A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Gyermekek / magzatok kor szerint » 2005.őszi babák


Sziasztok!

Ha a párom hazajön én tuti agyonvágom...
Egész délelőtt a gépet csináltam, mert tele lett vírussal. Szerencsére sikerült leszednem őket, így nem kellett újratelepíteni. Gyorsan ki is írtam az összes képet ami a gépen van CD-re, hogy el ne vesszen valami. Ja és hogy miért fogom agyoncsapni Apát? Hát mert a legtöbb vírus és kémprogram afféle LollyGirl-ös volt, amit nyílván nem a Microsoft.com-on szedett össze Kép Kép Kép

Én is hetente egyszer mosok babaruhát. Olinak már lassan több ruhája van, mint nekem. Nagyon sokat kaptunk, és sokat is vettem, mint utólag kiderült túl sokat, mivel úgy növögeti ki őket, hogy 1-2x volt rajta némelyik.

Megann! A paradicsomos kápit szerintem is hagyd ki, mert aztán Lénácska egy napig üvölteni fog a hasfájástól.

Ildi

Kép
vrucsincá
 
 


Én itt vagyok, csak Lili hisztizik.

Dóri, 24-én lesz azt hiszem bemutató a Mini-Manóban kendőileg. Én tervezem hogy elmegyek, mert béna vagyokKép
Zsófy, ugye azért még szeretsz, hogy nem tudom bekötni Lilit?Kép

Voltunk dokinál, szájpenész még vanKép Csináltunk próbaszopást, 30-at evettKépDe elaludt, tehát lehet hogy a cicibe lett volna még. Kedden megint megyünk, akkor éhesenKép

Zsófy, szerintem ha a nyaka hátul nem izzadt akkor nincs melege.

Kép
Kép
hari
 
 


Nem, én itt vagyokKépKépKép

Jelentem én kitettem Lénát a teraszra a szokásos délen át tartó alvására...
Kb fél 11 kor tettem ki, és 1 óra 15 kor toltam beKép? az majdnem 2 óra.. de én nagyon nyugodt vagyok...
A ruha: hosszú ujjú bady, talpas pamutnadrág, plüss rugi, kötött kardigán, polár kapucnis pulcsi, bélelt kord nadrág, őszi overál, vastag takaró+ KIPRÓBÁLTAM A TÉLIESÍTÕ ZSÁKOTKépKépKép
Csináltam képet majd felteszemKép
Kizárt hogy ebben fázott volna...

Zsófy!
Ha Lénának melege van, felpirosodik a pofija, mint a felnőtteknekKépKépKép

Csípő!Nyugi, tök negatív uh után nem paráznék, sőtKépKépKépRáadásul már 3 hós elmúlt, úgyhogy bizti szépen kiporcosodott a csípője, felejtsd el az egészet...

Sajnos mi nem tudjukKép, dec 20- án kell visszamennünk az Oropédiai Klinikára, addig meg terpeszpelus éjjel-nappalKép, úgy unom márKép

Ja és ezmiatt kapásból egyel nagyobb méretű bady-t és rugit hordunk:Kép

Léna baba hihetetlenKépKép
Kajált, tisztába tettem kicsit nyafizott, nézelődött és most megint alszik....Kép hogy hogy van ilyen jó alvókája.....?????
Gondoltam elmegyek az Auchanba de nem megyek...hulla vagyok...
Ma egész nap jöttek mentek az emberek, hol az ajtószerelő csöngetett hol a munkások, hol ez hol az, hol a telelfon csörgött, szóval csak rohangálok, mint pók a falon...KépKép
(és még a takarítócsaj se jött ma, mert beteg, úgyhogy közben még takarítottam isKép, útálom 200nm nem kevésKépKép)

Lányok!

Segítsetek nekem! Hol lehet jó, szép szőnyeget venni gyerekszobába????Ugye segítetek nekem???

Beninyu!

Én volt már hogy fagyasztott tejhez öntöttem a friss tejet!
A lényeg:
1. AZ ÚJ TEJET ELÕSZÖR SIMÁN LE KELL HÛTENI,
2. AZ ÚJ TEJ KEVESEBB LEGYEN, MINT A MÁR LEFAGYASZTOTT, AMIHEZ HOZZÁÖNTÖD!

