A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Lakóhely szerint » Szegedi anyukák, babák és kismamák


Sziasztok!

Ildi, néha olyan jókat borulok rajtad, ne haragudj, főleg amikor Noncsiról írsz, hogy mennyit evett: "kitömte magát":-)

Karmen, nah végre, hogy Orsika is eszik. Pipi étvágyával kapcsban én sem panaszkodom mostanában. Úgy látom jól eszik, bár fogalmam sincs mennyit "kell" ennie egy kétévesnek.

Bea, Grétinek boldog névnapot!

Pipivel mi tavaly nyáron (15hós volt) és idén is megyünk a Szelidi tóra. Semmi baja nem lett tőle, sőt élvezte, mint állat és nála sokkal, de sokkal kisebbek is voltak. Én inkább a strandra nem vinném, például partfürdő és társai. Az egyik ismerősünk kisfia összeszedett egy jó kis bőrnyavaját tavaly nyáron.

Végül egy Pipi duma: Ma összeszidtam valamiért, mert éppen a "3milliószor elmondok neki valamit és tojik rám" hangulatában volt. Éppen bőgött, mikor a mama telefonált, odaadtam neki a telefont és ezt mondta: Mama, ki vagyok borulva.

Nyúlanyó+Tamás Botond (2006.03.14.)+Viktória (2003.04.21.)

[img:5b8b07f275]https://babafalva.hu/tickers/3ud.png[/img:5b8b07f275]
[img:5b8b07f275]https://babafalva.hu/tickers/4qv.png[/img:5b8b07f275]
nyúlanyó
 
 


Bea, úhh nem semmi apósod. A Tiszába én sem mennék, sajnos....Régen (húú, de régen) nagyon-nagyon jó volt, de ma már.....A Szelidi-tó különben mindig ki van takarítva és nyaralóhelynek van kialakítva, ha valaki elkezdené rámbéllyegezni a "felelőtlen anya " címet:-)))Ez csak vicc volt eszemben seincs vitázni:-))

Nyúlanyó+Tamás Botond (2006.03.14.)+Viktória (2003.04.21.)

[img:5b8b07f275]https://babafalva.hu/tickers/3ud.png[/img:5b8b07f275]
[img:5b8b07f275]https://babafalva.hu/tickers/4qv.png[/img:5b8b07f275]
nyúlanyó
 
 


Bea: MI bajod a palicsi tóval? Semmi baja!!!96-ban nem fürödtem, csak elötte, minden évben minden nyáron ott lógtunk az osztálytársaimmal, meg most az elmúlt 3-4 évbe voltunk kint sokat! Most a Bagolyvárnál fürdünk. Ott tisztaKép Jó sok hal van benne, és amióta megszünt Zorka, azóta tök tiszta! Össze van kötve a Tiszával! Nekem a gyermekorvos javasolta, hogy sokkal jobb az élö víz, mint a medencés strand! Bogi június 26-án repül mamáékkal HorvátországbaKép
Viola már 2. napja nem eszik úgy, mint szokott, nem csak reggel nem, hanem késöbb semKép A foga miatt, sztem. Csak sír és nyügösködikKép

Anita: Elég szar udötök lesz a hétvégén szelidi tavazniKép Szóval Pipi ki van borulva? Bogi meg:" aja, az agyamra megy ez a sok esö" KépKépKép

Ildi: nyami rántott leves, imádom! De csak ritkán csinálok, mert a többiek nem szeretik! Jaja jó evök mindketten, csak most ez a fogzás, kikészíti szegényt...Kép

Enikő és Marci 13 , Bogi 9, Viola 6, Zalán 3,5
ceniko
Szeged
 
 

 
 

Bea! boldog névnapot Grétikének!!

Hajni! már nemigen van szopi, csak dlében meg éjjel, az sem sok, direkt szoktattam le, pár napja este is leteszem és nem veszi észre kimarad a szopi. Szoval még akkor is ilyen keveset evett amikor már nemigen szopizott.

nyilt vizbe én sem vinném Orsit, én sem mennék bele

Anita,Enikö! Irtóra tetszenek ezek a beszolások!

Karmen

Kép

Kép

Karmen
karmen
 
 


Ildi,
Milumil 3, gyümölcsöt issza csak meg.

Karmen,
étvágy? Ma tudott mit evett? 100 ml tápi + kb 50 ml gyümölcsös joghurt. Egész nap.

Enikő,
étvágy nuku, de alszik rendesen.
Vendég
 


Anita,
Jó a Pipi lány dumája! Kép

Ildi,
Jó drága a tápszer, egy doboz, asszem 2000-2500 forint körül van.

Jozsó még nem volt strandon, de nyáron megy a Balcsira, de strandra asszem nem vinném.
Ha belemegy, mert még mindig tart a víziszonya. Igaz, ma egy picit megeledkezett magáról, és pár percig elröhögcsélt a kádban egy flakont rágcsálva. Aztán rájött, hogy hol van, felpattant és elkezdett bömbölni.

Nem ette meg a tejpépet (ilyet még sosem csinélt) és ivott vagy 100 ml tápszert. Ma egész nap nem evett annyit, mint máskor egy kajára.

Már lassan 2!!!! hete taknyos, leszívom, és 1 perc múlva ugyanúgy folyik. Ilyenkor érdemes szívni egyáltalán?

takarítás: Jozsó előtt takarításmániás voltam, hetente 2-szer nyaltam végig a lakást teljesen, + minden nap felmostam, kádat, klotyót mostam. Aztán terhesen nem bírtam, mert fájt mindenem és lett bejárónőnk. Azóta lesz@rom, sokat engedtem a tisztaságból. És azóta nem is idegesítem magam,ha fogkrémes a mosdó, vagy kicsit piszkos a padló, stb.... De hetente 1-szer a földszintet azért felmosom.
Vendég
 


Bea: Nem semmi apósod van, én is kiakadtam volna...Ne is hagyd magad!

Enikő: Nyúlék nem most hétvégén mennek!Kép

Dancsi:Sztem sem jó ha még szívod az orrát,inkább adj neki egy kis orrcseppet, Nasivint, az összehúzza a nyálkahátyát és nem fog annyi nedvességet termelni. Persze azt sem lehet sokszor használni. Meg adjál neki Corysalia-t. Napi 6-7-et, kb. két óránként.

