A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Lakóhely szerint » Szegedi anyukák, babák és kismamák


Angi!
Sajnálom, a dolgot.
Igazán Bogi esete érthetetlen számomra! Mitől van neki kezdődő asztmája?

Amikor a gykórházban voltunk Lénával, mindkét szobatárs gyerek asztmás, illetve asztma gyanús volt, na de az anyukák ették a cigit. Az egyik (cigány asszony), szoptatta a fiát, és a szopik között meg felöltöztette, és kivitte magával az udvarra cigizni. Hát csak néztem!!! És persze esetükben abszolút megértettem az asztmát, na de nálatok!
Tengeri nyaralást nem javasoltak? Nálunk otthon az asztmás gyerekek nyáron mindig mentek az Adriára.
Amúgy Léna is kapott puffokat, de asztmáról nem szóltak semmit. Vagy azért ez nem követezik egymásból?

Hajni!
Így már érthető a dolog!

Erika!
És miért nem vágtok bele az építkezésbe? Négybetűs oka van?
Mondjuk 3 gyerekre most elég szép szocpollt adnak.

Nóri
norcee
 
 


Angi,Kép Tesod mit mondott? O kinotte? Es a kislanya? A puffokat meddig kell adni?

Meli, a lelkesedesed nagyon ismeros! Kép Elvileg nem lehet inni, de en ittam. Altatasnal viszont gaz lehet belole.

Nyulanyo, mar miert lenne koteles kijonni? Akkor senki sem jarna a rendelobe.

Kriszta, Angi, igen, Niki ul a szankon, a hazban laknak.

Agi
agi77
 
 


Nah Ő aztán tudja, h mikor szülsz:-))) Nekem napra pontosan megmondta, lehet, h szerencséje volt, de akkor is:-))

Nyúlanyó+Tamás Botond (2006.03.14.)+Viktória (2003.04.21.)

[img:5b8b07f275]https://babafalva.hu/tickers/3ud.png[/img:5b8b07f275]
[img:5b8b07f275]https://babafalva.hu/tickers/4qv.png[/img:5b8b07f275]
nyúlanyó
 
 

 
 

Nem tudom valahol ezt olvastam. Persze nem minden esetben, de én nem szívesen vittem, sőt nem is vittem baba korában Pipit orvoshoz! Jöjjön ki, szerintem elég ok az, h csecsemőről van szó. Persze egy "nagyobb" gyerekért nem fog rohangálni, de amikor valami gond volt, sokszor az én fejemben csak szerencsére, akkor mindig szó nélkül eljött rendelési idő után. Szerintem ez természetes.

Nyúlanyó+Tamás Botond (2006.03.14.)+Viktória (2003.04.21.)

[img:5b8b07f275]https://babafalva.hu/tickers/3ud.png[/img:5b8b07f275]
[img:5b8b07f275]https://babafalva.hu/tickers/4qv.png[/img:5b8b07f275]
nyúlanyó
 
 


Nyúlanyó, legyen igazad! :-) Illetve legyen igaza!! :-)
Angi! Ezzel az asztma témával kapcsolatban annyit fűznék hozzá, hogy tényleg nagyon nagy százalékban kinövik a gyerekek, illetve majdnem tünetmentesíteni lehet. Élő példát láttam, mondjuk tényleg kellett hozzá a levegőváltozás. A Mátrában van egy kis házunk, és a szomszédék két gyermeke (akik azóta már felnőttek)nagyon asztmás volt. Minden nyáron fent voltak, igaz, mivel tanárnő volt az anyuka, így tényleg 1 hónapot fent tudtak tölteni a magaslati levegőn. Szóval szerintem sem keseredj el semmiképpen!!! VAN rá gyógymód!!!!! :-))))
Ági, köszi az infot! És mennyit ittál?
meli27
 
 


Sziasztok!

Kriszti: Szted miért lenne kevés a tejed, vagy apadófélben? Hiszen nemrég mondtad, hogy csak szopizott Eszti. Nemleht,hogy nem dől belőle rögtön?! Bátor sem úg yszoik már mint régen. Van, hogy kettőt szív és megy a dolgára. Van nálam érdekesebb dolog is.
Nekem nem nyitja meg a százszorszépet, de szombaton lesz családi nap, bábelőadással,börzével.
Én is csináltam hóembert, de nem én írtam. Kép Én is óriásit csináltam, akkora mint én.

Seri: Mindent ehetsz, csak oda kell figyelni, hogy a baba, hogy reagál rá. Pont az a jó, hogy annyi tejed legyen amennyi Csillának kell. A sok folyadékot iszol, és szoptatsz ahányszor kell nem lesz gond. Jó a tejhozam növelésére még a meleg tea(csipkebogyó), meleg leves. Sokat pihenjél és ne idegeskedj. Ha van elég pisis pelus és eleget hízik akkor nincs gond a tejcsivel.
A párnát nem tudom hol árulják, de te is tudsz sópránát csinálni. Egy textilzsákot varrsz abba sót töltessz, ezt összevarrod, lehet mikróban melegíteni. Csak ne legyen túl forró,nehogy megégesse a pici bőrét. Én még 2 évvl ezelőtt gyüjtöttem cseresznye és meggymagot, megszárítotam és egy textilzsákba varrtam. Jó fülfájásra és arcüreggyulára is.
Nálunk nem váltak be a hasfájás elleni cseppek és nem is adtam nekik soha. Bátorra azt mondták, hogy hasfájós, de sztem nem volt az, csak a doki mindenáron fel akart írni valamit. Hasfájásra még jó a lábtorna, felhúzod a lábacskáját a pocakjára és vissza. Vagy a hasmasszázs. Csak óramutatójárásával megeggyezóen lehet körkörösen masszírozni a pocakot.