Nekem bevált, és Léna nem mondta azt hogy fújKépKépKép

Kismama!
Na mostmár tuti sztrájkol Léna! Ebéd 75 ml. a szokásos 100-110 helyett...
Hát ez vanKép, majd eszik ha éhesKép

Lányok, bevallom én már ettem párolt káposztát köretnek, a hétvégi anyósünneplésen is, meg itthon is, nem vettem észre, hogy Léna nyűgösebb, hisztisebb lett volna mint máskor...éjszaka meg pláne nem...
Megettem a fél paradicsomos kápitKép hát lesz ami leszKép, ezt a tejcsit kb éjjel kapná, de majd megbundázom, hogy holnap reggelre jussonKép

Viszont amit művel éjjel az kiborítóKépKép, szuszog-karatézik(ez már régi), sóhajtozik, hörög, puffog, nyökög, cuppog(cumizza az ujját 1000-elKépKép, szörcsög és hasonló...KépKépKép
Nem lehet tőle aludniKépKép(persze apa tud)

Takaró!
Nekem Léna olyan ügyi, hogy pont úgy karatézik, hogyha be is takarom nyakig, ő a hóna alá karatézza a takarót és nem magára..pont mint a felnőttek ha betakaróznak tv-zéshezKépKép
Olyan kis ügyesKépKépKép

Megann

Kép

Kép
megann
 
 

 
 

Vrucsinicá!

Kép hát már késő...mindenesetre csak egy fél adagot ettemKép

Kíváncsi vagyok mit fog szólni hozzá Léna...

Mert szerintem nem törvényszerű hogy fájjon a hasa tőleKép, nem mindenki érzékeny mindenre...Kép

Kiszámoltam:

Léna reggel 8-tól este 8 ig terjedő időben, tehát 12 órából legalább 6 de inkább 7-8 órát alvással töltKép
Kis álomszuszékKép

Megann

Kép

Kép
megann
 
 


Ezt most találtam, gondoltam, mosolyra fakasztalak benneteket is:

Süteményrecept (gyesen lévő anyukáknak)

Távolítsuk el a plüssmacit a sütőből, és melegítsük a sütőt 160 °C-ra.
Gőz felett olvasszunk meg 10 dkg margarint. Ismét távolítsuk el a plüssmacit a sütőből, és erélyesen szóljunk rá Öcsire: "Nem szabad, Öcsi!"
A margarint keverjük össze 20 dkg cukorral. A többi margarint szedjük ki Öcsi kezéből, és mossuk le a falat. Mérjünk ki 3 evőkanál kakaót. Ismét vegyük el a margarint Öcsitől. Fürdessük meg a macskát. Tegyünk hintőport és ragtapaszt a karmolásokra.
Keverjünk a margarinhoz 4 egész tojást, 2 vaníliáscukrot és 30 dkg lisztet. Vegyük ki a füstölgő plüssmacit a sütőből, és nyissunk ki minden ajtót és ablakot, szellőztetés végett. Vegyük el a mobiltelefont Andikától, és biztosítsuk a férjünk főnökét, hogy nem, nem a férjünkkel beszélt az előbb. Hívjuk fel a férjünket, és készítsük fel a legrosszabbra.
Adjunk a tésztához 1 teáskanál sót és 10 dkg durvára vágott diót (közben álljunk ellen a kísértésnek, hogy mind Andikát, mind Öcsit durvára vágjuk).
Engedjük ki a macskát a sütőből.
A tésztát öntsük alaposan kivajazott tepsibe. 25 percig közepes lángon süssük. Vegyük el a borotvát és a macskát Öcsitől. Magyarázzuk el a gyerekeknek, hogy fogalmunk sincs, hogy a borotvált macska lebarnul-e a napon. Dobjuk ki a macskát az udvarra, amíg még képes elfutni.
Bevonómáz:
Keverjük össze a következő hozzávalókat: 10 dkg cukor, 5 dkg olvasztott csokoládé, 5 dkg olvasztott margarin. Vegyük ki azt a kurva plüssmacit a grillsütőből, és dobjuk el. Jó messzire. Magyarázzuk el kedvesen a rendőrnek, hogy fogalmunk sem volt róla, hogy őt fogjuk fejbe találni, miközben éppen Öcsit próbálja megmenteni a szomszéd ház tetejéről. Tegyük Öcsit a járókába.
Adjunk a mázhoz 1/2 dl tejet, egy kevés sót, és lassú tűzön forraljuk 2 percig. Nyissunk ajtót a csengetésre, és magyarázzuk el a szomszédnak, mennyire sajnáljuk, hogy Andika bedugta a kerti slagot a spájzablakán. Ajánljuk fel, hogy megtérítjük a befőttek és a takarítószemélyzet költségét. Kössük ki Andikát az asztallábhoz.

Távolítsuk el a szénné égett sütiket a sütőből. Dobjuk ki. Kapjunk idegösszeomlást.

Kép
kuha
 
 


Dóri rosszul írtam, 23-án lesz tanfolyamKép

Kép
Kép
hari
 
 


Megann, te minden fejés után kifőzöd a medelat?

Kép
Kép
hari
 
 


Sziasztok!

