A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Gyermekek / magzatok kor szerint » 2005. nyári babák


Johanna!
Mik ezek a görcsökKép? Mit mondott a "jóember"Kép? Csak fekvéssel kivédhető a többi? Nagyon vigyázz magatokra!!!!!

Márti
csmarti
 
 


Mel!

Szerintem ne aggódj.
Én múlt héten voltam 12+5 hetesen uh-on. A nyaki redő 1,9 volt és a papíromon szerepel, hogy az érték 3-ig normális. Neked egy kicsit magasabb, de nem jelenti azt, hogy baj van. Bízz a dokidba! És nyugodj meg.

Andi
andi71
 
 


Sziasztok!


Pipocska,
Néhány adat a táblába: 20+2 hetesek vagyunk. Korhaz B.A.Z. megyei Kórház
Neme: Fiú, Név: András

Lányok!
Tegnap voltunk 4D Kép Iszonyatosan nagy élmény volt. Nem is gondoltam volna. Persze bevetettem minden praktikát, csoki, szénsavas víz....És a kis krampusz mocorgott is rendesen, rugdosott a lábával, boxolt a kezével, valamit tátogott is, néha megfogta a fejét mint aki gondolkodik, hogy most mit is csináljon, volt hogy mosolygot, és volt amikor kinyújtotta a nyelvét Kép Kép

És itt tudtuk meg hogy hogy kisfiú lesz. Kép
bár apuci inkább a lánynak szurkult, most attól tart, hogy a kiskrampusz lenyúlja majd a gépét, meg a távirányítos autóit. Kép Kép Kép

Tegnap éjszaka felébrettem a mocorgásra ez is nagyon felvidított, mert kb. egy fél óráíg rugdosott egész erősen, bár el is gondolkodtam rajta : Mi lesz később, ha már erre fekelek? Kép


Lábgorcsök, nekem is vannak, van hogy éjszaka fel kell kelnem járkálni és aztán elmúlik....De kit érdekel a babó jól érzi magát ez a lényeg. Kép Kép


Kép

Szép napot mindenkinek Kép
Pusz,
Drika
drika
 
 

 
 

Pipocska!

Az UH-n adott papíron sajnos nincs rajta a baba teljes hossza. Én megkérdeztem, és akkor mondta.

Akiren
akiren
 
 


DrikaKép
Gratula a kiskukishoz! Látom a Medimom-ban voltatok? Én itt dolgozom a Mom park mellett és naponta bemegyek a MOM parkba de hol van ez a medimom pontosan? melyik szinten?
Rendesek voltak? Hozzáértőek? szóval irj le légysz mindent! És kismanód itt most hány hetes is pontosan?

Köszi,
MJ-Móni
17+4
mj__móni
 
 


Lányok!
Tegnap nagyon sokat, és nagyon sokszor próbáltam írni, de mindig elszállt, és a végén egyszerűen meguntam!

Drika és a többiek!
Nagyon gratula a 4D-s eredményekhez, képekhez!

Johanna!
Mi ez a görcs? Mit mond a dokid?
Jóga jó volt, és hiányoltalak is Kép

Giggancs!
Látom, az egyik kocsi elkelt Kép ennek szívből örülök. Az én nagy gondom az, hogy lelkileg nem tudom elszánni magam, hogy használt kocsit vegyek. Lehet, hogy ez csak az én hülyeségem, de ez van, és nem tudok ellene tenni. Ne haragudj!

Pizzamama!
Örülök, hogy megint köztünk vagy! Kép Tegnap egy csomót írtam neked, és mindet bezabálta az éter Kép Csak arra akartam kitérni, hogy ne hidd, hogy az itteni mesteremberekkel való küzdelem egy könnyű dolog lesz. Én megszenvedtem velük nagyon másfél éve, nagyon résen kell lenni, és ami a legfőbb, mindig jelen kell lenni. Nem elég százszor elmondani valamit, mert úgyis máshogy csinálják meg, mint ahogy megbeszélted velük. És mivel nem az övék a lakás, nem is vigyáznak rá. (Nekem pl a parkettás úgy végigkente a fal alját valamilyen anyaggal, hogy a festők kezdhették elölről a munkájukat... és ez csak egy ízelítő. Nem akartalak elkeseríteni, csak annyit mondok, testileg és lelkileg készülj rá! Kép

Pusza mindenkinek
Gem
18+3
gemini
 
 


Mel,

Ha a Rózsakertbe mész, akkor ott egy komplex vizsgálat van, UH+ vérvétel. Viszont biztos eredményt, csak a 11-13 hét között ad, annak az eredménye viszont 95%-os, tehát az feketén fehéren elmondja, hogy mi van. Viszont később már nem tudják elvégezni. Nekem is az AFP után már csak egy másikat végeztek, ami sokkal kisebb biztonságú, mondjuk csak 75%-os. Tehát rád bízom, de ha rövidre akarod zárn és van is pénzetek, mert ugye k...a drága, akkor ne halogasddddddd....

Márti: azt mondta, még nincs baj, de pihenjek többet mint szoktam, mert ugye én egy állandó jövő menő csajszi vagyok, egy perc nyugtom sincs. Még otthon sem... Szóval ha nem is fekszem egész nap, de azért többet, mint régen. Remélem nem lesz baj. Tegnap az UH azt mondta, hogy a méhszáj zárt... persze ettől még tartom az előirást....

Oxigén: mész ma tornára? Készülj fel, hogy rengetegen vannak...

