A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Várandósság » 2014 júniusi babavárók


Rekuja - Melyik faluban van a telketek? Mondjuk én el tudnám viselni, hogy sehol senki kicsit már elég volt a városi nyüzsiből... Én jópár éve (óvis lehettem talán) 9 hónapot lent éltem a mamáméknál Pápán és talán e miatt is kicsit olyan nekem mintha 2. otthonom lenne. Régebben volt hogy hetente - 2 hetente lejártunk Pápára ezért tényleg szoros kötelék húz oda...
Mondjuk Pomáz város, nem egy néptelen kis falú és bolt is, posta is talán 5-10 perc sétára lehet, tehát az nem távolság csak a többit nem tudom...
Egyébként ha most elköltöztünk volna csak ide a szembe lévő ház másik sarkára ami így egy sarok (kb 1 perc séta) és pont útba is esik óvi felé szerintem már nem segítene vinni-hozzni a fiúkat... Ez az együtt élés miatt van szerintem csak így...

És én is úgy döntöttem, hogy már most nekiálok kenni a hasam, hogy az igazi nővekedés megkezdésére már elég hidratál/karbantartott bőrnél legyen... Én mondjuk a pici pocim Alexandernál is kentem eléggé az elejétől, de nem is volt semmi repedés szoptatás elején is egy ideig még kentem pont visszafelé állapot normális hidratáltság mellet zajlodjon...
Ákosnál és Zsombornál már csk testápolóztam, de az szart se ért így most a gyógyszertárban kinéztem Elasti-Q krémet amait felírattam gyógyszerutalványra így nem kerül majd semmibe, de egyébként olyan 2000 körül van valahol árban... Hallotam jókat a dm-es és a rossmann-os krémekről is amik még olcsóbbak! Lassan szerintem el lehet kezdeni mindenkinek krémeket nézni, mert minnél hamarabb kezdi az ember annál kisebb az esélye a repedésekre
Találtam ide egy ciket akit érdekel: http://www.life.hu/anyaskodj/aza9honap/ ... ellen.html

Alexa - Szomorú ez a helyzet akkor ami apárod lánya körül van. Remélem egyszer még lesz idejük, lehetőségük egy kicsit legalább bepótólni a kihagyott éveket!
Majd utána nézek neked a Halászdokinak Azt tudom, hogy Péntekenként van a magánrendelése valahol a 13.kerületben, de majd megnézem mert nem emlékszem rá. Elküldték nekem annó a lányok úgyhogy megvan valahol...

Era - Nálatok milyen a tél? Mit jelent kicsit elviselhetőbb meleget?
Meg nem semmi ez a szülés körüli kórház. Kint a gyerek? Rendben vagytok? Akkor mehettek is haza szemlélet...
Nálunk itt a honvédban mondjuk a császárosok ugyan úgy 72 órát vannak bent mint a "normál" szülők... A 72 óra elvileg a gyerekek miatt van 1. sorban azért, hogy hátha besárgulnak vagy kiderül még valami fejlődési rendeleneség...



Üdv: Kinga
KépKép
KépKép[/ur]l]
[url=https://lilypie.com]KépKép
KépKép
eBizsu képviselõ lettem így ha valakinek kell valami csak szóljon minden alkalomra van! http://www.ebizsu.hu/katalogus/online-katalogusok.html
liliommanó
Budapest IV. kerület (Káp 1.)
 
 
 
 
 
 


Liliommanó Köszönöm, hogy utánanézzel. Hát igen. Elég hülyén hangzik de én a facebookon írtam a volt feleségének, hogy ez nem volt szép tőle, hogy szónélkül kiköltöztek Németországba, erre a válasz ez van.Ezt kell elfogadni.Írtam a csajnak, hogy apának ugyan annyi joga van látni a gyereket és beleszólása is van.Szerintem igazam van. Nem? De nem baj mert szerintem a kislány nagyobb lesz és megfogja keresni az apját.
alexa029
Budapest XIV. kerület
 
 


Hát bízzunk benne, hogy nem neveli az apja ellen a leányzót, mert sajnos vannak ilyen emberek is...  
Rákerestem google-n a dokira nekem nagyon szimpi már a bemutatkozója is  Itt minden infót megtalálsz és úgy látom ez tényleg friss infó róla! http://www.direktdoki.hu/index.php?opti ... &user=1364
De babanetes kórházi forumokon is vannak vele kapcsolatban infók... Uzsoki szülés 2011 és Uzsoki szülés 2012 itt friss infókat tudsz róla begyüjteni a lányoktól 

Üdv: Kinga
KépKép
KépKép[/ur]l]
[url=https://lilypie.com]KépKép
KépKép
eBizsu képviselõ lettem így ha valakinek kell valami csak szóljon minden alkalomra van! http://www.ebizsu.hu/katalogus/online-katalogusok.html
liliommanó
Budapest IV. kerület (Káp 1.)
 
 
 
 
 
 

 
 

Találtam még egy uzsukis elérhetőséget is http://www.uzsoki.hu/orvosok/dr-halasz-domonkos

Üdv: Kinga
KépKép
KépKép[/ur]l]
[url=https://lilypie.com]KépKép
KépKép
eBizsu képviselõ lettem így ha valakinek kell valami csak szóljon minden alkalomra van! http://www.ebizsu.hu/katalogus/online-katalogusok.html
liliommanó
Budapest IV. kerület (Káp 1.)
 
 
 
 
 
 


Alexa
Ha konkrétan elváltak és apuka nem mondott le a gyerekéről hivatalosan, akkor anyuka NEM viheti külföldre a közös gyereket csak az apa beleegyezésével!!!! Ha ez nem történt meg, akkor lehet perelni. Sajnos elég jól kenem a dolgot :(
És azt is tudom sajnos, hogy az elvesztett éveket lehetetlen bepótolni :( DE! Ha a kislányt érdekli, akkor van posta és 12 évesen már keresheti az apját. Sajnos ezt is tapasztalatból tudom :(
Van biológiai apám és rajta kívül még egy lehetett volna. Én mindkettejükért sokat tettem...mmint a kapcsolat működésért, fenntartásáért. Sajnos hasztalan.
Az, hogy párod és exe között mi volt a gond, azt kívülről elég nehéz....Még belülről is néha. Hány olyan eset van, hogy annak a félnek ad az ember igazat, akinek a panaszát hallgatja....

Liliom
Hááát, őszintén szóólva szerintem az ember elvárhatja az anyjától, hogy segítsen, de az anyósától már nem. Ha segít örülj és azért csak könnyebség, az a kevés is. Én tökre értem Rékát. Anyu itt lakik 5 percre. heti 1x találkozunk, akkor elhozza a nagyokat ovi-suliból. Ha ilyesmire van külön szükségem, akkor meg tudom kérni, de csak ha minden kötél szakad. HAvi 1x elkérem a kocsit, hogy nagybevásároljak. Kb. ez a segítsége. Lennének még kívánságaim...Néha vigyázzon a háromra, hogya  férjemmel tölthessek házon kívül egy kis időt vagy segítsen a lakás körüli dolgokban, mert olykor összecsapnak a hullámok. De a végeredmény mégis az, hogy abból, amilyen anyám, örülök, hogy havi egyszer nagybevásárolok autóval, mert ha ez sem lenne....NA ne gondold, hogy nem puffogok, amiért nem segít néha többet....de az anyám. Anyósom még soha semmiben nem segített a 7 év alatt, pedig ő sem lakik messze. Még az unokiáit is csak egy évben 2x látogatja, amúgy mi megyünk 2-3 havonta...Óbudáról Békásra...

Kép
Kép
Kép
Kép
hrenata
 
 


Liliommanó köszönöm a segítséged.
hrenata Ezt tudom.De nagyon hosszú történet ez.
alexa029
Budapest XIV. kerület
 
 


Nagyon aranyos és kedves itt mindenki.

