Lányok
Nagyon-nagyon szépen köszönöm a szülinapi jókívánságokat. Nagyon jól esett
Apától kaptam meglepit persze, de a fő ajándékot együtt vettük meg, mert egy szupi cipellőt kaptam, hogy újra csini-bini legyek


Meg hozzá gatyót és apa kedvéért szoknyát. (a cipő kivételével persze minden akciós volt


). A meglepim azonban tényleg meglepi volt, mert apa csupa szív, és nagyon romantikus, de nem egy nagy ajándék kitaláló fazon. Most viszont kitett magáért. Olyan cserepes orchideát kaptam, mint amilyenből a menyasszonyi csokrom is volt. Na és persze Botival együtt adták át, és Apa addig ügyeskedett Boti kezével, amíg a kiskrapeknak sikerült megfognia a fülemet, és együtt egy picit meg is húzogatták. Este meg a kedvenc pezsgőmet varázsolta elő a semmiből, és azzal koccintottunk - úgyhogy nagyon szép nap volt a tegnapi, de ehhez a sok jókívánság is hozzájárult, amit Tőletek kaptam.
Sütöttem egy gyümölcstortát - ezt azóta már meg is ettük, ezért ma extrán sokat kell majd tornáznom

Macsek
Ez a probléma szerintem minden fiús anyukánál előbb-utóbb felbukkan. Amikor még pocakos voltam, jöttek nekem az ismerősök, ismeretlenek a jótanácsokkal, hogy mit, meg hogyan KELL csinálni majd a gyerekkel. Ezek nagy részét meg sem jegyeztem, de az első oldalról elázós pelenkánál mégis beugrott egy jótanács: A cerka mindig lefelé álljon a pelusban!
Ugyanis így közvetlenül a pelusra pisilnek a srácok. Ha azonban "fej-fekvéses" a cerka, vagy épp oldalra billenve van becsomagolva, akkor sajna a combikák mellett szépen kicsurog a pislancs. Én figyelek rá, és azóta nincs gondom egyetlen pelussal sem, pedig itt mindenféle olcsót kipróbáltunk már.
Vera
Kornél felülése

Nekünk is ugyanolyan kulcs-csomónk van, csak a színek másak egy picit.
Kormi
Cickójavulás


Mi volt a szemészeten? Elmentetek végül? Ez az alvásra alkalmas kanapé jól hangzik, de azért arra kíváncsi lennék, mennyi időd lesz majd rajta napközben pihizni

Csipkebogyó-hibiszkusz nálam is csúszik rendesen, de én max tejmirigy szinten leszek kemény tőle, mert érzésre plötty marad a ciccer.

Viola
Na végre van pár nyugodt napotok a nőcitől. Remélem most már csendben is marad. Szegény kutyus nem tehet róla, hogy pont egy ilyen hülye a gazdája. ha be lennék zárva és se inni, se pisilni nem tudnék, én is vonyítanék.
Lottót nem vettem, pedig duruzsoltam a férjemnek, hogy mekkora sanszunk is lenne most a német lottón ekkora kakkancs után, és hozzon már haza szelvényt, de erre sajna még nem került sor. De talán a héten, mert szülinapomra Botitól kakis éjszakai pelust kaptam - pedig ilyet szinte sosem produkál
Judy
Jól elindítottad ezt a szülinapi jókívánságos lavinát

Külön köszi érte.
Pont mutattam enyém Apának a két G pucéron az ágyon képet, és megállapítottuk, hogy milyen nagyot nőtt nagy G. Ezt a képet most külön megmutatom majd neki, mert egy bicajos G-nek még kevésbé fog tudni ellenállni


Szuper ügyi. Ezt a bicajt a nyuszi hozta? viszitek majd mindig magatokkal, ha mentek a nagyszülőkhöz?
A kiscsajt kicsit sajnálom, de úgy tűnik betartja a heti egy látogatást, mert azóta nem bukkant fel újra, és még az ablakon sem bámészkodik. Gondolom egyedül lehet nagyon.
Kicsit féltem is itt leírni a vele kapcsolatos nyűgjeimet, mert mégis hogy néz ki, hogy egy gyakorló anyukát idegesít egy hatéves kislány??? De azt hiszem ez is, mint sokminden más a nevelésen is múlik, meg azért az egyéniségtől is. Szegényke nekem nem jött be...
Liv
Boti mindkét módszerrel próbálkozott, mire sikerült neki. Nem hiszem, hogy szabadna ilyet mondania egy gyógyinak, főleg hogy neki aztán tényleg tudnia kellene, hogy minden gyerek más, és másként is fejlődik. Szerintem Dávid nagyon ügyi, hogy már próbálkozik.
Linato
Szemed

remélem a cseppek segítenek. Hogyhogy az összes gyerkőc beteg? A csajócáid valami ovis nyavaját kaptak el, vagy ugyanabban szenved az egész gyereksereg?
GnéKriszti
Elég furi lehet a nasizóz-kuksizós kislány, de gondolom ő sem magától lett ilyen
Adrienn Shrek-Appppa-ja tünemény lehetett

Ezek a kocsisok meg tényleg nagy hóhányó banda. Nyilván nem kis jutalékért csinálják ezeket a szerződéseket, miközben a kedves ügyfél úgy érzi, hogy egy téglát levettek a válláról.
Cedit
Tök jól fogalmaztál: pont ez a birizgálás idegesített engem. De a gond letudva

Ahhhaaa, most már értem ezt a fejenállósdit. Ha lesz róla kép, igazán feltehetnéd, mert bizti szuper aranyos.
Moszi
Remélem tejcsi-szopi ügyben pozitív változások álltak be

A gyulladt fogíny elég ramaty


Küldöm hozzátok a fogmanónkat, de azért ő sem a legbarátságosabb fajta

Így is kell?
Csengo
Gratula a hízáshoz


Anyósnak akkor nem nagyon lett igaza


A kedvükért azért lefénymásolhatnád a kiskönyv ide vonatkozó lapját, hogy lássák, hivatalos helyen mérve sem megy össze az unokájuk


Doki nem üzent semmit anyóspajtinak???


De félre a tréfát, gondolom, hogy a pislancsvizsgálattal minden rendben lesz, de azért majd írd meg mi lett az eredmény. Pisi zacsi felragasztás könnyen ment? hol lehet egyébként ilyen zacseszt kapni?
Lau
Bazsi mászása

Ház keresés jól hangzik, bárcsak nekünk is napirendi pont lenne. Ákosról meg mi mást írtam volna, tényleg ilyen, nyílt és kedves, sugárzik róla az érdeklődés. Én csak őt ismerem hatévesként, így senki máshoz nem tudtam hasonlítani magamban a kinti kislányt.
Anita
Ebből a popóemelgetésből lesz később a négykézláb, úgyhogy gratula hozzá

Esztikép

Egy kérdés a "fogas" babák anyukáihoz: nektek szokta csigorgatni a gyerkőc a fogait? Boti igen, mióta van alul is meg felül is, néha rájön az ötperc, és csikorgat. Borzasztó hallgatni, a hodeg futkos a hátamon. Szerencsére éjszaka nem csinálja. Hogy lehetne erről leszoktatni, mielőtt még nagyon rászokik? A bónuszkérdés: előfordulhat, hogy egy fogacska eleve ferdén bújik ki? Még nem látom az egész fogat, csak a kibújt fogcsíkot, de az nekem nem úgy tűnik, mintha szabályosan nőne a fog. Lehet, hogy csámpás fogai lesznek?
Csirkesz