A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Lakóhely szerint » Szegedi anyukák, babák és kismamák


Bamamama,
nem kértem kártérítést.

15 emberre szerintem lehet esetleg egy pörkölt, vagy mondjuk saláták sült husival, fasírttal, amiket hidegen tálalsz.

Ildi,
gratula Noéminek a mászáshoz!


Én pedig asszem Jozsókának csak a rágó foga jöhet, mert ma mega hosztis volt délután. Le föl járkáltunk vele és egyfolytában vigasztalhatatlanul jajgatott és matatott a szájában. Este kapott Panadolt, utána kicsit jobb lett. És borzasztóan fel van dagadva az ínye és tök fehér is.
Vendég
 


Hello!
Tegnap meglátogattuk Rubinikot. Hát a lányom valami zabálnivaló volt! Olyan gyengéden fogta meg a kezét a babónak, meg adott puszit a fejére, hogy majd elolvadtam.Kép
Lottiduma: "A Rubinik még nem tud kajálni, csak Melissza csöcséből iszik"

Ma a du. alvás után üres volt Lotti pelusa, utána rögtön szólt, hogy pisilnia kell. Később volt nagydolog is. Mind a bilibe. Olyan ügyike, még meg is tapsolja magát.Kép

Ildi! Üygi Noémi nagyon.

Enikő! Nagyon tündéri Violababa.

Hajni! Én biztos hogy valami sültet készítenék salival.

Holnap megyünk Kecskemétre a barátnőmhöz. 3 hónapos a fia, és még nem láttam. Remélem, mostmár jön a tavasz.Kép
Szerdától meg indul újra az "élet", bölcsi, meló.Kép

Ja, és végre rendesen eszik a lányom.Mi több, fal.Kép

Melinda

Melinda és

Kép

Kép
melinda29
 
 


Fürcsis kép!
Kép

Enikő és Marci 13 , Bogi 9, Viola 6, Zalán 3,5
ceniko
Szeged
 
 

 
 

Enikő!

Jól hízik a csajszi.Nagyon édes.
Valamelyik este átmegyünk.Jó nektek 6 h körül?1 órát maradunk csak.
Köszi.És képzeld!Már lépeget(apró lépésekkel)a rács mellett.Megzabálom...

Nóri!

Köszi.Mi előre mászunk,és már lépegetünk a járókában.Most éppen a szárítóról tépi le a ruhákat.

Melinda!

Hát,ez a Lotti!Duma az van nála.Nagyon édes.Örülök,hogy megint eszik.

Dancsi!

Szegény Jozsóka,már megint szenved.

Ildi
tfildiko
 
 


Friss kép Rubinikról
Kép

Melinda

Melinda és

Kép

Kép
melinda29
 
 


Sziasztok Lányok!

Teljesen odáig vagyok a babás képeitekért. Órákig tudnám őket nézegetni Kép NAgyon várom már, hogy én is a karomban tartsak egy ilyen kis csöppséget Kép
Mióta először feljelentkeztem hozzátok, szorgosan olvasok, és próbálok tanulni a tapaszatlataitokból. Egyszer még ősszel valaki írta valakinek Kép, hogy a szülés előtt málnalevél teát kell inni, mert gyorsabb a tágulás. Csak arra nem emlékszem, hogy a 34. vagy a 36. héttől kell elkezdeni. Ha valaki emlékszik erre vagy hasonló házi praktikára a szülés előtti hajrában, akkor azt várom!

Köszi!

Gira
Vendég
 


Gira: 36. héttölKép

Melinda: gyönyörüséges baba RubinikKép Milyen kis vaskos ujjacskái vannak (ahhoz képset, hogy még nagyon "friss" baba)!

Ildikó: Okés akkor majd megbeszéljük, hogy mikor! Nagyon kis ügyes Noémi! Már lépeget is? Jó korán kezdi!!!!