Lenne egy kérdésem terheséggel kapcsolatba. Hány hetesen fogom megérezni, hogy baba megmozdul?
alexa029
Budapest XIV. kerület
 
 


Liliommanó Németbányán van telkünk, úgy 10-15 km Pápától délnek a 83-as út felé. Kis zsákfalu :) Évekkel ezelőtt egy kéktúrán akadtunk rá, akkor vettünk egy üres telket, hogy majd építünk ide, itt fogunk megöregedni… aztán tavaly anyámék eladták a családi örökség Balatoni nyaralót :cry: mire lementünk a faluba és kerestünk egy eladó öreg házat :D. Mázlink volt, jót találtunk, a néni a bútorok nagy részét is ott hagyta. Mondjuk szerintem nem téliesített, bár ő 84 évesen egész jól eléldegélt benne. Kétségtelenül van cserépkályha :) de a nyári konyhában levő fürdő melyből a szennyvíz a szomszéd telekre folyik nem túl modern megoldás :lol:. A vétel azért is megérte, mert ott fogant Hármaska – lombik nélkül ugye 8)


Renáta Jól fogalmaztál anyáinkkal kapcsolatban :). Nemtom, te hogy vagy vele, de én nem is igazán szeretek kérni tőle, mert valahogy úgy érzem, hogy veszettül nehezére esik teljesíteni. Ha ő ajánlja fel, akkor tök jó. Ahhoz pl. ő ragaszkodott, hogy amíg péntekenként egyetemen vagyok, addig vigyáz Mesóra, de Szaffit direkt azért adtuk bölcsibe, mert kettőre már nem akart. Mondjuk bejött a bölcsi és most terhesen veszettül jól jön, hogy csak 1 gyerek van itthon :roll:. Szóval segítenek ők sokat… de apám két hete hisztizett egy sort, hogy mindenki beosztja az ő idejét, mert egy héten belül egyszer a Szaffira egyszer meg nővérem lányára kellett vigyáznia 2-2 órát, mert anyám ment a Reumatológiára, nekünk meg volt valami fontos (én nőgyógyásznál, nővérem fogászaton). Úgyhogy most papát januárig „jegeltük” :D. Anyósék meg Marosvásárhelyen :). A legcukibb, mikor anyám háborog, hogy a barátnője hogy beavatkozik a fiáék életébe, mert hetente két napra bevállalta mindkét kicsi unokát, hogy a menye mehessen jógázni meg valami tovább képzésre 1-1 nap. Én meg csak csendben hümmögtem :lol:. Aztán persze nem bírnám heti két napra lepasszolni Mesót :roll:.


 


A lépcsőházban az egyik nyanyóca megjegyezte, hogy havonta egyszer nekem is kéne takarítanom a szintet. Irigylem a problémáit :lol:


KépKép
KépKép
KépKép
rekuja
Budapest XXI. kerület
 
 
 
 
 


Alexa
Hát ezt próbáltam ecsetelni...minden válás mögött hosssszúúúúúúúúúúúú sztori van :/
Mivel első babádat várod később fog feltünni, hogy ez az De hivatalosan a 16-20. hét körül lehet érezni az első mozgásokat. Én már érzem a 13. hét óta, de csak néhány naponta. Olyan érzés, mintha valaki az ujjbegyével éppcsak megbökné a pocimat, szóval ha éppen valamire koncentrálok lehet észre sem veszem Lucánál pedig olyan suhintás szerű volt az elején. A nagyoknál is "bökdösésszerű", így aztán nem értettem Lucáig, hogy miért mondják, hogy olyan, mint a pillangó szárcsapásai Ha mellsőfali lepényed van esetleg, akkor később fogod érezni.


Na szegény anyut jól lehúztam :/ Szóval ha kérem segít. Néha húzza a száját, de nemet nem szokott mondani. De a szájhúzást nem szeretem, ezért csak nagyon indokolt esetben kérem a segítségét külön. HA felajánlja, akkor meg lecsapok a lehetőségre Anyu szereti maga irányítani a dolgait és ebbe nem fér annyi önfeláldozás, erre utaltam, hogy ahhoz képest amilyen...

Kép
Kép
Kép
Kép
hrenata
 
 


hrenata: majd privátüzenetbe megírom mi a helyzet. Aha.Már úgy várom, hogy érzem,hogy megmozdul
alexa029
Budapest XIV. kerület
 
 


Csak gyorsan benéztem:
Lányok, az a szülő, akinél a gyerek el van helyezve hivatalosan, évi 3 hónapra oda viszi a gyereket, ahová akarja és nem kell hozzá semmilyen engedély.
Egyébként érzek a történetben sok-sok elásott kutyát: (csak a nyilvánvalókat sorolom fel, a teljesség igénye nélkül): A mai világban, ha egy apa akarja tartani a kapcsolatot a gyerekével, az tudja - pl. iskolai internet, skype. Még Mo-n is megoldott (igen, itt Mucsaröcsögén is, ahol lakom) Apa pedig telefonra letöltheti, minden megoldható, csak akarni kell. Tehát ez csak egy szimpla kifogás.
2. Ha korábban rendszeres volt a kapcsolattartás - nem évenként egy alkalom, bár kétség kívül ez is egy rendszer - egy kiskamasz gyerek lelkesen újságolja, h készül ki külföldre, hisz legalább egy személyit kell neki csináltatni, -  ami emlékezzünk vissza, mekkora szám volt anno - útlevélhez pedig v. gyámügy v. apuci kell.
Ha folyamatos a kinti munkaviszony, akkor be kell jelenteni a gyámügy felé, h kiviszik a gyereket, ők tetőtől talpig leellenőriznek a lakhatástól az iskolán át a munkahelyig mindent. (Éltem külföldön gyerekestül, tutira ez a protokoll) Ez must have dolog, ugyanis, ha a gyerek nem jár suliba (12 éves, ugye) akkor azt jelentik, onnantól él a jelzőrendszer gyámügyestül (ezt a részt Réka is meg tudja tanárként erősíteni), gyereket meg visszahozatják (december van, suli szeptemberben kezdődött - magántanulást is indokolni kell, évekig hivatalosan magántanuló volt a fiam).

Alexa, nem bántani és nem megbántani akarlak, pont ezért nem is írtam le a véleményem, még ha valamilyen szinten érződik is.  Direkt szeretnék ebből kimaradni, mert nálunk én vagyok a főg.ci első feleség, aki "tiltja" a gyereket és eltűnik vele külföldre, aki pedig belelát, az tudja, h a kedves "édesapa" az, aki évente jó, ha egyszer kíváncsi a gyerekére. Én pedig évek óta látom, h a fiam ezt hogyan éli meg. Mikor ritkán összefutunk (5 km-re lakik) szívem szerint kikapnám a gerincét és azzal vagdosnám jó alaposan hátba, h vegye észre, mit csinál a gyerekemmel.


Egyébként érdekességként megemlítem, hogy az apai nagyszülőkre jobban lehet számítani, mint a saját szüleimre. (fél éves kora óta vagyunk ketten) Bármikor szól a gyerek, h menne, jönnek érte és viszik vagy ha nekem van vmi olyan programom, ami több időt vesz igénybe, én is számíthatok rájuk. A probléma ott van, h az év egyik felében Ausztriában, Németo-ban vannak... A saját szüleimmel nekem is ugyanaz a helyzet, mint nektek. Ráadásul mivel anyám buta, mint a tök, az apám pedig szereti az alkoholt, mindig volt vmi, mikor velük volt a gyerek. Nem hobbiból vannak Patrik 1 éves korától bébicsőszök körülötte...

Liliom: kihalt helyre kocsi nélkül 4 kicsi gyerekkel... öh, nem tűnik túl élhetőnek.

A pocakomra én is lassan kitalálok vmit, valszeg  a barátnőm által javasolt 50ml jojobaolaj, 50 ml mandulaolaj, 25 ml avokádóolaj és 25ml körömvirágolaj keveréke lesz, de csak majd később, mert jelenleg ha a köldököm felett simizem, akkor hányingerem lesz.

Babamocorgást én egyre többet érzek ( meg is nyugtat), főleg akkor, ha a gép előtt ülök kicsit előredőlve vagy ha háton fekszem. Időnként kívülről is érezni, h van egy göb a hasam egyik részében, a másik fele pedig tök lapos.