Gemini: milyen vóóóóót a jóga. Ha voltál? babakocsid lett?
JohannaZsebi

Kép
Kép
johanna1975
 
 


PizzamamaKép
Most nagyon Off leszek:

Itt van egypár válóok, amit bölcs tapasztalatommal és 11 év házasság +2 év együttélsé után szedtem össze, és amire nagyon oda kell figyelni:
1. Pénzgondok
2. Gyereknevelés
3. Házépítés és felujítás!- csak óvatosan!
4. Autóvezetés (ez nálunk kardinális dolog Kép)

A legrosszabb az egészben az, hogy:
Belekezdesz a házépítés/felujítás projektbe ami már eleve egy válóók, akkor rögtön befigyelnek a pénzügyi gondok, mert kb 1,5X többe kerül a dolog mint amit mondtak és amennyire számítottál, aztán ha még gyereked is van, az már 3 szoros rizikófaktor! KépKépKépKép

Pusszancs mindenkinek,
MJ-Móni
mj__móni
 
 


Mj_MoniKép
En is majd mindennap jarkalok a MOM parkban, mert ott vasarolunk be, es ott lakunk a kozelben. Lehet hogy parszor mar elmentunk egymas mellett??Kép Egyebkent a Medimom az elso szinten van, a Csorsz utcarol nyilo ajton ha bemesz, akkor pont ottvagy, ill. pontosabban az ajtotol balra nyilik. Vagy bentrol is megkozelitheto, a mozgolepcsotol jobbra. Jo hogy nekem ott van egy kopesre megis a Praxisba mentemKép Talan legkozelebb, ha mar 30 het utan leszunk..

DrikaKép Tok cuki ahogy fogja a fejecskejetKép)

SygnumKép
Hat nem tudom mitol volt a derekfajas, lehet hogy tenyleg ahogy a babuci helyet csinal maganak, nyomodik szet bennem minden?? De erdekes, ahogy jott, el is mult masnapra. Viszont most neha feljebb szurt, a lepem fele, mintha beszorulna a levego. Szerinem felfele is helyet csinal maganak.. Vagy ki tudja.

VikiKép
Hat en is megijedtem, de szerencsere csak az ijedelem volt, mert nem razkodtam nagyot. Ugyeugye nem mindig roissz ha az ember ki van parnazva a seggenKép
Szegeny, nagyon sajnalom ezeket a visszereket!! Mit szedsz ra? Es mit lehet tenni vele?

Zalai AndiKép SziaKép Mar jo reg nem jartal erre!! Megtalaltad az orvosod? Remelem minden rendben!!

VandaKép
Holyaghurut elvonult?? Ne gorcsolj tul sokat a lakas miatt, biztos megoldjatok!! De persze az sem baj ha kisirod magad, csak ne idegeskedj!!Kép

Rolunk csak annyit, hogy Boribaba egyre aktivabbKép Napkozben is fickandozik, bar csak pici pukkanasokat erzek, de eset mikor neha mar nem birom az oldalt fekvest, a hatamra fordulok es akkor erzem a legjobban, akkor rugdos rendesenKép De nem maradok sokaig haton fekve, tudom hogy az sem jo. Felek hogy azert rug akkorakat, mert o sem erzi jol ugy magat..

Na elkezdem a melomat,
Szep napot mindenkinek!!
Timi
21+6
splendida
 
 


Gemini: remélem most hétvégén már tudok menni. Görcs? jó kérdés... talán a vékonyságom miatt vannak, de nincs gond, de jobb megelőzni azt...
Tényleg nem akarsz használt kocsit? Én szinte meg csak abban gondolkodom... azt hiszem kevés új cucca lesz. Jó néhéz sorsú gyerek lesz....:-))

JohannaZsebi

Kép
Kép
johanna1975
 
 


Fejeske!

Miért mondta azt a dokid, hogy 60%, 10% stb.?
Kicsit le vagyok maradva, mert A párom két napja nem "enged" a géphez, mert dolgozik.

Kép
Kép
pipocska
 
 


Persze Lara77 beteszlek, csak írd meg az adataidat. Mailben jobb lenne, mert akkor nem kell visszakeresgetnem.Álltalában akkor hagyok ki valamit, illetve keverek össze dolgokat, ha böngésznem kell.Kép

Kép
Kép
pipocska
 
 


P.Mama!

Jó, hogy írod ezt a nem bírom a munkát dolgot. Mert én is tök kivagyok akadva magamtól, bár már nem dolgozom, de pl. Órák hosszat tartó vásárlás, vagy házimunka teljesen lefáraszt. Álmomban nem gondoltam volna. Azt hittem, hogy én hagyom el magam ennyire, és kezdtem kétségbe esni.

Kép
Kép
pipocska
 
 


Szia Mártika!

Megvagyok, csak Lacinak sok a dolga, és nem férek most úgy ide.Kép

Kép
Kép
pipocska
 
 


Köszi Akri!

Megnéztem a könyvet. Állítólag 33!!! cm. Szerinted?Kép

Kép
Kép
pipocska
 
 


Sziasztok!

Mj_Móni: mivel faros a babóm, puncis képet nem fogok tudni felrakni, mert vagy az látszik, vagy a többi, így erről nem kértünk képet Kép

Johanna: Holnap vizsgázom, ma biztos nem megyek sehová Kép Úúúúúúgy túl lennék már rajta, de márciusban még 2 nap szóbelizek is. Kép

És tegnap voltam a háziorvosomnál, és sajnos egyre töbet kell feküdnöm a csípőm miatt. Nem segít neki a faros baba sem, és tegnap csúnyán megfájdult. Próbálom rávenni a szentemet a fordulásra, akkor még kicsit jobb lenne... Nincs valakinek tippje? Kép
Kaptam kencét, de az igazán nem sokat segít, amikor épp arra mocorog a babó. Kép

Oxigen

KépKép
oxigen
Györköny
 
 
 
 


Oxigén,
Tipp az mindig van.

