A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Gyermekek / magzatok kor szerint » 2005.őszi babák


ps: szóval após simán vehetne egy új kocsit is maguknak a régi helyett, de Így szaroznak, hogy az a kocsi 100rugó volt mégiscsak,meg ilyen szöveg...akkor meg tartsák meg..nem én mentem kunyizni, ő ajánlotta fel,hogy nekünk adja...
de már nem is érdekel, mert párral tegnap rendeltünk egy másikat, Quinny-t, de nem azt a rondát!aminek olyan fura az alakja, hanem a normálisabb külsejűt.Kép
ezt konkrétan. remélem ez is tetszeni fog majd neki, meg azt is, hogy lesz még belőle a boltban, mert akciós most.
LÁNYOK, még egy kérdés:

lesz Lillának egy Képilyen
takarója, polár, amit ugynÍgy a babakocsiban is lehet használni, meg jól felöltöztetem, akkor szerintetek az úgy jó lesz hidegben is? mert hiába húzok lábzsákot a kocsira, abban ő még elveszik, az az overál meg rohadt nagy rá,és ordÍt, ha belefektetem,mert nem tud kezet nyalni benne...persze télen a kesztyűben sse tud, csak a kesztyűt fogja nyalni...de szerintetek, ha tökre beöltöztetem a gyereket meg a képen látható takaróra is még egy másik vastagat rárakok akkor meg fog fázni???
help.
nem tudom bundazsákba se tenni,mert nagyon utálja és utál feküdni a kis lükém. ültetni még nem szabad, ezért is kellett nekem egy ilyen kocsi, amibe legalább be tudom kötni és olyan az ülés kiképzése, mint az autóshordozóé.hajaj,
nem tudom mi lesz hidegben...
minuszban mondjuk úgyis max.20 percre vihetgem ki. asszem -5fokig lehet.???
ha rétegesen ezerrel beöltöztetem majd,plusz polár takaró, plusz spanyol-pléd, tudjátok az a pihepuha vastag ari mintával,de bazi meleg.az úgy jó? vagy hülyeségeket tervezek?
zsofy
 
 


Angelani,
tegnap már én is kezdtem kikészülniKépKépKép de a kicsinek elmondtam, hogy baromi fáradt vagyok és könyörögtem, hogy aludjon rendesen, és éjjel aludt 6 órát és még párat!
Tudom, igaziból nem értett meg, de hátha!
okosak ezek a kis manók!

MINDANNYIAN bundazsákokkal készültök a téli sétálásra?
zsofy
 
 


Sziasztok, mivel állandóan (na jóó, heti 2-3*) olvaslak benneteket már nagyon rég óta ezért ha nem baj akkor feljelentkeznék a tábliba. Néha szoktam írni is, de igy megpróbálok még aktívabb lenni. Képolyan jó, hogy azért itt mindent meg lehet beszélni, tanácsokat kapni, adni.
Rolim, 2005.09.01 én született.Dunaharasztin lakunk-
Nálunk is beteg a kisfiam, még nem voltunk orvosnál, de jövö héten elmegyünk ha nem múlik el. Köhög és minden napos az orszívás is, de én is beteg leszek és nem tudom mit lehet ilyenkor a mamának szednie.
Üvöltés általában 20-23 között van minden nap de olyankor nem is lehet megvigasztalni Kép
Roki, tejügyben én is igy vagyok, bár nekem elfogadja a cicit, de annyira jól műkszik a tejleadó reflexem, hogy 3 perc múlva elengedi a cicmet és spriccel a tej a fejére szegénykémnek. Ma fejtem, abbahagytam és ugyanúgy jött a tej. De csak azért mert kihagytam egy szopit, egyébként azért nincs annyi tejem. Legalább is fejni max 20 milliket tudok szopi után.
Roli is tejsömört kapott, nagyon ronda volt az arca. Most nem tudom mit kapott rá, de az 4 nap alatt helyre hozta. Szerintem amit irtatok, hogy szteroid tartalmú. Csak az a gond, hogyha neki "erős" a tejem akkor még jó párszor elő fog ez jönni és nem akarom állandóan azzal kenegetni. Főleg, mert arra amit kapott az volt írva, hogy 6 hónapos kortól...
Na majd irok még. Egyébként képek itt vannak: kep.tar.hu/csikken
De majd kedden teszek fel újat.
Pusz nektek: Kriszti

KépKép
Kép
csikken
 
 

 
 

Csikken,

Már be is raktalak a táblába. Kép Bár néhány adatotok még hiányzik, majd írd meg azokat is.

