A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Gyermekek / magzatok kor szerint » 2005.őszi babák


Na csak gyorsan, amig nyugi van!

Zsófy!

Köszönöm a nyugtatást, remélem nagyon hogy nem lesz gond, mert abba beledilizek...
Nem csipőficamos, csak azt mondta a doki, hogy később ebből lehet a csipőficam...
Már megvan a pelus, fürcsi után felpróbáljukKép
Remélem fogja birni a babó, bár ahogy most elnézem, ezek a pelusok is eléggé terpeszre rakják a pici lábát, most is félig felhúzva kétoldalra hajtva szunyál lentKépKépKép
Inkább még most legyen ilyen förmedvény rajta, mint később amikor már kúszna mászna, járna....
A te babód hogy birja a terpeszpelust???
Nem zavarja???


Kicsit azért ma jó is történt....
A köldök gyönyörű lett, megjártuk a Betesdát, ma már fürödhetünk rendesen, de én még elővigyázatosságból inkább még nem áztatom .....

Nőgyogyónál is voltam kontrollon, nagyon jó fej volt, és emlékezett rámKép
Minden ok, szépen kioktatott hogy hogy sexeljünk...
Olyan kinos voltKépKépKépKép Mintha tini lennékKépKépKépKép

Harikám!
Olvasom a történéseketKépKépKépKépKép
Akkor mindent bele, lélekben veled leszekKépKép
Csak ügyesen, ne izgulj, minden rendben leszKépKépKép
És ne felejtsd el az sms-t...

Benianyuról nincs hir????
Semmi sms-t nem kaptam...

Na lehúztam, mert még be kell fejeznem a sertéspörit....

Röhej, de 3 szori alágyújtásra főztem meg egy adag tarhonyát, mindig volt valami...na jó sz@r is lett....

Kép

Kép
megann
 
 


Megann, köszi azért kicsit izgulok, de gondolom majd holnap reggel jön az igazi paraKép Bár nem is tudom, úgyis túl kell esni rajta, ez nem olyan mint a fogorvos, ott lehet dönteni, hogy a kezelés fájjon, vagy a fog. Itt max. halogatni lehetne, de előbb-utóbb úgyis szülnöm kéne. Kicsit sajnálom, hogy nem igazán magától indul be, de a doki szerint jobb lesz a babának is, meg nekem is, ha nem hordom tovább. Nem tudom jól döntöttem-e, néha olyan "megfutamodásnak" érzem, de remélem nem fogom bánni később. Szerintetek?

Hari 40+5

Kép
Kép
hari
 
 


Na én meg átszaladok anyuékhoz, mert sütött sütit, bár én már nem akarok enni belőle, de a párom kedvence, úgyhogy hozok nekiKép Meg csináltam neki egy jó adag brassóit, hogy legyen mit ennie amíg nem leszek. Komolyan tiszta hülye vagyok, mert most meg azon kezdtem izgulni, hogy mi lesz szegénnyel itthon egyedül. Pedig hát mi lenne, végre lesz egy kis nyugtaKép

Benianyuval du. sms-eztem, akkor még nem volt semmi, a dokija szerint nemsokára lesz baba, de pontosat nem lehet tudni. Remélem nála beindul a front hatására. Bár még én is reménykedek, hogy éjszaka történik velem is valami, azért úgy jobb lenne. De most már végül is mindegy, vagy így, vagy úgy holnap estére ha minden igaz lesz kis szuszós csomagomKépKép

Még majd jövök, ha hazaértem.

Kép
Kép
hari
 
 

 
 

HariKép,
jó nagy drukk holnapraKépKépKép.
Én is ugyanígy voltam, mint Te.
Reggel 7-re kellett mennem, hogy dokim beindítsa. Pontosabban 2 ujjnyira nyitva voltam hétfőn, és kérdezte, hogy mikorra akarom, mert akkor bevesz a napirendjébe. Én meg úgy választottam a másnapot, hogy akkorra nem volt sem műtétje se semmi, így végig velem tudott lenni.
Tök jó volt, mint egy nagy boldog család:
Doki, szülésznő, tesóm, párom meg én. Végig röhögtettek, főleg a doki volt elemében. Már a kitolási szaknál mondta, hogy most egy jó nagyot és akkor kint lesz, persze nem jött a fájás, úgyhogy mondta, akkor majd holnap jöjjek és újra próbálhatjuk.
Ja és tök szupi alternatív szobában voltam. Volt minden, labda, kád, bordásfal, kötél (azon a párom vajúdott).
Tévéztünk reggeltől délután 1/2 1-ig, mert csak akkor indultak el a fájások. Szerencsére oxitocint nem kaptam, de inkább csak azért, mert mondtam a dokinak, hogy nem szeretnék feküdni, és így mászkálhattam ki-be...
Na, szumma- szummárum, tök jó élmény volt az egész. Előtte este én is stresszeltem, de inkább azon, hogy nem tudok majd éjjel aludni és dög fáradt leszek. Aztán mégis el tudtam aludni, és nem volt semmi gondom...
Neked is ezt kívánom. Aludj mindenképp, és holnapra egy nagy kalappalKépKépKép, vagy kis csomaggalKépKépKép????
Kati
Vendég
 


HelgaKép,
mi Budaörsre költöztünk nyáron. Aug 23-án született Kornél, 26-ig voltunk a kórházban és 27-én vehettük át a lakás kulcsait. Szép menet voltKépKépKép...
Ja, és imádunk itt lakni, bár még én sem találkoztam hasonló korú babócával, még a gyerekrendelőben is csak idősebbek vannakKépKépKép...
Kati
Vendég
 


Nemesek, nagyon köszönöm, ez egy kicsit megnyugtatott. Remélem, hogy minden rendben lesz, illetve biztos vagyok benneKép

Ahogy van valami úgyis üzenek, a telefonomról is tudtam a múltkor küldeni ide a babanetre.

