Új privát üzeneted érkezett!

szia Romi! Nehéz lejebb csökkenteni is letenni szerintem lehetetlen. Szerintem próbáld meg csak lecsökkenteni nem leszokni 0-ra. Inkább napi 2-3-4 szál az kevésbé árt a picinek.
Ha dohányoznak mellettünk még jobban kívánjuk a cigit. Meg ugye eggyikőnksem ma kezdett el cigizni meg nem is párszálat szívunk el naponta. Én bízom bennetek minden rendben lesz ne parázz rá. Itt mgtudjuk beszélni segítünk egymásnak.
anitacigis
Budapest V. kerület
 
 


sziasztok klaudi ( Klaudia) vagyok. 32 éves vagyok én is kb 16-17 éve  dohányzom. Hogy mennyit 1-2 doboz kb. napiszinten. Imádok cigizni én is mint az előttem szólók. Most várom a 3. babám. Márk fiam 10 éves, Klaudia lányom 6 éves, most a 6. hónapban vagyok és kislány lesz. Én az első 2-vel sem tettem le a cigit hanem napi 7-10 szálat elszívtam. Makk egészségesek és mind a 2 3kg felett születet. Most is így fogom csinálni. Nekem is mondta a család tegyem le, de, hogy mikor párom is dohányzik meg mind kettőnk szülei is. Így nehéz letenni ezért inkább napi 7-10 szál ettől nem hinném, hogy baj lesz. Mert szerintem nekünk a dohányzás az életünk rszévé vállt  már az évek alatt ez nem olyan, mint a bugyi, hogy minden nap másikat veszünk fel . Mi 15-16-17 évesen rá gyújtottunk ér rászoktunk és valahol tudtuk, hogy rászokunk és már leszokni nemigen.
 


@klaudi1987:
Anyukám is végig dohányozta mind a hármunkkal a terhességet. Nekünk sincs semmi bajunk. Most én is babát várok sajnos én sem tudom lerakni
 
 

 
 

szia Vikuska!  Nehéz megállni szerintem "szinte" lehetetlen.
Te mióta és mennyit dohányzol? Hanyadik hónapban jársz?
 


Sziasztok Anna vagyok! Én is dohányzom már 10 éve legalább és még csak a 23-ba vagyok. Hogy mennyit cigizek az ingadozó van, hogy csak napi 1,5-2 doboz buliban van 3 is. A mindennapi az a 2 doboz. Ugye nálunk is mindenki dohányzik a családban itthon. Anya,apa,nagyszüleim,nővérem,húgaim. Mi nagyon szeretünk cigizni mivel nagyon jó dolog, megnyugtat és oldja a feszkót. Én cigi kávéval indítom a napjaimat, meg persze kaja után is nagyon jó.
Én is terhes vagyok csajok a 6. hónapban járok. Szerencsére minden rendben van.
 


sziasztok csajok! Vikikke9 és Roni. Hogy vagytok, megszültetek-e már? A cigivel hogy álltok letettétek-e és ha nm sikerült mennyit szívtok most?
anitacigis
Budapest V. kerület
 
 


@anitacigis:
Szia Anita! Én még mindig nem tettem le sajnos, ugyanott tartok 5-8 szálat szívok el naponta. Van olyan nap, amikor keveset szívok el. Minden nap elhatározom, hogy kevesebbet gyújtok rá, de eddig eredménytelen. 26 hetes vagyok. :oops:
 
 


Szia Roni! Amit január közepén íram neked nem lesz gond. 15 év cigi után iszonyat nehéz lemondani róla. Főleg napi 1-2 dobozról. Szerintem maradj a napi 5-8 szálnál.
Egy ismerősöm kisfia bő 1 éves és súlyos beteg. 2 heteskorában veseelégtelenség, most májelégtelenség és lélegeztetőgépen van altatásban a kicsi és a tápanyagot sem tudja megemészteni szegény. 1010g született most 7 kg. És az anyuka 1 szál cigit nem szívott el életében.
Én 20 éve dohányzom amint írtam napi 1-3 dobozzal. Én nem szoktam le sem a terheségre se a szoptatásra egyik gyerekkel sem és makk egészségesek.
anitacigis
Budapest V. kerület
 
 


Sziasztok! Én sem tudtam letenni,kb 10 -12 szálat szívok el... most vagyok 34 hetes. Már alig várom hogy elteljen ez a pár hét. Remélem minden rendben lesz a picivel. Bűntudatom van nagyon :(
 


szia Vikikke9! Te már tényleg csak 2-3 hét és meg szülsz. Nem sok az a napi 10-12 jól lesikerült vinned ügyes vagy, hogy dohányoznak melleted is. Meg írtad núltkor, hogy te sem nagyon akarod abbahagyni.
Szülés után szoptatáskor is folytatod a dohányzást?
Írj ha meg van a pici legényke kíváncsi leszek nagyon.
Ne félj minden rendben lesz ha már a vizsgálatokon is azt mondták minden rendben van.
anitacigis
Budapest V. kerület
 
 


@vikikke9 (#p5078520):
Szia Vikikke! Nekem is bűntudatom van minden egyes szál után és mindig megfogadom, hogy másnap csökkentem. Átérzem a dolgot! Írj majd!
 
