A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Szülészetek, kórházak » Szent Imre kórház azaz a Tétényi - Ikea szoba &eacut


Moose,
kérdezz nyugodtan, nagyon szívesen segítünk, ha tudunk. Anyukám eddig is nagyon mama-baba-párti volt, most meg aztán, h jön az első uncsi, fél méterrel a föld fölött lebeg, és nagyon figyel az ilyen szabályozásokra. Szóval, szólj majd nyugodtan!
F.
ficánka
 
 


Na, ez jól elment 3x, BOCS CSAJOK!
ficánka
 
 


Sziasztok!

Bocsi, hogy nem irtam, tényleg elég rosszul vagyok, remélem már csak jobb lesz. Kép
Kaptam másik szobát, bár a szobatársnőm babája épp kezdett normaizálódni, de 3 nap alatt már rá is jöttek, hogy talán nem kellene fertőznöm. Kép
Azért az is story, miket hallottam már a bacijaimról Kép
Az egyik dokinéni szerint csak az itteni száraz levegő miatt van az egész, a gégészeten azt mondták, hogy terhesség alatt ez teljesen normális Kép
Mindenesetre örök hálám üldözni fogja Nyulas Jolánt, akitől nagyon jó aromaterápiát kaptam, hogy legalább levegőhöz jussak (el is határoztam, hogy kifaggatom, hol lehet ilyent tanulni) és oldan hozzállása volt, ami tényleg ritka.
Aranyosak voltak a mai osztályosok is, tulképpen készen várt a szobám, mire visszaértem a látogatóimtól, áthordták a cuccaim Kép

Manóka ma hazamehetett, remélem minél előbb megjelenik itt. Szegényhez nem nagyon mertem bemenni, nehogy átadjam a bacikat Kép

Ada: tudom, hogy már nem olvasol, de remélem megtalálsz, ha el is költöztettek...

Szült valaki a Jolánnal? Lenne pár kérdésem...

Bocs, archivot nem nagyon merek olvasni, a párom ellenőrzi, hogy ne legyen kép, mert az nagyon drágitja a dolgot, de az utolsó oldalt mindig átfutom.

Moose: S nyulad az itteni ajtóra kellene rászabaditani, kirágna innen engem Kép

Jó hetet mindenkinek!

Oxigen

KépKép
oxigen
Györköny
 
 
 
 

 
 

Kis vörösbor vérré, kis sör tejjé válik. Bizonyított!
Kép

Zsanci!
Sliding doors? (asszem: A nö 2x? Kép Ugye milyen jó film?
neet
neet
 
 


Hej, Ada!
Nem várod meg a holnapot????? Na, jó...Kép
Akkor majd Kriszta, ugye????
Neet!
Nő 2x tök jó!! én egyébként a nő 3x-ra gyúrok...
Oxi!
Továbbra is jobbulást, de az már jó hir, hogy átraktak máshová...
Egyébként aromaterápia RULEZ!!! Nekem anno első szülés után tök jó volt a gátsebre, kb 2 nap alatt elmúlt, miután elkezdtem.
Kár, hogy a homeopátia és az aromaterápia együtt nem rulez, de külön külön mindkettő ...rule Kép
Egyébként nagyon sok könyv van aromaterápiával kapcsolatban, tök tök jók!!!

ALkohol kis mértékben talán tényleg nem méreg...19 éves koromig egy kortyot sem ittam...Kép
zsanci, a jókislány...vagy vénlány...Kép

Kép


ZsanciKép
...hogy az utolsó emlékünk egymásról egy szép mosoly legyen...
zsancikant
 
 


Gigi, koszi a valaszt. Senki tobbet? Es szerintetek akkor lehet most apazni, vagy varjunk, amig kiderul, hogy miaszoszvan? Az biztos legalabb ket het, mire idopontot kapok a dokinal... Kép

Oxi, szivesen kiragna titeket barhonnan, de valszeg nem engednek be. Kitartas es millio drukk. Tenyleg mikorra is vagytok kiirva?

Ficanka, megegyszer koszonom a segitseget. En mindharom hozzaszolasodnak orultem Kép
moosejaw
 
 


Gigi,
küldtem választ, jó hosszút, tudod, csak napok kérdése ... :D

Oxi,
jobbulást kívánok én is Neked! Örülök, h az aromaterápia bejött, tök jó dolog szerintem is! Adáról tudsz valami "belső" kh-i infót?

Adának és Krisztának sok drukk!

