Társalgó főoldal » Anyaságról » Rémeket látok...

Sziasztok!

Nem tudom, hogy volt-e valakinek ilyenje, ha igen, az nagyon megnyugtatna, hogy nem kezdek bedilizni, vagy legalábbis nem egyedül. Szóval mióta megszületett a kislányom, egyfolytában mindenféle rémképek tolakodnak az agyamba arról, hogy mi minden baja lehet a kicsinek. Próbálok nem odafigyelni a "rémekre", de csak jönnek. Ilyenkor tiszta szenvedés lemenni sétálni, vagy elmenni vele akárhova, mert mindig azt hiszem, hogy na majd most történik valami baleset. Bárki akinek eddig emlitettem, azt mondta, hogy ne butásokdjak. Jó lenne, ha ilyen egyszerrü lenne...

Pocok !!
Én is látok rémeket: gyerekkórházban dolgozom, oda igazi rémek járnak. Óvatosabb vagyok és minden torokfájást, fáramászást, kézmosást komolyan veszek. De azt is tudom, hogy a ritka dolgokra az jellemzõ, hogy ritkán történnek meg!!
Szóval általában sikerül a dilimet uralnom és nem átragasztani a gyerekeimre.
De nem butáskodunk.
Maminti

Kedves Pocok

Próbáld egy kicsit "lazábban" felfogni az anyaságot. Tudom, hogy most úgy érzed könnyû nekem hisz még nincs gyermekem.
Szerintem túlságosan lelkiismeretes és maximálisan jó anya vagy ezért folyamatosan gyötörnek a gondolatok, nehogy a sok törõdés ellenére bármi baja legyen a kislányodnak. Nem lesz semmi gond, hidd el hisz van egy gyönyörû, egészséges babád!
Talán elsõ gyermeked lehet ez a kislány és tudat alatt attól tartasz nem tudod megfelelõen ellátni,felnevelni... Egyébként ez a tünet a nõvéremnél is elõjött még az elsõ gyermekénél persze teljesen alaptalanulMindenben tökéletesen megállta a helyét és biztos vagyok benne, hogy Te is mindent remekül csinálsz!
Mesélnél a Kislányodról? Mennyi idõs, mi a neve és hogyan töltitek a napjaitokat? Van valami oka az aggodalmadnak, esetleg családon belüli örökölhetõ betegség vagy bármi egyéb..?
Fel a fejjel és ha kedved van levelezhetünk
Puszi: Doris

Szia Pocok!
Én is lassan úgy érzem bedilizek!
Csak velem történt egy csúnya autóbaleset.
Elmesélem,legalább picit talán könnyítek a lelkemen.
1999.december 12-én elindultunk autóval,barátom(Pali) vezetett,melette ült a barátunk(Pisti),hátul én ültem egy 6éves kislánnyal(Mazsi),és egy 3éves kisfiúval(Balázs).
A Pisti kért meg minket hogy vigyük el a sógorához,mert õ már ivott egy picit,és így nem ül autóba.Persze jöttek a gyerekek is.Ahogy beértünk a keresztezõdésbe,belénkjött oldalról egy AUDI 80as,(ami aztán felborult utasaival).
Mi egy RENAULT 5-el voltunk.A mi autónk iszonyún nézett ki.(hátsó kereke kiszakadt fékestõl,az összes ablak kitört,szóval az egész autó egy kifli lett.)
Ez mind semmi.A Pisti és a Balázs kivételével mind kiestünk az autóból.A barátom a ház kerítésén lógott fejjel lefelé,én a kocsi mögött pár méterre,a Mazsi meg a kocsi mögött.Õ olyan sérüléseket szenvedett,(ezt nem szeretném részletezni)amibe belehalt.CSAK 6 ÉVES VOLT!A Balázsnak a koponyája sérült,ezért 1 évig fokozottan figyelni kelett rá,nehogy megüsse meg ilyesmi.A Pistinek megrepedt két csigolyája.A barátomnak úgy összetört a lába,hogy 9 csavarral rakták össze.Nekem csak inszalagszakadásom,egy keresztbe eltört elsõ fogam,egy jól megütött gerincem,meg sok egyéb sérülésem lett.
A vétkes autóban hárman utaztak,és ebbõl csak az anyósülésen utazóna kelett 3!!!öltéssel megvarrni a szemöldökét.
Ezek után a munkahelyemen áthelyeztek másik beosztásba,mert
hogy nem tudom ellátni rendesen a munkámat,mindent elfelejtek meg stb.
Ekkor kezdtem gondolkodni hogy egy baba majd mindent megváltoztat.
Ez úgy is lett.Csakhogy a Mazsit attól nem felejtettem el hogy már sajátom van.(Ehhez hozzátartozik hogy õt majdnem úgy szerettem mintha saját lenne,nagyon sokat együtt voltunk.)
Azóta RETTEGEK ha bárhova elidulunk autóval,akár én vezetek,akár más.Minden olyan pillanat alatt történik.
Minden úton folyton lejátszódik elöttem egy baleset.
Látom a borzalmakat,ahogy az megtörténhet velünk most.
(Pedig a balesetre azóta sem emlékszem.)
De ez már nem csak az autóban jön elõ.Már mindenütt ott van.Ha csak az utcán sétálok,attól rettegek hogy jön egy ilyen õrült,és belénk jön.A többit már le sem írom,lehet hogy a hely sem lenne elég.
Nekem biztos hogy orvosra van szükségem.
Ja,és az egészben a legszörnyûbb,hogy ez a gyerek aki okozta a balesetet,még szabadlábon van.
Utólag megtudtam,hogy ott a balesetnél nem is azért aggódott hogy mi lesz velünk,hanem hogy mit fog ezért õ kapni.Hát ezt.Apucitól dádá,hogy összetörte szép kis autót,törvénytõl szintúgy.
És velünk mi lett?
Sikerült egy pár család életét úgy megkeseríteni,hogy garantáltan nem felejtjük el míg élünk.
Mondjátok meg nekem hol itt az igazság.
Elõre is bocs hogy Off voltam,de ez már nagyon kikivánkozott belõlem,és titkon bízom abban hogy valaki tud tanácsot adni,mit csináljak másképp hogy ne mindig ezen rágódjak.Hiszen ven egy csodaszép kicsifiam,aki gyönyörû,és minden nap egy kis boldogságot csempész az életembe.
Õ az akiért én még élek.
Köszönöm!

Mariann

Szia Mariann)

Iszonyú amiket leírtál és nem igazán tudok mit mondani...Ezt még végiggondolni is szörnyû nem hogy átélni. Szerintem teljesen normálisan reagálod le az eseményeket mert ezt segítség nélkül nem lehet feldolgozni. Nincs a környezetedben valaki akivel tövirõl hegyire át tudnátok rágni az eseményeket? Talán orvosi segítséget is kérhetnél. Sokszor maga a beszélgetés is rengeteget segít.Azt minden esetre jól tetted, hogy egy "célt" tûztél ki magad elé és ez a Kisfiad
Jó egészséget és kitartást kívánok Nektek

Doris

Mariann!!

Szörnyû, amit leírál, már az is nagyon becsülendõ dolog, hogy ennyire talpra álltál!!! Semmi kivetnivaló nincs abban, hogy még mindig maradt benned félelem, de dolgozd ki magadból valahogy !!!!!
Sok erõt és sok boldogságot a picidhez!
maminti

Mariann!

Nekem is volt egyszer egy balesetem, de mi nagyon szerencsésen megúsztuk, ketten ültünk a kocsiban, de egyikünknek sem lett komolyabb baja. De azóta én is félek, pont azért, amit te is irtál, egy pillanat az egész. Félek, ha a férjem megy autóval valahova, akárcsak a városban ugrik el valahova, félek, ha hosszabb útra kell mennünk.

Nem tudom mennyire segítség, de az ember mindaddig, amig nem vele történik meg valami, azt hiszi, ez mindig csak másokkal történik meg. Én valahogy ennél a balesetnél fogtam fel a halalt is, mert egy ismerõs srác is meghalt ezidõtájt autóbalesetben (20 éves volt), és rá nem sokkal egy közeli hozzátartozóm lett beteg, rákos. Azóta komolyabban veszem az életet. Néha úgy szeretnék csak egy napra a régi naiv önmagam lenni.
Üdv:
Emõke

Hú, Pocok.... ilyesmirõl még csak hallottam. Valami olyasmi a dolog lényege, hogy amíg tudsz uralkodni a félelmeken, addig nem nagy gond, de ha a napi életvezetésben gátolnak, akkor kellene valami dokibácsi. Még jó régen, egy gimis osztálytársam szenvedett mindenféle vélt/valós dolgoktól. mindig próbáltuk neki elmagyarázni, hgoy milyen butaság ilyesmiktõl félni, de hiába fogta föl, a félelmei megmaradtak. Osztálytalálkozóra kivirult, és elmondta, hogy bepofozták õt egy dokihoz, aki meggyõzte, hogy nem elmebeteg, nem hülye, néhány gyógyszer, és kivirult, meggyógyult.
Nem lehet, hogy ez olyasmi, mint a gyermekágyi depi? Menj utána, hátha valaki tud segíteni! A babasétáltatást élvezni kell, nem szabad azon görcsölni, hogy mi lenne ha...
A volt osztálytársamtól annyit megtanultam, hgoy ilyenkor az észérvek nem segítenek, meg az sem tesz jót az ember megtépázott idegrendszerének, ha jószándékú rokonok lehülyézik...
Szóval szerintem keress valami szakembert, legfeljebb közlik, hogy egészséges vagy. Ha jól emlékszem a volt osztálytársamnál valami olyasmi volt a gond, hogy valamilyen anyagból nem volt elég , és azt pótolták gyógyszerrel...

Szia Pocok!

Nekem is vannak ilyen félelmeim (a kislányom 4 hónapos). Én azt szoktam csinálni, hogy ha már túl soknak tartom a szorongást, akkor a tenyeremre helyezem képzeletben az összes félelmet, aztán elfújom. Nekem ez is segít. Ha túl sokszor kéne fujdogálnom, akkor én dokit keresnék, elsösorban pszichológust, vagy pszichiátert. Esetleg kineziológiai oldásre mennék el.

Szile

Sziasztok, köszi a hozzászólásokat.

