A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Szülészetek, kórházak » "DÉVAI INTÉZET, DÉVAI DOKI"


Roxal, remélem meglesz a vizsgád! Ez annyira jellemző, hogy mindig akkor nem akar rendesen megjönni, amikor kéne Kép

Lányok, én lassan elindulok bentről, most már hamarosan mehetek a dokihoz. Szorítsatok nekem, hogy minden rendben legyen!
png
 
 


Png!

megy a drukk nagyon, aztán írj, hogy mi volt!

Még nem tudom, mi lett a vizsgámmal... Valami már haladhatna rendesen!

Eszter
Kép
roxal
 
 


PNGKépKépKép Gyerünk, hozz szép és jó híreket, meg képet!!!

StellusKép HÁt, nemhogy elcsodálkozott, teljesen kiakadt ma reggelre az uram. Persze nem a cérnás miatt, hanem úgy egyáltalán. Hogy lassan csak erről fogok beszélni, és hogy miért nem tudom elfogadni, hgoy nem lesz és kész. Hát, köpni, nyelni nem tudtam, és csak azért nem bőgtem,mert már indultam a suliba tanítani. De alig tudtam koncentrálni, nem is érdekelt az egész. Annak tudom be, hgoy ma lesz este egy rendezvény, amin Õ a házigazda, és kicsit feszült az utóbbi napokban. Szóval a kiakadás nem a varrás-cérás dolognak szólt, hanem annak, hgoy egy ideje mondogatom, hgoy mi lenne, ha örökbefogadnánk....Nekem az is jó lenne. De Õ teljesen elzárkózik, enm tudja elképzelni, hogy másnak a gyerekét felnevelje. Szerintem meg csak meglátná és megszeretné azonnal....
SZóval ilyen vívódásaink vannak és ez kicsit még nehezebbé teszi a mindennapokat.
Lehet, hgoy tényleg megőrültem, hogy állandóan ezen jár az eszem?Kép

RoxiKép MIkor tudod meg???

Holnap nagy buli lesz nálunk családi találkozó, csak úgy), jön az egész nagy család hozzánk, úgyhogy lassan kezdjük is a sütést-főzést anyuval. Olyan 60 főre számítunk. Kisebb lakodalom lesz. és természetesen számos bébi és egy kismami és a tesóm egyéves totyogója. Meg fogok veszniiiiiiiii

bocsialelkiért, a

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Fourth Birthday tickers
Lilypie Second Birthday tickers

Lilypie Pregnancy tickers
madaran
 
 

 
 

Madaran

Én is állandóan csak ezeken gondolkodom és Apán néha látom is hogy unja. Szóval őket is meg kell érteni, nekik ez teljesen más érzés. Szerintem az örökbefogadáson még korai gondolkodni, hiszen még bármi lehet. Én azt várom legjobban, hogy meglássam majd benne Apa vonásait.

Lkt!
Na mi újság??????
Hogy volt, mint volt?
emi31
 
 


Sziasztok!

Ma volt a nagy menet. 7.30-ra kellett mennünk (4.50-kor kelrtemKép), gyors reggeli UH, ahol is kiderült, hogy van egy már 33 mm-es tüszőm (a többiből is 21 mm volt a legkisebb), úgyhogy délre kellett visszamennünk, kevés várakozás után engem hívott be először a 3 inszemes lány közül.
Az egész egy pillanatig tartott, (tényleg nekem kellett a spermákat tartanom, Enigma) időközben elkezdődött a "folyásom" (méhnyakváladék), tehát a 33 mm-s valszeg már annyira izgult, hogy Apa érkezése előtt megadta magát. Végülis ez így szerencsés.
Egy baj volt, hogy Apától csak 2 millió jó spermmucit tudtak összeszedni (16,5 millióból), ami elméletileg 2 tüszőre elegendő. Holnap és vasi reggel rá kell segíteni "házi" módszerrel. Ráadásul az össz spermának csakKép a 37%-a volt rendben morfológialilag.Ennek az adatnak elméletileg 50 % felettinek kellene lennie.
Abban maradtunk végül, hogy csak 1 spermuci kell nekünk, ami ügyesen betalál. Illetve hogy ha sehogy sem sikerül, akkor megyünk lombikra. Ezt én úgy értettem, hogy biztosan nem akar a 6 inszemen végigmenni. Persze nem is kell!!!KépKépKép Kaptunk lelki fröccsöt az Ági nővérkétől, tudjátok, fő az optimizmus!!

Estére visszaolvaslak benneteket, most sétáltatunk egyet Keksz kutyán.

