jól eltűntem, már nagyon rég nem írtam, de többek között én is babakocsis tüntetést szerveztem, aztán jól megáztunk
, mert szakadt az eső. Eszter is benyelt valami vírust, mert 2 napig lázas volt, de nem köhögött és nem is taknyolódott mellette szerencsére. Most már teljesen jól van. Mikor legutóbb mérték (lassan 4 hete), akkor 11,55 kg volt. Akkora, mint egy másfél éves. Mászik, mint a csík és nagyon élvezi, de már húzza föl magát mindenen, sőt időnként meg is próbálja elengedni. Persze lecsüccsen. J Kormi,
én is allergiás vagyok immár 12 éve elég durván be szokott durranni a fejem, sőt befulladtam már én is néhányszor.
Idén először találtam olyan "ellenszert", ami gyakorlatilag teljesen tüntetmentessé tett. Homeopátiás szerek. Ha érdekel, leírom, miket szedek, itt az Üllői úti patikában szokott lenni mindig. Alvás.
Én nem tudom, mi a tuti recept, csak azt csináltam, amit jónak éreztem. Eszter 3 hetes kora óta kiságyban aludt egészen addig, míg el nem kezdett ide-oda forogni álmában is. Kb. 7 hónapos volt ekkor. De mivel a kiságyat újszülöttekre tervezik, E. folyton bevágta magát a rácsba, hiába volt körbepárnázva, és felébredt. Mondjuk egy éjjel 8-10x. Én meg keltem hozzá, de csak cicin aludt el újra. Néhány ilyen éjszaka után teljesen kimerültem, és azt mondtam, hogy engem nem érdekel, átviszem magunkhoz, hátha ott alszik. És azóta velünk, pontosabban velem alszik. Férjem meg kint a nappaliban a kanapén. Ami nem jó, de a körülményekhez képest a legideálisabb. Úgy tervezzük, hogy veszünk egy heverőt a franciaágy mellé, és akkor mindhárman elférünk. Persze E. még mindig ébred éjjel, elég rossz alvó, és szopizik is 2-3x. Pedig egy hónap múlva 1 éves. Igazából egy kicsit néha megrettenek attól, hogy mi lesz így, ha még sokáig ébred és szopizik éjjel is. De a saját ágyában való üvölteni hagyást zsigerből utasítom el, mert miért bántsam a gyerekemet. Szóval, ha erre tud valaki jó receptet, azt szívesen venném. Most sólámpával próbálkozunk, hátha segít, aztán jön a homeopátiás gyerekorvos.
Cipő:
E. ugyan még nem jár, sőt nem is áll még segítség nélkül, de muszáj volt neki cipőt venni, mert jönnek a hidegek, és mamuszkában meg vászoncipőben nem viszem ki. Lapos talpút vettem, Falcon típusút. Semmilyen cipőt nem szeret a lábán, úgyhogy neki mindegy. Viszont nem fázik meg.
Bori



(ÁÁÁ, cseppet sem vagyok elfogult. 













































