Új privát üzeneted érkezett!

Voltam egy sráccal, petting volt meg anális. A hasamra élvezett, de a kezemen is volt. Utána hozzányúltam a nemi szervemhez is. Ő is hozzáért a péniszével, de nem hatolt be csak kb 1-2 cmre de állítása szerint nagyon vigyázott, hogy nem menjen oda. A világ legrosszabb dolga lenne, ha terhes lennék, még a 72 órából maradt kb 5 óra. Mit tegyek? mENJEK EL ESEMÉNY UTÁNI TABLETTÁÉRT? Azt sem tudom mennyibe kerül. Ez volt az első, nem védekeztünk. Nem is volt orgazmusom jelentősebb. Azt mondja biztos nem vagyok terhes, de azért majd megnézhetek egy terhességi tesztet, akkor viszont már késő lesz!!! éN VISZOBNT HALLOTTAM MÁR OLYAT IS, HOGY VALAKINEK PETTING ÉS BEHATOLÁS NÉLKÜL IS SIKERÜLT A TERHESSÉG. fÉLEK. 18 vagyok, és az elkövetkező hetekben nem fogok tudni aludni, mert a következő mensesem ami aug 7kor fog jelentkezni, ami nem biztos, mert még mindig rendszertelen, van mikor 3 honapig nincs, de ez nálam megszokott. Van valami jele, ha terhes vagyok? Rosszullét? Utána erős fejfájásom volt, persze valószínűleg mert egész npa kinnvoltam a tűző napon 45 fokban. És még alkoholt is ittam utána. Ha nem vagyok rosszul reggelenként az már egy jó jel? Jó lenne ha valaki válaszolna, mert legalább aludni tudnék.
 
 


szia,

helyedben vennék gyógyszert...Szerintem ha tudsz, akkor vegyél.

Írj, hogy hogy döntöttél.

Üdv:
Timi
 
 


http://gportal.hu/gindex.php?pg=8065050&nid=2098883
ez az oldal eléggé megijesztett. végül is már késő, szóval remeg a kezem nem tudom mihez kezdjek. patikába nemmerek menni, nőgyágyászom nincs. nem is tudom hogy an képzeltem. hülye picsa vagyok. többet nem lesz pasim, az biztos. megbántam nagyon, h anem leszek terhes hálát adhatok, de ha igen, életem egy rossz szakaszába érkeztem. tabletta....kurva életbe nem is fogok szedni és soha többé nem fekszem le senkivel ert én nem birok ki még egy ilyet. lehet tök fölöslegesen parázok, de a legkisebb esély is kikészíti az idegeimet. tabletta.. egyrészt ismernek, egyrészt kis patika, lehet nem lehet kapni olyan fajtát, egyrészt drága is, egyrészt meg már lekéstemlehet még 1-2-3 óra
hát igy döntötem. :!:
 
 

 
 

Szerintem nem vagy terhes hiszen nem benned ment el az se biztos hogy volt akkor peteérésed stb stb.
Vendég
 


kösssz a válaszokat igyekeztem visszaválaszolgatni, :oops: annyira szégyellem magam, hogy itt kell kérdezgetnem hiszen anyámmal kizárt hogy etz megbeszélném. köszönöm.
 
 


18 csaj,
Pandácska jól beszél! Az eset a mensid után mégis hány nappal történt? Ezt tudva jobban lehetne esélyt becsülni...
Gondolom egy életre megtanultad a leckét...
Vendég
 


igy van! kb juli 11én menstruáltam utoljára
 
 


Mivel rendszertelen a ciklusod és van hogy 3 hónapig sincsen meg ahogy írtad így baromi nehéz megtippelni hogy mikor van peteérésed :roll: Amúgy hány éve mensisel? Mert ha már évek óta akkor rendszeresenek kellene lennie tudom most nem zavar téged de azért talán egy dokival beszélhetnél erről. Azt írtad kb július 11. ha megjön azt mindig írjad fel valahova nagyon fontos egy nő életében az utolsó mensi időpontja érdemes vezetni egy naptárban pl :wink:
Vendég
 


Bocs,hogy belekotty.... :roll:

Attól,hogy nem a hüvelybe élvez el a pasi,még nem jelenti azt,hogy nem eshet valaki teherbe...
Pont ezért nem megbízható pl. a megszakított közösülés....
Ugyanis plmár az előnedvekben lehet spermium és mint olyan,így nyilván a megtermékenyítés is lehetségessé válik...