Png! Nagyon várlak!!!
lkt
 
 


Sziasztok, megjöttünk Kép Kép Kép
Kaptam a doktor bácsitól egy papírt, amin az szerepel, hogy egy 5 hetes élő magzat Kép Még alig hisszük el Kép
Lkt, pár hét múlva hasonló híreket várok tőled!!!! ++++++
Lányok, majd még jövök, csak gondoltam, gyorsan megírom nektek a hírt Kép
png
 
 


AnnácskaKép

KitartásKép Az én férjem nem lett volna ellene az örökbefogadásnak, de nem tettünk érte semmit. Valahol nagyon mélyen éreztem, hogy nem lesz rá szükség. Szerintem aaz örökbefogadáshoz nagyon elszántnak kell lenni és nagyon nagy alázat. Az embert néha (gyakranKép) a saját gyereke is kikiészíti. Hát nem tom. Én mindig figyeltem volna, hogy milyen a természete, ki tudja ki szülte? Éppen ezért minden elismerésem aki adoptál.
Szorítunk mindenkinek.

A táblázat szupi. Olivér okt.28-án született, én 29 éves vagyok.

Egy kis ösztönzés:
Kép

Puszi mindenkinek, megyünk fürdeni

KépKép
gigi28
 
 


Ja még annyi, hogy Olivér is ICSI-s de én nem engedtem az amniot!

Puszi

KépKép
gigi28
 
 


Roxal Kép
Nekem is egy napot késett lombik elött, biztos az izgulástól van. Holnap is dolgoznak, fel fogod tudni hívni? Vagy hétfőre marad a dolog?

Png Kép
Gratulálok Kép Fényképet nem kaptál róla? Tudom, hogy még csak egy pötty, de azért olyan jó látni Kép

Timi Kép
Jövő héten már remélem egy kismamával találkozunk Kép Drukkolok annak az egynek spermucinak, hogy célbaérjen, de az se baj, ha kettő ér célba.
Egyébként lehet, hogy az izgulástól volt rosszabb a férjed eredménye.

Anna Kép
Jaj, nagyon sajnálom, hogy ilyen ingerült volt veled reggel a férjed. Az örökbefogadáson szerintem is korai még gondolkodni, de azért nagyon rossz lehet, hogy nem partner ebben a lehetőségben.

Stella Kép
Nagyon jó lehet a szoba. Tényleg tegyél fel rőla képet, had legyünk rád még büszkébbek.
A varrás nem gáz, tényleg teljesen túl lehet élni. És ha jössz varratni, akkor legalább tudunk találkozni Kép

Wish

wish
 
 


Gigi Kép
Nagyon édes a fiad. Kép Direkt visszakerestem, hogy hényadikáón született, de ezek szerint sikerült mégis elbénázni. Öregítem itt szegény kislegényt Kép Javítom!

wish
 
 


Png! Jaj de jó!!!!!!!!!!!!KépKép Mikor kell menned újra? Neked is rá kellett állni a mérlegre meg mértek vérnyomást?? Vgay majd csak következőre???

Anna!
A pasiknak ez nagyon nehéz, érthetően nem értik a sok aggódást, mert teljesen máshogy vannak kódolva. Különben biztosan csak egy mélypontról van szó, szépen "felálltok" és kimásztok belőle, mert végülis szeretitek egymást!Kép

Gigi!

Nagyon édes a kisfiad! Gyönyörű kis tiszta tekintete van a szép kék szemével és a fehér bőrikéjével!Kép

Stella! Mutasd azt a remekművet, had lássuk!!
lkt
 
 


Hello csajok, itt vagyok.
Elment anyukám így 3 nap után. Mondtam is neki, jöhetne sűrűbben, így gyorsabban telnek a napok, hetek. Még 4 hónapot minimum ki kellene bírnunk egyben. Drukkoljatok csajszik!!!!

PngKép!!!!! Hurrá, hurrá!!!! Nagyon jó hír, nagyon gratulálok!!! Ez hihetetlen. Még emlékszem mikor elkezdtél írogatni, meg hezitáltál nagyon sokat a Dévain, most meg.... látod jól döntöttetek. Meg valahol érezted is te, hogy nincs veletek semmi gond, csak van egy akadály, amit most aztán sikeresen vettetekKépKép Vigyázz magatokra!!!
TimiKép Szurkolok nagyon az inszemhez!!! Sajna a Dévai végigcsinálja mind a 6-ot (persze nektek nem lesz többKép), nekünk semmi esélyünk nem volt így, de mivel volt egy HSG-s papírom arról, hogy van egy átjárható pvezetőm (petéket termelő p.fészek nélkül...) így megcsináltunk 3-at. Aztán mondtam, ne kínlódjunk tovább és szereztünk andrológiai papírt amivel már lehetett lombikolni. Mikor kell tesztelni??
Nikosz, kedvesKép Mi van veled? Hogy döntöttetek?
StellusKép Szia festőlány! Ezt már szeretem! Így kell jól lekötni magunkat és nem gondolkozni a témán - és még milyen hasznos is amit csinálunk. Anno a régi lakásunk hálóját és előszobáját is én festettem ki. Ráadásul nagyon huncut lett, antikolt festést csináltam, hát elég jól sikerültKép Mindenki a csodájára jártKép Ügyi vagy!!! Tojjál mindenkire, ez a nyár a tiétek!!!! Ugyanúgy stimuztok??? Voltatok már az andrológusnál??
RoxalKép Mizu a vizsgáddal??? Megjött? Beszéltél a dokival?
Hajni, AnnusKép Biztos, hogy jó eredményt kaptokKép Szurkolok nektek persze.
AnnaKép Remélem jól sikerül a mai banzáj. 60 ember! Te jó ég! Majd mesélj. A babákban meg gyönyörködj, ne hagyd, hogy nagyon fájjon, én tudom, hogy neked is lesz hamarosan!!!!!
WishKép Hát ez az Atkins... Persze én sem eszem annyit amit ő mond, az képtelenség. De odafigyelek. (azt mondta, hogy reggelire is egy kicsiKép reggelire! hús??)
Jót nevettem, hogy csak így előrántottál egy zebrás képetKép Én sokáig nem is tudtam, hogy így hívják, mert az uram mindig egyedül ment le....
GigiKép Gyönyörű OlivérKép remélem már te is sokkal jobban vagy!!!

