A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Gyermekek / magzatok kor szerint » 2004. őszi kisbabák


Sziasztok!
Amíg kicsik voltak nekünk is kifolyt a pelusból a pisi. Úgy három hónapos koruk óta egyszer sem. Babylove pelust használunk. Pont olyan jó, mint a Pampers csak nem annyira drága.

Mindenkinek köszönöm az érdeklődést, a szemem már rendben van. Még két napig csöpögtetni kell, de már nincs bedagadva és nem is piros.

Andi! A Megasztár döntőről majd írok, de addig még van 8 napKép

Macs! Majdnem úgy jártam, hogy én is csak irigykedhetek. Alig tudtam jegyet szerezni, mert már a jegyirodákban nem volt. Na de erre való a net. Végül sikerült szerdán vennem két jegyet egy lánytól akinek dolgoznia kell és nem tud menni.

Csirkesz! Az összes gyerekem orrfolyós és köhögős, gyanítom ez már megint az oviból Miléna által hazahozott vírus. Nem egy élmény nővérkét játszani itthon.
Nagyon szép a párodtól, hogy ilyen figyelmes volt. Az orchidea meg biztos gyönyörű volt.
Ruben még nem csikorgat, de még csak egy hete bújtak ki a fogai. Lorának még nincs foga.

Nikk! Bandó biztos a foga miatt nem eszik. Ruben sem kar, mondjuk most a nátha is közbejött.

Vera! Nem csak a szemem, de a kezem és a türelmem sem elég néha.Kép BEvásárlós séta nekem is bejött amíg csak egy majd két gyerekem volt. 4-el nem vállalnám. De lehet, hogy csak öregszemKép

Boldog Noémi napot!Kép

Kép

Kép
linato
 
 


Lányok!
Nem akartam megkérdezni, mert tudom, minden gyerek más és másként fejlődik, de nem tudom megállni, megkérdezem: a kutyázást egyik napról a másikra kezdi egy gyerkőc? és a kutyázás és mászás között kb. mennyi idő telik el? Mármint pár nap, vagy több hét?
Olyan rossz érzés, hogy szinte türelmetlennek KELL lennem. Pedig nekem annyira ráér, hogy másszon Dávid! Egyáltalán nem akarom sürgetni! Szívem szerint nem is csinálnék vele ilyen gyakorlatokat itthon sem, hiszen szerintem 7,5 hónaposan - korrigált kora szerint 6 hónaposan - még egyáltaáln nem kell másznia, elég, hogy forog. De hogy a lelkiismeretem tiszta legyen, csináljuk a házi feladatokat, nehogy azt érezzem utólag, hogy miattam maradt le valamiben. De amiért türelmetlennek "kell" lennem, és ami rossz érzés, hogy olyan értelemben szorít az idő, hogy 5 hét múlva neurológia, ésé ott már elvárják, hogy akkorra másszon Dávid, és csak akkor hagyhatjuk abba a dévényezést, ha már önállóan, stabilan mászik. Ekkor lesz 9 hónapos. És egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy ekkor már mászni fog, és nem is zavar, ha nem, ha akar, másszon majd csak 10 vagy 11 hónaposan, ahogy neki jó, és ahogy az ő fejlődési menete ezt megköveteli, csak ne várnák el tőlem a dévényesek és a neurológus is, hogy ekkor meg akkor már ezt meg azt csinálja, és ne lenne bennem olyan erősen, hogy igen, igen, csinálja, hiszen akkor - és csak akkor - abbahagyhatjuk a dévényezést!
Ezért kérdeztem a fentieket.
Nem túl jó ez a kettős - ellentmondásos - érzés, hogy a szívem azt súgja, hagyjam, majd mászik meg elindul, amikor akar, ugyanakkor meg másszon már minél előbb, hogy ne kelljen gyötrődnünk (mindkettőnknek, de főleg neki) hétfőnként a dévényen.
Bocs, hogy ezzel terhellek titeket.

Liv

Kép

Kép
liv
 
 


Liv,
Bernátnál 1 hónap telt el a négykézlábra állás és a mászás között. A kutyázást pedig egyszercsak elkezdte én nem láttam különösebb előjeleket előtte. Nehéz lehet eldönteni mi a helyes, de Dávid nagyon ügyesen fejlődik. Drukkolok, hogy mielőbb megszabaduljatok a dévényezés "gyötrelmeitől".