 


sziasztok! Minden rendben lesz én drukkolok nektek. Írjatok, hogy megtudjuk beszélni a tanácsokat egymással.
anitacigis
Budapest V. kerület
 
 


sziasztok Rebi vagyok. Én még tavaly agusztusban szültem meg 2. lányomat Dorinát, 2200g volt. Lánncdohányos voltam most is mint 2012-ben Grétivel. Én kb 17 éve vagyok láncdohányos ami azt jelenti, hogy napi 5-7 doboz/nap a jellemzőbb a 6-7 doboz a fogyasztásom.Csak egyre drágul, de erről soha nem fogok lemondani csak olcsóbb dohányt veszek, mert cigizni imádok és muszály. Én nem szoptattam mivel 15 percenkint dohányzom kb. A lányok közvetlen környezetében próbálok nem cigizni, de ekkora mennyiség mellett ez nehéz megoldani. Az utcán ez a tény nem zavarmivel a füst elszáll. Tudom mondják sokan, hogy visszább kéne vennem előle, de nekem ez a jó járok tüdőszűrésekre egyéb vizsgálatokra.
rebi90
Békéscsaba
 
 


Sziasztok!

5napja csináltam egy pozitív tesztet, napi egy dobozzal szívtam idáig. Másnap nem cigiztem, utána 2 szál, aztán tegnap megint 2, ma még semennyi.
Meglehet kövezni, de én nem hiszem, hogy valaha is teljesen le fogok szokni. Nincs hozzá elég akaraterőm+sokkal stresszesebb vagyok azóta, hogy mi lesz, hogy lesz, így főleg kívánom néha. Az 5perces cigis kikapcsokat pedig amúgy imádom. Csak ülök, kattan az öngyújtó, szívom, fújom, szóval szeretem:) Én úgy gondolom nyilván káros a babának amit teszek, de mivel a dohányos és a nem dohányos nők is szülnek egészséges és beteg babákat is, nem hiszem, hogy súlyosan veszélyeztetné a babáját bármelyik mértékkel dohányzó kismama is.(Hisz a túl sok nyilván semmiből nem jó) Nincs olyan betegség, amiben csak a dohányos kismama babái szenvednek, szóval nem igazán értem a nagy ellenzést.
 
 


szia Wikszi! Igazad van én ahogy írtam láncdohányos vagyok  és csak a nagyobbik lányom asztmás. De nem dohányzó anya gyermeke is lehet asztmás. Sőtt aki életében 1 szálat nem szívott annak is születhet beteg gyereke ahogy írtad. szóval nincs mit ere adni. Aki erős dohányos mint én is úgysem fog leszokni.
És te mióta cigizel wikszi?
rebi90
Békéscsaba
 
 


Sziasztok! Ma voltam dokinál, minden oke de kevés a súlya a picinek 2170 g 36 hetes leszek holnap. Kicsit elkeseredtem, de azt mondta nem baj ha nem lesz 4kg baba , könnyebb lesz megszülni. Persze nem tudja a napi 10-12 szal cigit a doktornő. Néha keveslem a magzat mozgást is, van amikor kirúgja az oldalam nap, van amikor szinte 1-1 kis rugi és kész egész napra. Lehet már nagyon túlparázom a dolgokat.... már csak 4 hét szurkoljatok hogy kibírjam idegileg... nagyon nem vagyok büszke magamra :(
Kitartást kívánok mindenkinek!!
 


Szia nem baj az már türhető súly jó lesz az csak egészséges legyen és az is lesz ne aggódj. Majdmegnő. Szerintem már maradjon a napi 10-12 szál ne tedd le. Tudod nem vagy egyedül én is végigszívtam 2 gyeekkel is meg itt elég sokan.
anitacigis
Budapest V. kerület
 
 


Szia rebi90!

