A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Gyermekek / magzatok kor szerint » 2005.őszi babák


Kuha
nekem okt közepén jött meg a tápénzem. Igaz, akkor egyben június 13-aug 28 viszonylatban.

Szandi
asszem a Minimanóban a Nagy Lajos király útján vágnak kókuszt, de azért hívd fel őket. http://minimano.hu

Csajok, aki maga intézi a tgyást: az igényléshez nem kell a taj szám, rajta van ugyan az ürlapon, de ha nincs nem kérik. Én is eddig vártam (én szülés előtt igényeltem, és még be kellett volna mutatni a szül.akvi.kivonatot+egy kitöltött ürlapot leadni, na ezen van a taj) de egy ismerősöm felvilágosított, hogy anélkül is beveszik az igényt. És ez utóbbi papírokat bárki beviheti.
Bár ha személyesen intézed a tgyást a Tevében, (szülés után, nem úgy mint én, előtte) akkor már kikérheted a taj-t is, csak úgy mondom, mert már rég leadhattam volna a hiányzó papírokat a tgyáshoz, de eddig vártam a tajra.

A két gyerekkel itthon simán megbírkózom, de egy tb-ügyintézést azért nem vállalok be.

üdv
p
penna
 
 


Kuha,

Köszi szépen Kép, nincs véletlen telefonszámod is? Az Apukámat küldeném és megkérdezném előtte, hogy milyen meghatalmazást akarnak, hogy ne kelljen kétszer mennie.

Benianyu

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
benianyu
 
 


Sziasztok!

Ma reggel elég korán keltem ,és miután már elvégeztem minden munkámat ;és a baba is alszik,visszaolvastam megint azt az időt (aug. 29) mikor szültem.
Mégegyszer szeretném megköszönni mindenkinek a sok jókívánságot.
Még most is meghatódtam tőle.

Szóval, akkoriban nemigen jöttem gépközelbe.
A szüléstörténettel is adós vagyok még.Kép

Ha valakit még érdekel ,akkor most elolvashatjaKép

Mint tudjátok ,nekem lombik baby Dávidka!
Nagyon akaruk már őt ,és bizony igen megszenvedtem érteKépDE MEGÉRTEKépKép

Már a 18.héttől elkezdtem vizesedni ,és ez csak fokozódott a vége felé.Kép
A 156-cm hez lettem 88!!!! Kg a nagy napra.
Geincsérvem is van ,és hát a hátam sem bírta már továbbKép
A 4100gr baba ,éjszakánként az összes szuszt kinyomta belőlem.Égett a gyomrom,menni alig bírtam,és már túlhordtam 9 nappal a kiírtnál.( A kezeim már folyamatosan el voltak zsibbadva a víz miatt) Ez még a szülés után is megmaradt 1-2 hétigKép Szörnyű volt! Az hagyján ,hogy a telefonomat nem tudtam nyomkodni ,mert féltem ,hogy kiesik az érzéketlen kezemből DE gondolhatjátok ,hogy a babát hogy féltettemKépKép

Miután már naponta kellett járnom ctg-re,csak reménykedni mertem ,hogy Dávidka vére úgy dönt ,hogy megszületikKép
De nem döntött úgyKép
Aug 29-én reggel mentünk a szokásos vizsgálatra( már a csomagom se vittem) mert előtte mindig vittem de míndíg haza is küldtek.

A saját orvosom ,már rég megindította volna a szülést ,csak az ő felettesének beleeggyezése kellett hozzá.
Aznap ,már annyira kivoltam készülve ,hogy amíg vizsgált elsírtam magam.
Kevés volt már a magzatvíz, én lelkileg a padlón ...Kép

Látva ,hogy mennyire kivagyok megkérdezte ,hogy szeretném ha meggyorsítanák??
Kérdeztem ,hogy :lehet??
Azt mondta ,hogy igen!
Erre én: akkor már a hét közepére meglenne???
Õ: nem ,akkor már ma meglessz!!!

Kicsit megijedtem ,de rábólintottam!!!
A férjem meg uzsgyi haza a cuccomért!

Császár ,---a baba mérete+ túlhordás+vizesedés+ lombik miatt lett!

Mivel aznap indulás előtt reggeliztem ,ezért csak du 1 kor lehetett a műtét.
Addíg figyelték a baba szívhangját, engem leborotváltak, bekatétereztekKép,infúziót kaptam.