Karmen: Tudom, hogy odafigyelsz magadra! Gratu a fogacskához, Bátornak is most bújt ki a 6. Végre akkor javul az evés.

Ági:De durva. Biztos nem lesz baja Kristófnak.

Enikő: Gratula még egyszer! Örülök, hogy simán született Viola és nem gyötört meg nagyon. Bátor nálam is hevesebb volt, mint Flóra. Pihizz, hagyd a szánkózást!!! Dejó, hogy Bogi ennyire szereti Violát! Majd ha Viola el kezd mászni...Nálunk most megy a harc a játékokért.

Angi: Nem semmi Virág! Biztos kinövik a gyerekek az asztmát! Még jó, hogy elvitted őket orvoshoz.

Meli: Most már pihizz, nemsokára nem fognak hagyni! Hajrá!
Nem hiszem, hogy megengedik, hogy igyál, de az én szülésznőm adott még kitolás közben is!

Majd feltöltöm az albumot!

Gabi3
inecsg
 
 


Meli, hat talan egy bogrevel osszesen. Az EDA utan mondta is az anesztes dokino, hogy picit lehet inni. (En meg alig birtam abbahagyni. Kép)

Angi, asszem a Tesomnak is volt asztmaja, mert ot is vittek a hegyekbe. Anyukamnak tuti hogy volt, bar ez gondolom nem vigasztal.

Kriszta, nalunk is marha lassu a babanet, szerintem tul van terhelve a szerveruk.

Agi
agi77
 
 


Angi: Nagyon sajnálom ezt az asztma dolgotKép Nagyon drukkolok, hogy kinöljék a lányaid. A gyermekorvos a klinikán azt mondta, hogy a kis súllyal született babák sokkal erösebbek, mint nagy súlyú társaik és nagyobb súlyú babákat gyakrabban küld át a gyerekkórházba, mint kicsiket Kép És tényleg igazi kis vasgyúró a Viola is. Most épp apája mellkasán fekszik hason és a kezeivel nyomja fel magát és tekinget jobbra-balra!Kép Nagyon kis édesKép és erös....

Éjjel egész jól tudtunk aludni. Este 8kor, aztán éjfélkor, majd 3kor és 6kor kelt fel szopizni! Közben nem volt egy hangja se, tudtunk aludni. Úgy éreztem reggel amikor fél kilenckor felkeltünk, hogy teljesen ki vagyok pihenve.Kép Egészen meg vagyok döbbenve, hogy alig sír, mert Bogi 3 hónapos koráig ordított és most furcsa, hogy tesó milyen nyugis babaKép
És el tudtam menni a Micimackóba is bodikat venni, mert nyugodtan otthon lehet hagyni apájával, mivel tudom, hogy ha szopik, elalszik utána csak 2-3 óra múlva fog felkelni!Tök jót vásárolgattam, meg Bogival sétáltunk is egy nagyot!Kép Legalább nem örülök meg itthon Kép

EniköKép

Enikő és Marci 13 , Bogi 9, Viola 6, Zalán 3,5
ceniko
Szeged
 
 


Ildi! szülés elött hiztam 20kg, aztán fogytam 30kg. Most 174 cm, 53 kg. Ennyi voltam középiskola elején ezzel csufoltak, láttam magamrol fotot megértem miért. Na ezek után nyáron merjek igy sortot, polot huzni. Na megy a szöveg elmentése?

Angi! ki fogják nöni ök is! Jol mondod. Asztmára jo a sobarlang, ugy tudom a városban is lehet menni ilyen kezelésre.

Pisi jó lett, szerencsére nem kell másikat gyüjteniKép Szurit megérezhette mert ahogy beléptünk elkezdett sirni, máskor nevet.
Szopival gyorsan megvigasztaltam utána. Mondták 2 hétig ne menjünk olyan helyre ahol elkaphatja a himlöt mert most már vannak ilyen betegek, terjed.

Meli! kitartás!!!Kép

Nyúlanyó! Ha nagyon beteg a gyerek, szerintem csak akkor kell kijönnie az orvosnak máskülönben tényleg mindenki elhivná, kényelmesebb lenne.

Karmen

Kép

Kép

Karmen
karmen
 
 


Itt egy kép Bogiról! Magasvasutat építettek a párommal Kép

Kép

Enikő és Marci 13 , Bogi 9, Viola 6, Zalán 3,5
ceniko
Szeged
 
 


Meg egy ásítós Violáról Kép

Kép

Enikő és Marci 13 , Bogi 9, Viola 6, Zalán 3,5
ceniko
Szeged
 
 


Kriszta, Ildi!
Az Én dokinénim 1000-ért jön ki Dr. Rósa Ági a kálvárián rendel. Jön akkor is ha nem hívom csak ne cipeljem be a kicsit a rendelőbe persze nem is kér érte olyankor semmit. Nagyon ajánlom mindenki figyelmébe.
Angi!
Nórihoz csatlakozva ajánlom az adriát a gyerekeknek. Már ilyen pici korban is leviheted őket. tudom ez pénztárca függő is de ha elszánjátok magatokat tudok ajánlani vagy segíteni keresni is.