Gabi
inecsg
 
 


ez a Corysalia homeos cucc? A napi 6-7-et egyben adjam, vagy osszam el egész napra?

A Nasivin előtt szívjam le? Úgy tudom pár napig lehet csak használni és csak napi max 3-4*.
Vendég
 


Anita!

Nagyon jó a Pipi szövege.

Dancsi!

Szegény Jozsóka!Tegnap a Noémi sem sokat evett,de elég jól aludt.Belenéztem a szájába,de nem láttam duzzanatot.
Én is lejjebb adtam a tisztaságmániámat.

Ildi
tfildiko
 
 


Dancsi: A coryzalia is homeós cucc, csak több összetevő van benne, egy napra oszd el a 6-7 szemet, tehát egyszerre csak egyet adjál szopogatni, a többit utána kb. kétóránként. Nasivin előtt kiszívod az orrát, utána cseppenetssz. Én is csak pár napig használtam, azt hiszem egy hétig lehet, napi 3-4x, ahogy írtad. De addigra talán már nem is kell. Ha nagyon beragad a fika, akkor szívás előtt a tengeri sóoldatot használd. Ahogy látod enyhül az orrfolyás a Coryzaliát csökkentheted. Bátor már simán elszopogatja, nem oldom fel neki. Elég nagy tabletta,de nem lesz gond vele, addig maradj ott mellette, nehogy félrenyelje. Sok sikert az orrfolyás elhárírításában! Kép

Gabi
inecsg
 
 


Sziasztok!

Köszi a névnapi köszöntést mindenkinek! Átadtam a lányomnak!
Képzeljétek, tegnap fürcsi előtt mértünk egy tiszta súlyt, és kereken 4 kg volt. Alig hittem a szememnek. 3530-al született, 3500-al adták haza, és most 3 hetesen 4 kg!

Virág: Láttalak benneteket ma a Corában! Kép

Enikő: Elég rég láttam a tavat, lehet jobb állapotban van, de én nem mennék bele akkor sem Kép Tényleg baromi finnyás vagyok az ilyenekre! Amúgy imádom! Nézni, meg sétálni mellette Kép

No megyek takarítani.
Bea

Bea
KépKépKépKép
jégvirág
 
 


Bea: Könyörgöm! Miért nem szóltál rám? Én a saját szüleim mellett elmennék, olyan vaksi vagyok!Egyedül voltál?
Jó súlyban van a lányod. Doresz is irtózatosan hízott az elsö hónapokban. Régi, szép idök... Azóta meg olyan, mintha egy középkori nyújtóeszközzel kezelnék éjszakánként titokban Kép
kissvirag
 
 


Jó reggelt!
Mi ez a pangás így hétvégén kérem??:-)))

Képzeljétek Viola tegnap elkzedte szopni az ujját. A fogzás miatt annyitt matatott a szájába, hogy rákapott a bal hüvelykujjára! Akkorákat cuppg, hogy csak naKép Nem is tudom örüljek neki vagy ne. Próbálkoztunk a cumival, de sajna nem jött be! 5 méterre köpteKép ez van!

Vettem egy botmixert, eddig nem volt, kiszámoltam, hogy 2 azaz kettö hét alatt vissza jön az ára, ha nem bébiételt, hanem rendes általam fözött kaját adok neki! Tegnap már evett krumplit sárgarépával, ízlett neki és nagyon ügyesen eszikKép

A barátnömnek 2,5 hós kisbabája besztrájkolt és nem hajlandó szopizni. Ha rárakja a cicire, bekapja, szív kettöt aztán elkezd ordítani, úgyhogy szegény bnömnek fejnie kell, és cumisüvegböl adni a kicsinek. Úgy megissza.... Tegnap már nagyon fájt a cicije, mert a bal mellét nem tudja úgy kifejni (meg a babánál jobban senki nem üríti ki a cicit szvsz), úgyhogy "kölcsönadtam" neki Violát, megszoptatta, és teljesen elmúlt a fájdalom a melléböl. Mindenki jól járKép Érdekes, hogy Viola egész újszülött kora óta, kapja cumisüvegböl a pótlást és nem lett cumizavaros, és a bnöm kislánya, a múlt héten kb 8 alkalommal kapott cumiból lefejt tejet( mert a bnöm a hét minden napján vizsgázott) és már egyáltalán nem hajlandó szopizniKép!! Szerintetek, hogy lehetne visszaszoktatni a cicire?? Én nem tudom!

Szép napot!
Enikö

Enikő és Marci 13 , Bogi 9, Viola 6, Zalán 3,5
ceniko
Szeged
 
 


Enikö: Éjszaka minél többször kell cicire tenni. A babák többsége önkéntelenül elkezd szopizni. Doresz pl. Este kétszer is úgy eszik, hogy közben alszik!
Tetszett, hogy"kölcsönadtad" Violát Kép
Mi hétvégén bonyolítottunk egy kis tejbizniszt. Az unokatesómnak 4 hónapos a kisfia, de már nincs tejcsije. Volt tartalékban egy halom januári fagyasztott tejem, és hütöládában felküldtem Bp-re. Olyan jól körbejegeltem, hogy még csak ki sem olvadt. Olyan furcsa érzés, hogy az én tejcsimet eszi egy másik baba Kép Nekem is volt régen tejtestvérem.
kissvirag
 
 


Enikö! Még egy dolog eszembe jutott: A www.noklapja.hu oldalon a szakértök között találhatjátok Esztert, aki szoptatási tanácsadó, és nekem személy szerint rengetegszer segített. Lehet töle kérdezni, de fent van az oldalon az eddig feltett összes kérdés és válasz. Ezek között többször is szó esik a szopi sztrájkról, érdemes visszakeresni.
kissvirag
 
 


Enikő. Nem lesz könnyű a barátnődnek! La Leche Liga? www.lll.hu Ott is nagyon jó szakértők vannak!
Az éjszakai szopi nagyon jó ötlet! Ne adjon többet cumisüvegből, vagy más pozícióban szoptassa. Egy picit fejjen szoptatás előtt, hogy jobban jojjön a tejcsi. Csak pár milit!