Benianyu

<pre>
Anyuka Tesó (ha van) Baba (várható) szülinapja Baba neve Kórház Kor / Lakóhely Súly, hossz Baba/ pocak kora
Aniko47 5 éves bátyó van Született 2005.07.27 Balázs 3300 gr, 49 cm 13 hét + 4 nap
Helga Első baba Született 2005.08.01 Botond 30 év / Bp. 3500 gr, 55 cm 12 hét + 6 nap
Szmercsa Első baba Született 2005.08.06 Bátor Szt. János 25 év / Budakalász 2800 gr, 49 cm 12 hét + 1 nap
Falina Első baba Született 2005.08.07 Jázmin Tímea Schöpf-Mérei 27 év / Bp III. 2850 gr, 52 cm 12 hét + 0 nap
Zsófy Első baba Született 2005.08.10 Lilla Katalin Pándy Kálmán 22 év / Bcsaba 3100 gr, 53 cm 11 hét + 4 nap
Vrucsincá Első baba Született 2005.08.16 Olivér Pécsi Szül.Klinika 27 év / Baja 3080 gr, 49 cm 10 hét + 5 nap
Gviki Első baba Született 2005.08.19 Zsanett Viktória Szt. István 28 év / Bp XVII 3600 gr, 54 cm 10 hét + 2 nap
Baby20 Első baba Született 2005.08.22 Petra Sárvári Önk. Kórház 21 év / Bő 3740 gr, 53 m 9 hét + 6 nap
Kóbor Gabriella 2003.08.28 Született 2005.08.23 Csaba Szt. István 30 év 3080 gr, 52 cm 9 hét + 5 nap
Nemesek Trisztán 2000.06.15 Született 2005.08.23 Kornél Bajcsy-Zs 27év / Bp XVII. 3100 gr, 53 cm 9 hét + 5 nap
Csillám Első baba Született 2005.08.29 Dávid Jahn Ferenc 27 év / Táborfalva 4100 gr, 51 cm 8 hét + 6 nap
Pocakpacni Daniella 1998.11.20 és Marcell 2004.04.21. Született 2005.08.29 Bálint Ádám Szent Imre 25év / Bp.XIII 3400 gr, 56 cm 8 hét + 6 nap
Csillahbabe Első baba Született 2005.09.01 Bulcsú Soproni Erzsébet Kórház 26 év / Sarród 3600 gr, 53 cm 8 hét + 3 nap
Csikken Első baba Született 2005.09.01 Roland Dunaharaszti 8 hét + 3 nap
Kuha Első baba Született 2005.09.03 Gergő Kútvölgyi 26 év / Mogyoród 3700 gr, 57 cm 8 hét + 1 nap
Kismama2004 Első baba Született 2005.09.04 Márk Veszprémi 30év / Veszprém 3300 gr, 54 cm 8 hét + 0 nap
Mea Első baba Született 2005.09.06 Lívia II. Női Klinika 26 év / Verőce 3950 gr, 56 cm 7 hét + 5 nap
Angelani Első baba Született 2005.09.06 Erhard HIETE 28 év / Újpest 2720 gr, 51 cm 7 hét + 5 nap
Nedinabp Bálint 2004.03.08 Született 2005.09.06 Márk SOTE II. 28év / Bp XVII. 3780 gr, 57 cm 7 hét + 5 nap
Rokica Első baba Született 2005.09.07 Zsuzsanna Szt. István 30év / Újpest 3950 gr, 58 cm 7 hét + 4 nap
Cirmike Roland 2003.05.28 Született 2005.09.08 Réka Tatabányai 27 év/Vértesszőlős 2400 gr, 46 cm 7 hét + 3 nap
Minimi Első baba Született 2005.09.08 Natalia Basingstoke/ Anglia 27 év 3200 gr, 7 hét + 3 nap
Lucretia Első baba Született 2005.09.09 Bence SOTE I. 25 év 3850 gr, 56 cm 7 hét + 2 nap
Tzsuzsa Első baba Született 2005.09.09 Júlia Sára Szent István 35 év 3290 gr, 53 cm 7 hét + 2 nap
Bodza Első baba Született 2005.09.13 Sarolta Szent István 25év / Bp XIII. 2940 gr, 54 cm 6 hét + 5 nap
Bkriszta Ivett 1994.02.02 Született 2005.09.13 Kincső Emese Schöpf-Mérei 35 év / Csepel 3740 gr, 55 cm 6 hét + 5 nap
Prüntyi Első baba Született 2005.09.13 Tünde Enikő Szent István 26 év / Veresegyháza 3990 gr, 60 cm 6 hét + 5 nap
Megann Első baba Született 2005.09.14 Léna Szent István 26év / Budapest 3050 gr, 53 cm 6 hét + 4 nap
Viki27 Első baba Született 2005.09.16 Péter László Pécsi Szül.Klinika 27 év / Pécs 3850 gr, 53 cm 6 hét + 2 nap
Humi Lacus 1987.02.28. és Kristóf 2004.04.30 Született 2005.09.16 Márton Ábel Szent István 40 év / XX.ker 3260 gr, 54 cm 6 hét + 2 nap
Dudukly Első baba Született 2005.09.22 Pálma MÁV 34 év / Isaszeg 4050 gr, 60 cm 5 hét + 3 nap
Tmarie Első baba Született 2005.09.23 Mirabella Péterffy 25év / Bp XIII. 2740 gr, 49 cm 5 hét + 2 nap
Anina Első baba Született 2005.09.23 Ádám Szent Imre 31 év / Dunakeszi 3500 gr, 57 cm 5 hét + 2 nap
Nyúlné Első baba Született 2005.09.28 Márton Péterffy 3360 gr, 50 cm 4 hét + 4 nap
Jucc Balázs 2002.07.05 Született 2005.09.29 Gergely MÁV 32év / Bp XX. 3500 gr, 56 cm 4 hét + 3 nap
Penna Kevin 2003.06.13 Született 2005.10.02 Tamara MÁV 31év / Újpest 4350 gr, 54 cm 4 hét + 0 nap
Ayse Lili 2001.04.28 Született 2005.10.02 Andris MÁV 35 év 3800 gr, 56 cm 4 hét + 0 nap
Davallia Első baba Született 2005.10.04 Panni Miskolc Megyei 26 év / Miskolc 3050 gr, 50 cm 3 hét + 5 nap
And Első baba Született 2005.10.04 Eszter I. Női Klinika 30 év / Bp 2400 gr, 49 cm 3 hét + 5 nap
Göndörzsóf Gergő 2004.01.24 Született 2005.10.07 Bulcsú MÁV 27 év / Budakalász 3890 gr, 59 cm 3 hét + 2 nap
Jatka Első baba Született 2005.10.07 Dóra Judit Péterffy 28 év 4050 gr, 53 cm 3 hét + 2 nap
Sisotris Első baba Született 2005.10.12 Máté Bendegúz Szt. Imre 25 év / Bp. III. 3650 gr, 58 cm 2 hét + 4 nap
Ppanna Első baba Született 2005.10.12 David Algír 25év / Algír és Bp 3300 gr, 50 cm 2 hét + 4 nap
Judy68 Edina 1997.03.12 és Martin 2001.10.18 Született 2005.10.13 Dominik Dél-Pesti K. 37 év / Csepel 4250 gr, 52 cm 2 hét + 3 nap
Dóri_bp Gergő 1998.07.03 Született 2005.10.14 Viktória Uzsoki 28 év / Újpest 3550 gr, 56 cm 2 hét + 3 nap
Hari Első baba Született 2005.10.14 Lili Dóra Szt. István 30 év / Bp. XIX 4200 gr, 58 cm 2 hét + 2 nap
Benianyu Benjámin 2001.08.24 Született 2005.10.15 Dániel Szt. Imre 34 év / Bp. IV. 3050 gr, 52 cm 2 hét + 1 nap
Uxi Első baba Született 2005.10.28 Emilía Nóra Nyírő Gy. 26 év / Bp.XIII. 3100 gr, 53 cm 0 hét + 2 nap
Edede Zsigmond 2003.08.28 2005.10.31 ? MÁV 30 év / Bp. III. 39 hét + 5 nap
Annamami Első baba 2005.11.13 Márton Áron Budai Honvédkórház 30 év / Bp. II. 38 hét + 0 nap
Proone Első baba 2005.11.29 Tünde vagy Tamás Szt. Imre 24 év / Bp XXII. 35 hét + 5 nap
</pre>

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
benianyu
 
 


Kriszti!

Üdv köztünk! Gergőnél a tejkiütés két hétig tartott, és nem jött elő többször. Nem kentük semmivel, mert azt mondta a doki, hogy magától elmúlik.

Zsóf

Kép
Kép
göndörzsóf
 
 


Sziasztok!

Lányok!Segitsetek!

Már megint van egy ujjabb gondomKépKép
Játszócumi, vagy ujjszopás???
Ugyanis Lénácska már régebben is megtalálta a hüvelykujját, de most már határozottan állitom, hogy tudatosan kapja be és szopizza...
Gondoltuk kipróbáljuk hogy mit szól a játszócumihoz, 2 napig kiköpdöste, ma viszont elfogadta nem köpte ki 10-15 percig és amikor elvettük tőle, keservesen sirni kezdett...

Mi a véleményetek??
Mi a férjemmel egyiknek sem örülünk, ugye a cumira nagyon rákaphat, a kezén az ujjacskát meg elszophatja csúnyán...
Mi ilyenkor a teendő??
Ti használtok cumit???

Nagyon várom a véleményeket, mert tanácstalan vagyokKépKépKép

Ugyan Léna nem csinál pl éjszakán át tartó bömbölést, de igy este felé ő is uncsizik...én nem tudom órákon keresztül hurcolni..., illetve ma már odáig jutottunk hogy hurcoltam, de már ott se volt jó egy idő után, ekkor jött a cumi, amin megnyugodott....

Segitsetek lécccccci........

Megann (aki nagyon várja már, hogy rámosolyogjon a kislánya, mert egyre csüggedtebb vagyok, hogy nem szeretKép)

Kép

Kép
megann
 
 


Lányok!

A tejkiütés az ilyen kis piros pöttyök illetve kis pattanásfélék az arcon???

Mert nekünk is van ilyen, a dokinéni adott krémet, bár azt mondta pl földimogyitól lehet...vagy szójás dologtól(pl páriszi)....esetleg tejtőlKépKépKép

Én meg szenvedek mint Krisztus a keresztfán, mert imádom a tejet, napi 1 litert tuti megiszom...ne röhögjetek de nekem még a husleves után is egy jó pohár hideg tej a tuti......
És most nélkülözök....joghurtitallal próbálom pótolni.....nem tudom meddig birom ki tej nélkül...
Ráadásul a pöttyök 2 napig egyik oldalon 2 napig a másik arcán tünnek felKépKép

Tényleg elmúlik magától???
Jó lenne....
És az lehet, hogy én pl az első 5 hétben napi liter tejet+liter madártejet megittam és nem volt semmi baj, most meg van????
Létezik ilyen???

Megann

Kép

Kép
megann
 
 


Sziasztok!

Dóri, Hari, Benianyu, Uxi!
Sok boldogságot a babákhoz!!!!!!!

Mi 19-én jöttünk haza Dominikkal, de csak mára sikerült ujból beüzemelni a gépet.
Remélem mindenki jól van, mostmár remélhetőleg többször tudok jelentkezni. Majd írok születéstörténetet is vmelyik nap.
Most mennem kell, kissé hasfájós a kisfiam és muszáj felvennem.

Puszi mindenkinek.
Képet azért megpróbálok küldeni (elég rossz minőségű, mert mobillal készült)

Judit és a 17 napos Dominik<!--attachment: Dominik_2005_10_15_-286348.unk*attachment_icon.gif*message/rfc822*5.6**Dominik+2005%2e10%2e15%2e%2eeml --><center><pre>
Kép
Dominik 2005.10.15..eml (5.6 k)</pre></center><!--/attachment-->
judy68
 
 


Lányok !