Közben a párom is visszaért a cuccomal!
1 órakkor jöttek értem ,és betoltak a műtőbe.
Ott hátbaszúrtakKép Õk nevezték ígyKép
Rettegtem tőle ,hogy a gerincembe szúrjanak!!! De túléltem, le sem bénultamJ csak arra a 6 órára amíg kellettKép
Szörnyű volt látni a lábomat ,ahogy rakosgatják ide -;oda , én meg nem érzem csak látom ,hogy az az enyém.

A műtétből csak a hangokat észleltem. Meg azt éreztem ,hogy akét doki a gyomromba könyököl. A nyomást!
1óra 20 kor már hallottam nyöszörögni az én édeskémetKép
Onnantól nembírtam abbahagyni a sírást-olyan boldog voltam.

Mire odahozták megmutatni ,én már javában hánytamKépKép
Szép kis első találkozás-na de mind 1Kép

A férjemnek is odaadták kint ,és le is fényképezte rögtön.
Aztán felvittek egy őrző szobába ,ahol másnap délutánig kellett lennem.
Amíg infúziót kaptam addíg nem hagyták ,hogy mellre tegyemKépKépKép
Féltem is ,hogy meg lesz a következménye .és nem lesz tejemKép De lett, mert amint tudtam én minden szabadidőmben csak fejtem. És azt odaadták neki éjszaka.

Másnap átkerültem 1 ágyas szobábaKép Áldom az eszem ,hogy kértemKép
Igaz alapítványi szoba volt ,és a végén 10000ft-ot fizettem érte,de megérteKép

Így mikor velem volt a kis manóm nyugodtan tudtuk gyakorolni a szopizást,Ami nem kis feladat volt.(zsibbadt kézzel, átvágott hassal) 4100gr sószsákkalKépKép

A csecsemős nővérek közt volt aki nagyon rendes volt ,és segített a szoptatásban-de volt nagyon bunkó is !!!!Kép
Aki úgy adta oda a gyerekem , mintha csak kölcsön adná ,és ő tudja jobban hogy mi a jó neki.
És nem baj ha ordít -akkor is kiveszi a kezemből és elviszi ,mert itt az ideje Meg sem várva ,hogy esetleg megnyugtassam- Én meg ott álltam zokogva és hallgattam ahogy távolodik tőlem szintén zokogva ,az én egyetlen kicsi fiam.Kép Párszor megszakadt a szívemKép

5 nap alatt én annyit sírtam ,hogy csak naKép
Amikor jöttek látogatni ,akkor is csak panaszkodni tudtam ,meg sírni. Alig vártam ,hogy végre hazajöjjünk!!!

Na de ez már a múltéKép

Hát röviden ennyi,az én történetemKép


Remélem senkit nem untattam,vele.


Egyébként 2 részletben sikerült csak megírnom,mert közben felébredt a manóka!
Most meg már itt alszik megint rajtam a kengurubanKép


MOST VISSZAOLVASOM A MAI TERMÉST
csillam
 
 

 
 

Benianyu Kép

Fővárosi TÁH:
1135 Bp.,Lőportár u.3/b.fsz.
Tel.: 350-2481

Fővárosi-és Pest Megyei Egészségbiztosítási Pénztár:
1138 Bp.,XII.ker.,Teve u.1.
Tel.: 288-5100
annamami
 
 


Annamami,
Köszönöm szépen! Kép
Már telefonálok is, hogy mindent megtudjak.

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
benianyu
 
 


Andi!

Mi késsel vágtuk méretre a kókuszmatracot. Nem érdemes pénzt adni a vágatásért, én a szülés előtt kb. 1 héttel vágtam le a 195*85 cm-es ágyhoz. Kell egy jó kés.

Zsóf

Kép
Kép
göndörzsóf
 
 


Sziasztok!

Szép nap ez a maiKépKépKép
Végre csavarogtunk ma egyet....

Elmentem a TB-be kitöltetni a fősulira a papiromat, aztán a Visegrádi u.-ba a bababoltba, vettem egy-két apróságot, meg reggel voltunk a dokinéninél és ezt figyeljétek...

Az itthonyi mérleg szerint tegnap este 4,35 volt, ma reggel meg 4,50 a doki mérlegénKépKépKép
Még ilyet, jó mundjuk hazajöttünk és kakiltunk egy nagyotKépKépKép
Azt hiszem tényleg kivágom a mérleget, mondta a dokinéni, hogy teszteljem le 4 kg cukorral vagy lisszttel....