Dóra Regina június 22-én született. Na, így már jó? :-DDD
krampampuli
 
 


krampampuli párom harcolt sokat érte de már belefáradt.
alexa029
Budapest XIV. kerület
 
 


Alexa, szakemberként és édesanyaként is van rálátásom dolgokra. Amennyiben szeretnétek kezdeményezni a gyermekelhelyezés megváltoztatását, segítek, de vmiért van egy olyan érzésem, h ezt a szituációt nem preferálnátok. 100 szónak is egy a vége: a gyereknek éreznie kell, h mindkét szülője szereti és nem a gyerek az, akinek a kapcsolatot keresnie kell, hanem az apa. Ha tőlem vki tiltaná a gyerekemet odamennék és kettéharapnám a torkát, olyan nincs, h belefáradok.  Jövő ilyenkor már hevesen fogsz erre bólogatni te is

Ha nem haragszol, én inkább koncentrálnék rád és a babádra, jó? Neked UH szerint nagyobb a babád? Nekem júni 22 a terminusom és még nem töltöttem a 13. hetet

Dóra Regina június 22-én született. Na, így már jó? :-DDD
krampampuli
 
 


Sziaszok! Én még csak most csatlakozom, őszinte bizodalommal, hogy nem feleslegesen. :-) Kedden voltam chorionbiopszián, mert a tarkóredő a 12 héten 3 mm volt - nem is nőtt azóta szerencsére. Azt mondta a doki, hogy "hááááááááááát ez határeset..."  Köszi! Jól megijesztett , megcsináltuk a mintavételt és most itthon pihenek és várok a POSTÁRA! Ha minden jól megy június 15., első baba és már láttuk a kukiját. :-)
mili33
 
 


Szia Mili, üdv köztünk :) mikor lesz kész az eredmény? De jó nektek hogy már láttátok a kukit :D

Krampa: ez nagyon jó, hogy ilyen anyós/apos! :)

Reka: papa jegelésen jót szorakoztam :lol:

Liliom: tél=nappal ~28-30, éjjel változó, ~23-25 (neha 10-15-ig lemegy).
Enyém gyerek is besárgult, "tessék csukott ablaknál napoztatni". Kalap-kabát, ezzel el volt intézve.

Renata: szülők ilyenek... :( sajnos. Nekem mazli hogy messze lakunk, igy az évi/2 evi egyszeri nyaralasnal jól elvannak a gyerekkel :D (bar így segitsegem sincs...)


Tegnap este fél 10-kor kellett sultkrumpli :lol: Es mivel en nem hasznalok mirelitet, nekiálltunk a gyerekkel krumplit pucolni es sutni :D

Era

Kép

Kép


Kép
guera
Playa del Carmen
 
 
 
 


Ja kenés téma... kismamaagy :D kihagy.

En nem kentem, egy csikom sem lett. Illetve de, szules utan a fenekemen, de el is múlt magatol :shock: mitol? Nem tudom.

Mozgás: ha háton fekszem sokszor labda van a hasamban. :shock: es bugyborékol, ill neha olyan, mintha korogna a gyomrom csak lent, a koldokom alatt. :lol:
Elsőnél 17. heten ereztem de kívülről, nem belülről :)

Era

Kép

Kép


Kép
guera
Playa del Carmen
 
 
 
 


Szia Mili! jaj, szegény... Én biztos vagyok benne, h nem csatlakoztál feleslegesen. :-)  Én is mintha láttam volna kukit, de lehet benéztem. Mondjuk én a saját gyerekemet is nehezem fedeztem fel a pacákban...
Mikorra lesz meg az eredményed? Tudsz másra koncentrálni v nagyon ráparáztál?

Era: nem tudsz szermányolni magad mellé vmi termetes Espernazát?

Patrik is sárga lett. A dokinő szerint mandarin színű. Akkor mondjuk rohadtul nem volt vicces, ő a csecsemősöknél üvöltött a kékfény alatt, én meg a szobában vele párhuzamosan. Egyébként a 3. nap végére akár gyalog is haza vittem volna a gyereket, csak menjünk már onnan. Igazából nem volt rossz, csak sokszor megkaptam az osztályos orvostól, h "maga már megint itt van?"

Kismama agy, kihagy. Ez tetszik, jellemző rám is.

Én sem repedtem és a melleim is rendben vannak, viszont sokan írták más fórumokon, h második gyereknél már csíkosak lettek. Én meg 12 évvel idősebb lettem azóta, úh inkább félek, mint megijedek ( a plasztikai sebész amúgyis drágább lenne...)


Dóra Regina június 22-én született. Na, így már jó? :-DDD
krampampuli
 
 


Repedés: Szaffinál kb. az utsó 3 napban, mikor leszállt a has megjelent egy-két csík, de elmult szülés után. Mesó meg roppant nagy volt, hát vele volt csík bőven a 7. hónaptól. Sztem a krémek sz…t se érnek, ha 2-3 nap alatt nagyot nő a has, mert a gyerek helyzetváltoztat (mint mikor Szaffi hirtelen lement), de a lelkemnek jót tesz a krém :).


Mozgást első gyereknél 16-17 hetesen éreztem, második-harmadiknál 12-13 hétél már szerettem azt hinni, hogy a gyerek az 8). Hármaska viccesen mozog, mert hasfalon tapadt meg, és ez nekem tök új. Mintha egy vibráló telefon lenne a bélrendszermben :lol:.


Végre sikerült a down-szűrés vérvétel-eredményéhez is hozzáférnem. A saját gépemről nem nyitotta meg a honlapot, két hét kellett apának hogy rászánja magát és megnézze az övéről :evil:. Beírja a kódot, erre ír (skypon, a munkahelyén volt közben), hogy kell a születési dátum is. Jól meg is sértődtem, hogy 7 év után még mindig nem tudja. Megírom, erre vissza: „ja, hogy a tiéd?”. Na akkorát röhögtem. Nem, majd a még meg se született gyerek születési dátuma kell, mi? :lol:. Amúgy „alacsony kockázat”-os lett.


Krampampuli Szaffi is sárgult, mondták etessem sűrűbben, és ha nem múlik, szóljak a gyerekorvosnak :) Ahány kórház, annyi protokoll


Ja igen, suliból kimaradást rögtön észleli a rendszer. Ha magántanuló már eleve, akkor lehet, hogy lassabban. Gyerek külföldre vitele egyébként csak elvben macera. Én repültem Szaffival apa nélkül, nem volt papírom, hogy kivihetem (Romániába mentünk). Belénk kötöttek, mire meglepetten pislogtam, hogy de hát apa ott van kint Mvhelyen! Ja, az más, ablak mellett akar ülni? :lol: Utána még kaptam jó tanácsot, hogy legközelebb neten csekkoljak be, mert akkor nem kell bemutatni a másik szülő beegyező nyilatkozatát :roll:. Simán ki lehet vinni a gyereket, amíg nem akarod suliba adni, orvoshoz vinni stb. észre se veszi senki. De én azt hiszem, ha az a szülő, akivel él, kiköltözik, mert olyan az élethelyzete, akkor a másik végiggondolja, mi a gyerek érdeke, és elengedheti :roll:. Nekem nagy kérdés a „mérgező szülő” elkerülése :roll:. Nővérem lánya 11 éves, hát néha úgy hiszem, jobb lenne, ha apa egyáltalán nem akarná gyakorolni a felügyeleti jogát :(


Era mikor én besárgultam 34 éve Keszthelyen nyáron, kitettek a napra fél órára. Neked meg pont nem volt szabad napra vinni a gyereket :).


Mili Kitartást, utálom a vizsgálatokat :evil:. Mennyit kell várnod az eredményre? Vérvételt is csináltak, vagy csak az uh alapján érezte határesetnek? 13 hét végéig több helyen is megcsinálják a vérvételt úgy, hogy még aznap mondanak eredményt.


Alexa Sztem a párod már biztos megérett az apaságra és maximálisan erre a kis babóra akar koncentrálni :wink:


Reni Mondom én, hogy hasonlóak az anyáink :)


KépKép
KépKép
KépKép
rekuja
Budapest XXI. kerület
 
 
 
 
 


Rekaaaaa :lol: deeee ki kellett tenni a gyereket a napra, de itt nem lehet ám csak ugy :D de.11-kor en (5 év után) 10 perc alatt leégek... Szóval ablaküveg mögött napozott :D

Era

Kép

Kép


Kép
guera
Playa del Carmen
 
 
 
 


Réka: sztem én is a gyerekét írtam volna be.   Az UH után várható volt a jó eredmény. Fél a férjed az orvosi dolgozktól?