A mi rémeink talán onnan adódnak, hogy a növéremet érte halálos baleset, a kisfia (koraszülött volt) halála után pár héttel. Szóval nem nagyon tudom elhinni, hogy a mi családunkban a dolgok csak úgy rendben menjenek.
ÁLtalában egyévként olyan Mariann-féle balesetekre gondolok, de ha csak utalást látok v. hallok bárhol arra, hogy gyermeknek baja esik, már ver a viz. Talán mert ilyen gusztustalan lett a világ. Mindenki ész nélkül száguldozik, és csak magával van elfoglalva.

Szia Pocok!

Nem vagy egyedül. A lányom lassan négy hónapos lesz, utálok vele autózni, mert amikor a kórházból hazahoztuk, oldalról majdnem belénk jött egy õrült, még jó, hogy babaülésben volt. Amúgy én a bölcsõhaláltól félek, a kórházban alig mertem aludni, mert ötpercenként ellenõriztem, hogy lélegzik-e a gyerek, pedig semmi baja nincs, semmi kockázati tényezõ, mégis még most is tíz percenként bemegyek hozzá, és figyelem a szuszogását, egy szobábanis alszunk. A nagyobbik lányommal is így volt, kb. fél éves lehetett, mire leszoktam errõl. Szóval kitartás, elmúlik.

Beri

Sziasztok!

Pocok és Mariann! Nekem az öcsém halt meg autóbalesetben. Úgy volt, hogy én is megyek vele, de utolsó este visszamondtam az utat. Ma kiskanállal lennék összeszedve.
Amit mondani akartam... Én úgy érzem, velem már megtörtént annyi rossz, amennyi másnak egész életében nem, vagy legalábbis nem ilyen rövid idõ alatt. És emiatt mindig azt mondom magamnak, hogy a rossz most egy idõre kipipálva, jöhetnek a jó dolgok, örömmel állok elébük.
Nem tudom, hogy veletek mikor történtek ezek a dolgok. Az öcsém január 22-én lesz már 5 éve halott. (Jézusom, annyira rohan az idõ...) Szóval, nekem az elsõ év volt a legpokolibb. A következõ kettõ is elég kínlódás. Aztán Bori belémköltözött. Onnantól pedig boldog vagyok ismét.

Anno azt mondtam magamnak, hogy az öcsém nem akarná, hogy szomorú és megtört legyek a halála miatt, és ezt tényleg így is hiszem. Tudom, hogy azt szeretné, hogy boldog legyek. Pocok, a te nõvéred is biztos ezt szeretné, és nem azt, hogy a halála miatt mindenféle negatív gondolatokkal mérgezd magad! Azt szeretné, ha teljes életet élnél, és boldog felnõttet nevelnél a kislányodból!
Mariann! Egy balesetet átélni tudom, hogy egész más, mint csak "kivülállóként" megélni, de hidd el, meg kell próbálnod lezárni valamilyen szinten. Hogy ne minden percben fertõzzön a dolog, hogy attól még ne ijedj meg minden elsuhanó autótól. Ha másképp nem megy, szerintem is keress meg egy szakembert. Ez nem betegség, csak sokk. És lehet rajta segíteni. Meg vagy ijedve, ez normális, de felül tudsz és kell is kerekedni rajta.

Manóanya! Asszem, te a szerotoninhiányról írtál. Ez valójában egy betegség, örökletes általában. Stressz, vagy túlhajszoltság esetén lecsökken a szerotonin szintje a szervezetben, és pánikrohamok, depresszió lesz úrrá az emberen. Gyógyszerrel kezelhetõ. Pl. Zoloft... De ez más...

Puszi:

Dia

Sziasztok mindenkik!
Nagyon köszönjük hogy ennyire érdekel titeket más élete,és próbáltok segíteni.
(Nem akarom nagydobra verni,de végigbõgtem a sorokat.)
Végre valakik TISZTA SZÍVBÕL akarnak rajtunk segíteni.
Ezt tényleg nem álmodom?
Miért vártam(vártunk)eddig?
Ezt tényleg csak az tudja milyen,aki átélte.
Én átestem a babyblues-on is,a mai napig rettegek a bölcsõhaláltól,de ezek teljesen más félelmek mint amik most bennünk rejtõznek.
Tény hogy ezen csak orvos tud segíteni,de nem biztos hogy el tudnám mondani egy idegennek velem szembe.Így könnyebb volt hogy senki nem látta az arcom, senki nem látta a könnyem.
Biztos Pocoknak is a családon belüli haláleset hozta ki a babájával való félelmét.
Ez egy olyan érzés,amin szinte nem lehet úrrá lenni,és tényleg nagyon megkeseríti az amúgy szépnek induló napot.
Az mindenesetre hogy leírtam,valamelyest könnyített.
Jó érezni hogy ismeretlen ember próbál segíteni!
Ti hisztek a halálközeli élményben?
Lehet hogy csak az erõs sokkhatásra,de találkoztam két emberrel(baleset közben,vagy talán után?nem tudom)akik már nincsenek köztünk.Az egyik az elhunyt kislány nagypapája,a másik a párom édesanyja volt.Olyan igazi melegség töltött el míg "ott" voltam.Nagy nyugalom,szeretet,leírni is nehéz azt az érzést.Azt mondták nekem,ne féljek,nagyon szeretnek minket.
Szerintetek ez tényleg megtörtént velem?
A súlyos agyrázkódás okoz ilyet?Vagy a sokk?
Valaki érzett már ilyet,vagy hasonlót?
Ezt idáig nem mondtam el ismeretlennek,de még az ismerõs is azt mondta hogy tényleg nagyon beütöttem a fejem.
Várom kiváncsian a válaszotokat,és mégegyszer nagyon köszi nektek a törõdést.
Bárcsak a világ ilyen emberekbõl állna!

Szia Mariann!

Nagyon sajnálom, ami veled történt.
Van egy barátnôm, akivel hasonló dolog esett meg, elsô babájukat várták, 6 és fél hónapos terhes volt, amikor karamboloztak. A másik kocsit egy 12 éves fiúcska vezette, alig lett valami baja.
A barátnômék kocsiját vezetô életveszélyben volt több napig, és a többi utas is össze-vissza törte magát. A barátnôm kisbabája meghalt. Ez tavasszal történt, de a mai napig nem tud továbblépni. Kicsit a barátságunk is megfakult, nehéz vele úgy beszélgetni, hogy szóba ne kerülne ez a baleset, fôleg mióta várandós lettem, gondolom ez még jobban emlékezteti. Arra gondoltam, ha esetleg Pest környéki vagy, talán megismerkedhetnétek (neki nincs internet hozzáférhetôsége) biztos, hogy jobban megértenéd ôt, és talán segíteni is tudnál a továbblépéséhez. Ha nem tartod jó ötletnek, akkor ne haragudj, hogy csak így "letámadtalak", csak szeretnénk olyannak látni, mint régen volt.

Margaréta

Szia Margaréta!
Ötletnek nem rossz,csak hát két dudás egy csárdában...
Ha gondolod nagyon szívesen beszélgetek a barátnõddel,de jó tanácsot nem nagyon tudok adni.Sajna nekem is dokira lenne szükségem,csak halogatom,hogy majd csak elmúlnak a gondolatok a fejembõl.(ami persze magától sosem fog,és egyre elviselhetetlenebb lesz)
Ez tényleg úgy van hogy csak az tudja milyen,aki átélte.
Nem kívánom még a legrosszabb ellenségemnek sem!
Annyi biztos,egy babát elveszíteni iszonyú fájdalom,és ezt nem lehet elfelejtetni.Ezen egyedül az idõ múlása enyhíthet.
És a barát(ok) türelme,együttérzése.
Õt el kell fogadni ilyennek,és a környezetétõl függ,hogy tudja megemészteni a dolgokat.
Lehet hogy most sok butaságot írtam,de én így érzem.
Magamon tapasztalom,hogy ehhez mindenképpen egy megértõ társ kell.(jóban-rosszban stb....)
Írj róla többet,azért szeretném megismerni.

Mariann

Szia Mariann!

Fiatal házaspár, Ercsiben élnek. A baba miatt költöztek le Pestrôl, ahol albérletben laktak. Pont költözködtek, amikor a baleset történt. A kórházban nagyon hôsiesen viselkedett a Dorca (így hívják a lányt), de a teste hiába épült fel, a lelke ezer darabban. A pici babáját meg kellett szülnie, illetve miután nem tudott tágulni, végül megcsászározták.
Az ötletem onnan jött, hogy én is azt hiszem, hogy megértô társak kellenek a gyógyuláshoz, de aki nem élte át, az valahogy kivülálló marad. Nagyon szeretem és sajnálom ôt, de nem tudom, hogyan segíthetnék neki, fôleg, hogy mi Pesten lakunk, tehát földrajzi távolság is lett közöttünk, dolgozom és tanulok párhuzamosan, vagyis idôhiányban is szenvedek. Ô most halasztott a fôiskolán, és most nem is dolgozik, ami szerintem nem jó, mert egész nap otthon van, ráér rágódni a történteken. Mióta kiderült, hogy babám lesz, kicsit olyan érzésem van mintha kerülnénk még a telefonbeszélgetést is, ô nem hív, és én is félek felhívni, hogy szóba kerül a terhességem, és ezzel esetleg sebeket tépek fel. A hétvégén beszélgettem a férjével, és ô is azt mondta, mióta tudják, hogy gyereket vár a huga is, azóta Dorca rosszabb hangulatban van. Gondolom nagyon hiányozhat az ô picije.
Nem tudom mit csináljak.

Margaréta

Kedves Margaréta!