Végy egy kisebb átmérőjű zzeblámpát. Kapcsold be és ahol a baba feje van tartsd oda és kezd el szépen lassan lefelé húzni, hogy érzékelje a fényt 8akkor is látja a félhomályt, ha háttal van neked, vagyis ha a gerinced felé mutat a feje, akkor inkább oldalról próbálkozz. Perifériában is érzékelik a fényt. Mikor leértél a zseblámpával akkor kapcsold ki. Mondjuk ismételd meg 5-6 alkalommal, ugyanaz az útvonal, szépen lassan. Csináld jópár napig, nem ritka, hogy a világosságra elmozdulnak Kép, követik azt.

A csipőfájásra valóban nincs 5letem.
Üdv,
MJ-Móni
17+4
mj__móni
 
 


Sziasztok!
Már régen jelentkeztem, de sajnos a munkahelyemen elég sok a tennivaló. Most töltöttük be a 15. hetet, és remélhetőleg minden rendben van. Már alig várom a következő uh-t.
PipocskaKép betennél engem is a táblázatba?
Az adataim: Hencsike, Heni, 31 év, 1 babát várjuk, 14+6, Istvánba fogok szülni, aug. 2-re vagyok kiírva.
Előre is köszönöm!
A munkával valahogy én is úgy vagyok, hogy elég hamar kidölök, szegény páromat sajnálom sokszor, hogy miket kell kibírnia velem. Pedig a szakkönyvek azt írják, hogy ilyenkor televagyunk energiával, hát én valahogy ezt nem érzem.
Szerintetek mikor érdemes 4D-re menni?
És mi a véleményetek az őssejt levételről? Kér majd valaki ilyet?
Heni
hencsike
 
 


Márti!

Bocsi, nem felejtettelek el, csak tényleg nem volt időm.


Babahordozó kendő



Néhány megkötési lehetőség













Gyakran feltett kérdések, fontos tudnivalók



***** Milyen anyagból van?

A babahordozó kendő anyaga nagyon finom szövésű lenvászon.
Az a nemes anyag, amiből elődeink a finom ruhaneműket készítették, így a lehető legtermészetesebb.
Könnyű, puha, de mosógépben mosható, semleges mosószerrel. Legjobb, ha a babaruhákkal együtt mossuk,
ugyanazzal a kímélő mosóporral. A készítés során nem fehérítik, nem színezik, így teljesen vegyszermentes,
a kisbaba egészsége érdekében. Pontosan e miatt nem kell attól tartani, hogy befogja a többi ruhaneműt,
nem kell külön, kézzel mosni, hanem igény szerint, akár hetente betehető a gépbe. Akinek van hozzá kedve
és fantáziája, akár egyedi mintával díszítheti, festheti, batikolhatja.
Gyűrődik, de nem szükséges vasalni, mivel a baba hordozásakor ismét meggyűrődik.

***** Milyen méretekben kapható?

A babahordozó kendő méretei: S, M, L, XL, XXL és XXXL.

S-es kifejezetten újszülöttek hordozására, max. 5 hónapos korig, a mama testalkatától függetlenül.
M-es (dupla-keresztkötésekhez XL-es) 170 cm magasságig,
L-es (dupla-keresztkötésekhez XXL-es) maximum 75 kilós vagy 170-180 cm magas emberre való,
XL-es, (dupla-keresztkötésekhez XXXL-es) kb. 90-100 kilós, vagy 180 cm magasság felett.
Az egyes méretek hossza eltérő, szélességében nincs különbség.
Részletes megkötési leírást is küldünk, mely tartalmaz minden megkötési módot, lépésről lépésre!

***** Mekkora babákat lehet ezzel a kendővel hordozni?

A képekből is látható, hogy akár 18 kg-os korig bírja a gyermeket.
Ezt egy normális ütemben növekedő gyermek 5-6 éves korára éri el.
Tehát egy hosszabb kirándulás végén, vagy nehéz terepen akár a nagyobbacskák is vihetők benne,
nagykendős dupla-keresztkötéssel. Ennek ellenére az újszülöttet is teljes biztonsággal hordozhatjuk,
többféle megkötési lehetőséget használva.
Van olyan kismama, akinek egy éves elmúlt a kisebbik lánya, és még soha nem ült babakocsiban.
Mindenhová babahordozó kendővel mennek, és nincs autójuk sem.


***** Hogyan lehet átvenni? Ha postán küldi, akkor mennyi a szállítási költség?

Megrendelést a következő e-mail címre várjuk : olcsobban@uw.hu
Postai utánvét esetén az aktuális postai díjszabás szerint számolunk
Postára adás: minden kedden.
Postai szállítási határidő: kb 2-3 munkanap.