Tőlem sosem kértek semmilyen papírt, pedig mi nagyon sokat utaztunk.

Dóra Regina június 22-én született. Na, így már jó? :-DDD
krampampuli
 
 


Krampa
Amit az exről írtál...Nagyon megértem, mint elhagyott gyerek (a gerinckitépésre gondolok) Nálunk második feleség a probléma. Nem engedte, hogy Apunak szólítsam az apámat a közös gyerekekik előtt és ugyan sokat nem találkoztunk (húsvét-kari), de a gyerekek nem tudták, hogy én ki is vagyok...Én apám itt dolgozott rőlünk 5 percre évekig és teljesen véletlenül derült ki! AZ esküvőnkre sem jött el, pedig megígérte. Szerencsére annyi minden volt, hogy csak másnap jöttem rá, hogy nem volt ott Azt mondta utólag, hogy pecázott a világ végén és elfleejtette Szerintem meg égett volna a pofája....
Hát, a gyerek felelősség. Nagy. Érzelmileg gondolom. És az én apámnak nem is való azt hiszem egy gyerek sem....Bár a sajátjaival...vagyis azokkal, akiket felnevelt valamivel jobb a viszonya.
És azzal egyetértek, hogy az ember mérlegel, mikor eldönti, hogy a gyereket elengedi vagy sem. Anyaként biztos nem mérlegelnék, velem marad és ennyi :D Egy lány biztos!!!! De apaként más.

Alexa
Én nem szeretnék többet mondani a témában. Van véleményem, de nem látok bele és hát...nem is az én dolgom Párod már 12 évvel idősebb, bizonyára egészen más apa lesz, mint 12 évvel ezelőtt. Ha akkor is nagyon jó apa volt, akkor most mégjobb lesz. Amit Krampa írt, hogy jövőre megérted, hogy olyan nincs, hogy belefáradsz...az nagyon is igaz. Jővöre tényleg megérted!!!!


Réka
Ugyanazt gondolom a krémezésről, mint Te. Jót tezs a léleknek, de ahogy írod, egy gyors növesztés vagy helyzetváltozás a krémnek sem megoldható feladat

Era
AZ üvegen nem megy át csak a meleg....Az uv nem. Én legalábbis így tudom és pont az uv fontos.

Kórházzal kapcoslatban...Első gyereknél én is azonnal jöttem volna haza. Másodiknál már kell a 24 óra, de több egy perccel sem! Én imádnám, ha lehetne ambulánsan szülni. AZ 5 nap egyenesen katasztrófa. Erz az első, amibe belegolyóznak a nagyobb tesók a kicsi érkezése kapcsán. Legalábbis ott, ahol nem megszokott, hogy anyuka lelép a kölköket hátrahagyva egy kis wellnessre
Most nem lesz akkora fun ERA, hogy ilyen hamar otthon leszel Egyik oldalról igen, mert Dante örülni fog, de neked kemény lesz...Dantéval. Tényleg! És ki fog vigyázni Dantére, míg szülsz?????????????

Mili
Ezerrel drukk, hogy minden oké legyen a kis kukissal

Tegnap végre megint éreztem vagy 2 hét után a ficánkát

Kép
Kép
Kép
Kép
hrenata
 
 


krampampuli: párom kereste a kapcsolatot vele. Én ismerem párom, hogy milyen és tudod hogy jó apa és az is lesz mindig. 
Igen nagy,de imádom és olyan jó érzés, hogy bent lakik a pocomba.
Aranyos volt amikor voltunk uh-án
De azt mondták, hogy egészséges.Párom minden vizsgálaton ott velem. Amit megkívánok kaját azt meghozza nekem.

rekuja. igen. nagyon jó apa lesz. ezt tudom is.Nagyon szeretem és imádom páromat.

hrenáta: jó apa lesz igen.

Nem rossz ember párom.Elmondom, hogy 7 hetes terhesen azt mondta az előző orvos akihez jártam elhalt a terheségem, mert lusta volt normálisan megvizsgálni akkor barátnőm tudott ott lenni veem, páromat felhívtam  mondtam neki 1 óra alatt itthon volt pont vidéken dolgozott aznap és utána rögtön ment az uzsokoiba uh-ra de nem akartak megvizsgálni mert azt mondták nem sürgős eset párom ott akkor nagyon mérges volt és leteremtette a nővért. Azt pénteki nap kaptam időpontot eljött velem és akkor mondták, hogy élő terhesség van szívhang de mindvégig vigasztalt nyugtatott párom.

alexa029
Budapest XIV. kerület
 
 


mili33:gratulálok a terhességedhez. Drukkolok, hogy minden rendben legyen.
alexa029
Budapest XIV. kerület
 
 


Era Szőke haj, fehér bőr, sose fogod megszokni a napot :wink:


b]Krampampuli[/b] Lolónak nem az orvosokkal van baja, hanem úgy általában nem szeret kéréseket teljesíteni. Otthonról hozott szokás, ismerve az anyját, megértem :lol:. „Ha valaki kér valamit, az nekem csak árthat” tapasztalata van :roll:. A másik „remek” öröksége, hogy ha ajánlanak valamit, na az is csak rossz lehet :roll:. Néha úgy érzem magam, mint a Bazi nagy görög lagziban: addig kell ügyeskedni, amíg saját ötletének nem érzi :lol:.


Renáta Mesóval a 36. és a 38. héten is 3-3 napot kórházban töltöttem, nem izgatta Szaffit egyáltalán. A 41. héten a születéskor sem zavarta Szaffit, hogy anya nincs otthon 3 napot. No de hogy közben a cuki poci helyett egy Húga van?! Na az már nem tetszett neki :roll:


Alexa Mobilról írsz? Néha kicsit nehezen követlek, mintha a szóillesztő funkcióval nem az jönne be, mint mondani akarsz :roll:. Egyik barátnőm szokott így chat-elni, marha jókat szórakozunk, hogy mit ír helyette a tablettje :lol:


 


Ma „remek” élményem volt már megint pláza wc kontra terhes+kisgyerek témában :evil:. Tök véletlen pont Alma együttes koncert volt, Szaffi meg is lepődött, hogy Alma bácsi hús-vér ember :lol:. No de anyának pisilni kellett, leléptem (apa beült kakaózni a 2 gyerekkel). Wc-t takarítják, menjek fel 1 emeletet :shock:. Át a koncerttömegen a mozgólépcsőhöz?! Na, hát én mondtam a nőnek, hogy ha már takarít, a húgyomat is felmoshatja rögtön innen a padlóról (nagyon látszik a pocim), mert ha szült már, akkor tudja, miről beszélek. Ő hőzöngött, én meg bementem pisilni 8). Úgy 20 perc múlva Szaffi szólt, hogy ő is menne wc-re. Hát még mindig takarított a nő :shock: :shock: Én nemtom, enni akart valaki az alle wc-padlóján vagy mi, még ki is szólt a kint várakozó tömegnek, hogy mit hőzöngenek, bemennek és ő majd öt perc múlva kezdheti elölről. Valaki meg is jegyezte, hogy ez a rohadt biológia, hogy milyen szemétség a véges méretű húgyhólyag. Persze a pelenkázó előtt vagy 3 anyuka várt szaros gyerekekkel, a mozgássérült wc-nél Szaffi korabeliek sorakoztak, az én törpém meg sírni kezdett, hogy márpedig ő bepisil és akkor pisis lesz a kékfestő szoknyája… Gyerek a hónom alá, arcát a vállamra hajtottam, megbeszéltük, hogy nem néz fel, be a férfi wc-be, elkiáltom magam, mi a helyzet, szóljanak, ha senki sincs a piszoároknál… :D. Basszus, hogy a férfi wc-kben csak 3 normál wc van és vagy 15 piszoár?! Persze pisi közben Szaffi végig csacsogott cérna hangján, hallottam kintről a röhögéseket, gondolom nem megszokott jelenség odabent egy kislány :roll: (anya, a fiú wc-ben is megtöjöjhetem a puncim pisilés után?). Legközelebb apát küldöm el vele :roll:.