3 napja megint nem jutok ide, de most jó sok mindent lerendeztem, így egy kicsit nyugodtabb vagyok. Nagyon besűrűsödtek a dolgok. A keddi menetelem egész naposra sikerült gumicsere stb, hogy el lett cseszve a napom. Mindenki most akar télogumit felrakatni. Nekem megoldódott, mert az autószerelő barátunk és mindent elintézett. Azért, hogy még se legyen minden teljesen sima 2 gumi szálszakadásos volt, így lehetett újat venni. No mindegy.
Vissza nem tudtam még olvasni.
Tegnap megkapta Kincső az oltást.

JÖVÕHÉT TALI!!!!
Jó lesz akkor nálam ugye? Aki szeretne jönni írjon e-mailt. tool.orabt@chello.hu vagy a táblázatban ott a számom.
Nekem előreláthatólag bármelyik nap jó.

Puszi
Kriszta

Kriszta és Kincső
bkrisztina
 
 


Lányok!

S.O.S!

Az uram hazaállított egy bazi nagy sütőtökkel, hogy estére csináljam meg.
Hogy álljak neki? Mit csináljak vele?

Kép
kuha
 
 


Megann, tudom már 1000x leírtad biztos, de a kedvemért még egyszer utoljára. Te most hogy csinálod az etetéseket? 3 óránként szopi, utána fejés mindig? És méred a babót minden etetésnél és az alapján pótolsz a lefejt tejből? Vagy hogy? Most megint nem nagyon van tejem, tápoznom kellett. A dokinő meg azt mondta, nem jó ha össze-vissza etetem, kb. 3 óránként kéne. Most megint tök depi vagyok, azt hittem meg tudom oldani csak anyatejjel, de úgy látom nincs elég. Igaz pár napja nem ittam a Laktoherb teát, mert szerintem attól volt hasmenésem. De ma újra kezdem.

Kép
Kép
hari
 
 


Kuha:

Én egyszerűen lemosom, félbevágom, kikaparom a magokat, aztán kisebb-nagyobb kockára vágom (minél kisebb, annál hamarabb megsül) és bevágom a sütőbe úgy ahogy van egy tepsiben. Nekem gáztűzhelyem van, azon 4-5-ös fokozaton minimum fél óra, de inkább egy egész. Szurkálni kell villával.

Zsuzsanna 2005 szeptember 7.
Szilvia Vivien 2007 február 28.

Tejmentes blog
Életkör
rokica
 
 


Kriszta, én mennék írok is majd email-t, csak azt mondd meg merre laksz, mármint melyi kerület, mert attól is függ milyen messze vagy.

Kép
Kép
hari
 
 


Sziasztok Csajok!

Hát 3 napig nem voltam net közelben, 2 óra volt mire mindent visszaolvastam Kép
Nem mondom, hogy tudok mindenre reagálni, de ami a fejemben maradt, megpróbálok.
Tali ügyben írtam már Krisztának, a délelőtt nekünk is jó.

Nyúlné!

Nagyon szép már Kisnyúl pofija!
Tali a Krisztáéknál lesz valamikor jövő héten, remélem Ti is tudtok jönni! Kép

Mea!

Lívike is nagyon cuki, csuda rengeteg haja van Kép
Én is szoktam a netről vásárolni, pedig mi se állunk rosszul anyagilag KépKép

Zsofy!

Babakocsitok nagyon szuper, Lilla akkor már ismerkedik a babakajákkal (persze csak cicin keresztül) Kép
Kár, hogy a talira nem tudtok jönni Kép

Vrucsincá!

Nekünk is pont ugyanilyen babakocsink van!
Ti szeretitek? Bevált?
Szerintem jó, csak kicsit nehéz és széles.

Kuha!

Sütőtök ügyben nem tudok segíteni, soha nem csináltam Kép

TZsusza!

Julcsika is tündéri. Én Leonra sapit adok fürcsi után, de csak addig van rajta, amíg szopizik. Azalatt pont megszárad a haja, pedig neki nincs is olyan sok.

Hari!

Remélem a kendő beválik, mi nagyon szeretjük. Remélem Ti is jöttök a talira! Kép

Benianyu!
Fiúk nagyon aranyosak, én is viszem magammal mindenhova vásárolni is Leont, meg látogatóba, stb. Remélem én is, hogy nem lesz tőle semmi baja. Kép

Na egyenlőre ennyi, pusz nektek: Barbi

Kép
Kép
Kép
barbapapa
 
 


Kuha!

Jól mondja Róki, addig süsd, amig jól meg nem pirul, mi több amig kicsit meg nem feketedik(főleg a héja), én van hogy még a héját is megeszem, olyan finiKép
Dobhatnád a felét annak a bazi nagy töknekKép, nekem nincs lehetőségem most a piacra kimenni, az útszéli zöldségestől meg nem akarok venni...,mert ott pöfög el napi xezer autóKép, köszi az nem kell....