Dino

Dino


Kép

Kép
dino
 
 

 
 

Liv
A nagyobbik fiam anno nem is kutyázott soha. A forgás után ő kúszott, tehát a könyökeire támaszkodva húzta magát és a lábait a földön. Ahogy a kommandósok. Ezt csak rövid ideig csinálta, talán pár hétig 7 hónaposan. Majd mászni kezdett, de előtte sosem kutyázott. Ekkor fel is állt, de utána csak 15 hóanposan indult el, addig mászott, a végén már tökélyre fejlesztve, villámgyorsan. Azt mondják minél többet másznak, annál jobb, mert kell az agyfejlődéshez.
Szerintem csináljátok a feladatokat, aztán 5 hét múlva meglátjátok, mi a teendő, legrossazbb esetben még dévényezni kell picit.
Szerintem nem is lehet így megmondani, hogy hány nap alatt, ha ráéreznek, pillanatok alatt megtanulják, én is 2 hete még aggódtam, hogy nem forog, cvsak egy irényba Gellértke, a védőnő is neurológust emlegetett, erre másnap már frankón forgott a kölök.
Tudom, hogy szörnyű nektek ez a dévényezés, szerintem 5 hét alatt rengeteget fog fejlődni DávidKépKépHa meg mégis picit lasabban, akkor ráhúztok még picit.

Judy

Judy

Kép
Kép
Kép
juti
 
 


Sziasztok!

LivKép: szerintem se aggódj! Dávid már milliószor bebizonyította, hogy milyen ügyes fiú, mindig mindent megcsinál időben Kép. 5 hét még elég sok idő, egyik napról a másikra is annyi mindent tanulnak Kép. Tehát nyugi, biztos fog addig mászni Kép.

Timi

Kép
Kép
timóca
 
 


Liv, abszolut megertem amit irtal, bennem a hizassal kapcsolatban van ilyen 'kenyszer'. Mindig doki elott lemerem es amikor 'keves' akkor adok neki elotte tobbet enni, persze sok jo nem sul ki belole. Nekem a ferjem nagyon lelemenyes a gyerekkel kapcsolatban, ha azt akarja, hogy masszon, akkor amikor hason van emelgette es ugy segitett neki, hogy latszolag haladjon. Vagy egyszerubb megerteni, amikor azt akarta, hogy fogjon, akkor beletette a csorgot a kezebe es beleszoritotta az o kezebe es razta neki. Aminek a gyerek orult, mert nem verte fejbe magat, meg nem repult el. Talan ha te is csinalod a feladatokat, akkor nyugodtan hatradolhetsz, hogy tessek, mindent megtettel.

Amugy Mikinel tegnap vettuk eszre, hogy elore is halad, de inkabb elore dobja magat, mint maszik. Pedig mar 1 hete kutyazgatott elotte pedig 3 hete tolatott es a faltol rugta el magat. Szoval nalunk a kezdestol mar 1 honap eltelt es meg nem maszik 'szabalyosan'.

Sajnos ket napja hoemelkedese van reggel, napkozben sokat alszik, de amikor ebren van nagyon nyugos. A fogmanok most nagyon kinozzak.

csengo
Vendég
 


A kisfiamnak nincs ma legjobb kedve, pedig mindig olyan jókedvű. Lehet, hogy a tegnapi oltás, de lehet, hogy front, vagy ilyesmi.
Meg picit szörcsög is, remélem, nem fázott meg. Kb. egy hete szinte semmit nem eszik főzeléket és gyümölcsöt, de nem baj, mert sokat szopizik.

A lábfejét elkezdtem kenni az ekcéma elleni kenőccsel, remélem, hatni fog. Viszont pár napja kijött két száraz, pirosas folt a fenekén, meg egy a feneke fölött, de nem tudom, hogy ez most ekcéma, allergia vagy pelenkakiütés, mivel még egyik se volt neki. A füle mögött is száraz a bőr, meg a fütyije alatt piros. Én nem tudom, mi ez most. Azt mondta a gyerekorvos, hogy ezeken a helyeken kenjem neki fürdés utáni kenőccsel, de attól sokkal rosszabb lesz (ez már a lábfejével is így volt), úgyhogy most nem kenem semmivel, aztán majd meglátjuk. Hátha magától elmúlik.

A négykézlábra állást ma nem tudtuk gyakorolni, mert annyira megfeszíti a lábát (még nem csinált ilyet), egyszerűen nem hagyja magát, én meg erőltetni nem fogom, ezt eldöntöttem.

Na, asszem, befejeztem. Kép

Puszi, Liv

Kép

Kép
liv
 
 


Most olvastam vissza, köszönet minden biztatásért és jó szóért! Kép

Kép

Kép
liv
 
 


Sziasztok!

Végre töltöttem le képeket Livikéről.
A kedvencem:
Kép
Négykézláb állós/kutyázós:
Kép

Timi

Kép
Kép
timóca
 
 


Sziasztok!