Alkoholról eszembe jutott, hogy ápr. 30-án voltunk a Tabánban koncizni, én már ugyi nagy pocakkal. Namost mindenki elment pisilni - söröztek, és attól aztán sokat lehet -, én meg ott ültem a domboldalon a nagy pocimmal, mindkét kezemben 1-1 bontott sörrel, amit tartani kellett, mert ha lerakom, legurult volna, meg még a lábammal is támasztottam egy doboz bontatlant. képzelhetitek a sok-sok glasszáló ember arcát ... vicces volt.
ficánka
 
 


Adanak nagy DRUKK, h hasson a koktelja, ha mar igy alakult, h ilyen turelmetlenek az orvosok...Kép

egyebkent a hasmenes szulest elosegito hatasat en csak megerositeni tudom. a pocakossagom vege fele a parom hazahozott egy "kellemes" hanyos-hasmenos influenzat. par nap mulva en is elkaptam: aznap reggeltol estig hanyas+hasmenes, ejjel kez+lab-fajas, aztan masnap kora reggeltol szules. ekkor meg csak epp betoltottem a 39. hetet. bar a mehlepeny szerint kb. idoszeru volt. de talan lett volna meg par nap e "segitseg" nelkul...
ja es azt talan mondanom sem kell, h az influenzat mintha elfujtak volna: a szules meggyogyitott!KépKépKép ez azert eleg jo gyogymod, nem???

"Tell me why are we so blind to see
That the ones we hurt are you and me?"
Coolio
recca
 
 


Lányok, HELP légyszilégyszilégyszi!

1-2 dolog hiányzik még, amit be kéne szereznünk a bébi érkezéséig. Babakád már van, amit a nagy kádra helyezve gondoltam megoldani a fürdetést. Szerintetek elég lenne két jó széles deszkára helyezni v. láttam a brumimaciban fémből készült szerkezetet erre a célra, inkább vegyük meg azt? Nem drága, csak nem akarok felesleges cuccokat! Szóval szerintetek?

Ficánka (aki 37hetes, de nagyon rutintalan mamma még)
ficánka
 
 


moose,

szerintem nyugodtan,nincs összefüggésbe a kettő!!!!!ha én ilyenkor nem apáznék,sose szexelnénkKép

ficánka,
még semmiKép
a kád téméban nem tudok segíteni mert én tipikusan az vagyok aki mindent megvesz és utána a felét elajándékozza mert nem használtaKép
Vendég
 


Ficanka, en is eleg gyorsan tagultam, de en nem hanytam meg hanyingerem sem volt. vagy csak azert mert azon a reszen mar tul voltam?? KépKép
mindenesetre tenyleg ne eld bele magad, mert kinek igy kinek ugy... na, ez nagyon bolcs volt... KépKép

"Tell me why are we so blind to see
That the ones we hurt are you and me?"
Coolio
recca
 
 


Most olvastam egy infót az nlcafén, h a bebicipo.hu-n lehet egész olcsón Siesta minőségű cipőt rendelni. Gondoltam, szólok!

F.
ficánka
 
 


sziasztok!
Ada Hirek:
NST megvolt, 10 percesek voltak, de egyelőre abbamaradtak!
Drukk indul ezerrel...Kép
HAJRÁ ADA!!!!

Kép


ZsanciKép
...hogy az utolsó emlékünk egymásról egy szép mosoly legyen...
zsancikant
 
 


Ficanka, az elozo meg egy tegnap esti temahoz tartozik KépKép
kad-tema: en biztos nem vennek ezert egy kulon szerkezetet. de en a szukseges dolgok beszerzesere is nehezen szanom ra magam Kép Gigit ellensulyozando...KépKép

"Tell me why are we so blind to see
That the ones we hurt are you and me?"
Coolio
recca
 
 


Recca,
köszi a bíztatást! úgy vagyok vele, h mindegy, lesz ami lesz, biztos fájni is fog, de az TUTI, hogy életem nagy élménye lesz ... hú, de okosat mondtam :D

Gigi,
türelem, majd odaér.

Másik tanácstalanság: elég száraz a levegő nálunk itt a tetőtérben, ezért szoktunk párásítani is egy melegpárásítóval, de a hálóba - ahová jön a bébi - inkább hidegpárásítót vennénk. körülnéztem, láttam h van olcsóbb pl. HAUSER, meg drágább is a NOVETEX-nél (BIONAIRE vagy mi). használtok ilyesmit? ötlet?