Hari!
Sokkal szarabbul csinálomKép, CSAK FEJEKKépKép
Reggel és este mindíg!
Reggel olyan 230 ml. szokott lenni, este olyan 70-90 mili, és pl 4-5 között délután még 200 volt pl tegnap!!!
Ma is megvolt reggel a 230, aztán délben volt most fejés, mert itthon voltam, 90ml. most kellene megint(gondoltam ha úgyis itthon vagyok, akkor gyakorítom a fejést, hátha...), meg este fogok fürcsi utánKép
Tehát Léna CSAK CUMISÜVEGET KAP...
A délután-esti bömbibe szoktam csak cicire rakni inkább megnyugtatásképpen, mint evés céljából...

Tudom nagyon hülye rendszer, de ez vanKép
Azért csinálom így, mert ha van is mondjuk 100 a ciciben, Léna akkor is csak 60-at eszik(épp hogy ne legyen éhes(miközben cumisüvegből megenné a 100-at), és mire lerendezem a fejést, pelenkát stb, 1 óra múlva kezdhetem az egészet előlről....úgyhogy köszi én inkább nem kérek a "24 órás szopiból"
Igy inkább 3,5 - 4 óránként eszünk, de ugye mi már idősebbek vagyunk, ELMÚLTUNK 2 HÓNAPOSAKKép
És emellett egy nap egyszer kap tápit, általában délutáni az alvás utánKép, mert ha kiszámolod, akkor ugye 6*100= 600 nekem meg van kb 450-500ml tejem egy nap!

Tegnap írtam: LÉNA LUXUSBABA, örülhet hogy ilyen mamija van, aki ilyen lelkesen fejKép

Próbáld meg mégis a szopisteát, hátha segít(nekem nem segített szerintem, de abbahagyni sem merem)
Én úgy csinálom, hogy egy fél literes bögrébe forralok vizet, 1db laktoherb+1db fitolacot rakok bele és még löttyintek bele egy kis rostos gyümölcslevet(mert utálom az ízét)

Madela: egy nap kb egyszer sterilizálom, összegyűjtöm a cumisüvegeket stb.. és avval együtt bevágom a sterilizálóba, köztes fejéseknél meg elmosogatomKép
Nem volt még gondKép

És kérdezz csak bátran, ha valami nem megyKép

Megann

Kép

Kép
megann
 
 


Képzeljétek ESZTI TEGNAP NEM ORDÍTOTT EGÉSZ ÉJJEL!!!KépKép csak ordítgatott, fél1-től fél négyig fennt volt, alkaron kellett tartani és járkálni vele (majd leszakadt a kezem), de csak akkor ordított, ha jött a hasgörcs, és nem volt belőle sok, szerencsére. nem tudom mi történt: most hat hetes, vagy a hideg front, vagy mert nagyon szépen megkértem, hogy legyen rendes, mert rohadtul fájt a fejem és egyébként is hulla voltam, vagy mert tegnap nem ültek varjak MegannéknálKép mindegy. a lényeg, hogy megígértem neki, ha ma is ilyen ügyi lesz hozhat haza kémiából is egy darab egyestKép

egyébként próbáltam az ébresztgetős dolgot Szilvi! max 4,5 órán át sikerült ébrentartanom fél4-8-ig, és nem használt semmit, vasárnap meg egész nap szó szerint aludt, csak kajálni kelt fel rövid időre, és éjjel is tök jól aludt. lehet, h szereti a hidegfrontot.
most ezzel a három óránkénti dologgal lehet, hogy szerencsénk lesz.
lehet, hogy kívánni fogom a hidegfrontos, inkább szakadjon le a fejemKép bocs, tudom, hogy ált. a babák utálják a hidegfrontot, de mi mindent fordítva csinálunkKép

KépKép
KépKép
and
 
 


Köszönöm szépenKép Ez nem is hangzik rosszul. Engem idegesít, hogy nem tudom mikor mennyit eszik, de a mérlegünk meg olyan pontatlan, hiába digitális. Viszont ha lefejném én is, akkor látnám, hogy mennyit eszik ráadásul nem szívhatná ki csak az elejét, míg a zsírosabb rész benthagyja. Majd kipróbálom azt hiszem.
És mikor cicre teszed akkor is szopik azért? Vagy akkor nincs semmi a ciciben, csak cumizza?

Barbi, szeretnék menni a talira, sokban függ attól, hogy hol lesz. De jó lenne, mert már szeretnék mindenkit látni élőben, főleg a babákatKép Meg kimozdulni is szeretnék már.