Azért majd drukkoljatok! Most megyek sütök krumplit, mert vacsiidő van. Bár nekem nem sok étvágyam van, de azért valamit eszem, mert aztán ki tudja mikor fogok megint.

Jók legyetek és remélem már csomaggal térek haza pár nap múlva!

Hari

Kép
Kép
hari
 
 


HARI!


LÉLEKBEN VELED VAGYOK! LÉGY ÜGYI, BIZTOS VAGYOK BENNE HOGY MINDEN RENDBEN LESZ!!! MÁR NAGYON VÁROM HOGY BABÁSAN LÁSSALAK!

ÜDV
ZSUZSKA

CSILLÁM,!

örülök hogy hallottam rólatok, már aggódtam hogy mi van veletek! Helyes a kép Dávidról! Kitartás

Üdv

Kép
pgsuska
 
 


Hari!

Ez olyan izgi!!! Szorítok neked! Azért majd utána se felejts el minket, bár nemsokára lesz jobb dolgod is, mint itt irogatni! Kép Kép Kép

Annyira helyesek a babucik!

Jó éjszakát mindenkinek!
Kata

KépKép
baby20
 
 


Szia Kati!
Képzeld én is Budaörsön laktam 15 évig, de a férjem Kőbányán vett lakást, így még baba előtt ideköltöztem,- sajnos elkerültük egymást. Budaörs ehhez képest egy álom (egészségügyi ellátás és a környezet+levegő szempontjából is), nagyon hiányzik..Anyukám és a rokonaim is ott laknak (Deák Ferenc és Diófa utcákban). Ha Botit már lehet metrón és villamoson is vinni, sokat kintleszek, majd találkozhatunk, ha lesz kedved, de ehhez Botinak még kell 2-3 hónap. Melyik részén laktok a városnak? Te utazol már vele BKV-val? Mi februárban fogunk autót venni, így mi rendszeresen buszozunk (csak a metrótól féltem még, az nagyon hangos, a villamosra meg nem tudom még feltuszkolni a kocsiját). A te pici fiad még pocifájós? Hogy telnek napjaitok?
helga22
 
 


Göndörzsóf!

Gyönyörű a baba és nagyon édes, ahogy telefonál!

Mi csütörtökön du. 4-kor jöttünk haza, úgyhogy tényleg épp elkerültük egymást.

Sajnos a védőnőm rábeszélt, hogy kölcsönözzek ki egy mérleget és ezzel ma beköltözött az aggodalom az életembe. Eddig meg voltam győződve, hogy Andris tök jól eszik, erre kiderül, hogy 50-60 gr szopik. Pedig mindig olyan elégedett utána. Igaz eddig 2x mértem, így nem tudom, hogy egész nap mennyit eszik, de ez egy kicsit kevésnek tűnik. Szerintetek mennyit kell egy 11 napos babának egyszerre ennie? (tisztára, mintha nullkilométeres anyuka lennék).

Ayse

ayse
 
 


És azért is kevésnek tűnik ez a mennyiség, mert közben a másik mellemből 30 gr simán lecsepeg a kagylóba.

Ayse

ayse
 
 


Sziasztok!

Most csak benéztem, hogy van-e BabaKép

Hari!
SZURKOLOK! MEGY A DRUKK EZERREL!Kép Kép Kép
Tök izgatott vagyokKép
Tessék képeket is csinálni.
Sajnos nekünk nem volt rá lehetőségKép
Gyors és szép élményekben gazdag szülést kívánokKép

Benianyu?


Erhard ma tiszta nyügi volt egész délután.
Most kb. 20 perce alszik, de már megint nyöszörögKép
Szegény, már attól sír, hogy tök fáradt (szerintem).
Ma már teljesen kifakadt az oltása, mint egy ronda gennyes pattanás.

Jó éjt!
Sziasztok!
Angelani

Kép
angelani
 
 


HelgaKép,
mi a Patkó utcában lakunk. Isteni itt a levegő és minden tök közel van, úgyhogy eszem ágában sincs visszamenni a városba, pláne gyerekekkelKépKépKép. Mi Rákoskeresztúron szenvedtünk ezidáig. Ez tényleg a kánaán ahhoz képest... Csak hálás lehetek, hogy ide tudtunk költözni...
Kornél egyébként nem hasfájós (kop-kop-kop), de ma rettenetesen nyügős estéje volt. Biztos érzi a frontot.
A többi baby hogy viselte ezt a mai napot????
Mostanra viszont már beájult, úgyhogy én is megpróbálok aludni...
Jó éjt,
Kati
Vendég
 


HARI!!!!

Nagyon drukkolok neked!!!KépKépKép
annamami
 
 


Helga!

Én ideiglenesen csinálom a táblát, míg Benianyu távol van.
A címem: tool.orabt@chello.hu vagy a tel.szám. 70-450-1500 írd meg az adatokat.

Látom, hogy egy adat nem lett korrigálva, így a terhességi hét bent maradt Sisnél, majd javítjuk. Én nem voltam, így Kincső apukája megcsinálta helyettem.

Judit köszönöm, hogy megírtad.

Kisnyúl nagyon helyes!!

Hari szurkolok!!!!

Benianyura rácsörgök.

Minden baba aranyos nem akarok senkit megsérteni, de most csak Kisnyúl képét láttam,ezért emeltem ki őt.
Én szokás szerint tökig vagyok mindennel. Nap, mint nap számonkérés a 6.-os gyerek tananyagából, lassan mehetek vele iskolába is, mert napraaakészem tudok mindent.
Igaz a mondás, kisgyerek kisgond, nagygyerek nagygond.
Hétvégén aútóztunk 320km-t Kincsővel, nagyon jól bírta!
Röviden ennyi!