puszi és nagyon jó kánikulai hétvégét nektek!!!
enigma
enigma
 
 


Roxal! A mai napot nem tudom, de holnap biztosan dolgoznak, mert lesz több punkció. Holnap biztosan utol tudod érni Doktorunkat.
lkt
 
 


Roxal, ma is vannak, tegnap mondta nekem Kép
png
 
 


Sziasztok lányok? KépKépKépKépKépKép-ák

Hát nem is tudom hol kezdjem mivel hogy több mint egy honapot kimaradtam a topic-ból, de azért köszönöm mindenkinek aki egy kicsit is agodott miattam, esetleg eszébe jutottam.

Tudnék irni egy regényt nektek de csak a lényegre fogok térni!!!!

Elöször had gratuláljok PNGKép-nak.
Szivböl,nagyon ugyes vagy, vegre még egy topicos Kép.
Nagyon vigyázz rá.
Sok puszi mindketötöknek.

Nagyából átneztem az elmult hónapot, nagyon sokminden történt, sok sikert mindenkinek aki ott van a babosodás kapujában.

WishKép. Te egy angyal vagy, nagyon szuper csajszi, és nem utolsó sorban egy számitógép zseni.Jó a tábla, de nagyon.

EnigmaKépKép
Mindig valami ilyesztöt kell olvasnom rolad, amikor igy vissza jövök több idö után.
Hát örülök hogy most nyugi van.
Már a felénél is tul vagyunk, ugy hogy kitartás.

És most keveset rolam!!!

21 hetesek leszünk szerdán, eddig majdnem minden renben zajlott, nem akarom nagyon részletezni mert tényleg regény lesz a vége.

Sokat dicsértem nektek a kezelö orvosomat, mert a sikeres lombik után Dévai Dr vissza küldöt hozzá mert mint utolag megtudtam azert mert ő ugy gondolta hogy ez igy korekt.( kolegák közötti tisztelet)
Mára sajnos kiderült hogy egy ....nincsenek szavaim, de azért egy kis izelitöt belöle:

19-ik hétig szedette velem az utrogesztánt

17-ik hétig nyomta belém a 3X1 Nospa fortét.

Volt egy kis vastgbél gyuladásom, erre szerintetek mit kaptam:
NAPI 3X1 SEDUXEN. Tudjátok, dilik gyogyoja.

Halmozottan veszélyesztet terheségem van erre azt mondta hogy elég 1X havonta találkoznuk.
Persz hogy minde héten felhivtam és szerintem ezért kapta SEDUXEN nyuktatót.

Na mindegy, de legalláb látja a világ hogy mik vannak a nögyogyászatban is.

Konkluzíó:
Jövö héttöl Dévai DR lesz a kezelö orvosom, és vele fogok szülni is.
Amugy én sunyiban feljártam a klinikaban párszór.
De most már kéthetente fogok járni és nagyon boldog vagyok.

Megtudtam hogy két pici lány fekszik a pocakomban
akiket tiszta szivemböl imádok és nagyon várom már öket
Az egyik lepény lent van a méhszájón ezért vagyok veszélyesztetett terhes.

Voltunk 4D-s UH-on is, elsirtm magam.
Az AFP is nagyon rendben volt.
Hétfön szivUH a Baross utcában.

A pici lánaimnak már van nevük is:
PetraKép és RékaKép
Imádom öket

Jaj bár csak mindenkinek sikerülne.
Nagyon szoritok nektek.
És mindenkinek üzenem: Irány DÉVAI DR Ö az Mégváltó, az életmegváltó.

Sok sok puszit mindenkinek és jó éjszakát!!
lavy
 
 


Nos lányok!

Png!

Először is nagyon gratula.