Enikö

Enikő és Marci 13 , Bogi 9, Viola 6, Zalán 3,5
ceniko
Szeged
 
 


Enikő!
Viola nagyon aranyos, szép kis kerek babuci. Mivel nem rég tapasztaltad meg, ezért kérdezném tőled, a klinikán a szülés után adnak betétet?
Gira!
Te milyen idős terhes vagy? mikorra vagy kiirva? Én április 5-re, holnap lépek a 37-ik hétbe. Egyébként gondolom neked is első baba. Sok kérdésben én is olyan tanácstalan vagyok mint te.
Zita
zita_29
 
 


Melinda!

Gyönyörű a Rubinik!Nagyon tetszik ez a név.

Enikő!

Még csak pár pici lépést tesz meg,de közben fogja a járókát.Az elindulástól még messze vagyunk,de ráérünk.Majd beszélünk.

Puszi mindenkinekKép

Ildi
tfildiko
 
 


Zita! Adnak, de vigyél be magaddal pl Always nightot, mert 10 darabot adnak és ráadásul pocsék minöségüt. Ilyen ösküvület betét ami kb 20 éve volt "divatba"! De van ilyen papírvatta is, amit krlátlan mennyiségben el lehet venni. Az viszonylag egész jó, csak kényelmetlen a friss gátsebreKép, de abból annyit veszel el amennyit akarsz!
Egyébként hogy vagy? Rég jelentkeztél! Egy séta valamelyik nap? Mostmár lemerészkedsz az utcára ugye?Már nem csúszik, és szupi az idö is!Hmmm, szólj ha lesz kedved!

TFIldikó:Nem is kell, hogy siessen, ne legyenek görbe lábai! Szépen lassan fokozatosan, nem szabad siettetni bármit mond a védönö.....

Enikö

Enikő és Marci 13 , Bogi 9, Viola 6, Zalán 3,5
ceniko
Szeged
 
 


Bea! milyen lett a pizza?

Enikö! bocs, de a képeket nézve hihetetlen Viola milyen sullyal született. Szépen kikerekedett, Orsi mindig vézna volt picinek (na most sem kövér perszeKép)

Melinda! Rubinik tényleg nagyon szép baba. Szopik szépen? Lottinak nagyon birom a beszolásaitKép

Zita! A klinikai betét szerintem is nagyon rossz, nekem a széle mindig begyürödött, nem volt tartása és akkor melléfolyt .....
Papirvattát én nagyon szerettem, igaz nekem nem volt gátsebem.

Angi! és is imádok sütözacskoban sütni.

Karmen

Kép

Kép

Karmen
karmen
 
 


Zita!

Én április 27-ére vagyok kiírva (talán, mert 22-28-ig mindenfélét írtak már) De én úgy számolom, hogy 34 hetes vagyok és szerdán lépek a 35.-be Kép Nem is tudtam, hogy van ilyen időben közeli "sorstársam" Kép De örülök Neked Kép
Igen, én is az elsőt várom, de még csak csecsemő se volt soha a kezemben, úgyhogy lesz mibe belejöjjek :D

Gira
Vendég
 


Gira!
Április 27, a névnapom. Fiút vársz vagy lányt? Az én kismanóm elvileg fiú. Több doki is fiúnak látta, úgy hogy nagy csuda lesz, ha mégis lány.
Enikő!
Visszatérünk a találkára, mert most meg azon rágom magam, hogy többen is azt mondták, hogy levan szállva a hasam, és nem tudom mikor jön el az idő.Te is mondtad, hogy a vérnyomás miatt előbb jöhet a baba, meg még ez a hasleszállás is. De Viola nagyon jó példa arra, hogy kint is milyen szépen kikerekednek a babák.
Zita
zita_29
 
 


Sziasztok!
Na, végre visszaolvastam.
Úgyhogy megint jó hosszú leszek. Bocs.
Hogy telik a hosszú hétvége?
Nekünk jól. Voltunk szombaton a dorozsmai vásárban (Tomika a nagyiékat szórakoztatta addig). Végre. Imádok vásárba járni, és már nagyon régen voltunk. Ráadásul vettünk egy szuper fa hintalovat (ma lecsiszoltuk, újralakkoztuk), egy fa etetőszéket anyuékhoz és még játékot is. Mindezt fillérekért. Nagyon örültünk neki.