Virág: Én is voltam tejadó, Flónak két tejtesója is volt. Kép Én nagyon jól éreztem magam ez miatt. Jó volt segíteni másnak!
Ne csodálkozz, nem is fog olyan nagy ütemben nőni most már!

Gabi
inecsg
 
 


Virág! Orsi tejcsijét én is 3 lánynak adtam, nekem nagyon jó érzés volt tudni másnak segitettem ezzel. 2en ingyen kapták, 1 meg fizetett érte, igy annak meg pláne örültemKép Sajna hamarosan elfogy a fagyitej, szoptatni meg én nem akarom már, igy igen kevés lett a tejcsi, pohárból meg nem issza meg csak kajában fogadja el. Remélem hogy fog azért még tejet inni is valamikor, nem bánnám ha rendszeresen elfogadná

Karmen

Kép

Kép

Karmen
karmen
 
 


Karmen,
Amikor nem volt tejem, mert a mellgyulák után apadt rendesen, én tápszert kevertem a gyümibe, főzelékbe, különben nem itta meg. A fehérje pedig kellett.

Kezd visszatérni Jozsó étvágya, de még nem az igazi. Kibújtak a rágói végre, meg ma vettem észre egy szemfogat is, ami fura, mert azok később szoktak jönni, nem? Egyszerre jött 3 foga, azért lehetett ilyen giga hisztis hetek óta. És a taknyossága is mintha múlna.

Az utóbbi kb. egy hónapunk volt eddig a legnehezebb (lehet, hogy a terhességgel járó iszonyatos álmosság, meg érzékenység is benne van), egész nap hisztizett, és rengeteget sírt. Ma is pl. nem engedtem, hogy bemenjen a szomszéd udvarába, erre lefeküdt a járdára, ordított, és vagdosata a fejét a járdába. És még csak 1 éves! De ha megkapja azt amit akar, akkor angyalian mosolyog, hogy meg lehet zabálni. De a krokikönnyek még csordogálnak a pofiján. Kép Kép
Vendég
 


Sziasztok!

Dancsi, nem semmi hallod, hogy milyen ütemben fogzik Jozsó. Megszenved vele rendesen.

Bea, após ügyben csak keményen! Még jó, hogy nem adsz haza egy pár hós gyereket Tiszára fürödni! Megbolondult? Tiszában, Palicson mi sem fürdünk évek óta. Én ilyen szempontból jobban bízok a medencés strandolásban. Tavaly sokat voltunk Mórahalmon, persze Edi akkor még nem pancsizott, idén viszont simán beviszem a medencékbe. Tudjátok, mi járunk az Anna fürdőbe is, nagyon imádjuk mindannyian, a héten is voltunk. :-)
Meg tengerre is készülünk aug. végén, persze Edivel együtt. Egy másfél éves gyerek szerintem már simán élvezni fogja, pláne ő, aki ordít, ha kiveszem a kádból fürcsi után.

Enikő, szopi témában nem vagyok szakértő, de egy ismerősöm járt hasonló cipőben, mint a barátnéd. Nekik segített az éjszakai szopi. Éjjel félig alva elfogadta a cicit, aztán lassan nappal is. Õ száműzte a cumisüveget, se pótlás, se tea, se víz nem folyt többé belőle. Kanál, kispohár lett a helyettesítő, és rendbejött a szopi dolog is pár hét után.

Enikő, a botmixer nálunk is nagyon bejött. Én alig vettem kész bébételt Edinek, (összesen kb. 15öt). 3 hete azonban tönkre ment, azóta max. villával töröm a kajáját. Simán megeszi így is. Így utólag úgy gondolom, hogy ideje volt tönkremennie, mert magamtól nem szívesen tettem volna el, túl kényelmes. Nem is veszek másikat, majd csak a köv. gyerkőcnél.

Üdv. Mindenkinek!
Gabici
gabici
 
 


Jó reggelt!

Gabici!

Nálunk sok üveges kajcsi fogy.A lánykám 3 féle főzit eszik meg,az én főztöm nem kell neki.Napi egy üveg főzit veszek neki,és egy üveg gyümit.(A gyümi elfogy,a főzi csak ritkán.)Amikor jobban evett,(4-7 hónapos korában)akkor két üveg gyümölcs is lecsúszott.
A botmixert csak a banánhoz használom,ahhoz sem mindig.Megeszi darabosan is.Ez az a gyümölcs,amit igazán szeret.(De akkor,ha érett,és nagyon finom.Ebben is válogat.)

Dancsi!

Az én lányom is tud hisztizni,de még a földhöz nem vágja magát.Gondolom,hogy ez majd később lesz.

Ildi
tfildiko
 
 


Sziasztok!
Dancsi,TFIldi: Bogi is ilyen földhözvágós volt, de leszokott róla. Kitartás még 1-2 év és Jozsó leszokik,Noncsi meg néhány hónap és rászokik KépKépKép Nagyon nehéz ám ezt kezelni, akinek nem csinálja ezt a gyereke, az el sem tudja képzelni. Nem irigyellek, hisztis Jozsó+ baba a pocakban......
Azt hiszem ilyenkor hiszti közben önkívületi állapotba kerülnek, és sem a szép szó se semmi nem ér semmit. Sokan azt mondják pohár hideg vízzel le kell önteni,vagy a tus alá dugni viszont nemrég azt olvastam, hogy ettöl elkezdhet a gyerek dadogni! Nálunk a sprésüveg vált be (barátosném ötlete egyébként, ö a gyerek fegyelmezésére használja, én csak ha hiszitizett). Ablaktisztitós üvegbe vizet tettem és azzal lefújtam az arcát. Ez csak egy kis mennyiségü víz az is apró szemcsékbe, de pont elég ahhoz, hogy lenyugodjon a gyerek.
Néha úgy hisztizett, hogy annyi ideig nem vett levegöt, hogy elkékült a feje...:-(( Olyan sok okos van, (akinek a gyereke az életébe nem hisztizett így) imádom amikor kioktatnak,hogy hogy kell bánni egy hisztis gyerekkelKép. Csak a hisztinél vannak ám fokozatok! Nem minden gyerek lesz földhözcsapkodós önkívületi hisztis.Kép A szomszédéknak 3 gyerekük van, de totál ki voltak készülve amikor látták Bogit (többször) hisztizni, hogy ök még ilyet nem láttak...KépKép Ez van! De szerencsére ezekröl az önkívületi hisztikröl már leszokott. Most csak a nyavalygós hiszi van, hogy ezt akajoooom, meg azt akajooooom! (ha szépen kérné megengedném neki, de ha nyavalyog lehet bemenni a szobába duzzogni...Kép)
Ja még olyat csináltam, hogy ha hisztizett hoztam a fényképezögépet, hogy majd megmutatom tatának, hogy milyen csúnyán hisztizel..... néha bevált néha nem (általában nem). De volt, hogy keményen órákat nyomta a hisztit, volt, hogy egy egész délelött!!!! Nem voltam már ideges....gondolhatjátok!:-((((((
Szóval Dancsi kitartás!+++++++++++++++++
Ildi neked isKép Jáccó? Mi megyünk le olyan fél 11 fele!