Szombaton kellett hívnom Dévait, s ma reggel fél 11-re hívott be. Természetesen két leletem hiányzott (agyrém az egészségügy, emlékszem, szifiliszt kétszer is levették... persze papír egyikről sincs). Holnap a Nyírőben kezdünk, az első komplikációs lehetőséget megúsztam, de szegény férjem a sírás határán... Ugye alá kell írni a papírt, hogy átszúrhatja a méhem... Ettől teljesen padlóra került megint. Holnap délre megyünk a tájékoztatóra, nem jár senki arra? Felírta a gyógyikat is. Kedden tabletták, szerdán szurik, első uh pénteken reggel. Nem tudom, hol tudom beadatni magamnak a szurikat. Próbálom nem mutatni, hogy félek, mert kettőnk közül nekem kell támogatnom a férjem. Igyekszem nem gondolni arra, hogy nálam lesz komplikáció.

Ja, majd elfelejtettem, hármas lett a vizsgám Kép úgyhogy kettő már biztosan megvan a 9-ből.

Holnap nem megyek dolgozni, este megyünk Szlovákiába az autónkért. Szombaton vittük ki, mert használt autót mindig át kell vizsgálni, arról nem beszélve, hogy kint van ismerős, s még olcsóbb is.

Eszter
Kép
roxal
 
 


Sziasztok, köszi mindenkinek mindent!
7-én délelőtt kell mennem legközelebb, Dévai azt mondta, hogy most még az elején oda akar rám figyelni, mert lehet, hogy van még egy babóca valahol, csak még ő nem vette észre. Ja, és már nem napi négy, csak napi egy szelet húst kell ennem Kép Kép
Viszont azt mondta, hogy ha tudom, mellőzzem az utazást - és mivel napi két órámba kerül, amíg beérek dolgozni, az nem biztos, hogy túl előnyös lenne. Úgyhogy hétfőn beszélnem kell a főnökömmel, nem tudom, mit fog hozzá szólni, ráadásul még próbaidős vagyok Kép És különben is olyan gáz, hogy a főnöködet vagy kénytelen szinte először beavatni... Na, viszont ez azt is jelenti, hogy Ceglédet is kénytelen leszek kihagyni, Lkt, nagyon sajnálom! Mindenképp szervezzetek majd egy pesti bulit is! Tudom, hogy úgy nem találkozom a kutyusoddal Kép
Ja, és Lkt, még nem kellett mérlegre állnom, de már én is nagyon várom Kép Kép
Roxal, ez így elsőre biztosan baromi szörnyen hangzik, szerencsére nekem ilyeneket végig sem kellett gondolnom. De jusson eszedbe Enigma, és végy példát róla! Nagyon-nagyon szorítok neked!
png
 
 


Lavy! Jó ilyen szépeket hallani felőled. Már a fél időn túl vagy?!De jó!!! Az meg különösen, hogy Dévainál maradhatsz és még a szülésedet is elvállalta. Én meg voltam győződve róla, hogy már nem vállal szülésket!

Png! Igen ez nekem is eszembe jutott, hogy így valszeg a talit nem tudod bevállalni. Én még jobban sajnálom!KépKép

Roxal! Tényleg félelmetes ez az egész, de ne felejtsd, hogy tényleg mindent, még azt is, aminek 0,5 % az esélye aláíratnak Veled. Ezek csak papírdolgok. Dévai nagyon ügyes!!! Valszeg már üthette meg a bokáját, ezért ez a sok papír. A stimuláció 2 hete hipp-hopp el fog szállni. Főleg így hogy Wish is mindjárt csatlakozik Hozzád Kép, és minden aggodalmadat első kézből tudod vele megbeszélni.

LÁnyok! Rákérdezetem a doki szabadságára: júli 23-tól (itt a napban nem vagyok biztos) aug 15-ig.
lkt
 
 


Szia LKTKép
Köszönöm hogy együt örülsz velem, nagyon aranyos vagy.
Kijavitom a tévedésemet, szerintem is már a doki nem válal szüléseket, de holnaptól ő fogja gondozni a terheségemet és gondolom én a Szt. János korházba fogok szülni valamelyik kolegájával.
Annyira örültem amikor megtudtam hogy ő fog gondozni, hogy már a végét nem értettem amit mondott.
De tényleg most emlékszem hogy a vége az volt ez lo9mbikos szülés lesz és.......össze zavarodtam!!
Mindegy holnap kiderül.

Jó éjt! csajszik
lavy
 
 


AnnusKép
Sajnálom, hogy kiakadt a párod! Reméljük csak a sűrű program miatt volt!
Az én párom is így elzárkózik az örökbefogadás elől, de ha arra kerül a sor, szerintem puhítható lesz!
Azért nem olyan egyszerű elfogadni, hogy nem lesz és kész!
Az meg természetes, hogy ezen jár az agyad. Õk másképp vannak ezzel. Ha erről akarsz beszélni, gyere hozzánk, kíméld Apát. Azért neki sem olyan egyszerű, mint amennyire mutatja.
Hogy sikerült a hatalmas buli? Remélem jól bírtad és nem vesztél meg!!!

