
2005.09.19 08:38
2005.09.19 08:44
(nem én voltam)
2005.09.20 06:32
2005.09.20 10:02
A fiam fekvés után fél - 1 órával elkezd ordítani, és aztán hajnalig küzdünk vele. Mint egy újszülött
Most ezt sem tudom részletezni, talán később. A nappali alvás is küzdelem. Amikor ébren van, továbbra sem jutok el a gépig. Az új gép azóta is romokban, nem tud felállni a rendszer
Nagyon lelkes vagyok mint látjátok
Norbi sehol, napok óta alig eszem (vacsora, reggeli 1 bögre tej , ebédre amit épp' elérek) úh. nem tudom mi lesz. Szombaton Ikeáztunk (nem is láttam ezt a rácsot pedig nekünk is jó lenne talán a kiszobára), nagyon jó volt az egész nap, Balázs is nagyon élvezte. Ott is kajáltunk (az otthonról hozott kajára még bevágta az ajándék bébiételt
Csak kis dolgokat vettünk, meg Balázsnak pár dolgot a gyereksarokba, meg ágyneműt, takarót neki stb... Kicsit megint újítottunk a lakáson, ezek az apró dolgok fel tudnak nagyon dobni
Még annyi, hogy az én férjem egy áldott jó ember, nagyon drága és nagyon imádom!!!
Eddig szerencsére nem akart sem plazmatévét,s em íjkészletet
Na majd legközelebb írok róla is, meg mindent pótolok, mai most lemaradt. Most megyek Balázsnak ebédet főzni. Puszik.2005.09.20 15:32
2005.09.21 06:54
2005.09.21 07:06

2005.09.22 06:51
2005.09.22 06:51
2005.09.22 08:03
2005.09.22 17:53
2005.09.23 08:27
2005.09.23 10:59
2005.09.23 11:10
2005.09.23 14:26
Szóval inkább 1 liter tejecske, 6 evőkanál búzadara és ízlés szerint cukor kell hozzá. A tejet felforralod, ha forr, teszel bele cukrot, (én fél literhez kb. 1 evőkanállal szoktam), vissza a tűzre, a darát fokozatosan kell beleönteni, én kézi habverővel szoktam kutyulni. 1-2 percig szoktam főzni, utána azonnal tányérokba porciózom. Kicsit hagyom kihűlni, akkor besűrűsödik, megdermed.
2005.09.23 22:10
Minden nap megyek a Sportkórházba, és ez bizony több órás program. Anyu szerencsére jól elvan Miksával. Mondjuk tegnap ők is bent voltak, mert az embernek hiányzik a kicsi fia
Az a gáz, hogy ez a térde eddig jó volt, a másikat még fiatalon szintén fociban kicsinálta. Mindkettőt meg kell műteni, mert egyikben sem volt keresztszalag. Az újabb sérüléssel kezdték most, de úgy tűnik, jó választás volt, mert porcot is találtak. Ma már jobban volt, de eddig azt sem tudtam, hogyan kedveskedjem neki, mert semmire sem bírt mosolyogni. Jó, tudom én, hogy nagyon szar dolog, mert nekem is volt néhány műtétem, már írtam. Holnap talán hazaengedik, reggel derül ki. Aztán ő is baromira fog nyűglődni, amíg gipszben lesz, mert egy igazi sajtkukac. Tavasszal se volt semmi.
De rég csináltam, az ember nem eszik ilyesmit, Miksának meg még valahogy nem próbáltam. Most a főzelékeket kezdte imádni, sárgarépafőzit meg a finomfőzit
Mármint a kölök
Megértem különben, annyi szempont van. Az a lényeg, hogy úgy érezzétek, jól döntöttetek.
2005.09.24 10:39
2005.09.26 06:54
2005.09.27 07:10
2005.09.27 07:34

