Zsofy, a képeket köszönöm, nagyon aranyos vagy, hogy küldted, és Lilla továbbra is maga a gyönyör!!!!
Kicsit tényleg csöndben vagyok, itt a depim. Reggel megint kalapálásra ébredtünk a párommal, most a mögöttünk lévő kezdte, aztán mire ő abbahagyta, elkezdte a mellettünk lévő.
Délben elmentem a dokihoz, 1-re mentem CTG-re. Ott minden rendben volt, a nőci nem győzte dícsérni, bár szerintem fingja nem volt az egészről, de nem is lényeg, jó volt hallani ahogy dobog a kis szíve.
Közben a dokihoz befutott vagy 10 terhes mama, és akkor már tudtam, hogy megint akkora csalódás lesz az egész vizsgálat. Ismét egy hónapot vártam a nagy semmire. Kb. 2 perc UH, semmi adat, annyi hogy kb.3080 gr a baba, mondta a doki, hogy jó nagy. Mondtam, hogy tudom, érzem. Méhszájat nem nézett, mondván még 2 hétig úgyis bent lesz a baba. Vett kenetet, majd egyszercsak lesz eredménye. Képet sem kaptam, úgy sietett, és nekem is csak az utcán jutott eszembe. De akkor már nem láttam az idegtől, úgyhogy nem is volt kedvem visszamenni. Szóval durván az UH, a kenetvétel, a táppénzes papír megírása, ez volt 5 perc. Ja és 10.000 Ft.
Persze leginkább azért vagyok csalódott, mert én azt hittem, hogy már lassan kezemben tarthatom a lányomat, de ez az egész vizsgálat is olyan kiábrándító volt. Én őt is megértem, mert azt mondta, kb.3 kismama van beírva, a többi soron kívül csak úgy jött, biztos valami baj van velük, el meg ugye nem küldi őket. (hülye lenne
) De mondjuk ha nekem lenne valami panaszom, és soron kívül befutnék, akkor nekem se esne jól, ha hazaküldene azzal, hogy hát kérem mára nincs időpontja. Csak hát akkor is. Párom itthon csinálja a szekrényt, úgyhogy egy szavam sem lehet, de ne vessetek meg érte, most még ez sem dob fel.
Zsofy, anyós téma: szörnyű. Többet nem is tudok rá mondani. Az én anyósom most ment el, neki jók a fogai, bár a szája felett van egy jó barna nikotin csík, olyan mintha bajusza lenne. De nem is csoda, le se teszi a bagóját. Most is bejött, és vigyorogva mondta, hogy "jaj, jöttem összefüstölni téged Zsófikám, pedig neked az most ugye nem tesz jót..." Erre nem bírtam megállni és mondtam nagy kelletlenül, hogy rettentően örülök neki, mondhatom. Aztán a fiával kétoldalról befüstöltek, én meg közben titeket olvastalak. Közbe a fia kiment, de akkor sem hagytam abba, kérdezgetett, nagy nehezen válaszolgattam, de abba se volt köszönet. És közben Zsófy és az anyósa járt az eszemben. És arra gondoltam, hogy milyen kib...ott szerencse, hogy nálunk az emeleten lesz a babaszoba és az anyós oda nem tud feljönni. Most meg azon gondolkozom, hogy ha szegény párom ezt olvasná, akkor biztos nagyon rosszul esne neki, hogy ilyeneket írok az anyukájáról. De most valahogy kijött, sajnálom. Pedig amúgy tényleg soha nem ártott nekem, de valahogy akkor sem tudok megbékélni a dolgaival.
Na szóval eddig így telt a napom, nem volt túl fényes.
A legrosszabb tényleg az, hogy én azt hittem valami közeli időpontot mond a doki, de így most a jövő hét hétfőn megyek megint CTG-re, aztán ki tudja hogyan tovább. Ha még 2 hét, akkor legyen annyi. De akkor mekkora lesz a babám?! Kis óriás lesz?
Hari 36+2



















szerintetek mi történik éjjel,miután kikapcsoltátok a számÍtógépet?