Puszi mindenkinek
Kriszta, Kincső

Ja 1 kg-ot hízott Kincs és hál istennek csak szopik!

Kriszta és Kincső
bkrisztina
 
 


Haliho!

Beszéltem Benianyuval, semmi hír. A baba egyenlőre nem akar előkerülni, minden a legnagyobb rendben.
Sissel is találkozott, ők is rendben vannak.

Kriszta

Kriszta és Kincső
bkrisztina
 
 


Hari
mindent bele.KépRemélem nagyon könnyű szülésed lesz.

Ayse
Ne parázz!Márk is 11 naposan 50-60 grammokat szopizott.Sőt délután volt 1x 30 és 1x 40 gr is.Kép
Aztán majd szépen lassan lesz 70 80 sőt 100 gr is.
Egyébként minden baba más.

Sziasztok!
Szilvi

Kép
Kép
kismama2004
 
 


Vrucsincá!

Mi használtunk Helen Harper pelust, szerintem jó.

Hari!

Hajrá! Nemsokára teljesül a vágyad, és babázhatsz!

Zsóf

Kép
Kép
göndörzsóf
 
 


ZSÓFY!!!!

KÉRLEK SEGITS!!!!!!!
ADJ TANÁCSOT!MIT CSINÁLJAK???
A TE BABÁD HOGY BIRTA EZT A TERPESZBETÉTES SZART????
LÉNA ÜVÖLT MINT EGY SAKÁLKépKépKépKép
ÉN MEG VELE SIROK.......MEDDIG LESZ EZ IGY???
MEG FOGJA SZOKNI???
HA RAJTA VAN EZ A TERPESZES VACAK MÉG SZOPÁS KÖZBEN IS FEL FEL ORDIT....AMINT LEVESZEM MINDEN RENDBEN....
NEKED HÁNYAST KELL HORDANI???
NEKÜNK 62-68AST IRT A DOKTORNÕ, MI 62 EST VETTÜNK HISZEN 1 HÓNAPOS ÉS 4 KILÓGRAMM, CSAK NEM FOGOM A 68 AST RÁADNI???
EGÉSZ NAP RAJTA HAGYOD A BABÁN???
NEKEM AZT MONDTA A DOKINÕ, HOGY ÉJJEL-NAPPAL VISELJE....SZÖRNYÛKépKépKépKépKépKépKép
ÉJJEL IS 3 ÓRÁNKÉNT FELORDITOTT, ÉS SIRT KESERVESEN...HOGY MAJD BELELILULT...PEDIG MÁR 5-6 ÓRÁKAT ÁTALUDT....

A FÉRJEM VIGASZTAL, HOGY NYUGODJAK MEG, NE SIRJAK MERT AKKOR CSAK A TEJNEK ÁRTOK, ÉS HOGY NEM FÁJ NEKI, CSAK KÉNYELMETLEN, ÉS HOGY MEG FOGJA SZOKNI ÉS MUSZÁJ, HOGY KÉSÕBB NE LEGYEN CSIPÕFICAM.....

KÉRLEK, MONDJ VALAMI BIZTATÓT.....

MEGANN

Kép

Kép
megann
 
 


Megann!!!
1-2 nap ezt bírd ki, és a babád megszokja a betétet. Hidd el észre sem fogja utána venni. Mind a 3 lányom viselte, mert a párom erős csípőficamos volt, mászni, forogni ugyan úgy tudtak mint a betét nélküli babák!!!
De valóban használd, ne legyen úgy hogy egyszer fönt van egyszer pedig nem, meg kell szoknia!!
üdv. zsuzsa
zsuba31
 
 


Megann!

Bírjátok ki ezt az időt, megszokja Léna.
Ivettnek is kötött volt a csípője és kapott terpeszbetétes pelenkát, megszokta és nem volt utána kajabálás. Plusz tornáztasd minden tisztábatételnél. Gondolom azt is megmutatták, hogy kell csinálni.

Kriszta

Kriszta és Kincső
bkrisztina
 
 


HariKép

Drukkolok nagyon Kép Megvan már a szuszogós csomag,??KépKép

ZsuzskaKép

Köszönöm ,hogy hiányoltál,és a bíztatást isKép
Rám férKép Alig várom ,hogy elmúljon ez a hasfájós időszakKép

Veled mi újság?
Szép esküvő -gyönyörű nászút után ,mostmár remélem hamarosan jön a pici baba isKépKép
Szívből kívánomKép

Csilla
csillam
 
 


Róki! necsak akkor ajánlottam, amikor pocakos voltál, henem később is, egy depisebb időszakban. Mostmár mindig jársz dolgozni? Én arra gondoltam, hogy csinálhatnánk egy babatalit, főleg, ha már Hariból is előbújik végre az utódKép. Felajánlom a házat, bár ugye nem nagy, csak egy kis parasztház, de akkor végre beválthatom az ígéretemet, jöhet látogatóba aki akar. Vizet/gyümiteát meg muffint és ropit bevállalok, a többit hozzátok. Mindenféle bababfelszerelésem is van, csak ha valakinek cumisüveget kell melegíteni, akkor hozza a melegítőjét, nekem csak mikróm meg forróvizes fazekam vanKép. Róki! Egy kellemes, nemdolgozós koradélutánt tudsz mondani? Te vagy most a legelfoglaltabb mama. Gratula az anyakönyvihez, akkor a nekünk adott tájékoztató volt hiteles, majdnem 6 hétKép. Ha összeházasodnátok, az sem egyszerűbb, azt én is tapasztaltam. 3 időpont volt a családnak bemondva (2 hetes eltérésekkel!)... Menjetek inkább Las VegasbaKép.