Egyébként miért van az, ha elkezd sirni egy kisbaba az üzletbe akkor egyből odarohan mindenki, hogy jaj, éhes szegényke...KépKép
Majdnem megmondtam hogy foglalkozzanak a saját dolgukkal....

Tegnap este 8 körül beállitott anyós gyereket nézni...
Teljesen kivoltam, mondtam férjemnek beszéljen az anyjával, hogy jöjjön normál időben, mert nagyon össze fogok veszni vele...KépKép
Amikor jött én épp bugyiban fejtem az ágy szélén...és persze már készültem én is lefeküdni a gyerekkel hogy birjam az éjszakázást, persze eszkuzálta magát, hogy nem akar zavarni és jön majd ő normál időben ha kész a lakásfelújitása, de látni szeretné a gyereket....

Persze a gyerek, ahogy valaki odaállt az ágyához elkezdett üvölteni, hogy vegyék ki, mire anyós: Pedig ő úgy kivenné, mire én: Mostmár ne bolygassa az esti menetrendjét a gyereknek...KépKépKép
Már előre félek, mi lesz ha tényleg kész a lakása...itt fog ülni egész nap hétvégénKépKépKép
De akkor megmondom,hogy nekünk is ez az egy vasárnapunk van, amikor hármasban lehet a család, ugyhogy legyen rá tekintettel...
Nem tehetek róla, nem tudom elviselni az álszent, szurkapiszka, őszintétlen természetét...
Mosolyog, kezét lábát töri hogy segitsen, de közben mindig odaszur valamit, hogy mit meg hogy kéne csinálni...
Nagyon ki fogok akadni már látom....KépKépKép

Zsófy!
Anyósfronton mi ujság nálad???

Na most húzok...

Ja és képzeljétek, ma reggel óta Lénácska tökre követi a szemével a forgókájátKépKépKép
Különösen egy zöld béka tetszik nekiKépKép
Micsoda izlésKépKépKép

Megann

Kép

Kép
megann
 
 


Benianyu!
Ha még látod, az Egbizt Pztárnál a 288-5100/3440-et kérd, mert különben órákat várhatsz a kezelőre!
Ha nem Te vagy a párod mentek, meghatalmazás kell, egyékként csak a babó születési anyakönyvije és lakcímkártyája.

Szandi!
Nekünk ikeás matracunk van, a vastagabb, 4 eft körüli, és jól müxik.

Hari! Az én lányom is marcangolja magát. Én megpróbálom levágni a körmeit, de mindig összekaristolja a kis pofiját. De nem adok rá kesztyűt, mert állítólag tompítja az érzékeit.

D
dudukly
Isaszeg
 
 


hello LányokKép

bocs, most értünk nemrégen haza csak, nem olvastam túl rászletesen vissza, meg idáig hallom, hogy kakilt!!! a lányomKépKépKépKép
Kép
és tisztába kell tenni.

Megann,
tuti jönni fog legkésőbb holnap anyós...

Hari!!!!!
NAGYON ÖRÜLÖK, HOGY LÁTLAK!
zsofy
 
 


Ma is voltunk az Istvánban, még egy doboz antibiotikumot kell szednem, meg lefejtek, meg csütörtökön újra menni kell. Viszont vettem egy szopipárnátKép Ja és most már nem csak sebes a cicim, hanem szétnyílt, mint egy rózsabimbóKép De már ez sem érdekelKép Elmentünk a sógornőmmel szopis fotelt venni, és most a párommal ment el babakocsiért. Ja és egész délelőtt apuci volt a babával. Mondjuk végig aludt Lili, úgyhogy jó kislány volt. Most megyek felébresztem szegényt, mert enni kell, de aztán jövökKép

Kép
Kép
hari
 
 


Sziasztok!

Gyors hadijelentés:

Máté jófiú, éjjel 5-7 órát alszik egyhuzamban, nappal folyamatos szopi alvás, kaki, bőgés, szopi, alvás, böfi, alvás, kaki....... De majd egyszercsak Kép

Szegény egész éjjel küzdött a pukikkal, egyszer tátogott cici után, bekapta félig, és elaludt. Valszeg csak álmodta, hogy kéri Kép

Imádom ezt az egy szem fiacskámat!

Pussztok

Sisotris

Sisotris&Máté

Kép
sisotris
 
 


Dudukly,
Köszi. Kinyomoztam a melléket, másodikra felvették a telefont.
Sikerült mindent kiderítenem, kinyomtattam a nyomtatványokat. Szerdán elmegy az Apu és el is intézi nekem.

