Sziasztok
Mielőtt belefognék a tegnapi palacsinta-est elbeszélésébe lenne egy fogas kérdésem:
Ti mit csináltok a gyerkőc laikus anya szemmel véraláfutásosnak vélt ínyével? Szerintem Boti két felső foga (örlők szimmetrikusan a két oldalon) az íny alatt véraláfutást eredményezett. Betekinteni persze nem nagyon enged, csikizés közben azért jól benyúltam neki

, de nem rántotta el a fejét a fájdalomtól.
Kell ezzel csinálni valamit, akár gyerekdokkerhez, akár fogorvoshoz vinni? Vagy szépen elmúlik? Volt valakinek hasonló?
Na a tegnap este megér egy regét...
Apa ugye megígérte, hogy majd ő süt nekem palacsintát. Én meg vártam-vártam, mint egy jó gyerek, mert gondoltam milyen klassz lesz kényeztetve lenni. Aztán már baromira vacsi idő volt, és Apája még mindig nem mozdult. Erre nekiláttam a Horváth Ilona féle szaki könyvből összedobni a tésztát. Mértem, kavartam, ahogy az a nagykönyvben le vala írva. Erre apája jön, és mondja, hogy akkor ő süti. Mondtam erre, hogy na az már nem poén, a tésztát kellett volna kikeverni, sütni szerintem én is tudok. Most már üljön le Boti mellé, és skubizzon, hogy csinál életében először palacsintát egy zsír profi.
Hát hogy??? Az elsőt szén-szőkére

, a másodikat szétesősre, a harmadiktól kezdve azonban profira
Igaz, hogy kritikaként annyit kaptam, hogy vastag lett, de szerintem nem is (annyira). Na, mondtam aptyuknak, így kell ezt csinálni, de nekem kellene egy olyan igazi vas palacsintasütő, mint a nagyomnak van, mert ez a teflon téma nekem kicsit idegen. Na és amíg én sütkérezek, adjon enni a mennyei mannából Botesznak (sikerült hihetetlenül finom sárgabarck és meggy lekvárt is vennünk hozzá).
Na a kölök! Hát ne tudjátok meg. Két falat után csak hümmögött, dünnyögött, ki akart ugrani a székből, de nem evett. Gondoltuk megint interaktív vacsit akar, kapott egy egész palacsintát lekvár nélkül az etetőszék tálcájára. Kb egy tized másodperc alatt hajította be a konyha közepére

Apjuk ezt úgy értelmezte, hogy tutira nem éhes, mert olyan kölök nincs a földön, aki nem szereti a palacsintát, így részéről befejezettnek tekintette az etetést. Én meg nagy naívan egyet értettem, mondván úgyis jó sokat evett napközben.
De éhes anyjuk ekkor megszólalt: gyere süss most te palacsintát, nekem már ennem kell.
Aptyuk ugrott is, mert ugye ő a sütésen eleve csak a sütést értette, és mindenáron a feldobós módszert szerette volna almalmazni.
Na első pala neki is mozdonyszőke lett, ketteske darabjaira hullott, erre suttyomban mittoménhányliter olajat hozzábillentett a tésztához, és még a serpenyőbe is tett.
És sajna ez volt az a pont, ahol kitört a botrány...
Õ elkezdte szidni a sz.r tésztát, én az eszetlenséget a sok olajjal, majd mindeki kicsit ragozta a maga mondanivalóját, míg végül fogtam az egész kulimájszot, és kiborítottam.
Aptyuk (utólag a huzatra fogja

) bevolnult a kölkeccel a fürkibe elinztézni az esti fürdést, és szerintem bevágta az ajtót, szerinte helyette a huzat tette
Botesz, meg mint aki ráeszmélt, hogy vacsi most már nuku, elkezdett sírni. Egy darabig hagytuk, de csak nem hagyta abba, pedig a fürdővíz a legnagyobb hisztikből is kirángatja.
Úgyhogy anyjuk (aki a konyhában duzzogott) megsajnálta a dedet, és tányérkán vitt be neki vacsit. A csávó meg úgy csinált, mintha egész nap éheztettem volna.
És ennek láttán már mi sem morogtunk tovább, hanem ki merre tudott, arra dőlt a röhögéstől, mondván, hogy a nagyfőnök pont úgy eszik, ahogy egy becsületes talponállóban kell
Hát így eszünk mi palacsintát. (de holnap újra nekiállok, mert az inger nem lett kielégítve

)
Na és a talponállók hőse:
Csirkesz