Noémi! BOLDOG NÉVNAPOT kívánok! Kép Doli Kép

Ani! A fejlődési ugrásra nem is gondoltam, bevallom őszintén, mert eddig ezeket szinte észre sem vettem, de lehet hogy igazad van, köszi! Kép
Csengő! Vizeletfelfogáshoz hajrá! Kép

Orsi! Köszönjük a profi leírást! Kép Ezért jó ez a topik, mindig van valaki aki bizonyos témában nagyon otthon van! Kép

Liv! Fürdető kenőcsöt mi az elejétől így használjuk, mert nekünk eleve így javasolta a dokker néni a használatát! Kép Mászás: szerintem minden gyerek más, van aki nem is mászik.. Kép Kettős érzéseket szerintem próbáld meg elcsitíani, és újra és újra kizárólag türelemre inteni a várakozásaidat. A legkevésbé se számítson, hogy mit várnak el a szakik Dávidtól. Dévényezést eddig is sikerrel csináltátok, a látványos eredmények erősítsenek meg téged a továbbjáráshoz, ha szükséges. De inkább még egy két plussz kezelés legyen ha szükség van rá.
Különben meg 5 hét irtó nagy idő most a babák fejlődésében, addig még akár meg is tanulhat mászni Dávid! Kép

Timi! A fenti képen már streapteasezik a csajszi.. Ezt akár gyermekpornó címen büntetni is lehetne! Kép Nagyon édes! Kép

Puszi:
Macs
maccs
 
 


SziasztokKép

Köszönöm a névnapi köszöntőketKép Aranyosak vagytokKép Ha aznap reggel anyu nem hív és köszönt azt se tudtam volna hogy névnapom van, egy héttel ezelőtt meg szombaton akartam elküldeni a párom dolgozni, mondván reggel 7 van és még mindig itthon vanKép

LivKép

Ne aggódj a mászás hiánya miatt, én is aggódhatnék mert mindjárt 8 hónaposak leszünk és mi sem mászunk, forgás , kutyázás már régóta van, és négykézlábra állás ,de a lábait még nem tudja húzni.Szerintem tudjuk be a babáink nem csekély súlyának, jóval több munkát kell kifejteniük mozgáskor.Példának okáért kipróbáltam milyen kúszni hát 5 percig bírtam azt a póztKép
Ismerősöm babája 9 hónapos korban kezdett mászni, és a könyvek többsége és 9 hóra írja a mászást, van a korábban elkezdi van aki később.
Dávid gyönyörű, fejlett kisfiú, és ha eljön az ideje elkezd mászni, csak győzz utánna járkálni.

LinatoKép
Gyönyörűek a babáid, el sem tudom képzelni milyen nehéz lehet kettővel, én néha egyel sem bírokKép

TimócaKép
Milyen szép haj és milyen nagy szemekKép KutyázásKép

FogyózásKép

Nekem híznom kellene, dobjatok ide egy-két kilótKép Heléna már minuszba szívja a kilóimKép

Noémi
fantikbaba
 
 


Sziasztok!

Noémi Kép: én szívesen adok akár 20 kg-t is Kép. Rólad Heléna úgyis leeszi, és én is jól járok Kép.

Timi

Kép
Kép
timóca
 
 


Sziasztok!
Mielőtt visszaolvasnék, egy kis panaszkodás, bocs.

Hajnali 3/4 3-kor keltünk orrot szívni, mert teljesen el volt dugulva Dávid orra.

Reggelre újabb száraz foltok jelentek meg rajta, ezúttal a combján, plusz ahol előzőleg bekentem fürdés utáni kenőccsel, ott most tiszta kiütés. Pedig régebben is kentem, és nem volt semmi gond, most meg mintha allergiás lenne rá. A fütyije és alatta is piros, nem tudom, mitől. Hétfőn megmutatom újra a gyerekorvosnak.

Aztán hányt egy jókorát, pedig mostanában már - lekopogom - szűnnek a hányások, csak akkor hány, ha lenyúl a torkán. Lehet, hogy ma reggel túlette magát.

De egy kicsit most kivagyok.

Na, visszaolvasok.

