Jó reggelt mindenkinek!
Köszönöm szépen a kedves fogadtatást. Igazán jó a hangulat ebben a topikban, klassz, hogy összejártok! Szeretnék én is részt venni a következő varrós találkán, időm, mint a tenger és hajt is az idő nagyon, mert elég hamar vissza kell majd mennem Indiába, ott pedig nincs varrógép
No és hát mi az anyagilag kevéssé eleresztett réteghez tartozunk, így a méregdrága új ruhákat nem vehetjük majd meg, ami nem nagy baj tulajdonképpen, higyszen van két kezem, meg ötleteim, emg időm is. És jó lenne megtanulni a babaholmik varrását, esetleg majd kézzel is megpróbálom a kisebb darabokat (kézműves-kézimunkatanár vagyok az angoltanárság mellett, így nem lesz ez olyan nehéz). Szóval, ha szívesen vesztek egy újonnan jövőt is, kérlek, ne hagyjatok ki!
Kedves Zsuzsófi sorstársam!
Azt hiszem, hasonló cipőben járunk, én is a nagyméretű kismamanadrágokban utazom(nék) és bizony a turikban ez nemigen elérhető. Nekem is akkora a pocakom, hogy az ismerős gyerekgyógyász megkérdezte, nem ikrek lesznek-e, pedig még csak félidőben járunk... Jó lenne, de egyelőre nem így tűnik. Az overall pedig egyszerűen ellenállhatatlan, nagyon ügyes a papa! Merre kapható ilyen szépség? A pocak- és egyéb méretek miatt ne aggódj, a kismamanő a legszebb a világon! Én akár évekig is lennék az, olyan jó, meg olyan szépnek érzem magam a pocakkal, annak ellenére, hogy egy bálna núbiai táncosnő karcsúságú hozzám képest
Csak kérdezd meg a papát, biztos helyeselni fog ezerrel!
Tünde+Babetta+Vas!
Köszi a fogadtatást
Hát, én már ezer éve járok Indiába (legalább 10!), tanultam ott anno ösztöndíjjal, meg dolgoztam tanárként és szociális munkásként mindenfelé, és noha én nagyon anyanyelv- és kultúrafüggő vagyok és iszonyúan hiányoznak a jó kis lelki-szellemi beszélgetések az itthoniakkal, mindig is tudtam-éreztem, hogy egy indiai férfi lesz majd gyermekem(im) apja... Nekem nagyon erősek és elég gyakran megbízhatóak is a megérzéseim, úgyhogy - noha az eszem tiltakozott a szülőföld hosszútávú elhagyása miatt, mégis mennem kellett, mert tudtam, hgoy vár a valaki rám ott. Hát így esett, hogy egy régi barátommal házasodtam össze ott idén nyáron. Babuci pedig az elhatározás után azonnal megfogant, pedig csak negatív előrejelzést kaptam orvostól, ismerőstől, mindenkitől, hogy túl kicsi a méhem, az én koromban nem lesz könnyű (mintha 35 körül hirtelen már a nyugdíjas évekbe kerülne az ember!!!), a várandósság veszélyeztetett lesz meg mindenféle genetikai nyavalyákkal is számoljunk. No de mi fittyet hányunk az ilyen fenyegetésekre és csakazértis könnyen és jól foganunk, fejlődünk és születünk!
Sajnos nem valószínű, hogy itthon tudok majd szülni, mert emberem Indiában, én az esküvő után 5 nappal már haza is jöttem, aztán nem sikerült visszamennem, úgyhogy ember válással fenyeget, ha magára hagyom hosszaab ideig
No meg nem akarom őt se kihagyni ebből a várakozásból túl sokáig. Pedig a Szent Imre olyan jó kis akolmeleg hely, biztonságban érzem magam ott, Indiában meg, ugye, még ha tiszta és jó dráéga kórházban is szülök majd, nem biztos, hogy az ápolószemélyzet most kezet, mielőtt egy kisbabáthoz hozzányúl... legalábbis a szappanos kézmosás nem elterjedt szokás arrafelé.
Gyezsu!
Igen, az jó, ha ösztönösen mennek a dolgok, én magam is kötelező oltás és genetikai vizsgálat ellenes vagyok, így ez a része nagyon szimpatikus - lenne. Sajnos Indiában nem annyira az ösztönösség uralkodik, hanem inkább a felelőtlenség, simán megetetik a fűszeres-zsíros izékkel a csecsemőket (mert ugye ha a baba sír, akkor ennie kell és ha mi karis rizst eszünk kenyérrel, akkor a babának is adunk, ha már itt hisztizik... ez komoly, láttam ilyet két-három hónapos csecsemőknél!) Az orvoslás pedig sajnos nem a gyönyörű ajurvéda és homeopátia, ami mindkettő szívemhez közel áll, hanem az úgynevezett 'angol' orvoslás (Indiában mindent, ami külföldi, azt a köznép angolnak hív), ami azt jelenti, hogy betegségtől és életkortól függetlenül azonnal, komolyabb vizsgálatok nélkül is antibiotikumot adnak boldog-boldogtalannak - igen, csecsemőknek is! Valahogyan azt gondolják az ottani emberek, hogy az orvos kezelésének és törődésének az a mértéke, hogy mennyi gyógyszert ír fel. Így aztán én folyamatosan szélmalomharcot vívok ott mindenkivel, amikor valami nyavalyám van, hogy ne diktáljanak belém azonnal valami jó kis immunrendszergyilkoló bogyót.
Az persze jó, hogy a gyerekeket többnyire szeretik, bár nem foglalkoznak a mi fogalmaink szerint túl sokat velük, azaz a verselés-mesélés nem általános, viszont nem is szabályozzák őket agyon otthon (sokszor ez kemény elkényeztetést jelent és bizony az iskolában, ami 4!!! éves korban kezdődik ez azonnal megváltozik, mert ott magolós tanulás folyik, és a 4 éves csemetével már szorzótáblát fújatnak meg teszteket íratnak és bizony keméynen verik őket, otthon is meg az iskolában is...!)
Hűha, jó hosszúra sikerült ez a levél, remélem, nem unjátok nagyon, nem igazán a saját nyavalyáimról akarnék itt hosszan írni, csak ha beindul az a géppuska kezem ugye...
Inkább Rólatok szeretnék minél többet tudni, - mondjuk a visszaolvasásokból sokminden kiderül, annyira jó olvasni arról, hogy mi-minden történik veletek a babavárás közben. Nekem most ez a kedvenc időtöltésem, ez a várandósság a legjobb dolog, ami valaha is történt velem!
Nagyon szép hétvégét kívánok minden anyócának-babócának és csatolt részeknek
Vikó
ui. ha valakit név szerint kihagytam volna, elnézést kérek, olyan sokat és sokan írtok szerencsére
ui2.: igen, Indiában a kislány nem ugyanolyan emberi lény, mint a fiú, de ez engem nem érdekel egyáltalán, no meg szerencsére a férjemet se (mondjuk neki kell egy fiú is, mert ő közel-s-távol az egyetlen hímnemű és nincs, aki a nevét továbbvigye...) Sajnos a lánycsecsemő- és gyermekgyilkosságokról könyvet tudnék írni, olyan sok szörnyűséget láttam... de itt nem borzolom a boldog babavárásban ringatózó idegeiteket ilyesmivel.
) 