Karmen!
Anya elvitte a telcsiszámát a dokinéninek. Majd megszerzem, de Én elmennék a helyedben mindenkép egy konzultációra hozzá. Kecskés telepen abban az új orvosi rendelőben a suli mellett rendel keddenként. 3000Ft egy visit. A klinika ingyenes de rengetegen vannak.
Mihelyst megvan a telszám megírom
Jaj hát nem is írom a legfontosabbat. 5440g a négyhónapos Kata és 60 cm. Szóval továbbra is vigyázz a vonalaira. A doki azt mondta az utolsó kéthavi 1kg hízás elég. de ha szeretnék gyümölcsöt adhatok neki de ráérek még vele. Táp nek kell semmiképp se igazatok volt.
Úgyhogy úgy döntöttem tavaszig csak gyümilevt adok plussz neki aztán meg jöhetnek a friss zöldségek a mama kertjéből

Ildi
és gratula a felálláshoz. ilyenkor mindig eszembe jut hogy a gyerekek milyen ügyesek. nem volt neki a védőnéni szimpi így nem mutatta meg neki mit tud. bezzeg egy napra rá már feláll...Kép
Bea
20180827120929
 
 


Itt meg ébredés után nyújtózkodikKép

Kép

Enikő és Marci 13 , Bogi 9, Viola 6, Zalán 3,5
ceniko
Szeged
 
 


Enikő!
Aranyos nagyon a babóca
20180827120929
 
 


Angi, hihetetlen ez az asztma dolog. Öröklött? Egyébként én is asztmás voltam, de kinőttem. Viszont nekem pestre szanatóriumba is kellett néhányszor mennem. Nem irigyellek, anyám mesélte, hogy sokszor éjszakázott mellettem.
Kitartás, biztosan el fog múlni!

Meli, én nem ihattam, nem ehettem. És a szőlőcukrot is felejtsd el. Nagyon morogtak miatta. Örülök, hogy lassan megérkezik a kis manócska. Ügyes legyél! Front meg lesz a hétvégén is, most hallottam. Ha nem jelentkezel, tudni fogjuk:-))

Enikő, annyira aranyos Viola! Ha van még képed, tegyél fel légyszi, olyan jó nosztalgiázni:-))
H
babamama
 
 


Sziasztok lányok!

Gabi, köszi, hogy kérdeztél felőlünkKép

Magunkról kicsit: Sok jó nincs, apu elköltözikKépKépKépKép anyu teljesen ki van borulva, no meg mi isKép
A páromnak továbbra sincs állása, pedig már bármit elfogadna. Iszonyatos pangás van a vendéglátásban errefeléKép
Jelenleg én is munkát keresek, mert nemigen tudunk megélni a GyesbőlKép Főleg hogy most anyunak is nehezebb lesz, nem lakhatunk itt ingyenKép
Kistesó még mindig nincsKép Most talán nem is bánom annyira. Jelenleg annyit elértünk hogy van vérzésem, viszont összvisz 15 napos a ciklusom, peteérés nélkülKép Iszonyat kéthetente menstruálniKép
Ennyit a rossz hírekről gyorsan túlestünk rajtaKép

És most egy kicsit jobb hírekKép Kitűztük az esküvőnk időpontjátKépKép (az még kérdéses, hogy milyen lesz az esküvő-nagyban függ az anyagi helyzetünktől)
Szóval 2005. Augusztus 13-án 18 órakkor fogok férjhez menniKépKépKépKép Ez feledtet velem minden rosszatKép Nagyon boldog vagyokKép

Anna hugom jól van, hál istennek a lábtörés teljesen nyomtalanul eltűnt. Már mondatokban beszél, jópár gyerekszájunk is van márKép

Bence is jól van, sajna sokat töri-zúzza magát. Egyszerűen iszonyatos, hogy mindenhonnan leesik. Egyszerűen nem lehet megállítaniKép Ha leveszem valahonnan, két percen belül újra ott van. És előbb utóbb leesik...viszont olyan jól megtanult esni, hogy nagyon ritkán üti meg magát.
Kint van az összes foga (és még egy se tört kiKépKépKép)
Sokat beszél, megpróbálom összeszedni, miket mond:
apa, anya, Panka, Mami, Api, nagi (nagyi), csicsika, acci (cipő), baba, maci, vau-vau, hinta, palinta, hami, inni, tea, tejci, husi, csics (csücs), pancsi, hab, hó, elment, esik, hoppá, autó, busz, hajó, pepü (repülő), alma, iaka (sziaka-telefon), meg még pár szót, ami nem ugrik be így hirtelenKép És különösen tündéri, mert pöszítKép Egyszerűen meg lehet zabálniKép

Ha jól emlékszem mondtam nektek anno, hogy meg fogják műteni. Azóta abszolut semmi, de semmi betegsége nem volt. De még csak nem is tüsszög, és azóta nme volt taknyos. Szóval így utólag megnyugodtam, hogy nem volt hiába.

