Sziasztok!
Nem vesztem el, csak beszívtunk valami felsőlégúti vírust, és 2 hete szívunk vele, gyerekek meg én felváltva. Viszont visszaolvastam az elmúlt 2 hetet

Ha kicsit összevissza amit írtam , bocsi 3 részletben ment csak a dolog
Renáta: csinos a pocakod

Már van vonalzója a nagyoknak

Szerintem 3 gyerek 9-szer annyi rumlit csinál, minimum
Alexa: üdv itt, és gratula

Neked is zsépen gömbölyödik a pocakod

Én ezekben a nem jóslós dolgokban nem igazán hiszek, 3 gyerekből legalább egy mindegyiknél hibádzott.
Réka: Chrysler grand voyager maradt. Volt még mellette a Renault grand espace, de mondták a szervízben (van másik Renault-nk), hogy nincs hozzá utángyártott alkatrész, csak gyári, és bontókba se nagyon van, úgyhogy horror a szervizelése, ha valami tönkremegy benne.
Uhh, ilyen liftes kéz beszorulós balesetünk nekünk is volt Zalánnal, szerencsére még időben kapcsoltunk, elrántottuk a kezét, de nagyon sírt szegény.
Ez a tesó születés utáni altatásos mizéria is ismerős. Miután Csenge megszületett Zalán képes volt este 10-ig kirohangálni és szórakoztatni minket, pedig egészen addig normális időben elaludt (az más kérdés, hogy több mint 2 éves koráig nem aludta át az éjszakát)
Hányás mondjon le, de gyorsan most már.
Pénteki "randi" látom jól sikerült
Mozgás: én Zalánnal terhesen jártam kismama tornára, nagyon jó volt. Most sajnos nem tudom megoldani a másik 3 felügyeletét, pedig olyan jó lenne menni megint.
Krampa: segítségem nem igen van. Anyukám kijön kb 2 hetente péntekenként, mert aznap csak kettőig dolgozik, de sajnos elég messze lakunk egymástól. Ezenkívül ha nagy gáz van, valaki mindig tud segíteni (4 tesóm van, unokatesómék itt laknak nem messze, de náluk is sok gyerek van). Én látom a pocakot a képen, ez megnyugtat?

Doki arcára kíváncsi élennék, amikor a képébe nyomod a mintavételhez a vibrátort, közvetlenül szülés után

Ilyen szeméremdomb fájásom nekem is szokott lenni, már Bencével is volt, állítólag előfordul. Most olvasom a barnázást, az már nem jó :S Drukk, hogy elmúljon minél előbb, és a karácsonyt ne a kórházban töltsd.
Era: Dante még nincs elkésve a beszéddel, Zalánnak 2 éves 3 hónapos koráig kb 7-8 szava volt. Csenge már keményebb dió, vele április óta fejlesztére járunk, de ő akkor már majdnem 3 éves volt. Most kezdett el beszélni 3 hónapja, egyre ügyesebb.
Milli: remélem lassan hozza a postás hozzátok a megnyugtató leletet
Hazajövetel: én örülnék, ha haza lehetne jönni 24 óra után a kórházból, a második-harmadik napot már nagyon rosszul szoktam viselni.
Barbi: gratula a kisfiúhoz!
Karácsony: kakaós bejgli már kész, bár szétrepedt, de nagyon finom. Diós bejglinek egyelőre csak a tölteléke van meg. Mézeskalácsot még díszíteni kell, meg még szeretnénk csinálni 1-2 sütit, meglátjuk mi fér majd bele az időbe. Ajándékok már meg vannak, de még csomagolni kell őket, azt majd holnap este. Én most kezdtem el nagyon várni a karácsonyt, holnaptól itthon van a férjem, kicsit nyugisabb lesz az életünk

Takarítás: majd ahol nmagyon látszik, ott takarítunk még egy kicsit, de csak apósm jön 26-án addig meg a gyerekek még százszor tönkreteszik azt, amit én rendbe raktam. Többi helyre mi megyünk.
Család: én szüleimmel nagyon jól kijövünk, csak sajna viszonylag messze laknak (nem az ország másik vége, de nem is fél órán belül). Párom szülei elváltak, velük elég minimális a kapcsolattartás, évi néhány alkalommal találkozunk. Én néha sajnálom, hogy így alakult, gyerekeknek szerintem jobb lenne, ha több kapcsolatuk lenne a másik oldalon lévő nagyszülőkkel is, de már feladtam.
Makka nálunk kettő, egyiket simán lehet a farkánál fogva húzni, sőt befekszik a legkisebb elé néha, hogy nyúzza (szerintem szimplán h*lye, de mindegy). A másik először nyávog, aztán fél percen belül harap. De ő igyekszik elkerülni a gyerekeket.
Szex: ööö... izé... Az én fejem néha eléri a párnát még azelőtt, hogy elaldunék. De nem mindig. Na meg az első sok hétnyi hányinger se tett jót a házaséletünknek.
Era minden elismerésem, én férjem ha felébresztene fél 4kor, azt nem biztos, hogy túlélné
Liliom Kellemes Ünnepeket Nektek is!
Tesó: hát, kíváncsi vagyok, nálunk hogy fog a meglévő 3 viszonyulni az új tesóhoz. Zalán nagyon örült anno Bencének, néha most is bejelnti igényét egy új kistestvérre. Csenge mikor meglátta Bencét elbőgte magát, Bence meg állandóan rajtam lógna, szóval érdekes lesz.
Gyertyafényes vacsorára bárki helyett szívesen elmegyünk a párommal, jó lenne kicsit nyugiban ülni