Virág,Gabi3,Gabici: Átadtam bnömnek a tippeket!Köszi!

Bea: Hogy vagytok? Neked mennyi tejed van? Szoktál fejni? Nem szoktál leadni a gyüjtöbe vagy valakinek??

Enikö

Enikő és Marci 13 , Bogi 9, Viola 6, Zalán 3,5
ceniko
Szeged
 
 


Bogiszáj:
E: Bogi kérsz Danonínót?
B: Háááát.......szerintem nem tudom!Igen kérek szépen!
E: Tudod, hogy nagyon sok vitamin van benne!!??
B: Igen tudom!
E: Honnan?
B: Most mondtad!KépKépKép

Megzabálom a gyerekemetKépKép

Enikő és Marci 13 , Bogi 9, Viola 6, Zalán 3,5
ceniko
Szeged
 
 


Sziasztok!

Enikő!

Nálunk is ugyanez volt a szopizással, mint a barátnődnél!!! Nálunk a bimbóvédő vált be. Pár napig azzal szopizott, aztán simán visszatért a rendes szopizáshoz. Érdemes kipróbálni Kép
Ja is előtte elindítani a tejcsit, mielőtt a bimbóvédőt bekapja, mert szerintem akkor már az olyan cumis érzés. Aztán már másnap nem kell elindítani és így tovább....

Gabi!

Rékának görcsei vannak, ezért kell a köményes tea. Nálunk az Infacol nem vált be Kép

Egy kérdés: Lehetséges az, hogy megjött a mensim? Ma 8 hete szültem. Nagyon úgy néz ki a dolog, de nem akarom elhinni. Járt valaki így? Vagy lehet, hogy ez még a szülésből maradt vissza?

Gira
Vendég
 


Egyébként Réka már a saját ágyában alszik éjjel, és jól bírja. Képes egyedül is elaludni, de csak háton. Aztán ha elaludt mindig megfordítom hasra, mert úgy képes hosszan is aludni. Az éjjeli szopik után viszont csak leteszem hasra, még nyűglődik 2 percet, aztán alszik mint a tej Kép
Nappal is minden okés. NAgyon jól elvan egyedül, ha arról van szó, szóval a kezdeti "ragaszkodásának" nyoma sincs. Így már én is felszabadultabb vagyok.
Vendég
 


Enikő!

Nem megyünk a játszóra,mert elaludt a csaj.Reggel már sétáltunk egyet,legközelebb uzsi után fogunk.
Aranyos a Bogi,jó a szövege.

Gira!

Nem tudom.Nekem elég hamar megjött a mensim,a Noémi 3 és fél hónapos volt.
Nekünk jó volt az Infacol,sajnálom,hogy nektek nem használ.

Ildi
tfildiko
 
 


Gabici: Én szoktam használni a bormixert, pl. ha gyümiturmixot készítek Zolinak. Bátornak már régen nem töröm össze a kaját. CSak apróbbakra darabolom. Én sem vettem neki sok bébiételet, pedig lehet az jobb lett volna. Nem is nagyon szereti.

Dancsi: Nem semmi Jozsó! Legalább most túlestek a fogzáson, később nem lesz vele gond. Azért a hisztinek ne engedj, mert nem fogsz vele később bírni. Egy-két alkalom után rájön, hogy nem ér el vele semmit. Tudom nem könnyű, de inkább most szenvdejetek egy kicsit, mint két gyerekkel. Bátor is elkezdte, de gyorsan rájött, hogy nem éri meg. Vettél Coryzalia-t?

Enikő: Írjál hogy halad barátnőd a szopival! Gabici tanácsa is nagyon jó! Semmi pótlás, és rá fog jönni a baba,hogy csak a ciciből jön a kaja.

Gira:Azért ne nagyon ajánlgasd a bibóvédőt, mert lehet hogy nálatok nem okozott zavart, de már egy eleve cumizavaros babánál nem biztos, hogy jó megoldás! Egyébként is a bimbóvédő könnyen okozhat zavart. Vannak szerencsés kivételek, mint a Ti esetetekben is, de a szakértők nem ajánlják egyáltalán! Nem akarlak bántani, csak én így olvastam és gondolom.
Enikő Violájának sem okozott zavart a cumisüveg, sőt Flónak sem, pedig ő sokáig csak gyomorszondán és dudliból kapta az anyatejet. Én sem ajánlom senkinek, hogy cumisüvegből pótoljon.
De sajnos sokszor előfordul, hogy egy jól szopó baba nem fog tudni szopni, mert cumisüvegből pótolták. és ha már egy kis százaléknyi esély is van arra, hogy elromoljon egy baba szopókája, inkább nem ajánlom!
Mindkét elképzelésed normális lehet vérzés terén, azért menj el dokihoz! Mivel védekeztek, mert spirállal könnyen lehet, hogy hamarabb megjön. Kép
Örülök, hogy Réka jobban alszik már!

Gabi
inecsg
 
 


Sziasztok!
csak bejelentkezem, hétvégén itt voltak tesómék, két kislánnyal (2 és 3,5 évesek), volt zsivaj rendesen. Csillámmal most pihenjük ki őket :-)

Gira!
a Gripewater-t nem próbáltátok? hascsikarás ellen javasolta nekünk a védőnő. Nekünk nem használt,mint ahogy az infacol sem, de állítólag sok babának bejön.