Liv

Kép

Kép
liv
 
 


Visszaolvastam. Köszönöm mindenkinek, amiket írtatok. Kép
Most a mászás miatt már nem aggódom (illetve eddig se aggódtam, mert tudom, hogy 7,5 hónaposan még nem kell másznia, csak a dévényezés befejezése miatt lenne jó), most a kiütések miatti aggódás van napirenden. Kép

De annak idején, talán emlékeztek, elhatároztam, hogy nem fogok aggódni, és ezt tartom is, nem aggódom, majd elmúlnak a kiütések (remélem, hamar), mi pedig ma du. kirándulunk egy nagyot, és nem gondolunk mászásra, hányásra, kiütésre stb. Kép

Kép

Kép
liv
 
 


Pár kép rólunk.KépKépKép

Kép

Kép
liv
 
 


Huhh, mindenkit elijesztettem? Kép

Kép

Kép
liv
 
 


Kép neeeem Kép gyönyörűek a képek Kép

Orsi
KépKépKép
icsilya
 
 


Halihó

Timi
Livike nagyon szexiKép

Liv
Szépek vagytokKép

Noémi
Én is adok szívesen pár kilótKépKép

Sütöttem muffint, a két hapsi nekiesett, a 12-ből 3 maradt, én egy felet ettem. Mindez két másodperc alatt, és Gellértke még nem is eszikKépKép Már látom magam pár év múlva a kondérokkalKépKép

na pá
Judy

Benne leszek a tévében:
Kép

De a fotel alatt is szeretek:
Kép

Judy

Kép
Kép
Kép
juti
 
 


Sziasztok!

LivKép: nagyon szépek vagytok Dáviddal Kép.

JudyKép: Gellértkéről is jók a képek Kép. Ő is kis huncutkodós ahogy látom Kép.

Tényleg ma milyen csönd volt Kép. Mindenki elment kirándulni? Mi anyukámnál voltunk látogatóban, örült, hogy látta az unokáját Kép.

Timi

Kép
Kép
timóca
 
 


Mi végül mégsem voltunk kirándulni.

Mára már nagyon elég belőlem, tudom, de azért lenne egy kérdésem, hátha van bármiféle ötletetek. Említettem, hogy Dávid lábfején pár hete száraz, piros kiütések jelentek meg. Most viszont 2 napon belül jelentek meg száraz, piros foltok a combján, fenekén stb. A csuklója és a füle mögött eddig is picit száraz volt, és egyértelműen azután lett most csúnya, hogy bekentem a fürdés utáni kenőccsel. De vajon mitől lehet, hogy nem fokozatosan, hanem most 2 nap alatt jött ki ez a 3-4 száraz, piros folt? Sőt, a fütyije is és alatta is tök piros. Nincs valami ötletetek, hogy mitől lehet?
Csüt. este óta kenem a lábát a hydrokortizonos kenőccsel, a védőnő azt mondta, 3-4 nap alatt hatni fog, de eddig semmi.
Aggaszt a dolog, mert félek, hogy nehogy szétterjedjenek a testén, meg nehogy viszkessen vagy fájjon neki.

Liv

Kép

Kép
liv
 
 


Liv Kép
Nem kapott Dávid valami új kaját? sajna nem követem a topikot, hogy hogy álltok a hozzátápival.
Mennyire nagyok a foltok?

Orsi

Orsi
KépKépKép
icsilya
 
 


Orsi, épp az éjjel jutott eszembe, hogy az első száraz folt Dávid lábfején kb. 1,5 hónappal ezelőtt jelent meg. Ez később piros lett, nagyon száraz. Aztán a füle mögött lett száraz a bőr, az egyik csuklóján, most pedig a fenekén és az egyik combján. És hogy mire jöttem rá? Hogy az első száraz folt megjelenése előtt kb. 5-10 nappal kezdtük meg a hozzátáplálást! És hogy ebből mi jutott eszembe? Az, hogy Dávid koraszülött. Vagyis lehet, hogy neki nem a biológiai, hanem a korrigált kora szerint kellett volna megkezdeni a hozzátáplálását. Nem tudom. A védőnő azt mondta, kezdjük meg, megkezdtük. De ha korrigált kort kell figyelembe venni itt is, akkor 4,5 hónaposan kezdtük meg, és pl. 5,5 hónapos kora óta kap csirkehúst, paradicsomot. Ami valószínűleg - ha így van - nem jó.
Holnap beszélek a gyerekorvossal.

Liv

Kép

Kép
liv
 
 


LivKép
Most csak így kutyafuttában írok. Botinak sem egyesével jelennek meg ezek a foltok, hanem ha előjönnek, akkor 5-8 is bír lenni egyszerre. Ha megtaláljátok a megfelelő krémet, akkor pillanatokon belülhatni fog. Először én sem néztem jó szemmel ezeket a foltokat, de most már nem zavarnak, mert tudom, hogy van ellenszer! Biztos vagyok abban, hogy nem a hozzátápi miatt van ez az egész, ne vádold magadat. Az allergia kiütéses, ez pedig száraz folt! Szerintem. Szóval semmi önmaceraKép
A fütyije is lehet piros, miért ne. Próbálj meg popsikenőcsöt is váltani. Boti ebben is extrázik, mert csak attól a popsikencétől nem pirosodik ki a bőre, amiben egy egész tubus Neogranormon van. Ennek itt a receptje, egy próbát megér (de sajna 1500 Ft körül van így az ára, még receptre is - viszont nagyon hatásos, soha, de soha nem pirosodik ki a bőre a pelus alatt):
50 g Cera Lanae
50 g Oleum Helianthi
50 g Neogranormon kenocs
25 g Talcum
25 g Zincum Oxydatum
10 ml Vitamin A olaj