Azt hiszem Dorca bánatát leginkább egy újabb pocaklakó tudná feledtetni. Amennyiben ez lehetséges (egészségileg), mindenképpen az lenne a jó megoldás, ha minél elõbb újra várandós lenne. Biztosan nem lenne könnyû, a félelmek miatt, de hinnie kell benne, hogy egy ilyen tragédia nem történhet meg újra, nagyon minimális a valószínûsége. És a pici baba utána annyira lekötné, hogy begyógyulnának a sebek, ebben az idõ múlása is sokat segít.
Ha nincs gyakorlatilag akadálya, akkor próbáld rábeszélni a barátnõdet, hogy vállaljanak ismét babát. Lenne közös téma, a gyerekekrõl mindig lehet beszélgetni, Te mint tapasztaltabb anyuka, tudnál neki tanácsokat adni mikor már megszülettek a picik. Az a néhány hónap hamar elszalad. A hugával is jobb lenne a hangulat, a két pici unokatesó pedig késõbb együtt játszhatna.
Szerintem hívd fel, és a kínos téma-kerülgetés helyett próbáld bíztatni! Nem jó, ha megszületnek a te és huga pici babáitok, és õ csak arra tud majd gondolni, milyen lett volna az övé, mekkora lenne már, stb. Ezt nyugodtan elmondhatod neki, kedvesen, szeretettel. Érezni fogja a jószándékot, és nem fog megharagudni rád. Te a barátnõje vagy, próbálj elsõsorban te beszélni vele. A sorstárssal való összehozás sem rossz ötlet, de lehet, hogy õ másképpen fog reagálni erre, mint amire számítassz. Viszont te ismered, ha nincs akadálya az újab terhességnek, bíztasd erre. Bátorítsd, hogy gondoljon a jövõre, ami még elõtte áll, még lehetnek gyerekei akik rengeteg örömet adnak. De ha egyedül rágódik otthon az semmiképpen nem jó. Rengeteg erõt adhat egy új kis jövevény, a tudat, hogy ott van a hasában már megváltoztatná a gondolatait, és tudná, hogy a piciért erõsnek kell lennie és vigyáznia kell magára testileg-lelkileg. Muszály bíznia az életben, bármilyen nehéz a történtek után. Én sem sokat ültem terhesen autóban (háromszor), mindig rossz érzésem volt, mert arra gondoltam, amig csak én voltam, magam, addig nem igazán érdekelt mi történhet, de mikor már bennem volt az a pici élet, féltem, Neki ne legyen baja. Még azt is meg lehet oldani, hogy egyáltalán ne kelljen autóznia a várandósság alatt, hogy ne rettegjen, hogy újra megtörténik.
Beszélj a férjével is errõl az ötletrõl, fontos, hogy a párja támogassa az újabb kisbaba vállalását. Remélem nem sérült meg oly módon, hogy nem vállalhat már babát.

Minden jót kívánok: Katus

Kedves Pocok!

Én is hasonlóképpen érzek néha, mint Te. Féltem a kisfiam (5 hónapos) mindentõl. Milyen furcsa, régen gyermekkoromban egy-egy nyámnyilább osztálytársamra azt mondtam "a szülei még a széltõl is óvják, meg is látszik rajta".
És most itt vagyok én, aki még a széltõl is óvja a fiát, a szó szoros értelmében. Hiszen még olyan pici. Mégis harmadszorra náthás születése óta, és én fülemet hegyezve alszom mellette éjszaka, hogy kap-e levegõt.
A dédnagymamája a vasárnapi ebédnél egy picike, körömnyi kis krumplipürét akart neki adni, én pedig azt mondtam: Nem! Tehéntej van benne!
Hát ilyenek vagyunk mi anyák.
De ne aggódj, a Te kislányod is, az én kisfiam is, és mindannyiunk gyermeke fel fog nõni épségben, egészségben, ez teljesen biztos! És nem lesznek nyámnyilák!

Katus

Nahát, annak idején mindig fa tetején, háztetön járkáltam, megmindiféle nyaktörö mutatványokkal "szórakoztattam" a szüleimet. Soha nem éreztem, hogy féltenének. Csak nagykoromban mondták el, hogy majdnem eltörték egymás ujját, úgy szoritották, a félelemtöl. Én büszke vagyok rájuk, hogy meg tudták csinálni, remélem nekem is menni fog.
Csak most ahogy ránézek bármelyik pici, ártatlan babára (föleg a sajátomnál van), úgy érzem, 1 halál nem elég büntetés annak, aki bánt egy gyereket, és csak a gondoloattól is kiver a viz. Jaj.

Jesszusom! E sorok láttán futkározik a hátamon a hideg, és közben bõgve gyújtom egyik cigit a másik után. Semmit nem tudok írni, ami a fájdalmatokat enyhítené. Ez nagyon rossz. A pánikkal kapcsolatban tudom csak igazán mit éreztek. Pedig velem soha nem történt semmi olyan, ami okot adna rá. Sem baleset, sem betegségek.Akik már ismernek másik topicból, vagy a chatrõl tudják, hogy rendesen betojtam, mióta Réka megszületett. Most 3 hónapos, makk egészséges, jól fejlõdik, gyönyörû, kiegyensúlyozott, végtelenül nyugodt baba, aki mindig csak eszik, alszik. 6 hetes kora óta éjjel sem ébred fel. Hogy mi lenne, ha nem így lenne??? Nem tudom. Valaki azt mondta -helyesen-, hogy már "rég ki lennééééél nyúúúúúlva" Lehet a pszihón feküdnék, tele dilibogyóval, A babámtól és a férjemtõl távol. És EZT NEM AKAROM!!! Mindig erre gondolok, ha pánikba esem. Ez u.is a lehetõ legrosszabb lenne mindenkinek. Ilyenkor veszek egy nagy levegõt, jó mélyet, és próbálok továbblépni. Nem mondom, hogy mindig sikerül, de segít. Az édesanyám bezárta az üzletet (Karácson elõtt!), hogy legalább egy hónapig velünk lehessen. Ha ez nem segít, jöhet a doki. El sem tudom képzelni, hogy aki egyedül van, segítség nélkül, az hogy bírja. Az ilyen anyák elõtt én meghajolok.
Nekem nagyon sokat segít a zene. Szeretem hallgatni, pedig nem egy könnyû mûfaj, de jó kis "elszállós" music. Pl: Marillion, Steve Hogart, Toto, Alan Person, Mike Oldfield stb...

És elsõsorban persze ITT VAGYTOK TI nekem, akikben mindig bízhatom, ha már magamban nem sikerül egy ideig. Úgyhogy lányok azt mondom segítsünk egymásnak. Ez a világ rózsaszín, szappanbuborékos oldala, és nem történhet velünk semmi komoly baj Vigyázzatok magatokra, és vigyázzunk egymásra. Reálisan: a rossz dolgok úgyis jönnek maguktól, nem kell még várni is rá.

Húúúú ez nagyon érzelgõs lett. Bocsi.

Szia Rema!
Nagyon tetszik amit az utolsó elötti bekezdésben írtál!
BOLDOG ÚJ ÉVET NEKED IS!Meg mindenkinek!

Ezútok kívánok mindenkinek nagyon boldog új évet. Legyen ez minden új - és régi - anyukának, babának és persze apukának a felfedezés éve. Én magamban a 2002-es évet kineveztem az "ismerjük meg egymást" évének. Hiszen annyi új dolog fog történni, már nagyon kíváncsian várom.
Szóval legyen egészségben, boldogságban, sikerekben gazdag stresszmentes újéve mindannyiunknak!!!
Köszönöm a véleményt Mariann, remélem másnak is tetszik, és osztja a véleményünket.
Remama

Kedves Pocok, amit leirsz szerintem elegge gyakori, bar hogy mikortlo koros azt talan egy szakember jobban megmondhatna. Nekem olyan veres remalmaim se azelott se azota nem voltak mint amikor a fiam megszuletett. Es voltak iszonyuan veres gondolataim is. Hogy megolom ot, kessel stb. Es nem csak ot hanem a ferjemet is. Es nem amikor merges voltam vagy sokat sirt (nem sirt soha) vagy valami konkret gondom volt hanem csak ugy a legnagyobb nyugiban. Kes kerult a kezembe es jottek az agyamba a gondolatok. ISZONYU volt. Azt hittem elmebeteg vagyok es korhazban a helyem. Kozben imadtam a fiamat es jol ereztem magam. De ez ellen nem tudtam mit tenni. Aztan szakamber segitett. Meg persze elmultak azok a hormonok is :-)
A vilag pedig ilyen amilyen sajnos es senkinek sem mennek rendben a dolgai. Azt hisszuk hogy masoknak csupa szepseg az elete pedig csak nem tudjuk a horrorokat amiken atmennek.

Kedves Katus a velemenyeddel pont ellentetes az enyem. Dorcinak meg kell gyaszolnia es el kell temetnie a babajat nem csak testben hanem lelekben is mielott egy uj babara vallakozna. Ez nagyon nehez es idoigenyes dolog es ha nem megy egyedul akkor egy orvossal. (Mindenkinek javaslom hogy a lelki problemaival menjem mielobb orvoshoz, a fogunkat sem otthon gyogyitgatjuk vagy egy masik fogfajossal beszelgetve mert az en fogam nem fog kevesbe fajni ha tudom hogy masnak is lukas hanem szakamberrel gyogyittatjuk, nem? ) A kovetkezo gyerek/kek nem az elso meghalt helyett jonnek, nagyon nagy galadsag arra a meg meg sem szuletett pici lenyre azt az oriasi (es lehetetlen) feladatot rakni hogy gyogyitsa be a mamaja sebeit! Ha most van egy serult anyukank akkor a vegen lesz egy serult anyukank + egy/tobb serult gyerekunk!

Abban viszont nagyon egyetertek hogy az 5 honaposnak nem engedtel krumplipuret adni :-)

Kedves Remama a cigivel kapcsolatban akartam moralizalni hiszen a 3 honapos is ott van de aztan inkabb csak ennyit irok :-). A panikbetegsegrol csak hallomasbol tudok szerencsere de remes lehet. Mindenesetre jol kordaban tarthato amennyire en tudom. Es neked sem a babadat kellene hasznalni terapias celokbol hanem egy pszichologust/pszichiatert. Biztosan nagyon jo hogy ott a baba de azert segits meg magadon egy picit egy szakemberrel. Akik vegul raszanjak magukat altalaban nagyon banjak hogy nem tettek meg korabban az orvos megkereseset, hiszen rengeteg felesleges szenvedestol szabadulnak meg utana. Az Uj Evet az ismerkedes evenek kinevezni nagyon jo otlet :-) Hiszen annyi mindent nem tudunk, nem ismerunk. De a stressz az kell. Nem sok, egy pici de kell.

Sajnos en nem osztom a nezetet hogy "velunk nem tortenhet rossz". Remelem hogy nem tortenik es igyekszem is elkerulni amennyire lehet de sajnos a rossz megtortenhet velem/velunk is. Sajnos lehet hogy az en kisfiam fogja rontani a statisztikakat es az is lehet hogy en kapok rakot. Persze igyekszem megtenni minden racionalist a bajok elkerulesere de nem tiltom meg neki hogy felmasszon a maszokara es hiaba megyek rakszuresre ha vannak meg nehezen diagnosztizalhato dolgok. De sajnos arra is kesznek kell lenni ha valami tortenik. Ha homokba dugom a fejem azzal nem lesz jobb.