Penna! Sikerült lépni anyakönyv tekintetében? A tajkártyára ne várjatok, én felhívtam őket, azt mondták, ha apája bemegy az anyakönyvvel meg a lakcímkártyával kinyomtatják. Kb. fél óra alatt megvolt.

Megann! Keményítsed a szívedet, a babónak meg kell szokni a terpeszpelust. Ha ideges vagy, nemcsak a tejcidnek árt, hanem ő is érzi rajtad és sírni fog. Én az orrszívást végzem a legnagyobb babaüvöltés mellett, teljes lelki nyugalommal, és mondogatom is neki, hogy nem fáj és csak az ő érdekében történik. Szóval nagy levegő...

Zsófy! Nálunk még nincs csípőeredmény, még csak 3 hetes Pálma. De most nem is tudom hova menjek, jövő szerdán kerepesre, vagy utána kaptam időpontot a heimpálba, állítólag ott meg is uh-zák rögtön. Nov. közepén meg van időpontunk a bethesdába... A heimpálban nagyon kedves volt a doki, telcsiben elmesélte, hogy a korai szűrésnek semmi teteje, ha a gyerekorvos nem talál feltűnő eltérést, elég 5-6 hetesen vinni ortopédhoz. Nekem mindegy, csak ha gáz van, derítsék ki gyorsan. Aztán én is gyakorlatozok a terpeszpelussalKép.

Nagy drukk Harinak és Benianyunak!

Nyúlné! Tündéri a kisnyúl, örülök, hogy más is olyan "agyalágyult", mint én, szerelmes a gyerkőcbeKépKépKép.

Ayse! Hagyd a csudába a mérleget!!!! Pisil/kakil/alszik boldogan, akkor rendben van a gyerek. Hetente 1-szer mérd meg.

Dudukly
dudukly
Isaszeg
 
 


Megann!

NE IDEGESKEDJ!!!bár ma engem meg a párom húzott fel és Lilla a fronttól sÍrt,én meg úgy mindentől...
Megann, Lilla is sÍrt tőle eleinte, én liba meg sokszor le is vettem róla, de annélkül is sÍrt, a hasa miatt,és inkább állandóan ráadtam. már nem is zavarja, ugyanolyan tartozékának érzi,mint a rendes pelusát. tök megszokta,csak akkor veheti le, ha az autósülésben van,mert abban nem tudom bekötni.Add rá,előbb-utóbb már fel sem tűnik neki a különbség! szerintem elég rossz a hosszútávú memóriájukKép
Megann, Lénácska lehet,hogy a front miatt sÍr.
Lilla este annyira zaklatott volt,nagyon rajta volt,hogy túlegye magát,hogy megint eljátszottuk a Csillám által tanácsolt germicid-c-s történetet...csak egy negyedet kapott.

Germicid-C: LÁNYOK!!!mit tudtok erről?nekem a dokinéni azt mondta,alkalmanként adhatom.
nem árthat a babának???ha front van,annyira kikészül Lillácska,hogy ordÍt,csak cicizni akar, de kÍnlódásában túleszi magát és aztán azért sÍr már,mert a hasa görcsöl...na ilyenkor ez volt az utolsó ötletem, mert semmi de semmi nem nyugtatta megKép

CSILLÁM
Hát,Lilla is ritkán kakil szélcső nélkül,meg most mióta a szélcsővel kakiltatom, azóta eléggé hÍgat kakil,kicsit zöldeset...nem tudom, ez normális?vagy valamit én tettem?nem baj ez szerinted?
Most úgy döntöttem, ha nem szenved nagyon, megvárom, amÍg magától is sikerül alkotnia valamit...és megnézem, az milyen lesz!
-nnaKépKépha egy éve valaki azt állÍtja nekem,hogy baby-kakikról akarok majd beszélgetni neten, kiröhögöm...- Kép
Szuritól nem lett baj,csak sÍrt szegény, a dokinéni azt mondta, a 3hónapostól lázasodnak csak beKép hát nem várom...

Helga
mi is kb.egyidősek vagyunk, de nekem Lillám van, 9 hetes múlt.

ÍmeKépKépKép
Kép
Lilla játszott a tükörben lakó babávalKép
Kép
Ilyen kicsike volt 8hete még Lilla,
Kép
és most ilyen nagy gombócKép
zsofy
 
 


Zsófy! Cuki ez a tükrös kép. Olyan édin mosolyog. Tényleg kis puszigombóc. Bababkaki kitárgyalása ügyében meg ne izgasd magad, ez a fórum a problémáinkról szól. Én mindig figyelemmel olvasom másokéit, ha egyszer én is beleakadok, már kész 5lettáram legyen... Szerintem a germicidet azért ne vidd túlzásba. Egyik este én is akartam adni a kicsinek, mert sehogyse tudtam megnyugtatni, aztán kifáradt a sírásban, elővettem a vastag hálózsákját, beledugtam, labdáztunk és jól bealudt. Na! A párom elmesélte anyósomnak, az meg rögtön közölte, hogy ő megmondta, akkor csuklik a baba, ha fázik. Már előbb is elővehettük volna a hálózsákot szegény pici unokájának. Naná! Mert én, az anyja direkt szadizom a kiscsajt, nem???
D
dudukly
Isaszeg
 
 


KépKépKépKépKépKép
nem bírtam magammal,hát nem idióta egy ilyen kisgyerek,annyira viccesek és zabálnivalók!
nézegettem a többi babát is,jó kis babaválaszték van!drukk Hari,Benianyu és a többiek,csak kijönnek végre a pirinyók!
puszi mindenkinek,Nyúlné

Emese és MarciKépKép
nyúlné
 
 


Dudukly!