Uígy az ejakuláció után is lehet rajta spermium,szl itt is megvan az esélye,ha azok a hüvelybe jutnak akárhogy...

A PÉ már más kérdés....

Amiből szintén lehet extra.Szl szt jobb félni,mint megijedni....

Irány az első terhestanácsadó és ott biztosan útbaigazítanak,mit hogyan kell... :)!

 
 


18 csaj,
11-én volt 1 cn, ma van 25, az eset történt tán 23-án? Az 12. cn :arrow: hát nincs szerencséd... :?
Mindettől függetlenül (amit én tennék) vegyél terhességi tesztet, és az esetre rá 14 napra csináld meg! Ha megjön addig akkor persze nem kell. De kicsi az esélyed a terhességre.
Vendég
 


Szia 18csaj,

hát akkor tényleg nincs mit már tenni. De ne izgulj.
Tapasztalatom szerint pont az első mensiig nem lehet érezni, hogy terhes valaki. Talán egy két jel, de azt meg simán be lehet beszélni magadnak.
Szóval jobb, ha tényleg vársz és veszel terhességi tesztet. Vagy elmész nődokihoz, vérvételre. Bár nekem mikor terhes lettem, akkor a vérvétel még nem mutatta ki (kb. akkor amikor még 4-5 nap volt, hogy megjöjjön), de rá 3 napra megcsináltam a tesztet és az már pozitív lett...
Az igaz amit anyapoc írt. De nyugodj meg, mert mi most naptár szerint védekezünk (ha jön a baba, akkor jöjjön) és a férjem elszámolta a napokat...Peteérés előtt nem sokkal voltunk együtt (teljesen) és nem estem teherbe...

Timi
 
 


és ha pé után egy nappal történt akkor meg van az esély?
nem egyszerűen nem megyek el dokihoz nincs hozzá bátorságom
várok és majd remélem aug 7én megjön
 
 


remélem nem abortusz lesz a vége azt meddig lehet késleltetni?
 
 


Mivel rendszertelen a ciklusod én nem várnék a mensire mert tiszta ideg leszel ha nem jön meg pedig azt írtad nálad az gyakori. Egyszerübb ha tesztelsz az kimutatja mert mi van ha most egy 3 hónapos ciklusod lesz akkor 3 hónapig rágod a körmöd?
Vendég
 


mostanában havonta valamiilyen rendszerességgel megjön de ki tudja mikor már kezd beállni 5 napra is a kezdeti évekkel ezelőtti 12
naphoz képest
:D de azért lehet megcsinálom:D
 
 


nem mégse.
 
 


18 csaj!

Két héttel a közösülés után már érdemes tesztet csinálni, amit nem csak patikában kapsz, hanem drogériákban is (DM, Rossmann).

Tudom, hogy legkevésbé sem erre vágysz, DE. Nem az a megoldás, hogy eztán sem fogsz semmit csinálni. De igen. Szépen megjön a mensid, és utána védekezni fogsz, mint a kisangyal. Ha ahhoz volt bátorságod, hogy lefeküdj egy fiúval (análisan is, amihez nekem mai napig nem volt, és gyanítom eztán sem lesz), akkor ahhoz is lesz, hogy elmenj egy dokihoz, és gondoskodj a védekezésről. A szex jó dolog. 18 éves vagy, érett felnőtt nő. A nők többsége él szexuális életet, mert ez a normális, és aki nem szeretne gyereket védekezik. Ezért nem kell pironkodni a patikában. Egyébként meg senkinek semmi köze ehhez, szedhetsz te fogamzásgátlót nemi élet nélkül is, számos esetben javasolják. Mint ahogyan a többiek írták, ha már megkezded a szexet nem árt kicsit pontosabban odafigyelned a ciklusaidra, mert az semmiképpen nem jó jel, ha 3 havonta jelentkezik Piri, és az sem, hogy nem tudod mikor volt meg legutóbb.
Nem bántani szeretnélek, hanem segíteni. :-) És az olvasottakból az tűnik ki, hogy szerintem nem estél teherbe, ha változó a mensid, és még a Kelenföldön kiszállunk módszerrel éltetek, bár Anyapocnbak igaza van, de akkor is nagyon hangyányi az esély.

Sok szerencsét, és tanulj ebből az idegeskedésből. Ja és be tudsze menni egy nagyobb városba is, ahol aztán tényleg minden (orvos, patika) személytelenebb. Pusza:

Juca

 
 


18 csaj!

Ez nem bátorság kérdése.Most a homokba dugod a fejed.Amit nem látok,az nincs???Ennek mi értelme van???

