Szia Duddu!
DM-ben vettem egy dobozzal méhpempőt. Szívesen odaadom ingyen, remélem szerencsét hoz majd.
Tünetek:
Még mindig az éjszakai akció, de most már elnézek a körzetihez, mert így egyikünk sem alszik. Éjjel közepén elkezd folyni az orrom, tüsszögök, folyik a könny a szememből, és tegnap még fűszereztem egy kis köhögési rohammal. Persze ilyenkor mindig pisilnem kell, és erre ébredek fel, egyébként megúsznám.
Ami van még szédelgek, fáj a mellem, és estére puffad a hasam. Más egyelőre nincs, és nem is biztos hogy lesz, mert anyunál sem nagyon volt. Mindent eszek, de ha éhes vagyok, akkor fáj a gyomrom, éppen ezért többször eszek kevesebbet
Ja és a kényesebb a székrekedés, de ezt a progi okozza. Többek között nekem ez volt mindig a menzi első és biztos jele, hogy megszűnt a székrekedés sőt. Patik vannak, éppen ezért ki si voltam akadva, hogy köszi megint megjön, mert úgy kivirágzott az arcom meg a hátam, hogy csak na. Most már talán kezd letisztulni. És van még valami, ami talán túl kényes, de leírom hátha segít. A ciklus második felében ha megfigyeled a szeméremtested megváltozik. Vérrel telt, kicsit olyan mint a pulyka lebernyege (kékes, duci), ha megjön visszaváltozik rózsaszínessé, ha nem tovább telik vérrel, és még kékebb, még ducibb!!!)
Ennyi, de kérlek, most ne kezdj azon idegeskedni, hogy miért nincsenek ilyen jeleid. A legfuribb az volt, hogy a méhem táján néha szúrt (most már gyakrabban és hosszabban), de semmi extra, tehát meggyőződésem volt, hogy megint semmi, mert nem érzek semmit, és ezek szerint pont a semmi volt a nyerő.
Na jó sokat kotyogtam
Juca
Unique nekem írt, de eléggé fáradt, majd ha feltöltődik ír ide is. Jön a talira, jól van, csak őt tényleg maximálisan kizsarolja a kis tökmag