F.
ficánka
 
 


ja, de ez akkor már nem is nst, hanem ctg, ugye???? Kép Kép
zsanci. a stréber

Kép


ZsanciKép
...hogy az utolsó emlékünk egymásról egy szép mosoly legyen...
zsancikant
 
 


Zsanci, Ruz, en is csatlakozom a "fiatal pasikat szeretok" klubjahoz: az en parom 3,5 evvel fiatalabb nalam. v. en vagyok ennyivel oregebb? bar rajtam nem latszik, h mar annyi vagyok amennyi...Kép
amugy meg annyira nem szamit. v. inkabb: nem az evekben merheto kor szamit. azt hiszem.

"Tell me why are we so blind to see
That the ones we hurt are you and me?"
Coolio
recca
 
 


Ficánka!
Mi bionaire-t használunk...de nem az uh-at, hanem a simát. Elég hangos. Most srórolunk egy uh-sra. Az SOKKAL halkabb és szemmel láthatóan több párát nyom...és filtert sem kell benne cserélni...

Kép


ZsanciKép
...hogy az utolsó emlékünk egymásról egy szép mosoly legyen...
zsancikant
 
 


nst=ctg, nem?

"Tell me why are we so blind to see
That the ones we hurt are you and me?"
Coolio
recca
 
 


Recca,
emlékeztem még, tudtam, h mire gondolsz. mi még eddig nem találkoztunk, ugye? szóval helló! kád-témában szerinted elég lesz a deszkás megoldás? én szívesen vásárolok neki, nagy szerencsém van, mert 2 percre van egy tuti jó bababolt, ahol mindent meg lehet kapni. csak tényleg nem akarok felesleges dolgot kerülgetni. meg gondolom, h 10 hónapos korában már nyugodtan jöhet a nagy kádba, nem?

Zsanci,
köszi az ADA-híreket, drukkolok továbbra is nagyon! HAJRÁ ADA!
ficánka
 
 


Oxi, mit kell ilyenkor kivanni, h neked minel jobb legyen? mert en azt kivannam, ha mar az a "tisztelt, nagytudasu" igy elbant veled. a sajat dokidat nem lehet(ett) meggyozni, h ne tartsanak bent? vagy lemaradtam valamirol, es jogos, h ott kell lenned.KépKép

"Tell me why are we so blind to see
That the ones we hurt are you and me?"
Coolio
recca
 
 


Ezt az NST CTG dolgot már én is akartam kérdezni Tőletek, mert a dokim azt mondta, hogy majd 37 hetesen találkozunk az első CTG-nél a kh-ban, és amikor a szülésznővel egyeztettem az időpontot, ő már NST-t mondott. Szóval?

Közben a háttérben megy a győzike, ez a kiscsajszi (virag) eszméletlen! A kedvesem hatalmasakat röhög!

Zsanci,
köszi az infót, akkor veszünk egy ultrahangosat, az olyan 25e körül van asszem, de megnézem.

F.
ficánka
 
 


ficánka,

nekünk Boneco van,kiba....tt drágaKépés mi igazából alig használtuk!
mert ha a legkisebbre is állítom olyan mintha köd lenne a lakásban és fosok hogy leesik a tapéta meg felmondja a tv a szolgálatot meg ilyesmik......
mert hogy 5 percen belül minden tiszta fehér,olyan mintha poros lenneKép de a világon mindenhova kiül a páraKép
szóval én most nem vennék,csak azért vettünk mert a bálintnak 2 hónapos korában szamárköhögése volt és utána féltünk hogy nehogy kruppos legyen és abban az időben használtuk ezerrel!!!!!
Vendég
 


Sziasztok!

A segítségeteket szeretném kérni: Bálint Balázs magánrendelőjének elérhetőségét keresem. Tudnátok írni e-mailben telefonszámot, hogy ez a szám mikor hívható, és a rendelő címét? Nagyon szépen köszi előre is!!
Ja, a cím: (spam kerülő formában :-)
turani kukac gmx.net

Mindenkinek jó babázást!
Andi
agostona
 
 


Ficanka, ha nekunk lenne kadunk en valoszinuleg abban furodnek a picurral egyutt, mint azt tobben teszik itt is. hja[mely sohaj].
viszont minalunk baromi keves a hely, ezert mindent ketszer meggondolok, mielott megveszem. foleg ha mashogy is meg tudom oldani.
szoval lehet, h nem en vagyok a te emberedKép
de az is lehet, h mar megvalaszoltad a kerdest... KépKép