Ami nagy változás még nálunk, hogy elhagytuk a kiságyat (megtanult kimászni) és most egy nagy kartondobozból készült kuckóban alszik (apája jól leszigetelteKép) Imádja, csak elaludni nem hajlandó ott, no de majd idővelKép
A másik pedig, hogy eltettük a cumisüveget isKép Pár napig kereste, de jól megvan nélküle. vége a babakornakKép
Beirattuk bölcsibe is, sajna csak szeptembertől van hely, pedig beiratkozáskor iszonyatosan üvöltött, mert nem maradhatott ottKép


Egyenlőre ennyi, lányok igéárem sűrűbben fogok jönniKép
Enikő, tündéri ViolaKép No meg Bogi isKép Átadtad a puszikat????

Sok puszi

Zsófi+ AndrisBence (így hívja magátKépKépKép)

3 gyerek anyukája :)

Különcségeink: mosható pelus, hordozás, természetesség :)

Rendelj tõlem Lizann Mei tai-t!

www.mamami.hu
zsuzsófi
 
 


Itt van egy karácsonyi kép a kicsikről:
Kép

Zsófi

3 gyerek anyukája :)

Különcségeink: mosható pelus, hordozás, természetesség :)

Rendelj tõlem Lizann Mei tai-t!

www.mamami.hu
zsuzsófi
 
 


Zsófi! Nagyon szépek a gyerekek a multkor is csodálkoztam hogy megnöttek! sajnálom hogy apukád igy döntött, nehéz lesz anyukádnak. Ti nem Szegeden laktok most?
jo hogy néha jelentkezel!

Enikö! tényleg nagyon szépek a gyerekeid.

Bea! várom majd ird meg. Most nincs ebben a honapban még ennyi pénzem sem de amugy is márc. a friss leletekkel akarom felkeresni majd
mondjuk max. havi 1x birom kifizetni de igazad van

Karmen

Kép

Kép

Karmen
karmen
 
 


Zsófi: Naná, hogy átadtam. Mindkettönek. Viola nem tudta, hogy ki vagyKép De Bogi örült neki. Kérdezte hol van a Bence. Mondtam, hogy otthon játszik a PankávalKép Viola felébredt szopizott, majd visszaaludtKép Hogy milyen jó gyerek (csak el ne kiabáljamKép)
Édesek és csinosak a képen a gyerköcök Kép A Bence milyen kis úriemberKép

Meli: Én ihattam, de sztem csak azért mert ismerös szülésznönél szültem, egyébként tiltják az ivást. Sztem azért, hogy ha császározni kell, akkor ne hányjon a kismama az altatás miatt...Kép Az, hogy szomjanhalsz senkit nem érdekel...Kép Én nagyon szomjas voltam végig a vajudás alatt és szülés után is. Nekem nagyon jó volt, hogy ihattam. Kellett a víz!

Ez az egyik kedvencemKép
Kép

Ez meg a másik:
Kép

Enikö

Enikő és Marci 13 , Bogi 9, Viola 6, Zalán 3,5
ceniko
Szeged
 
 


Bea!

Nekünk is a Rósa Ágnes a dokink,de én 2000Forintot fizetek.Hozzánk kéthetente jön,nekem így kényelmesebb.

Kármen!

Tényleg,nagyon vékony vagy.
Még nem próbáltam ki az elmentést,majd holnap.Ilyenkor csak pár percre enyém a gép.

Enikő!

Örülök,hogy ki tudsz mozdulni.Én a Noémitől nem tudtam menni sehova.Ő nem volt kiszámítható alvás szempontjából.
Gyönyörűek a lányaid.

Zsófi!

Gratulálok az esküvőhöz!Sajnálom,hogy ennyi problémátok van.

Ildi
tfildiko
 
 


Sziasztok!
Enikő, Seri gratula a babákhoz, gyögyörűek.

Csajok!
lenne egy kérdésem, ma felhívott a védőnőm, hogy megkapta MOST a Toxoplasma eredményemet, a vérvételem augusztusban volt, aug.30-án ez beérkezett a Toxoplasma gondozóba (ez van a pecséten)és ez az eredmény nálam nem jó, magas, ismétlést javasoltak, még akkor.
Nekem okt.1-én volt a vetélésem.
Mondta a védőnő, hogy ez miatt is lehetett.
Én még akkor kerestem az eredményt, azt mondták hogy nem találják, DE ne aggódjak az eredmény biztos jó, mert ha rossz akkor azonnal küldik vissza.
csak nem az enyémet.
Erről esetleg tudtok valamit, hogy mit okozhat vagy ilyeneket.?
v. hol tudok utána nézni esetleg.

köszi
Vendég
 


Zozo,
ez nagyon durva!!!
Igen, én úgy tudom, okozhat ilyet a toxoplazma, ezért is kérik minden vérvételnél.
Hogy vagy egyébként?

Karmen,
pisigyűjtés Kép. Hogy van Orsi az oltás után?

Enikő,
csupa jó dolgokat írsz, végre fel tudsz töltődni annyi baromság után Kép.