Nem akarok senki ellen írni,mert itt a lányok tényleg nagyon rendesek,de ne áltasd magad....Ez esély akkor is esély,ha hangyányi is.

A másik dolog,amiért elég felelőtlen voltál (és tényleg ne haradugj,nem ostorozni akarlak!!!!),azok a nemi úton terjedő betegségek.Bár nem került nagyon szóba,de még ha teherbe nem is estél(és legyen így :)),bmit összeszedhettél attól a fiútól.... :roll:
Hiába kedves,aranyos,"nem úgy néz ki",meg minden...

Na nem akarok papolni,van elég bajod,tudom,de nem az a megoldás,hogy elbújsz a csigaházadba,hanem tessék lépni egyet előre!

 
 


majd meglátjuk.kössz hogy beszéltetek velem mikor szükség volt rá
 
 


Sziasztok!

18 csaj! Mi újság? Most már kíváncsi vagyok! Végigolvastam a hozzászólásokat... és most van aug.7. :wink:

Nem akarlak "védeni" , de a falusi patikákban tényleg gáz. A második gyereknél, ott vettem mindent: terhességi tesztek, Elevit stb. Mentem havonta. Szóval a vak is látta, hogy éppen hol tartok a ciklusomban... És a helyi eüsök nem igazán értenek a titoktartáshoz. Miért kell úgy beszélni másokról, hogy én is halljam? Ha meg ugye hasonló helyzet volt mint a mienk, azonnal mondták név szerint, hogy ez és ez... Vajon rólunk mi minden terjedhet? Netán "félrehallott" változatok...

Ettől függetlenül tényleg felelőtlenség volt az az alkalom mindenféle szempontból.

Remélem, azért nem lett belőle olyan "baj", amiről én hónapok óta csak álmodozom, és arról vitázunk a férjemmel, hogy vajon megengedhetjük-e magunknak még egy gyereket...

Nyáriorgona


eddig még csak fehérfolyás volt meg egy kissé elszineződött változata heh vicces hogy igy kitálalom ezt csak hogy tudjatok rola a srác azt mondta utolag h szerinte semmi esély mert ugy vigyázott hogyí ne ios menjen oda semmi azota tényleg hiszek neki a menses pedig jön amikor akar nem érdekel amugy még késik csá
 
 


a fiunak tudtommal nincs nemi betegsége!!
 
 


mikor jön meg könnyebben a mesesem? ha pl lefogyok vagy ha pl meghizom, vagy ha kicsit sportolok vagy ha antibiotikumot veszek be (egyszer ezért jött meg hamarabb)?
 
 


18 csaj

ja, ez ismerős,barátnőm párja is vigyázott, mondta nem lehet baj,ő tudja mit csinál. azóta barátnőm egyedül neveli a kisfiát!
Vendég
 


Ide is benéztem, hát nem örülök amit látok!

18csaj!

Nem bántani akarlak, de..... a korod rendben van, érett nő vagy, de agyilag szerintem semmiképp nem vagy érett arra, hogy szexuális kapcsolatot teremts! Olvasgass még erröl a dologról!

Én 17 voltam, a férjem volt az első és egyetlen. Már akkor is tudtam, hogy ő az igazi, de ha mondja, hogy ő ugyan nem nemi beteg és vigyázok meg egyebek, akkor sem hittem volna neki, hisz neki már volt elöttem pár nője! De nem így tett, hanem mi tényleg vigyáztunk, óvszerrel védekeztünk. Ha normális egy kapcsolat akkor annak így kell működnie! A tietek nem az és ezért nem is értem miért adtad a szüzességedet egy ilyen férfinak!

Remélem, hogy tanulsz ebböl az esetből és máskor óvatosabb leszel!

Rendes tőled, hogy bejelentkeztél!
Vendég
 


ez van
 
 


Mi :?:

 
 


Szia 18 csaj!!
Tényleg! Mi a helyzet veled????
Vendég
 


Hello 18 csaj!!

Én is kiváncsi lennék, hogy hogy alakulnak a dolgok??!!

Kép
Kép
Kép

Kép
 
 


Bocs ha megbántottalak, nem annak szántam, inkább fejmosásnak, hogy máskor elöbb gondolkozz és ne bízz meg mindenkiben, aki azt mondja, hogy bizz bennem!

Ez a topic rólad szól, jó lenne ha többször jelentkeznél és leírnád, hogy most mi is van veled! Ha pedig a dolgaid pozitív irányba haladnak, akkor is írj, kérj tanácsot, mert itt nagyon sok tapasztalt banya van! :lol: Ha lehet legközelebb ne utólag....
Vendég
 


18 csaj! Írtam privit!