"Tell me why are we so blind to see
That the ones we hurt are you and me?"
Coolio
recca
 
 


gigi,
köszi az infót. magunk miatt is gondoltuk, mert fájni szokott néha a torkunk, annyira kiszárad reggelre. ha meg bent szárítom a ruhákat, akkor nincs ilyen. direkt szoktam oda nedveset tenni ezért. de ez a Boneco tényleg nagyon bitang lehet!
F.
ficánka
 
 


Agostona!
Sajnos segíteni nem tudok, de olvasgass minket, nagyon vicces csapat vagyunk. Kép Már van valaki a pocakban?

Ficánka!
Nekünk nagyon bevált a nagykádra tett pelenkázólap, aminek vannak ilyen bigyói, amivel a kiságyra is biztonságosan rátehetö (nem csúszik le, beakad). Eszter már 5 hós elmúlt (jéééKép) és minden nap hasznos eszközünk. Asszem 3-4 ezer között van, szóval tuti jó. (Ösrégi kép profilban. Kép )
neet
neet
 
 


Hi!

Kicsit elmegyünk Velencére és annyit írtok,hogy csak na.

Moose!

Már biztos késő,de szerintem nincs gáz a kakával.

Ildi!

Nekünk babakocsira csatlakoztatható az autósülés,hogy ha elalszik ded akkor ne kelljen ki-be pakolni de én sem szeretem és Panna sem mivel Õ kizárólag hason alszik és egyébként is olyan szerencsétlenül ül benne szerintem.

Jucus
20170114224602
 
 


Recca,
mekkora korától lehet vele fürcsizni?
igen, lehet h megválaszoltam, de olyan tanácstalan vagyok vagy nem, vagy igen ...? :D

Andi (Agostona),
én sajna nem tudok segíteni, nem hozzá járok!

F.
ficánka
 
 


Neet,
köszi, ez is jó 5letnek tűnik, két legyet egy csapásra ráadásul! láttam ilyesmit a brumimaciban, meg is fogom nézni!

Tényleg köszi csajok, olyan rendesek vagytok, hogy segítetek, egészen meghatódtam! :D

Jucus,
neked van Pannád és Somád, ugye? A babaneten láttam képeket, róluk van?

F.
ficánka
 
 


Ficánka!

Mostan vagyunk a babaneten,és a babaszobára gondoltál ugyi?!KépNekem vannak ők!

ÉS Soma beteg lett most:fáj a pocakja és büdiket pukizott és kicsi láz,de adtam Belladonnát neki és most ruhástól alszik az ágyunkbanKép

Jucus
20170114224602
 
 


ficánka,
mail ment
Vendég
 


Sziasztok!
Oxi, kitartás!! Én szülés előtt 3 hetet voltam bennt a H-ban magas vérnyomi miatt, így naggyyon átérzem a helyzeted. ( karácsony szilveszter is beleesett Kép )Én mindig arra gondoltam ki fogom bírni nem leszek szomorú csak pihenek hogy manócska fejlődjön. A lényeg hogy jó kezekben és biztonságban vagytok.
Kriszta, igen van egy váz amire rá lehet tenni mózest( amit mi nem vettünk) + sportülés ami csak 6 hótól használható. Már bánom hogy nem vettünk mózeskosarat. Ajánlani tudom mindenkinek, szerintem egy pici babának az a legkényelmesebb. A hordozó ( autósülés) meg kész kínzóeszközKép
Apát most fűzöm egy új,könnyű kocsiért a mostani hyper-szuper helyett.
Ada drukk nektek!! ( nagyon irigyellek!)
Köszi Kissün! Kép Nem abban a lakásban lakunk amit felújítunkKép
Lányok! Nem lakik valaki a IX. kerben, tompa utca környékén??
Ficánka!
Az én kis Virágom beceneve is Ficánka Kép Kép
Szerintem az állvány (kádhoz) felesleges ha rá tudod tenni a kádat valami másra.
Mindenkinek jó éjszakát!
monesz
 
 


Csajok!
NST a módszer neve (non stressz teszt) a CTG pedig a műszeré (azt nem tom pontosan). Na, most nagyon okosnak érzem magam! Kép

Adának nagy drukkkk!!! Kép

Ficánka!
Hú, most akkor még bonyolultabb ez a gyed dolog? Jaj! Elvileg júni 24-re vagyok kiírva, a gyedem 27-én jár le. Szerintem tuti megszülök júniusban, és szerintem 27 előtt, legalábbis most azt érzem. Szóval akkor így mi a helyzet? Örök hála Anyukádnak!