Itt a két csibészem, pizsamában, cicizés és mesélés előtt.

Kép

Dani bealudt

Kép

Benianyu

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
benianyu
 
 


Benianyu,

bocs, hogy nem mentem be elköszönni, örültem, hogy elaludt Kép

Tyű, Beni a te hajadat örökölte KépKépKép

Sis

Sisotris&Máté

Kép
sisotris
 
 


Sis,

Nálunk is úgy van, hogy Dani éjjel nagyon jól alszik, 4-5 órát egyhuzamban, viszont háromszor vacsorázik előtte. Nappal 1,5 óránként enne, bár tegnap volt, hogy 3 órát is kibírt. Amikor nincs a cicin, alszik és fordítva. Sírni csak akkor szokott, ha nem kapja meg a cicit azonnal. De legtöbbször megkapja, így nyugi van.
Nem merem elhinni, hogy ilyen jó fiú. Néha olyan érzésem van, hogy ez csak "beetetés", aztán jön a fekete leves. Reméljük, nem!

Hari,
Jobbulást!!!!!!!!!!!!! A hangulatod az írás alapján már sokkal jobb. Kép

Benianyu

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
benianyu
 
 


Sis,
Semmi baj! Volt elég intéznivalód aznap. Eljönni a kórházból, kész tortúra. De megéri!! Kép
Beni tényleg az én hajamat örökölte, szerencsére.Kép

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
benianyu
 
 


"Amikor nincs a cicin, alszik és fordítva. Sírni csak akkor szokott, ha nem kapja meg a cicit azonnal. De legtöbbször megkapja, így nyugi van."

DETTO......

Sisotris&Máté

Kép
sisotris
 
 


Ez kééész KépKépKépKép

Hangosan röhög a gyerekem álmában KépKépKép

Én meg halkan visítok magamban, fel ne ébresszem...

Nagyon édes!

Sisotris&Máté

Kép
sisotris
 
 


Sis
Kép Kép Kép

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
benianyu
 
 


Hari,

némmá, mit találtam !

Akkor, ha bőséges mennyiségű tej termelődött, de a mell egy részén gyulladásos, vértolulásos, fájdalmas folyamat figyelhető meg, a bőrfelület piros, feszes, csillog és lüktet, óránként öt granula Belladonna 9 CH javíthatja az állapotot. A javulásnak megfelelően növeljük a gyógyszer bevétele közti intervallumot. Különösen javallott a homeopátia ebben az esetben, hiszen ezáltal elkerülhetővé válik az antibiotikumok alkalmazása, mely során abba kell hagyni a szoptatást.

http://www.csaladinet.hu/index.php?module=gyujto&target=cool&group_id=58&sid=100 415

pusz

Sis

Sisotris&Máté

Kép
sisotris
 
 


Megann!
Petikének is egy zöld béka a kedvence, meg egy kék maci.

Ma voltunk csípőszűrésen, meg UH-n, azt mondták csak fejletlen a csípője, de valószínű ezt 3 hónapos korára kinövi, akkor kell menni kontrollra, addig meg tornáztatni kell minden nap.

Még jövök...ha tudok

Viki&Peti&Eszti
Kép
Kép
viki27
Pécs
 
 


Hari! Jobbulást kívánok!

Szépek a babák!

Viki&Peti&Eszti
Kép
Kép
viki27
Pécs
 
 


nna, lányom nyűglődik, elaludt a kendőben, most ezért tudok Írni is kicsit.

HariKép
nem tudtam még részletesen visszaolvasni,hogy mi történt, de ez a szétnyÍlt cici nagyon durván hangzikKépszegénykém!
drukkolok,hogy minden jó legyen!!!
bocs,hogy alig Írtam, de mostmár sajnos tudod, milyen, ha folyton sÍr a pici, remélem Így megértesz, hogy nem tudok gyakrabbanKép
de komolyan,sokat gondolok rátok!!!