Szeretnek valami vidamabbal zarni, ezert koszonom mindenkinek akinek van batorsaga leirni ide (meg ha nevtelenul, arctalanul is) a bajait mert nekem erot es remenyt ad hogy masok sokkal nagyobb problemakat mint az enyeim meg tudtak oldani. Nem helyettesitene az orvost persze ha arra lenne szukseg de most amikor nekem nagyobb gondjaim nincsenek ennyi segitseg azert jol jon a mindennapokban :-)

sziasztok
idike

Szia , Idike!

Soraidat olvasva eléggé meghült bennem a vér , mert szülés óta nekem is "problémáim " vannak a megváltozott élethelyzettel .
Én négy hónapja szültem , és nem is az a kimondott gyermekágyi sírós depresszió gyötör , hanem a GONDOLATAIM . Talán tudnál esetleg segíteni nekem pár szóval , mivel te már valamikor átéltél ilyet . Én teljesen eddig azt hittem, hogy nem vagyok normális . Hogy megbolondultam , hogy valami szörnyü történt velem a kislányom születése óta . Most sem tudom , mi ez az egész .
Kislányom négy hónapos és egy hetes . Gyönyörü , egészséges , szépen fejlõdik , imádnivaló . Nagyon szeretjük , az apukája is . Nem is velük van baj , hanem velem . Rettenetes gondolataim vannak , leginkább akkor , amikor egyedül vagyok itthon vele . De máskor is .Az egyik pillanatban még puszilgatom , a másikban pedig betolakodik egy rettenetes kép...Ismeri ezt még valaki közületek? Ott tartok , hogy félek a kicsimmel egyedül maradni . Teljesen felõröl ez az egész . Most nem akarom így részletezni , esetleg e-mail-ben , ha megengeded .
Nálam a szülés utáni napon kezdõdött , inkább nem is írom , hogyan . Azóta voltam pszichiáternél , de nem mertem elmondani az igazi gondolataimat neki . Komolyan úgy éreztem , megbolondultam . Vissza nem is mentem , mert féltem , beküld a zártosztályra . Holnap fogom újra fölhívni , mert ez így nem mehet tovább .
Lányok , anyukák?! Mi történik ilyenkor velünk ? Félünk a felelõsségtõl , nem érezzük magunkat biztonságban esetleg?Nem készültünk vajon föl a terhesség alatt egy kisbaba ellátására? A párkapcsolati problémák itt csapódnának le , ...vagy ?!
Idike , ha nem túl indiszkrét neked ez az egész , esetleg leírnád , hogy mik a lehetséges okai az ilyen gondolatsoroknak?Ha neked úgy jobb , akkor adhatnék e-mail-címet is . Látom a betüidbõl , nem Magyarországon élsz? ! Sajnos mi sem.

Nagyon Boldog Új Évet kívánok Neked,és minden mamának és babának!!!
Szia.
Kriszti.

Szia , Pocok!


Mennyi idõs a babád?
Én is hallottam olyasmit , hogy a megváltozott hormonszint a felelõs a szülés utáni depresszióért . Mert nálad szerintem az van . Nekem az a furcsa , hogy nálad csak pár másodpercig tart.Ez azt jelenti , hogy amúgy egész nap jókedved van , örülsz az életnek stb...?
És mire gondolsz,amikor reménytelennek,kilátástalannak érzed az életedet?
Azért kérdezem ezeket , mert nekem tizannyolc évesen volt egy iszonyú depressziós idõszakom , akkor kórházba is kerültem emiatt . Én akkor képtelen voltam kikászálódni az ágyamból , és meg akartam halni . Szerencsére azóta nem történt ilyen . Viszont iszonyúan megszenvedtem vele , mert hét évig gyógyszerfüggõ lettem , és csak a kislányom megfogantatása miatt lettem képes "lemondani" a nyugtatókról . Tudom , ez mind nagyon szörnyü , fõleg ilyen fiatalon , de biztos megvolt az oka . Na mindegy ...
Nálam most olyasmi is van ,hogy ha hallok vagy látok valami szörnyüséget , ami kisbabákkal kapcsolatos , akkor rámtör a sírás . Nagyon el tudok érzékenyülni .
Imádom a Lilit , nagyon vigyázok rá mindig , figyelem , hogy lélegzik-e stb...De ezt nem tartom kórosnak . Annyira jó kislány , szinte semmi baj nincs vele , ritkán hisztizik stb...Tehát még csak a nappalok sem megerõltetõk .Nem is érzem , hogy komolyabban depressziós lennék , azt biztosan észre venném. Csak a gondolataim ne jönnének!Komolyan ez olyan rettenetes !Ezt szerintem csak az értheti , aki átélt már ilyesmit . Azon gondolkoztam , lehet , hogy a saját életemmel van bajom , és önmagammal kellene jobban tisztában lennem .
Nagyon szégyellem magam ráadásul mindezért , magamtól nem is mertem volna ezeket leírni . Idike sorai késztettek rá . De biztosan jót tesz , hogy elmondhatom nektek .
Lehet , ha tudnám , mi az oka ennek a rémségnek , akkor meg tudnék szabadulni ezektõl az idegtépõ gondolatoktól .Ráadásul senkinek nem merek errõl beszélni .

Köszi,hogy meghallgattatok.
Kriszti.

Kedves Kriszti és Mindenki!
Én pontosan a "félek egyedül maradni a babámmal" érzést éltem/élem át. Nem azért, hogy bántanám, errõl szó sincs, hanem azért, mert félek, hogy történik valami baj, amin én nem tudok azonnal segíteni és akkor egyedül én leszek a felelõs. Tehát magával a rám váró feladattal, felelõsséggel nem tudok megbírkózni.
Nekem soha semmi bántalmazás nem fordult meg a fejemben, viszont az már igen, hogy mielõbb bölcsibe adom. Vagy ami még rosszabb, hogy vigye el valaki, és majd 14 évesen hozza vissza, mert én képtelen vagyok normálisan felnevelni úgy, hogy a tudatlanságommal ne okozzak neki kárt.
Persze ha leszaladok a boltba, már ideges vagyok, hogy mit csinálnak mamával, és nagyon hiányzik.
Remélem elmúlik egyszer, a dokin pedig nagyon gondolkodom.
Pusszantalak Titeket
Remama.

Aranyos vagy Pocok!
Persze, hogy nem mondanék le egyetlen percrõl sem, amit Récivel tölthetek. Néha alig bírom kivárni, hogy felébredjen. Csak jó volt megosztani veletek ezeket a "csúnya" gondolatokat.
Amíg nem találok egy jó dokit -ha kell- addig Ti vagytok az én doktornénijeim
Puszilok mindenkit
Remama.

Kriszti, menj vissza a dokidhoz es mondj el neki mindent. Ha nem tudja mi van veled (MINDENT) akkor hogyan segitsen. Nekem pont az orvos mondta hogy a rettenetes gondolataim nem egyediek. Sokkal tobbeknek van mint hinnem. Es nem zartosztalyi a megoldas :-). Lehet hogy maganeleti problemaid vannak (nekem volt egy remes hazassagom amiben nem akartam csodot mondani es kitartottam amig ep esszel lehetett, most valunk halistennek es boldog vagyok, de ez persze nem jelenti hogy neked ne lehetne minden rendben a ferjeddel, nalam ez is gond volt) vagy pl az anyukaddal valo kapcsolatod nem idealis. Nagyon sokan nem tudnak atlapni a gyerek statuszbol a szuloibe. Nekem ezzel is gondjaim voltak. De azert van a pszichologus. Meg depresszio elleni gyogyszert is szedtem fel evig (mar regen nem szoptattam) Lehet hogy munkahelyi/anyagi gondjaid vannak. Vagy eppen koltozkodtetek. En nem tudhatom es koszonom a bizalmat de inkabb orvoshoz/pszichiaterhez fordulj, en csak a masik "fogfajos" vagyok. Persze szivesen meghallgatom/elolvasom ha irsz es a beszednek tenyleg magikus ereje van. Nem abban az ertelemben hogy "rossz" dolgokrol nem beszelunk mert "bekovetkeznek" hanem eppen a komunikacio ereje ami segit. Minel tobbszor mondasz el valamit annal kevesbe felelmetes. Nezz meg egy horrorfilmet. Elsore osszepisiled magad, negyedszerre mar csak unalmas. Minel tobbszor mondod el ami bant annal pontosabban tudod megfogalmazni. Ezert beszeltetik a lelekgyogyaszok a pacienseiket sokat. Neha ugy ereztem csak fecsegek. Pedig ez az amire sokszor szukseg van. Sokunknak nincs kihez beszelnie. Ha pl a ferjed kesoig dolgozik es egyedul vagy egesz nap a picikevel (aki biztosan nagyon aranyos es imadod de nem felnott TARSASAG) akkor talan hianyzik hogy jol kibeszeld magad. A jatszoteri anyukaknak tenyleg nem kezdheti az ember azzal hogy "ja ma is mikre nem gondoltam...". Probalj meg valaki hozzad kozelebb allohoz beszelni. Olyanhoz aki nem tekint rad mint egy gyengeelmejure (neha szulok/anyosok kepesek erre), olyan baratnore akinek mar van gyereke. Valahol olvastam melyik hormonok a felelosek a depresszioert de mar nem emlkeszem es talan nem is fontos. Fontos tudnod meg hogy elmulik. Bar van akinel kesobb jon elo es persze a sulyossaga sem azonos. Meg egyszer csak azt tudom szivbol tanacsolni hogy dolgoztasd meg a dokidat :-) Ne felj tole, segiteni fog.