Norka!
Köszi a sztorit! De mi volt ez az infúzió a sztreptoval? Én Petránál szuriba kaptam antibiot, de sajnos már nem tudtam kettőt, mert megszületett Kép, így szegény ő kapta 3 napig, amíg ki nem derült, hogy negatív. Mikor a múltkor beszéltünk erről a dokimmal, és felidéztük, hogy Petra is milyen gyors volt, mondta is, hogy akkor most majd ...-t (valami gyógyszer neve, de elfelejtettem) kell kapnom. Lehet, hogy erre az infúzióra gondolt? És akkor ha ebből egy lemegy az tuti védettség a babának?

Neet!
Megint jöttök itt nekem ezzel a "bevállalós" dumával! Kép Fújjam le a talit? Kép Tökre örülök, hogy jöttök, ne izéljetek máá! És ha tényleg szülök, akkor úgy lesz ahogy Zsanci írta: valaki bevisz, többiek Petráznak, na? Kép
De azért inkább ne akarjátok, hogy 35+3-mal szüljek, jóóóó?!

Bogárka

Bogárka
KépKép
KépKép
bogárka75
 
 


Jucus!

Köszi! Egy szavazattal több, hogy ne vegyek olyan kocsit!

Ficánka!

Nekünk Bionaire hidegpárásítónk van! 7ezer mani volt, viszont rohadt hangos! Nekünk is kiszárad a torkunk reggelre, csak az a gond, hogy akkor is, ha megy a párásító! Valahol itt a babaneten olvastam olyan tapasztalatot, hogy az olcsó párásítók nem nagyon jönnek be! Szóval, ha van rá lehetőségetek, akkor UH-osat érdemes venni!
Egyébként érdemes venni egy páramérőt, 5e mani körül van! A dokinéni szerint lehet, hogy nálunk nem a száraz levegő miatt van a torokkiszáradás így családilag, és lehet, hogy igaza van (de akkor mitől???), mert pár napja kaptunk kölcsön egy páramérőt és állandóan 80% körül mutat! A normális 50%! A fölött már nem egészséges, penészgombák szaporodnak stb Van valami pingvin formájú UH-os, 10-15e mani között van! Arról azt hallottam, hogy jó! Láttam az Auchanban olyat!
Elég kimerítő voltam?

Ildi
ildi76
 
 


Oxihiradó

Ada a szülőszobák előtt, a párjával. Még nem tudja mi lessz, a babája mocorog, fájásai elmúltak. Ha pontosat tudok még ma mindenképpen jelentkezem.

Oxigen (lejegyezte OxiApa)

KépKép
oxigen
Györköny
 
 
 
 


Bogárka!

Dalacint adnak a Streptora! Állítólag elég az 1 infúzió! A biztonság kedvéért adnak 2X! Timinél nem csináltak tesztet, ezért paráztam is rendesen, nehogy baja legyen!Kép A hülye gyerekdoki szerint nem kell, ha az anya kapott antibiotikumot!

Ja, azt még akartam írni, csak mindig elfelejtem, hogy

Norka!
Jó a szüléstörténeted! Tetszett!

Hú, nem tudom most hirtelen ki küldte azt a jógás videót, de tök jó! Honnan lehet leszedni ilyeneket?

Jó éjt!
Ildi
ildi76
 
 


Jucus,
nagyon szuper aranyos kiscsajod és kiskrapekod van (és apu is szimpi)!

Monesz,
én itt lakom közel, miért?

F.
ficánka
 
 


ctg=cardiothokografia KépKépKép

"Tell me why are we so blind to see
That the ones we hurt are you and me?"
Coolio
recca
 
 


Ficanka, szerintem egesz koran el lehet kezdeni az egyutt furdest. nyilvan azert a koldokcsonk leesese utan...Kép

"Tell me why are we so blind to see
That the ones we hurt are you and me?"
Coolio
recca
 
 


Ficánka!

Apát milyen képen látod?

Jucus
20170114224602
 
 


Ildi, a fejenallva szopizosra gondolsz? azt en linkeltem be, de mire vonatkozik a kerdesed: hogy ilyen "vidamsagosat" v babasat v...???