Nagyon köszönöm mindenkinek a tanácsokat reggeli,illetve tejes kaják ügyében.
Én korábban nem voltam nagy tejivó,max.a reggeli tejeskávéba az a 3 dl,de most mióta Marci a pocakomban van,tej,túró,sajt,kefír,joghurt ...bármi jöhet,bármilyen mennyiségben meg tudnám enni!Kép
Iszonyúan kívántam végig és ettem-ittam is belőlük rendesen,gondolom a szervezetm csak nem csap be...meg persze husit nem nagyon ettem,néha azért leküldtem egy kis csirkét vagy borjút meg max.halat ezért em fogtam vissza a tejtermékeket,mert ugye a fehérje azért kell!
Csak nem tudtam,hogy akkor szülés után mit csináljak és Anyukám már mondta,hogy majd hoz nekem a kórházba fincsi madártejet,mert állítólag az segíti a tejtermelődéstKép...persze lehet,hogy ez csak afféle"népi bölcsesség"Kép de legalább jó ízű és én IMÁÁÁÁDOM!!!
Meg Anyukámat is mert ilyen drága,hogy már most ilyeneken töri a fejét,hogy majd mivel itat-etet engem,ha megszültem!KépKépKép
Hát nem tündér???

Zsofy Kép

Ez a babakocsi dolog tényleg szenyóság volt tőlük,főleg ha tényleg nem állnak rosszul anyagilag,mint ahogy írod....szerintem ne is foglalkozz velük többet!
A polár pléd nagyon szupinak tűnik!Kép
Szerintem egy ilyenben+spanyol pléd tutira nem fázik meg Lilla babád,még ha mínusz van,akkor sem.
Én úgy terveztem,hogy body+harisnya+rugi+kiskabát+bundazsák+spanyol pléd aztán zsupsz bele a mózeskosárba és ki a fedett teraszunkra!Kép
Remélem jó lesz!Kép

Angelani !!!!

NE CSINÁLD EZT!!!
TESSÉK ENNI!!!!
LE FOGSZ GYENGÜLNI ÉS BETEG LESZEL ÉS KIMERÜLT!!!

M-U-S-Z-Á-J E-N-N-E-D!!!!!

Kérlek!Kép
annamami
 
 


hahóóó
csak ezt az oldalt tudtam elolvasni..

róki!!
nekem sztem nincs sok tejem, de átérzem a problémád! nekem egy pár napja ha eszti a jobb mellemből eszik rendszeresen félrenyelt, de olyan szinten, hogy első alkalommal rendesen belilult, meg eldobta magát, szörnyen megijedtem. az ok sztem az, hogy nekem is az elején több sugárban spriccel a tejcsi, és eszti is iszonyat izgága és mohó. szinte függőleges helyzetben tartom, és úgy, hogy a feje lefelé néz a mellemre, és még így is félrenyeltKépKép
már teljesen parázok, amikor a jobb cici következikKép a legújabb, hogy lefejem a jobb mellemet, legalábbis a nagyját, és úgy rakom rá. ezt ma találtam ki, eddig működik.
egyébként ami tüneteket leírtál, mi mindegyiket produkáljukKép de ennek ellenére én alig tudok lefejni, még teli ciciből is, tehát sok tejről nem lehet beszélni

cumi:
altatócumit bevetettük és kezd használni. nem akartam, azt gondoltam sosem fogom használni, de hamar félredobtam az elveket, amikor már sokadszorra sírt kínkeservvel és nem tudtam mit csinálni (hasfájás). és azért is, mert amikor felébred ő rögtön zabálni akar, de ugye peluscsere, meg elhelyezkedés elvesz 1-2 percet, na mire kajához ér a pici szája már rákvörösre és hót idegesre sírta magát. cumi segített.
játszócumit ma kapott először, mert épp koszos volt az alvó, és épp játszott, de elkezdett sírni, nekem viszont pisilni kellett már nagyonKép
hüvelykujj nálunk is nyerő. meg a mutató, a középső, a mutató és a középső együtt...Kép én kezdek cumi párti lenni, győzzön meg valaki engem is az ellenkezőjéről, de azt is mondja meg hogyan ne használjunk cumit!

Benianyu!!
képzeld a Benivel álmodtamKép azt álmodtam, hogy eszti tesója, és hazajöttünk a kórházból, és azt mondta, hogy nagyon szép kislányKép aztán még volt valami, de nem emlékszem, és ekkor felsírt az éhes eszti és felébredtem. remélem nem bánod. eszembe szoktak jutni az itt látott fényképek, emlékszem amin Beni+Dani van rajta, biztos e miatt jött az álom.

Zsofy!
8 órát aludt Lilla??! nem semmi! látod, tud ő, ha akarKép biztos megsajnált már, és csinált neked egy jó napotKép örülök neki! eszti tegnap este nem volt hajlandó csak a hasamon aludni, amint letettem kitartó sírásba kezdett, így együtt aludtunk 2,5+1+1 órát kb.
apósékkal ne is foglalkozz! egyszerűen ne vedd őket komolyan, és sokkal könnyebb lesz az élet. én se fogadnék el tőlük semmit.

apa közben hazajött, és magához ragadta esztit, úgyhogy szabad lett mind2 kezemKép jó hosszú is lettem

ja! ezzel az angol vízzel kapcsolatban mi a rövid véleményetek? tudom, hogy már volt róla szó, de akkor még azt sem tudtam mi a szösz ez. nekem úgy tűnik esztinek használ, bár még hiányzik 1-2 nap az egy hóhoz, de azt mondta a dokinéni, hogy adhatjuk, meg valami kotyvasztott löttyöt is adott, de ez a gripe water jobbnak tűnik a pocakfájására.

és Megann!
Léna imád Téged!!!!!
én is mindig elmondom magamnak, ha elfelejteném, hogy én vagyok eszti anyukája, és engem biztos, hogy nagyon szeret, bármilyen csúnya vagy rossz vagyok, engem biztos szeret! (UGYE??!)

and+eszti

KépKép
KépKép
and
 
 


Megann Kép Amit az okosok / akik szerintem tényleg azok/ mondanak: a cumi egyrészt mű, másrészt ki van neki szolgáltatva a gyerek, mert ha kirepül a szájából, nem tudja visszatenni. És amikor a szülő úgy dönt, hogy elég a cumiból, egyszerűen elveszi a gyerektől, pedig annak idején ő szoktatta rá. Elég szemét dolog... Az ujjszopi ezzel szemben mindig kéznél van, elvenni sem olyan könnyű / persze erre is vannak praktikák!/, de ha minden jól megy, nincs erre szükség. Ugyanis amint elkezd a gyerkőc mászni, szüksége lesz mindkét kezére, és kiveszi a hüvelykujját a szájából. A játékhoz, kapaszkodáshoz is kell a két keze, tehát le is szokik róla. Lehet, hogy egy ideig alváshoz kell még neki, de sebaj. És extrém esetben előfordul olyan is, hogy még iskolás korában is szopja az ujját, de annak más van a hátterében. / lelki gondok, korai elválasztás szopitól, stb./ Szóval normál esetben pár hónap az egész, attól meg semmi baja nem lesz az ujjának.

Még írok ehhez kicsit, de most éhen hal a bébim...

[color=#0000ff:97cc209566]Judit+Gergõ+Balázs[/color:97cc209566]
jucc73
Érd
 
 


Sziasztok Lányok!

Petikével köszönjük a dicséreteket.

Lenne egy kérdésem: a Ti babáitok hogy viselték az óraátállítást, mert ugye én minden nap 18 óra körül fürdetem Petit, és ez mostanában inkább 17.30-ra csúszott, mivel nem aludt annyit, és éhes lett, na de ma mégsem fürdethettem meg tegnapi idő szerint 16.30-kor!!! szóval alig bírtam húzni az időt egy kicsit,így ma előbb evett, aztán fürdött. Talán holnap könnyebben megy már.

Megann!
Én még a kórházban adtam Petinek játszócumit, mivel nagyon üvöltős volt ott még. Aztán itthon is kapta, egészen addig, amíg már szinte egész nap cumizni akart. (Az első két hétben még kapott üvegből pótlást, mert nem volt elég a tejem)Egészen addíg amig nem volt hajlandó szopizni, csak a cumi, meg az üveg. Szóval 2-3 perc után leszállt, vagy bealudt a cicin, majd pár perc után üvöltött, hogy enni akar. Akkor döntöttem el, hogy nem kell a cumi. Na nem megy egyik napról a másikra, így kb egy hete már nem is kell neki, de annyira, hogy amikor megyünk valahová, még biztonságból vinni szoktam, ha sír, hátha jó, de nem fogadja el! Szóval szerencsére nem kell már neki a cumi. Én nem tanácsolok Neked semmit, mert minden gyerek más és más, ha Te úgy látod jónak, hogy az ujjszopás helyett cumizzon, add Neki, de nekünk nem jött be, mert ellustult a cicin. (lehet hogy elfárasztotta magát az egész napos cumizással, vagy hülyeség ezt gondolnom?)