Ja, és nem kell most cipőt vennünk: Tomika belenőtt a 21-es Londonból kapott szuper cipőjébe. Ráadtam szombaton, hogy kipróbáljuk a lakásban. Nagyon furán nézte, és utána úgy emelgette a lábát, mint Rumcájsz. Meg lehetett zabálni.Kép

Ja, és ma fölmászott a fotelágyra. Egyedül. Kép

Nagyon aranyosan mondja, hogy cici, de kicsit összezavarodott, mert ugye van cici, cica, maci, paci, apuci, cipő stb. Szóval nem nagyon éri a dolgot. De azért próbálkozik Kép.

Ja, képzeljétek, szerdán megyek konditerembe!!! Ide a diófához. Igaz,a csillag téri terem volt a kedvencem, de az nagyon messzi van. Persze csak szolidan kezdem, nehogy földobjam a talpamat Kép

Köszi a dicséretet, nagyon jól esik, hogy megnéztétek az albumot. Hát tényleg odavagyunk ezért a kis kópéért.

Látom, téma volt a teherbe esés. Mi már majdnem 2 éve nem védekeztünk, de nem is csináltunk semmi különöset, mert tudtuk, hogy Tomika tudja, mikor kell jönnie. Ill. a főnököm unszolására elmentünk egy természetgyógyászhoz. Aztán készültünk Zebegénybe 2 hétre nyaralni, és én mérgelődtem, hogy pont előtte kellett volna megjönnie, persze most bezzeg késik. Aztán eltelt egy hét és semmi. Mondtam Gábornak, hogy vagy terhes vagyok, vagy valami bajom van. Aztán a 2. héten elkezdtem émelyegni, meg hirtelen farkaséhes lettem. Ekkor vettünk tesztet (a 3. faluban volt gyógyszertár). Persze rögtön pozitív lett. (És ekkor Tomika már 4 hetes volt!)Hazafelé aztán kezdődött a rosszullét, kórház stb, ami tartott 6 hétig. De előtte nem éreztem semmit.

Szerintem Tomika is jobb kezes lesz, mert mindent jobb kézzel csinál. Egyébként nekem mindegy, jobb vagy balkezes lesz-e (bár a balkezes húgomat elég nehéz volt megtanítani kötni Kép)

Lakás: mi is elkezdtünk gondolkozni, hogy kellene magánház. Vinnénk a szüleimet is, ha jönnének (valami kétlakásos házba). Persze pénzünk nincs, ezért valami faluba mennénk a közelben. Pedig én még egy éve is azt mondtam, hogy nem költöznék el innen (amúgy tényleg jó, bár panel, de csendes, és minden közel van. Meg elég nagy is a lakás). De mindig arra gondolok, milyen jó lenne Tomikának egy udvar. Azelőtt soha nem gondoltam arra, hogy magámházba kellene költözni. Persze nem holnap, de azért nyitvatartjuk a szemünket.

Gabi!
Nagyon aranyosak a gyerekek a képeken. És a falvédő is szuper!
Nekünk csak vizeletet kell vinni, azt a SZTK mellé a laborba, Vérvétel szerencsére nem volt.

Nina!
Jól néz ki Vanda a festés közben!

Melinda!
Örülök, hogy túl van Lotti a műtéten! Nagyon csini a képen!
Gratula a húgodéknak a babához! Nagyon szép a baba!
ptünde
 
 


Jó reggelt!

Tünde!