"Tell me why are we so blind to see
That the ones we hurt are you and me?"
Coolio
recca
 
 


Ildi,
asszem az a pingvin formájú a HAUSER, és azt én is láttam 10e körül. ha az is UH, akkor az tök jó lesz. köszi az infót!

Bogárka,
ha biztos megszületik júniusban, akkor OK, de egyébként kérheted a TGYÁS (ami 168 napig jön) megállapítását a szülés előtt max. 28 nappal, és akkor kicsit előbbre kerül a GYED. így most ugyanannyi lesz a TGYÁS-od, mint korábban (mint a táppénz). csak az a fontos, h a kettő között ne menjél táppénzre, hanem a mostani GYED-edet követően rögtön igényeld a köv. babóca utáni ellátást. kifizetőhelyen dolgoztál?
ficánka
 
 


Jucus,
tegnap nézegettem, úgy egymás mellett voltak Somával ... vagy lehet, h ő egy másik Soma? most megyek már aludni, de hónap megnézem mégegyszer ott, ahol írod!

Mostmár ne sokat írjatok, menjen mindenki romantikázni! :D

Jó éjszakát, szép álmokat, finom csókokat!

F.
ficánka
 
 


Amikor már szülsz,akkor nem nst, mert akkor már van stressz...Kép én ezt hallottam, de lehet, hogy nem figyeltem eléggé...????
Hello Jucus!
Somának jobbulást!!! Egyébként ma B is az ágyunkban aludt el...ez egy ilyen nap...Kép
ééééés, B is van a babaszobán...mily meglepő, Borisz cimmel...még ősrégi képek, de tuti cukik...Kép
Oxi biztos örül, hogy hamarosan ismét régi barátot köszönthet...Kép
Ada, kártyát vittetek???
és indulok a mókusok elé, de szeretem ezt a gáspár családot...és az "akcentusuktól" meg egyenesen elájulok!!!!! Azt nagyon nagyon szeretem. Igy beszélt egy csomó szlovákiai magyar barátnőm...imádtam őket hallgatni...Kép Kép

Kép


ZsanciKép
...hogy az utolsó emlékünk egymásról egy szép mosoly legyen...
zsancikant
 
 


Ficánka!
A pingvines is uh-s. Mi is arra gyúrunk...

Kép


ZsanciKép
...hogy az utolsó emlékünk egymásról egy szép mosoly legyen...
zsancikant
 
 


joccakát csajszik,megyek tentikézni apucivalKép
Vendég
 


Szia Lányok!

Most csak röviden. Lillus szombat vasárnap on the edge volt. Rég láttam tőle ilyen hisztit. Most az a legújabb, hogy nem akar a babkocsiban elaludni és mega sírást rendez. Bár hulla fáradt inkább ki akar jönni és nézelődni. Ez rossz ómenKép

Ma beszéltem Manókával. Rendben hazértek. Nagyon ügyesek, mert tejci beindult ezerrel, Emma nagyon ügyesen szopizik és nem sárgult be. CSak gratulálhatunk nekik, de tényleg! Remélem nemsokára ő is bejelentkezik!Kép

Ja nem is dicsekedtem, hogy milyen jó volt Kisünnel+Dócival talizni és játszózni! Ha kiváncsiak vagytok itt egy kép:

Kép

Remélem megismételjük!

Ada veled vagyunk!

Na jóccakát!
beetrix
 
 


Recca!

Poénos klippekre gondoltam, de babás is érdekel, ha vannak valahol ilyenek gyűjtve!

Ildi
ildi76
 
 


Ficánka,
nekünk van két keresztlécünk a kiskádhoz, ami így a nagykádon van - ill. volt mert most már nagykádas lett a leányzó Kép - nagyon kellemes volt, mert nem foglalt extra helyet, és a víz sem a földre hanem a nagykádba fröcsögött Kép... na jó, amikor dóci megtanult lubickolni meg spriccelni, akkor beterítette a fél fürdőszobát, de csak a FÉL fürdőszobát KépKép

Ada,
drukk ezerrel innen is Kép

Norka,
köszönöm a szüléstörténetet, oly jó lenne már megint... KépKép

Moose,
akkor húzzunk bele, azt szüljünk együtt! Kép És megigérem, hogy nem fogok melleted alkoholt vedelni Kép Kártyázni tudsz? Kép

Beetrix,
én is nagyon élveztem, felőlem bármikor újra Kép legközelebb majd én megyek Kép

vera
kisün
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?