Seri
seri
 
 


Gabi,
végül elmúlt a takony, ma akartam venni. Kép Kibújt a fog, és elmúlt. Ez van nálunk mindig.

A hisztinek nem dőlök be általában, tegnap is otthagytam, majd bömbölve szaladt utánam, majd meglátott valami játékot és el is felejtette mi volt a bánata.


Gira,
a bimbóvédő miatt szív a barátnőm is. A kisfia már nem hajlandó cicizni, csak cumisüvegezni, feji neki, de napról napra apad. Mert ha bimbóvédővel szoptatsz, ill. ha fejsz, akkor nagyon ritka, hogy fent lehet tartani a tejtermelést hosszú távon. Persze lehetséges, de általában nem jön be.


vérzés: én is mennék dokihoz, ez kicsit korainak tűnik nekem. Nekem 11 hónap után jött meg először (és utolljára is Kép Kép)
Vendég
 


Nálunk úgy volt, hogy 5 hetes koráig csak bimbóvédővel szopizott. AZtán áttértünk a mellre. Pár napig ment a dolog, és akkor jött ez a probléma. De akkor csak a cumisüveget fogadta (a védőt se). Másnap nekigyűrkőztem, és addig adtam újra és újra vissza a szájába a bimbóvédőt, míg végül elkezdte szívni. Akkor pár napig megint bimbóvédővel szopizott, és aztán megint levettem... ez 3 hete volt. Azóta nem kellett.
Vendég
 


Gabi: Hát továbbra is fej, de a kicsi reggel már szopott rendesenKép.Tegnap egyébként még cumisüvegböl se nagyon akarta elfogadni a lefejt tejet, bnöm hozta át Violának ami megmaradt. Lehet, hogy pár napos átmeneti cumizava volt, délután ha lejönnek a játszóra megkérdezem,hogy ma hogy produkált a kiccsaj, mert délelött amíg lent voltunk nem ébredt fel a Nati! Nagyon kiváncsi vagyok.Kép Egyébként 1 ciciböl 2 decit fejt le reggel, ugyanis csak egyikböl szopott a babája a másikat lefejte. Hihetetlen , hogy vannak nök akiknek ennyi tejük van. Ez tuti,hogy alkati dolog. Azt mesélte, hogy az elsö gyerekével énnél még több volt, és volt, hogy 5 perc alatt 3 decit fejt le egyik melléböl! Hát igen, én egész nap 2 ciciböl se fejtem ki ennek a felét se!

Gira:Örülök, hogy már nem "tapadós" Réka baba.Kép Óriási könnyebbség ugye? Most képzeld ha 2-3 éves koráig ez lenne...kb megörülnél.....

Enikö

Enikő és Marci 13 , Bogi 9, Viola 6, Zalán 3,5
ceniko
Szeged
 
 


Gira!
Nekem a lanyom szuletese utan 7 hettel jott meg, pedig szoptattam es olyan fogamzasgatlot is szedtem, ami mellett elvileg nem kellene, ugyhogy menj el orvoshoz! Kép adri
addri
 
 


Ez az átmeneti cumizavar nálunk is ciklikusan vissza-visszatért, és azt hiszem a ciklusommal van összefüggésben. Ez egyelőre még vizsgálódásaim tárgya, de ha legközelebb is ilyen furcsán pontos idő múlva jeletnkezik, akkor biztos.

Enikő!

Tényleg sokkal jobb így Kép
Vendég
 


Sziasztok!

Virág: Mert rohantam a család után. De furcsa volt amikor megláttalak, reflexből nyitottam ki a szám, hogy köszönjek, aztán beugrott, hogy dehát nem is tudod ki vagyok, meg látszott rajtad, hogy nem vettél észre, és mondom nem kezdek el magyarázkodni, ha meg köszönök és rohanok tovább, akkor hülyének nézel Kép

Enikő: Jól vagyunk, bár 2 napja esténként van egy másfél-2 órás sírás. Valószínűleg a hasa fáj.

Most is nyűgösködik, úgyhogy rohanok is hozzá.
Bea

Bea
KépKépKépKép
jégvirág
 
 


Hisztizős gyerekek anyukáink együttérzésem, enyémek ezt csak ritkán, de akkor is szolidan csinálták.

Gira, nekem is hasonlóan jött meg Benedek után, mint neked. A gyermekágyi is eltartott majd 6 hétig, egy rövid hét szünet után pedig megjött rendesen, de egy darabig még elég össze-vissza volt. Elmentem orvoshoz is, azt mondta, a szoptatás bezavar, mert amúgy nem talált semmit. Aztán néhány hónap alatt rendeződött magától. Szóval szerintem ne aggódj nagyon, az, hogy másnak csak egy év után jött meg az nem jelent semmit, nekem is 11 hónap után jött meg Daninál, Petinél meg kb 7.

Lányok, ezzel a kajálós dologgal én úgy vagyok, hogy vagy megeszed amit adok, vagy szabad éhezni. Bocsi, ha túl keményen hangzik, de ha nem így csináltam volna pl a szoptatást, akkor már sokkal előbb abbahagyták volna a szopit. Nincs cumisüveg meg miegymás, ha éhes a gyerek akkor kiszívja a ciciből és kész. Biztos nem komédiáztam volna . Az más, ha nincs elég tej sehogyanse, de abba se szabad beletörődni könnyen.
Ildi, nem eszi meg a lányod amit főzöl? Hát ez nem túl szép . Miért adsz neki mást? Figyelj, főzöl neki kétfélét, abból választhat, aztán ha nem kér, akkor szabad hisztizni, majd megtanulja, hogy akkor és azt kell enni, amit kap. Juj, ez nagyon keményen hangzik, de hidd el, azért nem kell megbolondulni ám, meg anyagi csődbe menni ettől a sok üveges(bocsi, de nekem) vacaktól. Hiába bio meg minden, ha ott áll hónapok óta a bolt polcain, minden értékes anyaga lebomlik, egy hulla kaja lesz belőle. Nincs benne semmi érték igazából. A gyereknek az a legjobb étel, amit az édesannya főz neki. Benne van a szereteted is. Ha délben csak az egyikből eszik, nem baj, majd este lehet a másik fog jobban esni. A hisztinek meg nem kell bedőlni, önmagától még egy gyerek se halt éhen.