Megann,
anyós már megint egy ideje nem tudott jönni, biztosan holnap legkésőbb megjelenik...fúúúúúj!!!a büdös pofájával,hogy rálihegjen a gyerekre...rohadtul ráférne már egy fogorvos!!!
vagy legalább egy kis szájvÍz...
vagy szájzár...KépKépKép

láttátok a Lilla & LÍvike képeket?
tökaranyosak voltakKép
ez a kis LÍvike eszméletlenül aranyosKép!!!
annyira szép a haja!meg a manó isKép
ordÍtottak egymástól LillávalKépKépKép
a forgó alatt cimbiztek is kicsit, megmarkolászták egymás rugijátKép

anyós téma:
mostmár kőkeményen a sarkamra állok és betartatom, hogy ha a fia,azaz pár nincs jelen, nekem nem jön ide unokázni!!!mert nem bÍrom elviselni,mikor itt elereszti magát...
mikor pár megy pályát épÍttetni 10 napra a kawasakinak,én csak sétálni megyek ki a gyerekkel a házból, csak annak nyitok ajtót akinek tetszik, gondolhatjátok,kinek nemKép... és a titkos telcsim lesz csak bekapcsolva. Így fogunk mi Lillával havajolniKép
zsofy
 
 


BenianyuKép,
Nekem meg ez dettoKépKépKép....:
"Nem merem elhinni, hogy ilyen jó fiú. Néha olyan érzésem van, hogy ez csak "beetetés", aztán jön a fekete leves."
Egyébként szupi arik mindketten.... gratulálok!!!
Kati
Vendég
 


Benianyu! Szerencsés vagy, én fél délelőtt várta a kezelőre... És a srácok is csodaszépek.

D
dudukly
Isaszeg
 
 


Sziasztok
Firpi vagyok a 2005/2006 téli babák-ból

Szoktalak Titeket olvasni, és egy két jó tanáccsal gazdagabb letten nálatok. Örülök, hogy mások tapasztalatait lehet olvasni ilyen fórumokon.

Először is mindenkinek nagyon gratulálok a kisbabájához.
Nekem még van egy hónapom, remélem ki is bírjuk egyben. Talán Proone-al együtt fogunk szülni, mert az időpontjaink kerülgetik egymást, és ugyanaz a kórházunk is.

Sisotrishoz lenne kérdésem, ha szabad, és ideje engedi.

<font color="ff0000">Ha jól olvastam a Szent Imrében szültél, és a férjed által feltett fényképek egyikén mintha az én szülésznőmet vélném felfedezni, ezért szeretném megkérdezni, hogy egész véletlenül nem-e Újvári Bori volt e ő? és a doki ki volt? Nekem Dr. Barna István lesz (főorvos helyettes).
Ha ők voltak, akkor esetleg megosztanád velem a tapasztalataidat?</font>

Előre is köszönöm
Firpi
36

Firpi & Lilien

KépKép
firpi
 
 


Köszönöm szépen a válaszokat matracügyben.

Dudukly! Szivacs, vagy rugós változat? És ti használtok légzésfigyelőt? Köszönöm!

Andi

Andi és Dani 2006.01.10
KépKép
szandi81
 
 


Sisotris, közben megtaláltam a táblát és látom, hogy
Kecskeméti Vera volt a szülésznő, és az Orvos is már. úgyhogy sorry a kérdés visszavonva.

Közben még jut eszembe meg szeretném köszönni Aninának is hogy leírta a tétényis tapasztalatait, pont kapóra jön nekem a sterilizálóval kapcsolatos infó.

Firpi
36

Firpi & Lilien

KépKép
firpi
 
 


Firpi,

Nekem az Újvári Borika volt a szülésznőm és az idősebb Barna dr. az orvosom. Szuperek!!!!!! Külön-külön és együtt is!!!! Csak jókat tudok mondani róluk!

Benianyu

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
benianyu
 
 


nem nagyon tudok bekapcsolódni ma...

Hari!
hogy bÍrod???Mi újság? remélem jobban vagy!

Lilla egy kis huncut dundi gombócKép
nagyon szeretemKép
és 5530grammos maKép

Majd csinálok fotótKép

a ti fotóitokat imádom!!!Benianyu, Beni és Dani nagyon édesek!
én is már alig várom, hogy esti mesét kérjen Lilla!
zsofy
 
 


Dudukly,
Köszi Kép
Akkor tényleg szerencsém volt, mert másodikra felvette a kezelő.

Kati,
Köszi Kép
Lehet, hogy nem is lesz fekete leves? A te babád sokkal nagyobb, mint az enyém. Kép

Benianyu

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
benianyu
 
 


Zsófy,
Köszi Kép

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
benianyu
 
 


jajj nagyon édesek a babákKépKépKép

BenianyuKép

Még ilyen szép 2 gyereket.....KépKépKép

Mindenki rakjon fel képet!!!!!