Köszi.A kínaiban veszek neki kocsicipőt.Megnéztem a Siesta cipőket a Micimackóban.De az nekünk még nem kell.Nagyon csinik azok a cipők.Ha elindul,akkor olyat kap.A kocsicipők nem tetszettek,amik ott voltak.Szeretném,ha normálisan nézne ki a kocsicipő.Menjen a rózsaszín ruhájához is.Nem tudom,hogy azok milyen színben vannak.Majd a héten szétnézek.
Mikor kezded a melót?
Én is sokat gondolok kertes házra,de ahhoz el kellene menni a városból.Most hogy a Nóriék építkeznek,én is kedvet kaptam egy házhoz.

Puszi mindenkinekKép

Ildi
tfildiko
 
 


Kármen!

Milyen márkájú az autósülésetek?Hol vettétek?Most kezdtük el nézegetni őket.Kinőttük a hordozót.Már nem szeretném 2 hét múlva a hordozóban utaztatni,amikor megyünk Zalába.

Ildi
tfildiko
 
 


Ági! Kristófot Isten éltesse névnapja alkalmábólKép!

Mindenkinek szép ünnepet kívánok!

Enikö

Enikő és Marci 13 , Bogi 9, Viola 6, Zalán 3,5
ceniko
Szeged
 
 


Ági!

Én is boldog névnapot kívánok a Kristófnak!

Ildi
tfildiko
 
 


Ildi,
szerintem érdemes szétnézni a babaszobán, kb. fél áron árulják az újszeru gyereküléseket. Esetleg feladhatsz hirdetést, szerintem pár napon belül jelentkezik rá valaki.

Én is adtam fel, és meglepoen sokan jelentkeztek. Végül nem kellett vennünk, mert megörörköltünk a novéreméktol.

Egy gond van vele, az, hogy többnyire pestiek árulják. De ha valaki le tudja nektek hozni, akkor tényleg megéri.
Vendég
 


Tünde,
én épp ezért vettem inkább egy használt jobb minoségu kiskocsit. Tényleg szuper. PP Ariat vettünk, nem is látszik rajta, hogy használták és 20 ezer Ft volt.
Vendég
 


Hajni,
írtam a kajásba Neked!

Megvolt a keresztelő, nagyon jól sikerült, tegnap jöttünk haza - kettőt aludtunk soginőmnél.

Eszter 2 napja jár teljesen, tegnap a sarokig tolta a babakocsit (150 m kb). Nem is nagyon mászik már, csak megy. Nem győzünk csodálkozni, hogy csak így pikkpakk csinálja, de irtó édes!
Unokatesóval, aki 4 éves lesz júniusban imádják 1mást, hihetetlen, amit együtt műveltek este 10-ig szombaton Kép.

Nagyon jól éreztem magam, sikerült feltöltődni, tegnap én jöttem a kocsival, Gergő meg buszozott. Utoljára 2003 június elsején vezettem ennyit, amikor le kellett adnom Pesten az autómat. Szal tuti jó volt eddig a 7vége.
Ja, szombaton bementünk sétálni a városba, Eszter mindenáron lépcsőzni akart a Nagyánál. Nagy hiszti volt, amikor el kellett jönni. És persze már ott is sétált, nem babakocsizott.

Tünde,
végre jelentkeztél! Örülök, h jól vagytok Kép.

Melinda,
nagyon jó, h Lottika eszik végre.

Picibabcik nagyon szépek Kép, Viola milyen hatalmas!

Kriszti


Kép

Kép

Kép
eszteranyu
 
 


Ezt a képet Angi készítette Náluk márc. 3-án.
Eszternek is ízlik a muffin Kép.

Kép

Kriszti

Kép

Kép
eszteranyu
 
 


Sziasztok!
Eniko, Ildi, koszonjuk a nevnapi koszontest!

Nori, mi mar megrendeluk a kepeket a Photo Hallban, es jok lettek. Toni azt mondja, hogy kemiai eljarassal keszultek.

Kriszta, nagyon ugyes Eszter, hogy igy elindult!