Viki 6+2

Viki&Peti&Eszti
Kép
Kép
viki27
Pécs
 
 


Jucc: és mit csinálsz addig, amíg szegénykém nem találja a saját ujját és bömböl mint a fába szorult féreg??? én próbáltam a saját kezét a szájába gyöm9szölni: eredmény nuku.

Megann: én úgy tudom, hogy szoptatás alatt max 3-5 dl tejet lehet inni, mert így talán csökkenthető az esélye a tejallergiának.

KépKép
KépKép
and
 
 


Angelani!

Meg kell nyugodnod, mert minél idegesebb vagy a babád is annál idegesebb lesz. Nincs valaki, aki tudna segíteni Neked? legalább 1 napig, amíg kipihennéd magad, ennél rendesen, szóval kicsit fizikailag és lelkileg is megnyugodnál?

Zsófy!
Én úgy terveztem a téli sétákat, hogy body-rugdalózó-thermo rugi-overal+takaró és így a baba a mózeskosaras babakocsiba. Szerintetek ez elég lesz ugye?

Viki

Viki&Peti&Eszti
Kép
Kép
viki27
Pécs
 
 


Megann,
Én nem vagyok cumipárti, inkább ujjszopás, ha már megtalálja. Mi berakjuk Danit a babakocsiba és abban ringatjuk el esténként, fürdésig, ha nyűgös. Én sem bírnám egész este cipelni, főleg, hogy akkor semmi mást sem tudnék csinálni és Beninek is kellek. Kép

Judy,
Üdv újra itthon. Gratula nektek is Dominikhoz! Kép

And,
Dehogy bánom, sőt kedves, hogy megjegyezted Beni arcát! Kép

Viki,
Pont ugyanezt gondolom én is majd a Danira adni a téli sétákon. Szerintem elég lesz. Kép

Beni már mennyire várja, hogy esni fog a hó és majd ő szánkózik az apjával én meg tolom mellettük Danit a babakocsiban, vagy fordítva. Kép

Mind a két szépséges fiam elaludt, megyek én is fürdeni.

Benianyu

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
benianyu
 
 


Megann,

nálunk is volt kiütés, tejkiütés, elég durva Kép nálunk sem azonnal jelentkezett, viszont én is literszám ittam a tejcsit, mert nagyon szeretem Kép A dokinő nekem azt javasolta, hogy egyáltalán ne igyam(egyébként max. 2dl /nap a megengedett), a kiütések kb. 1 hét múlva már alig látszottak. Semmiféle krémet nem kaptam, csak anyatejjel kenegettem a pofiját. Most nagyon szép a kis bőre, habár paradicsommal bűnöztem a minap Kép

Cumi: mi használjuk a cumit, használtuk is. Akkor kezdtem el, mikor kezdődött a pocakfájás, és nagyon jól esett neki egy kis nyugi-cumi. Most, hogy mérséklődött a pocakfájás, napközben erőszakkal sem tudom a szájába betömni, amikor beteszem kb. olyan, mintha rugó lenne a szájában Kép irtó messze köpi KépKépKép éjszakára nem kell, ,viszont éjjel már ébredek arra, hogy az cuppog az ujjával, viszont már nem sír éjjel, mikor éhes, asszem ezzel jelez. Az ujjával természetesen betalál időnként a szájába, de ez dolga is, hiszen most ismerkedik a kezével. Kép Állítólag fél éves korig nem proglémás az ujjszopás, mert csak a szopási ösztönt elégíti ki (erről írtam a minap) fél éves kor után már oda kell figyelni, mert vmi hiánypótlás.

Angelani,
KITARTÁS!!!!!!!! Én is teljesen egyedül maradtam a 2. héttől és élünk - virulunk Kép nem lesz semmi gond, ,csak szeressétek egymást Kép
szmercsa
szmercsa
 
 


Lányok,

Köszi a sok jótanácsot szopi ügyben... viszont most már teljesen meg vagyok zavarodva, mert Zsuzsa ma este ezt csinálta:

0. Felébred. Sir.
1. Mell nem kell neki.
2. Trükközés - cumit szájába, mikor elkezdi szivni, gyorsan bedugni a mellem. Igy eszik. Tejleadó reflexet végignyeldekli hősiesen, próbálom a mellem felé emelni, hogy ne ömöljön a szájába.
3. Abbahagyja az evést 5-10 perc múlva, és üvölt. Mell trükközés árán se kell neki. És sir keservesen.
4. Üvegből besziv 40-50 milit még. Fürdünk. Elalszik, de mell nem kell neki, csak a cumisüveg.
5. Felébred egy hatalas rotyira, tisztába rakás után, mellből minden zokszó nélkül visszaszopizza magát álomba.

Most akkor mi van?! Minden elméletem dugába dőlt... ha a tejleadó reflex zavarja, akkor miért volt hajlandó azt átszopizni? Ha csak cumisüvegből hajlandó komfortszopizni, akkor miért fogadta el másodjára a mellemet?

Lehet hogy nincs is benne ráció? Hogy egyszer ilyenje van, másszor olyanja???

Most arra jutottam, hogy ha azért az esetek nagy többségében elfogadja a mellemet, akkor talán nem olyan nagy baj, ha időnként cumisüveget "kér." Nem tudok jobbat, mint hogy próbálkozni a mellel, de ha nem kell neki, nem hagyom hogy éhesen üvöltsön...

Arra gondolok, talán mégiscsak az előfejés lenne a nyerő? Megpróbálom, miért ne... Talán azért fogadta el másodjára a mellemet, mert abból fejtem neki a cumisüvegbe, és már le volt egy kicsit apasztva?

Zsuzsanna 2005 szeptember 7.
Szilvia Vivien 2007 február 28.

Tejmentes blog
Életkör
rokica
 
 


Rókica!
nem lehet, hogy 10 perc múlva meg már erőlködnie kellene és azt nem hajlandó? vagy még akkor is folyik a tejed?

KépKép
KépKép
and
 
 


Na, megvolt a fürdés, evés, remélem, most alszik. Vacsiztam is Kép

Szóval a cumi-kérdésben a fenti volt az elmélet, amihez tartani szeretném magam én is, de a gyakorlat egyelőre más: betalál ugyan a szájába Gergő, de inkább csak akkor, ha éhes, nyügizéskor nem mindig. És ha már nagyon-nagyon mérges, és türelmetlen, akkor eszébe sem jut az ujja. Szóval, amíg bénázik az ujjával, addig én is tömöm szegényt a cumival, és reménykedem, hogy egyszercsak átszokik az ujjára. Balázsnál is ez volt, előbb cumi, aztán jött az ujja. Mondjuk, ha egész nap cumi van a szájában, akkor esély sincs az ujjára. Nálunk is csak ritkán kerül elő a cumi. Ma este pl. nem tudom, mi lehetett a baja, miután teleette magát, böfizett is, hasa sem fájt, mégsem aludt el, nyafogott. Gondoltam, talán az ágyikójára vágyik, volt már ilyen. Letettem, de nem nyert, viszont most cumival csönd van, szerintem alszik. De ilyenkor is csak addig van a szájában, amíg elalszik, ha kicsúszik, nem ébred rá föl.

Na, ennyit bírtam okoskodni, nem könnyű,az biztos.

Jó éjt!
Judit

[color=#0000ff:97cc209566]Judit+Gergõ+Balázs[/color:97cc209566]
jucc73
Érd
 
 


Zsuzsa továbbra sem hajlandó elfogadni a mellemet, most már "trükközés" árán sem. Megpróbáltam "bekeményiteni" és pohárból adtam neki anyatejet, hát rekedtre sirta magát, én meg bőgtem vele együtt. Már ha megérzi a mellemet a száján elkezd üvölteni...

Azt mondják, egy-két napig igy kell őt etetni, hát szerencsétlent alig lehetett megnyugtatni, hogy fogom én ezt végigcsinálni vele?!

Miért, miért, miért van az hogy van aki váltogathatja "büntetlenül" az üveget meg a mellét, én két hétben egyszer adok neki, és ez lesz belőle?!

Ha utálja a mellemet, mi fogja őt meggyőzni, hogy újra egyen belőle?!

Zsuzsanna 2005 szeptember 7.
Szilvia Vivien 2007 február 28.