EnigmaKép
Urológushoz holnap megyünk az eredményért. A dokival pedig szerdán beszélem meg a stimut.
Örülök, hogy jól vagy és drukkolok, hogy sokáig lehessetek még egyben!!!

WishKép
Majd megírom, hogy mikor megyek varratni! Taliban benne vagyok Kép!

PngKép
Gratulálok a kis 5 heteshez!!!
Nagyon jó érzés lehet!!!

LktKép
Drukkolok, hogy az az egy bizonyos célba érjen!!!

LavyKép
Jó, hogy jelentkeztél és gratula a lányokhoz!!!

Ígérem hozok képet, ha kész lesz az egész lakás!!
Szép hetet mindenkinek!
Stella

Kép
stella9
 
 


Lányok! A főnököm hihetetlenül kedves volt Kép nem az, hogy úristen, most mi lesz a munkával, hanem gratulált, meg minden Kép Úgyhogy holnaptól otthon dolgozom Kép
png
 
 


Sziasztok,

Png,
Gratula a bébihez.

Most nem tudok igazán mit írni, de....

Roxal,
2-ke elég lesz, és nyugizzá.

Lavy,
Gratula a kiscsajszikhoz.

Ha átnéztetek a Kaális topikba, akkor tudjátok, de ha nem Woodinak megszületett a kisfia 3030gr, Danika.

puszi nektek Farkasok J

Kép
farkasok
 
 


sziasztok!
Huu, majd mesélek, tök jó volt a szombati buli! A kölkök ki sem szálltak a medencéből, persze néhány felnőtt sem hagyta ki ilyen dög melegben...
LÁtom kicsit eltúloztam a múltkorit, mert mindenki reagált rá. Aranyosak vagytok. Minden rendben van csak picit szüneteltetjük a témát. Van mindig más, amivel lehet foglalkozni.KépKép
PngKépGratulálok. Fantaszikus érzés lehet, naponta százszor-ezerszer eszedbe juthat. No, meg reggel, amikor felébredsz és minden nap tudatosul a tény!!!!!!!!KépKépKépKépKép
LavyKépKép Juj, de izgi, hgoy két kiscsaj!!!!!!!

GigikeKépKépKépKépKép De szépek vagytok!

anna

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Fourth Birthday tickers
Lilypie Second Birthday tickers

Lilypie Pregnancy tickers
madaran
 
 


Anna, én is ezen lepődtem meg a legjobban, hogy minden reggel újra tudok örülni a babának Kép Van, hogy azt álmodom, hogy babát várok, és felébredek, és eszembe jut, hogy jé, most már télleg Kép Kép
Lányok, télleg nagyon szorítok mindegyikőtöknek, hogy minél hamarabb kismama-fórummá alakuljunk Kép
png
 
 


Lavy Kép
Jó, hogy jelentkeztél végreKép Gratula a lányokhoz.

Stella Kép
Hogy állsz a festéssel? Mi van még hátra? Ebben a melegben jó fársztó munka lehet.
Felhívtad már Yamamotoékat?

Png Kép
Kár, hogy nem jössz, de persze megértjük. Tök jó, hogy ilyen megértő volt a főnököd Kép

Roxal Kép
Nyugi, ha meglátod milyen pici tű van a cucchoz elhiszed majd, hogy akár magadnak is be tudod adni. De ha nem akarod, akkor az ügyleten simán beadják. Ja! Kérdezz rá a gyügyszertárban, hogy melyik szuri van szettben tűvel és melyik csak ampulla. nekünk kellett venni fecskendőt és tűt, az egyik szurihoz. De ahoz is kérjél vastag tűt a felszíváshoz és vékony tűt a beadni.
A férjedet vígasztald meg, eddig senkinek nem lett semmi baja, azért kell alá.
És gratulálok a vizsgádhoz. Valami minimum kettessel gyorsan le kellene tenni mindet Kép

Wish

wish
 
 


WishKép
Szerdán megyek a dokimhoz és utána hívom Yamamotoékat.
Hát, nem mondom. Hulla fáradt vagyok, de ez olyan kellemes érzés, mert van látszata a munkámnak.
Még a nappali, az előszoba és a konyha van vissza.
Hetente 1 helység, és akkor pont végzek a stimuig Kép!
Te hogy vagy? Pocakfájás elmúlt?
Stella

Kép
stella9
 
 


Stella Kép
Igen, hálistennek a mensivel a hasfájás is elmúlt. Remélem neked is! Egyébként a szokásos nyűgösségem megvan Kép és valamiért folyton fáradt vagyok. A vasárnap nagy részét át is aludtam.
Nagyon ügyes vagy ezzel a festéssel Kép
A cérnaakupunktúrát Robinak is megcsináltatjátok vagy csak neked?

