Most azt inkább nem írnám le, hogy hogy reagáltam, amikor megláttam, hogy ma még senki sem volt
Lehet, hogy hülyének néztek (bár lehet, hogy már senki sem olvassa ), de én akkor sem hagyom annyiban és leírom, hogy mi volt ma. Reggel kontrollra mentünk, ahol a dokker szerencsére mindent rendben talált a körülményekhez képest, de sajnos a kizáródott heréje elhalt, úgyhogy az nem fog funkcionálni
Ez nagyon elkeserít, de megnyugtattak, hogy lesz unokám, mert a jobb oldalival minden oké. Hát ez van, ez lett Marcikámnak fentről megírva... Aztán rohangáltunk a városban a biztosítóhoz, onnan a volt (vagy jelenlegi, nem is tudom
) munkahelyemre, ahol persze csodálták a Drágaságom szépségét. Gáborral dagadtunk ám a büszkeségtől! Aztán haza Érdre a tanácsadásra, ahol sajna a dokinénink nem volt jelen, mert szabin volt, de a mázsálás (10,67 kg az éhező gyermekem) és hiányzó dolgok felíratása megtörtént.
Aztán hazajöttünk egy nyugodt kis szopira, majd újból nyakumba vettük a kilómétereket: elmentünk festéket venni és elhoztuk a megrendelt szőnyeget. 5 körül haza is értünk. Hát mit ne mondjak, jól elfáradtam. Marci 2 röpkét aludt az autóban útközben, úgyhogy most így kora este elég kikészítő volt, állandóan a nyakamba mászott volna, de persze alukálni nem akart.
Hát ez a mai napunk rövid sztorija.
És még valamit ide a végére. Biztos hallottátok, hogy Érden egy hülye f.sz egy buszmegállóban emberek közé hajtott. Szörnyen érzem magam azóta is, mert tavaly ilyenkor akár én is állhattam volna ott pocakosan buszra várva, mert onnan mentem a terhesgondozásokra az SZTK-ba. Ilyenkor jó megállnia egy kicsit az embernek és elgondolkozni, hogy milyen pillanatokon és hihetetlen véletleneken múlik az emberélet.
Inkább megyek és nem szomorítok itt senkit.
Mindenkinek sok puszit és jó éjszakát kívánok: Melinda
Hajrá fel! Kitartást!!! 