Hajni,
nekem fényallergiám van. Nem napozhatok és erős fényvédőt kell használnom. Ha alaposabban megnézed a képeinket, mindegyiken piros az arcom. Ettől sajna. Télen a visszaverődő hó még durvábbá teszi a fejemet Kép.
Fotó Mr Hóemberről hol van?

Angéla,
sajnálom a rossz eredményt, nagyon bízom benne, hogy kinövk a Csajok. Virág nem semmi tényleg.
Erdélyben, Parajdon van egy hatalmas sóbánya, ide járnak a világ sok országából gyógyulni. Majd körülnézünk szállásilag is, kijöhetnétek 1 hétre. Tuti jót tenne.

Meli,
a kórházban én ihattam vajúdás közben. A szülésznő azt mondta, lehet és kérdőn nézett rám, amikor azt mondtam, h úgy tudom, nem lehet.
Viszont csaszi altatás volt, szonda ki, én meg hánytam. De itt vagyok Kép.

Gabi,
írtad a hóembert, tegnap 15:23-kor Kép. Szóval, jöhet a kép!

Seri,
még azt akartam írni, h mi Espumisant használtunk pocifájásra.

Drnőt felhívtam, nem kell menni, gyogyó még 2 nap (így össz. 7 nap), rinatiol 2 hétig adható.
Eszter most megevett 3/4 fánkot, aztán szopi, majd megint egy nagy darab fánk Kép.
Jó lesz ez Kép.

Kriszti

Kép

Kép
eszteranyu
 
 


Kriszti!

Örülök,hogy jobb az étvágya az Eszternek.
Rossz lehet,hogy fényallergiád van.Mióta?

Zozo!

Sajnálom...

Zsófi!

Gyönyörűek a gyerekeid.

Ildi
tfildiko
 
 


Szia Kriszti!

Köszi, azt nem mondom, hogy jól, de megvagyok.
Most ezen nagyon kiakadtam, de már nem lepődök meg semmin, belefáradtam.
Közben rákerestem és azt írják, hogy gyógyszert adnak rá és a szülés után a babáknak is.
Elvileg akkor minden okés .
erről mi már lemaradtunk sajnos.
Vendég
 


Ildi,
Csernobil után pár héttel. Addig nagyon szép volt az arcbőröm, semmi ragya, ilyesmi.
Noémi hogy viselte a járókát?

Kép

Kép
eszteranyu
 
 


Lányok, nagy a csend itt:

https://www.babanet.hu/ujgep/discus4/messages/69090/149626.html?1106752673

Ír6nátok!

Zozo,
sajnálom. Próbálkoztok?

Kriszti

Kép

Kép
eszteranyu
 
 


Bea! Nekem azt mondták hogy aki 1e ft-ot kér az megy akkor is ha nincs semmi gond, vagyis nem beteg és nem kell oltás. Vagyis havonta, igy meg akkor ez is kerül annyiba mintha pár havonta lenne 4-5e ft.

Kriszti! elég jol, de vacsira csak a 4. féle kellett. De abbol aztán csak ugy falt. Nagyon sirt tudtam éhes csak ezért kináltam ennyi félével, de fél óráig vártam mérgemben ha éhes gondoltam egye ami van.

Zozo! ez felháboritó! bár gondolom terhesen nem tudtak volna mit csinálni ha fertözött vagy, de akkor is, mi az hogy nincs meg egy lelet?

Karmen

Kép

Kép

Karmen
karmen
 
 


Enikö! annyira szépek a gyerekek!!

Karmen

Kép

Kép

Karmen
karmen
 
 


Sziasztok!
Kriszti!
Igen, próbálkozunk, most vagyunk egy program közepén, hátha sikerül,vagy nem is tudom ez miatt most mi lenne a jó.
Pénteken megyek orvoshoz, megkérdezem mit is tudok csinálni most, a védőnő azt mondta meg kell nézetni egy újabb próbálkozás előtt.
a "próbálkozás előtt" már nem sikerült.

Karmen!
Én úgy olvastam, azt mondta a védőnő, hogy ilyenkor adnak gyógyszert amit folyamatosan kell szedni és a babáknak is a megszületésük után.

Zozo
Vendég
 


Zozo!
Én úgy tudom, hogy a toxoplazma csak akkor gond, ha friss a fertőzés. (Ezt is az országban egyedül Szegeden vizsgálják. )
Ebből csak azt akarom kihozni, hogy most már a továbbiakban nincs vele gond, mert átestél rajta.
Nekem is magas volt az érték, ismételni kellett, és a másodszori vérvétel már mutatta, hogy régi a fertőzés. Tulajdonképpen az a legjobb, ha terhesség előtt átesett rajta az ember, mert akkor védett.
Többiek, javítsatok ki, ha hülyeséget írtam!

Karmen!
Mit mondott a dokinő, várható valami oltási reakció?

Bea!
Merre szerettek menni a tengeren? (Nekem a tenger, még mindig az Adriát jelenti, neked is?)
Kedvencünk Hvar.

Nóri
norcee
 
 


Enikő:Nagyon szépek a csajok! De jó, hogy Viola ilyen nyugis!

Zozo:Ez nagyon durva! Remélem sikerül a következő program és nem lesz gond!