Mi is megyünk majd csípőszűrésre, a dokinénik rendben találtak mindent. Nekem a Heimet nem ajánlotta /a sebészeten van egy doki vele nagyon jók a tapasztalataim 8 éve ismerem 2x műtötte Ivit/ a Budai gyerekkórházat és Karolina úti Orthopéd klinikát mondta, hogy nagyon jók szakmailag. Utóbbit felhívtam, hétfőn és kedden van szűrés1/22-1/2 3 között és nem kell bejelentkezni.

Hasi és koponya UH-t meg a Schöfiben csináltatunk ott 24-re kaptam időpontot. Itt szokták is tartani a megadott időt. ha akarsz telcsiszámot, akkor adok.
Hátha segítettem valakinek.

Kriszta

Kriszta és Kincső
bkrisztina
 
 


Ayse,
a mérleget vidd vissza!!! Ha jól érzi magát a babó, minek paráztatnád magad vele?! Komolyan, csak aggodalomforrásnak jó, hagyd a csudába! Bőven elég hetente méregetni a babót! (Bocs a sok felkiáltójelért, mint kitalálhattad, én nagyon mérlegellenes vagyok.Kép)

Törpikék csudaédesek!

Nyúlné,
ti mindig adtok kesztyűt picinyuszira? Mert nem jó ám, ha nem tud a kezével érzékelni, szüksége van a tapintásos ingerekre is! (Egyébként bocsi, hogy beleszóltam!)

Kakilt a lyányom, mennem kell!

Kóbor
kóbor
 
 


Na, egy képet még a végére.Kép

Kóbor

(Ja, nehogy azt higgyétek, hogy mi ültetjük a Csabit, csak kaptunk egy ilyen képet a barátnőmék babájáról, ezért csináltunk rögtön egy hasonlót.Kép) (Mellesleg a képről látszik, mennyit szokott bukni...Kép)
Kép
kóbor
 
 


Kép

Kriszta és Kincső
bkrisztina
 
 


Kriszta! Köszi, már olvastam, amikor először írtad, én a budai oldalt egyelőre talonba helyezem, mert Isaszegről nem egy leányálom átvágni a városon. Szegény nagymamámhoz a temetőbe Érdre is csak ritkán jutok el. Várom, hogy megépítsék a 0-ást, akkor majd újra megyek BudáraKép. Hasi uh-ra mi is vissza vagyunk rendelve a mávkoriba, csak ez a nyamvadt csípőszűrés jön össze nehezen. Mondjuk én is gondolkodtam rajta, hogy elmegyek a heimpálba meg a bethesdába is, ha már van időpontom mindenhova... Meg minél több szaki látja, annál biztosabb, nem? Na egyelőre ezen még filózok. De nagyon köszi az infót, édes vagy. (Szorítok, hogy Nálatok minden rendben legyen.)

Róki! Még egy pár kérdés! A snugli angliában kapható? Én csak amcsi és kanadai címeket találtam. Hány hónapos kortól használható? Neked melyik típus van? Énis akarok ilyet. A bababoltos itt falun rám akart sózni egy kengurut, aminek nem volt magyar nyelvű leírása, ellenben rá volt írva angolnyelven, hogy két hónapos kortól használható (direkt újszülöttnek valót kértem!!!), mire szóvá tettem, hogy mi van rajta, lazán közölte, hogy nincs különbség a 3 hetes és a két hónapos csecsemő között!!! Na ekkor kifordultam a boltból...

D
dudukly
Isaszeg
 
 


Zsófy
és a többiek akik kakiproblémával küzdenek és ANYATEJESEK.
A neten olvastam,hogy az is normális, ha 8-10 napig nincs kakszi.A zöld kaki szintén normális.
Egyébként hány napig nem kakilt a baba?

Nagyon cukik a babák.Olyan zabáni valók.

Front: Márk nálunk is nagyon megérzi.Tegnap is és ma is nehéz napja volt szegénynek!KépDe előbb-utóbb a frontérzékenységet is remélehtőleg elnövik.

Sziasztok
Szilvi

Kép
Kép
kismama2004
 
 


http://www.szoptatasert.hu/belso.php?inf=oktato_problema1

A kakival kapcsolatosan ezt olvassátok el.KépTalán megnyugodtok.

Kép
Kép
kismama2004
 
 


Sziasztok!

Nyúlné! Látom a Kisnyúl is kesztyűs. Olivéren két hétig kesztyű volt, mert a hülye védőnőm azt mondta, hogy nem szabad levágni a körmét. Hát nem tanulta meg "használni" a kezét a kicsikém. Mivel nincs cumija, ha cumizni akar a csuklóját kapja be keresztbe.

Ayse! Ne parázz, Olivér 8 hetes, és van hogy most is csak 50-60 grammot szopizik. Épp tegnap döntöttem úgy, hogy vége a hülye mérlegelésnek, semmi értelme. Most hogy kevesebb a tejcsim, csak magamat paráztatom, pedig felesleges, mert egy hónap alatt több, mint egy kilót hízott.

Front... Ha meghallom a TV-ben, hogy hidegfront jön, már rosszul vagyok. Ilyenkor az angyali jó kisbabánkból, mintha egyik percről a másikra egy nyűggép válna.

Ildi

Kép
vrucsincá
 
 


Szia Zsófy!