Tejmentes blog
Életkör
rokica
 
 


SziasztokKép

Gyorsan írok míg alszik lívike mégKép

Megann!Kép
Úgy örülök Nektek, és hogy van tejcsid nagyon ügyik vagytokKép

Mi továbbra is pótolunk, 50 ml anyatejcsi utána meg avyg tej(idegen) vagy tápszer, de nagyon sokat eszik már Lívike.Van hogy 150ml-t bevág simánKépKépKép
De állítólag ennyi is az adagja a doki szerint mert már majdnem 6 kgKépKépKép
És 62cm!!!!Kép

Ja és mosolyog már rengeteget és már 2 hete, eleinte kevesebbet most már sokszor, főleg rám mert én bolondozok veleKépKépKép

Elvan a járókájában is van hogy 1 órát isKép utána jelzi hogy elfáradt kicsit sír akkor beteszem a babakocsiba és irány a terasz !!!(eddig) de most jön a rossz idő nem tudom mi lesz vele, most is akkora köd van nálunkKép

Mea
mea
 
 


Lívike- bocsánat annyira sietek h kisbetűvel írtam a drágámatKép!!!

Tegnap végül nem mentünk lámpákért, hanem párom bébiszitterkedett én meg barátnőmmel elmentem vásárolgatniKép de végül csak kabit vettem meg Lívikének 1-2 dolgot Kép

De a cicijeim úgy bedurrantak, hogy csöpögtek már mire hazaértem és a jobb oldali kőkeméyn és csomós lett.
Alig bírtam lefejni úgy jöttKép
De így is 2x etetés kihagyásával jött le 100ml, de most ráfejtem még 20 ml.t az előbb úgy hogy van 1 adag tejcsije amit mindjárt megkapKép

egyébként jól vagyunk és én már abszolút nem idegesítem magam ilyen tejcsi dolgokon meg semminKép
És tök jó így és úgy látom Lívike is sokkal nyugodtabb már meg a pocija is jó már(lekopogom) most a kakilással szenved általában mert már csak napi 1x jön össze neki és szenved szegénykeKép

Na megyek teregetni gyorsan mielőtt felébredneKép

Mindenkit puszilok sokszor, jó babázást aki még nem szült szép szülést kívánok!!!!Kép

Mea
mea
 
 


Rokica

Nem lehet ,hogy menstuálni fogsz??? vagy már meg is jött??

Mert vannak babák akik akkor nem fogadják el a cicit átmenetileg!!!!
Aztán visszaáll a rendKép
csillam
 
 


Annamami, Viki és aki még válaszolt,
Köszönöm a válaszokat!
kitaláltam, hogy úgy lesz a jó, hogy:
hosszúujjas melegebb body=>plüss,meleg hosszúujjú rugi=>Thermo overall,amit a hétvégén készülök beszerezni=>polar takaró,ami van a képen=>és erre még rá egy takaró
Így okés a terv, ugye?

tejkiütés:
nekünk 2-3hétig tartott, azóta nem volt, mióta kikezeltük 2nap alatt kencével.
vagy magátó múlt el?már nem emlékszem.

cumi:
ja, erről már Írtam ugye?...

And,
Lilla is volt olyan hetekig, hogy csak a hasamon aludt el, aztán már ott sem, csak ha kendőztünk. ez azóta is Így van.ha nagyon nem sikerül elaludnia akkor kendő jön.

angol vÍz: jó, csak az Íze miatt sok baby utálja...pl.Lilla is...
zsofy
 
 


halihó!
kiütés:
se tejet,se paradicsomot,se csokit nem eszek,mégis botrányosan néz ki kisnyúl,és egyre több és rondább rajta a pati,már a füle és a nyaka is olyan.most mosóport váltok,hátha az a gond,de akkor lenne a testén is,de egy próbát megér.a tejserkentőteára még mindig gyanakodok.már inkább nem kenem semmivel,mert semmi se használ.valszeg úgy ahogy van,kiüt a tejemtől,ez van.azért ma megnézi após-gyerekorvos,hátha mond vlmi okosat.egyszer csak elmúlikKép
cumi:
mi is próbálunk nélküle élni,kisnyúl is szopizza néha a kezét,de nem sokáig,mert rájön,hogy nem jön belőle semmi,inkább uncsizik és amiatt hisztizik,de amíg csak lehet felváltva szórakoztatjuk inkább,minthogy cumival lerázzuk.szerintem a cumiról és a kézről is ugyanolyan nehéz leszoktatni a gyereket,de én is úgy vagyok vele,hogy a cumival beleeshetünk abba a hibába,hogy akkor is bedugjuk a szájába,amikor nem kéne,csak hogy nyuktunk legyen,SZERINTEM!

kisnyúl 3.éjszaka az ágyában alszik,mindig picit többet,ma már az egészet átaludta,csak egyszer kért enni,de az is 10percig tartott,aztán elaltatta saját magát,nagyon édi,végre akkorát alukáltam,hogy csak na!

pusszantás mindenkinek,
Nyúlné

Emese és MarciKépKép
nyúlné
 
 


itt egy kép kisnyúlról!nagyon bejön neki a dohányozóasztalon alvás,ő álmában is a középpontban szeret lenni!Kép
Kép
puszi

Emese és MarciKépKép
nyúlné
 
 


Zsofy Kép

Szerintem nagyon jó lesz így!Kép
Remélem Lilla baba is élvezni fogja!Kép
Annyira várom a telet,már előre tervezgetem,hogy sétálgatunk Apával és a lányokkal meg Marcival a pelyhes csodaszép hóesésben!KépKépKép


Nyúlné Kép

Sajna messze lakunk egymástól,de majd ha jó idő lesz és lesz őszi topicos babatali,akkor remélem összetalálkozik a két Márton!Kép
Kisnyulnak jobbulást!KépKép
Reméljük nagyapa mond rá vmi okosat!
Az pedig csúcs,hogy már szoktatod a sját kiságyába,mennyi idős is most?

Lányok,tegnap éjjel megvoltak az első jóslófájásaim,jól be is sz@rtam......iszonyúan fájt a derekam és a szeméremcsontom fölött a hasam kő kemény volt és úgy éreztem mindjárt menstruláni fogok ez úgy kb.este nyolkor kezdődött,aztán éjfélkor vettem egy jó forró zuhanyt,mert már se feküdni se ülni se állni nem volt jó...na,erre kicsit enyhültek a görcsök de nem múltak el teljesen....Apa is rendesen betojt(hihi)csak szorította a kezem és mondta,hogy ugye mindenjéppen felébresztem,ha elaludna és baj van?
Mondtam neki,hogy baj nem lehet,max.megyünk szülni!Kép
Erre a kezemet szorongatva elaludt,én csak kb.olyan fél kettőkor,addig diszkréten görcsölgettem.
Ma reggelre viszont mintha elfújták volna...igaz ugyan,hogy reggel hasmenésem volt,de azóta se semmi......hát ezek vannak!Kép
Családom egyébként Debrecenben az Aquaparkban bulizik,én meg itthon figyelek,ha menni kell másfél óra alatt úgyis hazaérnek,annyi idő alatt meg úgysem szülök meg!Kép

Most ebédelek fini tejfölös gombalevest...,aztán meg bepakolom a kórházi táskámat,ugye mostmár aktuális??....még jövök!
annamami
 
 


Nyúlné Kép

Kisnyulad annnnyira cuki!!!!
Össze-vissza puszilgatni való!!!KépKépKép
És nem is olyan vészes a pofiján a bőre,na jó picit piros....
annamami
 
 


Sziasztok!

Bocsi, csak most tudtam jönniKép
Nagyon Köszönöm Mindenkinek a Segítséget!
Na tegnap elmentünk apa elé az auchanba.
Addigra egy kicsit megnyugodott és amikor elindultunk az utcán el is aludt.
Így 16:25-től kb 19:40-ig aludt.
Utána fürcsi itthon és csak 20h-után kajált!
Üvegből lefejt tejet 130ml-t.
Utána megint nyafi, de éjjel már aludt és csak a szokásos időben kelt felKép

Érdekes, hogy a fürcsivel megnyugszik (imádja), vagy ha sétálni megyünk. Teljesen utcafüggőKép
Szerintem ez azért is van, mert terhesen is mindig jöttem-mentem és megszokta. Utál egy helyben "állni". A babakocsiban is megérzi ha sokáig állunk.
A másik, hogy amint belépünk a lépcsőházba, egyszerűen megébred. Mintha megérezné az "otthon szagát"Kép
Szerintem is sokkal okosabbak a babák, mint azt gondolnánkKép
ÉÉÉÉÉÉÉÉÉSSSSSSS! "Teliszájjal" nevet!!!!!
Szó szerint kacag! Zabálni valóKép
Ahogy sikít, meg hangokat ad ki, néha még a könnyem is kicsordul a meghatódottságtól.
Estére meg tök megnyugodtam és próbáltam fejni is egy kicsit. Ma reggel hozzáfejtem és tele lett a 250ml-es üvegKép

Igen!
Ennyit számít a nyugodt környezetKép
Nekem is kellett a sétaKép
Szóval, tényleg NAGYON KÖSZI MINDENKINEK!