Na eldugulok, csak ez már nagyon kikívánkozott.

Erika

Lilypie First Birthday tickers
gerika
 
 


Volt már valamelyikötök gyerköcének koszmós a feje? Dorka fejének egy részén sárgás színü lett a bör, és pikkelyesen hámlik, olyan, mintha korpás lenne.Mit lehet vele csinálni?

Erika: Teljesen egyetértek, bár mi még csak pár hét múlva kezdjük a hozzátáplálást. Nálunk is mindig volt otthon kétféle kaja, és ha nem ettük meg, késöbb úgyis éhesek lettünk. Tesóm is csecsemö korában nekilendült a válogatásnak, de ha nem kellett neki valami, akkor anyukám egyszerüen kivárta, hogy éhes legyen. Ha egészen pici korában nagyon válogat egy baba, késöbb még nehezebb lesz új ízekhez hozzászoktatni. Több helyen is tanítottam, és megdöbbentett, hogy gyerekek tömegei nem hajlandók normális kaját pl. egy egyszerü fözeléket megenni.
kissvirag
 
 


Sziasztok!

Voltunk hétvégén Szeliden. Nagyon klassz volt, bár néha esett az eső, de Pipedli fantasztikusan érezte magát. A kaja parti is jó volt, tuti híztam, bár szerintem a levegőtől is:-)Már annyira hiányzott, hogy kimozduljunk valahova. Holnap meg egész napra kimegyünk Szőregre anyuékhoz, szabin lesznek, úgyhogy megint pihenek:-)Enikő csináltunk pár képet, még a horgászokról is, lehet küldök, bár ha Danidnak fáj, hogy látja, inkább ne mutasd meg:-)

Akkor mi is a szerencsés nem tudom, hány százalékba tartozunk, mert Pipi is kb. 2-3 hétig bimbó védővel szopizott, mert csupa seb volt mind a két bimbajom és veszettül fájt. Még most is cicizik, nekem úgy tűnik már az idők végezetéig abba se hagyja:-))))Egyik este nem kapott cicit, Orsival ellentétben ő igen csak észre vette. Bőgött, de nem adtam neki még reggel se. Délutánra két csomó lett az eredmény, meg fájt mint állat, úgyhogy ráraktam a malacomat és leszippantotta. Nem gondoltam volna, hogy még mindig "ennyi" tejem van, csak úgy nyelte.

Bogidumák:-))))))

Nyúlanyó+Tamás Botond (2006.03.14.)+Viktória (2003.04.21.)

[img:5b8b07f275]https://babafalva.hu/tickers/3ud.png[/img:5b8b07f275]
[img:5b8b07f275]https://babafalva.hu/tickers/4qv.png[/img:5b8b07f275]
nyúlanyó
 
 


Édesanyja, természetesenKép

Virág, enyémeknek is volt koszmó, babaolajjal feláztatod, utána hajmosás.

Anita, én még sose voltam a Szelidi tónál. Jó pihenést holnapra!

Erika

Lilypie First Birthday tickers
gerika
 
 


Enikö! lassan már tele egy füzet Bogiszájjal??Kép Irtóra tetszik!! Mi az a Danoninó? Joghurt? vagy gyümis desszert? Turokrém? Én most Bakust szoktam venni Tescoba, imádja Orsi a turokrémet meg a gyümölcsös krémet.

Hiszti. Én ha itthon csinálja, amit irtó ritka, akkor elmegyek, otthagyom. Akkor gyorsan abbahagyja. Amugy ált. a játszón van hiszti hogy nincs több csuzda. Ja, már leszakad a kezem hogy emelgessem fel, és nem tetszik neki hogy vége.

Ildi! Tudod Orsi is pont ilyen volt. Soha nem hittem látom még ugy enni, hogy a kanalat bekapja a szájába, nem csak a hegyét. Na és hogy ennyit egyen!! Lehet azért meg nagyobb már, lehet hogy azért mert elkezdtem neki adni vasat, azota eszik sokat, a fene tudja mi az oka.

Gira! nem tudom, nekem 14 hosan volt rendes, elötte 5 hósan és 7 hósan pici pecsét csak.

Dancsi! Nem semmi hogy jönnek ezek a fogacskák elö!! Szegényke, nem kiméli! Remélem hamarosan a régi Jozsó lesz!

Virág! fürcsi elött kend be a fürdetökrémmel, ugy mosd meg a hajat. Nekem védönö mondta gyorsan el is mult.

Én sem voltam még a Szelidi tónál.Kép

Erika! én is ezt vallottam, elvileg. De amikor láttam Orsi már napok óta nem eszik szinte semmit, pedig tuti éhes kell legyen, akkor csak elkezdtem keresgélni mi a fogára valo. Irtó idegesitö tud lenni ha kinálod és nem kell, és ez tartosan igy megy. Minden kis falatnak örültem amit végre megevett. Én megértem Ildit mit érez.

Karmen

Kép

Kép

Karmen
karmen
 
 


Virág,
koszmós buksit beolajozod, majd kapargatod körömmel, este pedig jó alaposan megsikálod. Jozsónak nagyon makacs volt, és a dokim mutatta, hogy körömmel nyugodtan le lehet kaparni, tiszta piros volt tőle neki, de nem vernyákolt, szal szerintem nem fájhatott neki. Ha elhanyagolod, könnyen elterhedhet az egész buksin. Mi elhanyagoltuk és így jártunk.

Ildi,
Jozsó szereti az én főztömet is, de kap bébikaját is. AZ a gond, szvsz, ha bébikajával eteted, hogy rohadt nehéz lesz majd később rendes kajára átszoktatnod.

Próbáld meg esetleg a bébikaját keverni főttel, szép fokozatosan növelve az sk mennyiségét.
Vendég
 


Kármen!

Igen,minden falatnak örülök,amit csak megeszik.Ha nyitja a száját,én boldog vagyok.

Erika!

Értem,hogy mit írsz...Én is ezt gondoltam egy ideig...Tudom,hogy nagyon elrontottam.Majd csak lesz egy kis javulás.Igyekszem.