***** Mennyibe kerül?

S 2000Ft/db
M, L, XL 2500Ft/db
XXL, XXXL 3000Ft/db.


http://olcsobban.uw.hu/kendo.html

Kép
Kép
pipocska
 
 


Sziasztok!
Megjöttünk a 12. heti vizsgálatról. Tarkóredő rendben. Kincsem 47 mm. Levett kenetet. Kaptam beutalót a védőnőhöz, lesz végre kiskönyvünk.
2 hét múlva újra randi a dokival, gondolom kíváncsi, hogy az Utrogestanról sikeresen leszoktunk-e.
Üdv:
Falina
ma 11+5
falina
 
 


<pre>
Azonosító Név Életkor (év) terh. Hét terh. nap Szülés várható ideje Mennyi baba? Lány/ Fiú? Baba neve Kórház korábbi babák elhalt ter. 05.márc
1. Csmárti Márti 32 x x x x x x x Eszter, 2002. 11.hét igen
2. Gmr Réka 25 x x x x x x x 1 _ ?
3. Csutkarozi Rozi ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ?
4. Bkriszta Kriszta 24 26 5 2005. május 12. 1 ? Ákos/Anna Szt. Imre - x igen
5. Minyu Edit 25 26 5 2005. május 12. 1 ? Nándor/Gerda Schöpf-Mérei - _ igen
6. Akiren Akiren 31 24 6 2005. május 25. 1 lány Gréta Péterfy - _ igen
7. Gomboc Betty 27 24 5 2005. május 26. 1 ? ? ? - _ ?
8. Pipocska Andi 30 24 5 2005. május 26. 1 fiú Marcell/ Zalán Péterfy - _ igen
9. Sygnum Éva 28 24 1 2005. május 30. 1 lány Leona Kecskemét _ _ ?
10. Kriszi Kriszi 30 24 1 2005.junius 1. 1 ? ? ? 2002. Katinka _ ?
11. Oxigén Oxigén 28 24 0 2005. Május 31. 1 ? ? Szt. Imre _ _ igen
12. Beus79 Beus 25 23 5 2005. június 2. 1 ? Balázs/ Rókus - _ ?
13. Mircimama Mircimama 30 23 5 2005. június 2. 1 ? ? Szt.István Bence, 2001.05.07 _ ?
14. Fejeske Fejeske 32 23 4 2005. július 1 1 fiú ? Szentes 1995. Regina _ ?
15. Bannamari Annamari 24 23 4 2005. június 4. 1 ? Gergő(Tamás)/Eszter(Lilla) Uzsoki - _ ?
16. Katica78 Kata 26 23 3 2005. június 4. 1 ? ? Kútvölgyi - _ ?
17. Adrienn 74 Adrienn 30 23 1 2005. június 4. 1 ? ? Jahn Ferenc _ _ ?
18. Vikka Vikka 30 23 1 2005. junius 7. 1 ? Miksa/ Adél Péterfy ? _ ?
19. Hajni20 Hajni 20 23 0 2005. június 7. 1 fiú Marcell Győr - _ ?
20. Hóvirág Reni 29 22 6 2005. június 9. 2 lány Noémi, Schöpf-Mérei 2003. Milán _ ?
21. Andi18 Andi 25 22 2 2005.május 30. 1 fiú Dániell Vác, Jávorszky Ödön Kh. 2004. 05.31 Máté _ igen
22. Barbi Barbi 30 22 0 2005. Június 10. 1 fiú Dani Kanada 2003.08.01. Ádám 2002 nem
23. Gömbölyű ? ? 22 0 2005. június 10. ? lány ? ? ? ? ?
24. Betsy Betsy 36 22 0 2005. június 10. 1 lány Saskia Salzburg _ _ nem
25. Wica Éva 30 22 0 2005. június 14. 1 ? ? Szt. István - _ ?
26. Splendida Timi 28 21 6 2005. június 15. 1 lány Borbála Szt. János - _ nem
27. Johanna1975 Johanna 29 21 5 2005. június 16. 1 ? sok-sok ötlet Szt. Imre - _ ?
28. Pizzamama Noémi 24 21 2 2005. június 15. 1 lány Liliane Kaposvár _ _ ?
29. Tétényke Erzsi 26 21 2 2005 .június 19. 1 lány Zselyke ? _ _ ?
30. Giggancs Zsófi 32 21 2 2005. június 22. 1 ? Noémi, Kamilla, Bence Péterfy 2002. Gigi _ ?
31. Bogárka75 Zsuzsi 29 20 4 2005. június 24. 1 fiú ? Szt. Imre Petra, 2003.06.27 _ ?
32. Lenocs Lenocs ? 20 3 2005. június 24-26. 1 ? Kinga Kamilla Szt. Imre Panna, 2000. _ ?
33. Ezvicc Judit 24 20 2 2005. június 26. 1 ? Attila/ Jahn Ferenc - _ ?
34. Drika Drika 24 20 2 2005. július 2. 1 fiú András B.A.Z. megyei Kh. - _ ?
35. Banyóci Brigi 25 19 6 2005. június 29. 1 ? ? Kútvölgyi Gyurci, 2002.08.18 _ ?
36. Rita77 Rita 27 19 6 2005.júl.3. 1 ? Lili/Bence Újpesti Kh. Dávid 8, Dominik 5 _ ?
37. Mzx Mzx-Móni 29 19 2 2005. július 3. 1 ? ? Szt. István - _ ?
38. Vikó Viki 28 19 1 2005. július 4. 1 ? ? Bajcsy-Zsilinszky Szabolcs1995 _ igen
39. Hanee Judit 23 18 6 2005. július 6. 1 ? Bálint/Lili Szt. Imre - _ igen
40. Gemini Gemini 31 18 3 2005. Július 7. 1 ? Rebeka Kútvölgyi _ _ nem
41. Adri77 Adrienn 27 18 2 2005. Július 8. 1 ? Péter/? SOTE I _ _ ?
42. Judyt Judyt 28 18 2 2005. július 9. 2 ? ? Nyíregyháza - _ ?
43. Mmónika Mónika 32 18 1 2005. Július 11. 1 fiú ? Szent Imre _ _ ?
44. Tündérke Tünde 27 18 0 2005. július 20 1 ? Natália/ András/ Dániel Péterfy Krisztián1995 Márk 1996 Viktória 2002 _ ?
45. Farkasbogi Bogi 27 18 0 2005. július 11. 1 ? ? ? Lili, 2004.02.10 _ ?
46. Mj_Móni Mj-Móni 31 17 4 2005. július 15. 1 ? Dominik/Sophie-Ann Margit Christopher, 2002.11.13 _ igen
47. Vanda Vanda 28 17 3 2005. július 15. 1 ? Péter/ Nikolett, Petra, Anna vidék - 2004. igen
48. Henci Betti 32 15 6 2005. Július 28. 1 ? ? Szt.István _ _ igen
49. Hencsike Heni 31 14 6 2005. Augusztus 2. 1 ? ? Szt.István _ _ ?
50. Anikó47 Anikó 31 13 6 2005 aug.15. 1 ? Matthieu ? 1 _ ?
51. Virga Virág 27 12 6 2005.aug.17 1 ? Lőrinc, Luca Jahn Ferenc Levente 12.19 _ ?
52. Rókica Réka 30 11 1 2005.augusztus 30. 1 ? Zsuzsanna/ Olivér Szt.István _ _ ?
</pre>