Zsu: Remélem nálatok is jóra fordul minden. Azért apukád nem semmi! Mekkorát nőttek a gyerkőcök!

Kriszti: Ez a csernobilos vacak elég gáz! a hóembert Zoli átfaragta, majd teszek fel képet, déután akartam, de olyan lassú volt a gép,hogy inkább elmentem varrni.
Már rémlik, hogy írtam,akkor még csak tervben volt a hóember. Kép

Ez a kajás topik kész kánaán! Tök finiket főztök! Én lusta dög vagyok. Inkább kenyeret sütök, most zsemle van soron.

Bea: És minek Katának gyümilé?

Gabi3
inecsg
 
 


Huh, már megint esik a hó! És mi még mindig nem néztük meg az OBI-ban a szánkótámlát.
A hóembert hiába építettem fel, Lucinak egyáltalán nem tetszett, meg este is volt, a telón meg nem túl jó a vaku, szóval kép nincs:-))

Zozo, nagyon kiakadtam, amikor végigolvastalak. Sajnos nem ismerem a történetedet, ez volt az első vetélés? Szerintem ne add fel, a fertőzések után a legtöbbször megmaradnak a szervezetben az ellenanyagok, remélhetőleg legközelebb már nem lesz ilyen problémád.

Kriszti, nem fogod elhinni, de az én arcom pl egy jó kiadós zuhanyozás után néz ki úgy, mintha megégett volna. Egyszerűen vigyázni kell. Bár azt vettem észre, hogy korábban rendszeresen leégtem a napon, most a magyar nap semmit sem csinál, de Rodoszon egészen szép karamell színem lett (valszeg ez a maximum, ami belőlem kihozható). És sajna ezt Luci is örökölte, bár a barnulásról még nem tudok nyilatkozni.

Enikő, tényleg nagyon jó kép a kedvenced. Kis huncut.. Látom, a szárnysegéded is aktívan tüsténkedik:-))))

Azt hiszem, most átmegyek a kajás topicba, mert valami nagyon finomat látok:-)))
Jó éjt minden babának, mamának:-)
H
babamama
 
 


Jó reggelt!

Kriszti!

Nem sok időre teszem bele.Van olyan,hogy 15 percet eljátszik benne.Aztán nyújtja a kezét,hogy ki akar szállni.(Anyával jobban szeret állni.)

Kármen!

Melyik kaja ízlett az Orsinak?
A Noéminek 10 napja ugyanannyi a súlya.Rengeteget ugrál,és ugyanannyit eszik.Most pár napig nem is mérem.

Zozo!

Szorítok...

Gabi!

Én is lusta vagyok főzni.Mindig valami gyorsat összadobok.

Ildi
tfildiko
 
 


Sziasztok!
Nóri!
Én úgy tudom, hogy mindenhol szűrik, de Szegeden mostmár nem.
Nem ártott volna kideríteni, hogy nálam ez friss fertőzés-e? Majd most, viszont Pestre járok dokihoz, azért bízok benne, hogy megcsinálják ott.

Köszi Gabi, én is reménykedek.

Babamama!
Az első volt a 17héten, és háromasikrekkel.

Szép napot mindenkinek!

Andi
Vendég
 


Teszek fel képeket a kis 7 hónaposról.

Kép

Kép

Ildi
tfildiko
 
 


Zozo! ezt nem tudtam hogy adnak gyóygszert, bocs. Most már emlékszek rád, elfelejtettem te vártál 3as ikreket, nagyon sajnálom, hogy ez a fertözés ezt okozta. Egyébként tavalyelött tuti hogy Pesten nem szürték. Lombik babák voltak? Remélem a köv. sikerül.

Amugy nekem is ezt mondták hogy nem lehet ujra elkapni. Nekem nézték pár éve a gertözöben akkor azt mondták hogy minden ok, mert van ellenanyag a szervezetemben. Amikor terhes lettem meg nem volt már. Nem értettem hogy lehet, de ugye terhesen többször is ez lett.

Nóri! azt mondta a doktornéni hogy ö még nem találkozott olyannal akinél lett volna a szurinak mellékhatása, néha kis láz lehet de semmi komoly.

Ildi! sajna a tejpép. Nem akarom hogy erre szokjon rá, de amikor sir fél órája és nem eszik mást akkor csak adok neki. DE ez csak tegnap volt nem rászoktattam hogy tudja sirással végül kap. Noémi nagyon csini a fülbevalóval, jól áll neki!

Kriszti! anyu a friss mütéti heget nyáron amikor tengerre utaztak 60+ napkrémmel kente, semmi baj nem lett belöle. Én a kimaradtat Orsira kentem nagyon jo, brutál erös.

A Tenger az nekem is az Adria. Olyan szép a szine, olyan áttetszö.

Karmen

Kép

Kép

Karmen
karmen
 
 


Zozo! Nagyon sajnálom ami veled történt.
Sima terhesség volt vagy lombik program?