KépKép
KépKép
KépKép
rekuja
Budapest XXI. kerület
 
 
 
 
 


Sziasztok! Eredmény 1-3 hét...ha rossz, akkor telefonálnak, ha jó akkor csak postán küldik. Ezért írtam, hogy a postást - illetve a postát - várom. Nagyon féltem a vizsgálattól, de annyira nem volt vészes, pár perc az egész. Vérvétel nem volt, mert az csak a kockázatot szűri, ez a vizsgálat meg kerek-perec 99%-ra. Szóval...jobb hamarabb túlesni rajta. Csak az uh-n észlelt tarkóredő miatt ajánlották.
mili33
 
 


Renáta: Sajnálom a gyerekkorodat. Nem lehetett egyszerű...

Era: Lehet nálatok vmi speckó napégésre való terméket kapni, amit itt nem? Nem a Biafine-ra gondolok, hanem vmi erősebbre ( csak h tudjam mit kell becsempésszek )

Mi a csokis csilis szósznak a hivatalos neve (most meg azt ennék)?

Réka: Enyém pasi utál mindent, ami orvosi dolog. A vizsgálatokra elkísér és végig strázsálja őket falfehérre vált arccal. Még UH-ra sem mer bejönni babonából, csak a végén a képeket nézi meg.

Ez a WC-s történet nagyon aranyos, megnéztem volna

Mili: várjuk a postást!

Dóra Regina június 22-én született. Na, így már jó? :-DDD
krampampuli
 
 


rekuja: valamikor mobilról, valamikor laptopról írok.ha párom ül a laptopnál akkor mobilról szoktam írni.

Ma jön ki a védőnő,.
alexa029
Budapest XIV. kerület
 
 


krampampuli: itt van kép a pocakomról. most ekkora. pénteken léptem a 13.hétbe
alexa029
Budapest XIV. kerület
 
 


alexa029
Budapest XIV. kerület
 
 


Valaki tud erre válaszolni, hogy tudjátok van ez hogy csúcs a has akkor, ha csípőtőlindul a hasa akkor lány. Ez mennyire igaz? Valahogy így van.nem?
alexa029
Budapest XIV. kerület
 
 


Ah, neked is milyen szép pocid van!
Én is teszek majd fel képet, de sztem majd jól körberöhögtök, h az ottan az most a reggeli v mi? Majd bedugok egy párnát...

Nekem Patrikkal a gyomromtól indult, de sztem ez inkább a törzs hosszával van összefüggésben (175 cm vagyok, arányos testalkattal), a barátnőmnek inkább van mélysége, mint magassága  - ő mondta, nem én - és neki is fia lett, de neki kerek pocija volt.

Dóra Regina június 22-én született. Na, így már jó? :-DDD
krampampuli
 
 


Köszi krampampuli! Kíváncsian várom és nem fogunk körberöhögni :)


alexa029
Budapest XIV. kerület
 
 


Sziasztok!

Milli, Kitartást! Nem lesz semmi baja a babónak. Nagyon drukkolunk nektek!

Alexa szép kis pocid van:) Halász Domonkosról eddig én is csak jókat hallottam. Az egyik barátnőm is hozzá jár, és nála is szeretne majd szülni. A terhesgondozás átalánydíjas (kb 8-10eft), és ha jól tudom ezért nem kér pénzt a szülésért. A magánrendelése a Népfürdő utca környékén van az Árpád hídnál.

Réka, kalandos életed lehet a két nőcivel:) Mi lesz ha a 3. is lány lesz?:)

Sajnálom csajok, hogy ilyen a családotok. Nekem nagy szerencsém van. Első unoka lesz mind a két családba. Úgyhogy nálunk nagy az öröm, már most lesik minden kívánságom. Pénteken volt a céges karácsonyi vacsora.Párom apukája hozott- vitt. Nehogy már taxiznom kelljen. Meg is lepődtem magamon, kettőig simán fenn voltam. Igazából még nem is mentem volna haza, csak nem akartam már szegényt hajnalba ugrasztani. Anyukája is mindig főz rám.:)

A pocakom az előző képhez képest nagyon sokat nőtt. Még van 5 hónap, szóval bele se merek gondolni mi lesz május végéig.:) Közbe a család bejelentette, hogy esküvőre kell mennünk május végén. Mondtam hogy ok, de nem garantálom, hogy nem ott indul meg a szülésem:D

Az ultrahangon legutóbb olyan lusta volt a gyerek.:) bent voltunk vagy fél órát, de az istenért nem akart ficeregni:) Legugolt, eltakarta az arcát, összeszorította a lábát. De kicselezte a doki. Azt mondta, hogy ő is kis fütyit lát a lába között:) De mondta hogy még várjuk azzal hogy a szobát kékre festjük.:)

Hogy álltok a karácsonnyal?



Lilypie First Birthday tickers
bbarbika
Budapest III. kerület
 
 


Barbi Nagyon csini kismama vagy :) Éljen a kis kukis :wink:. Esküvő pocakosan tényleg izgi lesz! Kicsit irigykedek, van valami pikáns a terhes-esküvői ruhákban, nekem főleg a szűzies fehér színük jön be :lol: :lol: :lol:. Ó, én nem bánnék harmadikra sem lányt, olyan jól működik ez a kettő is :)


Krampampuli Jöhet az a fotó, majd udvariasan győzködünk, hogy nem homorú :D. Apa gimis korában még orvosnak készült, de nem bírta a vért, úgyhogy végülis villamosmérnök lett :). De szülés után a doki mellett állva nézte, ahogy összevarr, és közben lelkesen kérdezgette, hogy mit-hogyan csinál :shock:. Ilyeneket hallottam: „cool, de mitől függ hogy mennyire hajlik a tű?” és hasonlók. Mindezt belső varráskor (hüvelybe repedtem). Ennyit arról, hogy nem bírja a vért :lol:


Alexa Mindkét lánynál csúcsos, hátulról nem látható „fiad lesz az tuti!” formájú pocim volt. Mesónál végigjátszattak velem mindenféle népi és vajákos tesztet, úgyhogy ő „fiú lett” :lol:. Most pont ugyanolyan a pocim formája, szóval most is „fiú lesz” :lol:.


Milli Igaz ami igaz, jobb tudni a tutit :)


Lekopogom, de kezd feltűnni Hármaskának, hogy vége az első trimeszternek. Be is indult a zabálási korszakom :roll:. Aszem hamar visszaszedem itt a karácsonyi zaba-korban azt a 3-4 kg-t ami lement :D :D :D


Karácsonyi készülődés terén mi „érdekesen állunk” :D Ha megjönnek a neten rendelt ajándékok, akkor minden oké, ha nem, akkor csak a gyerekek kapnak ajándékot :D. Takarítás terén annyit tettem eddig, hogy az ülőgarnitúrából kivakartam a banán és csokipépet, amit a hétvégén a lányok kemény munkával beledolgoztak. Jó volt látni, hogy valamit ilyen harmóniában művelnek együtt, igazán jó testvérek :lol:.


 


KépKép
KépKép
KépKép
rekuja
Budapest XXI. kerület
 
 
 
 
 


Nos, pocakfazon egy hatalmas babona :D Szerintem kb. attól függ, hogy miylen az alap alkatod (széles csípő vagy hosszú derék) és ehhez párosul az, hogy hol tapad a méhlepény, milyen pózban van a baba...Ivánnál tutiralány pocim volt és Lindánál is. Na nála legalább bejött Lucánál szééép kerek görögdinnye, olyan határozott fiús poci...nem jött be

Tegnap kölköcske megtréfált. Este kolbis rántottát csináltam a fiúk kérésére és veszettül jól esett!!! Asztán ahogy szoktam, 8-kor kidőltem a gyerkőkkel és 11 után felébredtem, kimentem a konyhába, ott kaja szag...macsek betojt...kakiszag...szellőzettem, de a vacsi mégis a klotyóban végezte Már Lucánál sem hánytam 1x sem és most sem...elször a 18. hétben??????????? Tök fura....Mondjuk a súlyomnak biztos jót tenne, minden este visszadobnám a vacsit Lindával híztam a legtöbbet, 14 kilót, de vele sem ilyen sokat az elején Most 6 kilónál járok és olyan fúúúúúúúúúúúúúúúúúúj

Krampa
NAgyiék voltak nekem, szóval nem volt olyan rémes a gyerekkorom :)