MA bizti vissza tudok majd olvasni, mert most ugyyn főzünk-mosunk-takarítunk, de a párom itthon van és átveszi tőlem ErhardotKép
Legalább egy etetés és altatásraKép

Mindenkinek Szép Napot!

Puszi!
AngelaniKép
(ma zabálok)Kép Kép Kép

Kép
angelani
 
 


Így mosolyogKép
Csak pont pislogott vagy becsukta a szemét, amikor fényképeztem. Egyébként álmában is így mosolyogKép

Kép

Angelani

Kép
angelani
 
 


lányok,
sos!

Lilla utál feküdni! ha vÍzszintesbe kerül és ébren van, nyafog,majd sÍr,majd ha nem teszem feljebb,akkor ordÍt is.
de egy ilyen kicsi babát még nem lehet ültetni, ezért nem merem sokáig "feltámasztva" a párnán hagyni, a kendőben sem alszik már el olyan hamar, csak kandikál kifelé ezerrel.
kész,hulla vagyok az állandó még plusz 6kilótólKép
a babakocsiban is azért nyavÍkol, mert megunja a játékait meg a fákat és többet eker látni.
tudom,elvileg nem lát messzire, de valamit tuti lát mert imád nézegetni.

mikor szabad már legalább egy párnának nekitámasztani?úgy értem hosszabb ideig.


Nyúlné,
Lillának még a testét is elborÍtották egy idő után, de végül mindenhonnan elmúlt. a tejtől van, túleszi magát a Kisnyúl és ez allergiás reakció a túl sok fehérjére!
zsofy
 
 


Angelani, Nyúlné!
Nagyon helyesek a kicsik.

Angelani!
Örülök, hogy jobban vagy és ma már eszel végre! Így tovább!

Annamami!
Szorítok, talán ma már babázol is, (vagy holnap)???! :-)

Viki

Viki&Peti&Eszti
Kép
Kép
viki27
Pécs
 
 


Helló!

Zsófy!

Helyzet ugyanaz mint nálatok!
Utálja a vizszintes poziturát és a statikus állapotot..
Semmi baja sincs, de üvölt, viszont amint függőleges pozicióba kerül azaz felvesszük, abbahagyjaKép.
Kis rafkósokKépKép, én nem tudom mi lesz ha ez elfajul...

Cumi kontra kéz!

Köszönöm mindenki véleménnyilvánitását....KépKép
Örülök hogy ennyien hozzászoltatok a problámához...
Azt hiszem marad a kéz nálunkKépKépKép
Kivéve, ha valami vendég van nálunk vagy mi vagyunk valakinél...
Remélem hogy valóban elkezd leszokni róla amint elkezdi használni mindkét kezét....KépKép

Lána még mindig nem mosolygott rámKép, pedig én vigyorgok neki teliszájjal, dumálok, énekelek...ő meg tojik rámKép, meg a játékaira, és még rám se néz, inkább a környezetét tanulmányozza lelkesenKépKép
Kezdem magam egy nagy "tejescsupornak" érezniKépKép, ami semmi másra nem jó, mint hogy jóllakjanak belőleKépKép

Nyúlné!
Most elárulok valamit, a mi családunkban is mindenki Nyúl!KépKépAzaz igy becézzük egymást és már régóta nevetek hogy 2 nyúlcsalád is van egy topicban...
És ráadásul már azon is félve nevetünk, hogy szegény Lánácska nem fogja tudni a nevét, mert csak úgy beszélünk róla, hogy "kisnyúl", vagy "nyafi" vagy "nyifet" vagy "nyafat"KépKépKépKépKép

Tejkiütés:Nálunk pont úgy vándorol a kiütés mint nálatokKépKépKép nyak, fül és tarkó...remélem csak egyszer megy körbe szegényenKépKép
Ezek szerint se paradicsomot se csokit nem lehet enni???
Lehet hogy a csokitól van???KépKépKép
A fenébe...és a sajt, joghurt, túró???
Azzal mi a helyzet???

Annamami!
Én is literszám ittam a madártejet, nem volt semmi gond, erre most 6 hetesen küzdük valamilyen kiütéssel, de még nem tudjuk milyennel...KépKépKép
Szerintem nyugodtan próbálkozz vele, hátha semmi gond nem lesz...

Mea!
Ez igen 150ml.ket bevág a kiscsajKépKép
Velünk nem tudom mi történt, kezdetben ő is megevett éjszaka volt hogy 130 ml...-t most meg ugy kell tukmálniKépKép
Van amikor 50-60 ml-vel tér aludni és az Istennek se tudom rávenni, hogy egyen még, úgyhogy irány fejni, mert a tejcsi meg ott vanKépKép
Meg is látszik a sulyán....
Eddig tök sokakat hizott, most meg egy hét alatt kb 15 dkg-ot...Kép
Legalább is a mi mérlegünk szerint, mert amikor én a mi mérlegünkön 4,35-t mértem, akkor a dokinő az övén 4,50-et.
A miénken most 4,50...a dokinőhöz meg félek lemenni, mert mi van ha most az övén is csak 4,50???
Akkor nem hizott semmit???KépKépKép

Angelani!
Sárgulok az irigységtől, hogy neked már van mosolygós fotód, és nevet is rád ErhardKépKépKép
Tudod milyen a kikirics???
Na olyan annyira vagyok irigy, mint amennyire a kikirics sárgaKépKépKépKépKép

Jányok!
Én is ellógtam vásárolniKépKép
Hát el is szontyolodtam, minden úgy áll rajtam, hogy szörnyű, tiszta őrület, pedig "csak" +8 kg van rajtamKépKép
A legtöbb divatos üzletben alig kapni 38-asnál nagyobb ruhát, ami meg pl 40-es máshol az mellben(mi lenne, ha még sok tejem lenne??) és hasban passzos(szépen kirajzolódik az uszogumiKép), hónaljba meg ujjba bő...KépKép(a nadrágokat már nem is emlitemKépKép)
Mi a fenébe járjak akkor????
Ti mibe jártok???

Viszont megleptem magam egy Esprite bakanccsal...se nem tul meleg, se nem vizálló, viszont egy fél vagyon volt(20e), és nagyon trendiKépKépKépKépKépKép

RÓKI!!!
ÉN AZT VETTEM ÉSZRE, HOGY EZEK A KIS SZAROSOK, OLYAN LELKIVILÁGGAL RENDELKEZNEK MÁR MOST, HOGY IHAJKépKépKép
NEM LEHET HOGY CSAK ILYEN PASSZBAN VAN ZSUZSA????
SZERINTEM MINDENKÉPP ÉRDEMES VÁRNI ÉS PRÓBÁLKOZNI, MÉG MIELÕTT NEKIKESEREDSZ....AZ MEG BUTASÁG HOGY UTÁLJA A MELLED...GYORSAN VERD KI A FEJEDBÕL.....EZT A ......-T(ide képzelj egy csúnya szótKépKépKép)

Na most megyek...mert megy a mosás(két hete nem mostamKépKépKépKép, csak Lánának), meg főzök egy bakonyi sertésszeletet...Kértek???

Megann

Kép

Kép
megann
 
 


Megann,
Nyugi, először Lilla is mindenkire mosolygott,még a büdösbanya-öreganyjára is, csak rám nem és ő se nézett sokáig rám, csak a mellemre...komolyanKépKépKéptök le voltam hervadva!
most már nekem is ezerrel vigyorog!

Öltözködés:
Megann,
detto...
Nekem sincs kedvem magamnak vásárolni mert a régi 55kilóm helyett most vagyok 66KépKépKépés ehhez csak 171centi...képzelheted hogy nézek ki.
a kezeim a sok Lillapopsi cipeléstől vékonyak,a melleimtől felfelé leszámÍtva a ragyákat ok. de lejjeb!!!...
a melleim egyetlen tavalyi pulcsimba sem férnek el! meg kell vennem nekem is a téli ruháimat, ugyanis semmi se jön rám felül tavaly téli ruhákból.
egyenlőre a legbővebb plüss aboriginal pulcsijaimat tudom felvenni, mert ez az aboriginal legalább gyárt 40es méretet is...bár 40es csúszkál le rólam, gatya..., a 38asban meg töltötthurkának nézek ki...akkor inkább legyen kicsit bővebb...