Ildi
tfildiko
 
 


Gira: Nekem mindkét gyerek után 6 hét múlva megjött és azóta is rendszeresen 4 hetente jön meg! Anyukámnak is így volt.
A bnömnek is megjött már amikor 2 hós volt a lánya. Pedig ö csak és kizárólag szoptatott akkor, úgyhogy szvsz nincs összefüggés közte.

Karmen: Ilyen gyümölcsjughurt. igazából nem Danoninó csak mi hívjuk így,mert az igazinak horror ára van (lent itt nálunk a boltba 230 ft a 4db). Viszont a Lildlbe lehet kapni 12darabos (banán, eper,kajszibarack ízü), pont olyan pici poharakba van, mint a danoninó csak 300 ftért van a 12 db! Ennyi a különbségKép
Egyébként Lidliben van "Kubu szerü" 100%-os gyümölcslé 149 ftért. Ugyanez origin Kububan több, mint 350 ft!!

Közérdekü azoknak akik szeretik a csokoládétKépKép
Nemrég nyílt a Kossuth Lajos sgton, egy csokoládébolt, a Kovács autóház mellett! A szabadkai Pionir csokoládégyár üzlete. Nagyon olcsó!!!!!!! Ma voltam bent vettem rizsescsokit 100 ft/ 1 tábla (100gramm) a mézeszszív pedig 150 ft volt 1 csomaggal!! Ilyen kis csokikat, mint amilyen pl a sport szelet 21!!! ftért áruljákKép Vannak még töltött piskóták, mindenféle ízben, azok is nagyon finomak, meg kekszek...stbstb Úgyhogy édesszájúak hajráááKépKépKép

Megyünk a jáccóra!
Puszka
Enikö

Enikő és Marci 13 , Bogi 9, Viola 6, Zalán 3,5
ceniko
Szeged
 
 


Sziasztok!
Gira!
Nekem is pont akkor jött meg, amikor Márk 8 hetes lett. Ugy voltam vele, ha 4-5 nap mulva elmúlik, akkor nem megyek dokihoz. Elmúlt, igy gondolom mensi lehetett. Ez lassan 3 hete volt, majd meglátom legközelebb mikor lesz.
Az infacol nekünk se sokat használ, maximum nagyobbakat pukizik tőle. Mi már mindent kipróbáltunk, papaverin kanalas,espumisan,gripe water, igazán egyik se használt. Ha gondolod a gripe waterből szivesen adok egy fél üvegnyit, próbáld ki hátha nektek segit.
Enikő!
Mikor va a rosmannál ez az ingyen kép? és hogy van, ha 20-nál többet hivatok elő, akkor 20 ingyen van?
Zita
zita_29
 
 


Sziasztok!

Megérett a dolog egy szüléstörténetre... Kép Hát ha érdekel valakit...íme:
38+5 voltam. Már egy hete éreztem, hogy valami készülőben van. De hát ugye nekem még van 2 hetem Kép Egy csomó dolgot akartam még elintézni, varrni, takarítani. Meg azt mondják a fiúk kicsit később születnek, ezért biztosra vettem, hogy van még időm. Azonban a pánik igencsak úrrá lett rajtam, amikor kikelvén az ágyból elkezdett ömleni belőlem a víz. Előtte arról is meg voltam győződve, hogy nekem fájásokkal indul a szülés, így hirtelen tanácstalan lettem. Még nem készültem fel lelkileg sem. Reszketve zuhanyoztam, majd a neten kezdtem böngészni, hogy most mit is csináljak Kép A szülésfelkészítőn azt mondták, hogy ha elfolyt a magzatvíz azonnal kórházba kell menni és kerüljük a függőleges testhelyzetet. A védőnő ezzel szemben azt mondta, ráérek besétálni még így is a klinikára. Teljesen tanácstalan voltam, ezért inkább reggelit készítettem, mert azt tudtam, hogy a szülés alatt nem szabad enni, így jól bekajáltam. Aztán a víz elfolyása után 2 és fél órával bementem a klinikára. Ott először durván letoltak, hogy csak most megyek, aztán... hihetetlen...aztán haza akartak küldeni, mert nem folyt állandóan a víz, csak ha megmozdult a babó, akkor ömlött, ez pedig soha nem esett arra az időpontra, amikor a doki láthatta volna, így azt mondta, hogy lehet, hogy összekevertem a nyákdugóval, mert ő nem látja, hogy folyik. Na erre felment a pumpám. Ennyire hülyének néz??? Egyébként egy gyakornok volt...azt hogy ő a doki, csak a szülés közben tudtam meg Kép Szóval neki az volt az elmélete, hogy a magzatvíznek egyfolytában kell folynia, különben az nem magzatvíz. Azért elküldött CTG-re. Ez volt a szerencsém, mert az alatt a fél óra alatt sokat mocorgott a baba, így amikor felkeltem ömlött megint a víz. Ezt látta egy szülésznő, így már hittek nekem. Persze a doki még mindig kételkedett...fájások nem voltak, de azt mondta, hogy MARADHATOK!!! Na, remek, bekönyörögtük magunkat. Azt mondta a víz folyásának kezdetétől számított 6 óra múlva kell megindítania a szülést, addig sétáljak. Még mindig nem hittem el... AZtán megkaptam a hashajtómat, beadták az infúziót, és mi vidámkodtunk a férjemmel. Csuda kellemes dolog ez a szülés. Üldögéltem a labdán, hogy gyorsabban táguljak, szinte "élvezetes" alhasi görcseim voltak, amelyek közül néhányat a CTG monitor 100%-osnak ítélt meg. Hű - gondoltam - nem értem miért dobálják magukat az asszonyok szülés közben. Ez ugyanakkor gyanús is volt.Az infúziót du fél 4 kor kötötték be. 8-kor mé mindig kellemesen éreztem magam. A dokik csodálkoztak, hogy ilyen jól tűröm a fájdalmat. Nos... 9 felé már kezdett a dolog durvulni...érzetre, de a monitor most csak 30-40%-os fájásokat mutatott. 3cm-nél tartottunk. Megcsillogtatták a császár lehetőségét. Begyulladtam. Ettől féltem a legjobban. Nos, lehet, hogy kellett ez a begyulladás, mert bár a monitor továbbra sem mutatott erős fájásokat, én már kezdet csillagokat látni. Feladtam a labdás elméletemet... le kellett feküdnöm. Könyörögtem a fiamnak menjen lefelé. És ment. Legközelebb 11-kor már 7 cm-nél tartottunk. Nem is gondoltam volna... de innentől kezdve nem emlékszem a külvilágra. Nem tudom mi volt körülöttem. A max adag oxitocint kaptam már ekkor. A fájdalmon kívül semmi sem létezett. De nem léphettem vissza Kép Állítólag a férjemnek olyat is mondtam, hogy én ezt nem bírom tovább, meg a helyes légzésre való bíztatására azt mondtam, hogy hagyjon békén, én tudom, hogy nekem mi a jó. Ezeken eléggé megbántódott szegénykém. De én nem emlékezetem később erre. A legközelebbi tisztább emlékem, hogy én nagyon el vagyok merülve a fájdalomban, és nem látom a végét. AZt hittem még nagyon sok lehet hátra, de a szobában elkezdtek gyülekezni az emberek. (A klinikán ekkor egyes egyedül én szültem Kép ) Jött még szülésznő, jött gyerekorvos. HOztak valami újszülött tálcát, és elvették a kéjgázomat. Ebből sejtettem, már közel a vég. És végre éreztem a tolófájást. Azt hiszem itt megint tiszta volt a tudatom. Úgy vettem a levegőt, ahogy kellett, és komolyan mondom, élvezetes volt nyomni. Erről a szakaszról csak szép emlékeim vannak. Többször kellett nyomnom, ezt sem úsztam meg gyorsan. De végül hajnali 2-kor (16,5 óra elteltével) a kedves szülésznő vidáman, hitetlenkedve felkiáltott. "Gyönyörű kislányuk született." - Lány...Milán...lányunk lett - nyögtem a boldogság könnyeit nyeldesve. Annyira boldog voltam. Kit érdekel, hogy nem fiú... olyan gyönyörű... egyből elhallgatott, ahogy a hasamra tették...olyan jó volt megszagolni...hozzáérni... a lányom. Gyönyörű . 3400g-mal 49 cm-rel született Réka lányom, akit ugyan Elődnek vártunk, de én mindennél jobban örülök az én Rékámnak :-)
Vendég
 