Barbi
Első unoka....első gyerek....Apukák is mindig rettentő lelkesek, minden kívánságodat lesik, nagyszülők is csodát várnak és repkednek a boldogságtól :D Aztán mikor általánossá válik, hogy terhes vagy és megint baba, akkor elmúlik a varázs és ahogy Réka írta...4kézláb sikálhatod a kádat domestossal, sz sem fog zavarni senkit Iván születésénél Zsolti, aki nem egy meghatódós típus, kissé elpityeredett...most meg ha lehet már kihagyná a szülés részét Sőt, már Lucánál se nagyon akarta, de miattam bejött Így van ez...minden csoda 7 napig tart! Ki kell élvezni
Esküvőt én úgy értettem, hogy nem a saját lagzitok lesz május végén....Lindával aug.10-re voltam kiírva és mér júli.9-én 2ujjnyi volt a méhszájam. Tesóm pedig aug.1-jén ment férjhez. Én roptam a legjobban és Linda olyan jól érezte magát, hogy ráhúzott a kiírt időre 2 napot Én is azt hittem, hogy megszülök addigra, vagy ha máskor nem, hát aznap

Karácsony
A lakást feldíszítettük, de nem sok haszna, mert Luca elől mindent pakolni kell. MAgasság nem gond, naná, hogy mindenre felmászik. tegnap emiatt az adventi gyertyát sem gyútottuk meg, mert a angyok szeretik fejmagasságból nézni, Lucának meg nem nagy kihívás elfújni...így tök felelsleges gyútogatni
Ajándék már rég megvan mindnekinek. Bár nálunk nincs nagy ajándékozás. Anyuval egyáltalán, Zsolti szüleinek tusfürdő meg desszert szint. Mi egymásnak szoktunk Zsoltival meg persze a gyerekek. Egy könyv+egy játék. Másnap meg harmadnap is kapnak 1-1 játékot mamától és nagyitól...három nap alatt ennyi elég is Takarítás meg ilyenek málunk csak a normál szinten. Letörlöm a port és örülök neki, hogy ez is megvan Már kezdem megszoni a koszt, amivel a sok gyerek jár, de nagyon nehéz Akinek van otthon pár, az tudja, hogy reggel 1,5 óra takarítás 1,5 óra múlva teljesen nyomtalan Főleg a konyhára igaz ez. Egy evés és bokáig morzsa-maszat minden...Szóval takarítás alap szinten. Nagyjából minden alap szinten. Ez egy nagyon jónak ígérkező 24-e lesz ♥ Csak mi leszünk 5-en. Főzés szintén alap szinten így egész nap 4kézlábazhatunk a szőnyegen a gyerekekkel Nálunk hajnalban van ajándékozás...este díszítünk, mikor már mind alszik és reggel nagyon korán bírnak felébredni karácsonykor

Kép
Kép
Kép
Kép
hrenata
 
 


Sziasztok!

Renáta - Ahogy elnézem acsaládi múltad nem lehetett egyszerű felnőnöd sem mert azért jó, ha az embernek 2 szülője van...
Mi a szüleimmel és gyakorlatilag az egész családommal nem vagy csak alig tartjuk a kapcsolatot...  Anyámékkal főleg anyámmal a párommal való kapcsolatunk kezdete óta megromlott a kapcsolat és ezen a gyerekek megléte még csak rontott... Persze ha szalók szinte bármiért akkor még így is ugranak ha éppen nincs v.mi dolguk, de a rossz viszony miatt én nem szólók semmiért és ha kapunk esetleg valamit akkor azt nagyon megköszönöm.
Már mondták amikor most visszamentem dolgozni, hogyha betegegk a gyerekeke akkor szóljak nekik és vigyem el őket hozzájuk, majd ott ápolgatják és hazafelé meg begyüjtöm, de én hozzájuk majdnem ha fizetnének érte se vinném őket, mert nekünk nem tetszenek a náluk meglévő életkörülmények, meg 1 beteg gyereket nem fogok tömegközlekedéssel vinni hátha még valamit összeszed...
Párom szülei azért segítenek nekünk, mert nem lenne igaz, ha mást mondanák. És sajnos akkor is segítenek amikor kifelyezetten nem örülünk neki és én azt utálom, hogy mindenbe beleszólnak! Megjjegyzéseket tesznek főleg anyukája. Igaz úgy csinálom mostmár többször, mintha nem hallotam volna, hogy szóltak bármit is mintha falnak beszélnének igaz látom ez nem tetszik nekik, de valahogy utána abbahagyák, vagy elvonulnak...

Alexa - Ahogy írták a lányok bármikor megérezheted babód mocorgását. Akár már ma is, de lehet, hogy még heteket kell rá várnod...
Remélem a tesó ügy békés véget ér majd mindanyiotok örömére és nem kell rá sok évet várni... Egyébként mikor költöztek ki? Mert nekem úgy tünik mintha évekkel ezelött történt volna ez a fordulat...
És nagyon jó az 1. pocakos képed!

Rekuja - Jó kis hely németbánya is  Nektek meg mostantól a szívetek csücske is lett mégjobban mint eddig valaha 3-aska kapcsán  
Na a wc-és helyzetért nem irigyellek borzasztó milyen emberek és munka morál van itthon, mert már rég megcsinálhatta volna... Fiú wc mekkora ötlet!  

Mili - Csak pozítívan várjuk a postát  és üdv a csapatban!

Era - Ha ilyen a tél akkor a nyarat meg se kérdem...  
És a kinti rokonok nem segítenek, vagy te nem szeretnéd?...
Egyébként Alexander is besárgult de már itthon egy kicsit és mi is napoztattuk ablak mögött meg lent is mondjuk, mível nyári 1 hetes korától rengeteget sétáltunk...
+ hasfájós is volt szegénykém, és csak lent tudott rendesen aludni... Gondolhatjátok milyen kipihent voltam... És konkrétan volt olyan nyáron, hogy esete 8 után lementünk még vele sétálni...

Barbi - Gratula a kukachoz! Bár igaz, hogy meg kell várni az elkövetkező 2 uh-t is és ha még meglessz akkor lassan tényleg lehet majd festeni a falat kékre...
Jó a pocakos képed szépen nődögéltek!

Karácsony... Voltunk anyuéknál karácsonyozni, mert párom kitalálta, hogy 2 ünnep között nem hajlandó odamenni... Így tegnap voltunk náluk és még a karácsonyfát is felálították a fiúk kedvéért  8l Nálunk annyi legy kapnak egy társasjátékot (csótánycsapda) eddig még nem volt semmilyen se... Meg mamáéktól is valamit... Kaja meg mjad jővőhét végén... (Utálom a lenygyel káposztás kaják szagát 4-5 napoig kismamaként érezni az egész lakásban ilyenkor..., mert az egyiket 1 hétig kell főzni, hogy jó legyen!...)

Üdv: Kinga
KépKép
KépKép[/ur]l]
[url=https://lilypie.com]KépKép
KépKép
eBizsu képviselõ lettem így ha valakinek kell valami csak szóljon minden alkalomra van! http://www.ebizsu.hu/katalogus/online-katalogusok.html
liliommanó
Budapest IV. kerület (Káp 1.)
 
 
 
 
 
 


Barbi
Én mondtam, hogy fiú Te is káttad a kukacot? A következő uh-n, ha Olivér rendes fiú alaposan beterpeszt és akkor kétség sem fér majd hozzá, hogy fiú

Kinga
Anyudék jófejek :) Legalábbis karácsony témában. Azért olyan veszettül nem kell ám engem sajnálni! Még a végén azt hiszem, hogy tényleg rossz nekem Apakérdésben tényleg nem voltam túl mázlista, de a gyerekeim azok :) Van egy kamasz bátyjuk aki az apjuk is egyben A férjem egy nagy gyerek ;)

Kép
Kép
Kép
Kép
hrenata
 
 


Barbi: Tök jó ez a kép rólad.
Kukis, legalább nem kell tovább neveken filózni a neveken... Egyébként miért is kell várni a kék festékkel? Inkább tegyél egy lányt kékbe, mint egy fiút rózsaszín szobába... Tényleg, egy szobában lesz veletek?