Tündéri Lilla babád van, 1,5x akkora feje van mint Botinak! Neki a hurkák sem nagyon akarnak nőni, pedig nagyon jól szopizik..no sebaj, azért én is dögönyözöm reggeltől - estig. Most szopizott, ilyenkor kerek 2 óráig elvan egyedül az autósülésében (ilyenkor házimunkázok), aztán 2 óra séta a parkban, mire feljövünk jöhet az újabb szopi. Ez a napi program most már 2 hete beállt, úgyhogy tudok kicsit programozni is..(könyvtár, német tanfolyam, ilyesemi). Nálatok is van már határozott napi program? Lilla hány óránként eszik? Képet hogy kell feltenni? (nekem még mindig nem működik a feltöltés gomb)
A kakáról: Boti napi 5-6 szor kakil, mindig ugyanolyan sütőtökszínű trutyit. Tegnap volt a rekord: vállig összetojta magát egyszerre! Nem fért el a pelusban és kifolyt..jó, mi? Megyek is , megdögönyözöm a kakás kis popóját.
helga22
 
 


Dudukly, Zsuba, Zsófy, Bkriszta...

Köszönöm a biztatást, olyan jól esik, annyi krizisen átsegitettetek márKépKépKép

Igen én is tudom, hogy muszáj erőltetni ezt a nyamvadt pelust...
Gyakorlatilag most ha épp nem alszik Léna akkor visitKépKépKép
Remélem hogy fog változni, most kitoltam a teraszra, hogy amig napsütés van, szellőzzön, ott is üvöltött, de most elhallgatott....
Mindjárt meg is nézem mi a pálya vele...

Zsuba!
El nem tudom képzelni, hogy hogy lehet ebbe kúszni, mászni...KépKépKép

Még mindig megvan az OKTÓBER 20-I DU. 5 ÓRAI CSIPÕSZÛRÉS IDÕPONTOM....A BETESDÁBA...

De ha jól meggondolom, lehet hogy elviszem oda is, ki is irta, valaki irta,hogy 2-3 különböző diagnózisa volt....
Na majd megbeszélem a férjemmel.....

Vrucsinicá
Azt hiszem én is végzek lassan a mérleggel....
Elegem van belőle....de nagyon.....
Nekem meg alapjába kevés a tejcsi....ugyhogy mindig lesz pótlás (persze anyatejből amig futja) és lesz@rom a hülye mérleget...
Még az se mindegy hogy jobbról vagy balról van a fejeKépKépKépKép

Lénácska is kb egy kilót hizott, 17-én jöttünk haza kb 2800-val, most meg 3900 volt tegnap vagy azelőtt este, gondolom igy kell számolni a sulygyarapodást ugye???


Jajjjjjj nagyon izgulok ám Hariért is, csak nem látok ki a saját problémáimból....KépKép
Úgy várom már hogy kapjak egy sms!
Reggel kaptam, az állt benne, hogy megvolt a burokrepi, és várják a fájásokat....
Nagyon izgiKépKépKépKépKép

Megann

Kép

Kép
megann
 
 


Lányok!

Még mindig érdekel, hogy mikortól követik a babák a tárgyakat a szemükkel?????

Biztos van valakinek tapasztalata, annyi kisebb-nagyobb baba van itt a fórumon...Kép

Megann

Kép

Kép
megann
 
 


Megann
Márk már követi a tárgyakat,de még nem köti le sokáig. A kiságy felett pl a körforgó 2x megy csak le. Az is csak reggel mikor elég pihent.
a bébitornázót még csak 2x használtuk,szintén rövid ideig.Képaz ölünk érdekesebb. azt szereti ha sétálunk vele, vagy bennünket figyel ,vagy a szobát.közben marhán koncentrál, kidugott nyelvvelKép

Szilvi

Kép
Kép
kismama2004
 
 


Nyúlné,
még mindÍg nagyon jó kispasi a kisnyuszy,

a Kóbor Csabi és mindenki más mini manócskája gyönyörűűűű!!!!

szétizgulom magam, mi lehet Harival,reggel Írt,hogy megrepesztette a doki a burkot,de még nincs fájás...
zsofy
 
 


Sziasztok lányok Kép

A babák egyszerűen tündériek!! Kép Zabálnivaló az összes!

Helga,
van fenn kép Bátorkámról, nem is 1. Mellesleg én is teljesen egyedül vagyok vele itthon. Párom reggel 8 előtt elmegy és este 8 előtt nem is ér haza Kép
Az "egész öklünk a szánkban" nálunk is top1 Kép persze én nem nagyon hagyom, de babóm már nézegeti is a kezét Képolyan ari, ahogy 'belövi' Kép a szemével, ráfokuszál, aztán jól nozin vágja magát. Kép
3 hét után átjött tegnap anyósom, hihetetlenül kommunikatív volt, egész végig magyarázott és mosolygott Kép
Ami mostanság újdonság nála, hogy pocira teszem, kinyomja magát, és szélesen mosolyog, örül neki, hogy végre függőlegesen lát Kép

Rókica,
még csak most köszönöm meg a választ a kaját illetően. Remélem, azért mert most nem ihatok tejet (asszem tejtermékeket sem ehetek, mert attól is kiütéses lesz) nem jelent majd a későbbiekben vmiféle érzékenységet Kép a tejtermékekre. Egyébként szexügyben abszólut megértelek, szintén zenész Kép

Zsófy,
kakiügy Kép Szerintem legyél türelmesebb. Az én babóm tegnap dél körült kaksizott utoljára, és ma délelőtt kinyomta magából, persze ez a fütyitől a hátunk közepéig mennyiség Kép Én úgy tudom, ha zöldes a kaki, akkor túlette magát, ha fehér kis darabok vannak, akkor emésztelten, ha nyálkás, az baj, akkor hasmenés. A kamillatea nem segített?? Vigyázz a sok gyógysz@arral, mert a végén már elmúlik a hasfájás, és nem is fogtok tudni róla. Nyugodtan szólj, ha nem vagy kiváncsi a véleményemre Kép nem akarom osztogatni az észt. Megann esetében is fordítva sült el Kép