Karmen!
Biztos rosszul fogalmaztam. A doki nénink 1000 kért most az utolsó két alkalommal. És utoljára már későn hívtam és azt mondta aznap nem tud már jönni úgyhogy próbáljam bevinni a kicsit a rendelőbe. A telcsi után fél órával meg is jelent az ajtóban hogy lett 10 perc szabad ideje. erre gondoltam amikor azt mondtam hogy akkor is jön amikor nem hívom. egyébként máskor nem jött még hívás nélkül.
Ildi!
nem tudom hogy miért kér tőled 2000. lehet hogy Én protekciós vagyok? vagy mert a harmadik gyerekemet is hozzá vittem? Nem tom. Minden esetre Én be szoktam menni a tanácsadásra, nem rendszeres a kijárása.Betegségfüggő.

Tegnap megkaptuk a szurikat is. Biztos azért de este hatkor elájult és reggel hatig aludt. persze közben szopizott is Kata baba de mint akit kiütöttwek úgy szúnyált. nem is fürdettük. Andi lányom fel is volt háborodva hogy piszkosan fektettük le a Katát. Persze mert a nagyoknak azt szoktuk mondani hogy piszkosan,büdösen nem fekhettek le. MArs tusolni!

Nóri!
Persze hogy nekem is az Adriát jelenti a tenger. Mi szerelmesek vagyunk bele. Hvaron még nem voltunk de körülötte már mindenhol(Bracs,Korcsula)Nekünk tavaj Korcsulán egy istenhátamögötti hely lett a szívünk csücske.KépNo turista,csend,tenger....álomhely

de krisztinek is igaza van az Erdélyi sóbarlang is nagyon jó az aszmásoknak és talán olcsóbb még mint a tenger.
Bea
20180827120929
 
 


Kármen!

Mi is eszünk tejpépet.(Ha-s Milupa.)Sok gyümölccsel eszi csak meg a lány.Miért nem akarod,hogy egyen pépet?De te tudod,én nem vagyok ennyire óvatos.Lehet,hogy rosszul teszem.Bár még Ha-s tápit eszünk.A gluténes kajcsit most fogjuk majd elkezdeni.

Ildi
tfildiko
 
 


Bea!

Biztos,hogy protekciós vagy.Én nem sokallom a 2000Forintot sem.Örülök neki,hogy kijön.Mindent meg tudunk beszélni.A hozzátápit is úgy csinálom,ahogy ő mondja.Sohasem rohan el,nagyon aranyos.Amíg kicsi a lányom,addig jönni fog kéthetente.Ha nagyobb lesz,akkor megyünk majd a rendelőbe.

Ildi
tfildiko
 
 


Csajok, már elfelejtettem Boginál hogy volt.....
hol kell igényelni a gyest, családi pótlékot meg azt az egyszeri segélyt (ami a terhesgondozási pecsétekért jár), és mik is kellenek hozzá???
Köszi
Enikö

Enikő és Marci 13 , Bogi 9, Viola 6, Zalán 3,5
ceniko
Szeged
 
 


1) merengo Jozsó

2) jó kedvu Jozsó

3) nagyon happy Jozsó



Kép

Kép

Kép


Ildi,
csudaszép a Noémi. Kép
Vendég
 


Eniko,
mindjárt elküldöm neked mailben,amiket én anno összeszedtem errol.
Vendég
 


Dancsi! Jozsó annyira édes!Kép

Bea! ja én értettem tényleg félre

Ildi! mert nem tartom jonak hogy csak a tejpépet nyeli nagy kanállal más fözelék meg nemigen kell neki. Egészségesebbnek tartom mint ezt a tejpépet. AMugy meg nem akarom tejpép függö legyen mert errefele haladunk.
Szerencsére most megevett egy csomo öszibarackot, ez még kell neki.

Enikö! Nekem a munkahelyemen kellett igényelni. csak a születési igazolás, meg a terheskönyv kellett. Utólag meg be kellett vinni a baba tb. számát amikor kiküldték.

Angi! Parajd nagyon klassz tényleg annyira frissnek lehet érezni lent a levegöt, hihetetlen, még egészséges embernek is jólesik.

Karmen

Kép

Kép

Karmen
karmen
 
 


Kármen!

Megértelek.Tényleg egészségesebb a főzelék.A Noémi annyira nincs oda a pépért.(Most egyik kajáért sem,a tök sem nyerő már.)Mennyi őszibarackot evett meg az Orsi?Most mi is barackot tízóraiztunk.Nekem a doki néni azt mondta,hogy adjak neki azt,amit szeret.Ne erőltessem neki a zöldséget.Megutáltatom vele az evést.Azért kap zöldséget is,van,amikor meg is eszi.

Dancsi!

Köszi.A Jozsó is nagyon szép.

Ildi
tfildiko
 
 


Dancsi: Köszi szépen megkaptam a mélt!Kép
Nagyon édes a Jozsó és már mekkora! Hihetetlen!

TFIldikó: Noémi is nagyon édes. Bár kicsit mint ha meg lenne illetödveKép
Mit szólt a járókához? Szeret benne? Vagy tiltakozik?Kép

Karmen: Nekem nincs munkahelyem, úgyhogy magamnak kell intéznem! De már tudom hol. Köszike!Kép

Megyek mert felébredt a picilányomKép

Puszka
Enikö

Enikő és Marci 13 , Bogi 9, Viola 6, Zalán 3,5
ceniko
Szeged
 
 


Enikő!