Kép
Kép
hari
 
 


Na elmentem gyorsan fejniKép
90mlKép

Megann

Kép

Kép
megann
 
 


Hari!
ne ragaszkodj annyira a 3óránkénti evéshez szerintem. én most 2 napja ezt csoinálom, hátha beválik a rendszeresség. ma vendégek jöttek de és du is,nemtudtam vele annyit foglalkozni (játék) és szopi közben sem tudtam jól rá figyelni, du 1-kor és 4-kor kellett volna ennünk. egykor ettünk, fél háromkor sírt, megetettem elaludt, és négykor megint felkelt és jót evettKép így sikerült. lehet, h neked is gyakrabban kell néha szopiztatnod, és lesz elég tejed!! egyébként szerintem Eszti is simán benyakalna még cumisüvegből kaját, ha adnék neki, mert egy kis zabagépKép de így is hízik jól, és már valamennyire kialakult a kereslet-kínálat. szerintem jobb naponta nézni a súlyát, mint szoptatásonként, ha haízik akkor minden ok.

KépKép
KépKép
and
 
 


Hari!

Hát rátapintottál a lényegreKép
Én is sokkal nyugodtabb vagyok, mióta ez megy, addig meg szétparáztam az arcom, hogy mennyit evett, a mérleg nálunk is dettó szar(ugárl össze vissza), fejni meg ugyanúgy kellett akkor is, de akkor csak a maradékot, akkor saccolgattam hogy mennyi lehetett a ciciben stb....
Igy legalább minden világos, de rábeszélni semmiképp nem akarlak erreKép, mert ez ettől függetlenül abnormálisKép, ez nem is "szoptatás", hanem "anyatejjel etetés" vagy mi....

Bevallom, a délutáni bömbinél jólesik cicire tenni, már csak az illúzió végett is, hogy MI EGYMÁSHOZ TARTOZUNKKépKépés hogy ÉN SZOPTATOK!!!
Tényleg fontos ez nekem lelkilegKép

Amikor meg cicire teszem pl 6 óra tájt, akkor meg szopizik, hiszen akár 20 perc alatt is termelődhet 10 ml mondjuk....csak hát akkor mondjuk szopizik pár percet és utána fontosabb neki tovább nyafogniKépKépKépKép:

Megann

Kép

Kép
megann
 
 


Zsuzsa baba ma nagyon nyűűűűgi... fél-háromnegyed órákat alszik, aztán felébred, és legalább ugyanannyit ébren van. Ennek a felét minimum elnyűgizi, a másik felében angyalka és játszik egyedül. És ilyen gyakran eszik is, mintha újszülött lenne, úgy adja elő. Na, időjárásfigyelők, most milyen front van? Kép

Nem elég hogy nyűgi, de anyukámtól egy ablakpucolást kaptam ajándékba névnapomra, és reggel héttől mostanig itt volt az ember!!! Igaz, nemcsak az ablakokat pucolta, hanem az ajtókat is lemosta, függönyöket leszedte, kimosta(m) és visszaaggatta, és csak azért nem szigetelte le őket, mert az OBIban nem találtam olyan szigetelőszalagot amilyet ő kért volna. És NAGYON szeret beszélgetni, úgyhogy a nyűgi baba mellett őt is kellett szórakoztatni. Én nem birom ha egyszerre kétfele kell figyelnem, rögtön ideges leszek tőle. Nem elég hogy a karomban sir a baba, közben arra kéne figyelnem, hogy miért nem egészséges a kávé, hány miliméteres szigetelőszalag ideális az ablakunkra, hány fokban és milyen programon mossam ki a függönyt, és hogy a politikusok mi mindent rontottak el ebben az országban... aaaaahhhhhhh!

Zsuzsanna 2005 szeptember 7.
Szilvia Vivien 2007 február 28.

Tejmentes blog
Életkör
rokica
 
 


[url=[url=http://www.GlitterMaker.com/]http://www.GlitterMaker.com/[/url]][img]http://www.GlitterMaker.com/created/2217402.gif[/img][/URL]

Proba!
falina
 
 


Sejtettem, h. nem fog sikerulni...
falina
 
 


Nem baj, Falina, ha már itt próbálkozol, akkor megkérdezném, hogy hogy kell ide képet beszúrni? Mert ha simán feltöltöm a gépemből, akkor egy kis keretbe kiirja a fájl nevét, és arra kell klikkelni. Hogy kell úgy feltölteni képet, hogy azonnal látsszon is?

Zsuzsanna 2005 szeptember 7.
Szilvia Vivien 2007 február 28.

Tejmentes blog
Életkör
rokica
 
 


Na én írtam egy hosszút, de elszálltKép Most már nem kezdem újra. Megyek, mert jön a barátném, de este igyekszem még visszanézni.