Így van teljesen egyetértek. a legjobb barátnőmnek is 3 gyereke van, és 2-vel cigizett végig mégis gyönyörű,egészséges, tökéletes kisgyerekek. 
8éve cigizek kb abból volt egy leszokási kísérletem tavalyelőtt akkor nem cigiztem 4hónapig nem is hiányzott már, csak gondoltam miért is ne szívhatnék el egyet (bulizni voltunk) aztán az 1 után lett 2-3-4, majd visszaszoktam. Most amúgy képzeld nem cigizek 1 hete, az első 3 nap nehéz volt, azóta egyre könnyebb, néha eszek nikotinos rágót. Egy biztos, ahogy megszülök az első dolgom lesz elszívni 2doboz cigit Nem merem biztosra írni, hogy az egész terhességem alatt nem fogok rágyújtani. de egyelőre nem cigizek. Hogy pontosan mi adta az erőt, azt nem tudom,. Az ágyam melletti falra ragasztottam egy papírt mindenféle negatívummal a cigizésről, nem segített semmit, leszedtem, kidobtam. Több doboz cigit összetörtem, mindegyikből 2-3szál hiányzott, hogy áá elég. aztán rá pár órára mentem venni a következőt :D Kissé hányingerem van, független ettől bármikor el tudnék szívni egy cigit, de talán ez az ami segít egy kcisit. Illetve a családom beszélt nagyon a lelkemre.Anya is cigizik pl, de ő a terhességei alatt le tudta rakniEmlékszem volt egy osztálytársam, aki egyszer szünetbe tőlem kért tüzet, pedig már jóó nagy hasa volt, és mondtam is neki, hogy nem szívesen adok. Bár a lány alapból is kcisit bolond volt, ma már nem biztos, hogy így reagálnék Ameddig valaki nincs ebbe a helyzetbe könnyen beszél :) (Bár nem is vonnám be a munkatársaim, vagy bárkit azért, hogy légysziadjtüzet)
Amúgy tartom az előző álláspontom, miszerint ha cigizel ha nem, születhet ugyanúgy beteg és egészséges babád is. Fél százalékkal se jobb egy nemdohányzó anya egy dohányzónál az én szememben 
 
 


Szia Wikszi! Nagyon ügyes vagy, hogy kibírod és megállod, hogy ne cigizz.
Igen ha barátnőd is régta és sokat cigizett nemérdemes lett volna abbahagynia hisz nagy valószínűséggel visszaesett volna.
Örülök, hogy te megtudod állni, én nem tudnám.
Ha jól olvasom nálad is ez a csökkentett cigizés csak szülésig tart utánna te is többet fogsz szívni.
rebi90
Békéscsaba
 
 


Sziasztok.
17 éves vagyok, júniusban leszek 18 és a 15.dik hétben vagyok. Egy hete tudtam meg, hogy terhes vagyok és eléggé lesokkoltam, mert ez egy abszolút nem várt terhesség. Ez most sokakat fel fog bosszantani, de ha tudtam volna nem tartom meg, nem magam miatt, hanem azért mert úgy éreztem, hogy nem tudnám neki biztositani ami kell neki,de amikor elmentem az orvoshoz ott kiderult, hogy már a 13.dik hétben járok, úgyhogy mindenképp meg kell tartani. Én úgy terveztem idők óta,hogyha gyermekem lesz mindent megtudjak neki adni amire szüksége van, úgy érzem, hogy bar meg fog kapni most is mindent, mert rengetegen segítenek, de nem érzem 100%-nak magamat.
Az első 3 hónapban amikor nem tudtam róla, napi szinten elszivtam 1 doboz cigit, és bár nem vagyok az a bulizós fajta, de egyszer volt, hogy elég sokat ittam, meg párszor, egy két sör,de ami a legroszabb,hogy azon a bulin kiprobaltam az ecstasy tablettát,ezt mind törvényellenes, mind magamra és a magzatra is káros,de akkor még nem is sejtettem, hogy terhes vagyok, és rendszeren fogyasztottam marihuánát is, persze miután kiderult, azóta hozzá se nyúltam,viszont a dohányzást nehezen tudom elengedni, így kétnaponta elszivok két cigit.
Nagyon félek és rettenetes lelkiismeretfurdalasom van,mert ha ezek miatt bármi baja is lesz a kicsinek én nemtudom megbocsajtani magamnak.
 


Szia Lilla! Elhiszem, hogy 18 évesen nem akartál még édesanyává válni, ezért nem is irigyellek.
Mióta dohányzol hányévesen kezdted?
Ez már egy fél siker, hogy 2 naponta cigizel hátha letudod 0-ra vinni.
Az ital sem jó a drogok pláne nem azt a jövőben kerüld ha lehetséges.
Ha kevés lesz a tejed igyál gyümölcsleveket, köménymag levest én mikor terhes voltam sok halat ettem.
Írj bátran.
anitacigis
Budapest V. kerület
 
 


@anitacigis:
Szia! Hát őszintén 14 évesen kezdtem, azóta roppantul megbantam sok minden miatt.
Amióta megtudtam semmilyen droghoz nem nyúltam, csak a cigi,dd
 


De van, hogy amiatt is rosszul érzem magam, mármint lelkileg, mert tudom, hogy ez neki nem a legjobb.
 


