picuralmos
 
 


Savariaa: ne aggódj nekem Bálint is így aludt és most Balu is. Bálint 3,5hónaposan kezdett tápszert is kapni, kb vegyesen az 5.hónapig és 4,5hónaposan kezdte átaludni az éjszakát, és azóta sincs vele gond. Mindkét gyereknél van/volt egy hosszabb alvása este kb 7-8 tól éjfélig. Ha felkelem enni, akkor onnantól kel 3óránként. A tápszer sem tömítette el őket. Balu us eszik 1-3-5-7 kb 10perc majs alszik. Igaz nekem most is sűrűn eszik napközben, szóval elhatároztam a héten kap almát, Sinlacot. Tegnap fejtem(kb 2hónapja nem) és átlátszó, vízszerű. Szeritwm a 7kilójához ez nem tápláló. Anno Bálintnál is ez volt.
Szóval lesz átaludt éjszaka még.

KépKép
KépKép
kat78
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?