A hasfájás nálunk már szűnik 10.hét Kép KITARTÁS!!! Én pocakra teszem, akkor kicsit nyüglődik, amikor már látom, hogy biggyed a pici szája visszafordítom, és távoznak a szelek. Én semmiféle gyógyszert nem adtam neki. MI mindig közvetlen kaja előtt fürcsizünk, már a vízbe is nagyokat pukizik Kép a kismalac!

szmercsa
szmercsa
 
 


Dobogókőn leszek vasárnap estig!
Minden babának és mamának szép,nyugis hétvégét kívánok!Kép

Puszik:

annamami
annamami
 
 


Zsófy és többi kakiproblémával küszködő!

Tényleg igaz, hogy az se baj, ha 5-6 napig nem kakil az anyatejes baba, ez azért van, mert olyan jól hasznosítja a szervezete, hogy nem marad salakanyag belőle. Gergő eleinte naponta 5-6-szor kakilt, aztán ez lecsökkent, és volt olyan nap, hogy nem kakilt, sőt volt, hogy több napig sem.

Zsóf

Kép
Kép
göndörzsóf
 
 


Megann
tényleg ne izgulj,és legyél türelmes. Lilla úgy készvan a fronttól,hogy akkor is rázendÍt,ha a mázsáit átteszem a másik vállamra, és buzi vagyok,hogy ezen röhögök, de ez tényleg csak olyan "nnnaaaaaaa!neisérjetekhozzám,mozdulnisemakarok"sÍrás...és persze magamhoz ölelem a zokogó kis puha,illatos pockot, de röhögök tőle,hogy milyen kis hülye,ilyenkor mindenen úgy kiakad.Kép)
biztos Lénának is ez az idő még rátesz egy lapáttal...
ha a hasa fáj,vagy tényleg van valami gáz,akkor persze eszembe se jutna röhögni!!!!
Ne izgulj,tényleg!inkább ez a kis pelus,mint a kengyel! MENTÕÖTLET MEGANN!!!
a dokinénimondta,most jut eszembe,először Így vezettem be Lillánál a terpeszt!
vegyél egy gumibugyit,olyat,amilyet a textilpelekához adnak a babyre. vegyél egy textilpelust vagy kettőt és hajtogass belőle olyan téglalapot,akkorát,mint amekkora a terpeszpelusban van, de legyen elég vastag,hogy terpeszbe rakja(kényszerÍtse...) a kis lábakat!
ezt add rá a pelus fölé! igaz,olyan nagy"segge" lesz,mint egy potrohos méhecske,úgy fest majd, de terpeszt és ez a fő!Kép
zsofy
 
 


Zsófy!

Köszi a buzditást, meg a tippet, lassan megy az idő, de már vagy egy órája alszik sirás nélkül, jó lenne, ha ez igy is maradna....és akkor nem kellene a "szoktatás" sem...
Ezek szerint Lilla már jól viseli ezt a pelust???
Hányas méretet hord őfennsége???
És egész nap rajta hagyod???

megann

Kép

Kép
megann
 
 


Egyébként irigylem a hozzáállásodat, én a "rosszabbik" fajta anyuka vagyok, ha a gyerek sir, én is sirok....
És néha ha kézbeveszem, a kis nyafikát, még ha nem sir, nekem még akkor is potyognak a könnyeim a boldogságtól, meg a csodálattól, hogy milyen tüneményes, édes, aranyos, gyönyörűséges...
Mikor fog ez elmúlni...néha ciki, ha itt van valaki, nekem akkor is könnyeimmel kell küzdeni....

Megann

Kép

Kép
megann
 
 


Na látod, milyen hig az agyam, a 2 vel előtti kérdéseimre már válaszoltál...nem hiába, megbomlott az elmém az aggodalomtól a félelemtől...

Kép

Kép
megann
 
 


ok,lányok, nem nyösztetem a szélcsővel,csak sokszor úgy szenvedKép tud magától is kakilni de néha amikor látom,hogy vörös a feje az erőlködéstől,nyom csomó ideig,de nem jön semmi és elkeseredik az eredménytelenségen,na akkor szoktam segÍteni neki.Kép
de szerintem is magától kell alkotnia,csak néha annyira szenvedKép

Megann
természetesen úgy értettem,hogy ezt a keménybetétes helyett add rá.csak ezt nem Írtam oda...
szemmel követés téma:
követ a pici baba is,csak úgy,mint egy "robot" nem folyamatosan.de Lilla már asszem 2-3hete követi folyamatosan is a tárgyakat,úgy6-7hetes korától?de nem emlékszem pontosan.lehet,már korábban is?nem emlékszem...
mindenesetre 2 hónapos koráig a szÍnek nem igazán a fontosak neki, inkább a kontrasztok!
a fekete fehér! mutass neki egy könyvet, a betűket nézi majd a fehér lapon.
a lamaze játékok 0-3hós korig tökjók, van fekete fehér felük.raktam én is Lillának olyan Lamaze könyvecskét az ágyába.Az emberi arcot is azért szereti nézni,mert élesek rajta a körvonalak, a szem,a száj.
tudom,nem pont a kérdésedre válaszoltam, bocs.
hát,8-9hetesen 1000%,hogy követ a kis szemével.
zsofy
 
 


Megann,
én is sÍrok mikor ő szenved, meg mikor alszik és én gyönyörködöm a kis dagi mackómban, annyira imádom, lehet,más csak egy dagi babát lát, de nekem feltűnik, hogy aranyos-selymes a bőre meg a haja, hogy milyen szép a szempillája és ilyeneken bőgök.meg azon,hogy mennyire imádom!