Ezt olvastam a media markt prospektusaban:
2005.03.18-an honlapunkon (www.mediamarkt.hu )rendelt fenykepeit ingyen hivjuk elo! (20 darab maximum 10X15 cm-es meretig)

Agi
agi77
 
 


agi77
 
 


Kriszti!

Gyönyörű a leányzód.És nagyon ügyes.A héten tali?
Örülök,hogy jól érezted magad.

Dancsi!

Kösz a tippet.Még megbeszéljük az urammal,hogy milyet veszünk.Én inkább újat szeretnék,de majd még eldöntjük.

Ildi
tfildiko
 
 


Zita!

Nekem utoljára decemberben, 20 hetesen állapították meg, hogy fiú. Akkor biztosra mondta a doki, sőt... képet is készített a bizonyítékról Kép Meg én valamiért már előtte is fiúra készültem, pedig nem voltak elvárásaim. Azóta is meg vagyok győződve, hogy fiú lesz, pedig többen igyekeznek elbizonytalanítani. Végül is úgy vagyok vele,hogy ha megmégse fiú, akkor egy ideig kék cuccokba járó kislány lesz Kép

Gira
Vendég
 


Sziasztok!
Ági, add át üdvözletünket Kristófnak névnapja alkalmából!

Angi, hol vetted a Teletubbies dvd-t? Nekünk is jó lenne, bár már én is ott tartok, hogy lassan az agyamra megy:-)) Most mi is Süsüzünk.

Ildi, ne vegyél kínaiban cipőt Noéminek, illetve vehetsz, csak nézd meg, hogy rendes bőr-e a felső része. Azért tanácsolom ezt, mert egyszer én is vettem és szegény Lucinak teljesen beleizzadt a lába, majdnem megfázott. De kínaiban lehet bőr cipőt is kifogni.

Kriszti, tök jó kép! Nagyot nőtt ez a lány az utóbbi időben. Megnézem a kajás topicot, hoztam tollat is:-)))

Gira, ne csinálj problémát a színekből, mi megvettük, amit tetszett nekünk és így is csini volt a lány:-)) Most meg még mondja is, hehe:-)

Alakul a jó idő, itt a tavasz lassan, mikor megyünk játszótérre?
H
babamama
 
 


TÜnde! TOmika sem egyszerű gyerek ezek szerintKép. Jó, h végre előkerültél, jó Téged olvasni!

Ildikó! A sógornőm árul Németoból behozott ÚJ, és alig használt babaüléseket! HA érdekel, dobj egy mélt erre a címre: laula@freemail.hu Baby cosikat árul, ezek nagyon jók!!!

Kriszti! örülöük, h jól sikerült a keresztelőKép. Gratula a járáshoz, majd megnézzük jóóól élőben ios!

Hajni! Nem vettem Teletabi filmetKép, dobok mélt Neked is.

Kristófpajtinak boldog névnapot kívánunkKép

Ma Vadasparkban voltunk, készítek élménybeszámolót!

.:Angi:.
angiszeged
 
 


Sziasztok!

Ági!
kristófnak boldog névnapot!

Ildi! Hajni!
A kocsicipő, amit mi a kínaiban vettünk télire vászonból van. A múltkor (Újeszegeden) nagyon jópofa tavaszi kocsicipőket is láttam vászonból. Rendes cipőt én nem vennék a kínaiban Tomikának, de ezek tökéletesen megfelelnek, amíg nem tud járni.
Április 25-én kezdek dolgozni. Addig még rengeteg idő van, ráadásul egy hét múlva jönnek a húgomék Londonból!!!! Kép

Kriszta!
Gratula a járáshoz! Nagyon csini Eszter a képen!