Szia Lilla! Nem tudom olvastad-e az én cikkeimet. Én 15 vesen kezdtem aminek már több mint 20 éve. És én napi 1-2-3 dobozzal elszívok. Jellemzőbb a 2 doboz/nap. 2 egészséges gyermeknek adtam életet és elég jó súlyokkal. És mi tudjuk cáfolni a tévhiteket a dohányzó kismamákkal és anyákkal kapcsolatban, mert mi érintettek vagyunk régóta dohányzás terén.
Én magam nevében beszélve eggyik gyereknél sem tettem le a cigit és ezután sem fogom megvonni magamtól, mert nagyon szeretek cigizni. És nem vagyok feszült szóval jó így.
anitacigis
Budapest V. kerület
 
 


@anitacigis:
Szia! Igen, az a helyzet, hogy az évek alatt én is rajottem, hogy jól esik a cigi és bár sokan azt mondják, hogy hülyeség, de nekem akkor is segít, hogy ne legyek feszült, vagy ingerült...
Igyekszem minnel kevesebbet cigizni ez napi vagy kétnaponta egy.
Csak amiatt aggódok, hogy ne legyen semmi baja a sok szartol amit csinaltam..
Nagyon nehezen fogom fel egyébként, hogy nemsokara életet adok egy embernek, főleg a körülöttem kialakult helyzet miatt, mivel a munkahelyemrol kirugtak a sulit nemtudom hogyan fogom befejezni.. Mivel cukrásznak tanulok és pont abban a hónapban van a gyakorlati része az egésznek amikor szulni fogok. (egyébként nem rendes suli, egy OKJs képzés) Remélhetőleg megtudom oldani ezt a részét. Egyébként azóta voltam már a 4D-s ultrahangon is, nagyon aranyos és egy egyenlőre minden rendben van vele.
 


Egyenként én már azthittem, hogy ebben a csoportban mindenki kihalt, de örülök, hogy van kivel megosztani ezeket, mert a körülöttem lévők, mind úgy vannak vele, hogy egy cigi közelébe se menjek, pedig ők is dohányoznak évek óta úgyhogy tudhatnak, hogy mennyire nem könnyű ez az egész.
 


szia Lilla! Ez csak természetes, hogy minden rendben lesz. Fiatal egészséges szervezeted van. Én is ezt mondom, hogy segít a cigi.
Az OKJs képzések olyanok ha nemmész el a a kisvizsgára akkor el vész kezdheted elöről a jelentkezéstől, de ha csak a záró vizsgára nem tudsz elmenni akkor nem vész el minden.
anitacigis
Budapest V. kerület
 
 


Sziasztok! Fanni vagyok én is régóta nézegetem ezt az oldalt, de örülök, hogy vannak még itt pár aktív kismama mert én is azt hittem nem használja már senki, de szerencsére tévedtem.
Én 26 éves vagyok és is dohányzom kb 10-12 éve. Hogy mennyit változó van, hogy napi fél doboz van, hogy 2 doboz. Az 1 doboz az 10 ből 8 kb. Én is nagyon szeretem cigizni. Esélyem nincsen letenni mivel párom,szüleim, nővérem és az ő párja is dohányzik. És mivel mi egy nagy családi házban együtt élünk így mindig cigizik valaki itthon és az ingerek jönnek, hogy cigizzek.
Ha esetleg valakit érdekel az oka az ingereimnek! Apa napi fogyasztása 2-2,5 doboz, anyáé napi 2 doboz, páromé napi 1,5-2 doboz, nővéremé napi kb mint az enyém mivel együtt cigizünk általában és az ő párjáé is kb 2 doboz. Mi töltjük vegyesen szívjuk P&S black 50g 1949 Ft, mi a nővéremmel RGD pinket szívunk általában 50g 1950 Ft általában 2 nek elég egy tasak egy hétig. Meg Ausztin red 50G 1780 Ft Ezek vannak itthon zömmel. 20. hétben járok minden rendben van még így, hogy elszívom napi 1 doboz cigit. Ha nem teszem le az sem baj mert anyi is végig cigizett mind a 2 kel. Meg a 29 éves nővérem is végig cigizte mind a 2 gyerkőccel és makk egészségesek. A lánya 4 éves 2850g volt születéskor, a fia 9 hónapos őt 3120 g al szűlte meg. A szúlés előtti utolsó 2 napban nem cigizett mikor már a kórházban volt, de ám végig cigizett meg a szülést követő nap elszívott 2 szálat a kórház előtt. Amikor hazajöttek napi 10 szálat szívott el 3 hétig szoptatott mind a 2x aztán újra napi 1 doboz. Ő is szeretne még egy kislányt így lesz még egy dohányzó terhessége mivel ő 15 éve cigizik így a 3. al sem fogja letenni ő is imád cigizni. Nekem még 1 vagy 2 terhesség áll előttem dohányoson. Ugye a reggeli 2 cigi a kávéhoz reggeli előtt után is 1-2 szál délelőtt ebéd után, délutánik, vacsorás, esti a fürdőkádban az nagyon jól esik.A házban csak a fürdőben meg a konyhában cigizünk, ez is inkább télen jó időben persze az udvaron. Nem füstöljük össze a házat, hogy a gyerekek egészsége ne károsodjon. Szerintem ez így jó mert nem fogunk leszokni a cigiről.
 