Szerintem (így látatlanban) Dávidnak is gyerekkori ekcémája van, de nekem azt mondták, hogy kb 2-3 éves korukra kinövik ezt a gyerekek. Próbálj ki krémeket Orsi hsz-ból, én is írtam a sajátunkat, meg beszélj a dokitokkal. Kell lennie olyan krémnek, ami használ. Ha használ, azt 2 nap után látni kell(ene). Ha nem jó, akkor válts újra és újra. Hidd el, rendbe fog jönni Dávid bőreKépKép
Fel a fejjelKép

Judy)
KisG fantasztikus mindkét képen. Most már mindenképpen látnom kell őt meg a nagyot is perszeKép

Csirkesz
(mi voltunk tegnap kircsizni, bombasztikus volt. Botit meghempergettük a fűbenKép majd lökök fel egy képet)

Csirkesz

Kép

Kép

Kép
csirkesz
 
 


Liv Kép
Csak Csirkeszt tudom megerősíteni.
Amit mostantól kerüljetek: hús ill. a paradicsom. Korababáknál nem kell a hozzátápinál a korrigált korra számolni, mert az emésztőrendszere az az elejétől fogva működik. Jól kezdtétek el, de ezeket az ételeket kerülni kell!
A hozzászólásomban leírtam, hogy mik, amikre még oda kell figyelni: déli gyümölcs pl. narancs, sajt... most fáradt vagyok, több nem jut eszembe, de ezekkel vigyázzatok.

Orsi

Orsi
KépKépKép
icsilya
 
 


Csirkesz, Orsi, köszi mindent, amit írtatok. Kép

Csirkesz, írod, hogy az allergiánál kiütések vannak. A tegnapi száraz folt helyén most azok vannak.

Orsi, most tök bizonytalan vagyok. Mennyire kell kerülni a húst és a paradicsomot? És a húst miért? A paradicsomról olvastam, hogy a magas hisztamintartalom miatt, de a húsnál mi az ok? A paradicsom Dávid kedvence! A csirkehúst nemrég kezdtük el, azt eddig hetente 2x kapott, viszont pont most mondta a védőnő és a gyerekorvos, hogy most már kapjon minden nap, mert neki különösen fontos a vas miatt!

Liv

Kép

Kép
liv
 
 


Sziasztok,

Liv,
Dávid gyönyörű gömbölyű baba, aki biztosan megtanul mászni a kontrollig. Kornél majd 1 hónapig kúszni sem kúszott, majd 1 nap alatt négykézlábra állt, és egy hét múlva mászott és már fel is ült. Szóval szerintem ez a babáknál olyan egyszercsakmegyKép alapon van.
A füle mögött, a lábhajlatban nálunk sebesre be szokott repedezni a bőr. Szerencsére a kutyaközönséges zsírzó nálunk bevált. Ha viszont kiütés, akkor tuti allergia. Lehet hpgy a melegtől vagy esetleg új mosószertől. Nálunk a védőnő azt mondta, hogy a ruháját mindig öblítő nélkül, dupla öblítőprogrammal mossuk. Esetleg próbáld ki.
Vasban gazdag a brokkoli és a cékla is. Egy hétig próbáld azt.

A babák gyönyörűek, Livike, Linato ikreiKép, GellértKép
NoémiKép Boldog névnapot!

Hétvégén kint voltunk apósoméknál Budafokon. Kinn is aludtunk. Semmi hisztiKép Nagyon megdícsértemKép Nagyokat játszottunk és a nagy kádban fürdött! Mostanában mindenütt felül, és ma ebédnél a fehérrépából is kért. Mi nem, szóval tiszta haszon voltKép Úgy szopizta a répát, mint a cicitKép Nagggyon ízlett neki. Ott ült az etetőszékben és majd kiesett a szeme. Ez volt az egyetlen neki adható kaja, és láthatólag nagyon boldog volt, hogy felnőtt darabos kaját ehet. Remlélem nem csapja ki! Tegnap grilleztünk, amit nagy szakértelemmel figyelt a pici fiam a babakocsiból. Közben nagyokat kurjongatott.
Ráadásul mivel én vigyáztam a babára (kétszintes ház) nem kellett takarítani, főzni, plusz ha Kornél aludt, akkor szolidarításbólKép én is. Szóval kipihent vagyok boldog, és végre süt a napKép Apája végre ismét a haverokkal bulizhatott este, szóval minden kerekKép