Kép
Kép
pipocska
 
 


Szia Falina!

Na látod, aztán az elején mennyire pesszimista voltál.KépKép

Kép
Kép
pipocska
 
 


Sziasztok!
Ma voltam az ÁFP utáni UH.-án.
Magzatviz :átlagos
Placenta:fundusban,hátsófalon.
Bpd:40
Ac:137
Ép gerinc,telt gyomor,hólyag.18+3irt az UH.
ÉS 70%HOGY:Lááááááááááány!!!!!!!!!!!!!!!!
Remélem mindenki jól van !!!
Pipocska!
Köszönjük a táblázatott!
Rita

rita77
 
 


Haliho!

Na, vegre idaig is eljutottam ma. Kép Volt munka boven es meg van is, de mar nem nagyon erdekel... .

Falina,
Gratula a jo hirekhez! Ez remek. Egyebkent nekem meg csak most lett kiskonyvem, pedig "mar" 22 hetes vagyok. Kép Akkor nalad is indul a vizsgalatok sora. Kép

Pipocska,
Mi nem elhagyjuk magunkat, csak faradekonyak vagyunk. Allitolag a hatodik honaptol meg az alvasigeny meg jobban megno, szoval velem nem tudom, hogy mi lesz. Eveken at max. 6 orat aludtam naponta a munkam miatt vagy meg annyit sem, most meg ha nem alszom nyolc orat, teljesen kikeszulok. Kép A vasarlas meg katasztrofa, egy ora alatt ugy elfaradok, hogy mar csak leulni van kedvem, pedig nekem a ceg ad sofort is, aki allandoan tolja a kocsit a bevasarlokozpontokban (ne tudd meg mennyire egtem az elejen, ott veszekedtem vele a bolt kozepen, hogy ne csinalja mar, de ok ezt sertesnek veszik, mostmeg mar megszoktam). Hjaj, szerintem rank jar majd meg a rud kesobb. Kép

Mj_moni,
Koszi a tanacsokat. Kép Penzen mi nem veszekszunk, mert ahogy az elso hazassagomban, en itt is megtartom a kulon kasszat. A lakas az enyem, kulon bankszamlank van es ezzel elrendezodik a dolog. Eddig nekunk a szallast, kajat, mosodat, takaritast, kocsit, sofort, benzint, szoval mindent a ceg fizetett, ugyhogy arra nem volt gondunk. Otthon meg termeszetesen felesbe megy majd a dolog. A lakasfelujitas meg valoban rizikos. Majd addg meg angliaban maradhat, legalabb nem szol bele. Kép A vezetessel nincs gond, nem kritizaljuk egymast. Mar csak a gyerek marad, azt meg majd most meglatjuk. Kép Kép Kép

Gem,
Jaj!! Ne is biztass! Kép Ezt mar mastol is hallottam, hogy nagyon kell rajuk figyelni. ezert is varok amig hazaerek. Anya azt mondja "a gazda szeme hizlalja a joszagot". Hat sajnos azt hiszem igaza van. Talan nem fognak ki rajtam. Mar csak azert sem, mert nekem nem szokot szivfajdalmat okozni a kirugas... ha nem azt nyujtja, amit kell, akkor kalap-kabat. Nem szoktam ketsegbe esni. Kép Apaja mindig ezt szokta meselni, hogy megerkezett Bagdadba es ott volt ez a pici (nem is pici 164 centi) szoke mosolygos no az irodaban aztan ahogy elkezdodott az elso ertekezlet rogton megertette, hogy miert. Kép Na mindegy most nagy a szam, de majd ugyis nektek fogom kisirni a banatom az idegosszeroppanas szelen a melosoktol. Kép

Pussz,
Pmama

KépKép
KépKép
pizzamama
 
 


Pipocska
kösz a táblázatot. Sok munkád lehet benne.


Időnként nem tudok belépni a www.babanet.hu oldalra. Ez másnál is van? Nálam a probléma?
A höó belepte a rendszert, vagy a hideg ártott meg neki?
Vendég
 


Sziasztok!