 


Sziasztok!
Nagyon örülök, hogy aktív még ez a topic.
7 hetes terhes vagyok és sajnos dohányzom.
Mielőtt teherbe estem volna napi 1-1,5 doboz cigit szívtam el. Tudatosan vállaltuk a babát, mindig azt mondtam, hogy ha egyszer teherbe esek többet rá se gyújtok.. na igen..
Most már ott tartok, hogy a leggyengébbet szívom és napi 7 szálat kb. Iszonyatos bűntudatom van, de ilyenkor mindog az jut eszembe, hogy barátnőm 2 terhességet cigizett végig töltött cigivel mennyiséget nem csökkentve és makk egészségesek a gyerekei.
Mindig eldöntöm, hogy na még ez a doboz és többet nem veszek, aztán mégis..
Most abban reménykedek, hogy kezdenek jönni a hányingeres reggelek hátha annyira megundorodom tőle!
 
 


szia brigo95! Ügyes vagy, hogy így le tudtad csökkenteni a napi 1-1,5 dobozról 7 szálra.
Ha gondolod 0 ra viszed, de ha marad az sem gond. Te is írtad barátnőd is cigizett 2 babával is és makk egészségesek.
anitacigis
Budapest V. kerület
 
 


Sziasztok Vikszikke9 és romi88 ti hogy vagytok a babák aki már megszült? Dohányoztok-e még vagy is visszszoktatok le sem tetted?
Vagy ki holt tart a terhességbe és a cigizésbe?
anitacigis
Budapest V. kerület
 
 


@anitacigis:
Sziasztok!
Sajnos én még mindig cigizek. Már csak pár hét és végre megszületik a lányunk. Június végére van kiírva. Mindig olvasgatom a hozzászólásokat. Bűntudatom van még mindig, hogy képtelen vagyok letenni. A napi 5-7 szál cigit tartom még mindig. Vikszikére én is kíváncsi lennék, mert már megszülethetett a babája, remélem ír majd, hogy minden rendben velük. Az adatok alapján nincs gond a babámmal, egészségesen fejlődik. Várjuk őt már nagyon! Mindenkinek jó egészséget kívánok! :)
 
 


szia Roni! Elhiszem, hogy várod várjátok, hogy megszülessen a kisasszony.
Már erre a pár héttre ne tedd le mert magaddal tolnál ki mert kívánnád úgy is és visszaszoknál.
Mi dohányzó anyák, kismamák vagyunk ez van Roni.
anitacigis
Budapest V. kerület
 
 


Sziasztok. 
Nalam is az a baj, hogy megszólnak a cigi miatt így csak itthon szoktam, DE a lehető leggyengébbet, ennek ellenére sajnos nem tudom letenni. Annyiban változott a dolog, hogy azért tudok mértéket tartani és 1 doboz kb 2-3 napig is elég. Mint kiderült édesanyám is cigizett terhesen a húgommal sőt még szoptatás alatt is, és egészséges lett a húgom, ugyan császárral, de csak azért mert nagyon magas volt édesanyám vérnyomása, egyéb esetben természetesen szülte volna meg, ennek már 13 éve és semmi szervi vagy egyéb baja nem lett a húgomnak.
 
 


Szia Lilycat! Ezt mondtam egészségesen születhet születik ugyanúgy a dohányzó anyák gyermeke is, mint aki sosem cigizett.
Az a 2-3 nap/ 1 doboz teljesen jó.
anitacigis
Budapest V. kerület
 
 


Egy Mamatársam anyukája cigivel 3 egészséges gyereket szült, mikor meg nem cigizett terhesen életveszélyes körülmények között szült meg egy ikerpárt majd később egy fiút. Erre senki nem tudott magyarázatot adni, de ezek ellenére is azt sulykolják, hogy a cigi rossz és majd nikotinhiányos (sírós) lesz a baba és azt se tudja majd a kismama, hogy mi baja lesz, mert "elvonási" tüneteket fog produkálni ....
 
 


szia Lilycat! Igaza van a cigis terhességgel sok tévhit terjeng ami baj mert a cigi nem káros vészesen. Én magam dohányzás párti vagyok. Én is mondtam 2 gyekőccel cigiztem végig és makk egészségesek szóval a tévhitek, pletykék szerintem félelemkeltőek a dohányzó kismamák számára.
anitacigis
Budapest V. kerület
 
 


Sziasztok Bianka vagyok! Szeretném megosztani veletek az én életemet néhány sorban.
A szüleim kiskoromban szétmentek így anyával maradtam ő nevelt fel. Anya erős dohányos 34 éve dohányzik napi 2-3 dobozzal szív el. Velem is végig cigizett mikor várt. Én 14 évesen kértem 1 szálat, hogy kipróbáljam, adott is akkor nem tetszett nem esett jól. 15 évesen kértem bari nőmtől is az már jól esett 1 hónapon belül már napi fél doboz 17 évesen már napi 1 doboz 18 ra már napi 2 doboz azóta napi 2,5-3 doboz simán elmegy. Imádok cigizni reggel, délbe, este.
Én is babát várok remélem hamarosan meg is születik 8 hónapos vagyok. Egészséges azt mondta a doki persze én sem mondtam meg neki, hogy nem tetem le a cigit. Nem tudnám letenni még ha akarnám sem.
Írok ha meg lesz a pici. Minden rendben lesz én így állok hozzá mert tudom meg más is írta itt, hogy volt dohányzó kismama ismerőse és makk egészséges babk születtek.Egy anyát nőt a dohányzás miatt nem kell elítélni és csesztetni érte és mondogatni neki ne cigizz mert árt a babádnak.
 