Olyan nagyon jó nézegetni őketKép

Én ma egész nap babáztam! De egy tündér voltKép kop-kop-kopKép
csillam
 
 


Sisotris!

Csak egy gondolatot szeretnék a családinet-es részlettel kapcsolatban. Pontosabban az utolsó mondattal kapcsolatban.

"Különösen javallott a homeopátia ebben az esetben, hiszen ezáltal elkerülhetővé válik az antibiotikumok alkalmazása, mely során abba kell hagyni a szoptatást."

A mondat első részéről nem tudok nyilatkozni, mert a homeopátiához nem értek. A második mondatrész határeset számomra, mert nem hiszem, hogy ha a gyulladást bakteriális fertőzés okozza, akkor a rossz baktériumokkal elbánik a homeopátia. Viszont a harmadik mondatrészről határozottan tudom, hogy butaság. Ugyanis néhány antibiotikumot leszámítva, lehet antibiotikum szedése mellett szoptatni. És normális orvos nem ír fel ilyenkor olyat, amivel tiltott lenne a szoptatás.

A mellgyulladással kapcsolatban hasznos és korrekt információkat lehet találni a http://www.szoptatasert.hu/belso.php?inf=oktato_problema4 oldalon.

Üdv:

Zita
pzita
 
 


Zsuzsa ma kifejezetten tündérbaba volt. Szinte alig sirt egész nap, úgy összességében tán ha 10 percet. Szinte óramű pontossággal 3 óránként evett (kivéve egyet), utána szépen eljátszadozott önállóan fekve a játszószőnyegén mig én fejtem meg beszélgettem vele, aztán mikor megunta, beraktam a kenguruba, elájult, leraktam az ágyába, és tovább aludt. ÉÉÉÉS játék közben megvolt az első olyan mosoly amire merem azt mondani, tényleg nekem szólt. Kép Mit mosoly! Teli pofás vigyor! :D Csináltam is képet, de azon más csak somolyog. Majd otthonról felrakom, mert itt lefagy a gép mikor rádugom a fényképezőt...

Zsuzsanna 2005 szeptember 7.
Szilvia Vivien 2007 február 28.

Tejmentes blog
Életkör
rokica
 
 


Van valakinek tapasztalata a minitablettával? Nem zavart be a szoptatásba? És főleg, megelőzi tényleg a terhességet? Kép Mert hallottam már hogy kevésbé hatékony mint a kombinált tabletták...

Zsuzsanna 2005 szeptember 7.
Szilvia Vivien 2007 február 28.

Tejmentes blog
Életkör
rokica
 
 


Zsófy!Kép

Köszi Lívike nevében a dicséretet!
Aranyos vagy!!!Kép
Tök édik voltak együtt Lillával.
Olyan édes Lilla, a kis huncut mosolyávalKép


Ma volt a gyerekdoki és 5700!!! gramm LivikeKép
És 62 cm!!!

Nem semmi, pedig nem is dagi inkább jó hosszú baba.
De nem semmi ez a súly a születési 3940-hez képest így 7 hetesenKép

És van hogy 130.at simán bevágKép

Jaj sajnos pelenkakiütése lett de nagyon csúnya a kis nunija meg feneke szegénykmnekKépKépKép

Tesco pelusra váltottunk(lilára) és azótaKépKépKép

Szóval marad a Libero!!!

Na megyek mert még zuhiznom is kell.

Körkérdés: Kinek melyik pelus vált be leginkább???
Nekünk a Libero(3-5 kg jelenleg) előtte meg a newborn.
Nekem még a Helen Harper is, meg úgy néz ki jó a Huggies is már.

De ez a TescosKép hát szörnyű!!!

Mea
mea
 
 


Róki, az a
cerazette vagy mi?
nekem is itt hánykolódik valahol 4 doboz a lakásban, de még nem szedem, mert én félek,hogy vagy belezavar a tejtermelésbe, vagy terhes leszek...bár az tuti nem leszek, mert itt még mindÍg olyan az élet,mint 5hetes babyvel.. szóval még alvás se ngyon van...nemhogy szexKép
és ráadásul még mindÍg jobban vágynék egy átalható éjszakára, mint egy multiplex orgazmusra...szégyen-nem szégyen...
ciki vagyok,tudom...

Lilla kisasszony itt pörizik megint ezerrel...és én már nem hiszem,hogy ez a hasa miatt van...szerintem ez egy ilyen örökpörgő pocok...
zsofy
 
 


Sziasztok!