Timi!
Nagyon jólesett, hogy valaki még emlékszik rám. Hála Istennek megtaláltam a dokimat. Egyszer voltam nála, nagyon szimpi, nyugodt emberke. Meg egyszer voltunk uh-on egy másik dokinál, mert az én dokim nem uh-zik.
Eddig minden ok, ma vagyunk a 13+5 hétben és három hét múlva kell újra menni.
Köszi a segítségedet doki ügyben.

Már én is szeretném érezni a babamozgást, kicsit irigyellek érte.

Falina!
Örülök, hogy a kezdeti nehézségek után, minden ilyen jól alakul. Vigyázz magatokra!

Olvaslak ám benneteket rendszeresen csak nem nagyon irogatok!

Mindenki vigyázzon magára!
andi71
 
 


Sziasztok!
Azt el is felejtettem írni ,hogy szólt a dokim hogy jövöhét kedden lesz nála kiprobáláson egy 4D ultrahang mert lehet ,hogy megveszi és mondta megnéz engem is!huráááááááááááááááááááá!
Különben az elöbbi témához,hogy én is fáradékonyabb vagyok!
De néha meg majd kicsatanok az energiától(biztos a hormonok).
Rita

rita77
 
 


Sziasztok!

Mel! Megnyugtatásképpen: A kolleganöm babájának 3 mm-es volt a nyaki redöje (nem mondták neki, hogy nagy gond lenne), azóta makkegészséges kislánya született. De ha aggódsz csináltasd meg a vizsgálatokat!

Mj-Móni! Tök jó ez a zseblámpás trükk! Ezt megjegyzem késöbbre.

Falina! Látod mindig csak az aggódás, aztán kiderül, hogy nincs baj. Örülök Nektek!

Most mennem kell

Éva

Kép
sygnum
 
 


Sziasztok!

Mj móni,
Látom már megírták hol van, na pont ott. Kép Nagyon szimpatikus volt a hely 1 héttel előre kellett bejelentkezni és amikor odaértünk rögtön mi következtünk, egy nagyon kedves hölgy vizsgált meg végigmutogatott mindent a babán, egész sokáig vizsgálgatta tényleg megnézett rejta mindent, és mindig mondta, hogy most mit is csinál a baba. Nekem nagyon bejött a hely. Csak annyi hogy amikor felhívtam őket azt mondták nem vihetek semmit mert ők adnak Cdt és kazettát erre amikor odaértem megkérdezték hoztam e vmelyiket. Ezért szerintem ha van otthon üres érdemes bedobni egyet a táskába.
Egyébként a képen 20+1 naposak vagyunk. Lehetett volna tisztább is csak a kicsikém nagyon a "fal" hoz nyomta a fejét, és a doktornó mondta hogy ha akarom megpróbálhatjuk kimozdítani, de én úgy gondoltam, ha ott jó neki miért zavarjuk Kép Egyébként vannak a cd-n kis video filmek hát...az valami imádni való Kép

Köszönjük mindenkinek a bókokat Kép Kép

Drika
20+2
drika
 
 


DrikaKép
Megkerdezhetem mennyibe kerult a medimomban az uh??

AndiKép
Hat persze hogy emlekszem! Orulok hogy minden ok veletek!! A magzatmozgashoz meg turelem!! En is iszonyatosan vartam, es tessek a 20. heten tortent csak meg! Azota viszont folyamatosan nyomjaKép)

FalinaKép En is orulok hogy jol vaygtok! Fekszel meg? Elmult a verzes??

Ciao
Timi
splendida
 
 


Mennyibe kerül egy ilyen 4D-s ultrahang vizsgálat? Én jövő héten leszek 12 hetes, akkor kell mennem a nyakiredő vizsgálatra is, állitólag az nagyobb felbontású képet ad. Ott is lehet mozizni vagy az futószalag? A kórházban fogják megcsinálni.

Szóval röviden az a kérdésem, hogy 12 hetesen még korai a 4D-re pénzt adni? Mondjuk ehhez jó lenne tudni, hogy mennyi pénzt...

Zsuzsanna 2005 szeptember 7.
Szilvia Vivien 2007 február 28.

Tejmentes blog
Életkör
rokica
 
 


Sziasztok!

Különösen az alapítótagokat üdvözlöm, akik még emlékeznek rám!Újra itt vagyok!!!!

Tegnap voltam ultrahangon, és szerencsére vége a szigorú fekvésnek. Majd két hónapig tartott, úgyhogy most eléggé le vagyok amortizálva, de remélem mostantól rendszeresen tudlak Benneteket olvasni. Sajnos sok-sok érdekes dologról lemaradtam, lehetetlen visszaolvasni ennyi mindent.

Bababútorokról volt már szó? Szeretnék egy garnitúrából venni ágyat, pelenkázót, kisszekrényt, de olyan áraik vannak...

Még most is csak óvatosan lehet terhelni magam, úgyhogy még lesz pár hét, mire elindulok babacuccokat nézelődni.

A táblázathoz: kisfiú lesz, és valószínűleg Erik lesz a neve.