Remama ha teged megnyugtatna a tudat hogy pl kepes vagy a babadat ujraeleszteni akkor ha jol tudom a Madarasz utcai korhazban tartanak csecsemoujraelesztesi tanfolyamot szuloknek. Vegezd azt el es talan jobban erzed majd magad. A felelosseg pedig ilyen. Sajnos azt hisszuk hogy a legnagyobb problema is veget er a szulessel, mekkora dilemma hogy melyik striakremet hasznaljuk es elmenjunk-e a negyedik ultrahangra vagyik melyik a legjobb korhaz. Pedig ez csak a kezdet. Utana jon a neheze. Most csak mosolygok a hugom varandos panaszain. Igen, normalis fel ejszaka nem aludni hogy lelegzik-e es toprengeni hogy a masodik lazas napon orvost hivjak-e vagy kezelgessem meg magam vagy beadassam-e neki az oltasokat mert ugye van gyerek aki abba hal bele sajnos. es kesobb hogy melyik iskolaba jarjon es kivel baratkozzon. Es szabad-e leskelodni utana es meddig bizhatok meg benne ha keson jon haza es valami fura tablettaja van. A kisfiam majdnem harom eves es mar alig emlekszem olyan letfontossagu gondokra hogy milyen meleg legyen a furdovize es melyik a legjobb szappan vagy mossam a pelenkat vagy libero. De azt hiszem egy picit bizni kell magunkban es az eletben. Amennyire rajtam mulik fel fog noni :-)
Senkinek nem kell szegyellnie magat ha egyszer neha elmarad a reggeli mosoly. Hiszen nem gepek vagyunk hanem anyak. Csak a reklamokban mosolyognak mindig a tipptopp anyucik a hotmocskos kolkukre. En tuti kiakadnek ha a frissen mosott padlon vegigcsortetne a kutyaval egyutt. Vagy legalabbis nem mindig lennek tolerans. Mert a reklamozott takaritoszer nem fogja a padlot magatol felmosni :-) Es igenis van hogy undokak a kollegaim es megbuntet a rendor es esik az eso. Megtanulja egy gyerek is hamar hogy nem vagyunk angyalok de eppen ezert jo nekik velunk. Csak nem kell ugy tenni mintha tokeletesek lennenk es lehet egy gyerektol is bocsanatot kerni ha tevedtunk.

Meg valami. Fel eve elvegeztem egy szulosulit ami a Gordon-modszeren alapult. Nem tudom lesz-e meg de konyben is kaphato es nagyon hatekony szerintem nem csak a gyerekkel hanem altalaban az embertarsainkkal valo komunikacioban. Konyvesvoltokban a lelekbuvar resznel lehet talalni Thomas Gordon: A szuloi eredmenyesseg kezikonyvet PET konyvet. Csak ajanlani tudom minden magaban ketkedo anyatarsamnak.

Kriszti meg valami. Fura azonossag de a fiammal sem volt soha semmi baj. Azt hiszem "dilis" anyukakhoz "jo" babakat rendel a Joisten :-)

idike

Pocok :-)

En csak ugy elbogtem magam. Semmi okom nem volt meg gondolataim sem, csak alltam a konyha kozepen es aki legkozelebb volt annak a vallan. Egy perc es mentem tovabb. Akkor olyan idiotanak tunt.

Szia Ildike!
Olyan jó hogy leírtad ezeket a "csúnya" dolgokat a gondolatokról!
Én már biztos voltam benne hogy nekem a balesetemtõl (még a topic elején írtam róla)vannak ilyen csúnya gondolataim.És olvasom hogy még másnak is.
Bár valahol olvastam hogy ez a gyerekmegsemmisítõ dolog normális,mert az anya egy teljesen új helyzetben van,megszokta hogy eddig nem függött tõle,és most hirtelen csak neki él vagy valami ilyesmi.(Most ugrott be hogy ezt Leboyer írta valamelyik könyvében,amit a kismama újság megjelentetett egy cikkben.Ha picit több idõm lesz megkeresem.)
Szóval nekem is jöttek ezek a késes dolgok.Meg még durvábbak is csak azt még leírni sem merem.Én azért nem mertem orvoshoz menni,mert biztos voltam benne hogy elveszik tõlem a kisfiam.Elmondani meg fõleg nem mertem senki ismerõsnek,mert tuti hogy dilisnek néztek volna.
Szeretném megtudni hogy neked hogy segítettek ezen.
Ez feltétlen orvost igényel?
Ha nem akarsz itt válaszolni,akkor írj az emil címemre.
(bár jobb lenne ide,mert ennek a topicnak ez a lényege)
Elõre is köszi!
Mariann
mariann.zombik@chello.hu

Sziasztok!

Idike , nagyon köszi a válaszod .
Tudjátok , nem megkönnyebbülés ez,amit érzek,most,hogy olvasom a soraitokat . Hogy másnál is van ilyen . Egyszerüen csak kezdem elhinni ,hogy lehet,mégsem bolondultam meg teljesen . De én ezt akkor sem tartom normálisnak, sõt , nagyon nem annak . Tulajdonképpen arról van szó így átgondolva , hogy attól rettegek a kicsikémmel kettesben maradva , nehogy kárt tegyek benne . És ez akárhogy is nézem , nem normális .
Néha ,amikor tartom a karomban és jönnek a gondolataim , nehogy leejtsem, akkor szinte görcsösen szorítom,nehogy megtörténjen . És ez az én idegeimet komolyan kezdi teljesen felõrölni .
Sõt,nagyon szörnyü , de az elején , amikor ez az egész sokkal rosszabb volt , még arra is gondoltam , hogy elhagyom õket-mármint a páromat és a kicsi lányomat - .Még mielõtt valami rosszat tennék , inkább elmegyek . Most arra gondolok , lehet , hogy ennyire félnék a felelõsségtõl,hogy inkább elhagynám a gyermekem? Persze soha nem tudnék már nélküle élni , belegondoltam néha , és nem tudom elképzelni . Sem a férjem nélkül . A férjem ma is mondta , hogy menjek haza pár napra Magyarországra - már honvágyam van -,viszont Lili nélkül én egy tapodtat sem mozdulok .
Mariann , ha jól értem , te is ugyanebben a helyzetben vagy most , mint én? Ha másról lenne szó , most azt mondhatnám , végre valaki!De tény , hogy megkönnyebbülés tudni , más is gyötrõdik úgy , mint én . Mert én néha teljesen kikészülök .
Mindegy , holnap kérek idõpontot a dokitól , és ha voltam , mindenképp írok , jó?Ugyanis szerintem ez igenis orvost igényel . Tény és való , sokkal rosszabb volt rögtön szülés után , de már eltelt egy kis idõ , és még mindig tart . Én ettõl félek , és nagyon úgy néz ki , hogy magamtól nem tudom megoldani .

Jó éjszakát mindenkinek!
Sziasztok.
Kriszti.

Ildike!
Nagyon jó gondolatokat írtál le. A Madarász utcával az a gondom, hogy nem bp-i vagyok.
Pocok!
Mókás volt, amit fentebb írtál a dokikról, engem is csak ez a vélemény tart vissza tõle.
Kriszti!
Azt hiszem mindannyiunk nevében mondhatom, hogy nagyon várjuk az eredményt doki ügyben. Sok sikert. Jegyezd meg miket kérdezett, aztán majd Te kúrálsz minket.
Zmariann!
Szerintem az, hogy a dolog igényel-e orvost, csak Te tudod eldönteni. Ha úgy gondolod szükséged van rá, akkor lépj. Nekem sokat segít anya, hogy beszélhetek ezekrõl. És sokat segítenek a sorok is amit írok Nektek, és amit olvasok. Jómagam is nagyon gondolkodom a dokin, de amíg úgy érzem nem kell, addig nem szívesen mennék pontosan amiatt, amit Pocok írt róluk. A baleset miatt lehet Neked sokat segítene.
Ha szükségét érzed, ne habozz.
Sziasztok!
Remama.

Szia , Pocok!


Nem tudom , mikor,hányszor találkoztál pszichiáterrel , és miért van ilyen véleményed .
Én sajnos már jópárszor , de merõben más véleményen vagyok . Nekem eddig még mindig segített a dolog , ha kellett . És tény , hogy õk az életük során rengeteg furcsa ténnyel szembesülnek .Nem csoda , ha egyik -másik egy idõ után "hóbortossá" válik . Ennek ellenére én becsülöm , amit az emberi pszichéért próbálnak tenni .
Sajnos nem minden ember olyan erõs lelkileg , hogy minden gondot ,bajt föl tudjon egymaga dolgozni .Én sem vagyok ilyen .
Bocs , de ezt le kellett írnom .Amúgy meg olyan orvost kell keresni , akit el tudsz fogadni .Ugyanez van akár a nõgyógyászok között is , nem biztos , hogy mindegyikre azt mondom , õ jó lesz .

Puszi.
Kriszti.

Persze hogy nem "normalis" ha egy anya kart tesz a gyerekeben (na elobb valami erosebbet akartam irni aztan finomitottam rajta - eros a megszokas hogy "szepen" beszeljunk) de az sem "normalis" hogy ma egy no kb 20 eves koraig gyerekstatuszban van, van talan 1 vagy 2 velekoru testvere de soha SOHA nem lat ujszulottet. Nem szamitanak a frissen szuletett tavoli rokonok 1x meglatogatva. Huszas eveiben hosnonk karriert epit, befejezi tanulmanyait amiben egy szo sincs a CSALADROL es nem ritkan az elotte allo pelda egy szinten dolgozo-no anya aki sok esetben inkabb dolgozo no mint anya (felre ne ertsetek, nem becsulom le anyainkat vagy magunkat de ez a helyzet - napi 3 oraban maskepp anya az ember lanya mint napi 15-ben). Aztan csaladot alapit de altalaban a gyerek erkezese elott meg hosszu evek telnek el, kialakul egy napirend, eletrend, es egy ferjet ellatni (plane ezeket az emancipalt fozos-mosogatos-porszivozos sracokat) nem egy akkora munka mint egy kisgyereket.
Aztan a megtervezett baba bejelentkezik, az idill oriasi. Lehet terhescuccokat venni, babaruhakat nezegetni, tornazni jarni meg tanfolyamokra a szulesrol. Van tanfolyam a felelossegrol? Dolgoznak a terhesseg alatti hormonok amik alapban mar rozsaszinben lattatjak a vilagot. A tizedet nem huztam fel magam terhesen mint altalaban, eletem legharmonikusabb idoszaka volt. Es nem mert a kornyezetem mas lett volna... En voltam mas!

Aztan megszuletik a baba es felkeszuletlen uj anyukanak IDILL VEGE! Azt sem tudjuk melyik veget kell megfogni a babanak, a ferjnek egy ido utan csak vissza kell mennie dolgozni es a legszerencsesebb esetben ott van egy hatterben marado, minden hazimunkat elvegzo, okos, dolgos nagyi. De ez sincs mindenkinek. A reklamokban/filmekben/konyvekben szo sincs ok nelkul siro gyerekrol, leszakado mellrol, a kialvatlansagrol olvasni egesz mas mint atelni azt! Es bar tudatosan mindenki akarja a gyereket, a hirtelen leszakado felelosseg-lavina elsodorhatja az embert. Hiszen az a pici leny tenyleg csak tolunk fugg! Mi van ha egy nappal kesobb veszem eszre valami vegzetes bajat amin tegnap meg segiteni lehetett volna!!! Ma mar tudom hogy engem iszonyuan nyomasztott a teny hogy fugg tolem. Nem adhatom vissza, anyasagrol nem lehet szabadsagra menni. Pedig talan az atlagnal nagyobb szabadsagom volt, volt segitsegem is. De elotte soha senkinek nem volt szuksege ram es en sem szeretek masoktol fuggeni. Aztan elengedtem magam es boldogan hagyom hogy szeressen es szeretem olyannak amilyen. De ez nem volt AUTOMATIKUS. Anyanak is meg kell szuletni. Kinek elobb kinek kesobb jon el hogy "megadja magat".