Ayse
nézd meg a kis pufi manómat, 5 kiló felett lehet, ruhában 5520g volt előbb. gondolnád, hogy szinte soha nem eszik 110grammnál többet? pedig 9 hetes és általában 80akat szopizik"csak".
régen evett sokat, 130g-t 3etesen...fájt is a hasa...
ne izgulj!heti 1szer mérj

Kismama Szilvi,
Köszi az infot és a megnyugtatást!

Helga,
Lilla 3-4 óránként eszik,néha 2 néha -ritkán..-5óránként.ha front van, akkor állandóan enne-inna...csak nem kap!mert akkor megnyiffan a hasfájástól szegényKép

Dudukly,
anyós nekem is ilyen...úgy csinál,pl.mikor hason alszik a baby, mintha direkt bölcsőhalálra kényszerÍteném a babát...az nem tűnik fel neki,hogy figyelem a kicsit és még a légzésfigyelő is rá van kapcsolva...

Szmercsa,
Lilla is ugyanezt csináljaKépKép az orrbavágást,meg a kéznézegetést.egyem meg,olyan ki bolondKép
zsofy
 
 


Sziasztok!

Most látom csak, hogy Hariért nagggggyon kell most izgulni, bár az is lehet, hogy túl is van már rajta. Tegnap nem tudtam jönni, Apa Németországban volt, kicsi nyűgösködött, nem volt egyszerű estém a két kölökkel. Az éjszaka meg még rosszabb volt. Annyira szeretnék már aludni egy jót! Azt hittem, megedződtem Balázs mellett ezen a téren, de tévedtem.

Ayse! Szerintem is vidd vissza a mérleget, ha nyugodtabb napokat szeretnél magadnak! A védőnők néha kifejezetten rossz tanácsokat képesek adni!
Egyébként én is nagyon aggódtam eddig, mert Gergő eszméletlen mennyiségeket képes bukni, és nem tudtam, hogy ez most tényleg a fölösleg, vagy esetleg a gyomrocskájának van baja. Balázs nem volt ilyen bukós. Így aztán ma elmentünk egy mérésre a védőnőhöz, és 11 nap alatt / amióta itthon vagyunk/ 600 grammot hízott! Megnyugodtam, ezek szerint marad is benne valami Kép Arról viszont fogalmam sincs, egy kajálás alatt mennyit eszik, de nem is érdekel.

Nyúlné, gyönyörű a picifiú, jó, hogy néha benézel Kép

Hari, Benianyu ????? Jelentkezzetek!!!!

Judit

[color=#0000ff:97cc209566]Judit+Gergõ+Balázs[/color:97cc209566]
jucc73
Érd
 
 


Szmercsa! Mégegy társasági 5letem van. A 2005. április fórumban (https://www.babanet.hu/ujgep/discus4/messages/7484/151018.html?1129285589), ahonann Marqueza is át szokott nézni, asszem van Gödöllői mama, esetleg próbálj velük kapcsolatot teremteni. De ha néha kimész sétázni, bizti találkozol más babakocsisokkal is. Én azt vettem észre, hogy nálunk a faluban külön kaszt a babakocsisok, köszönés, megállás, mekkora a tiéd?, van-e tejcsi? stb. bizti találnál szimpi mamikat, akikkel rendszeresebben összefuthatnátok közös sétára (hogyan Benianyu is tanácsolta). És nem tudom, Besnyőn merre vagytok, ha nem messze az állomástól, érdemes lehet levonatozni 1 megállót, az egyetemi parkba nagyon sok kismami jár sétálni (nemcsak akik az egyetemen dolgoznak, vagy ott laknak, hanem a városból is!). Ha gondolod, érdemes megpróbálni, ha Te mozogsz, már nem olyan nehéz egyedül lenni.


Megann! Azért vagyunk, hogy segítsük egymást. Meg másnak olyan könnyű tanácsot adniKépKépKép.

Zsófy! És más kaxiproblémával kűzdők! Nálatok minden rendben van? Csak az jutott eszembe, hogy a kórházban a szilvalekvár, itthon meg a fitolac hajtott meg engem és a kicsit is. Nem lehet, hogy valami gyümilé, aszaltgyümi, amit megesztek segítene a kicsinek? Ha nektek esetleg szorulásotok van (sokaknak van kávétól vagy csokitól), akkor nyilván a babónak is. Bocs az okoskodásért, csak ez jutott eszembe...
Zsófy! Tudom, Te se vagy mentes az anyóstól, jó, hogy nekem csak a mult hétvégén volt itt (jó messze vannak, nem jön gyakran). Akart ő segíteni is, hozott is egy csomó paradicsomot meg paprikát, hogy majd jó kics lecsót csinál nekem, meg elkészítve egy rakat töltöttkáposztát... Tiszta kismamakoszt, mi? Én cserébe főztem vasárnap maggilevest, olyat úgyse eszik soseKép.

Jucc! Örülök, hogy Gergő szépen fejlődik, de a mávkori csecsemőseinek a mérlegére ne adjál, volt, hogy a szobatársam kaja után kevesebbet mért, mint előtte... Szóval a rendes ütemet majd akkor látod szerintem, ha ugyanazon a mérlegen mázsáltokKép. Mindenesetre, ha ráérsz, dobjál képet a fiúkról!

Mi van a szülőkkel? Mármint Harival és Benianyuval? Ki tartja a kapcsolatot???

D
dudukly
Isaszeg
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?