Köszi.A nevetős képek nem lettek jók.(Piros volt rajta a szeme.)
Egy ideig játszik a járókában,de hamar kellek neki.Ott nem jó állni,csak velem.
Most a kiságyában van,és mindjárt el fog aludni.Együtt felraktuk az ebédet,és nagyon elfáradt a nézésben.

Ildi
tfildiko
 
 


Sziasztok!

Mindenkinek csodaszép a gyereke:-) Dancsi, tetszik Jozsónak a 0komp?

Voltunk lent szánkózni, de hisztiláda(Pipi) elmerült egy csomószor a hóban és nyafi volt. Csúszni se lehetett a "domboldalon", mert túl nagy a hó és vizes:-(
Tegnap voltunk baba-mama talin a 100x szépbe, Pipi nagyon élvezte, nem akart eljönni:-)

Nyúlanyó+Tamás Botond (2006.03.14.)+Viktória (2003.04.21.)

[img:5b8b07f275]https://babafalva.hu/tickers/3ud.png[/img:5b8b07f275]
[img:5b8b07f275]https://babafalva.hu/tickers/4qv.png[/img:5b8b07f275]
nyúlanyó
 
 


Sziasztok!

Zozo, sajnalom, ami tortent, kicsit ledobbentem, hogy ilyenek megtortenhetnek. Tenyleg jo lenne tudni, hogy a fertozestol tortent-e, mert ha nem, akkor gondolom mas ok utan kell nezni.

A gyerekek nekem is tetszenek, jo, hogy ennyi kep van mostanaban.Kép

Eniko, annak kulon orulok, hogy ilyen jol erzed Magad! A viz gondolom mind lement, es a vernyomasod is ok ugye?

Gabi, irnal homeos bogyot fejfajasra? Koszi!

Seri, a laktoherbrol en is azt hallottam, hogy hasfajast okoz, esetleg probald meg a fitolacot. Amugy is valtogatni kell oket nehany hetente.

Van egy listam kajakrol szoptatos anyaknak. Egy baratnom irta anno, amikor Kristof pici volt. Ha valakit nem erdekel nyugodtan ugorja at. Van benne 1-2 dolog, amit kihagynek, pl gomba, narancs. Esetleg ki lehetne egesziteni, ha valakinek van otlete.


Levesek: marhahusleves, gulyasleves,husgombocleves, majgombocleves,
tyukhusleves, csirkeraguleves, zoldborsoleves/gyenge, akar fagyasztott
borsobol is/, krumplileves, csurgatoott tojasleves, rantott leves,
gyumolcsleves, zoldbableves/fagyasztott gyenge zoldbabbol/

Fofogas: paprikas krumpli/fustolt kolbasz helyett virslivel/, rakott
krumpli/nem csipos kolbasszal/, spenotfozelek, soskafozelek/ha szereted
oket, tukortojassal, vagy fotttojassal/ Szarnyas, sertes, marha, hal.
Mindegyikbol fozhet, ha szeretitek. Alufolias csirke, csirkeporkolt,
paprikas csirke, toltott csirke, rantott csirke, sertessult,
sertesporkolt, rantott szelet, minden fele maj sutve, rantva, fozve/jo,
mert sok benne a vas/ rantottgomba, vagy ahogy szereted, rantottsajt,
omlett, melegszendvics.

Koretek: petrezselymes burgonya, sos burgonya, krumplifozelek,
tortkrumpli, krumplipure, finomfozelek, sult paradicsom, kifott tesztak,
petrezselymes, vagy sima rizs, uborkasalata, fejessalata,
gepsonkas-fottojasos- sajtos-almas fejessalata.

Palacsinta/baracklekcvarral segit a szeklet rendbetetelehez/, makos- dios-
kakaos teszta. darasteszta, krumplis teszta, turosteszta/keves
szalonnakockaval a fustoltsege miatt/lekvaros derelye, turogomboc,
szilvasgomboc, retes, mindenfele felfujt, pudingok + sutemenyek, amelyiket
kivanod. Alma, narancs, mandarin, grepfruit, gorogdinnye, szilva, banan/
csak ha nincs szeklet gondod/ ananasz, malna, eper, oszibarack, Szolo,
korte: egyenlore mellozzetek, elegge megdolgoztathatja Kristof gyomrat.

Ajanlott etkezesenkent egy tejtermek, de nem kell tulzasba vinni. / egy
darab sajt, puding, joghurt, pohar tej.stb amit eppen kivansz/

Amit jo ha eleinte elkerulsz, mert eleg nehez emeszteni, es a tejed is jol
magavalviszi az izet: sargaborso, szarazbab, karfiol, karalabe, kaposzta,
brokkoli, lencse, eros mustar, borsos etelek, fustolt husok, eros fuszerek.

Agi
agi77
 
 


Halli!
Mindjárt visszaolvasok, csak eszembe jutott, h Enikő nem tud erről: https://www.babanet.hu/ujgep/discus4/messages/69090/149626.html?1108643777

Nézz be Enikő, Téged tuti érdekel, és úgy is úgy ráérsz;) :D

.:Angi:.
angiszeged
 
 


Angi, irtam melt.
Agi
agi77
 
 

Vissza: Lakóhely szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?