Üdv;
Vera

hvera
 
 


Most mentem fel itt a babaneten a gyermekkori ekcéma topikra, de kb. 10 hozzászólás után abbahagytam az olvasást, mert csak jól megrémítettek. Mindenesetre azt nagyon hangsúlyosan írták, hogy tilos hydrokortizonos kenőcsöt használni (amit nekünk is felírt a gyerekorvos), mert az szteroidos, és azt csak végső esetben szabad. Ez most jól megijesztett.
Orsi, erről tudsz valamit?

Liv

Kép

Kép
liv
 
 


Sziasztok,
ismét jó sokat termeltetek csajok.
Azt hiszem nem is tudok visszaolvasni, csak bejelentkezem, hogy szerdán jövünk.
Már várom nagyon.
Készült lista, hogy kb hányan leszünk?
Mi ketten igen:
Reditke+Bálint
Orsi te jössz a fiúkkal vagy csak jövő héten talizunk?

Edit
Kép


Kép
reditke
 
 


Liv
Mivel Bandónak is ilyen érzékeny a bőre vagyis atópiás dermitisze van ami tényleg nem ekcéma, ahogy Orsi is írta,mi is végig próbáltunk mindent.Ahogy leírtad Dávivnak is az lehet.Nekem a védőnő azt mondta hogy nagyon figyeljek oda a hozzátápival.Vagyis azokra a kajákra amit Orsi is írt.Én nem adok neki egyáltalán paradicsomot,mert ő úgy pattogzott ki tőle hogy én ettem meg.Próbáld a brokkolit,az is tele van vassal.Szóval ez a betegség jár ilyen piros,majd száraz kérges foltokkal.Nekünk az első 4 hónap volt nagyon gázos most már jobb.Én húst adok neki,attól nem jött ki rajta semmi.Ezek a foltok kijöhetnek kajától,max ha rendbe jött kezdj el neki megint csak 1 félét adni mindig és akkor ki tudod szűrni mi volt a rossz. Az elocolm is szteroidos krém,100 g kb 4-500 ft.Én már ezt nem veszem amiatt amit leírtál.Találtam egy másik krémet ami szintén vényköteles,egy baj van vele hogy 15g 5000 ft.De ebbe nincs szteroid.Megvettem,nagyon jól bevált,csak az ára horror Kép Kép Kép

Kép
Kép
nikk0830
 
 


Ja igen Liv még annyi hogy ezek miatt később lehet elkezdeni a búza féléket vagyis 1 éves kora körül,míg másnál már 8 hónaptól lehet adni.Ezt is avédőnő mondta.Kenyér kifli csücsök babapiskóta tésztás ételek liszttel sűrítettek stb + vigyázni kell a tejjel is

Kép
Kép
nikk0830
 
 


Nikk, és mi annak az 5000 ft-os krémnek a neve?

Szerintem se ekcémája van Dávidnak, ráadásul a tegnapi 3 száraz foltból mára már egy sincs!!! Szerintem csak valamire allergiás lehetett, de nem hiszem, hogy a húsra vagy a paradicsomra, mert azt már jó ideje kapja. Most egyelőre várok, és reménykedem, hogy teljesen rendbe jön és rendben lesz a bőre a továbbiakban is. Nem lehet, hogy egyszerűen csak ilyen érzékeny a bőre, és nincs semmi különösebb baja?

Lányok, BOCS mindenkitől, hogy a hétvégén velem volt (van) tele a topik!!!

Liv

Kép

Kép
liv
 
 


Liv
Gergőmnél annak idején az általam fogyasztott dobozos tej okozott a bőrén száraz foltokat. Átment az anyatejbe, amikor elhagytam javult a bőre. próbálgatni kell, hogy mire érzékeny. 100 % pamut cuccok, no öblítő, csak sima vizes öblítés duplán. sensitive vagy babamosószer. nekünk az eucerin nevű olajfürdő is sokat javított a helyzeten. Későbbpedig kapott homeos bogyót is a dokinktól, calcium carbonicumot, de neki más problámai is lettek (krupp), szóval amiatt is szedte.
Van homeopátiás kenőcs is asszem Halicar a neve, mégiscsak gyengédebb, mint a szteroidos. Azt tényleg nem szabad hosszú távon használni, mert felhalmozódik a szervezetben és mellékhatásai lehetnek.
Szerencsére Gellértkének eddig pihe-puha bársonyos bababőre van, kopp-kopp.

Reditke
Mi is készülünk a talira, apa és a nagyfiam is jönne, de ők úgyis a játszani fognak a nagyobbaknak való játékokkal.

Csirkesz
Várjuk a képetKépnemsokára akkor jöttök haza, ugye?

Judy

Judy

Kép
Kép
Kép
juti
 
 


Liv
Elidel a neve 1 %- os krém.Mi is próbáltuk az eucerin olajfürdőt,az olyan 2000 ft körül van ,de nekünk az se vált be Kép Ha esetleg sok tejet iszol az lehet bűnös.Végül is ez az atópiás bőr igazán szárazság,ezért ajánlják az olajfürdőket és a testápolózást.Én minden nap kenem a gyógyszertári testápolóval.

Kép
Kép
nikk0830
 
 


Liv Kép
Bocs, hogy csak most jöttem, elég sűrű volt a napunk.
A hús az állati fehérje miatt rossz, mert az állati fehérjét nehezebben dolgozza fel a babó, és ezért kell kerülni.
A fehérjét ilyenkor jobb szopival ill. tápival pótolni.
A steroidos krémet "csak úgy" nem szabad használni, ha csak kisebb foltok vannak, és láthatóan nem szenved a gyerek a viszketéstől, akkor a hidratálással kell próbálkozni, sűrű kenegetés, és erre jobban kell lenni. Ha nem, akkor lehet a szteriodhoz nyúlni, de akkor is jobb inkább a higított elocom, mert azzal kisebb mennyiségűt visz be az ember (ezt írtam a hosszú hozzászólásban is).
Ha valami van még, akkor akár priviben is írhasz! Ne haragudj, hogy a dévényezésről valahogy elmaradt a beszélgetésünk, nagyon érdekel, hogy hogyan haladtok Dáviddal.
(egyébként nálunk Máté bőre atópiás, Levié meg szeborreás)

Orsi

Orsi
KépKépKép
icsilya
 
 


Reditke Kép
erről a szerdai dologról én teljesen lemaradtam, de mi akkor már Almádiban leszünk, így nem tudnánk menni.

Orsi

Orsi
KépKépKép
icsilya
 
 


Sziasztok lanyok!

Jo regen voltam.

Csak jeleznem, hogy mi is mennenk szerdan, csak mondjatok meg, hogy hova es mikor.

Csak en meg Zolcsi jovunk.

Mi igy jatszadozunk.
Kép

Igy allunk
Kép

Kép
Kép

Magi
Vendég
 


Orsi, hát, dévényezünk, dévényezünk. Meglátjuk, meddig. Ha stabilan fog mászni, a neurológus szerint abbahagyhatjuk. Majd meglátjuk, hogy mikor jön el ennek az ideje.
És nálatok mi a helyzet dévény-ügyben?

Kép

Kép
liv
 
 


Levi mászik, tegnap előtt felállt (apára felmászott, és kinyomta a lábait). De a karja még feszes ill. lábujjhegyezik, ezért neki kell járnia.
Máté hasra és oldalra fordul, emeli a fejét, de a mászás/kúszás legkisebb jelét sem mutatja, így már vele is 2szer járunk. Mostanában hason néha húzogatja a popsiját, de a négykézlábra állástól még iszonyú messze van.
"röviden" ennyi. Mindekét gyerekkel heti 2 órát járunk. Szerencsére már nem üvöltenek alatta, így nekünk is jobb.

pusz. Orsi

Orsi
KépKépKép
icsilya
 
 


Sziasztok!
Ha leirna valaki megegyszer szerdan hova es hanyra menjunk, megkoszonnem:
csengo
Vendég
 


Sziasztok!

Noémi, utólag boldog névnapot kívánok!
Csirkesz, neked pedig boldog szülinapot!

Várom a talit! Gyorsan futottam el az elmúlt napok termését, így nem tudom, hogy írtatok-e valami róla még. Ha van vmi fontos tudnivaló, szóljatok, légyszi!

Nem tudtok vkit, aki a X.kerületben lakást keres? Áruljuk a miénket (68 nm-es).

Üdv,
Andi

Babák csodaszépek!!!
Vendég
 


SziasztokKép

Jó lesz Nektek csajok,hogy taliztok a héten majd lélekben Veletek leszek,meg remélem fotók is készülnek!Én is max olvasó üzemmódban vagyok,mert hétvégén elkezdtük a lakás nézéseket,minél hamarabb menekülni tudjunk ebből a házból.Kutya még mindig alattunk 1 hete egyszer vitte ki a nő,akkor is örjöngött a lépcsőházban.Nem kapkod a hivatal ez ügyben,pedig azt hittem az előzmények után hamar intézkednekKép.Pici drága lányomnak meg minden este megígérem,hogy már nem sokáig kell szenvednie a felső"állatoktól",anyáék keresik a megoldást.Találtunk egy szuper,bár kisebb lakást de oda sajna ketten is pályáznak rajtunk kívül,légyszi drukkoljatok!!!Elnézést,hogy most csak magunkról írok,de kevés szabadidőmben bújom az ingatlan+bankos honlapokatKép.

Szép napot MINDENKINEK!

Viola
h_viola
 
 


Viola,
Merre kerestek lakást? Mi pont most áruljuk a X.ker-ban a 68 nm-es, 3 szobás lakásunkat. Nem érdekel? Emailben tudok küldeni képet is.

Lányok, nem tudunk ma menni a talira anyagi okok miatt. Nekem túlságosan hó vége van, és mindkét gyereket vinném, és mivel mindketten betöltötték a 6 hónapot, elég szép összeget kellene fizetni. Nektek jó szórakozást! A legközelebbi talit szerintem szabad ég alatt kellene szervezni, már jó idő van/lesz.

Üdv,
Trompipi
Vendég
 


Hahóóóóóó! Hol vagytok? Milyen volt a tali?
Vendég
 


Sziasztok!!Kép

Nagyon jó volt a tali, de tegnap nem tudtam semmit sem írni a babanetreKép Arról is volt szó, hogy nyitunk a babaszoba.hu-n egy ugyanilyen című topikot, ha mindenkinek van kedve, lehet oda írni ezentúl. Babaszoba.hu/Csevegő/Tipegőn belül a 2004 őszi kisbabák topik már működik. Mi a véleményetek? Sokan panaszkodtak, hogy mostanában elérhetetlen ez a fórum, ott folytathatnánk.

Olyan jó volt látni a gyönyörű babákat és végre a mamák is talizhattakKép Bár sokat nem tudtunk beszélgetni, mert a cseppek aktívak voltak, de klassz a játszóház nagyon, kár, hogy Ákost nem tudtam vinni, de még köhécsel, és nem akartam a babák közé vinni. Ma reggelre Bazsi is elkezdett kicsit köhécselni, remélem, semmi komoly, eddig még nem volt semmi baja.

AndiKép Kár, hogy nem voltatok, beszéltünk is arról, hogy legközelebb szabadban lesz a tali és lesz terülj-terülj asztalkám, mint nyáronKép

ViolaKép szorítok, hogy minél hamarabb találjatok jó lakást és jó szomszédokatKép

OrsiKép Gratula a felálláshozKép

Pusz mindenkinek
Lau
lau
 
 


SziasztokKép

Akkor én is megpróbálom a BabaszobátKép

Azért sajnálom, mert itt olyan jól átláthatók a hsz-ok, meg nagyok a fotókKép

Remélem akkor mindenki átjön amodaKép
(még azért ide is benézek majdKépKép)

Pusz
Anita

KépKép
KépKép
vasani
 
 


Benézek én is oda.
Andi
Vendég
 


Maccs,
írnék neked mailt, de az új profilodban nincs mail cím.
lszi küldj egy levelet az enaszados@hktv.hu -ra, mert ezt a nyamvadt fórumot nem biztos, hogy megint meg tudom nyitni.
köszi

Edit
Kép


Kép
reditke
 
 


Sziasztok!

Mi sem voltunk talin, mert Hannának eléggé folyik az orra, és kedd éjjel láza is volt.
Egy kicsit az ár is elriasztott, mert én csak 3 gyerekkel együtt tudok menni du., és mivel mind elmúlt 6 hós, ez nekünk óránként 2400 Ft-ba kerülne...Kép (Sok helyen csak 1 év feletti gyereknél kell fizetni.)

Benéztem a másik topikba is, de nekem egyszerűbb ide irogatni, mert itt több topikba is szoktam, de majd azért azt is nézem...

Beszti

KépKép
KépKépKép
beszti
 
 


Hali
Mi is jól éreztük magunkatKépÖrülök, hogy találkoztunkKép Akivel nem tudtam beszélgetni, attól bocsiKép
Gergő is szereti ezt a játszót nagyon.
Mi csak 1050-et fizettünk a két gyerekre, pedig másfél órát voltunk. de lehet, hogy Kisgét nem számolták? a korát nem kérdezték meg. vagy nagyon jó a csopkedvezményKép

pusz
Judy

Judy

Kép
Kép
Kép
juti
 
 


Sziasztok!

Láttam a babaszobán a fotókat Kép. Olyan édesek a voltak a babák így együtt Kép.
Majd ide is tegyetek képeket, ha tudtok.

Timi

Kép
Kép
timóca
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?