Kép
Kép
hari
 
 


ekkora puszit fog kapni Eszti, ha egyszer elmúlik a fránya herpeszemKép nyam-nyamKép
Kép

KépKép
KépKép
and
 
 


Kuha,
Én szoktam tenni alá egy kis vizet is. Amúgy szinte minden nap sütök, épp most tettem be a sütőbe, imádom!

Hari,
Én minden fejés után kifőzöm a Medelat. De napi egyszer kétszer fejek csak. Nem minden szoptatás után.

Melyik napot választjuk a talira, tudjuk már?

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
benianyu
 
 


Sziasztok!!!
Tali engem is érdekelne, hol lesz???
Látom Krisztáéknál, csak helyileg hol, mert Budaörsről jönnék... ja, és mikor???
Kornél hétfő reggel kapja a 3 hós szuriját. Állítólag attól belázasodhat (régi szisztéma szerinti), így ettől is függ a részvételünk...
Kati
Vendég
 


Hari, persze hogy szeretlek, attól mégKép
nagyon szép tőled, hogy elmész a kendős tanfolyamra, ahelyett, hogy sutba dobnád a kendőt!Kép Büszke vagyok Rád!!!
Kép
zsofy
 
 


Nemesek,
adj egyből a szuri után neki fél Germicid-C-t,akkor szerintem az én nagy kedvencem, dundus Kornél sem fog belázasodni!Kép
zsofy
 
 


Rokica,

most fúj a szép. Kép Biztos ez a baj. Kép Egyébként Viki is nyűgi.
Vendég
 


szél bocsánat Kép
Vendég
 


Tali: nekünk a délelőtt lenne jó hétfő, kedd vagy péntek. Krisztáéknál lesz Csepelen, ugye?

Dóri
Vendég
 


CSEPEL, CSILLAGTELEP

Megközelíthető a O felől, Erszébet, Kispest irányából 48-as, 51-es,59-s busszal.
Városból Soroksári úton, majd a Szabadkikötő úton vagy Gubacsi hídon.
Majd akit érdekel leírom e-mailben pontosan.
No számlázok, mert 2 helyre el kell ugrani és Kincső itt nyügizik mellettem.
Majd jövök.

Kedden olyan ködben jöttem vissza, hogy Vác és Kosd között 2 felezőnyi távolságot láttam, hát nem örültem neki.
Sütőtököt én is kérek.
Ja szombaton jön a 10 l-es rostos alma, amit már a talira sznok és teljesen adalékmentes.

Kriszta

Kriszta és Kincső
bkrisztina
 
 


Tali
Nekünk a hétfő és a szerda nem jó, megyünk a szűrésekre. És nekünk is a délelőtt lenne jó. Péntek???????

Szerintetek ihatok egy pohár bort? Ne akadjatok ki, nem szoktam, csak Apa szeretne inni, mert kapott valami finomat és kérdezte, hogy iszom-e vele.

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
benianyu
 
 


Megfűzöm férjet, hogy csináljon darázsfészket, isteni kelttésztákat sütKépKép

Kriszta és Kincső
bkrisztina
 
 


Benianyu igyál nyugodtan én is megtettem már a házasságiévfordulónkon. No persze nem vittem túlzásba.

Kriszta és Kincső
bkrisztina
 
 


Rokica, Megann, Benianyu!

Köszi a tanácsokat sütőtök ügyben. Én még soha nem is ettem, úgyhogy kíváncsi vagyok, milyen lesz. A férjem állítólag imádja. 3 éve vagyunk együtt, de azóta még egyszer sem evett, és nem is nagyon említette, hogy szereti. Ezért is lepődtem meg, mikor ma hazaállított vele. Na mindegy, legalább én is megkóstolom. Összegyúrtam a tanácsaitokat, és úgy tettem be a sütőbe, most sül. Az illata nem rosssz...
Nyissátok az ablakokat, a felét küldöm fénypost...

Kép
kuha
 
 


Ja, és vessetek meg (vagy inkább ne), de szerintetek nagy kárt okoznék a 11 hetes Gergőben, ha egy negyed kávéskanálnyi sütőtökkel megkínálnám? Szerintetek?

Kép
kuha
 
 


ZsofyKép,
Köszike, azt hiszem ez lesz.
Kap egy kúpot, és kész!!!
Elég stramm kölök, majd csak átvészeljük...
Kati
Vendég
 


Talival kapcsolatban, akinek van kedve az társulhat velem Újpestről felveszem szívesen. Van hely bőven a kocsiban. Felesleges külön-külön meni, ha nagyjából egy helyről ugyanoda megyünk. Aki úgy gondolja szóljon nyugodtan! Kép

Dóri
Vendég
 


Kuha,
sztem raer meg az a sutotok par honapot!