 


Csajok/Hölgyek!
Találtam eme szép cikket... Megint riogatni akarják a kismamákat, megint MÁS akarja megmondani, hogy nekünk mi a jó? Mi a véleményetek??? 


https://kisbabanaplo.com/ime-a-bizonyit ... k-LnGRrn70

 
 


szia Lilycat! Riogatás én nem hiszek benne.
 
 


sziasztok! Ebben én sem hiszek az én 2 gyermekem is egészségesek én is végig cigiztem. most is napi 2 doboz simán elmegy mert jól esik megnyugtat. Én nem hiszem, hogy egy jó hamar elgondolkozzam a leszokáson jó pár év múlva talán.
Ma voltam egy vidéki kórházba látogatóban és, hogy kijöttünk a gyerekekkel  rágyújtottam egy cigire. Ahogy szívtam kijött 2 kismama jó nagy pocikkal. Kérdezem tőlük jöttek levegőzni a korteremből? Mondták az is meg persze dohányozni jöttünk ki mert bent nem lehet. Kérdeztem hány évesek, mióta cigiznek, mennyit és mikor fognak szülni?
Mondta az 1. 21 éves 7 éve dohányzik napi 1 doboz szerdán fog szűlni.
a 2.  27 éves 11 éve dohányzik napi 1-1,5 dobozzal és ő csütörtökön fog szűlni.
Mondtam nekik látjátok az én 2 gyerekemet én is végig szívtam mint ti ne féljetek minden redben lesz.
anitacigis
Budapest V. kerület
 
 


sziasztok Reni vagyok! "A dohányboltok törzsvendég kiasszonya".
24 éves vagyok és már 15 éve dohányzom. Hogy mért írtam az idézőjelbe azt mert napi 1 tasak dohány simán el megy alapból kb 4 doboz cigi + ha még valaki megkínál az még rájön erre. Imádok cigizni SOSEM FOGOM LETENNI!! Csöökentenisem szeretném.
Párom felvetette a gyerektémát mondtam én a cigit nem adom le. Mondtam neki vagy napi 4 doboz cigivel kihordom neked vagy szakítunk és találok magamnak olyan pasit akinek így fogom csinálni.
 
 


@renir:
Remélem sohasem válalsz gyereket, amíg át nem értékeled ezt a hozzászólást :) tisztában vagy azzal, hogy felelősséggel tartozol egy élet iránt, aki teljes mértékben kiszolgáltatott? Én nem mondom, hogy szar anya aki nem teszi le a cigit, velem is dohányzott anyukám, soha orvos nem látott a kötelezőkön kívül, sokakat ismerek akik nem tudták elhagyni, de legalább vissza vettek belőle.. És nem voltak büszkék magukra... kijelenteni azt, hogy 4 dobozzal kihordod vagy nem lesz baba, baromi erős...én is dohányoztam, 13 évig, mióta terhes vagyok kB azonnal letettem, szerencsére ment is simán, de ha agresszor lettem volna rágyújtottam volna simán, szóval nem ítélem el, csak szerintem a mennyiség a nem mindegy... Nem gyengén megterhelő a szervezetnek a terhesség, nem ha még hátráltatod is :roll:
 
 


szia Pakita!
Értem mit mondol fel is fgom, de minden ember más. Tisztában vagyok a kockázatokkal, mellékhatásokkal. Meg bocsi az én gyerekem lesz nem a tiéd.
van egy ismerősöm ő 25 éves ő is 12 évesen kezte a dohányzást. Ő is kb 4 doboz/nap-ot szív el. Szülés előtti nap még elszívott 10 szálat végig 4 doboz körül szívott a 8. hónapig ott vitte le 1,5 re és így szívta utolsó percig. Szülés után 2 nappal  már újra cigizett napi 5-10 szálat. 4-5 hétig szoptatott napi fél-1 dobozzal. Szülés után kb 3 hónappal újra elérte a napi 3-4 dobozt. Hozzátenném 2 EGÉSZSÉGES FIA VAN!!
Ha tüdő vagy mellrákosak leszünk, ha leszünk tudjuk mitől és viseljük a következményeket, mi voltunk láncdohányosok. Látja a tüdőmet doki 2-3 évente kb.
 