Jatka!

Vidd el a babuskádat bőrgyógyászhoz! Nekünk is tejkiütéses volt a babócánk, azt mondta a bőrgyógyász, hogy túl sok hormon megy át a tejből és attól van. Nekünk írt egy krémet éjszakára, nagyon sokat segített a kicsi bőrének. A gyerekorvos azt mondta, hogy 3hónapos korára magától elmúlnak a kiütések, de szerintem nem érdemes várni!

Gratula mindenkinek, nagyon édesek a babócák!

Kép

Sziasztok!

Kata

KépKép
baby20
 
 


Mea,
köszi,Kép

pelus: LIBERO!!! 3-6kg-ig
Szegény LÍvikeKépKép neogranormont nem mondta a doki? az Lillának mindÍg helyrehozza a nuniját,popsiját,ha piros!

Lilla ma 5530gramm volt aszzem,de már lyukas az agyam...olyan fura, hogy Lilla nagyobbnak néz ki élőben, pedig kisebb!

LÍvike modell alkatKép

fényképezd le!és tegyél fel képet, hagy lássam azt a tündér babypunkot, annyira király a hajaKép

Magann
részvétem anyós ügybenKép
nekem is,volt,hogy az a vén satrafa idepofátlankodott, hogy nézze a fürdetést, az öt centi helyet elfoglalva, ami olyankor szabadon marad...meg bejött, és bámulta mikor fejek, nna az k..rvidegesÍtő...meg ha nézte, ahogy szoptatok...fúúúdeutáltam...

Lilla annyit nyifog, kész vagyok...nem tudom most tényleg mi lehet a baja... evett,fürdött, pelus tiszta, hő optimális, ruci rendben, és nyivákol...pedig lát is, itt van mellettem...ha felveszem az se jó, de nem fogom itt cipelgetni este 10-kor, aludjon mostmár...mindjárt ki is kapcsolom a gépet, csak előbb elaludt!!!tőle, ezért lett bekapcsolva, de ezúttal nem jött be...

Róki,
gratula az első echte mosolyhozKép!!!

zsofi és Lilla aki 10hetes 5napos
zsofy
 
 


jaa,de...vágom...melegfront jön holnapra...tuti azt érzi, mert nekem is fájni kezdett a fejemKép
szÍvás...a melegfront nálunk sokkat rosszabb a hidegnélKép
a hidegfronttól aluszékony, de a melegtől kikészül teljesenKépKépKép

olyan "szerencsés" vagyok mostanában!
zsofy
 
 


Szandi! Ennyi pénzért habszivacs, de téli/nyári oldallal. Légzésfigyelőt nem használunk, de egy báránybőr van az ágyban, mert a matrac hideg-érzetet kelt a babában a dokinénink szerint (mindegy, hogy milyen tipusú a matrac). Csak ha gyapjú hálózsákban van, akkor nem használom a szőrt a lepedő alá.
Én azért vettem habszivacsot, mert olcsó és mert ha baleset éri, kimosom, vagy veszek újat. A kókuszt meg nem lehet kimosni.

D
dudukly
Isaszeg
 
 


Csillám felszólításának teszek csak eleget, mielőtt bedőlök az ágyba.Kép
üdv
p
Kép
(Tamara 3 hetesen)
penna
 
 


Sziasztok!

Én eddig csak a pelusos topikba írtam, de most egy sérvműtétből kifolyólag anyukáméknál vagyunk Pesten, és itt ADSL van, míg nálunk csak modem, így gyorsan kihasználom...
Az én Bulcsúm épphogy belefér a topicba, szept. 1-jén, 00:15-kor született Kép.
Melegfront biztos, mert nálunk is egész nap nyügi volt, és nyomokban az én fejem is jelzett Kép.
Remélem tudok feltenni képet is, mert vannak, csak még a gépre nem kerültek rá...
Mi egyébként tetrapelusozunk Kép (ld. pelenkás topic).

Üdv mindenkinek!

Csilla
csillahbabe
 
 


Szia Csilla!Kép

Üdv itt nálunkKép
Ha tudsz tegyél fel képet Bulcsúról.Kép
simán "belefértek" a topicunkba mert itt vannak augusztusi bébik isKép

Mea
mea
 
 


Jó reggelt! Kép

Megann, Zsófy
Részvétem anyós ügyben! Ez borzalmas lehet! Bár, látom, hogy mind a ketten elég jól kezelitek és nem hagyjátok magatokat! Csak így tovább!