Wish

wish
 
 


PngKép
Nagyon boldog pocakosodást kívánok! Tényleg nagyon jó fej főnököd van!
EnigmaKép
Mostanra látom megint megérett egy újabb Dévais szurkolótábor...most a 4 hónapért szurkolunk nektek, de nagyon!!!Kép Minden rendben lesz!!!
Kép

LavyKép
Gratula a két kiscsajhoz!!!KépKép Szép nevük lesz!Hihetetlen, mennyire szalad az idő, már túl is vagytok a felén! Hát ez a Seduxenes kezelés...érdekes.
Mondjuk nem tudok annyit a gyógyszerekről, hogy ebbe csak úgy belekössek, de nem lep meg a dolog, volt már hasonlóban nekem is részem.
Remélem, minden rendben lesz a lányok születéséig és majd hozod a sok szuper képet, addig meg írogass többször!
RoxalKép
Te hős! Még az uradban is te tartod a lelket! Ne félj, nem lehet baj!!! Nagyon drukkolok, hogy elsőre sikerüljön!!!
Lányok, jól sejtem, hogy hárman maradtunk a talira???
Szerintem a következő legyen Annáéknál, mert van medencéjük! Kép
hajnesz
 
 


RoxiKép Nyugi... Nem olyen ijesztő. NEm szabad nagyon belegondolni, mert akkor az ember nem csinálja végig. Amikor megkaptam az első paksamétát, hgoy mivel jár, hgoy akár meg is halhatok, háááááát, szörnyű volt. De a Gigi Kép már előtte felkészített, hgoy ez lesz...
StellaKép A bébike csak ezt akarta megvárni, hgoy szép, friss lakást kapjon...Nehogymárarégiben!!!KépKép Ügyi vagy! Aztán hajrá, előre az ikrekért!!!!!!!!!!KépKép
WIshKép Lehet, hogy a szúrások első következménye??? Valamit biztosan csinál, beleavatkozik a belső folyamataidba.... izgi!
Csajok, ma kell megkapnom a genetikait, különben két héten túl lesznek...legalábbis remélem, hgoy megjön ma...
A családi banzájon 57-en voltunk pontosan, a fél család a medencében töltötte az időt! Rohadt sokat dolgoztam, utoljára disznóölésen éreztem ezt, hgoy este a lefekvésnél nem érzem a végtagjaimat és csak mosolygok a sajgó fájdalomtól. Pedig aztán megedz a tanárság is , minden órát végigállok, mászkálok, nem nagyon szoktam leülni.
Rengeteget főztünk, sütöttem négyféle sütit, meg aztán a folyamatos felszolgálás, pohármosás, kipakolás, bepakolás.
Ja, és egy csomót babáztam is!!!!!!HIszen annyi gyerkőc volt, hgoy amerre a szem ellátott, futkároztak, játszottak, fürödtek.... Pelenkáztam, sétáltattam a nővérem alig egyéves gyerkőcét, hááááááát örjítő!!!!!!!!!!KépJó volt nagyon, de iszonyú is egyszerre! Olyan mérhetetlen fájdalom van bennem, keserűség, hogy az ijesztő.

megyek, mert még lesz egy korrepetálós órám, és meg kell néznem, mit csinálok Velük. Nem lehet bírni már, teljesen ki vannak készülve a melegtől....én is. AZtán itt erőltetem a tananyagot, utáltam az ilyen tanárokat annak idején.

EnigmaKép SzaniKép Úgy itthagytatok, lécci ne tegyétek velünk. Régen olyan sokat tudtunk dumálni!!!!!!Kép
anna

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Fourth Birthday tickers
Lilypie Second Birthday tickers

Lilypie Pregnancy tickers
madaran
 
 


A tali oké!!!!!!!! MEgbeszélem a zurammal, aztán mehet a balhé valamikor a dögmelegben!
pussz.

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Fourth Birthday tickers
Lilypie Second Birthday tickers

Lilypie Pregnancy tickers
madaran
 
 


WishKép
Most csak engem fognak varrni. A páromnak egy időre elege van a szurikból, pedig nem is kapott olyan sokat.
Nem akarom erőltetni.
Nálam is elmúlt a menzi és a pocifájás is.
De a nyűgösség nálam is befigyel, mikor kipurcanok a melótól.
Stella

Kép
stella9
 
 


Anna Kép Hajnesz Kép
Szuper ötlet Kép De akkor is muszály valamikor Pesten is tartani egyet, tekintettel a nem mobilizálható kismamákra.

Stella Kép
Nekem azt mondta most Laci, hogy ez az akupunktúra legalább igazságos, eddig csak engem böködtek Kép De persze Robi már megkapta az adagját.