2005.09.27 07:46
2005.09.27 08:00
2005.09.27 11:20

Ha kellene valakinek,tudok képet is küldeni,a profilomban a címem!33ezer helyett 20ezer. 2005.09.27 13:23
2005.09.27 14:07
,és köszi a figyelmeztetést.Bár én most nem diétázok, ha kicsit visszaolvastál , akkor biztos láttad, hogy babát várok.
, ha már semmi hiányosság nincsen rajta.Bár egy szögből most is letudnám fényképezni, hogy tökéletes, de mjd, ha kész lesz.
, kezdenek be nem érni a gatyók(vagyis alig van már ami beér).
2005.09.27 14:28
2005.09.27 19:14
Képet is tettem föl akkor magamról,milyen voltam a terhesség után pár hónappal,és milyen lettem terhesség után egy évvel.Egy hatalmas szőke bálna voltam,szó szerint.60-65kg a súlyom,de 90 fölött mentem szülni.Magam sem értem miért,mert az első terhességemhez képest mindent ugyanúgy csináltam.Van egy 6és fél éves Dominikom,és egy másfél éves Dorinám.Szerettem volna lefogyni nagyon,de a kilók nem mentek le,és elég lusta is voltam.Az első baba után sokáig szpotattam,semmit nem mozogtam,és simán visszaálltam.Most is ezt vártam,de kb.82-83 körül megálltam.Szörnyű volt ahogy láttam magam a tükörben,de mégszörnyűbb,ahogy éreztem magam lelkileg és egészségileg is.Ekkora túlsúly nehéz egy embernek,és ilyen rövid idő alatt főleg.Belekezdtem a 90 naposba,mert június elején közelgett az esküvőm,és mégsem állhattam oda úgy.Tényleg betartottam az elején,és később is csak keveset bűnöztem.Az volt a véleményem,hogy elég hosszú ez az idő,és ha nagyon sok a lemondás meg a csábítás,talán többet árthat az önmarcangolás(főleg ahol család van,és másoknak kell főzni,meg ott hamiznak előtted...).Ezért néha nem bírtam...De érdekes,hogy nagy volt a szám,mert nekem a gyümölcsnap volt a legkönnyebb.Víznapot viszont egyáltalán nem tartottam,azt nem nekem találták ki.Szóval én nagyon gyümölcsös vagyok,ezért nem okozott gondot a több tonna gyümölcs.Ha marta a gyomrom,egy kis sós mogyit ettem vagy tökmagot.Ezek szerint kevés volt.Én nem vettem észre a gondot,mert egy öklendezéssel kezdődött az esküvőm után 2 nappal,a nászutunkon.Tudtam,terhes nem vagyok,ha epe lenne akkor jönne egy kis szines
,ha gyomorrontás,akkor meg sok
De nem jött semmi,csak görcs a mosdó fölött.Aztán kavargott a gyomrom szép lassan a kávék után,pedig azelőtt ezzel sem volt semmi gond.Ha ebéd után leültem a kanapéra(az nálam félig fekvő helyzet),szintén hányingerem lett.Azt hittem,valami komoly agybajom lett,mikor a gyümik után,főleg az esti dinnye után keserű lett a szám.Nem értettem,de tudtam,nem normális,hogy más ízt érez az ember,ezért hittem,hogy biztos agydaganatom van...Nem nagyon szeretek dokihoz menni,mert bár idegesít egy-két indokolatlan tünet,mégis azt gondolom,sokan nem tulajdonítanak nekik jelentőséget,csak elküldenek,és azt hiszik,képzelődsz.Mint a bőrdoki,aki azt mondta,ez a szülés utáni depresszió,mert meg mertem mutatni neki egy csúnya anyajegyemet,ami nem olyan volt előtte.Ehhez képest,szerncsére elmentem egy másikhoz is,és az onkológián kötöttem ki,műtét,szövettan.Az eredmény negatív,csak a varrataim vannak még bent.De a félelem az nagyobb volt,főleg kisgyerekek mellett,meg az ilyen felelőtlen dokik miatt.Szóval,ezért nem akartam minden apró kellemetlenséggel orvoshoz menni.De sajnos jobb lett volna,mert ezzel csak megvártam,amíg fájni is kezdett.Hányingerem volt már folyamatosan,és készültem is a dokihoz,csak valahogy nem jutottam le.Éreztem,hogy csípi valami a torkomat,és följön olyan kis pezsgő érzés is,ami kiráz teljesen,és marja a nyelvem,a torkom.Aztán égni kezdett a gyomrom,ami azelőtt sosem volt.És a szegycsontomnál azt hittem kiszakad a testem.Én sosem értettem azelőtt,milyen az,ha valakinek ég a gyomra,vagy sok a sava.Most meggyógyítják a fölmaródástól begyulladt nyelőcsövemet,és utána 1 hónap múlva jöhet a tükrözés(ijesztget mindenki,akinek volt

...).És eldől,hogy ez egy átmeneti állapot-e,vagy tartósan szednem kell.Remélem azért nem kell műteni,mert akkor már egy roncs leszek.De legalább lefogytam 67-68kg-ra.Igaz,most visszajött kicsi,de így is boldog vagyok.Rátett sajnos egy lapáttal,hogy közben cataflamot kellett szednem,és kiderült,azt sem szabadott volna,mert erősen savképző fájdalomcsillapító,és ez végképp betett.De örülök is,hogy kiderült,mert legalább tudom,mi készülődött bennem,és legalább elkezdtük kezelni.Most nem próbálkozom mással.A diétát arra értettem,hogy a reflux miatt fogtak diétára,meg kell válogatnom,mit ehetek,de nem a súlyom miatt,hanem a savam miatt.Elnézést,hogy kicsit hosszúra sikeredtem,de ilyen körülményes liba vagyok

