Milyen érdekes, hogy mindenki arról ír, hogy mennyit sikerült nappal altatania a babát, én meg úgy örültem, mert tegnap 4 és fél órán át fennt tudtqam tartani délután

este 8-éjfélig aludt, utána éjféltől hajnali 3-ig fennt volt (1 óra nézelődés, 2 óra ordítás), de utána 7-ig aludt! ez már tök jó
ja tegnap este anyóslátogatás, mikor ha nem a fürdetésre érkeztek, micsoda véletlen... legszívesebben kihagytam volna a fürdét (én gonosz...), de most anyós miatt maradjon Eszti dzsuvás? de legalább előtte megszoptattam, úgyhogy arról lemaradt

végül is nem maradtak sokáig, én meg nagyon igyekeztem, hogy ne látszódjon rajtam, hogy a hátam közepére kívánom most őket. nem tudom rajtam látszott-e vagy a férjen, de ma nem jöttek már, pedig úgy volt..
Esztiről végre elmúltak a fehér pöttyöcskék, amire azt mondták a hormonjaimtól van (visszakapta azt, amit ő csinált velem a terhesség elején, mert egy nagy pattanás volt a fejem- persze ő még így is gyönyörű volt

), szóval lett helyette tejkiütés

legalábbis telefonon keresztül a dokinéni azt mondta, de már a mellkasán is van, az lehet a tejtől?? hétfőn kihívom, remélem addig kibírom.
a tejkiütésre higított hidrokortizonos kencét javasolt (kis szteroid van benne), utálom a szteroidos cuccokat, de emlékszem egy bőrgyógyász ismerősöm azt mondta, a csúnyább dolgokra lehet a babáknak is kenni ilyet.
Ayse!
jobbulást a nagylánynak! én totál bepánikoltam volna

jó, hpgy túl vagytok rajta..
paracetamolt biztos be lehet venni, mert a babáknak is adják, csak kisebb dózisban, nekem mondjuk a terhesség alatt volt 1x olyan migrénem, hogy hánytam is, egy fél rubophen tuti nem segített volna. szorult helyzetben mondják, hogy algopyrint is be lehet venni.
2 hetes volt Eszti, amikor 2 egymást követő nap bevettem 2 algopyrint (jó kis nőgyógy. szövődmény miatt), nem lett semmi baj belőle. a tájékoztatón az áll, hogy nem javasolt, de felhívtam a gyerekügyeletet, és azt mondták ok.
Mea!!
Te egy szuper anyuka vagy!! és szerencsés is, mert mindannyian egészséghesek vagytok, a kis Lívikének van egy szuper apukája is, és tudsz szoptatni! már 2 hónapos a pici, és Te még mindig szoptatod, ha keveset is tudod.
megértelek, én is annyira szerettem volna természetesen szülni, évek óta erre vágytam. és nekem már tuti, hogy a kistesó is így fog születni, de neked még lehet akár hagyományos szülésed is! de ettől függetlenül, én azt teszem, hogy bármikor, amikor ez eszembe jut (először kisírom magam

), odamegyek és felveszem a karomba Esztit, megölelem, amennyire lehet és persze csorognak a könnyeim, de annyira boldog vagyok

és le van tojva, hogy császár lett...
én a műtét után másfél napig alig láttam Esztit

de azóta folyamatosan velem van


tényleg jó lenne egy tali, és akkor hátha ritkábban jutnának ilyenek az eszedbe!
egyébként nemrég tudtam meg, hpogy tápszeres baba voltam. az anyu egyáltalán nem szoptathatott, mert beteg lett szülés után, és olyan gyógyszereket kapott. soha nem éreztem, hogy ez nyomot hagyott volna kettőnkben

nagyon szeretem őt
Hari!
annyira ügyes vagy! én még most jutottam el oda, ahol Te tartasz pár nap alatt

nekem idáig mindig sírt pelenkázásnál! nem, nem sírt. ordított

szóval tök ügyi vagy!! kell a babának tápszer, tuti??
és mi az, hogy ha csak a tej elejét issza meg, attól lesz hasfájós? ezt megpróbálom megkeresni, ez nálunk lehetséges ok, de nem értem miért van ez. mindenesetre mi vedeljük ezt az angol löttyöt, de teljes sikert nem hozott. én is várom a 3 hónapos kort, ha minden jól megy karácsonyra elmúlik
Eszti, amikor a mellkasomon sem nyugszik meg (minden hajnalban az ordítások során ez van), akkor sétálok vele, és élneklem a sétálok-sétálok-egykisdombralecsücsülök-öt, és le is csücsülök

ez jó a combizmoknak is

de ez valamennyit szokott segíteni. egyébknt meg egy idő után hozzá szoksz a síráshoz amennyire lehet
Tali: én is benne vagyok természetesen! bár még nem vagyunk mobilok, de megoldom
Uxi!
Eszti is tök keveseket evett ilyen korában! szerintem 20-30 ml nem kevés. nekem azt mondták, ha 2,5 óánként megeszik 30 ml-t az jó! nézd, hogy gyarapodik-e! tartsál ki a szopi mellett! nem létezik, ha tud enni 30 ml-t fog tudni többet is enni! szopis tanácsadó mit mondott? vagy ki mondta a tápszert?
remélem a riszatás téves volt, majd jelezd, mit mondott a dokinéni!
Angelani!
Erhardt milyen felnőttes: számítógép, újságolvasás

édes
nálunk a sakkozás megy most, mert azt vettem a fejembe, hogy Eszti nem követi a tárgyakat, és ez olyan erős vizuális inger, hogy ezt nézi

, sőt.. majd mutatok egy képet, ahol kiemeli a fejét
védőnéni: megbeszéltük, hogy ne jöjjön ki

ha akar felhívhat. teljesen más gondolatai vannak, mint nekem, nem értünk mindenben egyet. a dokinénit választottam, ő nagyon szimpi, tőle kérdezek mindent.
na keresek képet, mert most töltöttem fel egy csomót. Eszti alszik, apa mellkasán

abból álompor szivárog szerintem
and