Lányok !
Köszi mindenkinek aki pátyolgatta a lelkivilágomat, kezdem mostmár összekapni magam az első sokk után.
Oxi!
Utólagos engedlmeddel megírtam a nyári babákhoz, hogy megérkezett a bébikéd.
Bocsi, hogy csak most szólok, de annyi minden történik, és van, hogy napokig nem tudok jönni.
Én öt liter tej lefagyasztása után, elkezdtem jégkocka zacsiba fagyasztani a tejet, mert a másik zacsi kicsit húzós árban. Így kevesebbet is elő tudok venni, ha szükséges, mert csak levágok annyi sort,amennyi kell. Kb.250-270 ml-t lehet lefagyasztani egy tasakba, és tíz darabos a csomag, ami kb.150-200 forint.
Bogárka!
Ez a füredi vitorlázás nagyon jól hangzik. Én is el tudnám képzelni.
Lindi!
Én is szentül meg voltam győződve róla, hogy nem lehetséges, de teszek fel egy képet.
Annyira sanszos!
Ráadásul nem is igazán volt semmi. Épphogy csak belekezdtünk, de nem volt túl kellemes, és hagytuk.
Meg is akartam kérdezni a dokit, hogy mi a bánattól fájhat, amikor császárral szültem, és elvileg hüvelyileg nem csináltak velem semmit.
Johannáról írták a nyári topikban, hogy nagyon jól van, és Fanni,Sára is.
Ma megy az egyik kis társunk látogatni, ha beszámol, majd hozom az infót.
Ficánka!
A doki azt mondta, hogy 2 hét múlva megnézzük, hogy nőtt-e valamit.
A cisztát, és a miomát teljességgel kizárta /ez is valami, hogy legalább az nincs/ és azt is, hogy egy véna keresztmetszete lenne.
Ha nem nővekszik akkor még előfordulhat, hogy valami szövetdarab ami ott maradt.
/De akkor mi az a valami a közepén?/
Mensi görcsökre melyik homeobogyit szedted?
Nekem is brutál szokott lenni, és hátha még szükség lesz rá.
A barátnőm is a dinnyére esküszik.
Megevett majdnem egy egészet, és hiába kellett pisilnie nem ment el egész éjszaka.És valszeg emiatt repedt meg a burok, ami be is indította a szülést.
Ildi!
A lelkem azért van rossz állapotban, mert mióta Picúr kikerült a pocakomból, mindíg arról ábrándozom, hogy milyen jó volt terhesnek lenni.
És bár őt már semmi pénzért nem adnám, de jó lenne átélni azt ahogy ott mocorgott, és éldegélt.
Nekem ez nagyon bensőséges dolog volt.
Nem tudom megmagyarázni, lehet, hogy túl nagy nyomot hagyott bennem a terhesség, mert imádtam.
Viszont most óriási lelkifurdim van emiatt.
Mármint azért,mert állandóan ezen gondolkodom.
Lehet, hogy emiatt a tudatalattim intézkedett. Nem tudom
Meg azért is, mert császár után 1-1.5 évet várni, kell, hogy a seb kibírja az ismételt igénybevételt. Meg azért is, mert röntgenen voltam. /Bár nem tudtam, hogy nem mehetek/
Ha csak az anyagiakon múlna, /ami azért nem túl fényes/ akkor 100- szor meggondolnám, bár szerintem Marci inná meg a levét, és azt sem szeretném. 10 hósan neki nagyon szüksége lesz rám, amikor még sem beszélni, sem járni nem tud, és egy újszülött mellett, biztos háttérbe szorulna.
Így viszont, hogy még tüdőszűrőn is voltam a tejleadás miatt, nem kockáztatnám meg, hogy esetleg beteg testvérkét kapjon.