Mea,
Pelus: bár még nincs nagy tapasztalat, Dani ma 10 napos, de mi Huggies-t használunk. Vettem egy Babylove-t, nem rossz, de mivel árban szinte nincs különbség, inkább Huggiest fogok venni, ebből a mértetből biztosan.

Penna,
Tamó nagyon helyes! Kép

Benianyu

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
benianyu
 
 


Penna! Nagyon gyönyörű a kiscsaj. Az enyémet alig lehet elcsípni ilyen tágra nyílt szemekkel.

Csillahbabe ! Hol van pelenkás topic? Most én is elszenvedem az utolsó pampers2-est, aztán liberozok, amig nem csalódok abban is.

Benianyu! A pampers 2-vel ellentétben az 1-es nekünk nagyon bejött (csak ugye kihízta a kiscsajKép). A babylove szerintem se olcsóbb a többinél, és én kisebbnek láttam, mint a huggiest (ami szintén nagyon bevált, egy rövid ideigKép).

D
dudukly
Isaszeg
 
 


Köszike a válaszokat pelus ügyben.
Most Huggies vana kicsin de kétszer kifolyt oldalt Kép
Lehet én teszem fel rosszul vagy lehet ez a pelustól is?

Szegényt állandóan öltöztetnem kellKép

Nekem is eddig a Libero vált be(3-6kg)Kép

Ez a pampers 2 ennyire rossz lenne?
Kiváncsi vagyok, majd kipróbálom aztán megírom nekünk mi a tapasztalatunk.

Zsófy!Kép
Elhozták Laoék a nagyobb méretű pelusokat köztük a 2 pamperst kiváncsi vagyok.
A Libero miniket visszaadtam nekik az már sajnos nem jó (eltelt kb.2-3 hét mióta elküldtedKép )
Neked kifolyt a hátánál a pampersből???


Helen Harpert/Auchanban kapni senki nem próbált??
Nekünk elején az volt és nagyon bevált és olcsó is.

De a Tescos szörnyű!!!Nem tudom milyen anyagból van de nagyon csúnya kiütéses LívikénkKép
Most kamilláztam előbb remélem hamar begyógyul.
Ma megyek a krémért amit felírt a doki de az készített krém.
Kiváncsi vagyok.

Na megyek a csajszi nem alszik.

Képzeljétek!!!

Este 1/2 9-kor evett és aludt hajnal 4-igKép
Kis tündérke volt, bár esti cirkuszt csak a babakocsijában hagyta abba és csak ott volt hajlandó aludni.

Állandóan kocsiban fog aludni éjjel????

Nem jó..... szerintetek rossz megoldás????

Mea
mea
 
 


Nem is írtam, hogy Lívike imád kint aludni, ált. ilyen szép időben 6 órát is kint van a teraszunkon jól bebugyolálva.ImádjaKép
Olyan jó kis piros pozsgás, jó színe van nekiKép

Szerintetek ok, hogy ennyit kint van ha szereti?

Na most felsírt alvásból megyek hozzá.

Mea
mea
 
 


Csilla!Kép

Üdv! Nekem is Bulcsúm van! Kép Igaz, ő még fiatalka a tiedhez képest, okt.7-én született!Kép Várjuk a képeket!

Mea!

Szerintem szupi, ha sokat van kint. Jó nagy Lívike! Kép Nekünk eddig jó volt a Libero, Huggies, Babylove, Helen Harper, de még a lila Tescos is, igaz, csak Gergőnél használtam, már egyéves kora után. Lehet, hogy nem bír annyi folyadékot felvenni, azért lett Lívike kiütéses. Próbáld ki,hogy gyakrabban cseréled.

Zsóf

Kép
Kép
göndörzsóf
 
 


Mea,

Nagyon jó, ha kint van a friss levegőn. Egészséges!
Én már alig várom, hogy mi is mehessünk sétálni. Amilyen pechem lesz, pont akkor kezdődik majd az igazi ronda esős ősz. Kép

Pelus ügyben:
Biztos nem az a baj, hogy rosszul teszed fel. Minden babának más alakja van, ki kell kisérletezni, hogy melyik pelus a illik a legjobban. Én azért vettem elsőre Huggiest, mert Benivel is azt használtunk pici korában.
Ma kaptam egy csomag Pampers 1-et. Kíváncsi leszek. Még nem bontom ki, majd, ha a többi elfogy.

Benianyu

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
benianyu
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?