Mzx-Móni (19+2)

Kép

Kép
mzx
 
 


Lányok,

A Medimomba 9800 ft volt a vizsgálat és + 2000Ft a CD ill ha kazettát kérsz az +1000Ft.
drika
 
 


Mzx-Móni! Kép


Örülök, hogy végre megint köztünk vagy és hogy vége a szigorú fekvésnek! Kép Kép Kép
Azért csak óvatosan, bár biztos mindenki ezt mondja meg Te is tudod.
Gratulálok a kisfiúhoz! Kép

pusz,
Drika
drika
 
 


Mzx_MoniKép

Hu de jo hogy visszateretel! Azt neztem sokan eltuntek az alapitok kozul, de remelem mindenki jol van! Most mar dolgozni is fogsz? Vagy maard a vegeig a pihi? Bababutorokrol meg nem volt szo asszem.. gratulakok a kisfiuhoz!!
Meg nem maradtal lea vasarlasrol, ezen ne aggodj!
Ciao
Timi
(21+6)
splendida
 
 


DrikaKép
Kosz az infot. Akkor a Praxis kicsit olcsobb, ott asszem vittunk kazit, es a CD benne van az arban. DVD-ert kell kulon fizetni, meg kepert (bar egy keope tadnak ajandekba).
T.
splendida
 
 


Drika és Timi,

köszi a kedves fogadtatást! Amilyen gyenge vagyok, nem is tudnék még ugrálni, de mostmár napi fél órára lemehetek sétálni!

Nagyon valószínű, hogy nem fogok visszamenni dolgozni, nem is bírnám, pont elég az a munkahelyemből, hogy szinte minden nap hívnak a kolléganőim, mert az utódomat még csak most kezdték el keresni. Az Internetnek "hála", haza tudnak küldeni anyagokat nekem, úgyhogy nem szabadultam teljesen meg a munkától.

Mzx-Móni

Kép

Kép
mzx
 
 


Mzx-Móni!

Csatlakozom Drikához! Ne gondold, hogy elfelejtettünk!KépKépKép
(Bútor témában még nem merültünk el, csak néhány szó esett az ágyakról, úgyhogy semmiről nem maradtál le!)
Gratula a kukishoz!Kép

Ki tud valamit Csutka Roziról???? Szerintem már több, mint egy hónapja nem hallat magáról! Kép


Gem
18+3
gemini
 
 


Sziasztok,

Annyi gondolatom van mindig, amikor olvaslak benneteket, amikor meg a vegere erek mar nincs idom irni .

Judyt,
Vigyazz magatokra es hamarosan remelem megtudjuk majd a babak nemet.

Rita77,
Gratula a kislanyhoz.

Rokica,
12 hetesen a baba olyan mint a nagy kicsinyitett masa. Na ezt jol megmondtamKép
A lenyeg, hogy mar mindene megvan es szerintem biztosan megeri.

Pipocska,
Csodas a pici-gratula

Neha ugy erzem magam, mint egy lufi, foleg eves utan. Nagyon kellemetlen tud lenni. Azt hiszem az emesztesemmel van gond. Tudna valaki segiteni?Veletek is elofordult mar ez?

Udv,
Aniko

KépKép
KépKép
aniko47
 
 


Rókica! látom, Te is az Istvánban fogsz szülni. Szóval az ottani uh vizsgálat viszonylag gyors, de azért egy-két dolgot nyugodtan meg lehet kérdezni, sőt magyaráz is a doki. Mi vittünk kazettát, és simán felvették. Persze ezért 1.000 Ft-ot kellet fizetni, de ennyit igazán ki lehet bírni.
hencsike
 
 


Anikó! Nekem is van gondom a puffadással, de nekem nem a kaja hozza elő (szerintem), hanem az ülés. Így a nap végére, főleg, ha munkanap van, nagyon tud feszíteni, és olyan hatalmas, mint egy labda. Pedig normál esetben még csak kis pocim van. Mindenesetre csütörtökön megyek dokihoz, és akkor majd rákérdezek, hogy mit is lehet tenni, mert hát nem egy kellemes dolog.
PipocskaKép köszönöm a táblázatot. Igazából a 12. hetes uh-on azt mondták, hogy kisfiú, szépen meg is mutatta a doki a kukiját, de azért mi még várunk még egy uh-ot, biztos ami biztos.

Meg tudja valaki adni a Praxis elérhetőségeit?
hencsike
 
 


Sziasztok!

Johanna,
Gratulálok a kislányhoz!!
Én is voltam tegnap orvosnál és a szurkálásokra nekem is azt mondta, hogy méhösszehúzódások, de szerencsére a méhszáj zárt. Sokat is keményedek és feszesebb is a hasam, mint kellene. Én is eszem a magnéziumot és megpróbálok pihizni.
Rám legtöbbször éjszaka jött rám, erre azt mondta, hogy a melegtől.

Lányok,
Akik velem egyidősek! Nektek nincs olyan fájdalmatok, mintha alul ki akarna szakadni minden.
Nekem elég sűrűn, de nem tudom, hogy már a gyerkőc súlyától lehet-e. Az előző terhességemnél nem volt ilyen fájdalmam.

Oxigén,
Én azt a tippet hallottam, hogy feküdj, úgy sokat négykézláb, hogy a feneked az ég felé néz. Állítólag ettől is megfordul!!

Pipocska,
Köszi az infót a kendőről!
Én is szeretnék venni, de tanácstalan voltam eddig, hogy honnan. A Kismamás olyan drága.
Lehet, hogy ezt megrendelem!
És köszönjük a táblát is!

Mzx-Móni,
Örülünk, hogy itt vagy újra és vége a fekvésnek!!!

Olyan jó, hogy lassan mindenki tudja, hogy ki lakik a pocijába!!!
Mi is már régóta Noémizzük és szerintem a kisfiamnak is jobb!!!