Wish

wish
 
 


AnnaKép
Ó, pedig már nagyon vártam, hogy jössz a genetikais hírekkel. Hát nem kapkodják el ők sem, talán a délutáni postával hátha...Kép Bocsi, hogy osztom itt a talis ötleteket, de tisztára begerjedtem a medencétől!KépKépKép Mondjuk ha belegondolok, most pont az lenne a jó, ha idén nyáron nem szabadna fürdenünk, merthogy baba van a pocakban...de akkor is!Kép
Mindenki nyűgös. Én is az vagyok. Látom, mindannyian a legnagyobb kánikulára szerveztünk jó kis melókat. Mi is süttünk-főztünk a 30 fokos panelban, de jó volt kicsit szocializálódni a barátokkal.Kép
hajnesz
 
 


Persze, mindenképpen lesz Pesten tali, ez nem kérdés!Kép
hajnesz
 
 


Nem tudom, ki hogy van vele, de itt iszonyú meleg van....

wish
 
 


Igen, WIsh, a meleg elvidelhetetlen!!! Szegény Keksz kutya eddig sem szerette az autót, de most meg főleg, mióta meg lehet benne dögleni. A klímát meg fölösleges bekapcsolni, mert mire behűt kicsit, már meg is érkeztünk. Marad a lehúzott ablak és a besüvítő meleg levegő...

Tényleg, hányan jöttök végül vasárnap?? Már a menűn (természetesen csakis fehérjedús) jár az eszem.

Hajrá esti lehülés!!!!!!KépKépKépKépKép
lkt
 
 


Timi Kép
Nincs nálam a tábla, otthon van. De ha jól emléxem: Roxal, Hajni, Szani és én. Bár Szani még nem mondott végleges választ, csak jelezte, hogy Dévai elengedte Kép

Wish

wish
 
 


Sziasztok!Kép
HajneszKép HÁt, tényleg nem jött a postával. Na,majd holnap...
Most gyalogoltam haza, csatakokban folyt rólam a víz, nem is tudom,jó ötlet volt-e ez a Tunézia -(vicc perszeKépKép) ott lesz vagy 50fok. Bár szerintem 40-en fölül már mindegy is, nem?
A mi kutyusunk is kivan (berni pásztor) nem neki való ez a hőség. Locsolni kell a pofáját, meg a gúnyáját, félek,hgoy be fog dilizni. Úgyhogy éppen jó lesz, ha lehül...
A suliban is úgy sajnáltam a kölyköket, már alig lehet velük bírni, dekoncentráltak.
anna

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Fourth Birthday tickers
Lilypie Second Birthday tickers

Lilypie Pregnancy tickers
madaran
 
 


PngKép

Nagyon nagy gratula!!!!! Kép Kép Kép
Most olvastam a jó hírt!

Pusza

Unique

KépKép
unique
 
 


Lányok!

Túléétük. Mázlink volt, mert Vass doktor tartotta, tehát egész elviselhető volt. Rajtunk kívül még három pár volt. Viszont egy két dologtól eltekintve nem sok újdonságot mondott. Holnap kezdődnek a szurik. Viszont úgy tűnik, minden reggel nyolckor ott kezdek, mert ők adják be nekem a szurit. Szóljatok, ha valaki ekkor megy.

Cegléd. Lassan jó lenne közelebbit tudni. Hová kell menni, mikor találkozunk, ilyesmik...

Eszter
Kép
roxal
 
 


Roxal, örülök, hogy túl vagytok az eligazításon! Pár nap alatt belerázódsz, majd meglátod! Igaz, én csak UH-k és mindössze két szuri miatt jártam oda szinte minden nap, de aztán amikor elértük a ciklus közepét, olyan furcsa volt, hogy már nem is kell mennem Kép
Lányok, sajnálom Ceglédet Kép De nekem most három hétig sehova. Úgyhogy a pestit is csak utána szervezzétek Kép
png
 
 


Roxal! De jó, hogy már mindjárt indul, és nem nagyon rémisztettek meg. A szurik beadása szerintem várakozással együüt max fél óra, ami húzósabb az a 2 naponta Uh, ahol biztosan kell várnod, hacsak oda nem mégy 7.00-7.30-ra (ls Png taktika).Szerintem max 5 UH-val számolhatsz még, jövő szerdán akár már meg is lehet a punkciód.Gyorsan fog telni az idő.

Cegléd. Mindjárt jön a szervezők gyöngye Wish, ő majd a pesti "begyűjtést" megszervezi. A napszakot együtt kell eldöntenünk. Ha Nektek jó, induljatok 9 óra körül, 10.30-ra legkésőbb nálam vagytok, és majd csapunk egy fincsi ebédet. Ehhez mit szóltok??? Különben majd várlak Benneteket a 4-es főút mellet, és elnavigállak a házamig.
Különben nekem mindegy a napszak, az egész napot erre szánom. Pasimat kidobtam. Miénk az egész kéró.Keksz már nagyon vár Benneteket!!!
Ja, kérek szépen legalább egy telcsi számot, mondjuk Wish a Tiédet, mint az utazás kulcsáét.
lkt
 
 


Roxal, nekem a szuri miatt nem kellett várnom, mindig annyi nővér van, hogy azonnal szaladt valaki beadni. Ha UH miatt nem akarsz várni, akkor télleg korábban kell odamenned. Én kezdetben fél hétre jártam, de most a nyári szezon sokkal lazább, bőven ráérsz hétre odamenni. Volt, hogy még fél nyolckor sem volt ott senki. Amúgy fél nyolc körül max még két lány szokott lenni, tehát, ha félre mész, akkor is legrosszabb esetben harmadik vagy KépDe ezt majd belövöd magadnak, hogy hogy kellemes. Az épületet az öreg doki 7:20-25 körül nyitja ki.
png
 
 


Lányok!