Ez az en magyarazatom, nem vagyok lelekbuvar de en igy epitgettem fel magamnak hogy "megbocsathassam" a remes gondolataimat. Minden erdekeltet csak biztatni tudok mert ELMULIK. A hormonhaztartas helyreall, a szoptatas beall es elobb-utobb veget er es a gyerekek nagyon jol megtanuljak hogy anyuci is csak emberbol van.

Babauszast probaltatok mar? Remekul lazit :-) Lehet a picivel egyutt furodni (a rajtunk levo bacikra ugyanugy immunis mint a bennunk levokre volt amig bent volt) az is nagyon jo nyugtato.

A pszichiaterek nem mondanak olyanokat amiket en. A lenyeg hogy szinte semmit nem mondanak. Viszont jol tudnak kerdezni. A valaszokat meg sajnos meg kell szulni. Es ez a szules sem fajdalommentes de erdemes "atmenni rajta" mert tisztit es utana jobb lesz. En csak azt tudom elmondani amit en megszultem, de masok helyett nem tudom ezt megtenni. A "remes" gondolatokbol ki kell lepni bar figyeld meg Kriszti te is irod hogy volt rosszabb. A legrosszabb amikor gondolni sem mersz ra hogy milyen gondolataid/almaid vannak. Amikor az ember mar az interneten mer roluk beszelni akkor a nagyjat mar megtette. De szerintem sosem kar egy par honapos analizisra elmenni. Nem hiszem hogy az amerikai filmekben latott allando analizisnek lenne valami ertelme (hiszen akkor hol az erlelo sajat munka), hacsak valaki nem tenyleg dilis de most az "atlagrol" van szo. De jo lehet egy bolcs baratnovel valo beszelgetes is, anyuka, nagyneni stb. Bar en eskuszom a kivullalokra es a szakemberekre. Lehet hogy a ferj is jo csak o FIU. Azonos nemu analistat jobb keresni a felreertesek elkerulese vegett...

Par konyv
Bruno Bettelheim: Az eleg jo szulo
Erich Fromm: A szeretet muveszete (mas konyvei is jok)
Susan Forward: Mergezo szulok (ez nagyon meredek!)

idi

Idi és többiek, a témához teljesen off lesz, csak az egyik könyvcím irója ragadtatott hozzászólásra (fõként mert nem elõször ajánlja valaki a könyvét), de bevallom, nem olvastam a könyvet. Elõre leszögezem, nincs bajom a pszichológiával és társaival, sõt elsõ ismereteimet egy érintett pszichológus édesanyától kaptam Bruno Bettelheimrõl.

Aki nem akar autizmusról olvasni, lapozzon.

Nos egy kis adalék:
Az autizmus története során sokáig tartotta magát a nézet, hogy a gyermek autizmusát a szülõk, elsõsorban az anyák rideg, szeretettelen magatartása okozza. Ez a nézet Bruno Bettelheim nevéhez fûzõdik (talán érthetõ idegenkedésem oka az uriembertõl), õ a náci koncentrációs táborok légköréhez hasonlította az ilyen családokban uralkodó hangulatot. Bettelheim maga is koncentrációs táborban élt egy évet, és a szörnyû körülmények hatására néhány fogolytársa szintén befeleforduló lett, szinte nem érzett, látott, hallott.
A deportálás után Bettelheim az USÁ-ba emigrált. Papirjai nem voltak. Egy bentlakásos iskola igazgatója lett, ahol érzelmileg sérült gyermekek és néhány autista élt.
Bettelheim rengeteget publikált, rendkívül népszerû volt, nézetei széles körben terjedtek.
Nagyon idõs korában öngyilkos lett, ezután jelentek meg egyre másra nyilatkozatok a sajtóban iskolájának dolgozóitól, ismerõseitõl fölfedve a valóságot a nagyhírû "szakemberrõl".
A bécsi egyetem évkönyveiben nincs nyoma állítólagos pszichológiai és filozófiai munkásságának. Elsõ felesége, Gina szerint férje faüzlettel foglalkozott Ausztriában 12 évig.
(a rondább dolgokat nem írom le, túl hosszú lenne)

Az autista gyerekek szülein rajta volt a stigma, és semmilyen fórumot nem találtak, ahol ezt a bélyeget lemoshatták volna magukról. Az elsõ reménysugarat Bernard Rimland könyve hozta számukra (késõbb õ volt az Esõember szakmai tanácsadója), aki elõször bizonyította az autizmus biológiai eredetét.

A gond, ezek a nézetek mind a mai napig élnek, és pl. Magyarországon pszichológia szakon évekkel ezelõtt még tanították is (talán ma is), mint az autizmus egyik lehetséges okát (az ezt hallgató mama késõbb érintett lett). Évtizedekig nem történt semmi autizmus ügyben, sõt mind a mai napig az autizmus a pszichiátria szakterülete. Az igazi kutatások is csak egy két évtizede kezdõdtek el.

A cikk részletesen benne van az Auti lap 1. számában.

-----------
Ezt anno én körmöltem ki egy könyvesboltban kb egy évvel ezelõtt:

Bruno Bettelheim: A mese buvolete es a bontakozo
gyermeki lelek.
>
>
>Ha a gyermek valamilyen oknal fogva nem tudja a jovojet
optimistan
>elkepzelni, fejlodese megreked. Ennek egy szelsoseges
peldajat figyelhetjuk
>meg az autizmusban szenvedo gyermek viselkedeseben. Az
ilyen gyermek nem
>csinal semmit, vagy idonkent heves duhrohamokban tor ki,
de mindket esetben
>ragaszkodik ahhoz, hogy semmit ne valtoztassanak meg a
kornyezeteben es az
>eletkorulmenyeiben. Mindez azert van, mert keptelen
elkepzelni, hogy
>eleteben barmi is jobbra forduljon. Amikor egy ilyen kislany
egyszer egy
>hosszu terapia utan kilepett autisztikus zarkozottsagabol, es
elgondolkodott
>azon, hogy milyen a jo szulo, azt mondta: "hisznek bennem".
Ez arra utalt,
>hogy az o szulei rossz szulok voltak, mert nem fuztek hozza
remenyeket, es
>nem taplaltak benne sem a hitet, hogy bizzon onmagaban es
jovojeben.
>
------------

Bocs, hogy nem idevágó dolgokról pötyögtem.

A figyelõben is jelent meg egy cikk, amiben megemlítik Bettelheim áldásos tevékenységét ez ügyben, belinkeltem a No Rain No Rainbow topikba.

Egy nem elég jó (azaz mint fentebb kiderült rossz) szülõ

Sziasztok!
Ildike,Kriszti!
Nektek is olyan az a csúnya érzés hogy nem akarjátok õt bántani,de lehet hogy kikapcsol az agyatok és mégis megteszitek tudatokon kívül?
Ugye ilyen nem is létezik?
Én már a folyosón is úgy szorítom magamhoz.
Kriszti mi újság doki ügyben?
Elhatároztam hogy én is elmegyek,mert ezektõl a dolgoktól magamtól úgy néz ki nem tudok megszabadulni.
Pusz,Mariann

Szia,Mariann!


Ezt nem tudom nálad jobban megfogalmazni.Pont ez az ,amit magamnak sem mertem kimondani eddig,de errõl van szó.Tudom,elmebetegül hangzik,de pont attól félek ilyenkor,hogy esetleg " kihagy" ,és elejtem stb...Nálam az van általában,hogy " csak nehogy ledobjam a földre",és ilyenkor én is rémesen szorítom magamhoz.Van, hogy inkább beteszem az ágyába ,vagy mindegy hová,csak le,mert attól félek,csinálok vele valamit. Volt,hogy annyira féltem átvinni a gyerekszobából a fürdõszobába , hogy inkább aznap nem fürödtünk .
Arra szoktam gondolni , hogy bárcsak már legalább kétéves " nagylány" lenne,valahogy ha már futna,menne,beszélne,talán könnyebb lenne ez az egész helyzet.
Nem tudom,de ha ezeket a sorokat visszaolvasom,tényleg elmebetegnek tünik.Nem lehet,hogy ez egyfajta pszichózis szerinted?Nem ,nincsenek hallucinációim,meg nem látok mit tudom én milyen "képeket".Az van amit olyan pontosan megfogalmaztál.Én akárhogy nézem ezt,nem lehet normális.
Egyébként neked mikor kezdõdött ez?Nekem rögtön a szülés utáni napon.De akkor még ettõl is rémesebb gondolatom volt.És halálfélelmem is .
Ja,és még ami van: rájöttem,hogy én félek a babától.Nem tudom,mitõl.De szabályosan érzem,hogy félek.Amikor pedig belegondolok abba,hogy õ az enyém,és belõlem van,akkor nem merem tovább folytatni a gondolatsort.Neked van ilyen is?!

Szerintem ha ezeket a sorokat most valaki még olvassa ,biztos,hogy nem talál normálisnak.Én sem találom ezt annak.És ami szörnyü,minden nap van.Szerencsére az én férjem itthon van most,de ha dolgoznia kellene járni,lehet,már zártosztályon lennék.Sajnos neki ezeket nem mondhatom el,mert egyszer mondtam,de nagyon megijedt.És itt külföldön senki nincs,akivel errõl beszélhetnék.Nálad mi a helyzet?
Jövõ hét csütörtökön megyek dokihoz,este leírom mi történt.
De elképzelni sem tudom,hogy ez egyszer csak "úgy" elmúlik.