Gira!

Ez nagyon szép volt.Minden ultrahangon fiúnak mondták?

Enikő!

Viola jól van?

Ildi
tfildiko
 
 


Gira!
Majdnem egyforma paraméterekkel születtek a babájaink. Márk 3440-el és 49 centivel született, és én is egyedül szültem éppen akkor. Csak nekem 3 óra hossza alatt született meg a kisfiam. Õ már nagyon jönni akart kifelé. Pedig a kiirthoz képest 5 nappal hamarabb született.
Most mekkora a kislányod?
Zita
zita_29
 
 


Zita!

2 hete mérték (6 hetesen), akkor 4360g volt és 54 cm. És a fiad?

Ildi!
2x mondták, hogy fiú, utána nem kérdeztem. Kép

Gira
Vendég
 


Gira!
8 hetesen volt 56 centi és 4640 g. Csütörtökön lesz 11 hetes, de szerintem most kb 60 centi már van, mert a 62-es rucik nem túl nagyok rá.Súlyra kb. 5 kiló. Majd rakatok apával fel képet, mert én nem tudom, hogy kell.
Zita
zita_29
 
 


Gira: Ez szupi voltKép Jól esett elolvasniKép Mégeccer gratulálok. Azon én is ledöbbentem, hogy puncis lett, mert emlékszem, hogy mindig kisfúnak mondtad, hogy mondták...Kép

Ildi: Jól köszönjük. Amikor hazaértünk szopott és bepuszilt 180 tápit, azóta alszik! Én tuti biztos vagyok benne, hogy attól a bébikajától volt a gond. A múltkor is sírt utána, pedig jóval kevesebbet evett (4-5 kiskanánnal!!) Bocs, hogy lehányt téged isKép Most mosok éppenKép Van mit!

Zita: 17-én! És 20 darab ingyé van, nem kell hozzá másik 20at rendelni, csak simán 20 darab ingyen és kész!De nézd meg a honlapjukat! www.rossmann.hu

Puszó
Enikö

Enikő és Marci 13 , Bogi 9, Viola 6, Zalán 3,5
ceniko
Szeged
 
 


Sziasztok!

Enikő: Van tejem, annyi, hogy a Gréti igényeit ki tudja elégíteni. Nem fejek. Van kb. 1 liter lefejt fagyasztott tejem az első napokból, de amióta rendbe jött a mellem azóta nem fejek. Úgy tűnik beállt a kereslet-kínálat. Úgyhogy nem adok le tejet Kép Lehet, hogy baj, hogy nem fejek?!? De így pont van annyi, hogy Gréti jól lakjon, és szüléselőkészítőn a védőnő azt mondta, csak akkor fejjünk, ha kőkemény csomók vannak a mellben, különben ne. Már nem emlékszem mivel indokolta. Kép
Pionir csokibolt Szegeden, ezt nevezem Kép Majd ellátogatunk!

Virág: Szintén ezen a szüléselőkészítőn a védőnő azt mondta a koszmóra, hogy mossuk meg a haját, és körömkefével sikáljuk meg a fejét. Mondta, hogy brutálul hangozhat, de nem fáj nekik. Nem tudom kipróbálnám e Kép Meg szopi közben vakargasd.

Zita: Rossmannban akció 17-én lesz.
http://asp01.photoprintit.de/microsite/index.php?activex=1&customerid=1659

Nyúlanyó: Szeliden még mi sem voltunk, de a tóparton van valami alapítványi üdülő, amihez anyósomnak van valami köze, és mindig reklámozza, hogy menjünk oda, de még sosem voltunk. Jó hely lehet ezek szerint. Kedvet csináltál hozzá. Kép

Gira: Szép szülésed volt! Gratula!

Bea

Bea
KépKépKépKép
jégvirág
 
 


Chamomilla 15 CH jó hasfájásra is, azt olvastam. Babáknak hogy kell adni a bogyókat? És mennyit?

Bea
KépKépKépKép
jégvirág
 
 

Vissza: Lakóhely szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?