ANNAMAMI,
ezerrel gondolok RÁD!!!

HArinak, szegénynek bennmaradt egy darab a placentából, tegnap műtöttékKépKépKépKép a schöpfiben van szegényke, a cickójai is gyulladtak, a méhe isKép
most kezelik kiKép
drukkolok neki is ezerrelKép hogy gyógyuljon meg mihamarabb szegényemKép annyira rájár a rúdKép

Tegnap meg egy hülye liba fárasztott, tök felszÍnes, gyereket tervez és már most arról kérdezget, hogy hogyan lehetne neki császár...
mert fél, hogy tönkremegy "alul", meg hogy a szülés fájni fog...
és a lányomon akart kÍsérletezni, hogy hogy áll a kezében meg fel akarta venni a hordozókendőben! idióta...majdnem kirúgtam a házból!
zsofy
 
 


Megann,
a tejescsupor még jó, annak van alakjaKépKép de én meg olyan vagyok, mint egy tejeshordó...
zsofy
 
 


SZERINTETEK:
ha a lányomra most tökéletes, se nem nagy, se nem kicsi a 62es méret, pont, mintha ráöntötték volna, akkor a következő 3-4 hónapot vajon kihúzzuk 68-as ruhákkal???
7végén megyek megvenni az nagyobb téli ruháit és nem tudom, kellene-e 74est is vennem a télre, vagy inkább tavasz lesz-e már, mire abba belenő.
csak mert szegedre mennék és nem tudom, hogy mikor jutok el oda újból.mert néhány fajta melegebb ruhát itt csabán nem találok.Pl. azt a plüss overallt.illetve van, csak azt ők is szegedről hozzák és min.egy ezrest rátesznek.na meg a sangenic utántöltőből is kifogyunk lassan, Lilla mellett ez meg fontosKépKép!

a 3.hónapja után lelassul egy picit a növekedése?
most már majdnem megduplázta a születési súlyát...

Zsófi és Lilla aki ma 11hetes és 5napos
zsofy
 
 


Sziasztok!

Úristen, szegény Hari! Megőrülnék, ha ennyi rossz történne velem, mint vele! Mi lehet Lilivel anyukája nélkül? Sosem értettem, hogy maradhat bent a placenta egy része? Nem azért van ott a doki, meg a szülésznő, hogy alaposan megnézzék, minden kijött-e??? Nagyon szorítok neki, hogy hamar túl legyen a nehézségeken, és végre élvezhesse is az anyaságot.

Annamami Kép Nálad is közeleg a végjáték! Gondolok Rád, hogy minden szép és jó legyen!
Lányok! Én a madártejjel azért óvatos lennék. Imádom én is, de nem merek enni, mert az bizony majdnem nyers tojásból van, és lehet tőle klassz kis szalmonellát kapni. Na, az nem kell sem anyának, és főleg nem a kicsinek!!!

Rokica, megy a drukk, hogy hamar túl legyetek ezen! Nekem is eszembe jutott a menzesz, sokan szenvednek attól, hogy olyankor vagy kevés a tej, vagy nem fogadja el a cicit a baba.
Nem tudom, mi lehet ez, de tuti, hogy Te mindent jól csinálsz, nem Benned van a hiba!

Szó volt korábban a fogamzásgátlásról, akkor nem volt időm beleszólni. Balázs születése után nekem Continuint írt fel a dokim, ő azt mondta, ez az egyetlen, amit szopi mellett lehet szedni. Nagyon oda kell rá figyelni, minden nap ugyanabban az időben kell bevenni, mert nagyon bizonytalan a védelme egyébként. Nekem semmilyen gondom nem volt vele, de ismerek olyat, akinek megcsappant a teje tőle.

Judit / Gergő 4 hetes és 4 napos/

[color=#0000ff:97cc209566]Judit+Gergõ+Balázs[/color:97cc209566]
jucc73
Érd
 
 


Annamami,már1hónapos múlt 3nappal,és mivel ő imád feküdni hason,háton is,gondoltuk miért ne próbáljuk meg.ráadásul amíg az ágyunkban alukált,addig mi sem tudtunk normálisan aludni és szerintem ő sem,mert minden nyöszörgésére odakaptunk,hogy jaj szegény mi lehet vele és még a tejcsiszagom is ingerelhette.most az esti szokásos műbalhés időszakában megfürdetjük,megetetem,tisztába tesszük és altatunk,sírdogál egy ideig,de a kezünkben is sírna,aztán egyszercsak elfárad és alszik...alszik...alszikKépolyan aranyos!
benne vagyok egy Márton találkozónKép!

Zyófy,remélem is hogy egyszer elmúlik!

Angelani,édi a vigyor!Kép
Köszi Viki!

Megann,ez jóKép!tényleg ari,hogy két nyúlcsalád van!mondtam,hogy a párom találkozott egy igazi Nyúlnéval?ami azt jelenti,hogy tényleg van egy Nyúl is és akár egy Nyúlgyerek is,Kép a mázlisták!
a kiütés nálam tuti nem ezektől van!

szegény HariKép!jobbulást neki!!!!!!!!
és most itt egy kép,hogy lássátok milyen rémisztő néha a kisnyúlKép

és egy másik,ahogy nagynyúl és kisnyúl újságot olvas(kisnyúl meguntaKép)Kép
Kép
Nyúlné

Emese és MarciKépKép
nyúlné
 
 


Nyúlné!Angelan!Kép

Nagyon édesek a babák!!!!Kép

Harinak jobbuást kívánok!SzegénykémKép nagyon rossz lehet most neki baba nélkülKép

Zsófy!Kép
Hát overallból vagy bundazsákból vehetnél talán 74-est is, nem és akkor végig jó, max. most egy picit hosszú neki de a babakocsiban tök mindegy, nem???
Jó vásárlást Szegeden!Mikor mentek?Pároddal mész vagy Lillával csak Ti ketten?

Ma átköltöztettük kicsi Lívikét a külön kis gyerekszobijába ami rögtön szemben van a hálónkkal és nyitva lesz minden éjjel az ajtó de néha nem tudunk már aludni a sok hörgésétől meg mocorgásátólKép

Most kint alszik babakocsiban a kertbenKép
A kis bestia nem hajlandó elaludni a kiságyban!!!
Csak a mozgó babakocsibanKép
Én is sokat járkáltam ide oda a terhességem végén bizti azért van ezKépKépKép

Ráadásul ma alig aludt, 9 órakor evett és utána 12-ig fent volt, csak 1/2 órát alukáltKép

És elvolt végig a járókában a sok játék között, azokat nézegette meg a színes forgót!!!Kép

Én meg addig átrendeztem a lakástKép

Hogy beköltözhessen a kis szobácskájábaKép

Majd lefotózom milyen lettKép

Rohanok enni valamit, mert alig ettem még ma.

Ja és úgy örülök, mert megmérekeztem és már csak 3 kg plussz van rajtam, 55 kg vagyokKép

De még a régi nacijaim nem jönnek ám fel, mert a csipőm bizony szélesebb lett szerintem nem is fognak azok már rámjönniKép

Akkor meg egy csomó naci el lesz passzolva sajnosKép

Mindenkinek további szép napot!!!!!!!

Jó babázgatástKép

Annamami!Kép

Drukkolok a szüléshezKépKépKép
Izgi már nagyon a dolog....Kép

Mea
mea
 
 


Zsófy!Kép

Szerintem is gáz, ha valaki tervezett császárt akarKép
Én is először cslódott voltam, mikor benyögték hogy csaszi lesz.
Viszont muszáj volt sajnos....Kép

De most már nem bánom, legalább a szex ugyanolyan mint régen!!!!SzuperKép
Már jó rég szexeltünk ilyen jókatKép
mi a terhesség alatt nem igazán szeretkeztünk, inkább én kényeztettem csak...Kép

De gátsebbel biztos nehezebb lehet újra kezdeni...ugye???

Na ezt megúsztam legalább, a gátsebet helyette van egy 15 cm vágásom a hasimon....Kép függölegesen mert már voltam vágva régen petefészek cisztávalKép

Körkérdés(csak az válsaszoljon akit nem zavar)
Ti hogy álltok a szex terén?
Jobb vagy rosszabb? Sebetek fáj még???

Na lelépek majd jövök!

Mea
mea
 
 


Sziasztok!

Róki! A szülinapom az pont 30-án van (volt/leszKép). És erre gondoltam, hogy egy sima matracot is levághatsz. Vagy ha vékonyabb szivacsot szeretnél, egy napozómatracot is beleapplikálhatsz. Vagy még nézd meg az ikea gyerekágyba való matracát. Kétféle van a boltban, az egyik vékontabb, a másik vastagabb (mi rendes kiságyba avastagabbat vettük, de utazóágyba a vékonyabb is elég lehet): http://www.ikea.com/webapp/wcs/stores/servlet/ProductDisplay?catalogId=10101&sto reId=22&productId=53010&langId=-30&parentCats=10106*13764


Még jövök!

D
dudukly
Isaszeg
 
 


Sziasztok Lányok!
Én csak most kezdtelek benneteket olvasni, szertnénnk mi is felkerülni a listára, ha lehet.
Leon kisfiam 2005.09.01-én született(Csikken, egy napon a Te fiaddal...) a Péterfy S. kórházban 4070 gr-mal, 54 cm-el. 29 éves vagyok, ő a második fiam(első 2004.04.17, Noel). Budapesten lakunk a XI. kerületben.
Kiütés ügyben nálunk is vannak problémák, még mindig tele van a kis arca, nyaka, füle a gyereknek, kenjük is valami krémmel de nem javul semmit. Tejet csak reggel iszom egy pohárral.
Másik problémám, hogy a szeme állandóan be van gyulladva, váladékozik. A dokinéni szerint ki kell mosni a könnycsatornáit, a miatt van, hogy nem tudja elvezetni a könnyet. Kinek van tapasztalata ez ügyben?
A cumit Leon se fogadja el, messzire köpi, erőszakkal se marad a szájában. Így minden este üvölt 2-3 órát, semmivel sem lehet megnyugtatni.
Noel is ilyen volt, de megtalálta az ujját, még mindig szopizza, ha fáradt, pedig már 18 hónapos elmúlt......Nem tudom melyik a jobb.
Mea!
Nekem is csaszi volt sajna mind a kettő, de a szex terén nincs változás, ugyanolyan szuper mint volt...talán ennyi előnye volt a csaszinak

Kilók terén nekem annyi mázlim volt, hogy kevesebb vagyok, mint terhesség előtt, de ne irigykedjetek mert még így is van rajtam vagy 20 kiló felesleg.....

Na megyek, mert hív a nagyobb játszani
Pusz nektek

Kép
Kép
Kép
barbapapa
 
 


Sziasztok!

Nyúlné!Kép

Irtó jó az újságolvasós kép! Ezek a férfiak!KépKép

Szegény Hari!!!!KépKépKépKépKépKépKép

Fel vagyok háborodva! Hogy lehet egy orvos ilyen felelőtlen!? Benn hagyni egy placentadarabot! Ez az a híres sztárdoki, akinek alkalmanként 10 rugót fizetett Hari?!KépKépKépKépKépKép No comment. Jobb is, ha nem nála szüli a következőt! Mielőbbi gyógyulást Harinak! KépKép

Megann!Kép

Én sem tudom, mit vegyek fel, ha elmegyek otthonról, bár eddig még ez nem sokszor fordult elő a szülés óta. A régi cuccaim kicsik, így a kismamagatyeszt legszűkebbre állítva vettem fel. Itthon melegítőben szoktam lenni. Kép

Annamami!

Hajrá! Drukkolunk! Hamarosan, lehet, hogy még ma babázol!

Megann, Nyúlné!

Van egy ismerősöm, aki mindenkit NyúlBélának és NyúlPannának hív!KépKép

Zsófy!

Overallból tényleg jobb a nagyobb, mert ha jól aláöltözteted, másképp nem megy rá.

Rokica!

Ne keseredj el, Gergővel is volt egy ilyen időszak, talán 3-4 hónapos kora körül, hogy néhány perc szopizás után sírt. Azóta sem tudom, mi volt, de elmúlt magától. Van, akik azt mondják, jön a foga, és attól, vagy sok levegőt nyel, vagy tényleg lehet a mensi, esetleg újabb terhesség, bár ez nálatok vszg. nem játszik, korai lenne.

Zsóf

Kép
Kép
göndörzsóf
 
 


Ja és cumi kontra ujjszopás:

Gergőnek nem adtunk cumit(Bubusnak sem fogunk), és mindenki riogatott, hogy az ujját fogja szopni élete végéig, nem lehet leszoktatni róla stb. Nos, tényleg sokat szopta az ujját, az ELSÕ FÉLÉVBEN. Utána egyáltalán nem, teljesen leszokott róla. Szmercsa írta is, hogy féléves koráig normális az ujjszopás. Hát nálunk tényleg ez volt. Azt is szokták mondani, hogy a cumit el lehet venni tőle. Na igen. De milyen dolog az, hogy először ugye mi adjuk neki, mert ugye senki nem hallott még olyat, hogy egy csecsemő kérte volna,KépKép, aztán, mikor nekünk már kínos, hogy cumizik, elvesszük tőle. Bár bizonyára a cumiról is van aki magától leszokik.

Angelani!Kép

Ez az! Örülök, hogy végre egy kicsit lazítasz. Persze gondolom, csak a magad módján! Egy kis takarítás, mosogatás, mosás, főzés, vasalás becsusszan.Kép Pedig azok is ráérnek.

Zsóf

Kép
Kép
göndörzsóf
 
 


Barbapapa!

Üdv. köztünk! Te most akkor mama vagy papa vagy?KépKép

Zsóf

Kép
Kép
göndörzsóf
 
 


Szegény Hari!

Jobbulást! Nagyon drukkolok, hogy mielőbb rendbe jöjjön minden körülötted és végre élvezd is a kis Lilivel töltött minden percet otthon, nyugodtan!!! Gyógyulj meg gyorsan!!!!!!!

Én kisebb túlsúllyal kezdtem a terhességet, de ahhoz képest már csak +2 kg-ban vagyok, és minden cuccom rám jön, na a farmerek kicsit szorítanak még, de ahol nem kell leülni (sétánál) ott el bírom viselni.

Viki

Viki&Peti&Eszti
Kép
Kép
viki27
Pécs
 
 


<a href="http://lilypie.com"><img src="http://b1.lilypie.com/5Jg4p1" alt="Lilypie Baby Ticker" border="0" /></a>

Zsóf

Kép
Kép
göndörzsóf
 
 


hello,
most erre mit mondjak...
örülök, hogy jó a nemi életetek,én még mindÍg nem nyilatkozom, ugyanis egyenlőre nincs.
de majd ha megint lesz, biztos megosztom itt is mindenkivel,hehe...
ja,valszeg nem lesz a régi, miután nekem siketült egy 33centi körfogatú csontgolyót átpréselni a hüvelyemen és plasztikázva pedig még nem lettem utánna.
nekem különben sem attól a legjobb a szex, hogy szűk-e a vaginám, vagy nem annyira, mert nálam ez inkább lelki tényezőkön múlik.vagyis azzal jó, akit szeretek.
nagyon nem szeretem az ilyen szöveget, mert akik hüvelyi úton szültek, azoknak sem törvényszerű, hogy utánna szarabb a szex, és ha szarabb, akkor meg ott van a 'hüvelyplasztika'.ami meg a gátheget illeti, nem fog örökké fájni és különben is, lesz még rengeteg időm szeretkezni...a babámnak viszont csak most van ekkora szüksége rám és minden percemre.
ennyit erről részemről.
zsofy
 
 


köszi a tanácsokatKép


a lányom új szót mondKép
"aqua" ezt hajtogatjaKép

aqua-aquaKépKépKép hihi, tök ari

Benianyu,
ha jól emlékszem te Írtad....szerintem Harinak be kellene perelnie azt a sztárdokit, fizesse vissza neki, amit Haritól kapott, a terhessége és a szülés alatt, mert ez a doki egy szarházi!!!
zsofy
 
 


Szegény HariKépKépKépKépKép...annyira ki vagyok akadva!!!
Soko sok pozitív energia neki és mielőbbi gyógyulás!Kép
Ennyit szívni.....KépKépKép (már bocs a kifejezésért!Kép )

Göndörzsóf Kép

Szerintem tuti nem babázok még ma,mert délután aludtam egy marha nagyot és a reggeli akció óta egy icurka-picurka görcsöcske sem volt még.....szerintem én is napokig fogok itt vajúdni nektek!KépKépKép
Még 100 x rámuntok addig :o....


Rokica Kép

A topicunkban van egy lány Virnyának hívják,ő is Újpesten lakik és tud ott egy szuper Szivacsműhelyt ő is ott vágatott,állítólag bármit megcsinálnak és nem drága!
Hívd fel,ha aktuális,a száma:
70/458-0838
annamami
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?