Kép


nem vagyok terhes pár napja ugy menstruálok mint állat
 
 


és igy igazábol el is gondolkoztam a dolgon hogy akarok én e valaha gyereket mert ahhoz legalább nekem bodognak és elégedettnek kellene hogy legyek az életemmel ha azt szeretnénm hogy a gyerekem is az legyen. mert ha én felelőtlen bvagyok akkor nem vagyok alkalmas szülőnek és teljesen értelmetlen, hogy még valakit világraía szüljek aki lehet hoyg ugyanolyan felelőtlen lesz mint én és összezavarodott stbstbstb de jol vagyok . türelmem végtelen.
 
 


szeretethiány. csak azt tudom mondani hogy ha nektek van vagy lesz gyereketek, még egy pofont se asdjatok neki akármilyen szemtelen, soha egyet se! ÉS MÉGHA A MUNKÁTOK MIATT NEM IS ÉRTEK RÁ AAKKOR IS MINDEN NAP ADJATOK NEKI LEGALÁBB EGY PUSZIT VAGY EGY ÖLELÉST. AZ ÖLELÉS JOBB, de soha ne hanyagoljátok a napi egy adagot!!!!!!! egy nevelésnek igy kellene kezdödnie...és végződnie...
 
 


18 csaj!

Amiket itt most leírtál, úgy érzem, hogy otthon valami nem jól működik! Nagyon sajnálom ha így van! Hidd el, hogy a legtöbb jó szülő olyan családból való, ahol nem kapott elég szeretetet és törödést! Ebből tudják, hogy mire van, illetve mire nincs szüksége a saját gyerekének! De ez persze fordítva is igaz, de te már tudod, hogy ha esetleg lesz babád, hogy mit adj neki és mit ne! Kellemesen csalódtam benned! Ezt a baba témát még azért emésztgesd, nagyon ráérsz vele! És végül örülök, hogy tanultál az esetből és nem leszel többé ilyen felelőtlen! Igazán, szívből kívánom, hogy találd meg életed párját, aki mellett végre boldog lehetsz!
Vendég
 


18 csaj!

Amiket itt most leírtál, úgy érzem, hogy otthon valami nem jól működik! Nagyon sajnálom ha így van! Hidd el, hogy a legtöbb jó szülő olyan családból való, ahol nem kapott elég szeretetet és törödést! Ebből tudják, hogy mire van, illetve mire nincs szüksége a saját gyerekének! De ez persze fordítva is igaz, de te már tudod, hogy ha esetleg lesz babád, hogy mit adj neki és mit ne! Kellemesen csalódtam benned! Ezt a baba témát még azért emésztgesd, nagyon ráérsz vele! És végül örülök, hogy tanultál az esetből és nem leszel többé ilyen felelőtlen! Igazán, szívből kívánom, hogy találd meg életed párját, aki mellett végre boldog lehetsz!
Vendég
 


18csaj az jó, hogy mégsem vagy terhes. remélem megnyugodtál, és legközelebb kicsit elővigyázatosabb leszel, nem hallgatsz a fiúdra!

Remélem rendeződnek a dolgaid, és egyszer majd, ha már érett leszel rá, és megtalálod az alkalmas embert, akkor boldogan fogod várni hogy teherbe ess és boldogságban, szeretetben fogod felnevelni.

ÉS ha nem tudsz senkihez fordulni a problémáddal, nyugodtan írj bármelyik fórumba, biztos meghallgatunk, és ha tudunk segítünk.

Addig is éld a 18 évesek gondtalan életét!
Vendég
 


Sziasztok!

Én azt szeretném megkérdezni, hogy a terhességi teszt a nemi aktust követő nap már biztosan mutatja e hogy terhes valaki vagy sem?


Köszi
 
 


rolex89!

Nem mutatja ki! A terhességi teszt a várható menstruáció időpontjában, nagy valószínűséggel már kimutatja. (peteérés után 14 nappal) Ez mindenkinél változó. Nekem volt olyan terhességem, ahol a nemi aktus után már a 9. napon kimutatta, de ez a ritkább, inkább később jellemző.