Akkor jól sikerült a buli. Aranyos az apósod. Sokszor elgondolkozom rajta, h örökbe kéne fogadni egy normális nagyszülőt...
Mi leghamarabb szilveszterkor megyünk bárhová is (Győrbe). Általában egyik héten Patrikkal megyek vhová, a másikon a párommal vacsizni, de a rosszulléteim miatt 2 hónapja itthon túlélés van, úgyhogy úgy várom már, mint egy gyerek. Már ruhát is néztem
Legközelebb UH előtt tolj egy csokit és úgy fog pörögni, mint a motolla

Én is úgy értelmeztem, h máshoz vagytok meghívva. Lehet gratulálni?

Renáta: Hát, egyszer mindent el kell kezdeni, a hányást is... Találkoztam ma a védőnőnél egy 8 hónapos kismamával, megvígasztalt, h ő még a múlt héten is rosszul volt...
Mennyire bírja a makka a gyerekeket? ...és a farokcibálást?
5 hónapos terhes vagy, sztem nem gáz a 6 kilo. Majd ha a védőnő pattog

Nyehehe, vhol még él a kép a szekrény tetején ücsörgő gyerekről...
Egyébként enyém gyerek ügyes volt, nem győzött takarítani. Napi szinten szedtem össze a fél felmosóvödörnyi vizet. A főzés volt még a nagy kedvenc, mindenütt volt egy lábas és egy fakanál. de rég is volt...! Emlékszem, frankón be voltam sz.rva, h miért nem fiús a gyerek (hja, meeee egyedül neveltem, azééé)

Liliom: Akármilyenek is anyósodék, de azért hátország az alapján, amit elmondasz. Jó-jó, meg kell alkudni és az nagyon nem kényelmes, de most ez van. Lesz még jobb is és van ennél rosszabb is. Kitartás!

Réka: Még jó, h az orvos nem ajánlotta fel férj-uradnak, h akkor most esetleg össze is foltozhat tégedNekem is ilyen vágásom volt, nem tudom, te hogy vagy vele, de nekem évekig fájt a helye... Nálunk én filóztam orvosin 1-2 éve, mert OEC-es vagyok és át tudnék menni pontok alapján, de nálam is a vér az, ami miatt kiestem. No meg a finnyásságom és a szagok... Vért venni tudok (igaz csirkétől és nyúltól, de akkoris...), de a kinyuvvadt, felboncolt tetemeket azt nem vagyok hajlandó megnézni. Pedig az állatorvos olyan magától értetődően szokta mindig kinyitni előttem a zsákait: Ennek is tüdőgyulladása lett a hidegtől, NÉZD MEG!  Én meg ahogy ő tolja elém, úgy curikkolok.

Karácsony: lakás feldíszítve, a teraszra kéne még kitenni a fényfűzért, de mire hazaértem besötétedett, úgy meg nem volt hangulatom hozzá. Ajándékok? A páromé megvan, Patrik szgépes játékot kér, behozatjuk 1-2 nap alatt, anyámék megkapják a gyerek régi gépét+mellé még vmit - azt mondta, ő megveszi én kifizetem, yessss- a húgom ruhákat kap (netről jön). Fenyőt ma vettem. Csodaszép lesz

Képet csináltam, azért tuti ami tuti alapon felvettem egy bandázst is 1 1

Dóra Regina június 22-én született. Na, így már jó? :-DDD
krampampuli
 
 


Hű, de bénán szúrtam be.. Sry, majd még gyakorlom...

Dóra Regina június 22-én született. Na, így már jó? :-DDD
krampampuli
 
 


Köszi csajszik.Éppen szendvedek,se feküdni se ülni nem jó. A gyerek is folyton ficereg:) Itt nyom ott nyom:):) kivülről apa még nem érzi úgyhogy csak irigykedik:)

Az esküvő amire májusba megyünk az Gábor unokatestvéréjé lesz. A miénk valószínűleg márciusban lesz majd:):):) szóval addigra szereznem kell valami fehér rucit,amivel babóval elférünk:):):)

A "gyerekszoba" jelenleg levendula színű,azt szeretnénk majd valami szépre kifesteni.
Úgy tervezzük hogy már az elejétől külön szobába lesz,és inkább én költözök be hozzá.Apa nagyon hárklis tud lenni ha nem alszik rendesen!:):):)

Lilypie First Birthday tickers
bbarbika
Budapest III. kerület
 
 


Krampa
Mennyire bírja a makka a gyerekeket? ...és a farokcibálást? Na ezt nem értem...lefordítod?
A védőnő kicsit pattog. Pont azért, mert ismer már és tudja, hogy ennyi nem szokott feljönni ennyire az elején. AZért az 5 hónap még odébb van...Épp csak belekezdtem az 5-be. Az azt jelenti, hogy még 4 hét, ami alatt simán felkaphatok 2-3 kilót és akkor az 8-9
Enyém gyerkek is ügyesek, nagyon kreatívak, folyton nyírbálnak meg rajzolnak. A fecniket és a cerkákat pedig Luca szanaszét szórja a lakásban...Tudod...3 gyerek 3x annyi rumlit csinál, mint 1
Én férjem elég tipikus férfi és velünk él, Iván mégis elég nőies lelkű...Imád főzni, takarítani és érzelmileg is olyan kis finomlelkű....De persze sokat számít biztos, hogy nő nevel egy kisfiút...

Kép
Kép
Kép
Kép
hrenata
 
 


Barbi, gratulálok az esküvőhöz. A leendő gyerekszoba jelenleg az én szobám és rózsaszín. Ha lány lesz, így marad, nincs kedvem festeni. Na jó, de átkenjük...

Renáta: Nem azt írtad, h bekakilt a macska? A macska hogy bírja, mikor a gyerekek a farkát cibálják? Ez volt a kérdés
Én úgy tudtam, h az első három hónapban havi fél kilo az áltag, a többiben havi 1, a végén heti 1. (bár idáig én sosem jutottam). Megyek be csütörtökön suliba, megkérdezem neked a védőnőktől. Vagy jó a védőnőd?

Dóra Regina június 22-én született. Na, így már jó? :-DDD
krampampuli
 
 


Barbi:köszönöm! neked is szép pocid van!
rekuja:csúcsosnak látszik a pocim?
hrenata: akkor hülyeség ez a pocis dolog?
Liliommanó:kb 2 éve költöztek ki.Köszönöm, hogy megdícsérted a pocim.
Krampampuli: neked is szép pocid van.
alexa029
Budapest XIV. kerület
 
 


Alexa Fogalmam sincs, milyen formájú a pocid :lol:. A sajátomra se mondanék formát :roll:. A derekam még egyértelműen megvan, na erre szokták azt mondani, hogy fiú :roll:. De hát nálam nem jött be :D


Krampampuli Oké, őszinte leszek: a mellméretedből hamarabb mondanám, hogy terhes vagy, mint a pocidról :roll: :). Na, nekem meg fordítva van, ketten együtt kiteszünk egy átlag-kismamát (küldj melleket, küldöm a pocit!)


Nálunk a háló lila-rózsaszín, nem is értem apa mért szeret inkább a nappaliban aludni :lol: (tekintve hogy 2 óránként pisilek ő meg horkol, ez ideális állapot 8) )


Nővérem egyedül nevelte évekig a lányát, aki tök fiús :roll:. Azóta kezd nőiesebb lenni, amióta együtt élnek az „új” párjával (4 év után még van értelme újnak hívni?!)


Na, az kéne még csak, hogy apa bennem gyakoroljon :evil:. De, az első hüvelyi varrást tök elcseszte a doki szerintem :evil: qrva szűk lettem :evil: :oops:. Második szülés után mondtam neki, hogy varráskor vegye figyelembe apa átlagon felüli méreteit :lol:. Megérte azért a képért, amit a férjem vágott, mikor meghallotta :lol:. Viszont másodjára remekül eltalálta a dolgokat 8) meg is dicsértem utólag 8) Valamelyik barátnőmmel beszéltük, hogy kéne vinni egy gipszmintát, hogy na, ekkorára varrjon, doktor úr :lol:.


Döglött állat boncolása nem zavar. Nagyapám halbelezéseit imádtam nézni, utána mindig játszhattunk a pukkantóval (léghólyag napon kiszárad és ha ráugrasz nagyot pukkan, remek móka).