Ne képzeljétek,hogy én egy szadista valaki vagyok,még az állatokat is imádom.Komolyan nem tudok még egy legyet sem agyonütni.De hogy mi történt velem a szülés óta,az számomra is rejtély.
Mariann,tudod,mire gondoltam még?lehet,hogy tudat alatt elutasítom a babát,de nem merek ezzel szembenézni?!Azért,mert milyen anya az ilyen ,akinek ilyen gondolatai vannak?stb...nagyon csúnya,amit most írok:de ha arról lenne szó,hogy megbántam volna a kislányom születését,attól még nem gondolnék ilyesmire,nem?Akkor nem foglalkoznék vele,"elfelejteném" tisztába tenni,megetetni stb...Igaz?De ilyen gondolataim attól még nem jönnének.
Ilyesmirõl meg szó sincs.


Idike,ez annyira szörnyü,hogy magamtól soha nem mertem volna elmondani õket.De hogy tudom,nem vagyok egyedül,már könnyebb.Legalábbis beszélni róla.Szerintem ezt csak az értheti sajnos,aki átélte.


Bocsi,nagyon hosszú voltam.
jó éjt nektek.
Puszi.
Kriszti.

A témához is hozzászólva, nekem is vannak (voltak) mindkét gyereknél olyan gondolataim, hogy leejtem, hogy rosszat teszek neki, stb... Ezek szerintem normálisak. A tetejébe a bezártság a fáradtság, kialvatlanság elég rossz gondolatokat szül, és bennem néha az is felmerül, anyám nem ilyen lovat akartam (ezt függetlenül az egyéb problémáktól). CSak néha elmehessek nélkülük, de sokszor még egy nagy neheten kicsikart mozitól is bûntudatom van, mert aki nagyszülõ nálunk van, nem érti nekem miért támad rögtön gyereklepasszolási kedvem (ezt éreztetik is), apuci meg fáradt, és végigpüffögi az egészet. Pedig ez kell, sõt új évi fogadalmunk volt, legalább havi egy nap gyerekmentes napot szervezünk.
Idi, akartam kérdezni már máshol is, nálunk hol érdemes szakembert keresni? Abban igazad van, hogy más fogfájóssal való beszélgetés még nem oldja meg a problémát, de tud segíteni, ha tudja az ember, más hasonló helyzetben lévõ is úgy reagál dolgokra, ahogyan õ.

Kriszti, kétévesen más dolgok miatt fogsz aggódni (leesik a mászókáról, amikor nem figyelek, kiszalad az útra, elveszik, ...

Keke

Hát minden érintettnek ...

Hûha én még csak terhes vagyok, de elég rossz volt olvasni amiket írtatok. Nekem a terhesség nehézségei miatt voltak inkább gondjaim, de már régebben elkezdtem járni "szakemberhez" és tényleg segít. Szerintem amiket leírtok abból nem derül ki, hogy miért nem kértek segítséget igazán, ha annyira nehezek a napjaitok. Lehet hogy csak én vagyok értetlen, de miféle csalódást okozhat egy szakember ahhoz képest, mint amilyen rosszul vagytok. Különben is a pszichológusok, pszichiáterek között is lehet választani. De ha alapból nem mersz orvoshoz fordulni, akkor mindegy, hogy hóbortos-e vagy jófej.

Egyébként egy infó a depresszióról : [url=http://www.pszichologia.hu/cikk/cikk.phtml?id=111" TARGET="_top]http://www.pszichologia.hu/cikk/cikk.phtml?id=111[/url]
Egy hely ahova fordulhattok:
[url=http://extra.hu/L-E-A/" TARGET="_top]http://extra.hu/L-E-A/[/url]

Bubu

Sziasztok,

Keke en nem tudtam Bettelheim ilyen iranyu tevedeseirol es nagyom sajnalom hogy az o hibas feltetelezese miatt "megbelyegzik" az autista gyerekek szuleit. Nekem az idezett konyve van csak meg es az szerintem nagyon jo, pont arrol szol hogy ne akarjuk a leheto legjobbat a gyerekunknek es ne akarjunk magunk folott "jo" szulok lenni, az eleg jo eppen eleg. Az altalad idezett mondata az autistakra rahuzva tenyleg marhasag, bar talan ha megforditjuk (hinni kell egy "remenytelen" gyerekben is!) ugy azert igaz lehet. Ongyilkos pedig azert lett mert nem tudta magat tultenni nagyon szeretett felesege halalan. (mar amennyire en tudom) Bar 80 evesen ongyilkosnak lenni talan nem is akkora "bun". Addigra mar lehet valakinek elege plane ha annyi mindenen atment mint o. Dr Spock 10 evenkent fordult vagy 90 fokot a munkassaga soran es a kesoi munkaiban nyiltan meg is irja mit tart sajat elmeletei kozul mar elfogadhatatlannak. Talan Bettelheimnek nem volt ideje atgondolni amiket korabban irt.

Mariann, Kriszti, nem fog kikapcsolni az agyatok! Nem azert kell elmennetek egy szakemberhez mert felo hogy kart tesztek a gyerekben! NEM FOGJATOK BANTANI! A problema az hogy TI SZENVEDTEK feleslegesen. Magatok miatt kellene elmennetek. Lehet hogy ahogy a hormonok valtoznak javul a helyzet, sot biztos, de akinek ilyen gondolatai vannak annak mas gondjai vannak. A gyerek csak egy olyan ok ami kihozta oket. Nem a gyerek a gond hanem valami mas. Csak a gyerek egy akkora trauma hogy az eddig gondosan felepitgetett kis egyensuly megbomlott. En elotte sem voltam boldog! Csak tudtam mukodtetni magamat. A gyerek viszont kiboritotta a bilit. A pszichoneni akihez jartam nem arrol gyozkodott hogy ne bantsam a fiamat, hanem a vele toltott orak alatt rajottem mik a problemaim. Anyam, ferjem, csaladom altalaban, onertekelesi zavarok stb. Nem vagyok most "mas" csak kicsit jobban megismertem magamat. Es amit ismersz attol nem kell felni.

Csak egy pelda. Nekem mindig iszonyu fajalmat okozott ha nem tudtam megfelelni az anyamnak. O pedig sajnos egy kritizalos fajta. En megsertodtem, indulatosan odavagtam es ragtam magam hogy milyen szar vagyok. A pszichoneni csak annyit kerdezett mikor sokadszor anyam valamilyen beszolasan fustologtem neki: nem mindegy mit mond? Hadd mondja. Ezek utan (nem azonnal, tanulni kellett es fajt meg sokszor ha negativ megjegyzese volt) megtanultam "tojni ra". Mar nem erdekel masok velemenye (na jo, majdnem soha) es nem faj ha kritizalnak. Vagyis nem annyira mint azelott es hamarabb tuljutok rajta. Mar nem "sertodom meg", elmondom amit gondolok de nem ugy hogy: "neked nincs igazad" vagy hogy "te ilyen vagy olyan vagy", hanem annyit mondok csak el hogy nekem rosszul esik azt hallani hogy neki ez vagy az nem tetszik de en igy latom jonak. Ezt igy leirva egyszerunek tunik de iszonyu munka van benne. Fel evig depigyogyszert is szedtem (Seroxat) de kellett valami manko. Azota az eletem is sokat valtozott, ugy tunik tudunk kulturlenykent komunikalni a ferjemmel es talaltam egy igazi part is. Csak a gyerek az aki volt, szuper :-)!!

En az analistamat egy baratomon keresztul talaltam de szerintem a haziorvos is adhat tanacsot. Nem kell neki direktben elmondani hogy kesekrol meg ilyesmirol gondolkodtok, eleg annyi hogy segitsegre van szuksegetek, sokszor sirtok ok nelkul, gond van a ferjetekkel, sex stb. Persze be is lehet avatni de nem feltetlenul szukseges.

Mi mar itthon elunk a kisfiammal (ma pl a Gyerekvasuton voltunk :-) ), a ferjem kint maradt egy honap mulva vegre valunk!!! Masfel ev kellett egy nyomorult elso targyalashoz. Persze meg barmi kozbejohet, meghal a biro es masnak adjak aki majd elnapolja megint fel evet! De csak pozitivan :-)

idi

tenyleg jo ez a babanet :-) Nektek irogatva magamon gondolkodom es ez jo :-) Na ha ezt valai nem ertette akkor majd megprobalom megfogalmazni, sziasztok

Idi, nem a Te hibád, inkább az a baj, hogy a mai napig nincs helyre téve a neve, hiszen ezt az elméletét sosem vonta vissza, pedig elég régóta tudott, hogy tévedett.
És az a legszörnyûbb, ma még mindig elhangzik az okok között, igaz, legtöbbszor hozzáteszik, a Bettelheim-i nézetek ma már túlhaladottak. (Érdekes mód ezek a családok csak egy gyereküket nem nevelték jól, és bizonyára rosszaságból járták végig az összes helyet, ahol segítséget reméltek).
Hülye biztos nem volt, ha a nagy semmire fel tudott építeni egy ilyen karriert, és azon gondolatán (már ha az övé volt, mert sok innen onnan összeszedett dolga volt)
-----
[url=http://www.c3.hu/scripta/thalassa/98/1/7kurzw.htm" TARGET="_top]http://www.c3.hu/scripta/thalassa/98/1/7kurzw.htm[/url]
(az utolsó mondattal nem értek egyet)
-----

, hogy hinni kell a gyerekben, mükszik pl. a Son-rise terápia is (Options módszer), amivel a szülõk egy nagyon súlyos állapotú gyereket "gyógyítottak" ki (azóta ebbõl több dolgot átvettek a velük való foglalkozásban).

Létezik egy bizonyos Options módszer, én ezt olvasgatom most, igaz egyenlõre a gyerkõccel kapcsolatban, de maga a filozófia általános, csak õk a gyerekre használták.
Az egyik ilyen gondolat, amit azóta is próbálok észben tartani, szeretni valakit, annyit jelent, boldognak lenni vele. És hogy a másiknak segíteni tudj, elõtte magaddal is rendbe kell jönnöd. Ezek alapigazságok, de mégsem tartjuk be a napi életben. Ehhez kell valószínûleg egy külsõ ember.

Fogyatékos gyereknél valahogy elvárják az embertõl a glóriát, hogy akkor már temesse is el magát, állandóan vágjon szenvedõ arcot, és keseregjen magán, vagy pedig legyen optimista állandóan, és tegyen meg mindent a gyerekért (ami ugyanannyira lehetetlen, mint az elõzõ)
De miért ne lehetnék egy ilyen kisgyerekkel egyszerûen uyanannyira boldog mindenféle magammal és õvele szembeni elvárások nélkül, mint más a saját gyerekével. De ezt azok, akik ebbe még nem kerültek bele, nem hiszem, hogy megértik.