Na, megyek, mert a nagyiéknál vagyunk, csak idepofátlankodtam apu gépéhez!
ptünde
 
 


Ildi! mi a Micimackoban vettük, Brendon is annyiért adta COncord Trimax majdnem 50e ft volt. Nagyon jo, kicsit meg is lehet dönteni az ülést ha alszik a baba. Viszont utána ajánlották ezt az oldalt, utánvéttel kell fizetni, sokkal olcsóbb. http://bebibolt.hu/index.php?main_page=product_info&cPath=69_70_124&products_id= 222
Én használtat nem vennék, nem tudhatod hogy balesetes volt-e a kocsi amiben használták, lehet benne apro repedés is ami nem látszik!
Kocsicipöt én a Brendonban vettem tavaly 1700-ért. Néztem kinait, de ez erösebb anyagu volt.

Karmen

Kép

Kép

Karmen
karmen
 
 


Tünde!

Ha megy a lánykám,akkor Siesta cipőt veszek neki.Kínait akkor nem adok rá.

Angi!

Köszi,aranyos vagy.Eldöntöttük,Concord Trimaxot veszünk,és újat.A férjem azt mondta,hogy erre ne sajnáljuk a pénzt.

Hajni!

Köszi,majd jól megnézem a kocsicipőket.

Kármen!

Köszi.A tiétek milyen színű?

Ildi
tfildiko
 
 


Angi! Mi is Vadasparkoztunk ma! Kár hogy nem taliztunk. Nináékkal futottunk össze, nagyon édes Vandus.
A lányom úgy rohangált az állatok közt, hogy csak na. Csak a tapírtól ijedt meg kicsit, azóta is mondogatja. Imádta a szurikátákat, na meg a tevéket. A mozdulatlan tevéket nézte "órákig".
Itthon meg kidőlt.Magától feküdt le és aludt több mint 2 órát.

A kecskeméti utunk jól sikerült. Lotti hasalt a 3 hónapos Zétény mellett. Kérdeztem tőle, hogy szeretnél tesót Lotti? "igen, de anya úgy csináld, hogy lány legyen"KépKép

Karmen! Rubinik sokat szopizik, megy nekik, hála.Kép

Melinda

Melinda és

Kép

Kép
melinda29
 
 


Tündi! A lángost megirtam a szegedi kajás topicba

Ildi! mi is ugy voltunk vele hogy ha 36kg-ig jo az ülés akkor nem érdemes rajta sporolni. A neten sokkal olcsóbb, mivel utánvétes igy attol sem kell félned hogy ellopják a pénzed. A mienk szürke, a leon. Jo hogy szellözik a háta is. Késöbb le kell venni (18 kg-nál) a háttámlát, de akkor az aljához lehet venni hátulját, amivel a Lift-Pro ülés lesz belöle, az 15-36 kg. SZerintem jobb ha oldalt is védi valami a gyereket nem csak magasiton ül.

Melinda! Ügyes baba, maradjon csak igy! Meli hogy birja, nagyon fáradt?

Kriszti! Esztit is most keresztelték meg?

Karmen

Kép

Kép

Karmen
karmen
 
 


Melinda!

Örülök,hogy jól telt a napotok.

Kármen!

Én is így gondolom.Nekem is a Leon tetszik.

Ildi
tfildiko
 
 


Sziasztok!
Muszáj leírnom: Tomika már tudja mutatni hogy hol van az orrunk. Ma néztünk a farkas és a kismalacos könyvet. Megkérdeztem, hol a malac orra. Erre megfogta az én orromat. Azt hiszem, ez kritika. Kép Holnap megyek is konditerembe.
Szép estét!
Tünde(malac)+Tomika
ptünde
 
 


Karmen,
nem, Esztert Erdélyben tervezzük megkereszteltetni - remélem, sikerül majd.

Tünde,
Tomika: Kép!

Kriszti

Kép

Kép
eszteranyu
 
 


Ildi! Nekünk is concord van, és Én is csak újat vennék. (Sógornőmnek is ÚJAK vannak többnyire (eredeti csomagolásban), csak jelzem, bár concordja nincs, a maxy cosi legalább olyan jó, és majd feléből megúsznátok Nála, de ahogy gondolod, nem kapok jutalékot, ha már kezdene úgy tűnniKép))). Concord biztosan remek választás!