Üdv. mindenkinek
Hóvirág
Hovirág
 


A táblázat alapján elszörnyedtem. Én vagyok itt a legidősebb... Szinte mindenki 20-on éves... A 36+ évemmel olyan vagyok itt, mint egy nagymama...
Le szoktam tagadni a koromat... Saskia nagyon jól van. Élvezi a pocakomat. Legalább ő nem fázik, nem kell elviselnie a havat, hideget...
Vendég
 


Betsy!
Meghoztad a batorsagomat,hogy bejelentkezzek ebbe a topikba is,mar irogattam nehanyba,ezt rendszeresen olvasom,de engem is ugy elbizonytalanitott,hogy itt mindenki olyan szemtelenul fiatal...
34 leszek marciusban,a 16.heten vagyok,es elso baba lesz..
Mindenki!
Ugye maradhatok?Kép
Udv,Dorka
dorka34
 
 


Dorka, Betsy: nehogymááááááááá elkeseredjetek a korotok miatt, a lényeg, hogy itt vagytok és mindannyian babát várunk. Ez köt össze minket és nem a kor. Kit érdekel a kor. :-))) Dorka: szép a neved. lehet, hogy ez lesz a kislányunk neve. nagyon tetszik nekem. Remélem lehet, igy anyakönyvezni és nem Dóra vagy Dorottyát kell adni. Nekem csak mint Dorka tetszik. Remélem nem bántottalak meg....

4D UH ára változó helyenként Praxisban 10e-1e, ha innen mész. Mindenképpen megéri, de talán a 12.héten még korai. Ott még jó a kórházi normális is. Az is nagy biztonságot ad. Talán a 19-20 héten van több értelme sőt, ott mindenképpen a geneteikai UH-nál.

Oxigén: én sem mentem tornázni. Egyszerűen lusta voltam. Előadásokon voltál már? arra sem ártana menni, mivel azt sem tudom, hogyan indul meg egy szülés, mikor kell kórházba menni, szóval még "szűz" vgyok a témában.

Fáradtság témához: én olyan vagyok a 21+5 héten, mint akit fejbe vágtak, pihenek, alszom, elfáradok mindentől stb... pedig már én sem sokat dolgozom, kb. napi 3-4 óra.. aztán irány az ágy. szerencsére nincs nyitva a méhszájam, de vigyázni kőőőő... magamra.

Hóvirág: szórás az nálam most talán megszűnt, mitóa több magneB6-ot szedek...

MZX: de jó, hogy újra itt vagy... nem felejtettünk el. Csak gratulálni tudok a kitartásodhoz mármint a fekvés terén. Én nem jól viselem, de szerencsére azért ki lehet jó dolgokat találni. Inkább az zavar, hogy ki kell hogy szolgáljon a párom és ilyen nagyon ritkán fordult még elő velem.

JohannaZsebi

Kép
Kép
johanna1975
 
 


Drika, Rita77 hol vannak ezek a 4D-s helyek?
És egyáltalán hol van még Budapesten 3-4D-s uh a Praxison kívül?
Ha tudtok segítsetek légyszi.



Ne hülyéskedj Betsy!

Szerintem már nem szülnek olyan fiatalon a nők, mint pár éve.
Én meg pont azt nézegettem, hogy rengeteg első babás 30 körüli. /Mondjuk én a másik topikot is belevettem/


Szia Dorka34!

Légy üdvözölve!
Ha a táblázatba is be szeretnél kerülni, kicsit olvass vissza, hogy milyen adatok kellenek.
Jöhet mailben is a profilomban van a cím, akkor nem kell visszakeresgetnem, ha nem venném észre.Kép


Mzx!

Nagyon örülök, hogy végre vége a kényszerpihidnek, és hogy mind a ketten jól vagytok.
Szerintem is ráérsz még vásárolni, előbb kicsit rázódj vissza a mindennapokba.
Puszi

Akri, Giggancs!

Voltunk a Brendonban. Lehet, hogy ezt már írtam, de csak most jutottam el odáig, hogy azt is leírjam ami megfogta a figyelmemet.
Volt bárányszőr 14000 ft-ért.
Szerintetek ez jó ár lehet?
Meg kéne még kérdezni a korházit is, hátha ők olcsóbban tudnak szerezni.
Szerintetek van kismama torna a Péterfyben?
Meg hallottam valami intim tornáról. Azt hiszem a Szent Imrében a korház tartja afoglalkozásokat.
Nálunk nincs ilyen?

Kép
Kép
pipocska
 
 


Bárányszőr az mire jó?

Nagyon tudatlan vagyok.. :-))

Kép
Kép
johanna1975
 
 


BetsyKép
Nyugi marKép Kit erdekel ki hany eves. Apropo, erre felfigyeltem, es hianyolom Inezt a tablabol, o egyebkent nalad is idosebbKép regebben benne volt a tablaban. most merre lehet??

DorkaKép udv kozottunk!!!

Fardtsag: en sem erzem azt amit elore beharangoztak, hogy na majd a masodik harmadban megint aktiv leszek!! En mondjuk napi kb. 8 orat dolgozom, hazajovok, eszem, zuhi es be az agyba!! en nem tudok tobbet tenni, sajna. .Regebben en is hat orakataludtam, de most a minimum a 8! Megyek is, mert tele a pocim, le kell dolnomKép

Ciao,
Timi
splendida
 
 


köszi mindenkinek a biztatást! Magamat valóban nem érzem öregnek, csak a naptár... Van olyan középiskolás osztálytársam, aki már nagymama!
Vendég
 


és mi lehet Bannamarival? régen nagyon lelkes volt. vagy én maradtam le valamiről??,

Johanna

Kép
Kép
johanna1975
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?