 


@renir:
:) azért azzal tisztában vagy, hogy nem alapozhatod az egészséged és a leendő gyereked egészségét más egészségére.. Mert semmi köze a szervezetednek a Julcsi és Mariska szervezetéhez... Ezek a példák nevetségesek.. K, van aki 100km/h sebességgel szenved el egy autó balesetet és nem hal meg, van aki 30km/h és igen... Az élet már csak ilyen.. Csak arra kérlek, hogy majd egyszer gondolkozz el magadban :) Viseled a következményét ha rákos lennél?? Gondolom Soha nem voltal testközelben tüdőrákossal vagy mellrakossal.. Tüdőrákos volt lt a nagyapám, szikár vidéki strapabíró igazi földmunkás ember volt, én már csak a kórházban láttam, semmi köze nem volt önmagához.. A főnököm mellrakos lett 2 éve, végig néztem napról napra a haláltusáját, kemoterápia, sugarterapia, műtétek, fuuu kegyetlen volt... Az egészséged ne vedd felvalrol, megkell adni a lehetőséget egy új életnek, hogy legalább kevesebb esélye legyen a koraszülésre, asztmára, bármiféle sejtdegenerációra.. Na mindegy, te tudod :) jó egészséget kívánok :)
 
 


Szia Pakita!
Én is olvastam Renir bejegyzését. Ha ő így érzi jól magát szívjon el napi 4+5 dobozzal meg ha ő 9 évesen rászokott ő döntése volt nem a tiéd ne avatkozz bele az életébe pláne enyhe sértő gondolatokkal.
attól mert erős dohányos még nem jelenti, hogy beteg babája lesz. Én is 16 évesen szoktam rá több mint 20 éve szívom napi 1-3 doboz közt szívtam mindig. 1 éve kb. 1,5-2 doboz/nap ez esik jól, hogy ne idegeskedjem...én sem fokom letenni még jó ideig. 2 MAKK egészséges gyermekem van végig cigiztem mind a 2 gyerekkel.
anitacigis
Budapest V. kerület
 
 


Sziasztok!

Szeretném megosztani veletek, hogy nekem hogyan sikerült leszokni.

Jellemzően napi egy doboz cigit szívtam el. Amikor megtudtam, hogy várandós vagyok, adtam magamnak kettő napot, mialatt elszívtam összesen 4 szál cigit, majd a "maradékot" odaadtam a páromnak. Kb. az első 3 nap volt elképesztően nehéz számomra, utána már nem is vágytam rá annyira, csak esténként, amikor ráértem agyalni rajta.
A taktikám pedig a következő volt: az elején, amikor kezdett bennem megfoganni a gondolat, hogy jól esne egy cigi, egyszerűen rákerestem a neten olyan oldalakra, cikkekre, melyekben azt fejtik ki, hogy milyen káros hatással lehet a várandósság alatti dohányzás a baba egészségére, életére. Ezek oly mértékben hatással voltak rám, hogy el is ment a kedvem a cigitől.
:-) hasonló fórumokat is szoktam böngészni, ha épp elém kerül, s megerősít abban, hogy a lehető legjobban tettem, hogy szinte azonnal abbahagytam. Sokszor azon kaptam magam, hogy győzködöm magam: "egytől nem lesz semmi baja, több káros anyagot szív be egy budapesti (vidéken élünk)." vagy "a kocázatfelmérő lap szerint napi több, mint 3 szál cigi számít károsnak." vaaaagy "Annyian cigiznek a terhesség alatt, van, aki napi több dobozzal, mégis egészséges, gyönyörű gyermekeik születtek." Ezeket a kísértő gondolatokat csírájában el kell fojtani - természetesen csak akkor, ha valaki szeretne leszokni. S ebben is segített nekem a fent leírt módszer. Mára már csak hébe-hóba jut eszembe, hogy "de jól esne... ", azonban szerencsére már közel sem azon a mániákus módon, így teljes mértékben leküzdhető.

Nagy valószínűséggel segített kitartani a célom mellett az a szomorú tény is, hogy kicsivel több, mint 3 évvel ezelőtt a 13. Héten a várandósságomat orvosi javaslatra meg kellett szakítani. A terhességmegszakítás műtéti úton korából, s ezáltal méretéből adódóan nem jöhetett szóba, így a szülőszobán kötöttem ki 1 egész napra. Tudom, hogy ennél vannak sokkal komolyabb, rosszabb esetek is, de - úgy vélem érthető módon - megviselt ez az egész. Akkoriban napi 1 szál cigit megengedtem magamnak, és ez lett az eredménye. Talán közrejátszott, talán nem, de én nem akarom fokozni 0,0000001%-kal sem annak esélyét, hogy valami komplikáció legyen. Ezután a szomorú eset után csak most sikerült a baba az átjárhatósági vizsgálat után. Valahol már lemondtam róla, de szerencsére mégis megérkezett a csoda, és nagyon nem szeretném elveszíteni!