Üdv.

roszaag
 
 


Rolex

A terhességi tesztekre rá van írva,hogy mikortól mutatják ki a terhességet.
A "már egy napos terhességet is kimutat" c. dolog annyit jelent,hogy a beágyazódást követő 1-3 naptól már jó esetben kimutatja a terhességet.De nagyon változó és nagyon tesztfüggő.Ugyanis sokféle érzékenységű teszt van.
Az érzékenyebbek elvileg előbb, a többi később mutatja ki,de nagyon egyéni.

A másik dolog (bár nem tudom,hogy szeretnéd-e vagy sem,hogy terhes legyél), ha ki is mutatja a teszt a várható mensi előtt a terhességet,az sem jelent semmit.A babák nagy része ekkor még simán meggondolja magát és csak szerzel magadnak jópár rossz napot.Érdemes türelemmel kivárni és ha legalább 1 hete késik a mensid,akkor csinálni egy tesztet és ellátogatni a dokihoz.
Ha nem szeretnél babát,akkor olvass feljebb,ott vannak útbaigazítások :).

 
 


Hello!!!Mi a menstr. 5.-napjától csináltuk a 8.-ig napjáig(szval remélem lehet érteni)persze gumival és 18.-án kell megjönnie de nem érezném h fáj a mellem eddig mindig szoktam és csak 4 nap van vissza...Ez lehet a megfázás miatt is???Mennyi az esélyem???
 


Sziasztok! Azt szeretném megkérdezni hogy már több mint egy hete voltam együtt a párommal és most csütörtökön kellett volna megjönnie, de semmi jele nincs annak hogy megakarna jönni. A kérdésem az lenne hogy kimutatná már most a teszt a terhességet?
 


Sziasztok.! tegnap voltam együtt a párommal , és nem használtunk gumit , de nem belém élvezett . Mekkora az esélye annak hogy terhes leszek ? Nagyon parázok mivel csak 16 vagyok , és nem szeretném ha anyu megtudná. mit csináljak ?
15csaj
Abaújszolnok
 
 


Kedves 15csaj!

Megvan az esélye, az előváladékban ugyanúgy van spermium, mint a végén. Hogy mit csinálj?

Először is, úgy egy hét-10 nap múlva menj el a gyógyszertárba és vegyél egy tesztet ((nagy érzékenységűt, nekem pl. a Clearblue eléggé bevált). Csináld meg, lehetőleg reggeli, első vizeletből - abban a legnagyobb a HCG koncentráció.

Ha pozitív, akkor bármennyire be vagy tojva, kénytelen leszel anyukáddal beszélni - aki valószínűleg ki lesz bukva, de lássuk be, joggal. Meg hát mégiscsak a gyereke vagy, ki aggódjon érted, ha nem ő? Ugyanakkor nyilván a segítségedre lesz a továbbiakban, hiszen mint anya, vsz. ő is azt szeretné, hogy úgy oldódjon meg a helyzet, hogy a kevésbé rossz választásokon essél át.

Ha nem pozitív, akkor várd ki a menzeszt. Ha rendes, normális vérzésed lesz, akkor megnyugodhatsz. Ha csak barnás, pecsételős, vagy fura, rövidebb, bármi, akkor csinálj még egy tesztet (bár én lehet, hogy amúgy is kettőt csinálnék...).

És végül, de nem utolsósorban: használj gumit MINDIG! Bakker, ha vagy annyira nagylány, hogy nemi életet élsz, akkor legyél már annyira tudatos és felelős is, hogy véded magad! És akkor talán kisebb eséllyel kerülnél hasonlóan szar helyzetbe a jövőben. Már csak azért is, mert kíváncsi lennék, hogy a párod vajon mennyire állna ki melletted, ha valóban pozitív lenne az a teszt... (De ez most a vészmadár volt bennem...)

Üdv:

Dia

[size=12:d15e2bdd2c][color=blue:d15e2bdd2c][b:d15e2bdd2c]Gyerekszoba blog - Neked is volt gyerekszobád?[/b:d15e2bdd2c][/color:d15e2bdd2c][/size:d15e2bdd2c]
dia
Budapest
 
 
 


Sziasztok vaalki nkm is segitene meg majus vegen lefekudtem egy fiuval ez ugy tortent h lejart a mensturaciom 25-en s 28-an lefekudtem egy fiuval s nem hasznaltunk semmi vedekezo eszkoz , juniusban rendesen megjott s menstruaciom eleg rendesen 2-3napban eleg sok , de most juluisban nagyon keves jott rendesen 4 napig tartott mind alatalban de nagyon keves volt s az a baj h a szuleim errol semmit se tudnak h valkivel le fekudtem hiszen 16-eves vagyok nm orulennek neki , s miutan le fekudtunk masnap jott egy voroses barnas folyas az mit jelentett , sajnos meg nm vagyok temaba ez volt az elso eloszor hasznaltunk vedekezo ezkozt masodszor nm sajnos sokat nm tudok erol a dologrol....most szerinettek mi van attol h most keves mensturaciom jot meg leht h terhes vagyok?
alexaaa
Bogoz
 
 


Szia alexaaa! 

A barna folyás lehet fertözés forrása is de nagyon sok helyen pl írják terheségi jelnek is. 
Vegyél tesztett és reggeli elsö pisiböl csináld meg. 
Akkor legalább nagyjábol tudod mi a szitu de ennyire ne akard el cseszni az életed ,hogy 16-17 évesen teherbe esel. Sajnos a védekezés a lányok dolga mert sok pasi nem foglalkozik velle egynek gondol a sok közül. 
Ha negativ a teszt és holytatodik a folyásod mindenképp mond el anyudnak mert akkor muszály lesz orvoshoz menni mert egy fertözésnek sulyos következményei is lehetnek vagy egy méhen kivüli terheségbek. 
Inkább akadjanak ki a szüleid mint hogy baj legyen és esetleg az orvos ír neked valami gyogyszert is ha ilyen korán sexuális életre vágysz. Nekem 20 évesen volt az elsö és semmit nem vesztettem.
 
 


@alexaaa:
Szia nagy lány! Mi is voltunk 16-18 ak :-) Én sem mertem volna elmondani anyunak tuti -fix! Most már tudom, h ő az első akihez mehetek ha baj van! Így nevelem a 14 éves fiam és10 éves lányom is.
1.Sajnos ha pont a peteérés kellős közepette történt az eset, lehetsz babás.
2.Vöröröses-barnás folyás,szűz voltál még?
3.Ebben a korban,,illő'' lenne meglátogatnod egy nőgyászt! Saját magunkon kívűl Ők értenek hozzánk a legjobban! Nem kell neked még gyerek!
4.Egy barinőd elkísérhet ;-)
Bár 28 nem most volt ,ezért ha elmész orvorvoshoz számíthatsz rá, megvizsgál/uh,stb/,laborba küld és ha az negatív, ajánl egy védekezési módszert. Itt jön a képbe anyu! Ugyanis ez már kell neked, gondolom tanulsz még, és ez havi rendszerességgel nem kevés pénz. A barinő ebben nem tud segíteni.
Remélem nem lettél babás! Ma már a teszt is kimutatja, írd meg hogy vagy!
 


Sziasztok!

Második párkapocslatomba élek és ma volt kettöntk közt, hogy lefeküdtünk. Gumival nehézkesen ment mivel alapból szűk voltam, előző probálkozáskor is szűk voltam igy a párom nem tudott úgy mond előre jutni és véletlen kiszakadt az óvszer de a szakadás pillanatában hirtelen beljebb ment..de nem folytattuk. Majd ma kiváncsiságból hagytam, h gumi nélkül bemegy e mint óvszerrel úgy voltam vele h pár mpig az elejébe hagyom és nem is számítaottam arra h bemenne könyebben..ehelyett fájdalom nélkül bement akkor picit bent volt de csak az elején. Váltottunk gumira és úgy nehezen ment be. Megbeszéltük , hogy akkor legyen megszakításos amivel tisztába vagyunk nem biztonságos, egyikönk se ment el. (végére beparáztunk) pénteken múlt el a havim vagyis a menszesz naptáram szerint a termékeny időszak első napján vagyok és 30.-án lenne az ovulácóm. Kiszámoltam 56 óra hátra 30.-áig vagyis félek h a maradék órában meg termékenyülhet még 30.án. Van rá esély, hogy teherbe essek?
 


Olivia95 ha nem szeretnétek még babát ne kockáztassatok!Vegyetek sikosítót és akkor könnyebben bemegy!Próbáljátok ki hogy a behatolás előtt több előjáték legyen!

Móni
moncsika79
Szentendre
 
 
 
 


Sziasztok :) én most szombat éjjel feküdtem le először a barátommal. Nem vedekeztunk, ellenben nem ment el bennem. Egy ilyen peeiódusnaptár aplikácó azt mutatta, hogy a peteérés után a után 3 nappal történt. Utána szedtem 2 eseményutáni tablettát is. 18 éves vagyok. Szerintetek lehetek terhes? Félek és anyunak nem merem elmondtani.... :roll:
 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Vissza: Fogamzás

Jegyzetfüzet:

 

cron