Amiket írsz a mamádról, nálunk is így ment (amikor a nagy született, nekem is elég ronda álmaim voltak, bár bántani nem akartam, inkább mindig attól tartottam, anyám elveszi, mert nem tart érdemesnek a nevelésére, hiszen még megszülnöm sem sikerükt problémamentesen, ez odáig fajult, hogy már akkor is féltem, ha elvitték sétálni, hogy nem hozzák vissza), nálunk ezt félig meddig a gyerek segített rendbe rakni, mert rengeteget kaptam amíg nem volt meg a diagnózis (nem beszélek, foglalkozok vele eleget, egyáltalán semmit nem csinálok jól vele), sõt utána is, talán könnyebb volt engem szidnia, mint elfogadni a megváltoztathatatlant. Utána egyszerûen egyszer szabályszerûen ráborítottam minden addig nyelésemet, azóta õ is normálisabb, azt hiszem, akkor ott nagyon megijedt.

Na elég mára a lelki sztriptízrõl.

Szia , Mariann!


Elég rég írtál utoljára. Mi van veletek?
Nálunk egész jól telnek a napok mostanában.De csütörtökön mindenképp megyek orvoshoz . Tudom,hogy nem múlt még el ez az egész .

Ha van kedved,írhatnál!

Puszi.
Kriszti.

Szia Kriszti!
Épp az elõbb jutottál eszembe,hogy mi lehet veled,és még utoljára bekapcsoltam a gépet.
Ez a hetedik érzék?
Én még nem voltam dokinál.
Kiváncsi vagyok mit mondanak neked.
Pusz,
Mariann

Sziasztok!
Én még csak várom a babát,de már vannak hülye gondolatim...
Az én nagy félelmem az,hogy elszabadul kis családunkban a féltékenység....
Eddig a párommal csak egymásnak éltünk,és sokan irigyeltek is azért tökéletesen megértjük egymást.
De nem tudom ha lesz egy harmdik, hogyan fog változni az életünk?
A férjem ha otthon vagyunk, képes elviselni a nagyfokú rendetlenséget is és hajlandó gyorskaját enni,csak minden megspórolt másodpercet ott töltsek vele....
Csak ott legyek, foghassa a kezem,simogassam a fejét, elmondhassa a bánatát,örömét.....
Õ is szeretné a babát,de gyanítom hogy fogalma sincs mivel jár egy gyerköc....(szerintem ez jellemzõ a férfiakra...)
Szóval félek,hogy féltékeny lesz a babára.....
De nem ez az egyetlen gond,ha Õ esetleg elfogadná a helyzetet, Én nem tudom hogyan bírkózom meg azzal,hogy a baba miatt nem lesz idõm az imádott férjemet babusgatni....
És ha már most ennyi kétség gyötör mi lesz ha már tényleg meglesz a baba?????
Köszi,hogy meghallgatatok már az is segítség hogy elmondhattam valakinek.

Sziasztok!
Szia Mariann!


Voltam tegnap dokinál.
Szépen kielemezett mindent ,amit elmondtam neki.Könnyebb dolga volt,mert korábban már jártam nála ( le kellett szoknom a nyugtatóimról,mert babát szerettem volna).Így ismerte az "élettörténetemet" .
Elmondtam a gondolataimat ,õ pedig kielemezte õket ,mit jelentenek.Miért fordul meg a fejemben ilyesmi. Próbált meggyõzni,hogy nem vagyok elembeteg.
Nekem (szerinte) minden negatív gondolatom a gyermekkoromból származhat. Ehhez tudni kell,hogy én egy alkoholista mostohaapa mellett nevelkedtem. Ezek a "szörnyüségek" pedig az állandó bizonytalanságból fakadnak,mert szerinte én már nem érzem jól magam,ha rendben mennek a dolgok. Valamin mindig aggódom,úgy érzem,aggódnom,szoronganom kell.Stb...
Ha gondolod,írok neked többet az e-mail-edre,persze ,csak ha megengeded.
Az iszonyú babaellenes gondolatok pedig a tudatalattiból jönnek ,ilyenkor elutasítom a picit: jobb lenne,ha nem lenne baba,mert az ember aggódik,mi lesz a továbbiakban, hogyan fogom tudni ellátni õt,felnevelni,stb...
Az pedig, hogy félek tõle,a saját magam iránt táplált gyülöletbõl fakadhat. Belémnevelõdött,hogy én semmit nem tudok jól megcsinálni,én nem vagyok jó ,és nem vagyok szép...Így ha nézegetem,mennyire édes,és hirtelen arra gondolok ,õ az én részem és belõlem van,akkor õt is el akarom utasítani...

Szerintem ezek nagyon érdekes dolgok ,és ezekre a gondolatokra saját magamtól soha nem jutottam volna.Igaza van Idikének,hogy saját magunkkal kellene tisztában lenni.
Azt is mondta ,hogy ennek csak akkor lesz vége ,ha a tapasztalataim során rá fogok jönni,hogy engem is lehet szeretni,és biztonságot fogok érezni magam körül .
Szerinte nekem azért is nehéz ,mert itt kint Németben nincsenek barátaim ,és "be vagyok zárva".Ezen is változtatni kellene .Tehát,ha a házasságodban van valami,ami bizonytalanságot kelt ,az megint csak visszavet.

Kérdezted ,hogy van-e olyan,hogy meg is teszed ezeket a dolgokat?!Szerinte ha nem bomlott meg az elméd,akkor nem. Vagy ha meg "hülye" lennél,akkor már megtetted volna . Nem tudsz "kikattanni",ha tudsz gondolkodni. El tudod különíteni a szabad-ot a nem szabad-tól stb...Mondta ,van olyan ,hogy az ember besokall,és olyan gondolatai vannak,hogy most "kitekerem a nyakát"...DE MIVEL EGY EMBERRÕL VAN SZÓ,NEM TESZED MEG.Ez olyasmi szerinte,mint amikor valaki haragszik a kollegájára ,és szívesen leszúrná egy késsel.

Juj,már megint nagyon hosszú leszek.Még annyit,kérdeztem a pszichózisról: most volt egy anyuka ,aki szülés után "megtévelyedett" ,és elindult csapot-papot hátrahagyva.Jó ,hogy a babát a nyagyszülõk ellátták .Ilyenkor nem tudod a gondolataidat uralni.Tehát ez nem az .

Szerintem föl kellene készülni terhesség alatt egy kisbaba ellátására ,és nem csak a szép és jó dolgokat hangoztatni.Úgy értem a védõnõ vagy valaki fölkészíthetné a mamát,hogy nem minden rózsaszínü.És ebben is igaza van Idinek.Persze még mindig ott van az apuka is ,akinek nem ártana besegíteni .Vagy ahogy Pocok írja,legalább mindent meg tudnak beszélni egymással .


Névtelen,szerintem igazából senki nem tudja ,mivel jár egy baba.az biztos ,hogy nem lesz eleinte fõleg egyszerü.Próbálj tájékozódni,vagy olyanokkal beszélgetni az ismerettségi körödbõl ,akiknek már van gyerekük. És ne csak a szép dolgokat halld meg.
Föl kell nõnünk egy emberke ellátásához ,ha addig még nem tettük meg .

Ja, jónak látta a dokim,ha elkezdek valami antidepresszánst szedni esetleg.Nem vagyok már ilyesminek híve,de ma kiváltom.Viszont szerintem azzal,ha a tüneteket kezeljük,az ok még ott marad.És semmi nem változott.Szerinte egy jó adag önbizalmat kellen most belém tölteni.


Mariann,ha gondolod ,adj e-mail-címet.

Puszi.
Kriszti.

Most látom,mennyire hosszú voltam.Ne haragudjatok!


Kriszti.

Szia Kriszti!
Köszi hogy leírtad ezeket,várom az emilt!
mariann.zombik@chello.hu

Kriszti, mar vartam a csutortokot es vegre irtal :-) Azt hiszem nagyon jo hogy elmentel es megbeszelted a szakemberrel a helyzetet. Az antidepresszanstol meg nem kell felni, raszokni ezekre a modernekre nemigen lehet, abbahagyni oket (ha mar nincs ra szukseg) nem nehez. Neked most egy megvaltozott es nagyon uj es megterhelo helyzetben kell helytallnod. Nekem nem is jott at hogy nem itthon elsz. Persze hogy nem vagy jol a borodben! Probalj meg baratkozni, nem lesz konnyu de 1-2 baratno sokat segit. Ne haragudj magadra, nagyon sok teher van rajtad es egyreszt belerazodsz idovel masreszt talan valtoznak is a korulmenyek, uj barataid lesznek. Es szerintem meg parszor menj el a dokihoz, sokat fog segiteni.

szia
idi

Pocok!
Köszönöm a bíztatást! Remélem minden rendben lesz majd....
Kriszti!
Neked is köszönöm, bár attól tartok,hogy velem az a baj,hogy sohasem a szép oldalát látom a dolgoknak...
mert jó-jó,hogy kisbabám lesz,meg egyebek,de mindenki azt hajtogatja,hogy nem tud aludni se,és küszködik a szoptatással, fejéssel,és a szülés utáni depresszióval (amire szerintem én amúgy is hajlamos vagyok,szülés nélkül is..)
Már elõrre rettegek,hogy hogyan fogok mindannak az elvárásnak megfelelni ami rám vár...?
Mindenki ilyen "nyügi" vagy csak én vagyok ilyen aggódós tipus?

névtelen

Sziasztok Lányok!

Jó és megnyugtató volt olvasni a soraitokat, köszönöm több kismama nevében is, akik biztosan olvassák ezt a topicot, de nem mernek hozzászólni.
Szóval én megnyugodtam, gondolkodtam és már szebb a világ. A legfontosabb talán õszintének lenni önmagunkhoz és csak megértõ emberhez fordulni, aki komolyan veszi ezt a jelenséget. Valószinûleg tényleg ez egy szükséges rossz, hogy igazán anyává válljunk lelkileg, kiteljesedjünk, megbékéljünk a természettel. De az is biztos, nem szabad túlzottan belelovalnunk magunkat és nem szabad elmisztifikálnunk, hogy ez történik a lelkünkben. Járjunk tiszta fejjel, legyen mindig valaki vagy valami, aki vagy ami felráz minket a rossz a pillanatokban ! Úgy látszik mi nõk igy mûködünk, de milyen hatékonyan :-) !!!
Köszönöm az õszinteségeteket, sokaknak segitett!
Üdv: Zsuzsi