Melinda! Mikor voltatok? Mi 11kor értünk ki, 1kor jöttünk el, tényleg kár, h nem találkoztunkKép

Tünde! Milyen szemtelen (így kell írni?) már most ez a gyerek Kép))

A mai napunkról beszámoló itt: www.kissvirag.hu/blog

.:Angi:.
angiszeged
 
 


Angi! Megnéztem a képeiteket. Virág keresztszüleivel együtt néztük a teknősöketKép
Ti merre voltatok?Kép Mi 1/2 12körül értünk ki.Kép

Melinda

Melinda és

Kép

Kép
melinda29
 
 


Sziasztok!
Angi, Hajni, Tunde, Neketek is koszonjuk a nevnapi koszontest, atadtam! Kép

Angi, megneztem a kepeket, nagyon jo lehetett a vadasparkban. Mi is gondoltunk ra, de inkabb majd akkor megyunk, ha meg melegebb lesz. Nekem most Bogi tetszett a legjobban az utolso kepen. Kép

Tunde, nagyon jo poen volt Tomika reszerol.Kép

Nekunk most szuper ejszakank volt, Krsitof negyed 6-kor kelt eloszor, igy en is aludtam 7 orat egyben! ilyen mar nagyon regen nem volt.
Tegnap kubujt a 9.foga, es most jon a 10.

Es 2 kep tegnaprol:

KépKép

Agi
agi77
 
 


Jó reggelt!

Angi!

Nagyon rendes vagy.Nem tűnt úgy,hogy jutalékot kapsz.Már voltunk hétfőn délelőtt a Brendonban,és ott kinéztem a Concord-ot.Eszembe jutott,hogy a Kármenéké nagyon tetszett.Csak nem tudtam,hogy az milyen márka.

Tünde!

TomikaKép

Ági!

Nagyon szép a Kristóf.

Ildi
tfildiko
 
 


Sziasztok!

Végre itt a tavasz.
Nálunk sajna még a hosszú hétvége is a betegségről szólt részben, mert Benedek is elkapta szegény. De lassan kilábalunk most már belőle.

Angi, Ági, jók lettek a képek! Látom mindenki igyekezett a jó levegőre. Mi is voltunk sétálni, a nagyok apukámmal bejárták fél Szegedet.

Kriszti, örülök, hogy jól éreztétek magatokat a keresztelőn. Jó kis dínom-dánom voltKép Esztike nagyon aranyos a képen!

Tünde, jópofa Tomika! De ne légy ilyen kritikus magaddal!Kép

Melinda, Lottikának nagyon jó a szövege!

Enikő, Viola baba szépen kikerekedett!

Ági, boldog névnapot Kristófnak így utólag is!

Erika

Lilypie First Birthday tickers
gerika
 
 


Sziasztok!
Bocs a késői bejelentkezésért, de van jobb dolgom... :-))))))))))) szóval itthon vagyunk már 1 hete, fantasztikus kissrác a mienk, imádom, állandóan gyönyörködöm benne! Sokszor szopizunk, igény szerint szoptatom, tejem van, de remélem azért lesz több is, mert keveset tudok még fejni. Majd alakul.
Az éjszakáink változatosak, hol óránként kér cicit, hol meg 2-3 órát is alszik egyhuzamban.
Már várom, hogy mehessünk lassan sétálni, olyan szép idő van!!!
PUSZi
Meli és Ruben
meli27
 
 


Meli!

Örülök,hogy jól vagytok.Tegyél fel majd képet a Rubenről.

Erika!

Jobbulást kívánok a Benedeknek!

Ildi
tfildiko
 
 


Angi! Virág mindig megnevettetKép Tényleg kész akrobata ez a lány! Bogi meg irtó érdesen nevet!!

Ág! Boldog névnapot Kristófnak! Még mindig nagyon helyes fiú!

Már több mint 1 hete éjjel csak 1x ébred Orsi és még mindig nagyon sokat eszikKép

Karmen

Kép

Kép

Karmen
karmen
 
 


Kármen!

ÖrülökKépNálunk nincs étvágy továbbra sem.

Ildi
tfildiko
 
 


Kriszti!

Mikor és hol tervezitek Eszter keresztelőjét? Csak azért kérdem, mert mi is Erdélyben szeretnénk a keresztelőt, és ezen megakadt a szemem Kép Nálunk ez attól függ, mennyi idősen lehet így hosszabb útra vinni a kicsit. Szerintetek? Augusztus már lehetséges, ha áprilisban szülök?

Gira
Vendég
 


Gira,
fogalmam sincs mikor, mert a gyergyóújfalusi pap beteg volt legutóbb, így nem tudtunk beszélni Vele. Talán nyáron...
Ti hol akarjátok? Nálatok is van erdélyi illetőségű ember?
Én nem vittem ki Esztert amíg ilyen kicsi volt, de azért csak, mert anyósomnál nincs vezetékes víz. Ha lenne, kivittem volna kisebb korában is.
Ha adottak a feltételek, nyugodtan vihetitek. Annyit javaslok, hogy éjjel menjetek. Úgy akkor átalussza az utat, nem kell pelust cserélni, megállni enni annyiszor, mint nappal, mert alszik.

Kriszti

Kép

Kép
eszteranyu
 
 


sziasztok

CENIKO: jucus1 vagyok a babanet chatról hogyan tudlak elérni? V ide írjak neked? Amúgy én is megszültem febr 14-én.
Bocsi h ide pofátlankodtam,de máshogy nem tudtam veled kapcsolatba lépni

juji (ezen a néven tudok ide jönni mert jucus nevű itt már van)
juji
 
 


Sziasztok,

a segítségeteket szeretném kérni. Bár nem Szegeden lakok mostanában, mégis szeretnék ott, a kórházban szülni. Női szülészovost keresek. Mintha írta volna valamelyikőtök, hogy Vincze Emőkéhez jár, Ő dolgozik a kórházban? Tudjátok a számát, ahol be lehet nála jelentkezni?

Előre is köszi:
Kobudo

Kép

Kép
kobudo
 
 


Melinda! hamartabb kijöttünk (1órakor), mert Virág belecsüccs egy tócsábaKép)). Meg Bogit is etetni kellett, sáros volt a kezem, nem bonxolítottuk, hazajöttünk. Kárm, h nem találkoztunkKép

Erika! Minden betegség monnyon leKép((. Remélem teljesen rendbejöttök mostmár.

Meli! Örülök, h minden rendbenKép). Miért fejsz? Nem akarok beledumálni, vagy elbizonytalanítani, csak kíváncsi vagyok. Az a véleményem (hangsúlyozom, h az enyém, nem biztos, h igazam van), ha a babának elég a tej, ha nem kell szaporítani, akkor nem sok értelme van teletenni a fagyasztót, sok erőfeszítésbe kerül fejni a tejet szoptatás mellett.
Örüök, h jól vagytokKép. Éjszakák?

Karmen! Örülök Orsi étvágyánakKép, előre a 9kiló felé:D. Antika (tesóm kisfia) 10hós, és ma mérték, 11 kiló, 1kilóval elhagyta Virágot:DDD, jó mi? (főleg anyatejes még mindig amúgy, szopik, mint a gép)

Kobudo! Enikőnek van női nőorvosa, de a klinikán. Sajna Én nem tudok segítreni.

Sétáltunk délelőtt egyet KristóffaL, a gyerekek irtó édesek voltak, Én_rövidujjúban_voltam, ettek lángost, Virág hazalopott a játszóról úgy fél kilónyi kavicsot a kapucnijában:D

Szép napot!

.:Angi:.
angiszeged
 
 

Vissza: Lakóhely szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?