Rokica,
nem tudom sajna, mi lehet a problema, nekem csak a meretek miatt szokott volt gon lenni a feltoltessel. Sorry.

Tali:
En is, en is. De en olyan nyuszi vagyok meg, foleg autoval. Kép Igy nekem a hetvege lenne jo,hogy apuci tudjon szallitani minket. Gondolom a hetvegevel nagyon egyedul lennek.
falina
 
 


Sziasztok!

TALI!!! Látom, Krisztának nem mindig van ideje jönni, így válaszolok helyette: Csepelen lakik, 21. kerület.
Hari Kép Neked ez jó, bár nem tudom a pontos címet, de egy darabig jó a 48-as busz, Erzsébeten én csatlakoznék is Hozzátok.
Kérdezted, mivel megyünk: tuti, hogy kendővel, mert ha mindenki babakocsival megy, nem férünk be a sok kocsitól még a lépcsőházba sem Kép / vagy nem is emeletes ház?/ Írok mindjárt Krisztának, és akkor megtudjuk pontosan, hova kell menni. Nekem leginkább a hétfő és a csütörtök lenne jó.

Benianyu Kép Nagyon édesek a srácok! Ugye tudtok Ti is jönni?

Rokica Kép Tévé, zaj témakör Kép Régen nálunk is állandóan ment vagy rádió, vagy tévé, mániám volt, hogy valaki "beszéljen hozzám", ha egyedül vagyok otthon. Aztán megszületett Balázs, és olvastam egy csomót arról, hogy nekik mennyire fontos a természetes hangok ismerete, mennyire zavarja őket a sok gépi zaj, a villogás kifejezetten káros / az arra hajlamos babáknál még epilepsziás rohamot is kiválthat/, hogy szépen kikapcsoltam mindent. Csak a saját hangjainkat hallhattuk, és persze a környezetünkét. Nekem nagyon jól esik, amikor ilyen nyugalom van a lakásban. És Balázson is látható, hogy mekkora a különbség közte, és az állandóan tévét néző gyerekek között. Õ rengeteget fantáziál, kitalált barátai vannak, velük játszik, nagyon nyugodt gyerek. Neki is vannak agresszív megnyilvánulásai, de nem olyanok, hogy "megöllek, lelőlek", stb. Nagyon szomorú háromévesektől ilyeneket hallani, és ez a játszón eléggé gyakori. Balázs most kezdte igényelni, hogy esti mesét nézzen, tehát három éves koráig bírtuk tévé nélkül. Most is csak az esti mese van műsoron, és újabban a Charlie, majom a családban Kép És soha nem nézi egyedül, hogy ha kérdése van, feltehesse. De ez még a kicsiknél odébb van Kép Ja, és zenét sem szoktunk háttérként hallgatni, amikor nagyobb lett, elkezdtük Halász Jutkát és a Kalákát betenni, de olyankor, amikor mondjuk festettünk, rajzoltunk, alkottunk, tehát közös program volt, és közben lehetett énekelni is. Ja, ez nem múltidő, most is így van! Gergőnél az a különbség,hogy kaptunk Babazene CD-t, és nyűglődés idejére be szoktam vetni nála. Nekem tetszik Kép Mindehhez még hozzátenném, hogy húgomnak három gyereke van, és soha nem volt tévéjük, mégis szépen fejlődnek Kép

Tegnap nem is írtam, hogy elkezdett Gergő mosolyogni, és édesen kapálózik, amikor nézeget valamit. Hosszasan képes nézni a virágokat, és Balázst, ahogy tesz-vesz Kép Formálja a száját is, mintha mondani szeretne valamit, és kezd "dumálni" is. A "HÖ" már nagyon megy Kép

Dudukly Kép Sajnos tele van a harmincadika, így nyolcadikára kaptunk UH-időpontot. Penna meg hetedikén megy, ezt is megtudtam. Ti tudtok talira jönni? Jó messze van, tudom...

Ayse, Göndörzsóf, Ti mentek a Mávba UH-ra? Mikor? Ugye nem kérdeztem még?

Írok már vagy egy órája, megyek is.

Judit, és a ma hét hetes Gergő.

Ja, én is boldog névnapot kívánok az összes Gergőnek!!!
/Anyósom annyira sötét, hogy hihetetlen: AMikor itt voltak babanézőben, kiveséztük, hogy Gergely a fiunk neve, nem Gergő, és valamikor tavasszal van a névnapja. Erre ma küldi az SMS-t névnap alkalmából... Azt sem tudja, mi az unokája neve.../

[color=#0000ff:97cc209566]Judit+Gergõ+Balázs[/color:97cc209566]
jucc73
Érd
 
 


Na, közben jött Kriszta is Kép Lehet, hogy kirajzolódik a pénteki tali?