Nehezítő körülmény, hogy a párom is dohányzik. Alapjáraton már nem cigizik előttem, csak ha együtt megyünk valahová, de itthon szinte sosem, csak "elbújdokolva" az udvaron. De természetesen csak érzi rajta az ember.. Azonban a sikeremet látva ő is csökkentette a mennyiséget és az a célja, hogy leszokjon.

Nos, nagy vonalakban ennyi az én történetem, remélem tudtam valakinek segíteni. Tudom, hogy nem egyszerű a leszokás, de legalább egy igazi próbát úgy gondolom, megér. Természetesen amennyiben nem sikerül, nem elítélendő.

Vagy így, vagy úgy, mindenkinek kellemes babavárást, egészséges gyermekeket kívánok!
 


szia imette! BUÉK mindenkinek
Igazad vanleszokni jó aki letudja az az igazi, de aki nagyon függő annál nem tuti a leszokás mert a nikotin hiány sem jó sem a babának sem az anyának.Ha valaki max napi 5 szálat elszív terhessége alatt az mégnem megkövezendő.Töb barinőm babatervezés előtt van kb 5 abból 3 dohányzik napi 1-2 doboz körül szívnak el.
1 mondta tuti nem szokik le csak napi 10 re csökkenti így ő nem fog szoptatni sem. 2 megpróbál leszokni, de ha nem megy akkor ők is csak csökkentenek, mert szülés után mind a 3 visszafog szokni. a párjaik is dohányoznak a 3 csajszi is 1életkortól függően 18-22 éve dohányoznak szünet nélkül. Szerintem érthető miért gondolkodnak a csökkentés mellett és nem a leszokáson.
Van egy ismerősöm az anyuka 45 éves és 14 éves kora óta dohányzik napi 1 doboz csak addig nem cigizett amig a 2 lányát várta+ szoptatások nagyobbik lánya nincs 18 még ő 13 évesen kezdett el cigizni most napi 1 dobozzal szív el a kisebbik lánya 14 éves ő napi 10 szálat szív el. Nagyon szeretnek cigizni anyukájuk sem cseszte le őket annó mikor rászoktak ők is cigis anyák lesznek azt mondták.
anitacigis
Budapest V. kerület
 
 


szia Biuskaf! Mikor lesz meg a babád? Hány éve dohányzol és most napi hány sálat vagy dobozzal szívsz el? Szülést követően mennyi idő után tervezel először rágyújtai és a kórházból ki fogsz-e járni cigizni  és visszaszokni? És te kint vagy a lakásba dohányzol?
Mi erős cigisek vagyunk é is 2 doboz körül naponta ezért kérdezem meg a tüdőd nekedis rendben van nem mondogatják szűrésen, hogy ne cigizz nekem mindig nyomják a szöveget káros....20 év cigi már mögödtem van 2 egészséges gyermek. Ne hidj aki nem dohányos az nem tudja átélni amit mi érzünk a cigi hiánya ez egy életérzés én szeretek cigizni nem teszem le nincs tervben.
anitacigis
Budapest V. kerület
 
 


Sziasztok Melitta vagyok! Rég írtam bele a fórumba, de gyakran látogatom, de nem sűrűn van új hozzászólás pedig jó lenne, ha többen lennénk aktívak. Remélem a jövőben így lesz.
Azért írok, hogy július 1-én 3 gyerekem a 2 csajszi mellé egy kisfiú Dávid 2450g és 50cm. Úgy, hogy most is végig cigiztem utolső napig.Az első két hónapban csökkentettem le napi 2 dobozról 1 re 3-5 hónaposig 1,5 re 3-5 hónap közt 1 dobozra és aztán az utolsó időszakban 10-20 szál között szívtam el. Mert 0-ra nem is akartam tenni mert mert mindenképp visszaszokom 1-2 hónapon belül 1,1,5,2 dobozra mert nagyon hiányzott a kórházba szenvedem cigi nélkül. Ahogy hazajöttünk most is elszívtam 1-et napi 10 megy el okozatosan növelem a napi mennyiséget. Szoptatás után egyből elszívok 2 szálat, hogy a kövi szopinál ne kerüljön bele friss nikotin a tejcsibe. A 2 csajszinál is így csináltam végig szívtam meg minden. Dáviddal lehet kicsit többet mert lassan 25 éve szívom a cigit napi rendszerességgel, így má erős függő vagyok, már nem bírom cigi nélkül.Mind 3 egészséges ez a legfontosabb szerintem. Lehet valaki életébe kisem próbálja a cigit és beteg lesz a gyereke vagy ő vagy vannak a cigis anyák makk egészséges gyerekekkel és nekik sem lesz bajuk hiába mondják, hogy ne szívják aki cigis az vagy leteszi vagy nem barinőim körébe is volt mind a két set volt aki letette terhességidejére és mondta soha többé nem szokik vissza és volt aki nem tette le mint én. a lényeg az, hogy mind visszaszokott aki letette az is mert a cigisnk kell az az idő élvezet  pláne a nikotin.
melitta83
békéscsaba
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet: