Sziasztok Kismamák!
Gondolom(remélem) kiváncsiak vagytok Kis Marci fiunk világra jövetelére, úgyhogy elmesélem férfi szemmel milyen volt. Mint ahogy Pipocs is írta, doki után haza, felcuccoltunk, majd be a kórházba. Mondjuk azt szerintem már nem volt ideje leírni, hogy 11 óra körül csörgött az itthoni telefon, és legnagyobb megrökönyödésemre a doki volt (nem adtuk meg neki az itthoni számot, csak rádiótelefon számokat), aki érdeklődöt hogy egyáltalán akarunk e szülni, merthogy ő már mindenkit izzított, és rég bemosakodva, és tűkön ülve ott vár minket az egész kórház. Ez persze kamu volt, de arra jó volt, hogy gyorsan elinduljunk. Szép, nyugodt 80-as tempóban besétaautóztunk a Péterfybe. Egész pontosan hárman vártak ránk, nem volt semmilyen fogadóbizottság (ezt egy kicsit nehezményeztem is, de Pipocsnak nem mondtam), de legalább a portás miután levette a lakatot, kissé csipás szemmel, de elégedetten tessékelt be minket. Láthatólag tudott az érkezésünkről. Fent az osztályon két csinos nővérke között üldögélt a dokink egy számítógép előtt, éppen a mi adatainkat gépelvén (persze Pipocs még így is szebb volt mindkettőnél). Nem olyan volt az összkép, mintha bárki is aggódna valaki, vagy valami miatt, de ez furcsa mód inkább megnyugtató volt számomra. Innentől kezdve az én izgulásom, vagy inkább tanácstalanságom és bénázásom elmúlt, Pipocs viszont most kezdett izgulni. Mondta is, meg láttam is rajta. (Ebből is látszik, hogy ti lányok pont fordítva működtök). Kb. két percre átöltözött a pizsamájába, aztán már vehette is le, mert bementünk az egyik szülőszobába ahol előkészítették őt az epidurálra. Kicsit vizsgálgatták, vért vettek tőle, illedelmességből halgattuk egy kicsit a baba szívhangját (nekem legalábbis úgy tünt, hogy senkit nem érdekel rajtunk kívül), minden teljesen rendben volt. Egyszercsak jött a doki, és nekikezdett az epiduralnak. Ez nem volt kellemes, mert Pipocs fura arcot vágott, és rendesen szorította a kezem. Elég hamar megcsinálta, mert ebben nagyon profi (azt hiszem tanítja is). Ekkor fogott egy kis üvegcsét, és mondta Pipocsnak, hogy most ettől jól fogja magát érezni, és beadta neki az epidural csövön az első adagot. Megkérdeztük, nekem nem lehetne-e jól érezni magam, de nem lehetett. Pipocs tényleg jól érezte magát, de mondjuk előtte sem érezte magát rosszul. Nem voltak olyan erős fájásai hogy rosszul érezze magát, vagy nem mutatta. Közben kiderült, hogy Pipocs egy ezer éve nem látott, volt osztálytársa lesz a dokink asszisztense (legalább is ekkor még azt hittük, aztán úgy alakult, hogy mégse), akivel nagyon kedvelték egymást a suliban. Persze nagy volt az öröm, és így legalább Pipocs figyelme is elterelődött egy kicsit a rá váró megpróbáltatásról (Gondolom itt sokakban felmerül, hogy a szülés nem megpróbáltatás, meg hogy milyen szép dolog, meg ilyenek, de férfi szemmel ez megpróbáltatás. Én valószínűleg nem vállalnám, és szerintem sok férfitársam sem. Mondjuk ha mi is szülhetnénk, lehet hogy meggondolnám...). Ezek után vártunk, hogy hasson a szer, majd beadta a következő adagot, aztán megint várakozás, majd mégegy adag. Mostmár elkezdtek gyülekezni a dokik, meg nővérkék, előkészítették a műtőt, meg magukat a műtétre (beöltöztek zöld ruhába, és bemosakodtak). Pipocs átkerült egy tolható ágyra egy műtőssegéd közreműködésével, majd legalább hét méter megtétele után átrakta a műtő asztalra? ágyra? Inkább ágyra. Ennyi erővel ölben is átvihette volna, hamár ölbe vette. Annak egyébként először nem örültem, hogy egy roma műtössegéd ölelgeti a meztelen párom (már persze ha roma volt), de hamar kiderült, hogy nagyon profi a srác, semmit nem mondtak neki és mégis mindent tudott, hogy mit kell csinálnia, és nekem is ő magyarázta el, hogy mit csináljak, és hogy vegyem fel a ruhát (merthogy eddigre már nekem is be kellett öltöznöm). Bent a műtőben is nagyon profin viselkedett, bár ez mindenkire elmondható aki ott volt. Gondolom nem ma kezdte, de akkor is, minden elismerésem az övé. Bent a műtőben mire én bementem, Pipocs már ki volt terítve, és le volt takarva mindenféle zöld lepedőkkel, csak a hasa látszott ki. Engem leültettek a fejéhez, és elkezdték a műtétet. Pipocs nem érzett semmit, én meg nem láttam semmit csak azt, hogy Pipocsot összevissza rángatják meg nyomják. Oda kellett tartanom az oxigén csövét a szájához-orrához, és ahhoz hogy lássak valamit fel kellett volna állnom. Aztán kb. húsz perc múlva mondta az egyik nővér, hogy ha meg akarom nézni, vagy le akarom fényképezni, ahogy kiveszik a bébit, akkor most álljak fel. Meg is tettem. Azt még nem mondtam, hogy már az epidurál előtt elkezdtem vadul fényképezni, meg filmezni, mert megengedték. Miután kivették, és megvolt a kötelező felsírás, nekem a picivel kellett mennem, ami nem volt egyszerű, mert nem láttam jól a könnyeimtől. Végig kellett néznem, ahogy 30 cm hosszu vékony műanyag csövet nyomnak le az orrán és a száján, és szürcsögő hangok kiséretében kiszivattyúzzák a maradék magzatvizet a tüdejéből. Ez nagyon nem tetszett neki, és nekem sem. Nagyon sajnáltam szegénykémet. Felitatták a kis testéről a magzatvizet meg a vért egy törölközővel, de nem mosták meg, és nem is törölték le róla a magzatmázat. Aztán kimentünk a másik szobába ahol a csecsemő orvos lemérte minden adatát, meg feltette rá a csuklópántot. Az adatok: Név: Szabó Marcell, érkezés időpontja: 2005.05.05. 00.35, hossz: 55cm, mellkörfogat: 35cm, súly: 3290 gramm, fejkörfogat 36cm. Figyelitek ezt a számmisztikát? Mennyi ötös, meg hármas mi? (Egyébként most a 4. emeleten, a 474-es szobában vannak, hamár számmisztikázunk). Ezután a dokinő a kezembe nyomta a picit, persze egyből megnyugodot, és ahogy beszéltem neki az egyik szemét kinyitotta és úgy tünt hogy vizsgál vele. Bevittem a műtőbe Pipocshoz, aztán átadtam a csecsemősöknek(Legalább is azt hiszem igy volt, erre a részre nem emlékszem pontosan). Azt hiszem nem is tették Pipocs mellére, pedig azt mondták, hogy ebben a kórházban császár esetén is mellre teszik. A doki összevarta Pipocs sebét, aztán műtőkocsira tették, és betolták a szobába, amit az előbb említettem. Ekkorra már két óra volt, és úgy döntöttem hogy hagyom pihenni, mert reggel hatkor már keltik őket(ezt a nővér mondta), úgyhogy hazajöttem. Hát naggyából ennyi, bár ez csak rövid kivonata volt az eseményeknek, és így visszaolvasva nem tünik olyan nagy élménynek, mint amilyen valójában volt. Úgyhogy azt ajánlom minden kispapának, aki eddig bizonytalankodott, hogy bemegy-e a szülésre, hogy ne hagyja ki. Még az jutott eszembe, hogy Marci úgy néz ki, mintha két hetes csecsemő lenne, olyan szép a bőre, pedig mégcsak fél napos a képeken. Biztos azért, mert nem lett megnyomorgatva születése közben. Most már nagyon sokat írtam, úgyhogy búcsúzom. Mindenkinek szép, és egészséges babát Kívánok. Puszi: Laci
(ez vicsorgós szmájli) 
de ő egyszerűen imádja (2x vizsgáztam vele még a pocakomban szintaxisból, 1x meg szigorlatozam nyelvészetből - lehet, hogy innen a nyelv szeretete). Mi a férjemmel próbáljuk "javitgatni" az angolját, amennyire tudjuk. Minden vágyunk, hogy néhány év múlva külföldre mehessünk és ott jól megtanuljanak pl. angolul. Ugyanis 7 éves kor körül lezárul a "critical period" ha jól emlékszem igy hivják, amikor hipp-hopp megtanul külföldiül...
Kicsit már várom, a szeptember elejét, hogy újra átélhessem, még akkoris ha fáj! 
DDDD 