Barbi Ezek szerint az esküvővel csak nem lőttem annyira mellé :D Rémlett, hogy még nem vagytok házasok, ezért asszociáltam rögtön rátok :wink:. De akkor meglesz a pocakos fehér ruha :wink:.


Liliom Nagyszülők sokszor a nekik kényelmes segítséget adják meg, még ha logikátlan is. Mi gyerekként, ha betegek voltunk, néha odaköltöztünk 1-1 hétre a nagymamisékhoz. Meg kell mondjam, imádtuk!!! Emlékszem ovis korunkban egy bárányhimlős vírusra, mikor karácsony előtt a nagypapissal voltunk (nagymamis még dolgozni járt), rengeteg halat főzött nekünk (saját fogás nyárról lefagyasztva), lehetett a nappalijukban legózni, este is ihattunk kakaót, volt hátmosó keféjük… Bezzeg a lányaimat betegen utálnám anyámékra hagyni 1 hétre, pedig nekik lehet, hogy élmény lenne :roll:.


Szülőkkel – bárkivel – együttélés marha sok kompromisszumot igényel, tényleg nehéz, egyetértek. Ha csak a közös konyhára gondolok, már kiráz a hideg :(


Renáta Én idén beszereztem led-es mécseseket :lol:. Meguntam, hogy a karácsony gyertya-mentes legyen :roll:. IKEÁban vettem a múltkor két led-es gyertyát, és tök jó hangulatosak, egész meglepődtem. Szaffi meg viszi magával sétálni, és játszik a sötétben vele 8). Múltkor hétvégén voltunk barlangtúrán (Szemlőhegyi babakocsibarát barlang), na ott is boldogan világított végig a gyertyájával (bajlangi töjpe vagyok!).


Takarítás ismerős :) Nálunk uncsitesóm szokott (így támogatjuk szegény egyetemistát), Szaffi meg segít neki… együtt fogják a felmosó fát :D. Na az is hatásos. Nálunk az étkező a nappaliban van, ez mindent elmond a maximálisan létrehozható tisztaságról, szerintem :).


Nálunk apa minden uh-n ott volt Szaffinál. Mesónál már csak az utsó néhányon, amikor nem hagyott vezetni (akkoriban voltam folyton kórházban). Most valamiért nagyon lelkes, nem is értem az okát, de nem merek rákérdezni, nehogy megváltozzon :lol:. Szülést ő ki nem hagyná, rohadtul élvezte mindkétszer (hát igen, ha nézheti, ahogy varrnak… :lol: )


Számolgattam, hogy vagy te már 5 hónapos, de akkor nem én vagyok a béna :) Viszont azt mondhatod, hogy az 5. hónapban vagy, az korrekt, és olyan jó soknak hangzik :lol:. Én is azt mondogatom, hogy a 4. hónapban vagyok, ami végtére igaz (ha már a 9. hónapban szülünk vagy mi :roll:)


 


Csináltatok már réteslisztből palacsintát? Mint a lapított fűrészpor nutellával :evil:


KépKép
KépKép
KépKép
rekuja
Budapest XXI. kerület
 
 
 
 
 


rekuja:oké.Én kereknek láttom a tükörbe.
alexa029
Budapest XIV. kerület
 
 


rekuja:majd megtudom az uh-án
alexa029
Budapest XIV. kerület
 
 


Huh...végre elkészültem az óvónénik ajándékával. "Társadalmi munkában" vállaltam be és mindig szidom magam utána, hogy Éééééééén barom, hát hol van arra nekem időm, hogy ingyé dolgozzak és egyáltalán...hol van nekem ilyenre időm terhesen/álomosan pláne karácsony előtt...Egy barom vagyok Jaa, határidő ma 1/2 5 volt.

KRAMPA -RÉKA Imádlak benneteket Kár, hogy nincs "like" mert sok hozzászólásotok kiérdemelte nálam

Krampa
Jaaa, hogy a macska?????????? Hát egy teljesen antiszociális lényről beszélünk, aki egy lassan 8 éves persza alighím...Egy hatalmas dög :D Szereti meghúzni magát a háttérben. Olyan Garfield féle. Ne nyúlj hozzám, hagyjál lógni. Sokan nem is tudják hogy van és néznek nagyot, hogy már itt vannak 1 órája vagy kettő és csak az tűnik fel, hogy van alomtálca a wc mellett Szóval ő egy antimacska és egész nap elbújik. így olyan sokat nem atlálkozik a gyerekekkel. A 3 éves korosztálynak már néha hagyja magát, az alatt menekül :D Linda egyszer kihúzta az asztal alól a farkánál Na ilyen sem volt többet. Őkelme nem szarozik, simán karmol. Morog előtte meg fúj, szóval "én szóltam!" Jaaaa, gyerel sír, kicsit vérzik...majd máskor nem nyúzza :P Amúgy a macska az elsődleges terhességi jelzőrendszerünk Ilyenkor mellém szokott ülni és megpróbál mellém feküdni az ágyba Nem is tudom minek költök tesztre, ami az én esetemben már lassan egy vacsi ára Macska előbb jelzi a +
A védőnőm tök jó. És ha azt nézzük, hogy én 4 hónapos terhes vagyok, akkor nálam átlagosan 2-3 kilónak kellene lenni, nem 6-nak

Alexa
Aha, hülyeség a pőocis dolog. Azok szerint nem, akiknek bejött ;) Olyan ez, mint aza béna kínai naptár, ami szerint van 2 lányom és egy fiam...ebben a sorrendben. Most fiút jósol. Én is azt jósolok magamnak :D De akárhogy nézem, így csak 50 %-ban jön be :) De amúgy is ennyi a találati esély, ha csak böksz egyet a sötétben

Szoba fala...Hát nálunk most fehér és egy fal "ikeazöld". Előtte sárga volt. Mikor Iván született sárga volt a fal és csináltunk egy babasarkot zöld tapétával. Májusban festettünk. Azóta van ez az új. Nekem a kék és a rszín is meredek, mint szoba szín...Legalábbis ezek a babaárnyalatok...Kék és rszín szobát is el tudok képzelni, de nekem nem való :)

Vizsgálatok
Zsolti már lindánál is úgy volt, hogy ha tudott volna sem jön el, mert utál várni és tök mindegy. Gyerek-gyerek. Mind ugyanolyan paca a képernyőm :D Amúgy meg ő a bébicsősz, szóval esélytelen is lenne.

Réka
Led-es mécses...na az se sokat van a helyén Akkor már tök mind1 Nálunk Iván vinné első körben bunkizni.
Tudod mikor szülünk? Fogantatás napjától számított 10. holdhónapban ugyanazon holdállásában, mint a fogamzás napján Normális esetben. A lányok tudom mikor készültek, mivel tudom mikor van peteérésem. Teljesen pontosan születtek. Lucánál már trükkösen a mesi utolsó dátumát is úgy adtam meg, hogy az általam számolt napra legyek kiírva És lám! Akkor jött. Lindánál még nem volt ennyi eszem, szóval pont azzal a nyamvadt 2 nappal jött később, ahogy számoltam...Most is tudom, hogy május 19-én fogok szülni. De a hivatalos időm május 20, mert csak "A" naphoz hozzá adtam 266 napot és csak később néztem, hogy a hold pont előtte való nap áll majd úgy. Sebaj. Inkább előbb szüljek, mint utóbb Elég undi naponta bejárni vizsgálatokra.


Kép
Kép
Kép
Kép
hrenata
 
 


Jaaa és rétesliszt...
Keverd fele-fele arányban és úgy nagyon jó állagú lisztet kapsz! Azzal bármit süthetsz!!!

Kép
Kép
Kép
Kép
hrenata
 
 


hrenata: köszi.kínai naptár egyik oldalon fiút mutattat, másik oldalon meg lányt. Azt tudtam, hogy hülyeség. Meg valami jónás naptárról olvastam. Arról te hallottál?
alexa029
Budapest XIV. kerület
 
 


Szerintem a teljes kiörlésü lisztesnél rosszabb pala nincs:):):

Akartam már kérdezni Reni,merre laktok a kerületbe?:) Még az is lehet hogy szomszédok vagyunk:)

Lilypie First Birthday tickers
bbarbika
Budapest III. kerület
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?