[color=#0000ff:97cc209566]Judit+Gergõ+Balázs[/color:97cc209566]
jucc73
Érd
 
 


Jucc!Kép

Asszem dec.12-én megyünk UH-ra a MÁV-ba. Mi május 9-én tarjuk Gergő névnapját, mert ő is Gergely.

Tali: Szívesen megyünk, csak kár, hogy Csepelen lesz. Kicsit húzós innen Budakalászról, de majd megoldjuk.

And!Kép

Ha kell, majd korrepetálom Esztit kémiából!Kép

Kuha!Kép
Szerintem ne kínáld meg, mert még úgysem tudja megemészteni. Neki úgyis a tejcsi a legfinomabb.
Zsóf

Kép
Kép
göndörzsóf
 
 


Lányok!

Köszi a tanácsokat, nem adtam Gergőnek sütőtököt, tényleg ráér még. Helyette megettük mi. Tényleg nagyon fincsa volt, nem is értem, hogy eddig miért nem ettem...?!

Kép
kuha
 
 


Sziasztok!

Jól esett Róki és Zsófy, hogy hiányoltok. Kicsit rídonliba vonultam, de nincs semmi gáz. Pálma ma 8 hetes, és teliszájjal vigyorog és hasonfekvésből gyakorlottan fordul a hátára, ahonnan újra vissza kell raknom hasonfekvésbe, mert hanyat útál lenni.
Így néz ki produkció közben (ma reggeli kép, pálmafás pizsibenKép):Kép
dudukly
Isaszeg
 
 


Zsófy

a babának igen is meg kell tanulnia a nappal és az éjszaka közötti külömbséget, és ezt a szülők mutatják meg nekik!Nem azt írtam ,hogy a nap 24 órájában legyen fent ,és nem is 12 írtam ha jól emlékszem!TERMÉSZETESEN ÉSSZERÛ KERETK KÖZÖTT!!Amennyit egy babának napközben fent kellene lennie annyit megpróbálnám ébren tartani.Persze az is igaz And nem írta, hgoy nappal mennyit van ébren Eszti.


And
örülök hogy alakulnak nálatok is a dolgok!Kép
Márk is hasfájósKép,bár nekünk a nappalokat zavarja.Nem vagyok én sem szívtelen és ha oda van simán aludhatKépEgyébként nálunk nincs fent 4 órán keresztül sosem.:1-1 1.5 óra(evéssel pelusozással,játékkal) után már ásítozik,hasravágom és alszik.

Róki
mi is kaptunk Márk arcára kikevert krémet(a sudocrem nem használt semmit)és olyan szépen rendbe tetteKépPedig csak egy napja használjuk.

Megann
miből gondolod, hogy sztrájkol Lána? Te írtad nekem, hogy nem esznek mindig egyformán a babák (mellesleg igaz is), akkor Lénácskában miért nem bízol?)


Szilvi

Kép
Kép
kismama2004
 
 


Nálunk az a helyzet, hogy mostanában csak 10 dekákat hízik hetente, amivel az anyósom elégedetlen, de szerintem boldog baba és egy kis örökmozgó. Minden délelőtt és délután tartunk az ágyon tornaórát, amikor gyakorolja a hason fekvést és az átfordulást, meg a felülés közben fejtartást. Persze csak akkor, amikor ilyen huncutul csillog a szeme és benn van ajátékban. Ha elfárad, nyüsszög egy kicsit és szépen elalszik a vállamonKép.
Róki! A snugli-kenguru nagy kedvenc, nálam is nélkülözhetetlen (most is itt szuszog a mellkasomonKép). Hétfőn abban mentem le a védőnőhöz. Volt ott egy kismama, aki teljesen kiakadt, hogy miért nincs nekünk kocsink, és szegény babónak biztos árt, hogy "lóg rajtam". Na kibontottam és kittetem a pelenkázóra, akkor megcsodálta, hogy milyen szép gömbölyű kisfiú... Mondom, kislány. Erre: akkor miért visel sötétkék ruhát, és miért nincs fülbevalója??? Na ilyen felvilágosult emberek vannak a falumban...


Megyek fürdetni, ha tudok , még jövök...

D
dudukly
Isaszeg
 
 


Teszek fel képet, ha nem baj! Viki holnap 5 hetes. Kép

Zsófy!

köszi a tenácsokat, most betekertem, ahogy a képeken láttam, és egészen tehermentesült a hátam! KépKép
Vendég
 


Gondorzsof,
szinten zenesz, nekem ugye bekasrol kene eljutni. Ha megoldod vhogy csatlakozhatnank? :/
falina
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?