Én is a Dévaihoz készülök, mikor visszajött a szabadságáról. Addig is szeretnénk elmenni a férjemmel andrológushoz. A doki kit szokott ajánlani?
viczus
 
 


Viczus! Én úgy tudom, hogy a klinikának ott helyben van egy andrológusa. De máshonnan való papírt is elfogad, mi pl. a Szabolcs utcai klinikán voltunk, ott nagyon rendesek voltak. Nekik csak egy beutaló kellett a nődokitól.
png
 
 


Viczus! Nálunk az andrológiai része úgy volt, hogy volt ugyan leletünk máshonnan, de rosszak voltak benne az adatok (számszaki hiba).Ezek után ott a Dévaiban kellett a férjemnek mintát adnia, aminek 1 óra múlva megtudta az eredményét. Mivel minden rendben volt vele, itt a történetnek vége. Ha nem stimmel, akkor elküldenek andrológushoz, mert a Dévaiban andrológus nincs, csak biológus, és a lombikhoz andrológiai igazolás kell. Ajánlanak ők andrológust (kérdezd Roxalt), de én is csatlakozom Png-hez, a Szabolcs utcai andrológia nagyon rendben van, ott műtötték a férjem herevisszerét is.
lkt
 
 


Sziasztok Kép

Timi Kép
Nem teszem fel a telcsiszámomat (fő a paranoia Kép), de ha küldesz egy mailt a profilomban látható mailcímre, akkor megírom.
Én Hajnit és Szanit viszem (Szani jelentkezz!!!), Roxal külön jön, azaz a férje elhozza nekünk Kép.

Hajni Kép, Szani Kép
Ti is küldjétek el a telcsiszámotokat, vagy legalább a mailcímeteket emailben. Köszike Kép

Roxal Kép
Nagyon jól megoldottad a szurik beadását, meglátod mostantól repül az idő. Nekem összesen két UH volt a 8. és 10. cilkusnapon, aztán a 13-on pedig punkció. Mondjuk lehet, hogy neked több ultrahang lesz, mert akkor éppen négynapos hétvége volt, és így nekem kettő jött ki.

Viczus Kép
Szia Kép Mi nem annál az andrológusnál voltunk, akit Dévai ajánl. De Roxalék annál voltak, majd ő megírja neked. Igaziból szerintem mindegy neki kitől visztek papírt. Milyen probléma miatt jöttök Dévaihoz?

Png Kép
Azért szerintem Pesten eljöhetsz bárhova. Gondolj bele, van aki ilyenkor még nem is tudja, hogy terhes. Tudod, hogy Dévai mindig túl óvatos, szerintem, ha nem "extrém sportolsz" Kép, akkor nem lesz gond. De egyébként sem valószínű, hogy két egy hét múlva megint taliznánk, szóval nyugi nem hagyunk ki semmiből Kép
De tudod mit, legyen az hogy Te tűződ ki a következő időpontot és akkor az biztos jó lesz Neked Kép

Nekem ma tegnap estétől tartó erős fejfájásom van. Vagy attól van, hogy tegnap egész nap a légkondi mellett ültem, vagy az időjárástól. Mindesetre ma kikapcsoltam a légkondit. Az időjárás kikapcsolásán még dolgozom Kép

Wish

wish
 
 


Wish, pedig az időjárást is lejjebb tehetnéd Kép Kép
A köv. talit majd akkor megbeszéljük, először legyetek túl az elsőn Kép Kérünk majd fényképeket!!!
png
 
 


Wish! Sejtettem, hogy megvan az indoka annak, hogy nem jelentkezel. A légkondi lehet akár veszélyes is, vigyázz vele. Nekem is szokott tőle fájni a fejem.
Mail elmenet!
lkt
 
 


WishKép
Küldöm a számom! Szerintem ettől a hülye időtől fáj a fejed, én is dettó, teljesen megzakkantam tőle. Reggel még egy szekrényajtóval is sikerült fejbekólintanom magam, nehogy elmúljon a fejfájás...
TimiKép
Valami kívánság, hogy mit vigyünk? Vagy ránk bízod?
Hú csajok, remélem, nem kavar be a hystero. Holnapután lesz. Olyan rémálmaim vannak miatta, hogy bentfog a doki, mert meg kell műteni, meg ilyesmik.Kép
hajnesz
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?